Te kezedben

kódolva bennünk az angyalok röpte
a madaraké miért zuhanó repülésben
karöltve mikor átszalad rajtunk a szerető fény

nézd a földgöröngy egészen fiatal
nem érett még oda bokáig majd torokszorítóig fel
hogy kiokádja az emberi verejtéket

gyászének a kificamult jövő-verse
nyelvünk éget csóktalan
ropog szájamban szóparázs

mi másként mikor gályarabként
megértem a lefejezett múltat
borul ránk a szikra kő csillagtemető

hova lépjek ha nem önmagam felé
hozzád vissza – mond
Szókratész pohara még te kezedben

választanom kellett
ama tiltott gyümölcs
és a végső kezdet pohara között

álmodtam aztán szél lettünk benne homok
itt az emberek életreszólóan elakadnak
legszebb történeteinket itt hallom vissza

 

A kicsi szobában

néha nekünk pattog a kályhatűz lángja
kéken pirosan megmoccan az esti fényben
ahogy a kicsi szobában szemünk láttára táncát járja

mi asztalnál ülünk szelíden
szemeinkben régi álom finom bája
füstszag van – és bor és kenyérillat
fa roppan a kályhában

este van – téli este
jégvirágos ablakunkon mintha a hold beintene

 

(Illusztráció: Tatiana Graf: Where rocks meet the sand)

valaki kioltja
a virágok fényeit
tűnő színeit

kiszáradt patak
partján bűzlő halkupac
egyik sem mozdul

esett madárnak
aszfaltra törött szárnyán
kihűlő vérfolt

ősszel majd vágják
törzsén vöröslik a jel
addig lombot tart

megdőlt keresztek
addig stációk vannak
azután voltál

gyilkos fémcseppek
hullnak haldokló fákra
drón hátú égből

egy átszúrt bogár
vére is megméretik
azon a napon

három ágú fűz
az alvó hajléktalant
épp betakarja

az égő torony
is megremeg, mielőtt
végleg ledőlne

koszorút formál
bedobott jázmincsokor
a folyó vizén

vén hárs hegyélen
sziklához gombolyulva
levele sincsen

vásári zajban
a szférák halk zenéje
nem hallgatható

két lánctalp között
éppen elfér egy fatörzs
lombja visszanéz

csak összefércelt
“a törvény szövedéke”
átvérzik újra

port és csillagot
tűhegynyi pontba gyűjtve
elkezdi újra
—

(Illusztráció: Thomas Cole: Lake with Dead Trees (Catskill), 1825)

 

irodalmi félreolvasások 108.

elfagytak a tatabányai Turul lábujjai
(eltűntek)
*

már esszéisták is vannak akik a fidesz bukásáért szorítanak
(már Eszéken is)
*

minél többször vereti meg magát Ethan Hawke annál közelebb kerül az igazgatósághoz
(igazsághoz)
*

információk a reumatikus számok bemutatóiról
(tematikus)
*

Közeli Simon krónikája
(Kézai)
*

Szépilona csokiszín
(kocsiszín)
*

magas szintű szakmai tudatlanságukkal segítették a munkát
(hozzáértésükkel)
*

múzeumi flótás
(fotós)
*

lelőtt a kávé
(lefőtt)
*

ötödével nőtt a költők száma
(költések)
*

Árakból jön a törpe
(Árokból)
*

eltűnt Varga Mihály kis pejlova a népdalból
(a vagyonnyilatkozatából)

 

irodalmi félreolvasások 109.

2025-ben a magyar film elkurvult
(elárvult)
*

Jő hegyeken szövegelve
(szökellve)
*

a vizuális marharépa eszközeivel hoz létre személyes és kollektív élményeket
(narratíva)
*

az 1950-es években a kiadói vasműben dolgozott fizikai munkásként
(kladnói)
*

csak ő képes a barakk képzeletet a kisember humorával ötvözni
(barokk)
*

csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával öntözni
(ötvözni)
*

ezer zsebből vérzik a kínai agyaghadsereg
(sebből)
*

Csucsára erősödött a forint
(kétéves csúcsára)
*

indul a három az egyben képzés: összekapcsoljuk a bölcsődéket és az egyetemeket
(technikumokat)
*

meggyanúsította a rendőrség azt a férfit aki ellophatta Egressy Béni telefonját
(Egressy Máté)
*

Párzás a magasból
(Párizs)
*

Isten atlétatrikója
(atlétája)

 

(Illusztráció: Mark Maggiori: A Missing Horse)

 

KAPCSOLATMORZSÁKBÓL

Dettó

Ma is érzem a szerelmet
várhatom, ám nem szakad vége
ott ragadtunk és vergődünk
egy pillanat horgán.
vérszívó szavak között
a veszíteni tudás méltóságát keresve.

Magánymonológ

Ambivalens beszédfolyam
magánymonológ, monológ a magányról –
az indulatból elkövetett beszédmódok
visszapattannak a szerelem árváiról.

Maradnak

Szomorodnak tovább az évtized-roncsok
közé szorult, mozdulatlan életek.
maradnak a kiszámíthatatlan
ki és belépések
a körül ajnározások utáni fájdalomokozás:
a nyelvi bravúr éles ollóival ,aztán a mély
sebbe ragadt géz hirtelen letépése.

 

SZILÁNKOK XI.

KÉZ

Megérint híven
játszadozik fejeddel
mégsem emel fel.

A létről

Zárójelekbe
ékel nincs szabadulás
csupán jel vagyok.

Oltár

Halott pillangók
mint színes virágszirmok
fehér abroszon.

 

(Illusztráció: Elisabeth Lucas: Weeping Willow in Spring)

 

Megismerés

Németh László Iszonyát olvasva
előjött bennem az a mérföldkő-emlék,
mikor odaadtam egyetlen valamimet,
ahogy anyám mondja „egy szőrös nyelvűnek”.
Cserébe: szunnyadásából felvert ragadozó költözött belém.
Így ismertem meg az emberek titkát.

 

Út a mészárszékre

Orrvérzés,
véremtől megfosztás.
Rám fordul az utcasarok,
szeplők között figyelmem eltéved.
Olyan ez,
mint mikor sokáig bámulod a bolhás tévét s beleszédülsz.
Kiutat keresek, hogy ne viselkedjek úgy,
mintha a szeretőd akarnék lenni.
Mégis,
adj időt megszámolni minden pöttyöt,
cserébe megengedem,
hogy ujjaiddal summázva bordáimat feldarabolj.
Jó lenne úgy időt tölteni,
hogy közben a pontok és a vér összefolynak.

 

(Illusztráció: Kemal Yazici: Riverside)

 

Várlak

Megengedem, hogy úgy szeress, ahogy te tudsz.
A saját tempódban érjen utol szíved,
s közben kitekerek magamból pár rímet,
mit gyógyírként sebeimre hintettél a múltkor…
Megengedem magamnak a kétpólusú érzést;
s azt, hogy ebben a kihűlőfélben lévő
katakomba létben elsodorjon a szél, hogy aztán
a számkivetettség tornácáról ha elrugaszkodom:
földet érjek, mikrorészecskékké omolva szét
a szikesek kopár dűlőin, a várakozás extázisában:
hogy eljössz értem egy mindent feláztató eső molekulájában.
Újra termőre fordítva és megteremtve létem tarka virágait,
melyeket aztán megszagolhatsz, csokorba köthetsz
vagy gomblyukba tűzhetsz, ha szeretnéd –
S lehetnék a hajtókád parányi éke,
belesimulva a szöveten át szívverésed szinuszának
megnyugtató monotóniájába.

 

Taníts engem…!

Taníts engem játszani!
Magunknak többé nem ártani!
Rózsabogarat kergetni,
Hajadat egybefésülni a széllel.
Napsütötte kövön sütkérező gyík
Neonszín bőrébe bújni.
Madarak röptében újra gyönyörködni.
Hason fekve csodálni a fű alatt lapuló
Erdő mikrokozmoszában, a
Verőköltő bodobácsok nászát.
Belefütyülni a légüres térbe.
Ár- apályt mozgató ezüst labdát gurítani.
Üveggolyókat helyezni a csupasz égre.
Szeretetből pajzsot kovácsolni.
Meghajlítani a levegőt.
Gombafonallal átszőni a rétet,
És együtt belezuhanni az Éjszakába.

 

(Illusztráció: Nikole Lowe: The Flight of the Egret)