Grammatika

Egy mondatra vagyunk a
szótlanságtól. Visszalépnénk,
de röghöz köt a helyhatározó.
Állíthatunk bármit, az állítmány
akkor sem fog elveszni a
virágnyelvek egyre gazosabb
kertjében. Bár ki tudja, hisz a
mennyiségjelzők is mehetnek
a minőségjelzők rovására, s
még csak nem is rovásírással.

Meghatározott mondatrészek
időről-időre részben vagy akár
egészében módosulnak, s bár
az évszámok nem hazudnak,
mégsem a történelemkönyvek
jelzik a birtokos viszonyokat,
hanem a nyelvtankönyvek. De
van, mi nem változik a világ örök
históriájában; a felejtés tárgya
mindig a hétköznapok alanya.

 

Melankólia

Olvastam egy cikket arról,
hogy bizonyos társadalmak
elöregedése veszélyessé válhat
egy-egy adott dialektusra,
vagy akár a komplett nyelvre,
így az teljesen eltűnhet.
Kicsit olyan ez, mintha
maga a nyelv öregedne el,
míg végelgyengülésben
sírba nem hullana. S ha majd
az emlékezet utolsó
fejfájáról is lekoptatja a ráírt
szavak jelentését az idő; akkor
válna halottból kihalttá.

Erről eszembe jutott
a gyermekkorom.
Amikor még a keresztnevem
kicsinyítő képzős változatával
illettek a szüleim, és a rokonság.
A barátaim már becéztek, de a
bürokratikus idő betűről
betűre olvasta rám
a személyigazolványomban
szereplő formát. Manapság,
a családon belüli elnevezésem
leginkább “apa” lett,
s az, akit én édesanyámként
ismertem eddig, “mamivá” vált.
A nagymamám pedig “dédi” lett
egy olyan kislány ajkain, aki
személyes ismeret nélkül formálja
e szót. Hát így leszek én is majd
“papi”, aztán “dédapó” talán
egy olyan gyermek mondataiban,
akinek lehet, csak a családi
anekdoták lesznek az egyetlen
kapcsolódási pontjai velem.
Végül pedig idegenül csengő
névként tengődöm egy levéltár
rendezetlen adathalmazában.

Hiába foglalkozom írással
évtizedek óta, nem érzem a
súlyát a nyelvek elöregedésének.
Inkább az a melankólia
nehezedik a mellkasomra,
ahogy mi öregedünk el a nyelvben.

 

Ott

Odaértél. Ott tornyosul előtted,
megkerülhetetlen.
A csúcsa a láthatatlan
ismeretlenbe vész.
Hatalmas, tömör
és nyomasztó nyugalom;
nem így képzelted el.
Ez lenne hát az út vége?
Megfordulnál, de az árnyéka
végérvényesen rád nehezül.
Ha nekivágsz, az emléktáblák jelzik,
hogy sokaknak valóban
ez volt az út vége.
Akik visszatértek?
Ők is lezártak valami egykorit.
Vagy nyitottak valami újat?
Nézőpont kérdése.
Egy biztos, ők már
egy másik életet élnek.
Azt az egyetlent.

 

(Illusztráció: Kristine Griffith: Sunset Mountain Silhouette)

 

irodalmi félreolvasások 76.

milyen titkokat őriz az aki minden szemetét filmre viszi?
(szerelmét)
*

Naszreddin bandzsa
(hodzsa)
*

A gyilkosság elmúltával
(Gyilkosság az Elm utcában)
*

Akut hasi körképek korai felismerése
(kórképek)
*

Ginsberg forte
(Ginseng)
*

Még nyalnak a völgyben a kerti virágok
(nyílnak)
*

így vált a frikciós regény valósággá a színpadon
(fikciós)
*

a kiállítás sütőtöktől vasárnapig tekinthető meg
(csütörtöktől)
*

a Biedermeier mindennapok – Művészet és párosodás a reformkori Magyarországon c. kiállítás
(polgárosodás)
*

sorszámozott dedikált irritált kiadás
(limitált)
*

a Négy Elemes Igazság
(Nemes)
*

a Négyelemis Igazság
(Négy Nemes)

 

irodalmi félreolvasások 77.

Az elcseszett erkélyek fosztogatói
(elveszett ereklyék)
*

lehányja kék szemét az ég
(lehunyja)
*

célirányos Hortobágyon
(délibábos)
*

az évente meghirdetett irodalmi pályázat rendre népszerű a fafaragó és a prózában kiteljesedni kívánó emberek között
(rímfaragó)
*

legényes munkák közül válogathattak
(igényes)
*

az évente meghirdetett irodalmi pályázat rendre népszerű a rímfaragó és a pózában kiteljesedni kívánó tejesemberek között
(prózában. emberek)
*

nehéz eldönteni hogy kinek való a valóság
*

eltűnt a főszerkesztő a lap pesszáriumából
(impresszumából)
*

ez történt Radnóti szerelőjével a költő halála után
(szerelmével)
*

A gonosz mosoda
(mosolya)
*

A jó vitéz veszettsége
(vesztesége)
*

így hiúsult meg Petőfi Sándor
(esküvője Prielle Kornéliával)

 

(Illusztáció: Butanese Wood Carving)

 

Bordás

Levegőtlen barátok ontják a tőzeget.
A levegőtlenséghez
mosogató is társul.
Bokszold ki a seszínű bálványt, s tűsarkú lesz a szerelmed.
Tejfölös szájjal soha ne kóstolj tartósítószert.
Élmény-dús kikapcsolódás összegyűrni
a reverendát,
s a küldeményt elolvasni.
Fölösbe-húzás.
Híd dirigálja a forgatónyomatékot.
Cserebogarak a csereprogramban.
Naptejet inni kötelező.

Pántos história kibélelte cigarettatárca,
az ingerküszöb ott lohol
a nyomodban,
a faramuci helyzeteket is megoldó posvány.
Előzetes letartóztatásban a nyuszi-fülek tövében tobzódó három csigaház.
Fagyöngy vibrál a zsúfolt színpadon.
Ék, ami a fácánrikoltást kettéhasítja.
Futóhomok sivítja: ártér!
De a közelünkben csak dómok magasodnak.
A kaszások értik ezt.

A takarítószemélyzet felmossa
a korai öregséget.
Galamb a galambnak
gyilkosa.
Az irracionalitás zsámolyát meggörbíti az elképesztő.
Biometrikus csillagszóró, különcködj csak,
az étert átpasszírozva a dobostortán!
Kutyatejnek úgysincs végzése.
S a mának ostora.

Fenyőfa áll az udvarodon.
Felköszönti a becsapódni készülő aszteroidát.
Szemfényvesztők hirdetnek statáriumot

egy szemüvegtokban.
Az üveg lázas.
A porontyokat nincs, ki felnevelje.
A kapucni elromlott, mert nem simul a fejünkre.
A horgok egy egész érctemetőt emelnek ki a tajtékos tengerből.

 

Derengés

Ha szabadulni szándékozik a diagramoktól
pergessen héj nélküli tökmagot
Strand
Kohézió
A méhlepény előrecsúszik
A lepattogzott vakolat bakot tart a kardigánnak
Ha összedől a kártyavára rendeljen borotvahabot az abnormális kántálás részére
Létezik-e olyan szirup
ami megugráltatja a nemzeteket
Létezik
Van-e rá mód hogy szinuszcsomóinkat korrepetáljuk
Igen van
A plombasátor összedől a sok selejttől a kegyvesztett morzsák
limitje azonban elromlott tőgyeken élősködik
Bútor ami könnyezik mert elfelejtette
a büntetőlövéseket
Átdolgozási jegyzőkönyv
Spórkassza
Aki maximalista az gyökértelen
A púp ott kezdődik ahol a meghámozott narancsok
elveszítik tájékozódó képességüket
Ügyetlenségünktől eltelve kísérjük figyelemmel
az íveket és némileg kecsesebbé válik a katedrális
révülésben terjedelmes cikkezése eltömi az alvajáró
puttony kopoltyúréseit
Mennyire számít hogy belép-e a mánia körébe egy busó
Csöppet se
Ám a távvezérlés mindenkoron köpeny az elhárító tiszteken.

 

Zárlat

Dérhátadat masszírozza az értekezlet.
A cafatokat megkergeted.
Egy kanna botütés
kikéredzkedik a szemöldöködhöz.
A vízvesztés nem nemes
túladagolás.
A ráncos arcú nyákot melléknévvel helyettesíti
a szinuszcsomód.

Hányat tekersz még a transzformátor csaliján?
Huszonötöt?
Nem elég.
Béremelést sejtet a sajtóanyag,
ne légy hát hűtlen a falmintákhoz,
hisz vásznad lyukas.

Készülj fel az áramkimaradásra.
Készülj fel, készülj fel
a kitömésre.
Lám, egy földgömböt gördít eléd a szertáros,
mitől a gettók gellert kapnak.

Rengeteg asszociatív bálna van itt;
nem érdemes kifütyülni őket,
mert a hajókürttel meghasonlanak. –
Kiittad a mohacsapda fölé szerelt, brómban szegény tartályt.
No és a gurgulázás?
Kockás takaródon összemorzsolódnak a sínjei.

 

(Illusztráció: Lauren Forcella: Ponderosa Pine)

 

ÁTROSTÁLT HOLNAPOK

A félelem s az álom
volt apám és anyám.
A folyosó meg a
kitáruló vidék.

(Pilinszky János, A többi kegyelem)

Már kiszívták mások a csillagok
vérét, nem volt számomra
segítség, fényeddel
nem tudtam töltekezni.

A titkokhoz nem volt
hozzáférésem, csak kínzott
az akarat szögesdrótja… hiába.

Nem ölelt a megkönnyebbülés,
összezártam… méhemben kiszáradtak
a szirmok, atrofiás lett a vágy.

Már nem számít bennem más,
csak a múltbeli ragyogás, halott
köveken vagyok élő álom.

Isten tenyerébe melegszik
megtépett, rongyos valóságom.

 

ÉGBŐL NYÍLÓ VIRÁGLÉTRA

A legfelső szirmokból már
nem ér le az égi kék fény,
a kóstolót odaátról már nem
kapod meg, csak néhány
magányos, romlás-szagú
vízcsepp érkezik a távoli
légtérből, de nem tud a porral
elvegyülni, csak a nedves szél
jelzi arcodon, hogy az éteri
lét tócsáiból küldemény
érkezett… de hiába hagyta
el az égi szekeret, nem tudta
átélni a szabadságot és a
könnyű lebegés örömét, nem
küldött jótékony biztatást, s te is
hiába kínálod fel magad,
nem tudod prezentálni
a megújuláshoz szükséges,
teremtés -kompatibilis gyökeret

 

VALAMI

Ma alattam vannak a hegyek,
a fűből indián szoknyát szövök,
ma lelátok a folyók medrébe,
a világok súlya lemérhető,
ma fenyvesek fölött röpködök.

Ma megmarad a nyomom a hóban,
a hétpróbának alávetem magam,
átmenetileg vezérhajós vagyok,
az emberarcú távolság testében,
van valami titok, amit csak én tudok.

 

(Illusztráció: Jaroslaw Kukowski: Dream (2004))

 

kifordult tuskó
oldalán egy hóvirág
néma harangja
–

esőcsepp cseppen
csordul, görög az ágon
gyémántos fényben
–

türkiz jégmadár
patak felett röppenő
röpke pillanat
–

kígyószisz erdő
borszeszláng kékje lobog
sziklaperemen
–

ebihal őrzi
sötétlő pocsolya mély
tűnő idejét
—-

 

(Illusztráció: James Colmer: Echium Fire)

 

Rügyfakadás

Szerintem mind költőkként születtünk.
Más és más műfajban beszélünk;
Míg meg nem találjuk egymást.
Te nekem írsz verset, s én neked;
Így van hát, hogy egymásra lelünk.
Elemzéshez egy kell csak, a lelkünk.

Mint az édes májusban,
Színkavalkád villanásaiban;
Sosem tudjuk kiben hagyunk nyomot.
Röpke éltű méhekként beporozzuk egymást,
Majd megpihenünk egymás kinyílt virágaiban.

Szereteted fullánk helyett,
Rózsa tüskéit fúrta belém, szívembe tekeredett.
Hisz a töviseket metszeni én tudom csak;
Nem lehetsz az olló s a kertész is egyben.
Ejnye szépen megszúrt, egy vércsepp eleredt;
Te levélkezeddel letörölted, megmentve életemet.

 

Légszomj

Undorral megtelt szívem,
Szaporán ver mellkasom alatt.
Szemhéjam lélektükrömre nehezedve.
Száz méregcsepp, orcámon
Versenyezve leszalad.

Ki tette ezt veled? Kérdik.
Mi baja lehet? Tán nem véletlenül,
Csak körülbelül, 7-8 éve szenved.
Volt az már publikus, ma már csak
4 fal őrizte drámai jelenet.

Ismét nagy levegővétel. Kis butus.
Naív még. A tüdő megtelik oxigénnel;
De nem elég a levegő. Hiányérzet.
Légszomj.
Látszik a közelben egy temető.

 

Komfort Kabát

Van úgy hogy szeretem,
Testem, lelkem, szabadjára engedem;
S ami máskor elrontott ecsetvonás,
Most tiszta vászon, befesthetem.

Nyugtalan pszichém bőrketrecbe zárva,
Lehántom két kézzel, s dobom a kamrába.
Csupasz maradványaim eldugom,
A komfort kabátba.

Csont és hús ami vagyok,
Kitöltő elemei sóhajok.
Testképzavar homályosítja szem ablakaim;
Testi kényelmem általában andalog.

Nyugtalan pszichém bőrketrecbe zárva,
Lehántom két kézzel, s dobom a kamrába.
Csupasz maradványaim eldugom,
A komfort kabátba.

Van hogy eltűnnek a felhők.
Szememből hulló zápor ellen ernyők,
Nem kellenek. Most szélcsend van;
S lehet hogy torz tükörképemből, merítek majd erőt.

Nyugtalan pszichém bőrketrecbe zárva,
Lehántom két kézzel, s dobom a kamrába.
Csupasz maradványaim eldugom,
A komfort kabátba.

 

(Illusztráció: Yuliia Moiseieva: Red rose bud)