∞ Úlfur Eldjárn: Þið munið eftir Mjallhvíti és Hvenær dóstu fyrst? (Yfirvofandi, 2009)

Leesett a Nap. Várták, hogy visszaessen. Nem esett. Elindultak megkeresni. Keresték a Napot. Mentek, ha jött valaki, megkérdezték, hol a Nap. Fönt. Hol a Nap. Fönt. És így. A Nap nem kereste őket. Nem esett vissza. Hol a Nap. Ha jött valaki, várták, mondja a Napot. Nem mondta. Elindultak, vissza. Nézték az ablakból az eget. Hol a Nap. Bent?

Várták a Napot. Elindultak a fürdőszobába, a hálószobába, a nappaliba, a konyhába. Keresték a Napot a fiókokban, a szekrényekben, az ágy alatt, a legfelső polcon. A gitártokban. A gitár belsejében. A lámpaburában. Az izzóban. Könyvek lapjai között. Olvasták egy könyvben, Nap, de az nem a Nap volt. Meg kis betűvel is írták.

Leesett a Nap. Nézték a Napot az ablakból, hogy leesett-e, leesett volt. Leírták valahová, Nap, nagybetűvel. Elolvasták. Felolvasták egymásnak, Nap. Nem a Nap volt. Kinyitottak egy könyvet a Napról, tele volt rajzolva meg írva a Nappal. Nézték, olvasták. Magyarázták, értelmezték. Hol a Nap, kérdezték a könyvtől. Fönt. De nem.

Egyre sötétebb és sötétebb lett, ahogy keresték a Napot. Felkapcsolták a villanyokat. A lámpafényben sem a Nap volt. Írtak egy könyvet a Napról, reggelig. Felkelt a leesett Nap. Estig olvasták. Szép könyv lett a Napról, de nem a Nap volt, csak betűk, amiket becsuktak a könyvbe, a könyvet a polcra. A szekrényt is becsukták.

Leültek a gitárhoz, az egyik játszott, a másik. A zenében sem a Nap volt. A Napról írt és a nappal írt dalokban sem. Hol a Nap. Elindultak megkeresni. Mentek és mentek, ha valaki jött, figyelték, látja-e a Napot, de nem tudták, látja-e, mert ők nem. Hol a Nap, kérdezték, fönt, hol, fönt, hol. De a leesett Nap leesve volt. Fönt nincsenek leesett Napok.

Várták a Napot. A Nap nem várta őket, lement. Ültek a lement Nap alatt, benéztek egy ablakon. Kinéztek az ablakon, akik bent voltak. Hol a Nap. Lent. Majd holnap fent. De már holnap volt. Napok óta holnap van. Valakik kinéztek egy másik ház ablakán. Benéztek rájuk. Ők nem mondták a Napot. Most Hold van. Nézték a Holdat.

De nem volt Hold. Leesett a Hold? Várták, visszaessen. Nem esett. Elindultak megkeresni. Keresték a Holdat. Mentek, ha jött valaki, megkérdezték, hol a Hold. Fönt. Hol a Hold. Fönt. És így. Vagyishogy nem sokan voltak kint. Bent vannak. Benéztek egy ablakon. Ajtón nem tudnak benézni. Bemenjünk? De a bentek kívülről be vannak zárva.

Ültek a háznak az ablaka alatt és várták, kinyissák. Bent kinyitottak egy könyvet a Holdról. Hallották, hogy a Holdról olvasnak egymásnak. Reggelig. Vagyishogy reggelig hallották. Azután a Napról hallották, de leesett Nap és Hold van, azokról meg nincsenek könyvek. Elindultak, megkeressék a bentjük, de nem láttak be az ablakokon.

Nem voltak jó kulcsaik. Nem tudtak benézni az ajtón. Nem voltak emberek kint. A leesett Nap nem adott fényt, a leesett Hold nem adott fényt. Nem volt fényük. A kicsi csillagok a földön legelésztek. Üresek voltak a hátizsákjaik. Üresek a lámpáik. Nem volt a zsebükben piszok. Nem voltak gitárjaik. Egy se. Üresek voltak a kulcsaik. Nem volt leesett Napjuk.

Nem voltak holnapjaik, de akkor milyen nap van. Üresek voltak a fények. Üres a Nap. Nem voltak csomagjaik. Nem voltak valakik, akik jönnek. Nem volt menésük, nem mentek. Hol a hol. Nem voltak kérdéseik. Keresték volna a kérdőjeleket, mert azok olyan fizikai dolgok, biztos meg lehet fogni a kampójuk, de nem volt elindulásuk. Próbáltak elindulni. Nem volt próbájuk.

Kenyérért fognak koldulni az úton? Kérdezte egy valaki, aki nem volt. Nem voltak kenyereik, valóban. Üres volt a kenyérfiókjuk, a kenyérzsebük, a kenyérablakuk. De annak a valakinek se volt egy kenyere se, aki nem volt. Nem tudták, mit csináljanak, de nem volt nem tudjákuk. Hol a Nap, ott, ahol a Hold, hol a Hold, ott, ahol a bent, hol a bent. Kint? Ki zárta be a bentjüket?

És az egyik kulcs akkor kinyitotta az ajtót. Bement az egyik, bent volt. Bement a másik, bent volt. De az egymás nem jött. Egyik, másik, egyik-másik. Az egyiknek három ablaka volt a nappaliban, a másiknak négy. Az egyiknek sárga rongyszőnyege volt az előszobában, a másiknak türkizkék. Az egyiknek kerek étkezőasztala volt, a másiknak ovális.

Az egyiknek nyitott könyv nézelődött fölfelé az asztalán, a másiknak csukott, önmagát olvasó. Az egyiknek madármintás ágyneműje volt, a másiknak felhős eges. Az egyiknek a fürdőszobában volt a vécéje, a másiknak külön. Az egyiknek amarilliszei és pillekosborai voltak, a másiknak ökörszív és datolyaparadicsom palántái.

Az egyiknek Úlfur Eldjárn szólt a teraszon, a másiknak Dinnyés József. Az egyiknek a füzetébe kígyókat és tüskéket rajzolt egy ötéves kislány, a másiknak Kundera-idézetek és néhány zen koan volt a parafatábláján. Az egyiknek templomra nézett a konyhaablaka, a másiknak egy másik, távoli ablakra.

Az egyiknek litván sutartinė szövegek és kották voltak a mappájában, a másiknak egy szanszkrit mantra a hűtőszekrényén. Hol az egymás? Néztek ki az ablakaikon, néztek be a könyveikbe. Néztek be az ablakaikba, néztek ki a vörösfenyők tobozaiból. Néztek és néztek. Üres volt a nézésük, nem volt? Üres volt az egymásuk. Nem volt. Egy egymásuk se.

És az ajtót bezárták. És a kulcs kifelé már nem volt kulcs.

2017. 10. 01. 7: 35–2018. 03. 29. 6: 37: 42–2018. 03. 31. 6: 06: 36

(Illusztráció: Freydoon Rassouli: Soul’s Journey)

– Eee… nézd csak!
– Mit?

– Én meg nem nézem
– Kit érdekel.                              hagyjál békét
– Hát jó. legyen úgy               ahogy na e

– Beesteledni látszik az égboltozat, valaki zsebre teszi a Napot.

– Sok fity-firitty kezd ficánkolni fenn, csillag alakú Izék meg Szatellitek, különös alakzatokban.
– Formaalkotáshoz

– Ne higgy neki!

– Ez a te dolgod.

– Egyre inkább esteledik.
– Repetitív-tétova módon a felhők peremfelületein felemás sugárnyalábok halnak el, lassan sötét, sőt, már sötét van.

– A világossághoz bináris kapcsoló: az a gomb, igen. Ne, ne azt… azt. Úgy. Igen. Várj. De, most jó. Nem. Kifogyott. Várj. Most próbáld. Most jó. Nem. Francba. Elromlott.               Segítsek?

– Csak Ki-Be / neeeem, nem így, rosszul csinálod.

– Műanyag gombok.
– Értelmetlen.
– Igen… tudom-tudom.
– Billentyű

– Aá

– A rohadt életbe

– Ejj de pelyvás a levegő CO CO
– Jajj de kényelmetlenül érzem magam most így, ahogy.

– Bolygók imbolyognak, akár a gombolyag.
– Micsoda véletlen.
– Ch.

– A csillagok fényt bocsájtanak ki, igen.

– Olyan kesze-kusza az egész. Vagy ilyen húzd meg ereszd meg a dolog.
–  Rendetlen.

– Szemét
– Az egész egy nagy börtön! Rácsok!
– A ló túlsó oldala

– A csillagképek, mint anyajegyek, szétterülnek a tervezőasztalon.

– Szemét
– Sötét.
– De hát… de… na most…
– Pszt.
– Naaa.

– Befejezték feketén a munkások a munkát a szeméttelepen. Egy köpcös úr állítja le ebben a pillanatban a markológépet, nem tologat és nem egyenget ma már több dombot ide-oda. Valami 8 órás szórakozást dúdol magában, félhangosan. A mellékbódé felé tart, ahol már söröznek páran. Tízperces rövid csapatépítés ez. A főnök veszi ilyenkor egy tálcával a napi adagot. Elkényezteti a társaságot. Muszáj.
– Egyre sötétedik.
– Az ellentétes irányból is érkezik valaki. Éppen a gumiégetést hagyja abba, amúgy is allergiás reakciókat vált ki nála a sűrű füst orrlyukain való átszűrése, az inger köpettávolításra készteti.
– Titokban az összes munkatársát lefikázza.
– Tócsa
– Tájkép. Csendélet.
– A szél feltámadt, és haragosa a térnek. Szatyrokat futtat, melynek fülei beleakadnak egy rozsdás Rottweiler-láncba és egy hipós üvegbe.
– Rongy
– Az összes egy…
– A feltúrt földön a kajamaradékok romlott elegye penész-kolóniákat hozott a világra, melyek életet adnak megannyi további élőlénynek.
– Egyfajta teremtés.

– Sac per

– Egy fémkábel gubancolódott rá egy magányos bicikliküllőre.
– Egy bizonyos baktériumtípus a fogkrémet bontja le.
– Egy halom hasított fa.

(…)