Címke: vers

A kiűzetés

 

És csak állnak
egymással szemben.
Bő szavakkal a kimagyarázás,
egyre szótlanabbul a csoda.
S ahogy mozgásba hozza a kar,
az arc, a nyelv megannyi színezetét,
mint elhaló fügefalevelet,
ejti, pergeti sorra
verdeső szemérméről a szél.
Körül a kert, a vad s szelíd
a földig ereszti vajúdó lombjait.
Lopózó pírján égő gyümölcsök,
felgyúló esti, hideg szikrák
a láthatár pallosai.
Emeld föl fejed.
Ideje megnéznünk a termést.
Sétálnunk egyet, fiam.

 

(Illusztráció: Domenico Ghirlandaio: Ritratto di vecchio con nipote)

(game off); (power off)

 

(game off)

5000 BTS hallgatja panaszos hangod:
a fájdalom rádiófrekvenciái
az utcák útkereszteződésekbe visznek
amelyek véletlen találkozásokat okoznak
szerelmek esnek
meg majd elválunk akár
egy utcasarkon
kitöröljük féltegetett SMS-einket egy
letünt korszak atavizmusait
hibára futott üzeneteid csengnek
pedig handsfree-vel járok
és megváltoztattam az életem kedves hah
ezzel az életmóddal így is mindig
magasforgalmi korlátba szaladsz

 

(power off)

mára ennyi
maradt még pár százalékom
aztán lemerülök a tudattalanba
aztán álomképek és -hangok jelennek
meg – személyiségem rossz fel-
bontású kijelzései:
a feszültségtől lüktető
basszusaim
– felhívom a figyelmed
ez nem az lesz amire vártál!
másfajta feltöltődések
szlogenek scriptek nélkül csupa-
rövidítéses üzenetek
üres válaszüzenetei

 

(Illusztráció: Геннадий Приведенцев)

jason vorhees a tó partján

 

a tó partján ülök, és arra gondolok, hogy mi mehetne még csodaszámba, ami velem megtörténhet. talán, ha gyógyulttá forrna minden seb az arcomon, ha eldobhatnám a maszkom és a bozótvágóm, majd olasz márkájú angyalluxus szárnyaim nőnének, és felemelkednék a dunántúlra, a gazdaság és menedzsment hepehupás, vagy az elte jog lankás vidékeire, hogy én is indexet lapozgathassak mosolygós nosztalgiával, hosszú évek távlatából. azt hiszem, ezt csak valaki más akarja bennem. az én csodám ott van más maszkja mögött, hosszú göndör hajszálak korpáiban, simogató, rózsaszín nyelű bozótvágóban, tóba fullasztó, mégis pusztán egy sóhajtásnyi ölelésben. benne a szemtől szemben én, aki vagyok, a tiszta tükör kromoszómás kacsintása: a betlehemi jászol maga volna.

 

(Illusztráció: Neil Simone: Daydream)

megsemmisítés; jó ember volt

 

megsemmisítés

Thomas Bernhard nyomán

az egyszerűek
nem olyan egyszerűek
a bonyolultak
nem olyan bonyolultak

én nem vagyok olyan
amilyenek ők
ők sem olyanok
amilyen én vagyok

én nem vagyok
ők olyanok mint én
én olyan vagyok
amilyenek ők

ők nincsenek
én olyan vagyok
amilyenek ők
ők olyanok mint én

sem én nem vagyok
sem ők nincsenek
olyan vagyok mint ők
ők olyanok amilyen én

 

jó ember volt

Thomas Bernhard nyomán

jó ember volt
pedig milyen jó ember volt
az uram
nagyon jó ember

ismételgette

aztán kinézett az ablakon
ahol kiugrott
az a jóember
és megigazította a haját

 

(Illusztráció: Bridget Bate Tichenor: Reviven suenos)

A rókatündér

 

Már fákba szerelmes a róka kisasszony
Szíve nem mállasztja szét a kérges vérteket.
A régmúlt bűneit zengő ezer bús sanzon
Már csak távoli városok csúf zenéje lett.

Lábát kulcsolja új szerelme nyakába
Vaskos törzsét mindenével átöleli.
A levél gyermekeit tűzdeli hajába.
Úgy tapadnak hozzá, mint fagyöngyhöz gyöngyei.

És amikor elfáradnak, mellére hullanak
Ott alszanak tovább, mint egy álmos kis őz.
Fent vár a lombozat, a nagy levélke lak –
Hogy visszaadja őket, a lombokhoz dörgölőz.

Így szökell a lány új szerelmei között
Kidőlt fákon táncol édes, puha lába
s boldogan süpped a sok fehérbe öltözött,
egyre belé, az életszagú túlvilágba.

És milyen más itt minden. Mennyire nyugodt
Mily távol az ember bosszúéhes hada
Nem fogják meg többé, olyan messze futott.
Eltakarja őt a dús fenyves armada.

De néha éjjel sehogy sem jön álom szemére
Mikor elnyúltan nézi a nagy száraz fákat
Melyeken sosem fog csillanni senkinek vére –
Hát elindul fájdalmat okozni magának

Mint más a forró vízbe, úgy fekszik bozótba
Combját vörösre szúrja a csalánlevél
Nyögéseit csendben a kezébe folytja,
És az alvó fák alatt, lassan magához ér.

 

(Illusztráció: Janet Hill: Lost In Miami)

Eszme: futtatás

 

Eszme: ész, hártyák. Még pillanatnak is túl pici
gyantajáratok.  Az agy finom szövete.
Épp felejt.  S ezért olvas.[1]
Ahogy bevésődnek a barázdákba a reggelek.
A bioritmus termosztátja jelez.
A hajnalt nem érdeklik az érdekek.
Énemet szimbiózisnak szólítja egy jégcsap.
De még túl meleg. Ez a félregombolt nyár.
Nyitva maradt hűtőszekrény. Fél hat.
Leveszi az ég a mellényt is. Eshet.
Még mindig nem tudja felfogni az izzadtság,
miért tud mozgatni egy eszme?
Talán egy kékes, üvegtűvel felszúrt szöveghely.
Ami az ágy fejtámlájára volt kirakva.
Az újraértés is csak árnyal. Nem ment meg
a szöveg. Kötelező kimennem vécére,
bármennyire is emelkedett állapotba keveredtem.
Módszer nélkül jön a vers világra.  Majd ő is szül.
Hát az ennivalók is fikcióképző impulzusok.
A teljes világszerűség megalkothatóságát tagadják.
Összeér mulasztás, fogadtatás. Majd a tudat
tapasztalatot szerez. Azzal, hogy kivonul végül
az intertextuális lakásból. A szöveg végre szóhoz jut.

[1] Báger Gusztáv születésnapjára (80)

 

(Illusztráció: Toni Demuro: Earth 131 (Austria))