Címke: irodalom

Afonso Cruz: Kokoschka babája (részlet)

Isaac Dresner épp legjobb barátjával, Pearlmannal játszott, amikor az egyik utcasarok és a kapufa között megjelent egy német katona. A katonának fegyver volt a kezében, és fejbe lőtte Pearlmant. A fiú arccal fölfelé Isaac Dresner jobb bakancsára zuhant, a katona pedig pár másodpercig Isaacot nézte. Ideges volt és izzadt. Patyolattiszta egyenruhát hordott, melynek színe közel állt a halálhoz, rajta fekete, aranyszín, fehér és vörös jelvények.

Szögegyenes, sárgásfehér nyakán két tökéletesen náci ér dagadt ki, és csak úgy csillogott az izzadságtól. Nem lehetett látni, milyen színű a szeme, mert félig lehunyta. Zömök teste föl-le hullámzott, nehezen vette a levegőt. A férfi Isaac Dresnerre fogta a fegyvert, de az nem sült el: beragadt. Pearlman feje Isaac bakancsáról valami lehetetlen, absztrakt szögben a járdára gurult, és fura zajjal ért földet. Közben alig hallható hangot adott, olyat, amely meg tudja süketíteni az embert. Isaac Dresner fülében a következő zajok visszhangzottak:

» A katona zihálása.
» A beragadt Mauser hangja.
» A legjobb barátja, Pearlman fejének alig hallható hangja, ahogy lecsúszik a jobb bakancsáról, és nekikoccan a talajnak.

Isaac ekkor rohanni kezdett vékonyka lábain lefelé az utcán, maga mögött hagyva barátja fejét (egy örökkévalóságot hagyva maga után). A katona újra megcélozta, és lőtt. Nem találta el Isaacot, aki vértől és holt emlékektől tocsogó csizmájában rohant tovább. Három golyó süvített el Isaac Dresner lelke mellett, de csak a gettó falaiba fúródtak bele. Bár Pearlman feje egy örökkévalóságot hagyott maga után, mégis örökre odanőtt Isaac jobb lábához, az a vaslánc rögzítette oda, amely az egyik embert a másikhoz köti. Ezért kezdett sántítani alig észrevehetően, amiről aztán soha többé nem fog tudni leszokni. Ötven év múlva Isaac Dresner a jobb lábával még mindig maga után fogja vonszolni annak a távoli fejnek a súlyát.
Isaac Dresner csak rohant tovább, és kitért a végzet elől, mely ott süvített el mellette. Befordult jó néhány sarkon, lehagyta a katonát, és befutott Bonifaz Vogel madárkereskedésébe. Évekkel azelőtt az apja épített egy pincét ebben a boltban. Isaac elkísérte őt, és látta, hogyan növekszik az a sötét tér a föld alatt. Ekkor értette meg, hogy:

Egy épület felhúzása nem szorítkozik téglák és kövek és cserepek egymásra halmozására, mert üres teret is jelent, a dolgok bensejében, gyomrában növekvő semmit.

Isaac lihegve nyitotta föl a csapóajtót – Bonifaz Vogel észre sem vette –, és úgy folyt le rajta, mint víz a lefolyón. Két napig ki sem mozdult Isaac csak rohant tovább, és kitért a végzet elől, mely ott süvített el mellette onnan, csak éjszaka jött fel, hogy igyon a madáritatóból (a csapot észre sem vette, pedig jól látható helyen volt), és hogy egyen a kanárikölesből. A harmadik napon már nem bírta tovább:
– Adjon ennem, Vogel úr. És hozzon egy bilit is.
Bonifaz Vogel a szalmaszékén ülve pucolgatta a füleit. Hangokat hall. Ebben a pillanatban kezdett hangokat hallani. A hang a lábai között, a nadrágja két szára között indult el fölfelé, és gyerekhangon jutott föl a fülébe, ott tekergett körülötte, mint egy macska, ha ciccegve hívjuk. Isaac Dresner megismételte a kérését – ami másodjára szinte már parancsnak hangzott –, Vogel pedig felállt, és elment ételért. Isaac utasította rá, hogy helyezze a pult mellé a tálcát. És boldog volt, amikor éjjel meglátta rajta a zabkását és a pár szem cukorkát. És egy bili is állt mellette.

(Bense Mónika fordítása)

Előfeledések (XVI–XX.)

 

Érintő

„istenhez fakul a távolság”
Hegedűs Gyöngyi: a gésa nyaka

Hány helyről érkezett ide az Egy?
Titkot magától is véd a belátó;
s olyan erőtlen: feküdni is gyenge –
de hogyan lehet összeesni ágyban?
Köszvényes mondatnak is szárnya nő,
mikor a tükör lehunyja szemét.
A dal nem érti: érinti az Istent.

 

Az otthon is

Nyártól nyárig lopakszik az idő.
Fürtökben függ a fürtökön a fény,
idegen irgalmak lobbantanak
édesmagunkra ismerős világot,
s a boldogságot Istennek becézzük.
Dal hullámzik elő a kedvesekből,
mikor az otthon is hazatalál.

 

Napok Asszonya

Egymáshoz fázat júliusi ősz,
s nevet, nevet a Napok Asszonya.
Madár fakadt a rügyből. Tőle kérdem,
törvényeidet szívemre ki szabta.
Fények megömlése köszönti jöttöd,
s mosolyra húzódnak galaxisok.
Tehetséged így int örömeimre.

 

Éggé a kék

Sétálj. Énekelj. Olvass gyógyító fényt.
Hársfák szemébe nézz. Aludj. Imádkozz.
Simogasd árnyad elevenné. Vagy hagyd
a mélypontot szikrázni föl – s kihunyni.
Baráti körben kávé, bor és angyal
titka a múlás. Benned a titok;
érted lett éggé a kék. Bárki vagy.

 

Testvéreink

Nem csak az élet él. Nem csak az angyal
angyal. Nem csak a szeretők szeretnek.
Egy porszem is duzzad a létezéstől,
és fényben dúskál bányató iszapja.
Nemcsak a lélek: lélektelen éppúgy
csatornája teremtő áramoknak.
Testvéreink mind a vértelen testek.

 

(Illusztráció: Nadiia Starovoitova: Landscape with pine trees)

(tengert)

 

a tengert nem érdekli
a kékség szokásos árnyalata
a sóízű csókok a
napolajszag és a gíroszhús keveréke
sem a bőröd minden
részletét megtapintó víz
nem a hullámok morajának
átszüremlése a nyelvek bábelén
– van valamilyen viszonyom
a tengerrel?
vagy ez nem kérdés?
válaszolok a hullámok-
ból egy alkony-
szín-bor mellett vagy után

 

(Illusztráció: Rasher (Mark Kavanagh): Reflections (2011))

Manuel Antonio versei

KÖNYÖKLŐBEN

/OS CÓBADOS NO BARANDAL/

……Hajnalban bukkanunk
……a Tenger ketrecébe zárt
……elveszett szigetre

……Később majd újból elővesszük a ketrecet
……Mindjárt felkel a Nap
akit sebtében rögtönöztek és félrevezettek

……Már annyi csillagunk
és annyi alázatos holdunk van
hogy éjjel aligha jutna hely egynek is a hajóban

……Térkép híján madarakat fogunk gyűjteni
hogy eljátszhassunk a távolsággal
ölelkező szárnyuk között

……És a felhők néma és
……jóvátehetetlen búcsúját

……Majd elővesszük az örvények hálóját
hogy visszajusson hozzánk melankóliánk
az utazással
szívünk óceánjai

 

EGYEDÜL

/SÓS/

……Lassanként egyedül hagyattunk
a Tenger a hajó és mi magunk

……Megfosztottak minket a Naptól
……A lakkozott gőzöstől
mely eregette a füstkarikákat
a nyugtalan keret nélküli képeket

……Megfosztottak minket a Széltől
……Attól a vitorlástól mely meglépett
a láthatár légtornász-kötelén át

……Ez az óceán elszabadult a partjaitól
……és a Rozetta szelei
feledésbe merültek
……És vágyaink
olyan messziről folynak
mint egy óraműből a percek
……De tudjuk azt is milyen az
ha a hajó az egynapi út
szélárnyékán vesztegel

……A csillagok mozdulatlan műszerén
megáll az óra mutatója
……A Tenger teteme
koporsót csinált a hajóból

……Pipafüst Vágyakozás
……Éjszaka Csönd Hűvös
……És egyedül hagyattunk
……A Tenger nélkül és a bárka nélkül
……mi magunk.

 

ŐRSÉGBEN ÉJFÉLTŐL NÉGYIG

/GUARDA DE 12 A 4/

……A Hold egyik árbócára kötve
……vár minket az éjfél
……A hajóorr harangja
……elérzékenyült csillaghang
……búcsút evezve futott ki

……Szem elől tévesztettük a tengerszorosokat
a szökevény szél ösvényein
……És elveszett mert a tat
……eleresztette
……az örvény

……Átszállásokkal mentünk el

a csillagképek parti vizein hajózva

……Mi álkontinensek feltalálói
azt megyünk felfedezni
……fürkészve az utat
amit a csillagok jelöltek ki

……Lámpával a kézben
kronométerrel mérjük a viharok pulzusát
amit előrejeleznek a csillagok fényjelzői
……― Hajótörés van készülőben
……a Nap cinkos távollétében

…………………………….…………………Jer te tengeri szellő
…………………………….…………………Jer te tengeri szélike
…………………………….…………………Jer te tengeri szellő
…………………………….…………………Jer te barátom ízibe
……………………………..………………………………(népdal)

……És az órák a szélvédett oldalon
kitérnek előlünk

……A betolakodó hajnal
kopogott négykor
……A hajóorr harangja volt
visszatérve a tengerből

…………………………….……………a lelombozott hang
…………………………….……………a szárnyaszegett vitorlázat.

 

NAVY BAR

/NAVY BAR/

……Szédül ez a kocsma
……És kihajózni
készen áll

……Teli lesz a poharunk
a Tenger vizével
hogy felrázzák a Horizontkoktélt

……Csüngnek az órákon
……az eszperantó földrajzi atlaszok
nincsenek lefordítva
……És dadognak a pipák
a zászlók soknyelvű mozdulatával

……Ez az improvizált dal
…………………………………………………..ugyanaz
amit valahol már improvizáltak

……Ki jött hogy közölje velünk
ezt az éjszakai találkát
az É.K.-hoz címzett széllel
a már kioltott csillagok válaszútján?

……Álnéven itt iszik
az Ismeretlen Tengerész
— se földrajz se irodalom —
……Hajótöröttek éjjelén
……megmentő kezével
megfogja velünk a vihar csonkját

……Az utolsó pohár
tele volt búcsúzással

……Szertefutó utcákon át
……bezárulva mentünk
mindenki saját tengerében

……A pohár alján
minden éjjel zátonyra fut a Bár.

A FEHÉR HAJÓ BALLADÁJA

/BALADA DO PAILEBOTE BRANCO/

……Hallgattuk ahogy a szél
……rosszmájúan nevet
álarca mögött

……A hajó elmesélte aztán
a kormányos a fürkész
és a fiú történetét is

……Akkor most már mindent tudtok
……Ennyit mondanak a képek
Szindbád könyvében

……Hanem mesélt ő nekünk egyebet is
……„Először tűnt fel a horizont
saját merész határtalanságában” …

……A hajó eközben bejárta
érzelmei összes sebhelyét
amiket régi hajósok hagytak örökül

……És a búcsúkat amiket a vitorla visz
……tekintetek vésték oda
szomorúan véglegesen és egyre távolabb

……Egy nap tengerre szállt
ajkára fagyott szavakkal

……És már soha többé nem tért vissza
……Most egy öreg tengerészt keresek
……vagy a fehér hajó meséjét
……vagy valami hasonlót…
…………………………………………….mit tudom én!?

……Hallgattuk ahogy a szél
……rosszmájúan nevet
álarca mögött
……Hanem a fehér hajó meséjét
nem ismerte sem a kormányos
……sem a fürkész
……sem a fiú.

 

Mohácsi Árpád fordításai