Címke: vers

A kagylószemű

Lázas vagyok még a Naptól,
Fulladok az Óceántól,
Most kelek a gyermekágyból,
Kezemben zárt héjú kagyló.

Hang: morajlás, búgó sziklák
Énekelnek egy városról,
Benne egy romos templomról,
Falán egy graffitis pingál

Élettelen női aktot.
Haja maga a borostyán,
Kóró nő szeméremdombján,
Tüdői toronyharangok.

Zöldséges az utcasarkon
Éppen petrezselymet árul,
A levele egyre árvul,
Mögötte írással karton:

Zöldülő az árvalányhaj,
De nem viszik, de nem viszik,
Gyökere alatt a whisky
Átszűri őt magányában.

Egy hegedűs játszik néha
Bach-ot az aluljáróban,
Lába alatt a napóra
Lapján nem nyúlik árnyéka.

Hegedűje kagylóhídja
Fölé feszülnek habhúrok,
S énekében összezúgó
Sziklák morajlása hívja.

Énekel egy messzi tájról,
Tengerekről, szigetekről,
És egy szigeten csak fekvő,
Barna, rövid hajú lányról,

Kinek szeme meghasadna,
Ha kinyitná.

Így mondanivalója sincs.
Gyereklány még.
De hamarosan a felhasadt kagylóhéjon át
Beszűrődik hozzá az igazi emberek
Igazi beszéde.
És akkor lesz miről írnia.

(Illusztráció: Vladimir Kush: Symphony of the Sun)

kit érdekel; háromszor annyit

kit érdekel

Thomas Bernhard nyomán

ugyan kit érdekel
hogy valakit szájbavertek
ugyan kit
hogy valakit szájba

ugyan kit érdekel
hogy valakit fejbevágtak
ugyan kit
hogy valakit fejbe

ugyan kit érdekel
hogy valakit szívenütöttek
ugyan kit
hogy valakit szíven

ugyan kit érdekel
hogy valakit gyomorszájon vágtak
ugyan kit
hogy valakit gyomorszájon

ugyan kit érdekel
hogy valakit tökönrúgtak
ugyan kit
hogy valakit tökön

ugyan kit érdekel
hogy valakit seggberúgtak
ugyan kit
hogy valakit seggbe

háromszor annyit

Thomas Bernhard nyomán

háromszor annyit eszem
mint amennyit ilyenkor szabad
mintha csak az evés
öröméből állnék

háromszor annyit iszom
mint amennyit ilyenkor szabad
mintha csak az ivás
öröméből állnék

háromszor annyit vizelek
mint amennyit ilyenkor szabad
mintha csak a vizelés
öröméből állnék

háromszor annyit székelek
mint amennyit ilyenkor szabad
mintha csak a székelés
öröméből állnék

háromszor annyi
vécépapírt használok el
mint amennyit ilyenkor szabad
mintha csak a törlés

a törölgetés
a kitörlés
az eltörlés
öröméből állnék

(Illusztráció: Gennady Privedentsev)

Fagyszimfónia

A jövő tava egy marék vészkő és frissen hajtogatott papírrepülő.

Egyet bedob, lemerül, kettő alámerül, három elmerül. A homok szúr, a kavics fáj, a kő testet ölt. A kő testnegatívumot növeszt, s ahogy leválok a formától, összerázza testrészeimet.

És a suhanás pályáján talán célt ér a repülő. Ropog a vak pilóta, a vad kapitány, görbén siklik alá. Szutykos is, zagyva is, aki tervekkel hajtja a gép turbináját. Merész is, vakon száll, aki ösztönből ugrik a kanóc után.

A jövő tavának víztükrében a szirén némán dereng. Hosszú ujjai, görbe karmai üvegesen kopognak odalenn. Dobhártyát szaggat az él, nem rian a jég.

Én riadok. Lent a fagyban félig fagytam, a hal szájából lógok ki. Megevett a küldetés, végignyalt a pálya, a parancs habarcsként köpött ki. Nyálkás légtérbe kényszerített, fekete membránjával beterített. Lent a fagyban félig fagytam, a halál szájából lógok ki. Üszkös testem nyársra verten verítékben kavarog.

Nyújtott embrió vagyok, csőbe verten, idegekkel megtámasztva. Minden napon, minden héten járom a leépülés fokait. Míg a mellem kint van a vízből, újra toppanthat tiltakozva. Míg a vállam meg nem roggyan a jégpáncél felett, nem kell bedőlnöm. Míg a nyakam kékre fagytan nem villantja erezetét, kérhetek hátraarcot az elfekvő tengerén.

Hangszálaimon futott egyet a perc és jaj volt a felelet. Hármat dobbant, a szálakon szikár, fehér billentyűket érintett. Szikáran vert, mélyebbre szállt e három hang, emberöltők még nem taposták. A bejáratott hanglapu még sincs elég mélyen, hogy verje, verje az ismétlés szimfóniáját.

A jövő tavának partján a Spagettikirály, kezében két villa, napvilágot szürcsögött. Beszürcsölte a napvilágot, a fény a tóra holdsugarakban vetődött.
 Holdsugarasra húzta utamat, dideregve, szilánkosan vánszorgok.
Egy napsesütötte, csinált halmazállapotban, a napot siratva vánszorgok.

(Illusztráció: Lino cut)

A katedrális; Kémlelőablak

A katedrális

gyémánt hasító fényözön
alabástromszín éjsötét
lélegzik, ömlik, lüktet a fény
istenpor száguld szerteszét
a lélek lebeg a vizek felett
reccsen a téridő, s felragyog
valami gubancolt szorításban
feszülnek ki a csillagok

Kémlelőablak

acélon koromszín ragyogás
mívesen kivésett betűk
egyenként is gót csodák
jelzik a mindennapok sorát
a kémlelőablak lemezén
mondják el hűlt lángok helyett
ki elfordítasz és rám nézhetsz
írva látod: Totenkopf SS

(Illusztráció: Stanley Donwood, Dark Estuary, 2015 )

rezonancia

próbáltam kiúszni a partra úgy
ahogy tanítottad
közben meg csak rád gondoltam
oldalról is értek lökések
és elölről is szembe jött az ár
de azt mondtad hogy
mindig csak menjek
hogy a kezemet tegyem
egymás után váltva
a tüdőm már félig tele van
én még mindig váltok
néha kidugom a fejemet
a vízből
akkor látom hogy az irány
se jó
megfordulok de a part
eltűnt
közben meg csak rád gondolok

(Illusztráció: Elena Carlie: Slopes )

Japán tankák a IX–X. századból

Újból válogatott japán dalok, Tavasz és ősz, 107.

 

Mindig zöldellő
fenyőfára fonódik
e lilaakác,
virágot így akkor bont,
lám, mikor kedve támad!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 88.

 

[Téma nélkül]                                                    Curajuki

 

Pedig a szelet
mindig megvárja, s úgy hull:
cseresznyevirág!
Szívtelen: kénye-kedve
szerint hervasztja szirmát!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 92.

 

[Téma nélkül]                                                    Kijohara no Fukajabu

 

Hiszen minden nap
olyan nyugodt, ragyogó
tavasz tündököl!
Virágok szíve mégis
miért siet ilyenkor?

 

Fittler Áron fordítása

 

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

 

Kijohara no Fukajabu (Kiyohara no Fukayabu)

  1. század. Ki no Curajukihoz hasonlóan a Régi és új dalok gyűjteményének jellegzetes költészeti stílusát képviseli, az antológia jelentős költője.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)