Küszöb alatt kőtábla

Mekkora feszület ez a világ
Rajtad szárad bűneink
Tisztára mosott gyolcs foszlik
Darabja szememre tapad
Csak mossátok
Csak mossátok
Vezekelni fogok

Kunyhóablak
Rajta apád anyád pislog
Nézik ahogy bársonytalpad totyog
Ma csizma vagy

Tüzes nyilak
Párod sötét szobában ül
Felebarátoddal szeretkezel
Kígyó kígyót szül

Nyújtott kezed
Lopakodik a holnapért
Más tájékról veszed a napot
Te settenkedő

Öles léptek
Sakktáblán leléped őket
Kőmarkod lesújt a mosolygókra
Arcod lejtős bűn

Könnyes felhő
Tenyeredbe óvatlan ül
Ma megkívánod a napot
Magadat holnap

Árnyékképed
Foghatatlan lépted hamis
Zsákodban sótlan pogácsa
Fejeden kopog

Fohászkodom
Előtte szitkokat szórok
Kőtábla veretes igazára
Büntetlenül

Orgona szól
Cifra betűkön gázolok
Gázlókon hiszem hogy vízen járok
Előtted én

Faragott kép
Nem kell hamis képmás
Golyvás szeretet ülne szemeden
Beteg pillantás

Király ez a földi népség
Fején tüskés korona
Így feszítene újra téged
Kereszt nélkül
Hogy
Senki ne lássa
Hogy
Senki ne hallja
Hogy ne támadj föl újra
Kezet ne nyújthass kinek

Mekkora feszület ez a világ
Hamis királyság
Hamis korona
Jézusom
Véres hulló tüskéiddel
Vezekelni indulok

 

„O tempora, o mores”
„Ó idők, ó erkölcsök”

(Cicero)

Sárgulok a levelekkel
Látom tavasz telet pusztító szerelmét
Színe változását
Szíve perzselését
Ahogy lában nyomát hagyja
Vízzel telíti színültig

Asztalt terítek
Tiszta vizet a pohárba
Színültig
Nem csorog sehol
Így ülünk
Jó ez az állandóság
Ahogy múlik
Szó nélkül születik
Csak ne jégveréssel
Ne véres szóval
Én a levelekkel sárgulok

 

(Illusztráció: Alice Hole: Daffodil Field)

 

Győrffy Ákos ötven éves. Válogatott versei jelentek meg „A névtelen világ” címmel. Az emberélet útjának – ma már – közel a felén /remélem/. A kötet az 1996–2026 közötti versekből, megjelent kötetekből válogat.

A Magvető Café meghitt falai között elhangzott néhány vers, reprezentálni próbálva az eltelt időszakot. Csak kristálytiszta felvillanásokat adhatott ebből az ouvreból. A moderátor is igyekezett, derekasan kérdezett. Ákos rövid válaszaiból mélyre nem hatoltunk, nem is hatolhattunk. Egy “Walden-ember” körvonalai bontakoztak ki a Dunakanyarból, Börzsönyből induló és oda – utazásai után is – mindig visszatérő költőről.

E sorok írója nyolcvanhoz közeledő nyugalmazott középiskolai tanár, és – talán szabad így írnom – haikuköltő. A kezdetektől fogva ismeri, olvassa a költő munkáit. Évtizedekkel ezelőtt néhány levelet is váltott vele, utóbb két első díjat is nyert a Mátrai Művészeti Fesztivál verspályázatán. Ezen az estén „nevezetes névtelenségben” dedikáltathatta Ákossal a legelső, illetőleg mindmáig legutolsó verskötetet. Ne feledjem: a születésnapi csokoládétorta nagyon finom volt.

 

(Illusztráció: Yacek Yerka: Atramentowy kanion)

 

Eltűnt, keressük

Nem kerestünk plakátokon,
nem ragasztottuk ki a neved
villanyoszlopokra.

Szégyelltük,
hogy a szeretet
ilyen egyszerű mondat lehet:
eltűnt,
keressük.

Inkább figyeltük a várost.
A buszok alját,
a piac melletti árkot,
az üres telkeket.

Minden mozduló árnyékra
egy pillanatra
elindult bennünk a test.

Aztán semmi.

Anyám nem szólt,
a piacon ezentúl
két kiflivel többet vett.
A kenyértartóban
napokig keményedtek,
mint a rosszul sikerült remény.

 

Körbenőtt mag

A fájdalomnak
nincs arca.
Először helyet kér,
végül szobát épít
a test közepén.
Nem lehet vele alkudni.
Nem érti a nevet,
amit adsz neki.
Csak ül benned,
a hús megszokja.
Körbenövi,
úgy tartja,
mint termés
a magját.

Este az ég
egyre lejjebb ereszkedik.
A csillagok
úgy lógnak rajta,
mint túlérett gyümölcsök
egy roskadó ágon.

Uram,
ha mindent te tartasz,
mondd meg,
mikor fárad el
a kezed.

 

(Illusztráció: nausikaart: Reggeli citrommal)

 

Mi kéne még?
Felnyitottad a levélt?
Dehogy tetted.
Azt hitted, étel, és megetted.

Tartalma volt és hatalma.
Minden szó, mi benne volt: mantra.
És most agyaggá vált benned
mindennek múló anyagja.

Magad elé vetted,
de éhséged nem ismert sem belátást,
sem eszközöket.
Így hát puszta kézzel, fogaiddal,
habzó szájjal felemésztve magadévá tetted.

Semmissé lettek a szavak.
Csengettek a hatalmak.
Kiüresedtek a tartalmak.
Örültél minden fehér, íztelen falatnak.

Bárcsak kinyitottad volna…
Feladója vizek csobogásának,
szelek irányának,
tűznek melegének,
az élet serkentőjének szerzője.

 

(Illusztráció: Leonid Afremov: Fishing on the Lake)

 

irodalmi félreolvasások 100.

csak lik az ének
(megbicsaklik)
*

ne hagyd hogy a csomagolás bevonja a figyelmed
(elvonja)
*

hideglelős szerkesztő
(felelős)
*

Enyvadó idő
(Hamvadó)
*

költészete újabb formaruhával gazdagodott
(fordulatokkal)
*

Virágmézeink alapjai
(Virágnézetünk)
*

az országos borivó verseny idei díjazottjai
(borversíró)
*

József Attila Intézettel mutatkozott be az új brit nagykövet
(idézettel)
*

Tesco hőseposza
(Tasso)
*

a világot vastag hőtakaró borította
(hó)
*

kiadványaikról a bukfencezők ajánlásaiból értesülhetünk
(bookstagramerek/bookfluencerek)
*

egy bevásárlóközpont mosdójában akart költőgázt szívni egy férfi akire rárobbant a vécéfülke
(töltőgázt)

 

irodalmi félreolvasások 101.

a türelem rozsdát terem
(rózsát)
*

az RTL színésznője kapcsolata végéről hallott
(vallott)
*

miért volt ildomos József Attila?
(időmilliomos)
*

amint válasz érkezik frissítjük sírásunkat
(írásunkat)
*

A munkásosztály a paradigmába megy
(paradicsomba)
*

veszélyes időjárási jelenség miatt adtak ki figyelmeztetést Vidróckira
(hat vármegyére)
*

Éljen a Csillagtúra – bemutatták drMáriás könyvét amelyből kiállítás is készült
(diktatúra)
*

Éljen a Diktatúra – bemutatták drMáriás könyvét amelyből kiáltás is készült
(kiállítás)
*

ilyen szép lány és még pártban?
(pártában)
*

ne maradj le semmiről: kövesd a kedvenc szeretőidet
(szerzőidet)
*

elkészült az app ami mentővé teszi a költészetet
(menővé)
*

különös módszerrel lehet megkerülni a chatbotokba épített biztonsági korlátokat: verésekkel
(versekkel)

 

(Illusztráció: Natalia Shaykina: The Connoisseur’s Table – Wine and Harvest, 2023)

 

ERDŐ A KERTBEN

Aphrodite közeleg, kezében majoranna,
kakukkfű és más fűszerek, homlokát a lombok
árnyékába rejti, s ahogy kikönyökölök
az ablakon, a fák közötti zöld hullámokon
látom, bújócskázik a fény a levélrések között.
Megvillan a törékeny test körvonala a
párás derengésben, s míg hajladozva keresi
az ültetésre alkalmas helyet, leomló haja
megkapaszkodik az ágakon, várja, hogy a
madarak fészküket béleljék a puha szálakkal,
várja, hogy a mezítelen sötétség felszívódjon
a fűcsomókból szőtt selyemágyon.
Álmomban árnyékliliomok mellett baktatok;
változik a szín, már csak angyal-másolatok
vannak és nedvüket vesztett csillagok.

Gazdátlan erdőbe tévedtem, eltűnt katona-
sírok között járok, de a reggeli fél-sötétben
még látom a nyomokat; itt járt a habok
szülötte, virágzó loncok varázslólánya.

 

DOMBORZAT VÁLTOZÁS

Egész közel engeded magad
a leminősítési zónához, a terepen
csak te vagy egyedül, te, az egyszerű
munkás, ki kertedben hol itt, hol ott
lapátolsz hegyet, mert nem nyughatsz
ebben a villanásnyi létben, nem tudsz
mit kezdeni erős hiteddel, csak ketreced
óriás homokozójában tudsz ég felé
emelni több földnyi emeletet.

Itt szűröd át az időt a homokon,
kezedben tarackgyökér győzelmi lobogó
helyett, itt fogsz ellenhősként megöregedni,
s már inkább lennél homokszem a kupacon,
vagy egy szépen csiszolt kődarab valahol
a kerti utakon, mert már nem lehetsz
a vizek királya sem… ügyetlen halász voltál,
a zsákmányt mindig átengedted másnak.
Most már nincs kedved a folyó felé menni,
nem látod a kedvező áramlás jeleit.

Inkább ott maradsz saját domb-teremtményed
árnyékában, s ha munka közben lótücsköt
találsz a komposztban, elmélázol egy kicsit,
mert szépnek találod a szörnyeteget, ki most
általad lesz vesztes a nem-történésben.

 

AZ UTOLSÓ GOLGOTAVIRÁG

Ma nem olvastam verseidet,
s nem diktáltál semmit az utolsó
vizit után, ma törékeny sziklába
vertem a szeget, kitisztítottam a
folyómedreket, leengedtem a
tengerek vizét, az ég színes ernyőjéről
lefestettem a feketét, hogy ne üljön
válladra a sötét, s vázába raktam
neked a kertből az utolsó golgotavirágot,
hogy magadhoz szelídítsed a keresztet.

Ma árnyékomból kabátot szabtam
neked, s az ódák mennyei magasságából
átküldtem arcodra egy fényköteget.
Ma tárgyalást folytattam a szabadság
szellemével, s elrendeltem, hogy magán-
zárkád érckupoláján nyissa meg a mennyezetet.

Ma rádöbbentem, mennyire nehéz
a látszat valóságát hazudni, nyitott
tenyerem hiába várja az érintés örömét,
Isten arcáról nem tudom leolvasni a jelet.

 

(Illusztráció: Claude Monet: Impresin, sol naciente, 1872)