Ideiglenes
Megél engem az ideiglenesség.
Verset kell írnom? Írok verset, tessék.
Egyik pohár bor a másik után,
holnaptól absztinens leszek talán.
Ma jó napom van, kacagok a borba,
ki tudja, meddig nem vagyok mogorva.
Csókolom kedvesem, holnap talán nem
lesz többé, vagy tán lesz helyette hárem.
Apám, a példakép, az übermensch
egyik napról másikra lett demens,
anyám, korábbi szent énjét kitúrva
egyik napról a másikra lett kurva.
Kishúgomra – gyönyörű topmodell –
rászólt a rossz: fúj szépség, dobod el?
Házunk, és mind, ami ránk örökül
maradna, rulettasztalra kerül.
Volt, nincs. Hát jó. De számított-e, tényleg,
hogy volt? Hát hogyne, éppen ez a lényeg.
Gyakorlatban már nincs, de itt van elvben,
ez képezi a saját történelmem.
Hiába kívántam hisztériázva,
drága szüleim, hogy bár lennék árva,
most az vagyok, bár éltek mind a ketten.
Ideiglenesen újraszülettem.
Azt vágyom, amit mindenki réges-rég,
hogy megszűnjön az ideiglenesség,
legyen biztossá a bizonytalan,
álljon meg a körforgás, hogyha van.
Az embereknek, percről percre élve,
az igazi vágyuk a világ vége.
Leghőbb kívánság
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Mert Isten gondol egyet, és megadja.
Bár az enyémet még nem adta meg,
de meg fogja, tudom: a szerelem
viszonzottságát, beteljesülését.
Édesapám példájából tudom.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal
mégis, mert végül még beteljesül.
Csak egyes, kiválasztott embereknek
van egyedüli leghőbb kívánsága,
és az minden más igényt felülír,
minden mást maga alá rangsorol,
és a kiválasztottak képesek
bármit feladni érte: életük.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Apukám kívánsága egyedi
a többi között is, kiskorom óta
mesél róla nekem, mégis, sokáig
nem értettem, mi az, és hogy jöhet
létre. Most már tudom. Elmagyarázta
évtizedek alatt az életével.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Az én apukám zarathusztrai
teljes életet kért a Jóistentől.
Valamért kiskorától kezdve ez
foglalkoztatta (mint a szerelem
engem), amit egy gyerek meg sem ért,
a legtöbb felnőtt sem. De ezt akarta.
És Isten bólintott, érvényesítve
az én apukám kiválasztottságát.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
A nietzschei teljes életben minden
szerepel és ellenkezője is.
Az összes boldog pillanat, amit
az élet adhat, és a szomorúk,
de ebből több van, nincs kiegyenlítve.
Így lehetett neki négy felesége,
nyolc gyereke, eddig nyolc unokája,
és így ment tönkre minden házassága,
minden neje megcsalta és elhagyta,
több gyereke megcsalta és elhagyta,
több unokája nem ismerte meg,
de mivel ez a teljes élet része,
ebbe ő mindig belenyugodott.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Így lehetett neki több hivatása,
így bontakozhatott ki mindegyikben,
alkotva mindben zseniálisat,
s ezért bocsátották el mindegyikből.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Így lehetett neki sok otthona,
a legszebb helyeken, legjobb házakban,
s így érhette meg pusztulásukat.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Egyet én is kívánok még neki:
hogy ne érje meg gyermeke halálát,
az is a teljes élet része lenne.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
Megérte teljes önleépülését,
tudatosan tudata elvesztését,
minden alkotásának megvetését,
földi értékei szétszóratását,
és mindnek bátran a szemébe nézett.
Várja őt az öregek otthona,
ahol napi rutinja szertefoszlik,
a maradék, ami még összetartja.
Így vigasztalom: apu, te akartad,
látod: ez a nietzschei teljes élet.
Vigyázni kell a leghőbb kívánsággal.
(Illusztráció: Holly Van Hart: Every Restless Night)
