Kránitz Laura összes bejegyzése

Kránitz Laura vagyok, Budapesten élek. Érdekel minden, ami művészettel kapcsolatos, és kiemelkedik az átlagból. Szeretem a filozofikus gondolatokat, az élet értelmét boncolgató írásokat, az érzelmek megjelenítését. Nem törekszem a részletgazdag megjelenítésre. Verseim fő témái: gondolataim arról, hogyan látom a világot, milyen hatások érnek. Kérdésekre kérdésekkel válaszolok, örök kételkedő vagyok. 2010 óta írok folyamatosan verseket. A Facebookon több irodalmi portál is rendszeresen (havonta) közli verseimet, és internetes irodalmi portálok is. Nyomtatott formában a -Magyar Múzsa Kulturális folyóirat- 8 alkalommal közölte verseimet. Erdélyben a Garabontziás folyóiratban két alkalommal jelent meg több versem. A Facebookon -Kránitz Laura versei és gondolatai- című oldalon összegyűjtöttem verseim nagy részét. https://www.facebook.com/profile.php?id=100063629977446 A MA esti Lara-PHON oldal pár soros gondolataim gyűjtője, az irónia, a humor, és filozófia által. Pár soros gondolataim 2018 óta megjelennek a Gondola Kulturális Magazin Facebook felületén. https://www.facebook.com/profile.php?id=100064457511502 2023 decemberében megjelent az első verses kötetem Terápia címmel, az AB-Art kiadó Kortárs költők sorozatában.

becsapódás; újragondoltam; felvetések részekre bontva

 

becsapódás

kioltottad fényem
itt állok magam
a sötétben

botladozom

rajtam
kék és zöld foltok
nincs ajtó
sem kulcslyuk
csak befalazott ablakok
merednek vakon

dervis táncom
helyhez kötött
nem látja senki
itt nincs trükközött
ismét fal jön
menetrend szerint
belevágok
ő meg legyint

gyertyák fényét
kérem
hadd lássam
az állóképem

(meggyászolnám)

 

újragondoltam

illúzió minden
külső máz
megjátssza az ember
hogy érdekli
a mások világában
bezárt magány
csapdába kerülsz
feltételezed ami nincs
minden látszat
bűzös mocsárban úszik
süllyedő világod is
nem jó az alap valahol
eltévedt a teremtés
s miért gyötrődünk azon
mi nem is létezett
csak feltételezett
hozzá tapasztunk eleget
mint formázott agyag
alakul
az én
és a tömeg
attól függ hol az a közeg
pont annyi marad

mi is a lényeg
nagy a fájdalomcsavar
túltekeri az élet

 

felvetések részekre bontva

több gondolat lebeg a felszínen
ha megérinteném
nem marad semmi sem

hagyom lebegni
hagyom hogy legyen

nincs örökkön-örökké
már elhiszem

fátyolt lebbent a hajnali szél
álmokat zúzva magához tér

a teremtés víz alatt
a teremtő fennakadt

az egyÉN kioltja önmagát
más lesz a hangsúly
ha létezik odaát

még nem jött vissza senki
nem biztos ezáltal semmi
hagyd hogy lebegjen

-én most befejeztem-

 

(Illusztráció: )

illuzórikus szóképek; szófordulatok fogalomzavarral

 

illuzórikus szóképek

a megvalósítás lépcsője
már nem reprodukál
széppé
elkopott utamat
hamvadt holnappá mérték
a hétköznapok
elnyüvő semmisége
egyengeti az új mércét
jogosan faggatja az ember
a dolgok miértjét

a válaszok
mint formabontó denevérek
állnak
mert nem bírták
hogy mindig lenéznek
és túl sokáig hibernáltak

az éjszaka csendjét
a reggel sem feledteti

 

szófordulatok
fogalomzavarral

élesen határolt eltérések
mozgatórugói kihalófélben
alkalmanként valóban
erős a szembetűnő különbség
mennyire meggondolt így a döntés
fényesség aránya is meghökkentő
kérek egy stílusmentort
utunkra tereljen hátha elférünk
ha eléggé keskeny
mindig ketten vagyunk
két nézettel kételkedők
nincs szimultán
ugyanazon táblán
tizenhat paraszt – az előny?
meghatározottak a lépések
ott ugrál két ló
ne hasonlíts hozzá
te földönfutó
minőség
mennyiség
hahaha
komplementer színekbe keveredett a hiba
tévedés történt az összhangban

ezt is jól megkavarta
aki akarta

szójátéknak megfelel a карта?

 

(Illusztráció: Cedar Lee: Glittering Leaves, 2020)

Útkereső; Once upon a time…; ÉLETFESTÉS

 

Útkereső

túlszíneztem
káprázatát

hiába bánnám
ha téves arányokkal
küzdök az időszálán

halványan világító lámpám alatt
egy pergamenlap ottmaradt
néma jelként

zokszó nélküli karmokkal
megágyaztam az életnek…

 

Once upon a time…

rég történt
ne kérdezd
hol
mikor
kezdet s a vég
–volt valahol–
az álmok jelene
kétértelmű
ezért álomszerű
az emlékezés hangja
kölcsön vett énünk
új dallama
(fiktív)
mint minden
mi alap nélküli
így megbillen
rövid itt létünk útja
ha hosszúnak tűnik
köröttünk gyűrűzik

kiüresedett lelkek
civil angyala
ki/képzett őr-dög

(csak) ennyit adott a mindenható
s a mindenre ható?

 

jellemző részletek
elbújtak láthatatlan
részecskék mögé

laza ecsetvonással
történt
egy képtelen

ÉLETFESTÉS

 

(Illusztráció: Samuel Earp)

Önzetlen kölcsönhatás; Prózai az egész világ; Vegetatív labilitás

 

Önzetlen kölcsönhatás

Időzónák nélküli napokat élünk,
egy szürrealista festmény káprázatán.
Újra éled a régen tanult, és kép lett.

A fellegek fölött valaki kegyes.
Elhinti a felemelkedés tölcsérét,
behálózza belső utunk hallgatását.

(a földi lét igényét vadon nőtt tüskék óvják)

 

Prózai az egész világ

szuverén önmagam
rendületlenül áll
képzelete mellett
bebetonozva
megálmodott
valóságmentes
tükörképe
fókuszában

 

Vegetatív labilitás

bizonytalan
a holnap
(holnapután is)
feketén bólogat
egy korszak
(ha sötét – nem világít)
bábú vagy
hajas baba
egy polcon
kit nem fésült
az élet
csak kócolt
látszólag nyitott
minden kapu
feltételes szabadlábon
védekezik
az összes adu

/jó tanács/

uralkodj
magadon
(majd méltatom)

 

(Illusztráció: Sandra Francis: Jungle Memory)

Simulékony attitűd; Lassú leképzés; Törékeny rezdülések

 

Simulékony attitűd

érzéki
közelséged
azonosul
majd
változik

EZ

fatális
találkozásunk
(rövid)
története

 

Lassú leképzés

a lehulló levél törékeny hártya
tóban tükröződő részlettöredék
elmúlást idéző pillanatkép

a korai sötét rögzíti
a fent és lent végtelenségét

a láp zenéjét csak az hallhatja ki beavatott

 

Törékeny rezdülések

mint rosszkedv mikor előtűnik
egy komor reggel hajnalán
rád tör a magány csendje
s leláncol a szavak sorfalán

tünékeny szirom
az élet körforgása

mint a lehulló cseresznyevirág

 

(Illusztráció: Michal Boubin: Autumn leaf on the water)

Iniciálémentes halványítás; nem tagadom; terápiás gondolatok; a másik oldal

 

Iniciálémentes halványítás

A bágyadt ősz enyészete, fény és árnyékeső nedve.
Rozsdaszínű levelei, mint hangulatkísértő
nedves pernye, létünk elmúló fejezete.
*
Nincs természetesebb állapot,
mint az adott pillanat rögzítése.

 

nem tagadom

az egyetlen lehetséges becsapott
magam látom csupán az ablakon
zongorám hangja sértően disszonáns
a múlt ajtaját rég lezártam már

 

terápiás gondolatok

nélküled fénytelen az én
szimbolikus homály az éj
a reggel foszlánymaradék

emléked által töltekezem

 

a másik oldal

csak biccentett
sértő reakció
(gondoltam)
jelentősége nem volt
semmi
nem fejben dőlt el
magától volt ennyi
űrmértéke nem váltható
hogy ki úr
az látható
szeme tükrén
(ágrólszakadt a szükség)
síkideg a rendszer
sok a felcser
kevés a doki
és szabad
az ember

ha

biccent
a karmester

 

(Illusztráció: April Marie Mai: Brown Hydrangea Flowers on Rain)