A harag hét pohara

Láthatatlan kezek most újra öntögetik
Isten haragjának hét poharát,
a földi királyok kiadták a hadiparancsot
angyal jelmezbe bújva táncolnak, nyomukban
pénz folyik, szivárvány a fényűzés tűzijátéka,
s nem tudni ki nevet a végén ebben a társasjátékban
a szelleműző világasztalon.
Új formákat ölt a lét metamorfózisa.
A zöld lombok tépett-szürke arccal
zuhannak a földre, a Nap sugarai gyilkos tüskéket
szórnak az égre, a madarak szárnya csupa vér,
szennyes lében zihál a lét tüdeje, behívót küldtek
minden lelkes lénynek a romlás műhelyébe.
Eljött a leszámolás ideje,
kihűlt csillagok fulladnak zavaros tengerek sötétjébe.
És a templomok falain fekete nyomot hagy az ördög keze,
az ősök szobrait darabokra töri a gyűlölet ereje,
s már nem tudni, hogy az ember aljas vagy tudatlan állat.
A szívekből kihajtott édenkerti fákat megszállták
emberarcú fenevadak.
És az égitestek a pokol kemencéjébe bújnak,
a szemekben is bolond lángok kóvályognak, az
igazság túllépett a földi barikádon.
A végrehajtó kezében remeg az ötödik csésze, felbolydult
felbolydult zsibvásár lett tér és idő keveréke.
Az emberszabásúak nem néznek már többé az égre,
nyelvükre vastagodott a káromlás, szitkokat
szórnak Isten szent nevére.
És a tisztátalan lélek utat nyit hamis próféták
szájában, jönnek, mint mosolygós álarcot
öltött férgek; és végveszélyben van az Élet.
Jön a hegyomlás, a földcsuszamlás, tumorok
csúfítják a fák törzsét, tűzrózsák petárdái
perzselnek a pipacsmezőkön, az emberek már nem
tudják hova tartoznak, csak egyetlen utolsó lehetőség
van még; új lappal mattot adni a haragnak.

A SEMMI SÖRÉNYE

Várom, mikor újul meg bennem
az anyag, várok egy mozdulatot,
várom, hogy Isten talpa alatt
tudjam még tartani az eget.
Belső parancs szerint végzem
a mindennapi gyakorlatokat,
gerincem virágágyában gyomlálom
a vadhajtásokat és a töviseket.

Már nem vagyok a régi, csontjaimban
valaki folyton cserélgeti a tüzes
cserepeket, s mintha idegen kezek
birtokba vennék testem hasznosítható
maradékát, trükköket vetnek be,
létem meghosszabbításán fáradoznak,
mégsem érzem a támasz erejét.
A Semmi sörényébe kapaszkodom,
táncolok egyensúlyozva.
Csak az égi madarak szárnya tartja
lábam alatt a peremet.

(Illusztráció: Ferenczy Károly: Dombtetőn (1901))

Madár

Fölé hajolsz
óvod kezeid között,

szárnyaiban
a szabadság utáni
vágyat gyógyítgatod,

vacogó testében
életre melengeted
az elfogyó időt.

Madarak 2.

hajnalban kakukkszóra
nyitottam fel szemem,

reggel kóbor galambok
szerelmi jelenete
búgott erkélyemen,

délután fecsketorokból
zúgott, tajtékzott a tenger,

este sokáig hívogatta
a halált az ostoba kuvik,

álmomban egy pacsirta
küldte el a vaszari rétről
békedalait.

MADÁRESKÜ

keselyűk, karvalyok
karmai között iszony az élet,
parancsra hamis az ének
néma maradok.

Madárhad

Besötétedett,
a fény útját elállták
nagy szárnyaikkal.

Károgásuk meg-
szállta a szobát, aztán
délutánomat.

MADÁRVÁRTA

Itt van már megint,
arcom megérinti,
hajam simítja lágyan,
visszajár hozzám,
szemérmetlenül
belecsókol nyakamba,
aki egykor megbújt
a szárnysuhogásban.

(Illusztráció: Detail from a fresco decoration within the House of the Golden Bracelet in Pompeii, Italy, dating from the 1st century)

irodalmi félreolvasások 94.

Ingyen szóla Zarathustra
(Imígyen)
*

megmentették Gárdonyi Gézát Egerben
(kedvenc fáját)
*

okos vagy és fejlett az örömódád?
(öniróniád)
*

két hét alatt 43 embert fogott el Blaha Lujza
(a rendőrség a Blaha Lujza téren)
*

emberirreál
(ideál)
*

róka szaladt Móricz Zsigmondhoz
(a Móricz Zsigmond körtéren)
*

Az ezredvég csodás átkai
(csodái és átkai)
*

Praeter utca
(Práter)
*

hallomásos költészet
(vallomásos)
*

a magyar súlyosan átpoétizált társadalom
(átpolitizált)
*

magyar művész alkotásával lepték meg 67. születésnapján Boticellit
(Andrea Bocellit)
*

a narratíva szellentő funkciója
(szelektív)

irodalmi félreolvasások 95.

epileptikus kulturális program
(eklektikus)
*

itt a bizonyíték hogy létezik kereszténydemokrata tumor
(humor)
*

a szexuálisan távfűtött Margot Robbie-film rendezője
(túlfűtött)
*

így szabadulhatsz meg a drága ihletektől
(hitelektől)
*

akár több éves szabadságeszményt is kaphatnak
(szabadságvesztést)
*

a kulturális feladatellátás béka segge alatti színvonalon történő teljesítése érdekében
(kiemelkedő)
*

a csótányok és a penész miatt hálálkodott az OSZK főigazgatója
(panaszkodott)
*

200 éve született az egyik legmegosztóbb magyar író: sokan hajlongnak érte
(rajongnak)
*

találkozz velünk a Könyvfesztiválon a Málnában
(Bálnában)
*

az irodalom olyan dudás amelytől az autoriter uralkodók félnek
(tudás)
*

a Líra minden eddigi könyvfóbiázós perét megnyerte
(könyvfóliázós)
*

a „kultúrharc” folytatása nem csak emlékezetpolitikai okból karós
(káros)

(Illusztráció: Juan Bosco: Running red fox)

Az elemekről

a tűz soha
a levegő csak pillanatokra
a föld egyszer majd
a víz bármikor és teljesen

Szembetűz

Ha az én szememben van a nap, nincs hely benne másnak.
Fekete formák maradnak fényes körvonallal: kiégett lyukak egy papíron.

müggelsee

csillagnap, szürke homok, kutyák a seholban
januári alkonynappal
gomolygás, rézkarc-erdők
egy fa roncsai
szilárd hullámokon kacsát lóbál a tó
az öbölben harcos kis kagylótörmelék ropog, kapar
tengert játszom süppedő, sikkanó, sukorgó homokban
a túlpart helyén a végtelen
hallom fülessapkán, kabáton, sálon át
arcomra szóródnak, peregnek
vagy az arcom szóródik velük a pöndörgő avarra
fehér kis szúrások, hideg szemek
a víz nehéz ezüst, víz-ezüst
törött ércüveg
a gomolygások sűrűsödnek, nyomulnak, magukba eszik a pontnapot
elszüntetik
aztán már ők is, ők sem
szállnak, bomlanak, nincsenek
a tenger, a tenger!
nincs a szembepart

Mantra

Este esőben a híd.
Két gyertya, ha lobban.
Furulyafutam, léptek.
Sosem némul a víz.
Este esőben a híd.

(Illusztráció: Marina Jansson: Sand dunes / Seascape / Sand beach)

ÓPIUM ÉS VIZESPOHÁR

Georg Tranklnak

A szent család menekülése egy rajzon
halál vágta, értékmentő folt, sötét út,
a lelőtt katona zsebe beomlott kút,
a belőle kivett szentkép mentett alkony.

A gyilkos keze véres, elteszi hamar
a rajzot, őt is tűrt Heródesek űzik,
Istennek egy végtelenségnek tűnik,
a szentképen minden, ami csak új, zavar.

A halál hajléktalan, újsággal bélelt,
amin a szép versek nyugovóra térnek,
tenyérnyi foltok, a kihűlt kályhán ülnek.

A haragoszöld idő lángot fúj, érlel,
a vízbefúlt álmok kísértet-remények,
s a szegény kakukkol minden kakukkfűnek.

FRANZ HODJAK ÉS A PAPÍRSÁRKÁNY

Hátat fordít a céda szeleknek az Út,
hol a pokolba, hol a mennyországba fut
velem, cirógat a vak Nap, törvény szerint,
farkát csóválva egy üstökös rám legyint.

A világ végén első lépcsőim látom
újra, egyik pincébe vezető álom,
másik a padlásra visz, az ördög fogad
ott, angyallal cserélt, mindkettő áldozat.

Agyunkkal több helyen vagyunk, lásd, jelen,
egyszerre, mint a késésben lévő Isten,
tüdőnkben, gyomrunkban, májfoltos bőrünkben.

Szorongatjuk a szálkás rudat, miközben
felcsavarva a zászló, ordít a szélcsend,
rángatózik a karunk, gyilkosunk vétlen.

HOLDÉNEK

Mezey Katalinnak

Eltűnnek, lám, az ijesztő mesehősök,
vak lidércek, tüzesemberek, boszorkák,
csak a félelem nem múlik el, kinn dörög,
távolodik egymástól pokol és mennyország.

Kötetlen az ember, de mégse önálló,
nem hisz babonában, sorsban, égiekben,
szabad akar lenni, csillárján pókháló,
abból cérnaszál lóg, a remény kegyetlen.

Lakatlan szigetre gondol egyfolytában,
hajótörés nélkül, büszkén, elegánsan,
megszánja viharban a tengert ő, itthon,

rombolni se könnyű, nyűgös a gonoszság,
a legnagyobb gondja, kinek bizonyítson,
önzősége béklyó, magának nem tud már.

Az alkotó a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi Múzeum Térey János-ösztöndíjasa.

(Illusztráció: Darko Topalski: At the Well)