Címke: irodalom

Egy hang négy szólamra

(Mezopotámia, Egyiptom, Fönícia, Bizánc)

ALDEBARAN

Lávakövet ettem,
tenger eget ittam.
Babilonkék legelőm
felett egybefolytak
éjszakák, nappalok.
Ám a Sivatag Leánya
szarvamra holdkoszorút,
nyakamba napkantárt vetett.
Azóta lehunyt szemekkel,
pillák, pálmák alatt
ezüst törzseken,
gyöngyház tollakon
pengetve citerázlak.
Éj Fehér Bikája,
aranyszőr napsugára,
ében tó tükrében
táncoló csillagom.…

Michel Houellebecq költeményei

A testem egy vörös cérnával varrt ruha

 

A testem egy vörös cérnával varrt ruha;
a szoba vaksötét, csak a szemem dereng,
felkelni nem merek, és érzek idebent
valamit, ami lágy, mozgó, gonosz, puha.

Régóta gyűlölöm ezt a húst, ami él
itt a csontjaimon; ahogy a zsír bevonja,
s ez a nyirkos szivacs rándul a fájdalomra,
és a szervet, amely lent feláll és kemény.…

Nadír

A tengerparton vagyok újra elhízva
s tudom mily sokakat veszejtett már el a háj
homlokomról testemről ömlik a verejték
Megvertek ismét vérző szájjal orral fekszem
Tébolyult öcsém elhagyott szüleim halottak
fekszem a parton egy köd vagyok belül
Nem is vérző számat orromat érzem
noha alaposan helybenhagytak
hanem a napon felforrt kavicsok égetését a hátamon
Az egyik bárányfelhőben mintha magamra ismernék
Talán esni fog zuhanok oszlanak a kövérkés fodrok
De miért kötekednek mindig Esem talán zuhogni fog
de már rég nem zokogok mint régen ha bántottak
Haza kellene mennem de már nem tiszta hogy hol
az otthon már rég nem itt lakunk a tengerpartot
belvárossal a belvárost egy tanyával azt pedig
egy másik ország városával cseréltük fel
Nem éreztem nem érzem magam sehol
Gyökértelen lebegés vagyok Másom az égen
gúnyos grimaszt ölt Talán elalszom egy
megvert fintor vagyok zsibbad az arcom
úgy tűnik mindig akad egy utolsó legyintés
Lehunyom a szemem és kinyitom a másik
oldalon hol rég halott kedvesem megtört kutyája
a vért nyalogatja az arcomról kimérten komótosan
Rég halott kedvesem illatát érzem rajta szemében
ugyanaz a szégyenlősség amelyet az
övében láttam és csodáltam egykor
Bon voyage lefetyeli a fülembe kedvesem hangján
tőle egyébként teljesen idegen volt ez a modorosság
És valóban elér minket az ég dagálya
elered az eső fölébredek Tükör-
képem az égen elfeketedett fulladássá
süllyedéssé zuhanássá változott Fölkelek
besétálok a vízbe hogy ne ázzam tovább
Úszom és a felszín síkját nézem magam előtt
marék vízként arcomhoz emelve a tengert
méregetem akár egy asztalos a készülő bútorlapot
Egy vonal a lent a többi afölött
Irtóztató hétköznapok

 

ana-wind1

képek: Ana Cabaliero