Címke: irodalom

Charles Bukowski: Hanyatlás

Meztelenkedem a ház falánál
reggel 8 órakor, szezámmagolajat kenegetve
a testemre, Jézusom, itt vagyok.
…erre?
Egykor sötét sikátorokban küzdöttem
a nevetéssel.
Ma már nem nevetek.
Olajjal spriccelem magam és tűnődöm,
hány évet szeretnék még?
Hány napot?
A vérem mocsokkal szennyezett,
és egy sötét angyal fészkelte magát agyamba.
A dolgok valamiből lesznek és…
…és semmivé válnak.
Kezdem megérteni a városok bukását…
…a városok és népek pusztulását.
Egy kis repülőgép száll el fölöttem.
Felsandítok, mintha lenne értelme
felfelé nézni.
Igaz, lassan az ég is elrohad:
Ez sem tart örökké, mint annyi minden.
Már nem sokáig létezünk.

Márkus László fordítása

Tacskó triptichon

 

I.
Arcodba a szél sebeket karcol,
s végigsöpör a város főterén.
A szobrok közül egy tacskó tipeg feléd.
Nyüszít kicsit, majd elalszik kabátod alatt.

II.
Mire hazaérsz havazni kezd.
Szélcsípte seb vagy,
vérzik az arcod.
A tacskó felébred,
Megnyúlt fejét kidugja kabátod alól.
A rottweilerek látni akarják,
elérni azt, aki újonnan érkezett.

III.
Sáladba burkolod éjjelente,
befekteted a rottweilerek közé.
Öt kilogramm élet. Fázik,
mint krókuszok a márciusi fagyban.

 

(Illusztráció: Anwyen: Bolha, sausage dog)

A VÖRÖSFENYŐ ÉNEKE

 

/Salamov[1] reminiszcenciák/
/haikuk/

szurdok falához
gombolyult holt juharból
sarjadó fenyő

vörösfenyőág
érzi a fagy illatát
ébred a napon

a sok közül egy
kizöldellő ágbogával
most ő a legszebb

kihűlő ágyon
utoljára egy kézben
kenyérfejadag

 

[1] Varlam Tyihonovics Salamov /1907-1982/
orosz író, költő, újságíró

(Illusztráció: Lucas Jmieff: Ode to Larch)

Japán versek a IX–XIII. századból

[Téma nélkül.]                                                           Ismeretlen költő

 

Ötödhót váró
citrusfa[1] virágának
illatát érzem.
Mintha régi kedvesem
ruhaillata volna!

(Régi és új dalok gyűjteménye, Nyári dalok, 139.)

 

[Téma nélkül.]                      az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

 

Citrusfavirág
amerre illatozik,
elszenderedvén
álom is, lám, a régi
ruhaillatot ontja![2]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Nyári dalok, 245.)

 

Amikor ötven verset ajánlott fel, „Felhővel azonosított szerelmi érzés” témában költötte.                         

az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Titokban égő
vágyam tüze felemészt.
Még a füstje[3] is
nyomtalanul eltűnő
felhő. Mily szomorú vég!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”,
Szerelmes dalok második kötete, 1081.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Sunzei lánya (Sunzei kjó no muszume, 俊成卿女)

1171 körül–1252 után

A 12–13. század jelentős költőnője. A vaka-költészet akkori vezető poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成) unokája, azonban a Sunzei-házaspár fogadta örökbe, ezért Sunzei lányaként emlegették. Korabeli források szerint segített Sunzeinek a hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év dalainak gyűjteménye (Szenzai vakasú, 千載和歌集) összeállításában. Férje, Minamoto no Micsitomo (源通具) vaka-költőként ugyancsak kora központi alakja volt: a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) egyik összeállítója. Sunzei lányának versei a 12. század végétől rendszeresen szerepeltek költői versenyeken, majd egy 1201-ben rendezett ilyen eseményen a korszak irodalmi életének irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) is felfigyelt vakáira és a rendeletére összeállított Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek egyik kiemelkedő költőnője lett. Később költői tehetsége révén a visszavonult császár udvarhölgyeként is tevékenykedett. Vakáinak jellegzetessége az aprólékos lélekábrázolás, melyet gyakran a korban népszerű retorikai eszközön, a korábbi korok költeményeinek idézésén (honkadori, 本歌取り) és regények jeleneteinek versbe öntésén (honszecudori, 本説取り) kerezetül valósított meg. Fenti „Titokban égő…” kezdetű vakája különösen elismert, ez alapján kortársaitól a Titokban égő Sósó (Sitamoe no Sósó, 下燃えの少将) becenevet kapta. (Sósó Sunzei lányának udvarhölgyneve volt.) 1213-ban buddhista szerzetesnőnek állt, de 1251-ig részt vett az udvar irodalmi életében.

Borítókép: Citrus tachibana (a fordító felvétele)

[1] A Citrus tachibana (japánul tacsibana, 橘) nevű illatos fehér virágú citrusféle (ld. a borítóképen). A holdnaptár szerinti negyedik-ötödik hónapban (nagyjából a Gergely-naptár szerinti május-június) nyílik, amely időszak a korabeli japán évszakfelosztás szerint nyarat jelentett, tehát a tacsibana a nyári vakák egyik jellegzetes tájeleme.

[2] Az itt közölt első vakát, az „Ötödhót váró…” kezdetű költeményt idézi a költőnő.

[3] Egyaránt utal a titkolt szerelem érzésével gyakran összekapcsolódó füstre és a (szerelmi bánat miatti) halál utáni hamvasztás füstjére.

Tükörben tüskés

 

Felhő Nap alatt, nem látom a Napot a felhőtől, felhőt a Naptól. Nem rajzolják egymást.

Kinyitottad szemed, szavad. Csukott szavakat nyitsz, láttam. Nem nyíltak ki a szavak. A tüskés bozótosban ültünk a tükörben. Tüskés levelek árnyéka tuskókon. Kivágott fák nem mondott szava.

Legurultak, lent megálltak, ezek a szavaink. Nem találkoznak. Kéknap sugarai hidegen hulltak. Hallgatok, megint.

Hallgattak a barkócaberkenyék, a meggyvágó. Ma nem esik le az égbolt, vagy már leesett.

Becsuktam szemem, láttad. Szavaid csukott szívembe estek, estek. Feketepatak. Zengett a csendem, hogy megint nincs szavam, szívem? Kihűlt kövek húzzák zsebem.

Szakadékban a Nap, a Hold, tűzvirágfa, kaukázusi nyírfajd. Nézek, nem látszom. Eső a szavakra!

Nem találkozik a hangunk, hallom a szavakat, hogy nincs egy szoba a hangunknak, egy fél papucs, citrusrost? Egy közös levélerünk? Miközben találkozott hangokat hallok. Napok óta csak ugyanazt a hangunk hallgatom, azt a napsugarunk, könnyem.

Egyszemélyes gödröm. Méhbarlang, madárkas. Halüreg.

Szavak üres helyei. Visszavont szavak szobái. Kerítés, ketrec, kalicka. Ültünk a szavak közt, tüskeszavak. Nem tudom odaadni, csak odaszúrni.

Vajon a sündisznó magát néha megszúrja kicsit?

Ha akarom, nem, ha nem akarom? Akarjam ne akarni, napersze. A Nap mellett ülök a szakadékban, lecsukott szavam.

Nem látlak a szavaktól. Szavakkal válok láthatatlanná.

Kisütött Napom rejtegetem, nem akarom, nem akarom, de kigördülnek sugarak, levelek. Sugár is lehet tüske, sötétég.

Estek, estek a szavak. Portikusz, perisztülion. Hüpogeion. Gádorfal. Szentélyrekesztő. Nem látok a kövektől. Kör, tükör, kőtükör. Elefánt ménes, halfalka.

Nő a zsebem, bárcsak kilyukadna, napersze, bevarrom.

Bimbóból gyűrött szirmok simulnak pipaccsá.

2022. 04. 11. 3: 19

 

(Illusztráció: Duy Huynh: Ethos entanglement)

 

(ennyi); (lépcsőház); (egy patkány széttépte ezt a napot)

 

(ennyi)

tegnap
láttam két verebet csókolózni
egyikükkel kicsit később beszélgettem
azt mondta nekem annyi-
val jobb volt kettesben mint egyedül
többé már nem lesz úgy
mert elpusztult a társa is
elrepült nem láttam többé
akkorra már a cigim is elfüstölt
így álltam a csikkel egyedül
láttam az égen egy vagy két verebet
elfelejtettem nincs már meg
a föld nyelte el
ennyi

 

(lépcsőház)

ez az a lépcsőház ahová be kell lépned
ezek a lépcsők szinte szembejönnek veled
ahogy elállják hideg fényükkel az utat
érezhető a konyha-kölniszag
amelyiktől elnehezednek a végtagok
kapaszkodsz de mintha ezzel még
valami újabb bajt rántanál magaddal ebbe
a bajba
kapaszkodsz ahogy ott állsz
egy kisgyerek a túl nagy
lépcső-
fok előtt
lyukas-büdös zokniban –
– köszöntelek te gyerek
azért jól vigyázz!
elveszítette pedig fogta a kezét
keresi a másikat mint
katona azt a golyót vagy
rosszullétkor a bogyót
elmaszatolja a nevét a postaládán
amúgy is csak a kifizetni-
való számlák jönnek egyes kettes –
6-os – vajon ez a szerencsétlen száma?
– onnan tudhatod hogy ez a születésnapom
így mondta de persze nem volt elég vicces
a lyukas zokni viccesebb
azt is mondta agyilag zokni és hogy
– hideg van itt a lépcsőházban
kérlek engedj be
csak egy feles és kész
és majd jöhetnek a végnapok valakinek
utána csak mondhatod
– nem  tudod ki volt?
– senki?
– tudja a halál
ebből a házból is kilépsz
jöhet a következő
köszöntelek idegen

 

(egy patkány széttépte ezt a napot)

egy patkány széttépte ezt a napot
a macskakövek és a levélerezetek
mintázatát disznóvér lepi el
a szem vérben forog
egy vaddisznó véres agyara vicsordul
puha ajkak között
a fotó mutatja csak a szemet
– a finom vörös erezetet –
mielőtt könnyes vagy vérben forgó lett volna
ajkakról is csöpög lágyan valami
és szemüveg és képernyő
üvegesíti meg a szemet
s a patkányba érzékelők lettek szerelve
az ajkakhoz meg szemekhez minden
ki-bemenetelhez – ezek
letapogatják a széttépés folyamatának
minden egyes modulját
látható így visszanézhető
a telefonon nézi és lebeszéli
az összes patkányszívverést
a ritmusa hasonló: a macskakövek ritmusa
ritmusa: szétnyitja összezárja kapafogát
ahogy széttépi ezt a napot
kitépi az ereket
ahogy kábeleket
erekre bontja
tábláról táblázatra
képernyőről képre
óráról órára
dobogásról dobogásra
lükögnek a mozdulatai
fel-le szét-össze az éles fogak
a tépő csontok
ahogy egy automata amelyik elromlott
– a kapcsolója –
széttépte a napot
széttépte mindenestől
széttépte versestől
hiába íródik erről vers
szöveg
a patkány széttép mindent
a mintázat s a szövet szertefoszlik
esetlen darabkák egymás után egymás után
csak a rágás ritmusa marad
széttépte ezt a verset
ez a mi ritmusunk
görgeted dörög dübörög –
a telefonnal egy felvétel készül
most veszed kihangosítod
ahogy veszed
ahogy rágod
ahogy széttéped ezt a verset
széttépjük a napot

 

(Illusztráció: Nina Baydur: Sun Mandala)