Alkonytrauma

Megrázkódik a kórházépület,
dőlne a zátonyra futott nap felé,
már csak egy bekötött infúzió
tartja vissza.

 

Finale. Bewegt, doch nicht zu schnell

Nem cselekvés, csak az idézete,
nem idő, csak a másolata.
De valódi távolság,
arra rímelünk.

 

Anyám kifelé tart a világból

Ismered a holdfázisokat?
Most jön az utolsó negyed.
Isten ácsorog a kórház folyosóján.
Talpa alatt reccsen egy papírpohár.

 

Szögáztatta éj

Az idők utánig
nyitva maradt szemek
és a brokátmagányban
fázó kisfiú.

 

(Illusztráció: Claude Mellan: The Moon in its Final Quarter, 1635)

 

A szakadékon át

Velem karcol a szél, akár
a palackos csillagok bútorzata,
úgy hullik az ínyszegett föld
csontjaira a szappanszaladó
mozdulat, akár a csík a dadogó
füveken, úgy korhad a kezembe
a valóság centje, mint
percegő patent a gombok közt,
olyan híg, röstelkedő kín
szólongat, pucér keret,
lökdösött űr, padlástekerő
szeretet húz az éter fölé valahogy,
zuhatagos fojtásban harapva
a fogakat, kátyúba döntött
satírral lökve a testemre
kötött keresztet egyetlen
cseppenő vérrel.

 

A horizonton

Tüzet keres a föld,
bánatos karikák, lencse-
végre kapott, könyörgő
róna, a kék fűbe ejtett tű
gyászolva éled, a szalmaszagú
pitypangon halál bökdösi
színjátszó batyuját, vándorol
a rét tüzes teteme, órát
fogdos azúrszilánkkal, úgy
égeti el a felfalt napot,
hasító csókba rázva a fekete
özvegy melleit széles,
fogatlan kiáltással.

 

Hallod?

Sátrat feszít az ég – rostok keresztje,
vibráló lég, csarnokos könny, tubák
a hidegben, sikkasztó nap, kibogoz-
hatatlan szforcátók, forró héj, csavaros
konty, ziháló ébredés, a szférák zenéje
lángoló kürt, vitathatatlan dárdák,
karcsú szomj – s a hold válik egyedüli
szólammá.

 

(Illusztráció: Granville Redmond: California Poppy Field, circa 1926)

 

Élettérváltozás

fehér lelkedben
már ott a fekete
mint egy gyász
illúzióvá hamvadó
valóság

a test mint forma
a lélek vibrációja

törvényszerű a
színváltás

*

 

Érzéki csalódás

magam előtt álltam az időben
ködbe merült testem-lelkem
mindezt végig néztem
pedig csak képzeltem

*

 

színlelt tagadás

ne kergesd azt aki voltam
hajamon bár megcsillan a fény
álomvilágunk eltűnt valahol
útvesztőnk lett a helyzetfelismerés

*

 

Szétszórt énem fogalmazása

Az elmélyült nyugalom temetője elásva,
felszínén egynyári virágok rövid pompája,
köztük táncot lejt egy könnyed szellő,
a holtfáradt idő, mint Isten szolgája.

 

(Illusztráció: Flower Meadow)

 

Én vétkemről álmodtam

amikor farkas voltam
utamba nem kerültél soha
pedig hány meg hány csapdát értem kivetettek
lánglelkű emberek
hogy sorsunk közös legyen

azonban arra eszméltem
hibáink mindig ugyanazok
kívülállók hitetlen rideg ösztönzések

sok év telt azóta
a fák is tudatosabbak lettek
vétlen gyökereikkel föld alá húzódtak
emlékek elhaló hangján virágok énekeltek
vajon hányan halljuk ugyanezt

egyszer én vétkemről álmodtam
immár ragadozó melegszemű őzike vagyok
megszabadítalak minden rettegések
másodperceitől
mert ha nem szíveddel nézel belém
a keresés helyben járása alatt
ismét a múlt jön értünk kedvesem

hát így hogyan védjelek meg magamtól
mikor se itt se ott

 

Kibeszélhetetlenül

tépjél szét
ragadozóként támadj rám
amikor rám veted magad

ajkunkról kimondhatatlan nyelven
jön s hull alá valami más
sem a föld sem az ég
mintha az eső fény-árnyát kérnénk
nyári nap melegén
borítson be minden izzadságcseppje
kibeszélhetetlenül

hunyt szemünk alatt egyetlen
feszületként vagyunk egymagunk
üvöltve egymásba hallgatunk
foggal körömmel tépjél széjjel
egymásunkban körözzön a lélek
verjen vadul egyetlen hatalmas szív
elcsöndesülő ritmus zenéje

feltámadásban legyél szelíden őrült
ember-angyalok módjára
szakadatlan
miértünk

 

Torkodban

a rossz és rosszabb között
van az amikor odabent valami nagyon fáj

nem látja nem érzi a világ
mikor a bálnaének hangja föld húsába váj

torkodban angyalok kórusa köröz
az ember elfojtott sírása kifele és befele rezonál

 

(Illusztráció: Christian Berends: Roe deer in blue)

irodalmi félreolvasások 106.

Rockból jön a törpe
(Árokból)
*

ne csak korpásainknál akarjunk jobbak lenni
(kortársainknál)
*

tudákos szelence
(tubákos)
*

kórházba menne? ezeket a tél közepi beutalókat ne hagyja ki!
(színházba, bemutatókat)
*

mennyire fogadja fel a mesterséges intelligencia a könyvpiacot?
(forgatja)
*

közkívánatra visszatér egy közönséges film a mozikba
(közönségkedvenc)
*

közkívánatra visszatér egy közönségkredenc film a mozikba
(közönségkedvenc)
*

Benedek virág
(Virág Benedek)
*

coito ergo sum – érted a latin mondásokat?
(cogito)
*

a magyar énekesnő első számú gyanúsított volt lábmosásban – le is csukták volna
(pénzmosásban)
*

Magyarországon az utóbbi évtizedekben kandallós volt polgárnak lenni
(kalandos)
*

az Amadeus sok mindenről mesél többek között a temetés mirákulumáról
(teremtés)

irodalmi félreolvasások 107.

ha a költő életműve nem lenne magától is súlytalan
(kortalan)
*

a költészet: azonnali gyönyörtelen
(könyörtelen)
*

egy szépirodalmi könyv már csupán borozóvá válik
(hordozóvá)
*

egy könyvnek a gyönyörködtetésen túl is igazoltatnia kell magát
(igazolnia)
*

hogy jelen legyenek a digitális plafonokon
(platformokon)
*

pár perces sátánra lévő szabadtéri múzeum
(sétára)
*

Kazinczy délutánja
(dédunokája)
*

ugyanaz a só hiányzik a két versidézetből
(szó)
*

a poszt ami fojtogató
(bostoni)
*

jól van a mama? – kérdi a menyéttől
(menyétől)
*

hogyan lehetséges napjainkban, hogy a művészet beültetendő?
(büntetendő)
*

itt a szemüveg ami képes olvasóból íróvá változtatni egy pillanat alatt
(távollátóvá változni)

(Illusztráció: M Bleichner: Pub Evening with Bar and Fireplace in Lonely Scottish Highlands)

 

De mivel megvallom hibáimat,
könnyedébben követhetem el őket újra,
s kétszeres gyönyört élvezek,
először saját természetemmel,
aztán meg egy elragadó bűnbánattal.
(Albert Camus: A bukás)

 

megosztott gyalázat

ördögszekér a világ,
benne: csetlő-botló részeg szeretők
hirdetik, a holnap nem ígéret
ma, ma viszont ujjaim köré csavarhatom
a már nem idegent,
nézhetem, ahogy lebontja magát
a szőrtüszőkig
s könyörög, hogy bánatát lenyúzzam,
bármi legyen az.
erkölcstelen vedlése ez a művész lelkeknek.
a költő ajkán elharapott csók,
gyengeségeim tükre,
jegyváltás a pokolba,
két személyre.

megérte-e látni a játékos férfit,
ahogy visszabújik költő-kosztümébe?
vezeklés napokig, imádság,
mondom:
megbántam ezerszer,
Uram, bocsásd meg,
hogy megtenném még egyszer!

 

Május 18.

Édes, szesz kötötte barátságok.
Alélt nőtársaimmal osztozunk e kábaságon,
órák hosszában.
Karmaimat friss veknibe vájom,
nem férfi felkarba,
hogy elfojtsam a késztetést.
Lyukakat fúrok fehér testébe,
ropog a zacskó,
ahogy elhagyjuk a Rapszódiát.

Túlstimulált idegrendszerem megnyilvánul,
keselyű énem a válladra száll,
fogódzót keresve.
Hullaméreg, ahogy vágyjuk egymást meg nem is.
Most ülünk, mint dögszag a csöndben.

Fény emelkedik,
szeplők égnek egy vasárnapi hajnalban.
Duplán látok, vörösen.
A borospoháron belül és kívül
másmilyen árnyalatok.
Talán az egész blokk lángol,
velünk együtt,
s nem is jut el az agyunkig.

De mennem kell,
ma megválasztjuk az elnököt.

2025. 05. 31.

 

Big dawg

Csak vészeljem át a nyarat,
csak óvjam meg az összes barackot
a rothadástól azzal,
hogy felfalom,
beteljesítve sorsát.
A hosszú nappalokat lenyeli
a búvalbaszott idő.
Július maga,
akár egy szürke korcs.
Fél tízkor sötétedik
és a lakásból mintha hiányozna valami,
ami sosem tartozott ide.
A tisztítatlan vécécsészén
köpetnyi emlékezet,
ahogy a nagykutya hozzám simul
mielőtt elmegy,
s ami a víz tetején lebeg,
ott középen,
az a téboly.

 

(Illusztráció: Still Life With Peaches)