mindenki másképp nevezi,
de nekem a legjobb éven volt.
Pedig milyen rosszul indult ez is!
Betegségek, hideg, szegénység,
nyáron meghalt a nagyapám, alig bírtuk
eltemetni. Az első fizetésemből vettem
egy új cipőt Cseszkóban, gyönyörű volt, erős,
vörösesbarna, de elég hamar tönkrement,
mert ebben a cipőben csináltam végig
az októbert, a novembert.…
mint hegyre nőtt vállainkon
a szertelen szél,
őszbe lengő ágainkon
a falevelek –
zizegsz bennem.
fogadkozom:
nyelvemen nem beszélsz,
elmorzsoltam hangjaid.
s meglegyint
a kétség,
betakar, mint avart a szűkülő dér.
mert ha észrevétlen átszökik
a rezzenéstelen retinán
– mint nyárelő táj fényén –
az egymásra rakódott kép:
a szívburok hangtalan falán
rezdülsz,
s ahogy vele mozdulunk –
szüntelen megtalállak,
mint sűrű időn
a késői pillanatrést.…
Abban a repedésben, ahol beolvadunk
az erdő esztétikájába, a látszótársak
péntektől vasárnapig gyakorolják,
hogy hitetlenül el nem hagyom.
Álmukban szépek vagyunk,
mint egy házsongárdi szobor, mint
forralt borban úszó gyömbérreszelék.
Kis esti kuporgásaink ideje alatt
(invocatio a szégyen algoritmusához)
tüdőhólyagocskákat morzsolnak és
felhőket ejtenek teherbe.…
Nagyanyám, néhai Szálkai Sára,
özvegy Nagy Gáborné,
született Kocsis Margit,
megtörölte a kezét,
rátámaszkodott a sparhelt
rúdjára és
azt kérdezte, mit csináltam.
Pirítósát megdörzsölte
az erős paprikával,
és elcsoszogott a heverőig,
aminek a sarkában
már besüppedt a szalma
jelölve nagyanyámnak
a helyét.…
(Emigráns dalok II.)
Amerikába csak a mihasznák mennek,
hátrahagynak csapot-papot, apát, anyát,
feleséget, és viszik magukkal a kasszát,
a családi ékszereket, a szombati bevételt.
Letérnek a rendes útról, hiszen mihasznák.
Doberdó és Isonzó még emberi csontokból
épült. Amerika álmokból s ellopott ezüstből.…
Miután jól berúgtunk, egész este azt bámultam,
ahogy az árnyékok letáncolnak a redőnyről.
Fekve mindig őket néztük. Persze nem tudom,
hogy a mindig meddig tart, de a végére talán
beköltözhetünk. 3.33-kor már csak erre gondolok.
Pontosan tudom, pár percen belül elalszol.…
