Iniciálémentes halványítás

A bágyadt ősz enyészete, fény és árnyékeső nedve.
Rozsdaszínű levelei, mint hangulatkísértő
nedves pernye, létünk elmúló fejezete.
*
Nincs természetesebb állapot,
mint az adott pillanat rögzítése.

nem tagadom

az egyetlen lehetséges becsapott
magam látom csupán az ablakon
zongorám hangja sértően disszonáns
a múlt ajtaját rég lezártam már

terápiás gondolatok

nélküled fénytelen az én
szimbolikus homály az éj
a reggel foszlánymaradék

emléked által töltekezem

a másik oldal

csak biccentett
sértő reakció
(gondoltam)
jelentősége nem volt
semmi
nem fejben dőlt el
magától volt ennyi
űrmértéke nem váltható
hogy ki úr
az látható
szeme tükrén
(ágrólszakadt a szükség)
síkideg a rendszer
sok a felcser
kevés a doki
és szabad
az ember

ha

biccent
a karmester

(Illusztráció: April Marie Mai: Brown Hydrangea Flowers on Rain)

csak ennyi volt a minden

aznap száraz fojtó meleg volt
bőrtapadós izzadós este
a naplemente erőtlenül áttört
a fák lombjai között
kértem rajzolj le
ne ceruzával
az fénytelen
az érzékelés színeivel
ezáltal születik meg az egység

másképp töltődik a lélek
mert mindenhez fény kell
néha jó elbújni ha fáj
ne érintsen csak segítsen
nélküle nincs élet csak létezés

más irányba lebegsz
ha változik a leosztás
majd bezáródnak a nyitott kapuk
eltűnnek az ablakok
magával ragad
a beszűkült terek néma ereje
és eltolódnak az arányok

*

Aztán úgysem lesz semmi.
Egy papír töredékén ott marad valami,
mert csak ennyi volt a minden…

Az elmúlás hangulata

csak nézte hogy lóg az eső lába
homályba költözött a nap
talán befolyásolta az adott pillanat

lassan cseppekben kezdte
majd zord arcát felé emelte
megmutatva hűvös leheletét

látszólag a fák is tűrték
kopasz ágaik egymást érintették
s a föld mélye elnyelte felszínét

eltűnt évszakok kútkáváján
már madár sem dalol

édes élet – bomlasztó hézagok
szétfeszítették a tudatot

Felületkezelés

A rágóizmok folyamatos mozgása előkészít arra,
hogy megemésszem Önmagam, és a világot.
(és ez felemészt)
Bár e kettő ugyanaz, nincs jelen szimbiózis.
A vonzás más irányú metamorfózis.
Látszólagosan egység, és kötelék,
a negatív gondolkodás mély gyökereivel.
Vajon időben semlegesíti a felismerő?
Szelektív kukába, nem minden szemét – kerülhet.
Ideiglenes kikötőnk a Föld.
Aranyárat taksál: a még menthető.
Jöjjön el a hátha, és a ki tudja.
Legyen minden a bizodalmak légyottja.
Földközelben az ember könnyen megbillen.
Az ereje gyengül, mentalitása függőállapot.
Hosszú ez az út, és közben tekereg mindvégig.
Óh, ha a fák lombjai közt elbújhatnék…

A fiatalkor tapasztalatlansága,
nem nőtt időskori bölcsességgé.

(Illusztráció: Pamela Sukhum: Bamboo Amongst Oaks)

keresztrejtélyek

zsibbadt hajnalok a ködben angyalok
stabil pontok vagy ingatagok
a hold sem ezüst
kékvérű oldalát mutatta
VIII. Henrik Boleyn Annát kis kiflibe hajtotta
fejetlen tánc volt

egy elfelejtett csónak neve: Holtág
fakó oldalán a betű tipikus
Copperplate Gothic Gold Regular

a világból így lett törmelék
miért hitted hogy kerek
ha semmi nem egész

attraktív vizualizációk

állandó a mozgás
a körforgás
inkább hallgatnám a csendet
gondolataim átlépték
a megengedhetetlent
nem parancsoltam
hogy állj
önálló életre keltek
örök harc magammal
hogy mit kell tennem
diaporámák folyama
emóciók nélküli magány
hajók nélkül kihalt a kikötő
a tó vízén ott lebeg a halál

koreográfiát nélkülöző
kortárs ez a látomás

(újra tervezném halotti leplem
így életben tarthatnám az elmúlást)

(Illusztráció: Kimberly Ryan: Celestial Full Moon)

Kódolatlan üzenet

Míg ketten függhetünk,
a végtelen fogasán,
addig létezünk.

Elegáns önirónia

Kerülgetem a feladás küszöbét.
Átlendítem magam egy liánnal.
De könnyű mozdulatom leültetem.
Vajon a halál felvállal?

Fojtások és oldások

Sorsom melletted nehezék,
most nem látok mást csak feketét.
A tudat menekül,
valaki hegedül,
oldja a létezés szemetét.

(Illusztráció: Garry Gay: Black Violin And Sunflower)

rejtett világ

árva magánhangzók
mással hangzanak
élethangok kettéváltak
néma hangszalagok
lezárták ajkad
a harmat lett
csended magánya

eltévedt idő

mire megérkeztél
már nem az az ember voltam
aki várt rád

jelenleg

inkább tagadom mint vállalom
(magam)
fejembe kúszik majd végigfut hátamon
(szótlan)
nem mondom el csak szűrve sejtetőn
(útvonalam)
túl sok a látszólag megértő illető
(s a komolytalan)
nem tudtam hogy egyszer majd tagadok
(mást is)
a jó érzés céltalan
(mint önámító frázis)
ne gyömöszöld tovább ha megtelt
(már nem kell több öntelt)
…és elborít mindent a messzi tenger
(még az Óperencián túl is)
volt egyszer egy ember…

Sírvers

Rossz helyre mártottam pennámat,
kedvemet szegte, hát így jártam.
Lara ma szomorú,
csipkés a koszorú,
égess a síromon gyertyákat.

Kaotikus koreográfia

a mélységek felett
szürke kavalkád lebeg
-a dacoló természet túlélése-
fulladó árnya lassú sorstánc

Színek és formák

A tavasz kibontja a nyár virágzását.
Az ősz lombhullató elmúlás.
Oltalmuk a tél.

álcázott forma és versbontó

a kakukkfű nem
más fű igen
ne nevezzük nevén
ha kellően hat
angyalnak véled az ördög képét
megkövezed önszántadból a pokol szintjét
ne ítélkezz
ma mindenki menekül
ki egy házba
ki legel a mezőn állattá válva
ki egy yam gyökeret rágva
megkérdezi: mi a pálya
az élet kevésbé az ami…
lehetetlen színekben hiába valami
ne legyél megbántva ha meddő a szolgálat
az önzetlen cselekedet állandó kockázat
úgy formálnak ahogy kedvük tartja
a megeresztett gyeplő szabadabb -látszatra
körötted parittyák zizzennek portyáznak
a páciensközpontú orvoslás még beválhat…
ha nem tetszik semmi
válthatsz
új klubod neve legyen: a látszat

(Illusztráció: Kate Bedell: Sun Goddess)