EGY BŰNRÉSZES ÖRÖKSÉGE

…..Én szeretek minden túlbeszélni. A bűnt is.
…..Hisz mi másért tanultam annyi posztrelatív
…..poszthumán őrületet? Legalább tudom, hálás a boci
…..ha a kedvemért hamburger lehet…

…..(Bánki Éva, Az ő képére és hasonlatosságára)

Többek között örököltem az eredendő
bűnt is, nem csak a járáshibát,
s a betonkemény elszántságot anyai vonalon.

Isten minden almamagba belekódolt egy
üzenetet, az írás mégis olvasatlan maradt,
kiköptem vagy kivágtam a magházat,
így maradtam örök kétségek közt,
nincs instrukcióm, hogy lehetne felnyitni
az édeni kapuszárnyakat.

Kiszökött szívemből a hajnal,
agykamráimba beköltözött az alkonyat.

Még a big bang előtt, mikor
átvettem a mennybéli receptfüzetet,
az Úr kezembe adott egy morzsát,
s várta, hogy teremtsek idelent
kenyérhegyet…

Most az Idő ostora suhint fölöttem,
hiába falazom be a látóteret,
már csak zárt csoportban vadászok;
nincs kőtábla, erkölcstan, nincs
igaz teória… odakint már csak
veled született szükségletek vannak,
tanácstalan lett az evolúciós pszichológia.

Én is egyfolytában hazudok magamnak,
hogy nem akarom megnyerni a játékot,
s az odakozmált földgolyón már nem akarok
győztese lenni a Nagy Demonstráció
Visszafejlődési fokozatnak.

Saját munkaértekezletem zárt ajtók
mögött folyik, s egyre gyakrabban
jön az alkalom, hogy feltegyem az örök
kérdést Hamlet nyomán.

 

Az élet álom – mondta Calderon

Tanítanak, pedig mindig
ellenállsz, ismeretlen
helyekről álmodsz,
ahol a próbát kiállod.
Csak te, egyedül…
Boldog vadállat akarsz
maradni a szelídek között,
napvirág fekete mezőkön,
körvonal távoli égen,
örökmécses éteri fényben,
soha fényét nem vesztő
szentjánosbogár
a mennyei térképen…
Átszűröd elmédben az
ábrándokat, csak a
tiszta álom marad.
Szívverésedben lüktet az
evidencia… neked már nem kell
a dolgokban logikát keresni,
a holtponton átbillentett
a magad teremtette önirónia.

A végén önmagad csapdájából
felszabadítod a szabadságot.
Megnyugszol, Acta es fabula.

Sohasem növünk fel,
de megtanulunk adott
körülmények között viselkedni.

 

(Illusztráció: Matt Molloy: Radiate)

 

Éjszaka

Leteszem a fejem.

Nehéz a párna, vízesések az emlékek.

Csak szeretnék…
Egy utat, ami vezet valahova,
Egy fonalat, ami nem csúszik ki a kezeim közül.
Kikötőket, ahol fellélegezhetek.

Egy párkányra támaszkodva merengek a messzeségbe.
Az idő körülöttem gyűrűzik,
eggyé válok múló perceivel.

Hajnalhasadtáig megreped a lelkem.
Forró homokon járok, égető kérdéseket sodor elém a szél.
Honnan tudhatnám, mi jó nekem,
amikor az irányt sem látom,
hiszen azt keresem?

Éber szemmel aludni,
a kánikulába hűvös félelmet fújni.
A fájdalom egy összekucorodás, majd talpra állás.

Nem éjjeli bagoly vagyok, csak ilyenkor merek tükörbe nézni.
Nem állnak mögöttem.
Fellélegezhetek.

 

Behatárolható

Közel vagy, mégis távol.
A lélegzeted felhasítja a bőröm.
Szétfeszíted az idegeim.

A távolság megszépítő mechanizmus.
Úgyhogy, ha közel jössz,
Elávolodok.

Nem keresem benned a megoldást.
Magamhoz evezek,
De ez még csak a kérdések vize, nem a megoldásoké.

Faggatom a szorongásom.
Próbálom megismerni a benne lappangó gyermeket.
Felsegítem, hogy együtt menjünk tovább.

Elhagysz?

 

(Illusztráció: Jessica Lisse: Les Heures Chaudes)

 

létesszencia

a tea útja
kerámia csészében
hangulatélmény

*

 

Örökös próbatétel,

és ha elhagynak
a szívedre köss masnit
majd kioldozod

*

 

Üres nyár

szótagokra tördelt az élet
szétesett ritmusa – szüntelen
hirtelen üzent – Isten véled
az absztrakció most nincs jelen

*

 

nem várt forgatókönyv

lassan töri
szépen töri
darabokra
(lelked)
mosolyog
szeme sem rebben
egy lelki tusa kíméletlen

majd fordul a kocka
a színjáték ismét rendez

hol nincs összhang
ott törés keletkezhet

 

(Illusztráció: Nagy Zsuzsa: Tea time)

 

kalcitkertek mélyén

testvéreink a kövek
lassan formálódnak emberré
nekünk csak egy nap az élet itt
nincsenek tegnapok se holnapok
mégis megragadjuk a számunkra
megjelölt végtelenné váló napot
nem nyílnak rá sem ajtók
sem ablakok
szívünkből kilapátoltuk az
üszköt kormot is
utolsó táncainkat hordjuk itt
de hosszúra nyúlnak a nyáresti fények
lábujjhegyen kísértjük el a messzeséget
szerelmünket kalcitkertek
geoda kőzetüregébe rejtjük
megelevenednek majd a kristályhólyagok
mint megannyi szabályos
könnyűvé változó idom
belső világok kéretőznek ott a végtelen felé
bolygók holdjai csurognak alá
ott két világkorszak peremén
emberré változnak végre a kövek
ott ahol újjászületik majd minden forma
s lehetek bordakosaradban ismét oldalborda

 

KARSZTVIDÉKEK ÖLÉBEN

Tündének

Fotonok áradnak a mozdulatlanságba.
Időtlen a barlang.
Androgün kristályokat perforál az esővíz tűhegye.
A cseppkőbölcsődék csendjét megilleti az áhítat.
Lassú transzmutációval növesztenek
a kőcsipkék majd végtagot.
Értünk vállalt sorsuk ez.
Itt lent, a kalcitperemek vidékén,
csak látszólagos az eseménytelenség.
A születés misztériumát őrzik az üregek
kristályvirágai.
Inverz mészkőkarfiolok, mint csillámos hámsejtek,
felpuhítják a járatok falát.
Magzatvízként csurdogál a karszt.
Egymásba fonódó aragonitpamacsok
békés összeölelkezése gyógyítja, saját
világrajövetelünk,
s az eljövendőkét is, amint
visszaáradnak a fotonok a megelevenülő mozdulatba.

 

(Illusztráció: Edith Fullerton: Cave Series #4: Daily Life)

irodalmi félreolvasások 104.

ajándékozzon tudatlanságot karácsonyra
(tudást)
*

nagy szárnyadat bodorítsd ránk virrasztó éji felleg
(borítsd)
*

nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji fel-le
(felleg)
*

történelmi döntés: versírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek – már régóta vártak erre
(vényírási)
*

jövőre már vidéken is nagy sikerű a menopauza
(Menopauza)
*

elolvastuk Böhm Aranka Propaganda című könyvét
(Bőhm Kornél)
*

François-Henri Désérable: Én uram és legyezőm (részlet)
(legyőzőm)
*

Hatvanpuszta: könyvespolcba épített titkos légcső a dolgozószobában
(lépcső)
*

a rettegve tisztelt kazánházi kritikus
(színházi)
*

Kötészet & valóság
(Költészet)
*

Rózsa Sándor a lovát ugatja
(ugratja)
*

meghaltak az egri csillagok
(az Egri Csillagok jelmeztervezője)

irodalmi félreolvasások 105.

Egy mondat a szaloncukorról
(zsarnokságról)
*

a mű egyúttal szellemes figyelmeztetés a lehetséges jövő vesztőhelyeire
(veszélyeire)
*

kigyulladt egy hangszerbolt – nem tudták újraéleszteni a tűzből mentett hegedűt
(hentesbolt, tűzből kimentett férfit)
*

zavart okoz az erőben a telihold – így hat a bestsellerekre a magyar utakon
(balesetekre)
*

ezt árulja el rólad milyen prózában alszol
(pózban)
*

Egy karácsonyi költött káposzta hiteles története
(töltött)
*

Egy karácsonyi töltött káposzta deivizahiteles története
(hiteles)
*

Tenkes lophatott értékes könyveket a Sándor-palotából
(TEK-es)
*

a portás úgy tudja a feltételezett elkövető megpróbálta eladni az államfői hivatalból eltulajdonított értékes kódexet
(portál)
*

amit elhagytam tovább harangozott bennem
(hangzott)
*

itt élt és piszkított
(alkotott)
*

a művész aki megálmodta magának a tökéletes balatoni paranoiás alkotóházat
(panorámás)

(Illusztráció: Viktoria Gaman: Russian bells, pastel painting)

 

Berda József emlékére

Képzeld, Jóska (már ha szólíthatlak így, hisz’
valahol kicsit mindannyiunk nagybátyja vagy),
a minap azt a feladatot kaptam, hogy írjak olyan
verset, ami valahogy kapcsolódik hozzád, rólad
szól. Namármost, ezzel nem az a baj, hogy ne
szívesen foglalkoznék veled, mert ez egy elég
hálás téma, de biztosan sejted, hogy az olyan
szabad szellemek, amilyenek mi is vagyunk,
nem igazán szeretik, amikor parancsba adják
nekik, hogy éppen miről, meg hogyan kellene,
úgyhogy engedelmeddel, én úgy oldottam meg
a feladatot – ha már így találkoztunk mi, kópék,
egymás közt – hogy magáról e nemes feladatról
fogok értekezni, hogy valahogy mégiscsak
letudjam. Valamiről majd mesélek neked,
hogy teljen az idő. Mondjuk arról, hogy
van itt nálam egy jó régi szamovár – nem
olyan, mint a Kassáké, mert ez nem repül,
de cserébe szép ezüst színe van, és felidézi
azokat a régi időket, amikor még nem állt
a bál, és sokkal lassabb volt az élet; amikor
le lehetett szólítani a nőt, aki tetszett neked
(képzeld, ma elrohannak, már ezt sem lehet),
és bármikor el lehetett menni csak úgy egy
hétvégén túrázni, s nem zúdult mindenféle
tébolyi zaj az elmére. Olyan jó lenne most
leülni egy fatörzsre, kanyarítani egy szelet
szalonnát (tényleg, az van is itt a hűtőben),
tölteni hozzá némi bort, a vörös és a fehér
harmóniáját kóstolgatni a levélfüggönyök
alatt, de helyette azzal is kibékülnék talán,
ha megmutatnád az egyik kedvenc újpesti
kocsmádat – nem ezeket a mai gyártósorokat,
amelyek részeg disznókat, hőbörgőket, kóros
májbetegeket termelnek a pult mellett, hanem
valami ötvenes évekbeli csinos kis vendéglőt,
ahol még szóba elegyedtek egymással a népek,
aztán belépett valamelyik bohókás tréfacsináló,
mint te, hogy ,,Itt a szerda, hát megjött a Berda!”
a huncut hrabali mosollyal, őseid örökségével,
és a megfásult, kemény munkában elcsigázott
társaság egyből felvidult, kivirult, mert akkor
még Thália és Diána voltak a mi istennőink,
most viszont felbolydult az emberi méhkas:
inkább Baál és Moloch egyre inkább az úr,
amíg épülnek már az új zikkuratok vérrel
és verítékkel, koponyákból és csontokból,
mert régen még hedonisták is mértékkel
voltunk, de most már csak dönt magába
mindenki mindent, kétségbeesetten vedel,
zabál, kattint, el akar menekülni, ki akarja
magát húzni a fontos dolgok alól, és éppen
ezzel engedi a sivatag démonait, a dzsinneket
kitörni a palackból, miközben a saját öntudatát
nyomja üvegbe, de a világ áporodott kocsmájában
nincs olyan, aki az asztalra csapna, hogy elég már
a gyáva siránkozásból, ahogyan te is Lillafüreden
úgy vigasztaltad biztos JA-t, hogy ,,Drága Attilám,
ez a Mártika csupán egy a sok közül, nem kell ám
ennyire elkeseredni!” Mert sokkal kedélyesebben
fogod fel az egész életet; lesz, ami lesz, jakoś to
będzie, ahogyan a lengyel barátaink is mondják,
na de nem untatlak a kelet-európai fanyalgással,
amikor benned a bohém csehek (így Bohémia):
a švejkek és a rumcájszok komikuma jár táncot,
ezért hát fogod a kulacsot, kalapot, vándorbotot
mutatván, merre is az út a szép s barbár vadonba,
amely mégsem olyan kegyetlen és irtózatos többé
a hámlófélben lévő s lepusztult gyönyörök mellett.
Mondják, kell ide egy kis berdaság meg a hamvasi
transzcendens derű, bár nem tudom, ismerted-e Bélát,
pedig sok közös van hármunkban. Egyébként így fél
évszázad különbséggel szomszédom volt Zuglóban,
a Laky Adolf utca környékén, de ezt is csak utólag
tudtam meg, mert nem szeretek zaklatni másokat,
úgyhogy remélem, nem veszed zokon, hogy veled
kivételt teszek, bár te ma is elevenebb vagy, mint mi itt
egy páran. Ne neheztelj rám, hogy panaszkodom, hiszen
nem sokan maradtunk, akik nem ész nélkül fuldoklunk
a pohár fenekén és akiknek őrangyala maga Bakkhosz,
amióta olyan lett a világ, akár egy illemhely.
Talán egy idő után hozzászokunk a szaghoz.

 

(Illusztráció: Alexandra Danilova: Still life with samovar)