ihlet összeolvasott írások alapján véletlen egyezésekkel

nem is tudom, miért nem lehettem költő csak versíró
aki sírogat olykor valamit írogat magának magában
nem volt a családban olyan ember
aki a tudás fáját elültette volna bennem
vagy a kertben egy fára varázsolta volna
ha lepottyan elkapjam időben
és ha beköszönt a tél
fagyos szelek üzenetével
a pincénkben homokba takarva védve
addig nevelje
míg meggyökeredzik a lelkemben
és megírhatnám az élet mindennapjait
filozófiai mélységeket kutatva
magam és mások örömére ezáltal
mindig ez az elégedetlenség
nem elég hogy süt a Nap
és nap-nap után váltakozik a szürkeség
színes virágok pótolják a szerény élet egyhangúságát
hullámzó gondok takarója a bizonytalanság
megértések bukfenceznek egy csigalépcsőn a végtelenbe
ha nem tudsz úszni megfulladsz
esélyed a kapálózás
vajon a gyenge tudás eredménye
léteznek okosok szépek menők
őket ápolják az ismeretlenből feltörők
a horoszkóp is részrehajló
a hírek csatornája is vízfüggő
oda-vissza számláz díjakat
mindegy hogy hosszú vagy rövid
a tehet-ség átjut ha néha billeg is
billog az persze nincs
túl kevés már az elásott kincs

még nem írtam meg amit akartam
de jó lenne (óhajtanám) ha valaki letakarna
vagy engem akarna?

Fennakadt képzetek

Köd és homály vetekszik a csenddel.
Esőcseppek oszladoznak, amire ráesnek.
Titokzatos érzés a lebegés.

Miért nem egész a két fél?
Majd elhal minden, mint egy feltételezés.
Lézengsz a magad gyártotta tényben.

Szakadó esőben szétázott valód,
füröszti magát, mint egyetlen valót.
Hová került nem tudja,
kutatja szavát – újakat hazudva.
*

Nap-szúrás

felhevült valód igazolja
lüktető pulzusod
egy korty víz kellene
levegő
ami hűt
tér
hogy legyen
hova szaladni
és ne érd utol magad

soha ne mondd
amit nem akarsz

kettős tagadásod
a hétköznapok realitása
éget
mint ez a bolond Nap
ahol megtörténnek a dolgok
nem várt fordulatokkal

aurád fénye
menedék
ez az egyetlen

minden más
mérgezett

(Illusztráció: Rozanne Bell: Flowers Are The Stars Of The Earth)

Kövekbe rejtve

Kifogtam levegőből a szelet
Versenyt futottam nappalokkal nélküled
Fürödtem reggelek morajában
Szaladtam volna félutak felé

Most rózsás fellegek csókolják az arcom
Elveszett szigetek fekszenek a tómederben

Hagyom magukba rejtsenek kövek zárványai

Míg elhalkul vasparipák dübörgése
Csendben vetkőzöm meztelenre
Amikor megvirrad– akkor
Csodát virágzik majd a sivatagi homokföveny
Amikor megjössz–
Szótlanul zárd lakatként ajkad enyémre

JELZŐTÜZEK

az utolsó szerelem kohója:
a vese
a szív
a köldök
a velő
áttelel benned napom
rőzsékből gyújtunk jelzőtüzet
az ég gyökerei a fák
földre repülnek éjszakák
vére hullik majd tavasznak
vére hullik a virágnak
s vére a szavakként szitáló imáknak
karistoljon csókod
hámlassza le bőröm húsig ez a szél
érezzem hogy halni
s élni jöttem én

(Illusztráció: Jeff Diener: Blue Root)

BŰN

Hónapokig hordtam a zsebemben,
apró volt, mint egy kis kavics. Melengetni
kellett, hadd kapjon erőre, hagyni,
nyugodjon, ott baj nem érheti. Csöppnyi
ütőér pulzált benne, tenyerembe dobogta
szaggatott morzejeleit. Nem sürgetett.
Kivettem mégis, időnap előtt. Nem találtam
elég fényesnek. Csiszoltam megszállottan,
hiába rimánkodott, én fojtottam el kiáltásait.
Alakult hát engedelmesen, s hogy még
szebb legyen, súroltam tovább, már az ütőerét.
Kezemből vér serkent; tőr volt ekkor, nem kavics.
Éle átszelte ereim, csillogott, mint a Nap.
Drága ember. Akaratlanul is megbántottalak.

MARI, A KÖNYVKIADÓ

Már a bejárati ajtón dörömbölt,
amikor Mari kiszaladt, és az első
pillanatban nem is az őrjöngő
férfiún akadt meg a tekintete, hanem
az udvar közepén leparkolt piros
motorkerékpáron, de mielőtt rá-
kérdezhetett volna, kié az a motor,
a hívatlan látogatóból kénköves
villámokkal megtűzdelt szavak
tömkelege zúdult rá, ömlött a fejére,
akár a savas eső, na idefigyelj, most
jövök a községházáról, ide utasítottak,
hogy a faluban te vagy az, aki kiadod
a könyveket, hát akkor nekem is járna
végre legalább egy, százhatvankilenc verset
írtam eddig, mondom száz-hat-van-ki-lenc,
jól hallod, az majdnem százhetven, ez a ház kiadó
volt nemrég, most te laksz benne, jó helyen
járok hát, ez a kiadóház, én csak azt
akarom hallani, belefér-e egy könyvbe
százhatvankilenc vers, oszt álljunk neki,
az a piros motor az enyém, de úgy látom,
te sem vagy különb azoknál ott a
községházán, amilyen képeket vágsz itt nekem,
hölgyikém, nem becsül engem senki
ebben a faluban, nem becsülik itt
a kultúrát, a könyvkiadás is pofára megy
már, mint akármi más. És fogta a piros motrot,
kiviharzott az udvarból, döngve csapódott
be utána a nyolcvanéves, rozsdaette vaskapu.
Mari sóhajtott, nagyot nyelt,
lenyelte a kérdést, le a választ, hogyan lehet
egyszerre kipenderíteni az udvarból
egy hőbörgő fűzfapoétát meg egy piros
motorkerékpárt. Mert van, mikor maguktól
megoldódnak a dolgok.

(Illusztráció: Emilia Amaro: STONE IN THE WATER 1)

Hazajönnek a farkasok

Szárnyuk nőtt az éjszakától.
Szociálisan érzékeny
üvöltésük van.
Csak ne legyél idealista,
azt nem szeretik.

Semmi különös

Néztem a játékbabák vonulását,
ahogy mentek összeverekedni
a fénnyel. Integetésüket mindig
viszonoztam. Másnak feltűnhet,
hogy ruházatuk most, az esemény
után is makulátlan. De nincs ebben
semmi különös, hiszen a babákat
anyám öltözteti.

Sequentia

Mikor a földmérők
nekilátnak, minden
pusztulni kezd.
Újra és újra ott állsz
a lenyugvó nap
mögött, egyszerű
zenét kibocsátva.
Sosem vesznek
észre, csak a tájat
viszik magukkal.

BWV 578

Megnyílik az ég
föld hullik belőle
és azon a földön
égnyitó fák nőnek

Fali dekoráció
(in memoriam Tarr Béla)

Egy darab, lapos, vászon fali dekoráció, amely a Satantango film sötét és bonyolult témájára épül. Ez az őszi dekoráció tökéletes egy rejtélyes és kényelmes nappaliba, hálószobába vagy irodába. Kiváló választás a Halloween-i ijesztgetéshez.
(30×40 cm, keret nélkül, 997 Ft, temu.com)

(Illusztráció: Vincent van Gogh: Olive Trees with Yellow Sky and Sun)