aki az elsőt vetheti; késő estike

 

aki az elsőt vetheti

ha néha még szembejön de már
nincs kedvem úgy tenni mintha
ismerném pusztán csak lesütött
szemmel bizakodok hogy ő sem
emlékszik már semmire és így
mehetünk tovább cipelhetjük
a hordalékunkat különböző
irányokba mindaddig amíg
a két vaskos keresztfánk
be nem akad a sínek
közé valahol cegléd
és szolnok között
a lényeg hogy
megyünk
tovább

nem
történt
semmi

 

késő estike

hogy az én és te csak kontrasztfény
nem tudom de az érzést jól ismerem
azt az önző és tomboló túláradást
a természet látványos lebomlásába
oltott kábulatot ami mindig azt súgja
hogy most még azért létezik levegő
és azért bújhatnak meg ezek az
apró élőlények a frissítő
folyóvizek legmélyén

mert a dolgok változása mindig
visszafelé tart az eredeti állapotban
való tartós megnyugvás irányába
aminek csak járulékos és átmeneti
stádiuma lehet a megsemmisülés
de ilyenkor azt már nem is nagyon
mondjuk hogy elmúlás és társai

és talán azért nem mert túl sok volt
már túl sokszor és túl sokféleképpen
hallottuk ahogy ezt kimondják mások
csak azért hogy valami konduljon egyet
a belsőnk csöndjében aztán folytatódjon
a megszokott zakatolás de semmi egyéb

 

(Illusztráció: Lois Hoveke: Winter (detail))

Kényszerleszállás

Füstölögve kászálódtam ki a Cessnám pilótafülkéjéből. Már az algíri felszállásnál gyanús volt nekem az a dugattyú, de most úgy tűnik, tényleg beadta a kulcsot. Megérintettem a motorháztetőt: még forró volt. A szárnynak támaszkodtam.

A szavanna vett körbe, amiről az európaiak azt hiszik, csak egy nagy füves síkság, itt-ott bokrokkal – én is ezt hittem korábban –, de a gyakorlatban sokszor inkább ritkás erdőhöz hasonlít. Szerencsém volt, hogy találtam egy gyér területet, amikor a propeller leállt, és épségben le tudtam tenni a gépet. Meg persze szerencse, hogy tíz éve légifutárkodom már itt a nyugati részen.

Az ismerős szürkészöld fák ma barátságosabban bólogattak. Valahogy…

– Ez rózsaszín? – motyogtam elképedve, és ellöktem magam a repülőtől, közelebb léptem egy bokorhoz. Így még tisztább lett a kép, a bokornak valóban rózsaszín, tökéletes szív alakú levelei voltak. – Micsoda kis szépség vagy – mondtam neki elismerően, mire az meghajolt. Megdermedtem. Nyilván nem hajolt meg, csak úgy fújta a szél. Erre a bokor kacagott. Nem tudom más szóval illetni azt a buja rázkódást, ami végigvonult rajta. Kényszerleszállás bővebben…

/a csendjével, lassan/

 

 Әбдіхамит Райымбергенов: Адай (Курманғазы и музыка Великой степи, 1997)
[Abdikhamit Raimbergenov: Adai (Kurmangazy and the music of the Great Steppe, 1997)]

szaladok, szaladok, ki mit tanul meg, szaladok, szaladok, felsüt a Nap, szaladok, szaladok, fák szaladnak a sötétbe, szaladok, szaladok, rásütök a Napra, szaladok, szaladok sötéten, szaladok, dobon szaladok! minden gondolatom zeng.

jönnek a hangosaikkal, jönnek az éhükkel, mögöttem szaladnak, nekem meg nincsen ház, nincs felhő, eső esik le, eső esik rám, nincsen eső nekem, nincs gödör, ha legalább beleesni, mellette elesni, eső leesni, szaladnak, szaladnak, felhők pihennek meg –

gyomlálok, gyomlálok, hurkot csinálok, madarat fogok, halat fogok! sietnek a halak, sietnek a madarak, ahogy szaladok utánuk. dobon szaladnak, hallom minden szaladásuk, hideg szél szalad, szaladok, szaladok az éhemmel, fodrozódik az erdő.

hurkot vetek, madarat sütök, halat főzök, vízben főzöm, égben égetem, szaladok, szaladnak – Nap keres, keres – nincsen nekem eső, nincs odú, lomb, szaladok – szaladok, éhes madarat eszem – éhesen repülök – bezárkózik az ég –

nincs dobom szaladni – kerekhold világítja meg a lement holdakat – kerekholdkor szaladok, minden szaladásom látják, akik elől futok – akik előlem futnak – futnak a gyomok, futnak a hurkok, sötét farkas fut sötétből sötétbe.

házában ül. megéhezik. épp hurkot fon, amikor vendég lép át a küszöb felett. embervendég. leteszi a hurkot. nem megy vadászni.

ugye te nem fogol embert megenni?

a farkas se kérdez semmit, mielőtt a levesében leszel virág.

ha levesszük a virágot, elvettük az életét. más élete kell az életünkhöz.

de akkor miért nem esszük meg a madárt, a lepkét, a farkast, az embert?

mi miért a virágot esszük?

ha megeszünk egy magot, meghal a növény reggeltől estig. ha egy gyökeret, estétől reggelig.

mit lehet enni, ami senkié?

ahol nincs virág, ott madárt kell enni.

azért nincs virág, mert nincs eső. ha nem esnek cseppek, nincs növés. ha csak sugárok esnek, száradozás van. minden élőben ott vannak a vizek, amiknek víz kell, hogy víznek maradjanak. a víz élete.

száradozok, nem tudok reggel szemet kinyitni.

ha nem lesz virág, halas lesz a levesem. nem akarom a szemüket, nem, hogy nézni kelljen, nem néznek már.

ha nem lesz eső, nem lesz hal se. semmi se, kő.

ha sugárok se esnek, akkor sincs növés.

jöttek a hangosokkal, a csattogással, porral, kővel, gyötréssel betegségesen, ezek más házak, bántják a földet, hallottam, ahogy nehezkednek bele, törtek, vágtak, tapostak, löktek, köröskörbe sebek, ordítás, ledobott dolgok, miközben új madárt láttam járni az égen, hogy fát keres, hogy kanyaros ágot meg színes levélt fészeknek, de a földhöz nem jöhetett le a csendjével, lassan, csendesen építgetni. ketten szálltak, fákhoz, csendhez. el.

azért nincs eső, a fákhoz esik le a víz, a vizekhez.

levettem a szememről, amivel bekötöttem.

meglátott, ahogy messziről szaladok felé, és én is megláttam, hogy látjuk egymást.

és így kellett megérkezni, kiérkezni a gyászból, és ő megvárt, de nem várósan, hanem úgy, ahogy Nap néz kihulló magokat, és ahogy a magok nézik magukat.

2019. 02. 16. 6: 14: 22–2019. 02. 28. 07: 08: 43

 

(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Tropical Landscape with Ten Hummingbirds; Orchids and Hummingbird)

A boldogságkeresés útja a ’tébolyult vátesz’ bélyegig Hölderlin lírájában

(A szóban forgó költemény címe „Az élet felén” c. játékfilm címe is egyben, mely Friedrich Hölderlin 1796 és 1806 közötti életszakaszát dolgozza fel.)
A vers két strófából áll, mindkettőben 7-7 sorból: az elsőben egyfajta nyári vagy nyárvégi hangulatot, vízparti tájat fest meg, míg a másodikban a lírai én a közelgő téllel szembeni félelmét panaszolja el.
A művet a költő harmincas évei elején írta. Életében sajnos nem volt elég sikeres, nagyságát igazán csak halála után fedezte fel az irodalmi élet. Életében kevés műve jelent meg, helyzetét súlyosbította betegsége, egyfajta megbomlott lelki egyensúly, melyet kezelni sem tudtak, és amely aztán elmebetegségben csúcsosodott ki (sokan egyszerűen tébolyult vátesznek nevezték), annyira, hogy a költőt élete utolsó időszakában gyámság alá is kellett helyezni.
Lírájára a lelki szépség, a tisztaság keresése, a boldogságkereső költő útja volt igazán jellemző, rajongott az antik ideálokért, a görög tájakért, az athéni demokráciát eszményítette, e kor hőseihez, isteneihez vonzódott, hozzájuk menekült, számára Hellász istenei valóban léteztek is. Komoly elhivatottságot érzett a transzcendencia iránt, feladatának tartotta közvetíteni az isteni és emberi világ között, az eredeti szépség ideálját szembesítve a későbbi korok megromlott minőségével.
Hölderlin a klasszika és romantika határán mozgott, talán a késő klasszika, e kor lezárásának tekinthetők leginkább művei, melyek jó része azonban a korai romantikába is átnyúlt, aminek természetes következménye aztán az lett, hogy egyik művészeti kor képviselői sem vették elég komolyan.
Számomra öröm Hölderlin-verseket fordítani, jó érzés a mai modern, elgépiesedett, önző és kapzsi, sokszor embertelennek tűnő világból egy kis időre visszanyúlni klasszikus ideákhoz, a szépség és tisztaság ezen eszményképe mentén megfestett világába. Ajánlom hát az alábbi fordításomat, Hölderlin fent jelzett művét mindazok számára, kik szintén örömmel fogadnak be ilyen típusú lelki élményeket

 

Bánfai Zsolt

Friedrich Hölderlin
Az élet felén
(Hälfte des Lebens (1804)

Megsárgult körtéivel,
talpig érő rózsaköntösben
hajol part a tóra,
s ti szelíd hattyúk
csókoktól mámoros fejetek
mártjátok áldott vizek
hűs habjába.

De jaj, honnan lesz majd,
ha beköszönt a tél,
virágom, és honnan a napfény,
nyúlt árnyai a földnek?
Némán, ridegen állnak a falak.
A fagyos szélben
pléhkakasok csörömpölnek.

Bánfai Zsolt fordítása

 

Képí. Caspar David Friedrich

Koreai versek

 

Hvang Dzsini: A férfi

A hegy a régi, jó, öreg,
de a víz az más, mint a hegy:
a hegy az örök és marad,
a víz meg mindig elhalad.
A férfi, mint patak vize,
még jön, s már elment messzire.

 

Hvang Dzsini a 16. század elején élt, ma az egyik legnépszerűbb koreai költőnő, számos regény és film tiszteleg emléke előtt. Kiszengként (mely hasonlatos a japán gésához) zenében és irodalomban való jártasságával kiemelkedett a többiek közül. Egy legenda szerint egy neves konfucianista tudós tanítványává fogadta, akivel együtt Hvang Dzsini bejárta az országot, és közben verseket írt.

Csupán tizennégy vers maradt fenn, melyeket az ő műveinek tulajdonítanak. Költeményei főként szerelmes témájúak, nem követnek verstani formákat, a korabeli köznyelvi beszédstílus jelenik meg bennük.

 

 

Han Jongun: Nem ok nélkül
Mások csak piros arcom szeretik,
te szereted fehér hajamat is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak mosolyomat szeretik,
Te szereted a könnyeimet is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak egészségemet szeretik,
te szeretet halálomat is,
ez a szerelmem oka.

Han Jongun: Kedvesem volt

Kedvesem volt, mégis elment,
hívta erdő kék fénye fent.
Mint a lomb, lehull a vágy,
ahogy sétálok távolabb.
Aranyvirág az eskü csak,
hullajtja sorra szirmait
– hervadna bár halomba lent,
szél hordja szét, amerre ment.

 

Han Jongun (1879–1944) a koreai líra megújulásának egyik legfontosabb alakja. Írói neve Manhe, melynek ‘Tízezer tenger’ a tükörfordítása; ez a bánat és szenvedés rengeteg tengerére utal. A költőnek fontos elve volt az erőszak nélküli magatartás, szelídsége miatt többször is bajba került, mert japán kémnek vélték. Folyóiratot vezetett, mely az  ‘Egyedül az érzés létezik’ címet viselte. A japán megszállás alatt ő a békés forradalom híve volt, hazája függetlenségéért folytatott küzdelmében is az erőszakmentességet képviselte. Költészete az európai modernség úttörőjének számít Koreában, ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy Han Jongun mélyen ragaszkodott az ázsiai gondolkodásmódhoz és a buddhizmushoz, melyek költészetében is megjelennek.

 

 

Kim Szovol: A fal

Napra éj hullott szeszéllyel,
éjre nap jött, napra éjjel.
Lebontottam, újraraktam
a tömör nagy falat.

 

Kim Szovol (1902–1935) a középiskola elvégzése után kezdett verseket publikálni egy folyóiratban. Később tanítóskodott és újságszerkesztéssel is próbálkozott, de tervei nem sikerültek, költészetéből sem tudott megélni. Egész élete nehéz körülmények között telt. Harminchárom évesen öngyilkossággal vetett véget életének.

Versei jellemzően rövidek – néhány sorból állnak–, népdalszerű ritmussal rendelkeznek. Költeményeiben a magány, az otthon hiánya és a szeretetre való vágyakozás jelenik meg.

Kim Szovolt tartják a 20. század egyik legnépszerűbb lírikusának.

 

 

Ri Jukszá: A csúcson

Hideg évszak élei vágnak,
kihűlt fennsíkon állok.
Közel az ég, fáj a magasság:
nincs már, akit várok.
Vágyam sincs, hely, ahová térjek,
végül így bukok eléd,

szemem lehunyva felmelegszem,
bent emléked tüze ég.

 

Ri Jukszá (1904–1944) első versét harminc éves kora után írta meg, korábban tanult és tanított, illetve esszéket és kritikákat írt. Összesen harminchat darab verse maradt fenn, melyekkel beírta magát a koreai líra történelmébe. Versei ellenállást képviseltek a japán megszállással szemben. A költő már nem élte meg az ország felszabadulását, sok írótársához hasonlóan japán börtönben halt meg.

Rátonyi Katalin fordításai és jegyzetei

 

A szerző a jegyzetekhez felhasználta Osváth Gábor A koreai irodalom rövid története  című munkáját. (Bp., ELTE Eötvös, 2016.)

 

 

irodalmi félreolvasások 44., 45.

 

irodalmi félreolvasások 44.

a kamera rákölkezett egy antik órára
(ráközelített)
*

a könnyező udvarokból zeng az ugatás
(környező)
*

én nem fogom be sörös számat
(pörös)
*

Nagyot haló angyal
(Nagyothalló – könyvcím)
*

Este a székhelyeknél
(székelyeknél)
*

megjelent a Tündér Ilona és Ágyékos meselemez
(Árgyélus)
*

Dimitrij Dimitrijevics Sosztakovics: Szonáta bácsira és zongorára op. 147
(brácsára)
*

Mihail Ivanovics Glinka: Három rossz dal
(orosz)
*

a kuplung elefántja
(Kipling)
*

Szerelem az ársapka idején
(kolera)
*

Szerelem a kolera tetején
(idején)
*

a magyar sznobizmus mestere
(szimbolizmus)

 

irodalmi félreolvasások 45.

életműkötelet mutattak be Budapesten
(életműkötetet)
*

Apu a Tabánban
(Kapu)
*

Arany János nagyszalontai könyvtárának és szellentéseinek katalógusa
(széljegyzeteinek)
*

egyre népszerűbbek a zöld költemények
(kötvények)
*

A szép konvojnő
(fogolynő)
*

szellentő műhely
(szellemi)
*

cenzúrabab
(ceruza)
*

Társadalmi zsiványok
(zárványok)
*

egy most átadott autópályaszakasz még közelebb hozta az esszéket Budapesthez
(Eszéket)
*

Magyarország legnagyobb irodalmi komplexuma jön létre hetvenezer négyzetméteren
(irodakomplexuma)
*

Hajnali részegység
(részegség)
*

a fejfájás munkájának elmélyítése
(feltárás)

 

(Illusztráció: Rinku Jhala: Rajasthani elephant)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info