Színjátékokra

Csónakjában nehezékként ülök,
mégis nyílt vizekre
merészkedik velem –
gyönyörködik kisded játékaimban,
tűri törvényeimben az önkényt
az én Istenem szeret.

Szereti az álmaimat,
nem engedi félbehagyni –
kölcsönöz ezer alakot; vagyok
színitanodájában növendék.
Egyszer hatalmas tűz fölött
mezítláb ropatja a táncom,
másszor aranyat érő esőcseppben
szitáltat egy májusi estén.

Szerepjátékok

játszottál
kísérleti
nyulat,
holdnak
doromboló
párducot,
opart
pázsiton
táncoló
madarat,
partravetett
fuldokló
halakat,
rózsát
a kertből,
őszt és
rothadás
szagot,
fényt
könnyező
titokzatos
cseppkövet
homályos
barlangfalon

Dublőrök

Szavaink végzik
halálos ugrásainkat,
lélegzet visszafojtva nézzük
meg ne szédüljenek,
ne törjék csontjainkat.

(Illusztráció: Michelle Iglesias: Beach Boat and Birds)

Nem létezik prófécia, sem iránymutatás.
Van az úgy, hogy a halott madarak
nem jelentenek többet, mint amit.

Beszélgethetünk képletesen, ha közben
a valódi tartalom elvész. Inkább
leszek szürke gém a tópart mellett.

A vizet lehet egyedül is nézni, de
csatlakozhat hozzád akárki az idő
folyamán, mindenkinek szüksége van
pihenőre a hosszú út során.

Aztán elteszel egy kavicsot, majd
a zsebedbe csúsztatod és mész
tovább, mert olyan vagy, akár a folyó:
haladsz a tenger felé. Megállíthatatlanul.

(Illusztráció: David Kabulashvili: Grey Heron on the Lake, Dense Thickets of Reeds and Sedge, Georgia)

Küszöb alatt kőtábla

Mekkora feszület ez a világ
Rajtad szárad bűneink
Tisztára mosott gyolcs foszlik
Darabja szememre tapad
Csak mossátok
Csak mossátok
Vezekelni fogok

Kunyhóablak
Rajta apád anyád pislog
Nézik ahogy bársonytalpad totyog
Ma csizma vagy

Tüzes nyilak
Párod sötét szobában ül
Felebarátoddal szeretkezel
Kígyó kígyót szül

Nyújtott kezed
Lopakodik a holnapért
Más tájékról veszed a napot
Te settenkedő

Öles léptek
Sakktáblán leléped őket
Kőmarkod lesújt a mosolygókra
Arcod lejtős bűn

Könnyes felhő
Tenyeredbe óvatlan ül
Ma megkívánod a napot
Magadat holnap

Árnyékképed
Foghatatlan lépted hamis
Zsákodban sótlan pogácsa
Fejeden kopog

Fohászkodom
Előtte szitkokat szórok
Kőtábla veretes igazára
Büntetlenül

Orgona szól
Cifra betűkön gázolok
Gázlókon hiszem hogy vízen járok
Előtted én

Faragott kép
Nem kell hamis képmás
Golyvás szeretet ülne szemeden
Beteg pillantás

Király ez a földi népség
Fején tüskés korona
Így feszítene újra téged
Kereszt nélkül
Hogy
Senki ne lássa
Hogy
Senki ne hallja
Hogy ne támadj föl újra
Kezet ne nyújthass kinek

Mekkora feszület ez a világ
Hamis királyság
Hamis korona
Jézusom
Véres hulló tüskéiddel
Vezekelni indulok

„O tempora, o mores”
„Ó idők, ó erkölcsök”

(Cicero)

Sárgulok a levelekkel
Látom tavasz telet pusztító szerelmét
Színe változását
Szíve perzselését
Ahogy lában nyomát hagyja
Vízzel telíti színültig

Asztalt terítek
Tiszta vizet a pohárba
Színültig
Nem csorog sehol
Így ülünk
Jó ez az állandóság
Ahogy múlik
Szó nélkül születik
Csak ne jégveréssel
Ne véres szóval
Én a levelekkel sárgulok

(Illusztráció: Alice Hole: Daffodil Field)

Győrffy Ákos ötven éves. Válogatott versei jelentek meg „A névtelen világ” címmel. Az emberélet útjának – ma már – közel a felén /remélem/. A kötet az 1996–2026 közötti versekből, megjelent kötetekből válogat.

A Magvető Café meghitt falai között elhangzott néhány vers, reprezentálni próbálva az eltelt időszakot. Csak kristálytiszta felvillanásokat adhatott ebből az ouvreból. A moderátor is igyekezett, derekasan kérdezett. Ákos rövid válaszaiból mélyre nem hatoltunk, nem is hatolhattunk. Egy “Walden-ember” körvonalai bontakoztak ki a Dunakanyarból, Börzsönyből induló és oda – utazásai után is – mindig visszatérő költőről.

E sorok írója nyolcvanhoz közeledő nyugalmazott középiskolai tanár, és – talán szabad így írnom – haikuköltő. A kezdetektől fogva ismeri, olvassa a költő munkáit. Évtizedekkel ezelőtt néhány levelet is váltott vele, utóbb két első díjat is nyert a Mátrai Művészeti Fesztivál verspályázatán. Ezen az estén „nevezetes névtelenségben” dedikáltathatta Ákossal a legelső, illetőleg mindmáig legutolsó verskötetet. Ne feledjem: a születésnapi csokoládétorta nagyon finom volt.

(Illusztráció: Yacek Yerka: Atramentowy kanion)

Eltűnt, keressük

Nem kerestünk plakátokon,
nem ragasztottuk ki a neved
villanyoszlopokra.

Szégyelltük,
hogy a szeretet
ilyen egyszerű mondat lehet:
eltűnt,
keressük.

Inkább figyeltük a várost.
A buszok alját,
a piac melletti árkot,
az üres telkeket.

Minden mozduló árnyékra
egy pillanatra
elindult bennünk a test.

Aztán semmi.

Anyám nem szólt,
a piacon ezentúl
két kiflivel többet vett.
A kenyértartóban
napokig keményedtek,
mint a rosszul sikerült remény.

Körbenőtt mag

A fájdalomnak
nincs arca.
Először helyet kér,
végül szobát épít
a test közepén.
Nem lehet vele alkudni.
Nem érti a nevet,
amit adsz neki.
Csak ül benned,
a hús megszokja.
Körbenövi,
úgy tartja,
mint termés
a magját.

Este az ég
egyre lejjebb ereszkedik.
A csillagok
úgy lógnak rajta,
mint túlérett gyümölcsök
egy roskadó ágon.

Uram,
ha mindent te tartasz,
mondd meg,
mikor fárad el
a kezed.

(Illusztráció: nausikaart: Reggeli citrommal)

Mi kéne még?
Felnyitottad a levélt?
Dehogy tetted.
Azt hitted, étel, és megetted.

Tartalma volt és hatalma.
Minden szó, mi benne volt: mantra.
És most agyaggá vált benned
mindennek múló anyagja.

Magad elé vetted,
de éhséged nem ismert sem belátást,
sem eszközöket.
Így hát puszta kézzel, fogaiddal,
habzó szájjal felemésztve magadévá tetted.

Semmissé lettek a szavak.
Csengettek a hatalmak.
Kiüresedtek a tartalmak.
Örültél minden fehér, íztelen falatnak.

Bárcsak kinyitottad volna…
Feladója vizek csobogásának,
szelek irányának,
tűznek melegének,
az élet serkentőjének szerzője.

(Illusztráció: Leonid Afremov: Fishing on the Lake)