Címke: vers

LEHAJTOTT FEJJEL

 

(születésnapi ajándékkosár fölvezető sorokkal, 5 színben)

 

Bevezetés

Nincs, ki elhinné, mennyire kapkodva írom e sorokat (fránya idő!) – előre is elnézést sodraikért.

 

1. Szín Tengersziget

Hány ezer év! S tenger mennyi álma!
Az őszi esők már elérték a nyári partokat. Két felhőhullámzat között – hullámvölgyek szóra bírhatatlanul kisimult, szeretett lebegő csöndje – ma szellőkönnyűn szikráz, érclik az ég, virradatán virágba szökkentek az első megduzzadt, sárarany buroklevelű hagymák.
Makulátlan pillanat – dombon kucorgó házikóktól indulva libben, sziklás magasban Lelkeknek Leánya.
Mina: így szólítom. Így szólítalak.
Kötött versformáknál még talajba kötöttebben, fellélegző földek frissében húzva mintegy párálló intonacoját, nekilódult szépszerével e minányi, minutányi hangütésben, ujjpercek zsendülő kithara-játékában. „Aranyos” fuvallat… Pollenek nemesfém-tánca égkék szabadon: Itthon = Szabadban. S gyűjtögetőjük, amintha ábrándos szemű időknek: e csepp kirajzolódó leányka, elálló lélegzet ünő-ina – szív zsenge-zönge papnő-melisszája.

Minához
A sáfránygyűjtő leánykához,
ujjpercek aranyához

Nappali égbolton
víz első újholdja!
Szirtfalak párkányán,
sugarak sáfrányán
hajladozol, Théra
leánya, bimbózó
kishúgom. Ajkad
krétéi pirkadat,
csepp lant, ível
szemed mandolája –
míg szellőkönnyű
ujjad porzót azúrba:
perc aranyat, mind!
Kasitájába hint.

A sáfránygyűjtő leányka (Kr. e. 1600-1500, Akrotiri, forrás: Wikipedia)

 

2. Szín Akasztófa-dűlő

Aznap, hogy odaér? Majdhogynem kora tél. A hegy zúzmaracsípett felhőlábainál. A szem – szemernyi szárnyszegett túlzással – orr hegyéig se lát, farkasvak szürkeség: a hazahúzó, mind lelkesebben szaporázó láb magától húz utat. Mögötte, valamelyest enyhülő feljebb: ágvégi csepp, ha hull, nyeli köd, hangtompult némaság.
Ámde odafönn, szőlejében: derült égboltja csillagzataival „talján”-pirreg a langy testű nyár. Jóllehet, benn az ágy fagyos. Csontig szikéznek jeges leheletű falak, ereszkedő mennyezet. Itthon! Könnyű, édes álom, kinn gyümölcsöskert gyepre pottyanó, ruta-illatfelhőző vadcitromjai, „fény-éj”: villózó pálmatornyok, csillagfényben fürdőző levélkoronák. Már csak itt legközelebb az ég. Nappalán lángnyelvű nap, most hullámzó égbéli legelők fénytest-miriádjai. S e pár meleg égövi, ily-oly kontinensi pompa, amint lejtőterasza mind délverőbb sivatagjában gyümölcsre fakadó otthonát leli! Mennyi szerelem, szeretett kedves! Csepp vacok, állig húzott dunna. Kettecskén újra! Szülőföld álmodó gyermeke s az őszre hűlt présház.
Lassúdan beszívott, kiengedett levegő, mind távolabbról visszakúszó, alattom’-hidegség: vénséges házikó, belehelt kisszobánk.

Októberi nap

Hűltek a házfalak,
húznak az éjjelek.
Holtak napja közeleg
dűlőn, alant. S ha lant
zefírje zizzen citruson,
pálmák pendelyén:
azúrom, mustodon
remegő levegő.
Feledném, áldozó nap,
gyepelő lépted
százszorszépeit?
Gyepűd krizantémjait,
kacajod villózó gyíkját?
De halld: csillagot pirreg
az est! Hűlt ágyában
izzik a test. Tűnt
farkaspókszemek: már
harmatok gyémántlanak
a fűben. Mosolyom,
gyermekem: álmodó nyár!
Ma nyúlj édesen
fagylehű fal alatt.

Akasztófa-dűlői, októberi bőségkosár perzsa imafüzérrel (forrás: szerző)

 

3. Szín Zugliget

Tisztesség, tett, tudás? Számonkérni „művészlelkeken” illetlenség volna. Volt az Platóntól is. Megy, ami megy. Ami nem, arra ízetlen lenne szót vesztegetni. Kivált örülni annak, ha mindez egy az egyben, kézre készségesen áll – nincs becsbeni elcsúszás élő szó, bármely tevékenység: malterozás, főzés, tudományos felfedezések, művészet stb. között. Meglátni a kedvest, őt, a megismételhetetlent, bármely ruhát öltsön is – ezer közt elárulja járása.
Elültetni, gondozni pillanat-adta Édent, megtenni a lehetetlennek tűnőt, kiülni kőgrádicsára, s ha közben új dalra fakad a szív, tegye. Na ilyen se volt évek óta már – de majd csak. Ha nem, hát nem. Így is csordultig már énekek csillagbatyuja.
Huszonegy év? Tán azóta épül e csipetnyit szubalpin zugolyú, kurta napvilágú kert, zugligeti fagyzug – drámai kontraszt: ideálmodott szubtropikus s félsivatagi flórájával.
S pont százegy éves ez a napszín-vakolatú, „antikvitásos” kiskastély, vizek csudaháza faltő melletti forrásbarlangjával (mikor alapjait ásták, két forrást leltek – múlt év felhőszakadásainál melléjük még egy csurgó társult, míg a völgy többi felszíni csermelye réges-rég illant már).
Ó, kirajzó architektúrák! Mily pontosságok! Ősi kerteké, házaké, utaké, csillagoké! S mind, szárnyas, lábas vad, kit e dzsungel mágnese idehúz! S te, aki itt vagy, sarkadtól fejed búbjáig, bárhol járj, itt-ott, akárhol, mindenütt: valóban, ugyanúgy itt!

Királyi udvar
Délkeleti pászma

Nyárközép zenitjén,
égi séta ormán,
amint e nyílegyenes járda
kivilugas vad fényrajzába fut:
el ugyanúgy halad
jukka-dárdák sorfalánál,
át glochidák szigonykertjén,
vág magyaltölgy koronáján
Cygnus csillagzatába az út.
Szentjánostól izzik,
rajzik az est.
Forrásbarlangja
felett illatoz,
álmodik a ház:
a kannelúrás oszlopsor,
a loncajkú tűzfal.
S míg nadírja szendere
nektárról nektárra rebben:
fenn, homlok ablakszemén
meg-megcsillan –
kéken tűz
a Lant Vegája.

Királyi udvar (Délkeleti nyárközép csillagrajz Vegával, kannelúrás tengellyel, forrás: a szerző)

 

4. Szín A mélyben

Rekkenő delek, átható fényár szerelmese – űzve sötétbe. Amint szótlan szolgálatból, úgy örömmel is: alagsori munkahely, karsztbarlangok akár: életek szokásos paradoxitása. És Az A Csönd! Itt salétromos cellák, ott üde csarnokok. Fülben szív szerzetes verése – előbbiben araszoló póklábak, utóbbiban sztalaktitok cseppjei.  Mint percegnek aiónokká időt.

Eppur si muove
A halhatatlanság szobrai,
avagy a Hegymély tündérmeséiből

Előbb apróbb remegések
futottak végig a falon.
Majd – az alig kivehető
hajszálér mentén –
csak szakadt az egész.
Így esett, kövecsem,
alighogy tört bölcsőddel
mélybe zúgtál: mérhetetlen
várakozás, emlékezés.
Tegnappal bontottalak
évezredek iszapjából:
itatott szemcsék
cementjével temetett a föld.
Magamhoz szorítottalak,
úgy araszoltam föl veled
a páfránytorkú kürtőn
ingó pontnyi fénybe.
Miriád színnel,
víztisztán lobbantál;
akár a briliánsra csiszolt üveg.
Már történhet bármi – ragyogtad –
e perctől mindegy. Én csak néztelek,
majd felvágódó karral tartottalak
a magasba: így álltunk buggyanó
sziklakibúvások között a tetőn;
égőn, akár a kő,
árvalányhajakon szikrázó szélben.

CaSO4·2H2O (forrás: a szerző)

 

5. Szín Hordozva szív alatt

Pironkodom, eleget fecsegtem. Beszéljenek tettek és művek – bennük minden, amit egyrészt aligha szolgáltathat, csontozhat ki prózai szó, másrészt tudásuk, odaadásuk egyedül ily módon adható, vehető át. Mennyi kristálylap! Figyelemmel annyi mindenre!  Tenyérben cseppnyi brill, frissen gyűjtött gyantacsöpp, illatozón, egyszerűn. Sosem le-egyszerűsítve.
Amúgy is dolog van, mind sebesb rohanás többes járgányos malmai, még földekre is morzsányit, művészetekre: leheletnyit, vagy egyáltalán nem futja idő. Ámde idebenn, amint mindig, éppen pirkad. Látom, mint csobbanunk hajnalában. Már csak így őrizlek, sugárzó szépségedben, ebben a tisztaságban. Történjen bármi. S ha úgy adódna, szólni már nem lenne kedvem, majd pecsételem ajkam, felsőt alsóra feszítve.
„Tégy engem mintegy pecsétet” (…) „mert erős a szeretet”. Így, bizony így – mindig és valóban. Ennél többet ugyan mit mondani. Szerelmem, szívem.

Fürdőző égitest

S szívelnének
gyengítő
kényeztetést?!
Szívre tett kéz:
Művészet,
Te mondd!
Illetlen érintést,
aláhangolt időt?
Hisz jelenlétük itt
csepp hangtest,
kulcsán szakadtáig
feszített ideg – meztelen,
rezzenetlen víztükör.
Tündérrózsáik pattanása,
ujjaik futó árama
épp elég. Ne zúzzanak,
de mozgásba hozzanak
tökéletességet:
part csüngő lombját,
ég rajzát kristályos vízen.
Épp csak kirajzzák
darvak égiszlépteit,
molnárkák higanytáncát.
Így fakasztunk:
villózunk, csillagom,
illó köreinkben.
Felfeslő hajnalpír,
fürdőző égitest.

AHOGY AZ APRÓ RIGÓCSKA

 

A kényszer az, ahogy az apró rigócska
Énekel az ablakpárkányon és bár
Azt kívánod, a tengerpartra néznél,
Helyette sűrű köd és hideg vesz körbe,
Így látod a kismadár leheletét,

Ilyen az életfogytig tartó kényszer,
Elevenen tart egy riadt és kifáradt
Csorda közepén, ahol minden virágot
Letapostak, és milyen üres ez a
Parányi világ, elfér az ujjbegyeden,

Kényszer az, ami itt tart meg a gravitáció,
Nem érdekli a könyörgés és a feláldozás.
Merre és hogyan? Ez sem érdekli már,
Hagyja, hogy mozogj, mint kép a vásznon,
Bor és eledel nélkül, nappalokkal és éjszakákkal.

 

(Illusztráció: Richard Allen: Blackbird)

irodalmi félreolvasások 50., 51.

 

irodalmi félreolvasások 50.

Magázott cseresznye zenekar
(Magozott)
*

Rogozsin elismerte hogy a Wagner-csoport súlyos veszteségeket szenvedett Bahmutnál
(Prigozsin)
*

email inkább havazik
(minél)
*

annál inkább hulla a hó
(hull)
*

az irodalom veszélye nem világháborús túlzás
(fordítva)
*

cél a kulturális élet leépítése
(gazdagítása)
*

az irodalom több mint jól megalkotott szög
(szöveg)
*

Jókait eszünk
(jókat)
*

műfordítási szemüveg akció
(multifokális)
*

ötvenszer drágább örökösnő épülhet Csengeren mint ahogy tervezték
(börtön)
*

Petőfi körtefája mellett szarvazták fel költeményeit
(szavalták)
*

modus pökhendi
(vivendi)

 

irodalmi félreolvasások 51.

így festenek a sztárok sikkes szonettjei egy molett nőn
(szettjei)
*

békává oldja az emlékezés
(békévé)
*

Tennessee Williams ismét gyereket vár
(Serena)
*

Az italminta zarándoklatai – tanulmányok
(italianista)
*

ingyen elvihető Kovács Margit
(Kovács Margit-könyv)
*

bettelheimi csillag
(betlehemi)
*

Elektra megkéselt bosszúja
(megkésett)
*

Meztelen nő felveszi kulacsát
(papucsát – Christoffer Wilhelm Eckersberg festménye)
*

június végéig lehet pályázni a balatonfüredi kötőversenyre
(költőversenyre)
*

tizenkét beutalót tervez az új évadban a színház
(bemutatót)
*

idei nagy kiáltásuk a háromnapos Némafilm-fesztivál lesz
(dobásuk)
*

Ódor Emília lesz Szlovákia új miniszterelnöke
(Ódor Lajos)

 

(Illusztráció: Victor Bregeda: Sacrament)

Erdők Könyve – Mirfak

 

biológiai ok

Az istékba, próbálom túlélni ezeket a napokat.
Milyen dolog az, ha az életben olyan napok vannak, amiket ilyen várakozással kell túlélni?
Ha rajtam múlna, három nap alatt elintéznék mindent.
Mindent, amit csinálni lehet az életben.
És mert nem vertem szét a dolgokat, most írok.
Ez van, ez egy pótcselekvés.
A fiatalok nyugtalanságának biológiai oka van.
A sok alkotásnak is biológiai oka van.
Aki nem baszott és nem ölt eleget, az alkot.
Aki igen, azt az eredmények hamarosan elviszik.

Aki nem és nem is alkot, az fél.
Aki alkot is fél, csak kevésbé.
Végül is legalább a műveiben mer meghalni.

És mondják, vannak a megszabadultak,
akik már annyit basztak és öltek eddig, hogy betelt a mértékük.
Nekik nincs már ilyesmire vágyuk és rendesebben tudnak dolgozni.
Képesek figyelni, mert a biológia nem zavarja őket.
És ők mit csinálnak?
Mondják a többieknek, akik
üvöltöznek,
hogy jól van,
add ki a mérged.
És mikor a következmények jönnek,
akkor mondják:
hát most el kell viselni.
Nekünk is így volt.
Közben néhányszor belehalsz.

 

 

🎯
keserű mandulák

szomorúságom az
amikor valakinek részegnek kell lenni
egy telefonhíváshoz amelyben elmondja
amit tulajdonképpen gondol

 

🎯
a szív elvesztése

először kétfele akarsz figyelni
aztán már jól van akárhogy

 

🎯
Leborulni csak az előtt szabad
aki szolgál.
mert ő van lent

 

🎯
ha könnyű az ég…

Fűszálak közt bőrt harap
a napfény a bogarak
Cseresznyefa jutalom
virágpor a papucsom

 

🎯
Seregély rikácsol félti fészkét
nehogy belőle fiókát rázzak
Fekszem a napon a fák alatt
hangyák akupunktúráznak

 

🎯
kérded, költők közt ki a drága?
kenyérnek bornak e világra
négy sor Li Taj Po kijózanít
Po Csü Ji tanít józanságra

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: narancs tüskén; főszínek; tavaszi hanga)

KÖRBE

 

nemrég abban kezdtem hinni,
hogy bizonyos dolgok csak azért
történhettek meg, mert
Isten belefáradt a történelembe

hátralépett kettőt, onnan kezdte
szégyellni az összecsapott munkát,
aztán utunkra engedett minket,
akik sorra halmoztuk tovább a hibákat
megbocsátásért könyörögve a végén

ülök egy kád forró vízben,
a bőröm összegyűrődik miközben
véresre kaparom karjaim
csak abban hihetek, hogy Isten elfáradt
és megpihent valahol
különben észrevennénk egymást
sebek ejtése nélkül is,
nem vernél úgy engem,
mint dédapám a te nagyapádat, és
elindulna végre a körbe-körbe szaladó idő

 

(Illusztárció: Emile Claus: Trees by a lake, Sunset, 1883)

ÉLETREVALÓSÁGOD BALLADÁJA; HORATIUS LÁTOGAT KERTEMBE

 

ÉLETREVALÓSÁGOD BALLADÁJA

A gerincborzongató esélyek
csak megérintettek ujjukkal,
s máris továbbgurultak a tömör
éjszakában, s már nem volt
többé hatalmad lehetőségeid
rendetlenségén úrrá lenni.
Próbáltál sziluett maradni ima-
zsámolyodon, átlátni gyertyád
auráján a mögöttes világba.

Amit elszalasztottál, senki nem
veheti el tőled, egyensúlyozhatsz
az emlékek törésvonalán,
csak nincs kinek megmutatni,
hogy a kinőtt élet-kabát alól
kilóg a megzavart lélek.

 

HORATIUS LÁTOGAT KERTEMBE

Carpe diem, mondtad magadnak,
s léptél egyet a sorstáblán.
A lóugrásnál szembenéztek
veled fenyegető kobrafejek,
a bástya mögött koponyafal
emelkedett, a csapdákkal
felszerelt csatamezőkön
kimenőt kapott a gyűlölet.

Carpe diem, mondtad magadnak,
s a gazdátlan idővel kihívóan
szembenéztél, kezedben ugrált
a Végzet Lándzsa. A csönd pille-
könnyű köntösét páncél öltözékre
cserélted, tudtad, merénylet
készül ellened nemsokára.

A király hallgat, a királynő hallgat,
a gyalogság hallgat.
Nem tudni, ki fogja végül
átvenni a hatalmat.

 

(Illusztráció: Surreal illustration)