A kényszer az, ahogy az apró rigócska
Énekel az ablakpárkányon és bár
Azt kívánod, a tengerpartra néznél,
Helyette sűrű köd és hideg vesz körbe,
Így látod a kismadár leheletét,

Ilyen az életfogytig tartó kényszer,
Elevenen tart egy riadt és kifáradt
Csorda közepén, ahol minden virágot
Letapostak, és milyen üres ez a
Parányi világ, elfér az ujjbegyeden,

Kényszer az, ami itt tart meg a gravitáció,
Nem érdekli a könyörgés és a feláldozás.
Merre és hogyan? Ez sem érdekli már,
Hagyja, hogy mozogj, mint kép a vásznon,
Bor és eledel nélkül, nappalokkal és éjszakákkal.

(Illusztráció: Richard Allen: Blackbird)

dobogó kövek a csizmád alatt,
sűrű levélzet a mellkasod tájékán
és fejed, akár a sárkányé.
ahogy tenger vizébe léptél,
pikkelyeid lehullnak, vörösek és
sárgák. szelek fújnak a szádból,
kavicsokat dobálok a négy
égtáj és évszak felé, egyszerre
egyet. várok, leülök addig, míg
visszadobognak, táncolnak felém.

(Illusztráció: Tetiana Bodnar: Sea Dragon)

Először és utoljára,
pontosan tudod a különbséget
mindegyik között, mintha tudnál
a lencsék között válogatni galambmódjára,

az útipoggyászt ki se kell nyitnod,
a reggeli csók előtt vagy
egy bánatos éjszakán a kanapén,
mintha lányok és nők írnák le
az intim szavak jelentését a szótárba,

miközben arról senki sem beszél,
milyen az, ha már nem működik,
és akkor is elmondasz
három Mississippit, ha
biztos vagy a dolgodban,

ez volna hát, ami körbe- vagy leírja
az ember kapcsolatát, mert
éppen elég, ha máshogy nézel közben,
grimaszolsz, sóhajtasz vagy
morogsz és vakarózol,
miközben a méltóságodat keresed

(és furcsa mód a hátad közepére kívánod)

(Illusztráció: John Connolly: All Alone by the River)