Az Ördög stációi a sivár lakótelep panelei között Kelet-közép Európában 1990 után, de még azelőtt, hogy a World Trade Center végleg ledőlt volna, de már azután, hogy apa lett

 

I.

A bérlakások fürdőszobái mind ablaktalanok,
Bennük nyáridőben a zuhanyrózsából
verejték folyik, és az ember tisztaságot izzad.

Végül egy pontba összegyűlik mindaz,
Amit a napok egymásutánjaikban
ránk akasztanak, és mielőtt szembenézhetnénk
vele, az a kicsi örvény leszippantja
előlünk a megvilágosodás esélyét
odalent a kád alján, zuhanytálcáink unt
sarkában, ahová nem is nézünk oda,
pedig gyerekként milyen izgalmas volt
a lefolyó… igazi csoda,
vagy csak nekem kisfiúként,
vagy egyáltalán csak nekem…

 

II.

Vonzott, ahogy a gond elszáll,
ahogy a bűn folyton eltűnik a lefolyóban,
ott hagyva, ami számít,
az egyetlen következmény:
illat és tisztaság,
anya, apa öröme,
és alszunk szelíden, mint a macska, és
úgy kelünk fel, ha pirkad,
hogy már messze túl kilométerekre
a fényeshátú, sötét füves dombokon
járnak a mi puskagolyóink, akasztóköteleink,
miket az igaz erkölcs, jog és jellem
méltán vethetett ki rám mint gyermek.

Apró kis gyilkosok voltunk,
Álmaink a legszebbek,
S örültünk, ha örülni lehetett,
és mert lehetett, örültünk.

Ha felmész mostan a padlásra, s a padlót
felfeszíted, látni fogod, ami való,
Rettenetes, titkos tetteinket,
Csontok s furcsa szerszámok,
miket gyermek hagyott ott.

Mint annak idején, hogy mondtuk,
„Ki a titkot szerte viszi,
annak egy közülünk nyakát szegi,
Szeget verni kis kobakba,
nem rosszabb, mint korhadt fába…”

(Tudta jól, ki nyúlon, kutyán, házi macskán
egyszer-egyszer kipróbálta…)

Jobb, ha elmész, Édes Barát,
Öreg s fáradt vagyok én már,
Ne most szedd fel azt a padlást,
Megvár téged szeg és deszka,
S ugyan mit találnál ott,
mit másnak is elmondhatsz?
Leesel s meghalsz,
s nem tudom már tartani a kutyákat,
rád mennek mindjárt, ha dög leszel,
s nekem nem kell már a gond.

Ejj menj el, te bolond!
Ha megittad már vized vagy teád,
tudom, hogy mint mindenki más,
Te is bort akartál! (S jaj nem tudod,
kinek én bort adtam, az nem ivott mást azután,
többet már levegőt se kívánt,
Tele a padlás, tele a padlás!)

 

III.

Úgy öregen a lefolyót nézni is más,
Tudom, ha vége van:
Illat jő és megtisztulás,
S szelíden alvás, mint a macska,
S öröm, ha örülni lehet,
S mert lehet, örülni kell.

Messze már a vész,
Nem tudja átlépni a kis patakot,
Mely elválasztja egymástól az éjt és a napot,
Ha itt az est, bajt már ne keress,
Midőn a nap felkel, a baj már két
pataknyira van, s az új baj
folyton el-elakad,
mire megijednél, már
messze, messze, messze van,
S ekképpen, kisgyermek, néked
Semmi sem árthat.

 

IV.

Csintalan légy, s ha kell, állat,
Élj úgy, kinek soha senki sem árthat,
Érezd mindig jól magad,
Ne félj, ha eltaposnád örömmel embertársadat,
Legyen az férfi vagy nő,
Kislány vagy kisfiú,
Veled egy vagy éppen más nemű,
Nem számít már a kor sem,
Ezelőtt sem számított:
Hisz’ az erkölcs olyan, mint
az ecset és a festék, van,
hogy gyönyörködtesse a gyengét –
Őrizd meg mindig titkodat,
kislányom, kisfiam,
S ne hagyd, hogy bűntudattal
Néked valaha rosszat csináljanak!

A kedv az Első,
Aztán jön a mosoly,
Utána, mi élvezet,
csoki, torta, cukor,
Negyedikként a vér,
s minden, ami szép.
Ötödik: a kéj,
mert a majom fákon él.
Hatodik: a fájdalom,
mi akkor jó, ha te adod,
ha adod, hát élvezd ki,
tagadj le mindent,
hisz’ olyat nem csinál
se kislány, se kisfiú,
nincs is miért ölre menni.
Hetedik: a kényelem,
ebben találom meg igazán helyem,
Nyolcadik: a méz s a mámor,
hol egyik a másiktól lángol,
Kilencedik: a harc,
miben megölsz engem s magad,
majd utánunk csak egy hézag,
egy lyuk marad.

Tizedik: a feloldozás,
ezután minden úgy lesz, mint annak előtte,
s kezdheted élni, élni újra
folyton új lángokba burkolódzva gyönyörűn
istenektől kölcsönvett,
…………mind közül a legalantasabb,
…………s ezzel együtt is,
…………és ennek ellenére,
…………és ezáltal is csak egyre,

de emiatt semmiképp legfenségesebb,
soha meg nem fogható,
meg nem érinthető,
Magasztos és egyedüli,
Diadalmas és hatalmas,

Csodálatra ó joggal méltó Életed!

 

V.

„Édes fiam, édes lányom,
Már nyakamon újabb halálom,
Álmodjatok szépet,
mit csak álmodni tud
égi lény az Öröklétben!”

Mert végül egy pontba gyűlik össze mindaz,
S az a kicsi örvény,
Bennük nyáridőben,
Apró kis gyilkosok,
Örülni kell, örülni kell,
Ahogy a gond elszáll,
Csupa illat és tisztaság.

Budapest, 2026. 06. 23.

 

(Illusztráció: honeyrevenge222: Down the Drain Sticker)

 

∞ იალონი (თათია ლეგაშვილი):
მეითის სიმღერა, თუშეთი (2025)
[Ialoni (Tatia Legashvili):
Meitis simghera, Tusheti (2025)]

Felhők szállnak le a hegyekből. Ahol fekete hattyú él, fekete felhő száll

Nyírják a füvet, fújja a szél a port. A földet nyírják?

Rigó fészkel a cseresznyefán.

Körülöttünk vágnak. Úgy kellene csinálni, mintha nem léteznénk. Úgy kellene csinálni, mintha nem léteznének.

Madarak jönnek a kiszáradt fára is.

Úgy viselkedsz, mintha az emberek az ellenségeid lennének. Az emberek viselkednek úgy, mintha az ellenségeim lennének.

A varjúk megették a kint hagyott pogácsát.

Szél fúj a hídon, hófehér szél. Néha lehullnak a pillangók, mint a levelek?

A seregély sötét, ha sötét van? Vagy világít?

A macska nem vette észre, hogy pont arra a levélkupacra feküdt, amelyik alatt a sün aludt. Vagy a sün nem vette észre, hogy pont az alá a levélkupac alá ment, amelyiken a macska feküdt?

Ha nem virágoznak növények, nem jönnek bogarak? Ha nem jönnek bogarak, nem jönnek madarak?

A macskát még a levélen keresztül is szúrta. A sünt még a levélen keresztül is nyomta. Jaj, megszúrt egy levél, mikor a sün fordult. Milyen nehéz a levél, alig tudok megfordulni!

Esik a hó, az eső, a hal, a sül.

Lehetne világosabb a tenger alatt? Lehetne lent egy Nap?

Megfordult a levélkupac, a macska volt alatta és a sün a tetején. A macska nyomódott, és a sün fázott és esett rá az eső.

Megoldhatjuk a növények problémáját, ha áttesszük őket egy másik helyre. Odébb kell tolni az asztalt! Odébb kell tolni a szőnyeget! Odébb kell tolni a házat!

A felhők felmennek a lépcsőn.

A sün a hó alatt van? A levél alatt a hó alatt. Mi is hó alatt vagyunk, ha a tetőn hó van.

A fakérget meg lehet főzni, legjobb a gyümölcsfák kérge.

Ha a zöldségre hó hull, nem fagy meg, ha nem, megfagy?

Kivágott fák fölött kivágott felhők.

Mi az, amitől sírnék, de nem lennék szomorú?

Kinyílt az ajtó, mint egy virág? Baracklevelű harangvirág.

Festmény naplementében.

Bóbitás szajkó, barnakoronás álszajkó, az árnyékuk a baracklevelű harangvirág árnyéka felé repül.

Megállt a föld. Akkor az ég fog rengni.

Seregélyek a kiszáradt vetésen.

2026. 07. 09. 8:24:01
Orfű

 

1. Elégő szavak fénye
2. A földet nyírják
3. Árnyéka virágzik [szeptemberben várható]

Jázminnak

 

Ruzics Csilla: Szemek folyója

 

(Illusztráció: Bóbitás szajkó (Cyanocitta stelleri); Viktoria Gaman: Montenegro-Bosnia border, Mountain pass in the rays of the sun)

 

A horizont peremén
(részlet)

Azóta a csendnek súlya van.
Van bennem egy part, ahonnan visszahúzódott a víz.
Néha mégis úgy érzem,
mintha a szél a nevedet ejtené ki
valahol a horizont peremén —
de mire odanézek, csak a felhők maradnak.
A felhők és az a végtelen,
amit már nem lehet átölelni.

Azóta más az idő.
Nem múlik —
csak gyűlik.
Mint víz a repedésekben.

Bennem lakozik egy hely,
ahol mindig alkonyat marad,
ott nem kel fel többé a nap.
Nem azért, mert nem tudna —
hanem mert magával vitte valaki a hajnalt.

Én itt maradtam, hazug módon színlelve az egészet,
amég aki a hajnalt hozta, most valahol
a csillagok között tanítja lélegezni az eget.

 

Bordahajtogató

Talán túl sokat adtam önmagamból
és most hitetlenkedve nézem,
hová lett belőlem minden, ami szerethető.
Kinézek az ablakon és hazarohannék,
túl sok idebent a mindennapos forradalom.
Csak ne fájna így a szívem,
akár egy atomrobbanás, minden darabokban;
a mindenség sem lett szerethetőbb
és te sem lettél csendesebb vihar.
Megmutattalak a világnak,
ideje volna megmutatnod önmagadnak,
hogy arcon ne csapjon a felismerés,
milyen hatalmasak is a falak körülötted.

 

(Illusztráció: Janis Loverin: Twilight)

 

GÖRÖGDINNYE

Nagyi megkívánta a finom, édes
görögdinnyét.
Szólt is nagyapának,
üljön be az
öreg Seatba,
s hozzon egyet a szomszéd faluból.
Azért onnan, mert
az ottani dinnyetermesztők
a leghíresebbek a környéken.

Nagyapa szót fogadott,
már gyújtotta is a kocsit.
Amikor odaért,
mégsem mert leparkolni,

pedig úgy érezte,
menten legyökerezik a lába.

Copfos fiatal lány
volt az árus, aki
háttal
ült az útnak, és
könyvet olvasott.

Vevő nem akadt, de
ha lett volna,
az lett volna az egyetlen
éretlen görögdinnye.

Nagyapa ötször vagy hatszor
elhajtott
oda-vissza a pult előtt,
de nem volt szíve
megállni, megzavarni
a lányt olyan haszontalan,
piszlicsári dologgal,
hogy szeretne venni tőle
egy görögdinnyét.
Hiszen manapság
a várandós kismama
és a könyvet olvasó ember
csak nagyapa meséiben létezik.

Ő tehát, mikor hazaért,
nagy örömmel mesélte,
micsoda élményben volt része.
Hogy mit mondott erre a nagyi,
azt jobb, ha le se írom.

 

A LEGELSŐ FECSKE

Nagyapa, ha
gonoszságot
észlel,
az első lesz a faluban,
aki bátran kimondja
az igazságot,
a kemény véleményét.

Azt sem szereti, ha a gazdag
fűnek-fának
eldicsekszi,
hogy ingyen segített valakinek.

Nagyapa olyan, mint az
elsőnek visszatérő fecske.

Nagyi szerint igaz ugyan,
hogy egy fecske
nem csinál nyarat,

de a legelső mégis.

 

MACSKA MESE

Nagyapa hazafelé tartott
rozoga vén autójával,
amikor az egyik falunál
átszaladt előtte
két süldő cica.

Arra gondolt, nem baj,
még jó a szeme,
tisztán látta,
nem voltak feketék.
No de nemhiába három
a magyar igazság,
csakhamar átfutott
a kocsija előtt egy
fekete is.

Derült égből villámcsapás!
Hirtelen úgy lelassította
a szürke Seatot,
hogy megelőzte egy új,
hófehér Mercedes.

Nagyapa a fejét fogta,
alaposan megrémült,
még a sebességet se
lépte túl,
várt a végzetére.

Ekkor arra lett figyelmes,
hogy a hófehér Mercedest
leállították a rendőrök.
Vagyis, ha nem fut át előtte
a fekete cica,
ha nem lassít, ha nem előzi meg
az a luxusautó,
most ő állna szemben
a rendőrrel, s hányinger kerülgetné.

Hazáig boldogan vezetett,
megkönnyebbülten,
hogy végre-valahára
maga mögött hagyta
a fekete macska-fóbiáját.

Mikor megállt a kapu előtt,
akkor vette észre,
a hétdecis üvegeket,
amiket vásárolt,
nem rakta be az autóba.
Mit mond
most a nejének,
aki nagyban passzírozza már
a paradicsomot,
s hétdecis üvegekről álmodik?

Nagyapa megfontolt ember.
Az autóban maradt,
míg végig nem gondolta az egészet.

És rájött,
hogy előbb felejtette az üzletben
az üvegeket, a fekete macska
csak aztán futott át előtte.
Vagyis tényleg nem kell tartania
többé a kis fekete négylábútól.

Örömében besietett a kapun,
fölszaladt a padlásra,
talált is huszonöt poros üveget.
Lehozta őket, és nekilátott,
kimosta mind egy szálig.

S hogy a nagyi dorgálta közben?
Azt most könnyedén
elengedte a füle mellett.

 

AJTÓK

Nagyapa szerint ahhoz,
hogy hamar el tudjunk
valamit intézni,
meg kell találni a jó ajtót.

Nagyi erre azt feleli,
mindegyik ajtó egyforma,
ha övé
az aranykulcs.

Biztosan azért,
mert az még
azt az ajtót is kinyitja,
ami nincs bezárva.

 

TÖLCSÉRVIHAR

Magyarázom nagyinak, hogy
itt, a falunkban
is lehet tölcsérvihar,
magyarul tornádó,
az előbb mesélte egy
aranyos ember a tévében.

Biztosan ismeri a nagyapádat,
válaszolja nagyi.
Lesz itt, bizony,
olyan tölcsérvihar,
mint a világ,
ha az öreg
nem hagyja végre abba
a pincében
a tölcsérrel meg a borosüveggel
való forgolódást.

Aztán hozzáteszi:
De ne fesd az ördögöt
a falra, kisunokám!

Én meg erre megsüketülök,
olyan leszek,
mint a fal,
aminek nagyi szerint
füle van,
és falra hányt borsó
ment bele.

 

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Anyu szerint
vigyázni kell,
mert az ördög soha
nem alszik.

– A pokolban sem? –
kérdem tőle szívdobogva.
– Nem – feleli anyu –,
az ördög ott a fűtő,
vigyáznia kell,
nehogy kialudjon a tűz.

Szerintem az ördögnek
veszélyes a tűz közelében lenni,
mert hosszú gyufaszálból
meg csillagszóróból
vannak az ujjai.

Legalábbis a miénknek,
aki a pincében lakik,
s akire jobban kellene
vigyáznom.

 

(Illusztráció: Iryna Baklanova: Still life with Watermelon, sparrows, and a bouquet of daisies on a rustic table in the garden)

 

EGY BŰNRÉSZES ÖRÖKSÉGE

…..Én szeretek minden túlbeszélni. A bűnt is.
…..Hisz mi másért tanultam annyi posztrelatív
…..poszthumán őrületet? Legalább tudom, hálás a boci
…..ha a kedvemért hamburger lehet…

…..(Bánki Éva, Az ő képére és hasonlatosságára)

Többek között örököltem az eredendő
bűnt is, nem csak a járáshibát,
s a betonkemény elszántságot anyai vonalon.

Isten minden almamagba belekódolt egy
üzenetet, az írás mégis olvasatlan maradt,
kiköptem vagy kivágtam a magházat,
így maradtam örök kétségek közt,
nincs instrukcióm, hogy lehetne felnyitni
az édeni kapuszárnyakat.

Kiszökött szívemből a hajnal,
agykamráimba beköltözött az alkonyat.

Még a big bang előtt, mikor
átvettem a mennybéli receptfüzetet,
az Úr kezembe adott egy morzsát,
s várta, hogy teremtsek idelent
kenyérhegyet…

Most az Idő ostora suhint fölöttem,
hiába falazom be a látóteret,
már csak zárt csoportban vadászok;
nincs kőtábla, erkölcstan, nincs
igaz teória… odakint már csak
veled született szükségletek vannak,
tanácstalan lett az evolúciós pszichológia.

Én is egyfolytában hazudok magamnak,
hogy nem akarom megnyerni a játékot,
s az odakozmált földgolyón már nem akarok
győztese lenni a Nagy Demonstráció
Visszafejlődési fokozatnak.

Saját munkaértekezletem zárt ajtók
mögött folyik, s egyre gyakrabban
jön az alkalom, hogy feltegyem az örök
kérdést Hamlet nyomán.

 

Az élet álom – mondta Calderon

Tanítanak, pedig mindig
ellenállsz, ismeretlen
helyekről álmodsz,
ahol a próbát kiállod.
Csak te, egyedül…
Boldog vadállat akarsz
maradni a szelídek között,
napvirág fekete mezőkön,
körvonal távoli égen,
örökmécses éteri fényben,
soha fényét nem vesztő
szentjánosbogár
a mennyei térképen…
Átszűröd elmédben az
ábrándokat, csak a
tiszta álom marad.
Szívverésedben lüktet az
evidencia… neked már nem kell
a dolgokban logikát keresni,
a holtponton átbillentett
a magad teremtette önirónia.

A végén önmagad csapdájából
felszabadítod a szabadságot.
Megnyugszol, Acta es fabula.

Sohasem növünk fel,
de megtanulunk adott
körülmények között viselkedni.

 

(Illusztráció: Matt Molloy: Radiate)

 

Éjszaka

Leteszem a fejem.

Nehéz a párna, vízesések az emlékek.

Csak szeretnék…
Egy utat, ami vezet valahova,
Egy fonalat, ami nem csúszik ki a kezeim közül.
Kikötőket, ahol fellélegezhetek.

Egy párkányra támaszkodva merengek a messzeségbe.
Az idő körülöttem gyűrűzik,
eggyé válok múló perceivel.

Hajnalhasadtáig megreped a lelkem.
Forró homokon járok, égető kérdéseket sodor elém a szél.
Honnan tudhatnám, mi jó nekem,
amikor az irányt sem látom,
hiszen azt keresem?

Éber szemmel aludni,
a kánikulába hűvös félelmet fújni.
A fájdalom egy összekucorodás, majd talpra állás.

Nem éjjeli bagoly vagyok, csak ilyenkor merek tükörbe nézni.
Nem állnak mögöttem.
Fellélegezhetek.

 

Behatárolható

Közel vagy, mégis távol.
A lélegzeted felhasítja a bőröm.
Szétfeszíted az idegeim.

A távolság megszépítő mechanizmus.
Úgyhogy, ha közel jössz,
Elávolodok.

Nem keresem benned a megoldást.
Magamhoz evezek,
De ez még csak a kérdések vize, nem a megoldásoké.

Faggatom a szorongásom.
Próbálom megismerni a benne lappangó gyermeket.
Felsegítem, hogy együtt menjünk tovább.

Elhagysz?

 

(Illusztráció: Jessica Lisse: Les Heures Chaudes)