A várakozást nem tudod megvárakoztatni.
Ott van a szobádban a szellem. Jó angyal.
Segíteni szeretne a kerub. Nem kentaur.
Minél inkább egyedüllétre vágynál.
Viszed magaddal. A jó apa melletted áll már.
Villanyvasutat. Matchboxot. Legót ad.
A lelked fiókjából kiveszi a vasalót.
Alkoholos filctollakkal rakja teli –

Közben titkos céduláid megleli.
Mire fölkelsz, megoldja bensőd nagy baját.
Hogy hinni tudj! Nem elektrosokk kell.
Hanem maga a mag. A vágy.
Édes altatás! Az ég ad identitást.
Új nyelvet tanulsz, amikor olyan lényekhez szólsz,
akiknek nincs nyelvük. Közben átköti génkészleted kötetét.
Az embereknek az égbe kerül a lelkük.
Majd a bőrödet áthúzza. Mintha egy selymes ágyneműt.
Így képzelem.  S odakészíti a Carver kötet mellé a fitt menüt.
Átírja az önelégültséget. Nem leszel többé epés.
Lesz az öncsalás helyén egy új arc.
A tettre kész.  S a kezeidre ráküldi az áldást. Hogy zenélj.
Borrá változtatja házasságod vizét. Fenntart, nem nyel el az éj.„Szívverésed ajtócsapódás.”  Délben pénzt hoz neked a postás.
Meg egy Igét. Vércseppek hullnak a szívedre. Mézes bibék.

(Illusztráció: Rafał Olbiński)

Ad notam Nemes Nagy Ágnes

nem találod a csatlakozót
pedig a nap szépen süt
a nikkel a föld alatt van
a levelek fénye eljutott az íriszhez

a csend megdobogja
a dob hártyáját
és mint a szárny
olyan áttetsző és vízérzékeny

a csobbanás megtalálja a sarat
égő csikk szeretkezik
a széllel és meztelen
marad a fa

a gondolatlanság
szurkálása: olvassunk bele
egy könyvet ide és
egy másik erdő jár a fák közt

(Illusztráció: Váradi Gyöngyi: Round forest)

Kánikula

Szúnyoghálóba göngyölt testet visznek
ajtóra, délibábnak vérző ínyű napot.

Megalvad a vér a szádban,
amit naphosszakig tartogattál belőlem.

Szóra készen álmodtad, hogy őz vagyok,
legyek költöztek belém.

Megbízom a szélben,
léghálóba teker, messzire visz.

Törésmutató legyek szállnak alám,
széltelen kánikula van.

Karcolt táj darabokban

Földszagúak vagyunk, bennszülöttek,
sápadtabb a nap, ha újraszülnek minket.
Csupasz mellel mélyvízbe beborulni,
így teremnek a dombok víztükörben.

(Illusztráció: Elizabeth Busey: Inception)

a kolomp néha éjszaka is szól
óriás katedrális hajnali tündöklése
a hegyek ölelte völgy, a város
szénaillatú alpesi réteken
nagymise zeng itt mindörökké
kisvasút fűzi mágikus fonálra
a Hóheggyel a réteket, a várost
almaillatú kertekbe lopódzik
néhány borszeszlángú őszi kikerics
köröskörül fenyves, lombok alól érzed
az ősi zöld vér hűvös lüktetését

(Illusztráció: Kiril Stanchev: Cold Weather Is Leaving)

Csurog az ég, bogarak rajzanak,
Fáradt április zokniban szürcsöli a
Feketét. Lobognak friss, üres tűzfalak,
Nyitott ablakokból szökik az éji sötét.
Kvikkel egy bágyadt bagoly a
Hegyen. Nézem az arcodat, és
A tegnap elkent rúzsát az ajkadon.
Olyan nagyon gyönyörű, a bőre hideg
Márványnak látszik, közelről érezni, ahogy
Langyos levegő fekszik el rajta.
A haja beleakadt a kezedbe, ahogy
Vékony tagjaiddal próbálod felölelni
Íveit. Az ő márványsága él, te jeges
Ábrándnak tűnsz mellette, mintha
Nem melegítene arcának nyugalma.
Ismerlek, semmit sem változott a
Levegővételed ritmusa, még mindig
Magamban hordozom. Szeretnék
Kettőtök közt lenni a  vékony, gyűrött
Éjszakai emlékek, csókok illatát hordozó
Kedves bókokból szőtt lepedő.
Lábaidra tekerednék, ne fázz. Elfordítom a
Fejem. Lemászom a párkányotokról,
Repülök bele a nyers tüzű reggel fényeibe,
És már nem akarlak gyötrődve
Kiszakítani magamból, hagyom, hogy
Miattad tudjak venni levegőt, nem
Vádolom magam, hogy nem tudlak
Elfelejteni, hogy maradsz, az emlékedben
Még kislány lehetek, aligmellű, belenyugszom,
Hogy az ember első szerelméhez élete végéig
Ír verseket.

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: Venus Collage)