LÉLEKDUBLŐR

„Das ist Unheimlich” (Sigmund Freud)

Lépcsősort emel a hasonmás keze,
a nehéz bakancsokhoz ütemet kopog a bot.
Ünnepi gúnyában jön hozzám a Homokemeber,
s Hoffmannal együtt dúdolnak katonadalokat,
csatarendbe állított hadsereget vezet Coppelius,
s a sereghajtó Coppola karján ül az éteri szépségű
Olimpia, kinek nincs vérmérséklete, nincs pulzusa,
arcára pingáltak hervadás-gátló szirmokat.
Kár azt hinnem, hogy csak a felmagzott képzelet
vadhajtásai írnak elmémbe rémtörténeteket.
Nincs élet a szemgödrökben, nincs semmi
kiszámítható, két véglet rései közé szorítanak
éber őrszemek, s közben tovább szélesedik
alattam a szakadék. Madár-imágóm kettős falnak
ütközik, nincs már kirendelt angyalom, ki mellettem
gázol féltőn a homályban. Csak egy óriás, fekete
árnyék karol szabadesésben.

 

Impulzusok

Az egész keresi a részeket,
ha önmagát akarja megmenteni.

A gyökér, mikor lélegzik a sötétben,
érzi, fent a szirmok erezetén flörtöl a szél.

Az éjszaka érdes tenyerében kivérzett
álmok vergődnek… öncélú a küzdelem.

A homály szürke szemfedőjét elnyeli,
megemészti az éjszaka,… belenő a végtelen.

Ledobott álarcodról leolvadnak
idegen grimaszok, felismerem magad.

Új történetbe kapsz szerepet, s a jövőbe
nézve látod, árnyalódnak benned az események.

A pofonok közé rejtett simogatás metamorfózisa
kárpótol minden mulasztásért…

Lassan elindulhatsz abba az érintetlen hiányba.
ahova mégis érdemes volt jegyet váltani.

Mert valahányszor megtiportak az önátadás
alázatában, tudtad, minden csak átmenet.

 

(Illusztráció: Absztrakt vászonkép)