irodalmi félreolvasások 78.

egyedi kalanderes versvilága elvarázsolja az olvasót
(karakteres)
*

A temetés nyolcadik napja
(teremtés)
*

A hétköznapi őrület maséi
(meséi)
*

11 évvel tovább élhet aki ennyit Gogol
(gyalogol)
*

aranyéren ül a sármány
(arany ágon)
*

aranyrámában családi pótlék
(portrék)
*

kicsorbulnak a könnyeim nyomban
(kicsordulnak)
*

verbunkosok márpedig léteznek
(vérmókusok)
*

továbbra is magas a rutafa
(a foglalkoztatottság)
*

Autómosó ítélet
(Az utolsó)
*

Rómában forgatott az elválásról Blaha Lujza
(a Blahalousiana)
*

ehess ihass ölelhess vérhas
(alhass)

 

irodalmi félreolvasások 79.

alkotói támogatás monogámia elkészítésére
(monográfia)
*

sok év szünet után mentette meg a színésznő a macskákat
(Macskákat)
*

Holdistennő a gyűjtőfogházban
(a Gyűjtő Házában)
*

Szarból van a Hold
(Sajtból)
*

Szent és érthetetlen
(sérthetetlen)
*

az egyedi beszédaktus megvalósulása a küszöbön személyes is lesz
(kiküszöbölhetetlenül)
*

egy nagyon összetett költői univerzumba pottyanhatunk be
(pillanthatunk)
*

verskellékeit hihetetlen pontossággal és rendszeretettel önti hibátlan lupusokba
(opusokba)
*

az időmértékes késelés szabályai szerint
(verselés)
*

a múlt századok alkotásaival helyezik azt párnahuzatba
(párhuzamba)
*

minden írását áltatja a természet szeretete
(áthatja)
*

a mese a lélek titkos seftje
(kertje)

 

(Illusztráció: Yosan Leon: The Sunflower cry)

 

A horog

Kommunikációs díj
Lator
Pénztárgépszalag
A páragyűjtés szüneteiben zacskó a zacskóhoz ér
Mindmáig nem sikerült a dísztárcsákat
mellékletekkel befogni
Mivel eleve rosszul célzunk gondosan szigetelt a medence
Leplezetlen csodálói számos külvárosi hölgynek
Kelletlenül landolni a halandók szintjéről mialatt ismét elakad a fémcsepp
A fogas kérdés selyem köntösében grasszáló könyvlapok
merő üszke
Szükségünk van egy neszre
a szakállgyárra
Neuront a jellemrontó székesegyházra bízni
Szükségünk van a sértődött vadrezervátumra
A drogbárók fületlenek a medvék begombásodtak
Kincses köd fakít zálogot
Ólomtengerben gázolni miközben a sáfrány fejlődése rögtönzött konzíliumra hív
Éledj fényburok hát nem látod a sóvár ujjak számára elérhetetlen a régi halandzsa
A kelet kínzásától kijózanult porcogók árulása
A szirének riasztotta zálogház ínséget dermeszt és halmazati tényezőket bont
Váltófutás
A sírógörcs terjesztője a rosszulléteknek
A gótika elvesztett talajmintái
Szelepekhez jutni vélük rántottát herélni

 

A nedvszívó alakulat és a bírák

A hórukkos filc
A megkapált vizek
Az erjesztő-állomás áldomást mond minden alapítványra
Facér harisnyát húzni
a villasor fejére
lágy fütyörészést a dugattyúra
Rám csapott az őskövület
az út is megsüllyedt az omlás miatt
Belerögzülni a zsámoly belsejébe
Amőba óvja a leszakadt kilométerköveket
ám a riasztó legyőzi az álnokságot
az orrsövényferdülést
Orrsövényferdülése van a fürdőszobai kapaszkodót vonszoló
aggregátornak
az udvarából lakrészt elkülöníteni a pogány térítőknek
A legszebb zsoltár elpusztít minden emberséget
Hajdani naptárt lapozni
A só verejtékcsöppjei és tetszhalott kutyák vetődnek le elektronikus modellek
magaslatáról
A leszúrt karók követe ritmusra bong
A mentesítő fúrás talpbetétjéből zsír szivárog
és a zsírfolyás akadozik a fehér lombban
A sárga boríték ajánlatai
Az urémia utolsó csőrcsapása
Nem mindenkit izgat hogy az éhbérért gürcölők gerezdje megfeszített
kobold

 

Csonkolni púpos falaidat…

Nem jön ki
a darázs,
de kibújik a parázs; a lakkbenzin kiáztatja.
Kitavaszodni: dörgedelem.
Balkezességednek: árt a dákó.
A racionális oldal túlzásnak és erőltetettnek érzi a felhajtást…

Lefújni a trambulint.
Tény, hogy rekordokat dönt a zuzmó színtere.
Feketébe hajló eretnek rendel egy háztartásban élőknek: majszolós tűzijátékot.
Zárva vagy.

A sokfazonú pördülésedre ráesik: a lóherebekecs.
Dadogni: kötszeres ajkakkal.
Rejtek: szél ellen.
A bélflórád egyensúlya a kazamatáktól függ, amiért az algaképzők
pasziánszoznak.
Körömdarabkáidtól túlteng a tegez; kilincsed a porba hull.
Máskor meg sületlenségeid kiáradása
a rakparton.

Bezúzott fejek.
Kormányzási képtelenség.
Felcsatolni az építőkorzóra: jámbor tekinteted.
Megbütykölt halra bízni: a krónikásodat.
Merülj el a tervezőgrafika világában, roncs az, nekem elhiheted.
Guruló ördögszekér, támfal, pióca:
a bokszoló fogvédő-gumijára
ne lépj!
Egy varjú zsörtölődik, miközben körömgombákat éget: a villámhárítód tiszteletére.
Nincs, ki megtiltsa neked: ábrándozásod gondnokká lépjen elő.
Látogasd meg a fatalpút.

A csattanó legfeljebb a gyertyánfáidon élősködhet.
Merd elkalauzolni a sípot. Feszület-fröccsöd tarthatatlan, miközben akadályversenyen a csík bújik el.
Mire való az álomcsiga?
Reszkessetek szemantika, kés, passió:
mert bakfisugrásod tumora aranyfüst.
Jaj a felfuvalkodottaknak!
Hová kell a villanyórát tolni?
A halál, a halál: duplán hatékony…
Lökhárítódon a nagy fehér főnök: lüktető színfolt.
Érzékenységed hiába sírod el másnak: térdelőrajtod átnyalábolja a búvárruha hologramját.

 

(Illusztráció: Angeles M. Pomata: Saffron Flowers, 2017)

 

HÁZAVATÓ

„Egy házban nem az a csodálatos, hogy menedéket, meleget ad,
hogy birtokba vehetjük a falait. Hanem az, hogy lassan lerakja
bennünk kedves emlékei táplálékát.”
/Saint-Exupéry/

lángoló mozaik
a tornác álom homéroszi
köröskörül rozsdálló fenyőfák
Kalüpszó kertje mára megkopott
a csend koldusai vagyunk
hallgatjuk az eresz csepegését
tücsökzenét a teremtés korából
Isten hangját a csillagok alatt

 

KRONSTADT

acélszürkén összeringó tengerég
csak az aranybarna tea világít
legendás hajók árnyain
ágbogas észak fény cikázik

 

(Illusztráció: Dillon Ding-Chao Huan: Golden Larch Valley)

 

ÓRIÁS DÍSZHAGYMA

Gömb alakú a díszhagyma,
arra kíváncsi őkelme,
bolygó vajon, vagy csak egy hold,
töpreng, vár a feleletre.

Az oldalát régen fúrja,
bármely oldalról is nézi,
tudásvágyó, felfedező,
a nagy talány felemészti.

Megtenne bármit, ha mondom,
kalandvágyó szíve dobban,
nem a kertben, nem a földön,
odafönn a csillagokban.

 

OROSZLÁNSZÁJ

Habókos az oroszlánszáj,
száját be nem fogja,
ő a virágok királya,
senkinek se foglya.

Nyugalmat szeretne végre,
hagyják békén, csendben,
ezért aztán jár a szája,
büszke, telhetetlen.

Minél inkább hahotázik,
okoskodik lelke,
annál több legyecske száll rá,
sok-sok rovar, lepke.

 

ISZALAG

A kiskerti
szép iszalag
kerítésre
kúszik, szalad.

Ide mászkál,
oda mászkál,
jól jön az a
legtöbb háznál.

Az indája talál
kapaszkodót, rést,
felfedezte már az
összes kerítést.

 

DOBVERŐ VIRÁG

Sárga dobverő virággal
a csönd kidobolja,
szót kér, hiszen nem lesz többé
a falu bolondja.

Zajonganak, ordibálnak,
sose hagyják élni,
arról, hogyan érzi magát,
senki meg se kérdi.

Sárga dobverő virággal
veri a nagy dobot,
a fejére veréb szállott,
épp egy legyet fogott.

 

ZÁPORVIRÁG

Záporoznak a kérdések,
a szép záporvirág éber,
arra kíváncsi, a csend most
alhat-e a hűs tövében.

Jólesik ez a virágnak,
olyan, mintha meglocsolnák,
mikor szomjas, fáradt szegény,
s messze van a meseország.

Nem szereti az árnyékot,
zárva marad a virága,
nap szemébe akar nézni,
nélküle borús és árva.

Kincses virágnak nevezi,
akinek a szíve gazdag
szeretettől, alázattól,
s nem barátja a haragnak.

Édesanyám kiskertjében
afrikai százszorszép van,
vöröses és narancssárga,
gyönyörű, akár a népdal.

 

TAVASZI BÉKASZEM

Levele egy béka szeme,
mesebeli ez a béka,
a fürtös, kék virágáról
brekeg, brekeg évek óta.

Ártatlanság kis növénye,
finom selyem, virág pólya,
a tavaszi békaszemet
nem teszi vakká a gólya.

 

(Illusztráció: Matteo Germano: Gazania)

 

I.

Nem az alvás hiányzik,
hanem az álom testtartása.
Egy jobb szimuláció.
Mostanában
úgy érzem magam, mint egy metró,
amit elfelejtettek kiüríteni,
de még menetrend szerint közlekedik.

 

II.

Még mindig veled sétálok,
a jelentés szélére nőtt partokon,
fél lábbal a tengerben,
a másikkal valami kihalt isten tenyerében.

 

III.

Aggódom,
hogy a súlyom le fogja dönteni az egész eget,
mert ami bennem maradt,
az már nem tartozik ide:
acélhabokban növekvő emlékek,
üvegcsontokból visszaverődő évszakok.

Ismertem a gerincedet,
nem mint csontot,
hanem mint egy áramlást,
amit a hangod visz végig a levegőn.

– – – – –

Szép voltál.
Az a technikailag nehezen magyarázható szépség,
egy elrontott hologram,
és én csak álltam ott,
zászlót hajtogattam a szavaidból.

Most te világítasz.
Valami belső hibából kifolyólag –
és én minden kagylót kihallok a tengerből.
Valami nyelv ez is, mondom
csak épp belém fúródik, nem belőled szól.

 

(Illusztráció: Elena Sokolova: Bright Ocean Sunset)

 

KAPU

(Juhász Zsuzsának)

A testem nem én vagyok.
Olvadó kontúrok.
Viaszos arcmás fordított tükörbe zárva.
Ikonok mozdulatlansága az öröklétben.
Egy bőröndbe belefér az élet.
Mi lesz a hússal, mit testemnek neveztem?
Nincs otthona, nincs kiáltása.
Láttam már a méh lüktető tágulatát.
Kutacsát érintve, húztam a fényből
át magzatom ide.
Láttam már a napfonatcsakra aurikus kivetülését.
Láttam már a testköpeny összetöppedő elporladását.
S a testem nem én vagyok.
Az elmém sem vagyok én, de az érzelmeim
margóra átnyúló lajstroma sem vagyok.
Látom az emóciók asztrál-lényeit.
Olykor megzabolázom őket, s van,
hogy behódolok nekik.
A testem nem én vagyok.
Így hát nem adhatom oda senkinek.
Kívülről figyelem a történet miként alakul azzá,
amit itt életnek hívnak. S rájövök,
aggaszt a testem sorstalansága.
S látom a gondolatot, amidőn verssé formálódik épp.
Felfejtem a kódot is, nincs hozzátapadó ráció.
Emlékezés van csupán.
S tudom a testem nem én vagyok,
mégis magamra zárom e porhüvelyt.
S megtapasztalom benne az ártéri erdők
sárga liliomainak kivirágzását,
szenderek szárnyának rebbenését,
a bazaltorgonák csöndjét,
s a Kaput, ami én vagyok Ég és Föld között.

 

HANGSOROK

A szavak mondatokká inkarnálódnak.
Tudjuk a mondatok súlyát.
De felfelé kéretőznek a betűk is,
s a tévutak bejárása után
– idővel megtörténik, hogy
légneművé változnak: imák, versek, dalok.
A drónok röpte nem ismeri a szárnyak fesztávolságát.
A betüremkedő félhangok disszonanciája,
arra hivatott, hogy félrevigye a szólamot.
De pentatóniában csíráznak a lágyszárúak.
Zölddé változnak a ház mögötti rét akkordjai hirtelen.
Vajon kiért szólnak a harangok?
Milyen formába költözik a májusi orgona illata?
Gyökeréig kell hatolni, hogy megértsd!

 

UGYANÚGY

Máshol máshogy építkeznek.
Más ízeket esznek,
Máshogy ruházkodnak,
Mást hívnak tradíciónak.
Mások az ünnepeik, melyek
Előhívják életeik negatívját,
A profán megnyilvánulásukból
Színesre varázsolva egyéni és
Közösségi szerepeiket.
Aztán a retusált fotók
Körbekeringik a világhálót:
Karneválok, fesztiválok, gasztropartik,
Esküvők, gyásszertertások
Elevenen izzó képsoraival.
Máshol más nyelven beszélnek,
Más nőideált tartanak szépnek;
Máshol máshogy közlekednek,
Másért rekesztenek ki, és
Osztogatnak érdemkeresztet.

Máshol ugyanúgy szeretkeznek.

 

(Illusztráció: Pentti Vainio: Garden, 2022)