Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

Zhé Shi és Ju Fu a fináncoknál állnak sorban. 11 lej adó Zhé Shi verseiből a tavalyról. Szép év, szép termés. Kimegy, azaz előremegy a teremben és megnyomja a gombot. Szám 678, jelenleg az 509. embernél tart a gép. Egy óra, mondják szakszerűen a várakozók. A cetli is készségesen közli, hogy még 169 ember van Zhé Shi előtt. Hol? hiszen nyilván nem férnek a terembe. Kint tengenek-lengenek az udvarban. Ju Fu kint áll a küszöbön. Egy srác vastag könyvet olvas az egyik irattorony mellett állva, a torony olyan magas hogy le sem kell hajolnia. Bíborpiros könyvjelzője van. Jön a káposztás-néni. Ügyvédnő, baleriniben. Zhé Shi először is kimegy Ju Fuhoz.

– Mit csináljunk?
– Kaptunk egy órát ajándékba. A semmiből. Mit csináljunk?
– Ajándék…
– Hát igen. Nem számítottunk rá. és itt vagyunk és abszolút semmi dolgunk. Nem gondolod hogy rengeteg mondatunk van, amit sosem mondtunk el mert nem volt elég az idő? behozhatnánk.
– Na jól van, keressünk az életben félbeszakadt mondatokat.
– Ha nem jut eszedbe, ki is találhatsz.

Körülnéznek. A bejáratnál oldalt kis fülke, tele szekrényekkel és kidobott székekkel. Kettőre ülni is lehet, persze a lábuk itt-ott hiányzik. Az ablakpárkányon hamuzó. Most épp senki sem használja. Zhé Shi kérdően néz Ju Fura és behúzódnak. Fölöttük félkörívben hajlik a tető és a fal üvegtéglákból van. Ezt nézik egy darabig. A mennyezet deszkákból. Csokoládéillat.

Jean Tinguely szobra a bázeli repülőtéren

– Van a közelben egy csokoládésütő
– Sütő?
– Cssss, most találom ki
– …
– Aki curryvel készít csokoládét.
– Nekem is van egy keverékem. Füge, kakaó és olívaolaj.
– És mit csinálsz vele?
– Hogyhogy mit csinálok? Megeszem.
– Ez süti és nem eszi meg.
– Hanem.
– Odaadja a galamboknak.
– Bolond vagy. És szeretik?
– Persze. Sosem láttál még galambot csokit enni? Én láttam a főtéren, sztaniolpapírból.
– A galambot vagy a csokit.
– A sztaniolból ette, nyár közepén. Mint rendes emberek.
– Ez az amit soha életedben nem mondtál végig?
– Hát ezt még nem.
– És még mit nem?
– Amit nem is akartam és nem akarok most se.
– Van olyan ami félbemaradt?
– Persze.
– És mi lett a félbemaradt mondataiddal?
– Elhullattam, elhagytam őket. Utólag már elvesztették értelmüket.
– Akkor az első felük is elveszett. Az a fél, amit kimondtál.
– Az nem. Az leadódott valamibe és vele kering.
– Annyi van, amennyit kimondtál?
– Hát mondatnak.
– Kevés. Kevés?
– Nem tudom. Neked elég?
Csend.

– Egyszer mentem Isztambulban egy utcán és a kereskedő meghívott ebédelni. Aznap már két kereskedőnél ebédeltem és azt mondtam, majd visszajövök. Másnap nem volt ott, bezárva találtam a boltot. Harmadnap és azután sem volt ott a kereskedő, a szomszédok szóltak hogy elutazott Bulgáriába. Sose tudom meg az aznapi ebédet, ez egy félbemaradt mondat. Sose mondtam ki.
Annyival maradunk, amennyit kimondunk? Tudod, azt gondolom: ami van, az ennél mindig több.
– Most mi akarna kimondódni?

Egy darabig szavakkal játszottak, ahogyan eszükbe jutottak egymásról. A játék az volt hogy minél lehetetlenebb választ adjanak. Időnként Zhé Shi ki-kiment hogy megnézze, mennyit haladt a sor. Amikor már csak nyolc ember választotta el a számokat, kiálltak ők is. Sorra érkeztek újak a gép elé és nyomták a gombot.
– Ezt filmezni lehetne – súgta Zhé Shi Ju Funak – milyen az arcuk amikor meglátják a számot a cetlin és a számot a gépen. Pedig most már délután, csak száztíz ember a különbség.

Ju Fu nélkül nem tudom
minek van itt előttem ez az utca meg a szemétláda
és minek szálltam fel a buszra.
Ju Fuval nincs
se utca se szemétláda se busz
mert az van hogy sétálunk, szétszórjuk mindenünk és
nézem amint a kanyarnál elhajlik a teste.

„félbemaradt mondatainkat”

(Illusztráció: Varga Borbála: Fába szorult féreg; szibériai repülőmókus [képkocka BBC dokumentumfilmből]; Jean Tinguely szobra a bázeli repülőtéren; Félbemaradt mondatainkat – illusztráció 2008-9, Saarbrücken Erasmus-év)

futás, holtszezonban

(előhang a ’vörös a parton’-hoz)

azt hinni, hogy nélkülünk kevesebb a közeg, amiből kilépünk: hübrisz. velünk volt kevesebb. főleg, ha érvénytelenített. (mindegy, hogy lánykori vagy asszonynéven.) de azt hinni, mi tudjuk csak jól csinálni igazán, az is hübrisz. hogy bezzeg, ha engednének! bezzeg, ha utánam is én következnék az utódlásban. ha viszont szépen, csöndben ellépünk ettől, mi viszont többek leszünk: önmagunkkal leszünk többek. megkérdezhetjük, mire kell önmagunk? hogy legyen kiben krisztus megszülessen. a hamis szelfben nem születhet meg. csak a valós mélyénben, amiben az ösztön-énünk is ő. az ösztönkrisztus, aki sault, az ösztönt meglovagolót lováról leesni hagyta. van-e feljegyzés arról, hogy pálként még lovagolt? a ló és a lovas. ez így együtt krisztus. a genealógia a növényi és egysejtű létig visszafejtve, nemcsak az első vadvirágzó emberpárig. mind krisztus. a pipacs neve nem gyomra, nyomra vezet. a tengerből lett szárazföldig. aki lóról esik le, magáról esik le. miközben nincs fogalma az igazi magasságról. ahhoz tényleg zuhanni kell. nem csak magunkba csapódni. régóta befelé beszélek. befelé, mert kifelé nincs kihez. nem mindegy, hogy krisztuscsöndben, vagy krisztus
csődben hallgatunk. és bizony a kasszasiker az egyházban valójában krisztus csőd. pie jesu helyett piedestal. ellépek hát, nem nevezek a holtak szezonális futására. inkább futok a holtszezonban. ami ott marad: nélkülem több. krisztussal búsabb. ami az ellépéssel vagyok: krisztussal dúsabb.

vörös a parton

 Mindegy, hogy kadmium vagy karmin, cinóber vagy égetett siena, hogy megfakult vagy penész lepte be, szinte minden színes képről visszaverődik egy hullám 625 és 740 nanométer között. A legkevésbé megtört fehér fény hulláma, ami ugyanúgy állítja meg a tekintetet, ahogy a hangok közül mennydörgésben is, ágyútűzben is, kocsmalármában is minden emberi lény meghallja a lét legelemibb hangját, a csecsemősírást.(Bartis Attila)

 na, ugyan, magát sem láttam tiszteletes úr itt ülni ezen a kerítésen! most is inkább szemmel, mint szívvel veszem be. nem is hiszem, hogy kényelmes ülés esik rajta, keskenyebb ennek az első világháborús emlékműnek a kerítése, mint a templompad. pedig az is nyomja ám a hívek fenekit!

úgy elmerengtem itt mári néni, nem is éreztem eddig, de bizony, tényleg, hogy nyom. de ilyen az, mikor visszanézünk egy álmot. abból is fel kell ébredni, csak aztán érezzük, hol kényelmetlen a test.

na, de miért nem az ágya szélén nézi vissza? miért itt?

ahogy megébredtem, tudtam köze van ehhez az emlékműhöz. azért jöttem ide. nem sok lépés a parókiától, amúgy sem. térnek nem nevezném, csak tán szárazföldi öbölnek ezt itt. azt álmodtam, valaki vajúdik. ismeretlen volt, bár azt mondják nem tudunk arcokat kitalálni. valaki vajúdott. még azt sem tudtam kivenni, asszony-e vagy nőstény volt. az első, ami kijött, egy fa volt. olyan vörös volt a lombja, mint ézsau bőre. egybeszabott lombja volt, mint a fáknak a gyerekrajzokon.

fát vajúdó asszony?  na, ugyan, ezt még álomnak is elég kanonizálni!

igen, ott volt ez az ézsau-fa. a következő pillanatban már fasor volt. úgy kötötte meg az időt, mint futóhomokot.

vártam, jön-e még másik. de valahogy önmaga ikre volt.  a második is első volt. önmaga után is csak ő következett. ahol felállt, mint fasor, vörös partvonal volt.

na, de miért jött ide ehhez a lovasszoborhoz? akkor már miért nem inkább a templomhoz felvezető fasorhoz ment? mindnek vörös a lombja.

hát ez az! mintha toronyiránt mennék, úgy jöttem ide. úgy ültetett ide az álom, mintha magoncból itt vertem volna gyökeret. és most először vettem számba a neveket.

hát ezek bizony mind sváb nevek tiszteletes úr! a második világháború után az ő helyükre jöttünk mink. mert az ember tudja úgy foglalni valaki elől a helyet, hogy utána jön.

tán ezért nem érdemes számozni, különösen a háborúkat, mind ugyanaz a vörös a parton, mári néni.

az már igaz, tiszteletes úr, a fák nem vesznek részt a honvédelmi napon sem a számháborúban. a kéz mindig marad ézsaué. akkor is, ha a hang jákóbé. nem tévesztett ott bizony izsák semmit sem.

az már igaz, ki van az atya vakfoltján? csak nálam volt vakfolton, hogy

krisztus egybeszabott köntöse ézsau testét borítja! nekem meg nincs más dolgom, mint fázni és csodálkozni.

fázni és csodálkozni?  lehet, csak azért lett ez az egész, hogy egy hátsófertály órával rövidebben prédikáljon!

na, ne percegjen itt, mint a szú! még az álmomban növő fába is beleköt!

hát pedig jól teszi, ha belepercegi az egybesereglettek fülébe a következő vasárnap, derül, amibe derül: az első kijött, vöröses volt, egészen olyan, mint valami vörös ruha, a második kijött, vöröses volt, egészen olyan, mint valami vörös ruha, a harmadik kijött, vöröses volt, egészen olyan, mint valami vörös ruha, és ezt mondja, amíg el nem vörösödnek az atyafiak a fejük búbjától a lábuk hegyéig, és be nem borítja őket krisztus ézsau-palástja. mikor ezt látja, mondja azt: látjátok feleim szívtekkel, ez a háború! már most menjetek békével!