El enamorado Holdak, elefántcsontszobrok, műszerek, rózsák, lámpák, a Durero vonala, a számok kilencig és az ingatag nulla – dolgok, amikről azt kell hinnem: léteznek. Úgy kell tennem, mintha valaha létezett volna Perszepolisz és Róma, mintha porszemeken múlt volna a bástyák sorsa, s hogy a vasszázadok kora szétesett. Mímelnem kell a fegyvereket, az eposzok […]
Olyanok voltak, Kormos Feri és Marina, hogy nem igazán lehetett észrevenni őket, ahogy a kissé ágrólszakadt embereket általában, de ha valaki mégis megfigyelte volna, nem túl tolakodón, csak úgy kedvtelésből, talán elmosolyodott volna, hogy jé, mégis csak lehet élni, ha akar az ember. Mocskos ruhákban, fáradtan, jókedvűen. Hisz egy pillanat az egész, s akárkinek összejöhet, hogy boldog legyen e sok jelentékeny semmi közepette.
Egyedül ült a padláson, a pókhálókat meg-meglengette a huzat. Csipke, rémlett neki egy név. Meg Gyurma, rémlett egy másik. Előtte egy vödör víz. Nagyon kopott vödör volt. Most…! A napfény átszivárgott a padlás résein. Délután. Csipke: az ő neve volt régen. Nagyon-nagyon régen. Mintha csak a múltunk adná meg a jelenünk értelmét egy idő után, […]
ott éhezni, csak ülni a bárokban, és éjszaka járni az utcákat órák hosszat, a holdfény mindig hamisnak tűnt, talán az is volt, és a Francia Negyedben néztem az ügető lovakat elhaladni, mindenki magasan ült a nyitott kocsikon, a fekete kocsis, és hátul a férfi és a nő, általában fiatal és fehér mindig. és én fehér […]
Ahogy a szavak képekké formálódnak, és az írott nyelv helyét a digitális ikonok jelrendszere veszi át, a képek újra alkalmassá válnak az egyszeri jelenségek egyszeri jelölésére, és ezzel a világ sokféleségének visszadására. Az írott szavakat megelőző képek idején minden jelenség a saját képét vetette árnyékul, mely egészen addig kísérte gazdáját, míg a szavak, közös nevet […]
Későre jár, a metrón ülök, kezemben egy női magazinnal. Néha belelapozok, de csak a szemeim követik a betűket, az agyam máshol jár.