Címke: irodalom

Bejegyzések

virágdal!; futás; a táncos

Hozzászólás most!

 

virágdal!

lebegő orgona belefájdul az ember
alig-lila és még-nem-kék
fáj a fülemben
odébb meg lángol a bordó
tegnap beboroztak a bokrok
és most részegen gajdolnak
fényes nappal csapatokban
hát ilyen az erdei útszél
orgonakék és orgonatűz
elszállt végtelen ének
mámoros bakkhoszi bordal

 

futás

orgonaidő van
tolulnak két oldalról a bokrok
az út egyre mélyül
ó az erdő vízalattisága
vízszintes levelek, törzsek közti zöldek
tófenéken surranok, a sok vízinövény-szár
áll, imbolyog, remeg
fentről néha bevillan a felszín
és ha felbukkanok, dobálnak ide-oda
rám ömlő bokrok, erdőhullámok

a zöldet akarom, az eget, ami van
elfutni meleg ösvényeken
csalinkázik előttem az út
a következő fordulóban bárki előbukkanhat,
de én is eltűnhetek akár,
átváltozhatok a világító levelek között!

 

a táncos

Eva Georgitsopoulou-nak

a széthasított és darabjaira hullott térben
tölcsérek nyílnak hosszú lapok sorakoznak
csőfolyosók kanyarognak egymás mellett
fúrod magad át a dimenziókon
és csapod szét, amit létrehoztál
mozdulataidban döntések
öklöd viszi őket, tenyered éle, kitárt ujjaid, szétfeszített kezed vagy lábad lendülete
gerinced megfeszül és kipattan, röppensz belőle ki
itt vagyunk, látnunk kell mindent
köréd tömörülünk nézünk
de neked nincs szükséged ránk és nincs közöd hozzánk
mire is kellenénk mi neked
a csodálatra nincs szükséged
és követni nem tudunk
ha megragadod a tér grabancát, megcsavarod kipörgeted elengeded
lódulunk mi is vele
beforgatod az akaratot egyetlen pontba
és formákban tombolsz tovább
– állj meg!
nézz ránk
nézd, milyen elveszettek vagyunk a világosságban

 

(Illusztráció: Rachel Ferrier (Fairy Tree Studios): Lilac painting, close-up of lilac bush)

Bejegyzések

AZ ÁRNYÉKOM HELYÉN; Mozgástér

Hozzászólás most!

 

AZ ÁRNYÉKOM HELYÉN

Valami test lobog az árnyékom helyén,
valami lélek-maradék kúszik kontúrom
vonalán, s próbál magával csempészni
magasabb régiókba, hogy beleolvadjak
a felhők szőnyegébe, hogy meghemperedjek
a fényben, hogy belemártózhassak a Nap
olvasztótégelyébe, s a halhatatlanság
magabiztos tudatával belépjek az újrahasznosítás
céljára kialakított öntőformába, kitöltsem
anyagommal az idő réseit, sokasodjon bennem
a metamorfózis ereje, ott álljak a gyártmány-
módosítás előkészítési útmutatójában mindjárt
az első lapon, ott legyek iniciálé a kezdéshez,
ott sétáljak önmagam új árnyékával kéz a kézben,
ott osztódjon bennem bűnös és bűntelen, legyek
olyan, mint egy remekbeszabott ismeretlen, akivel
nem érdemes a távolságot tartani.

 

Mozgástér

Minden csak viszonyítás kérdése,
elég, ha fölkavarom magamban az
egymásra halmozott rózsaszín árnyalatokat,
s próbálok hozzáférni a színkeverékhez,
mellyel átfesthetem a megbabonázott
pillanatot, s azt hiszem, az oldatba mártott
papírrózsa valódi lesz, ahogy a kisimult szirmok
lassú tánccal ölelkeznek a homályban, csak
azért, hogy kibéleljék a sötétség fészkét,
illattal töltsék fel a repedéseket, s beférjenek
a mélyrétegek drapériái mögé, hol érzékeny
vándor az önmagát hajszoló gondolat.

Fogoly vagyok a talányokkal benépesített
egyszemélyes óvóhelyen, elszántan keringek
a lehetőségek felhígult szublimációjában,
mint szűk vödörbe kényszerített hal,
mely világkörüli útra indul.

 

(Illusztráció: Vladimir Kush: Sunrise by the Ocean)

Bejegyzések

Ezra Pound: Canto XVII

Hozzászólás most!

Majd venyigék fakadnak ujjaimból
és a pollentől terhes méhek
donganak lomhán a tőkék közt:
…….Cip-cip-cirip – dorombolás,
és az ágakon álmos madarak.
…….ZAGREUS! IO ZAGREUS!
A mennyek első halvány-hasadtával
városok fészkelnek völgyeikbe,
és a tejtérdű istennő
vonul arra, mögötte tölgyerdő,
zöld lankák, fehér vadak
szökkennek köré;
És tovább, le a patak medréhez, estig egészen,
előttem sík víz,
……. fák szöknek a vízből,
márványtörzsek a nyugalomból,
át, a Palazzókon túl,
……. a nyugalomban,
fény, de nem a nap fénye.
……. ……. Krizopráz,
zöldtükrös a víz, és kéktükrös;
Tovább, a borostyánsziklák felé.
…….  ………… Köztük,
Nérea barlangja,
……. ő, mint egy kagyló íve hajolt,
és a hajót hangtalanul vonták be,
tengermunka szaga sincs,
Madár sem kiált, a hullámoknak sincs nesze,
Delfin sem csobban, a hullámoknak sincs nesze,
csak Nérea, a barlangjában,
……. mint egy kagyló íve, úgy hajolt
lágy sziklák közt,
……. zöld-szürke szirt a távolban,
itt, a borostyán szirtkapuk,
és a hullám
……. zöldtükre, kéktükre,
sófehér a barlang, és tündök-lila,
……. hűvös, porfirsima,
tenger-marta a szikla.
Sirálysikoly, delfincsobbanás sincs,
a homok, mint malachit, hideg sincs ott,
……. csak a naptalan fény.

 

Zagreus eteti párducait,
……. a fű sima, mint fényfestett dombokon.
És a mandulafák alatt istenek,
velük, choros nympharum.  Istenek,
Hermész és Athéné,
……. mint iránytű nyila,
közöttük, remegve –
Balra pedig a Faunok otthona,
……. sylva nympharum;
alacsony fák, a láp-cserjés,
……. őzsuta, szarvasgida
……. szökken át a rekettyén,
……. mint sárga közt a hervadt levél.
És a dombok vájt medrén
……. Memnónok nagy völgye.
Azon túl, a tenger, dűne fölé magasló csúcsok
és az éjtenger-hordta kavicsok.
Balra pedig ciprusok sora.
……. ……. ……. Hajó jött,
egy ember tartja útján,
peremről lógó lapáttal tereli, és így szól:
„              Ott, a márvány erdejében,
„              Sziklafák – a vízből –
„              a Sziklák lugasa –
„              márványlevél a levélre,
„              ezüst, acél az acélra,
„              ezüstcsőrök keresztezik egymást,
„              hajóorral szemben hajóorr,
„              kő, réteg a rétegen,
„              és aranyló gerendák fénylenek egy estéről.”
Borso, Cargmanola, a fortélyosak, i vitrei,
arra, egyszerre, újra meg újra,
az üvegnél gazdagabb vizek,
bronzarany, ezüstön folyó láng,
festékes tégelyek a fáklyafényben,
hajóorr alatt villanó hullám,
ezüstcsőrök keresztezik egymást.
…….Sziklafák, fehér és rózsafehér a homályban,
ciprusfa a tornyoknál,
…….és a hajó alatt az éjjeli sodrás.

„A sötétben az arany
maga köré gyűjti a fényt.” …

Hanyatt fekve az odúban, szederbokor félíve,
félszemmel a tengeren, a résen át,
szürke fény, Athénével.
Zothár és elefántjai, az arany ágyékkötő
és a szisztrum, rázza, rázza
…….táncosok csapata.
És Alétha, a part hajlatán,
szemei a tengeren
…….és kezében hínár,
sófehéren a habokkal.
Koré vonul a ragyogó réten,
szürkezöld por a fűszálak közt
„Ezért az óráért, Kirké testvére!”
Vállamra feküdt egy kéz,
és három napig láttam a napot, a nap bronz,
mint szökkenő oroszlán a homok felett,
és azon a napon,
és még három napon át, utána sosem,
ragyogás, mint Hermész ragyogása,
és elhajóztam oda,
…………………a sziklák városába,
tejfehér, a vizen,
ismert vizeken,
és a márvány fehér erdeje, ág hajlik ágra,
összefont lugasa a kőnek,
arra Borso, mikor kilőtték rá a szálkás nyilat,
Carmagnola, a két oszlop közt,
és Sigismundo, a Dalmát vész után.
Az alkonyat mint egy tücsök röpte.

 

Halmi Dávid fordítása

Bejegyzések

ZHÉ SHI – JU FU: Hűség – Nevek

Hozzászólás most!

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

Hűség

Zhé Shi mondja Ju Funak
most hogy többször látsz mint eddig, valaminek másnak kellene lennie?
Ju Fu, én továbbra is ugyanaz vagyok és továbbra is projektmegbeszéléseim lesznek Janikával, úszni megyek Terézzel és ha Robi a műteremben van, továbbra is jól érzem magam. mondd, a hűség azt jelentené hogy mindennek el kellene maradnia? tudod, ez egy emeletes ostobaság. kinevezni egyetlen embert a világnak. szegény ember. mert mostantól fogva neki kell lennie a kedves bolti eladó, a traccsoló szomszéd, Teri, a munkatárs, fél tucat barát és barátnő, Domokos, Teodósziusz, a szentek mind és az ég. ez elviselhetetlen. ha mostantól fogva tőled várnám az élményt amit masszírozás közben kapok, vagy neked kellene meghallgatnod és főleg meg is felelned szakmai kérdéseimet a perspektíváról, főzz is vendégvacsorát és hívj meg és legyen olyan mint Albertéknél.
nekem a világ pont úgy jó ahogy van. és természetesen én sem lehetek Marikád, Angellád, Kléód, Micud és mit tudom én ki egyszerre. roppant fárasztó lenne ha mindezt egymáson keresnénk. úgyhogy jó egészséget kívánok nekik, összes barátodnak és múltadnak és az összes helynek ahova mész. sőt még meg is köszönöm, csak így messziről és általad, hogy tehermentesítenek és nem kell mosó-, vasaló-, főző-, sörivó, szurkoló-, szaki- és egyéb szerepeket betöltenem. ezek opcionálisak. mert én főállásban Zhé Shi vagyok és te nekem Ju Fuként kellesz, nem pedig valamit behelyettesíteni pótkeréknek.
hozzám csak Zhé Shiért jöhetsz és – az én hűségem ez – ígérem, ezt mindig megkapod.

 

 

Nevek

Zhé Shi mondja Ju Funak
nem tudom mi lesz belőlünk, akármi is, egymást ne nevezzük el. ahogy kimondódunk, elkezdődne a szokásos sorozat a szokásos véggel. szerelem???! ó!!! és akkor mi a folytatás?
rögtön jönne a gondolat hogy találkoznunk kell. dilemmák a távolságról és közeledésről. bejelentések és kijelentések rólunk a külvilágnak. megbeszélések hogy te hogy képzeled és én hogy képzelem. aztán csaták hogy kinek az elképzelését…
az én kapcsolataimnak sohasem lesz neve. vannak, és nincs erő amely kényszeríthetne rá hogy valakinek megfeleljem őket. mindenekelőtt a névnek nem. mit érdekel engem hogy a mi életünk bepréselhető-e egy olyan szóba, mint szerelem? vagy a barátság kategóriába – és máris betiltva hogy átöleljelek? hogy máris szerződjünk aztán egymást nyaggassuk holmi ideákért? nyugodj meg, ha fű van a talpam alatt, nevek nélkül is tudom. nem fogok a kő mellett elmenni észrevétlenül.
nézz szembe. innen nem hull ki semmi sem.
nem kell hozzá név. mihelyt van, éltetjük és mi szolgái lettünk, de, Ju Fu, állítom, van hatalmunk, van erőnk elengedni és lenni, lenni, egyszerűen, szabadon.

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: akvamarin; Zhé Shi Ju Fu; puha álmok)

Bejegyzések

NYUGHELY

Hozzászólás most!

 

Zűrzavarban toporog
és keresi a csillagot,
pislog majd hunyorog,
most az egyszer felejtené
el az emberi beszédet,
hiszen Istennek énekel,

messziről, a dombokon túl
a bíborkadarka-ültetvények
egy elfeledett teremtmény
hatalmas karmainak nyomát
rajzolják ki és ahol a part
szakad, a föld feltépett sebét
a tenger sós vize mossa,
tisztítja újra és újra és újra,

és ott, ahol a madárka ül,
szemléli a tájat és az eget,
na ott lel nyugalomra teste.

Emlékszel-e még?
A víz csobog a messzeségben.

 

(Illusztráció: Kathy Rennell Forbes: Jewels on the Vine)

Bejegyzések

ELSŐÁLDOZÁS; HÁTAM ELŐTT; CSUKLÓMOZDULAT

Hozzászólás most!

 

ELSŐÁLDOZÁS

Az anyakovászt hetente legalább
egyszer etetni, frissíteni kell, add
hozzá a lisztet, az éhes kovászmag
tömegének kétszeresét, különben

összeesik, felemészti önmagát,
elgyengül, s legvégül elsavasodik.
Ezeket a csillagokból olvassa
ki János, a neje szakácskönyvéből.

Míg a kenyértészta megkel, naponta
meg kell menteni ezt az elszabadult
világot, hogy a mindennapi áldott
kenyér Jézus szent teste maradhasson.

 

HÁTAM ELŐTT

Amit a szem lát, közben változik, a
valóság határokat szab, mivel a
kovászként hozzáadagolt igazság
megdagasztja, kilép a lehetőség

keretéből, sodródik egyenesen
a végkifejlet beláthatatlan ős-
folttalan szélirányába, feledni
azt, ami futószőnyeg volt valaha.

 

CSUKLÓMOZDULAT

A párhuzamosok a végtelenben
találkoznak, ilyenkor visszajárnak,
egyfolytában kísérteni egymást, oly
messzire mennek vissza az időben,

hogy már megkerülhetetlenek lesznek,
a teremtő Isten meg végigszáguld
rajtuk az aprócska gyerekvonaton,
és visszafordíthatatlan döntést hoz.

 

(Illusztráció: Ausra Manamangas: Hope Railway)