fiatal system error
*
halálra gázolta egy férfi a HÉV-et
*
cipőcsont
*
a siker elleni járványos védekezés
*
ütközési mánia
*
magyar nehézségügy
*
alipari hecckampányok
*
gépi demokratikus köztársaság
*
ürömlány
*
kórházi vágyfelszabadítás
*
munkavégzéssel összefüggő meggebedések
*
csak ordítási hiba történt
(Illusztráció: Andrew Tilsley: Experiment)
Délután öt óra. Berki úr kilépett a számítógépből, és elköszönt a főnöktől.
– Mi az már megy, Berki úr?
– Öt óra, de ha kívánja, maradok.
– Menjen csak!
Ezek a hivatalnokok mind egyformák. Egyik sem szeret ráhúzni, mégis folyton fizetésemelésről gagyognak.
– Hát, akkor viszontlátásra, Huszti úr!
Ezek a főnökök mind egyformák. Mindegyik azt szeretné, hogy ráhúzzon, de a fizetését egyik sem emelné. CSAK EGY KUTYA bővebben…
Postás Misi
Nagymamám barátja a Postás Misi,
hetedikén hozza a nyugdíjat.
Vagy hetedikéig, legkésőbb. Jóban kell lenni vele,
mert akkor a leveleket mákos tésztába süti,
úgy dobja be, hogy ne ázzon el, ha csepereg.
A Postás Misi méhész, tavasszal
bemásznak a fülén a méhek, mondjuk
csak minden második. Úgy duruzsolják,
hogy a strand melletti hársfák
idén későn virágoznak, ezért laminálni kell
a maradék virágot még a júniusi eső előtt.
Kivágták a ház előtt a tölgyfát. Vagy
a meggyfát, vagy a fűzfát. A törzsét elvitték
daruval, pedig a miénk volt. Postás Misinek
már nem kell kerülgetnie a biciklijével
minden hetedikén, vagy hetedikéig.
A törzsét a rászorulóknak adták, vagy
mákos tésztába sütötték, pedig
nekünk is kellett volna hetedike előtt.
A Postás Misi pálinkát is főz. A telek
végében fogja őket hálóval, a kisüstiben készíti,
megél belőle másodállásban, számlát nem ad.
A tanuló postás, a Géza, két nap után írta meg
a felmondását, a leveleket meg csak
a szél hordta el. A hivatalban pletykálták,
a nagymamám meghallotta, amikor ott
reggelizett mákos tésztát.
A fűzfa, vagy meggyfa, vagy tölgyfa
csak a rászorulóknak volt útban meg
a Postás Misinek mielőtt
megcsípték a méhek belül. Utána
már csak a többi fát kerülgette,
a strand melletti lamináltakat, pedig idén
későn virágoztak, hetedike után, júniusban.
Méhész Csilla és az idő
Méhész Csilla elköltözött,
elvitte magával az időt.
Szolnokon lakik egy kislakásban,
a szobában az idő, a nappaliban ő alszik
az éjszakás műszak után.
A nagymamámnál elromlott a falióra,
helyette kosarakba rakják az almát,
így mérik. Az udvari almafából hallani
azóta a ketyegést, délelőtt a törzs,
délután az ágai ütik.
Méhész Csilla szereti az időt,
minden kapkodással együtt elfogadja,
hajnalban kenyeret süt neki, mikor
az almafák arról énekelnek, amit álmodott.
Méhész Csilla nem tud elaludni,
nagymamámtól kér gyógyszert
a strandon. Az idő végigfolyik a törzsén,
a nap sem tudja megállítani. Akkor
boldog, ha felszárad,
vagy az almafák felisszák.
(Illusztráció: Hormok Magdolna: Friss kenyér)
ő akkor született, amikor az ablakokat már betörték. a disznójukat levágták, az udvaron üstben főzték a törött bútorok tüzén. hallotta háta mögül a sírást, de még nem értett semmit belőle. megtanulták a kenyér nevét két nyelven, hogy kérhessenek a katonáktól.
*
a sok homályos arckép közül nem emlékszik, melyik volt az apja. jöttek-mentek, és aki többször visszatért és büntette, arról megtanulta, hogy anyjának kell hívni. karról karra adták, mindig annál ült, akinek volt ideje. nagyon sok arc soha nem tért vissza. karon ült akkor is, mikor azt, akiről később anyja mesélt, elvitték. amikor hét éves volt, bejött a kapun egy fáradt férfi. egy csomag savanyúcukorkát hozott neki. azt mondták, ő az – és azt kérdezte magában: ennyi?
azt mondták, így történnek a csodák. hová seperjük bővebben…
A „három alkony-vers”[1]
Őszi dalok, első kötete, 361-363.
Téma nélkül. Dzsakuren szerzetes
E mély magányt, lám,
nem is a látvány kelti!
Amint elnézem
hegyeket ciprusfákkal
őszi alkonyi órán.
Szaigjó szerzetes
Nincs szív e testben,
s ráeszmélek, valami
mégis megindít!
Tóról szalonka száll fel
őszi alkonyi órán.[2]
Száz vers között költötte Szaigjó szerzetes felkérésére.
Fudzsivara no Teika
Ha körülnézek,
virágot, színes lombot
sehol sem látni
öbölparti kunyhónál
őszi alkonyi órán.[3]
Fittler Áron fordítása
Dzsakuren szerzetes (Dzsakuren hósi, 寂蓮法師)
1139 körül?–1202
Korának egyik meghatározó költője, a Fudzsivarák Mikohidari-ágának tagjai által életre hívott költői irányzat (ld. alább Fudzsivara no Teikánál) jelentős képviselője. Kezdetben udvari nemesként tevékenykedett, ám később szerzetesnek állt. Szaigjóhoz hasonlóan ő is sokat utazott Japán-szerte. Számos költői versenyen vett részt, illetve többször kérték fel meghatározott számú versciklusok (teiszúka, 定数歌) komponálására. Jó kapcsolatot ápolt kora vaka-költészetének nagyjaival, többek között az itt szereplő Szaigjóval és unokatestvérével, Fudzsivara no Teikával. Velük együtt jelentős részt vállalt a vaka-költészet új stílusának kialakításában. A kor irodalmi életének szervezője és fővédnéke, Gotoba császár (後鳥羽天皇, 1180–1239) különösen nagyra értékelte költői tehetségét. Dzsakuren egyike volt azoknak, akiket a császár megbízott a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) szerkesztésével, azonban meghalt, mielőtt az antológia elkészült volna.
Szaigjó szerzetes (Szaigjó hósi, 西行法師)
1118–1190
A XII. század egyik lagnagyobb költője. Világi neve Szató Norikijo (佐藤義清). Kezdetben Toba császár (鳥羽天皇, uralk. 1107–1123) testőrségének tagja volt, de fiatalon, huszonhárom évesen az egyik legjelentősebb japán ezoterikus buddhista irányzat, a Singon-irányzat (Singon-sú, 真言宗) szerzetese lett, és elsősorban az irányzat központjában, a Kója-hegyen (Kójaszan, 高野山) élte életét meditálással, elmélkedéssel. Ezen kívül szinte egész Japánt bejárta, zarándokútjain számos vakát költött. Költészetében sajátos összhangot képviselnek a természeti jelenségek és a buddhizmus tanai, ezt pedig filozófiai mélységekig boncolgatja. Kedvenc témája a cseresznyevirág és a hold.
Fudzsivara no Teika (藤原定家)
1162–1241
Korának egyik legnagyobb költője és verskritikusa. A Fudzsivara (藤原) család Mikohidari (御子左) ágából származik, amelynek első tagja, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, Teika apja) életre hívta a XIII. században uralkodóvá váló vaka-költészeti iskolát, a Mikohidari-iskolát. Teika maga is aktívan részt vett a korabeli közösségi irodalmi életben: számoss költői versenyen szerepelt, több alkalommal bírának is felkérték, illetve többször komponált meghatározott számú versciklusokat. Vaka-esztétikai nézeteit több poétikai műben foglalta össze, a vaka-költészet addigi történetének általa legkíválóbbnak tartott költeményeit pedig kiváló versekből összeállított antológiákba (súkaszen, 秀歌撰) gyűjtötte. Egyike volt a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” szerkesztőinek, valamint ő állította össze a kilencedik ilyen gyűjteményt, az Új császári versantológiát (Sincsokuszen vakasú, 新勅撰和歌集). Nemcsak költőként és esztétaként alkotott maradandót, hanem igen sok X–XI. századi irodalmi mű is az ő és köre másolataiban maradt ránk, azaz klasszika-filológusi munkássága is kiemelkedő.
(A bélyegkép a fordító felvétele)
[1] Az alábbi három őszi alkonyi órán (aki no júgure, 秋の夕暮) sorral végződő vaka híres példája a XII–XIII. századi japán vaka-költészetre jellemző édesbús, csendes magány érzésének (júgen, 幽玄) és az itt is szereplő Fudzsivara no Teika által meghatározott „rejtett érzések”-et tartalmazó és „elragadóan szép” (jodzsó jóen, 余情妖艶) stílusnak.
[2] Az első egység (sor) arra utal, hogy a szerzetes költő már megszabadult az evilági vágyaktól és érzésektől – legalábbis úgy vélte. Ez a világtól elvonult buddhista hívők egyik legfontosabb célkitűzése. A vaka második felében megfogalmazott tájkép ennek ellenére mégis érzéseket mozdít meg a lírai énben, erre csodálkozik rá.
[3] Teika a híres X–XI. századi udvarhölgy, Muraszaki Sikibu (紫式部) művének, a Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) Akasi (明石) című kötetében (fejezetében) olvasható következő leírást idézi: …messze el lehetett látni a tengerre, semmi sem állt tekintetük útjába, a színpompás tavaszi virágoknál és őszi lomboknál pedig már-már hangulatosabb érzést keltettek a mindenütt burjánzó árnyak…. (A főhős, Gendzsi herceg ekkor éppen önkéntes száműzetését töltötte a fővárostól távoli, tengerparti Akasiban, a szóban forgó jelenetben pedig egyik szerelme, Akasi úrhölgy apjával, az idős szerzetessel játszottak japán citerán és biva-lanton.) A híres prózai művek vakákban való idézése (honszecudori, 本説取り) kedvelt eszköz volt a XII–XIII. századi költészetben.
A hatodik
Anyám hatodik szülése vagyok.
A gyerekek pontos száma három.
A kérdéseknek szűk rése ragyog,
a válaszokat majd kitalálom.
Tégla rajtam, hogy meg éppen én maradtam,
erős, aki halni tud, anélkül, hogy él.
A fal omlik. Megnyílik a föld alattam.
Két fél testvér az kettőt vagy csak egyet ér?
Rügy voltam egy letört ágon. És most
hat kis fácska fogócskázik a kerteken.
Szoknyánk leng, a zöld, a szép, a lombos,
de gyümölcsöt az anyámnak csak egy terem.
(Illusztráció: Claudia Tremblay: Her black dress)
