Címke: vers

alt-bamberger dunkel; ad acta; hőség

29

alt-bamberger dunkel

erőteljes és őszinte kortyérzet
ahogy a címke is ígérte
karakteres aromák
kenyér és citrus
micsoda bizsergés
maláta harapdálja számat
hosszan csengő ízemlék
arany ragyogással
de már zsugorodik habkoronád
magamba zuhansz
múlt sör és jövő
mi maradunk csak
az üveg savanya meg én

 

ad acta

nem lesz szex mert hányni fog a kurva
gyógyszerek miatt majdnem kopasz
persze ha szeretnék hányó nőt megdugni
csak hogyha a haját is téphetem
nedves a bugyija mondja de a szeme is
szürkül és egyre távolodik minden
nevetek nem túl őszintén
remeg bele a körút
fényeit elnyelik a pupillák
és a valóság az arcunkra szorul

 

hőség

Mindig kőkeményen be volt állva, így
ragadhatott rá a beceneve.
Beton a Hős utcai tömbben lakott.
Aggódott, mikor bemutattak,
hogy voltaképpen én telepi vagyok?
Mondom igen, de bélatelepi.
Nagyot nevetett. Lyuk, fog, lyuk, amalgám.
Sokat jártak Balatonra ők is

kétezer körül a strandra, táskát
meg kocsit lopni, régi szép idők!
Egy szál dróttal kinyitottak bármit,
még mérlegből sem volt digitális,
holland fű, szerb speed és román kurva,
a fogai se hiányoztak még.

 

(Illusztráció: Diego Manuel Rodriguez: mouth flowers)

party; ez meg egy másik email, ez van; Hideg erdő (D.-nek)

 

party

ma lady lavendel vagyok, lelépek a kitkatbe és jónapotnak fogok öltözni
őrült partira őrült jelmezben őrülettel
szétpazarolni azt, amit koncentrálni kéne
ha arra gondolok, hogy egyetlen szó nélkül,
minden előkészítés és magyarázat nélkül disappear completely
el tudtál tűnni
mintha hatalmas hőfal ütne szembe és olvasztana szét
murphy eltűnik és celia
mit tud csinálni?
dehát ember vagy, nincs garancia –
És ha már sehol sincs védettség,
nem marad más, mint
kilépni a még nagyobb, a teljes nyitottságba és
extrém mód exponálni excentrikus exhibicionizmusom
ön-kívüli tánc
a teljes félelemnélküliség és szégyentelenség pusztító állapota
(ezzel a címmel írok majd egyszer egy nagy tanulmányt)
hahaha érzem az erőt, menekülhet is előle mindenki
a teljes nyitottság elől,
ahol égnek fordított fejjel csak nevetni lehet
a csalókán fix ponton, ahol mozdulatok indáiba fonom magam, láthatatlan nyomaimba lépek és hatolok előre minden irányban körben
minden felnőtt dolog gyerekjátékká válik
a gyerekjátékok pedig nagy komoly valóságokká
a másodpercenkénti ön-megalkotás és ön-lerombolás lélegzetelállító üldözésjelenetében
nő, nő az őrület
gyerünk, öltözz, jelmez, festék, frizura, cipő
nő, nő az őrület
ugorj
Come hear the music play
Life is a cabaret, old chum

 

ez meg egy másik email, ez van

egy csukódó ajtó hangja,
ahogy megyek,
az étterem lépcsőjén cigiző vendég után
megyek tovább, az eső csak esik
félek, hogy elázik a metropolis-plakát
senki se jár kint, pedig még csak fél kilenc
ez adlershof, a rendesemberek, a hangyák és igahúzó barmok városnegyede
mindenki engedelmesen hazatakarodik a tévé elé –
se hívás, se üzenet
csak a facebook dagad, közben meg még azokat is elvesztem, akik eddig voltak
helen elásódott a gyereke meg a férje közé a barlangszerű szobába, ahol mindig lent van a redőny
jo dolgozik és gyereket nevel
helena londonba települt, kutat
david épp most nincs berlinben
ira ausztriában képezi magát
csak sonja van
mintha mindig csak sonja lett volna
intenzív élettársi kapcsolat
még jó, hogy sonja van, különben nem tudom, mit csinálnék ennyi szerethetnékkel
bár őt meg most én építem le ezzel a mizantrópiával
a többiek
nem értem, a távolból mért nem lehet írni egymásnak, végül is ezért alakultak ki ezek a dolgok
hogy pont akkor nincs szignál, amikor mindenki messze van, nekem még mindig ellentmondás
próbálom nem a személyes lényegtelenségemet olvasni ki belőle, de nem megy
david az átküldött tánc-linkre nem reagált az égvilágon semmit
pont ő
most azt az apróságot, hogy mélyen depressziós, hagyjuk figyelmen kívül
hogy öröklegjobb örökbarátját látogatja, azt is
így már érthető és menthető minden nemde
ó a lelkes férfiak a ragyogó szemükkel, a csodálatukkal, miközben egyes számban beszélnek
a betegség is részben erről szólt
egyszerre egyes számban beszéltem
leszámolás a gödör alján
ilyet csak a mérges kismalac csinál
mi volt az az eszetlen sírásroham, a fennhangú monologizálás harmadik nap este
már ha beszélni tudtam volna
szabályosan belenyomott a matracba
ha lett volna idő meglepődni, biztos meglepődtem volna
utólag tudom, szakítás volt
preventív önvédelmi aktus, ennek megfelelően pitiáner és brutális, kétségtelen
levágtam magam dolgokról
egyszer kell csinálnom egy performanszot karddal
a castellucci-hyperion második figurája vagyok
a lágy görög nő és a mindentlátó ősz asszony közt a csutkára nyírt, nyitottinges figura,
a bármire elszánt és bármire képes nőifjú
karddal mezítláb
körülötte földig ér az ég és a felhők,
a föld vékony, sík lap
rajta elszórt testrészek, darabok
súlyosabbak, mint a föld
a nyírott hajú beszél, harcol a senkivel
két iszonyú kivont kard között a fej –

*

az életöröm című tusfürdővel zuhanyoztam
azóta kajánul figyelem a hatást
a fürdőszobában burjánzik a wellness
színes labdafények meg pár gyertya, újabban a teát is beviszem
hogy mindent megteszek, ebből is látható
az már a feltételek szarsága, hogy amit vízszintesben kéne, azt függőlegesben csinálom
nem így kéne fürödni, ember
ha a zuhanyfülkét megdönteném hosszában, úgy máris előállna a kád,
bele lehetne feküdni, csúszni, süllyedni
down
down
ameddig ki nem hűlne a víz
és a fáradtságot át nem venné tőlem
középről távozik
őrült tempóban
a helye
nullpont

 

Hideg erdő (D.-nek)

Hideg senki-erdőben megyünk,
mínusz fokok vannak,
vakhideg és jégsötét.
De nem tévedünk el, minden irányból jelek.
Innen autópálya zaja, ott egy kis fénypont, amott egy nagyobb.
A nagyobb egy sárga lámpa.
Választhatunk, hogy merre térünk,
és nemcsak a keresztút látványos helyzeténél.
Pedig jó lenne eltévedni,
és elfelejteni az orientációs pontokat,
csak menni a hideg fák között reménytelenül.
Mi másért jöttünk volna ide
éjjel tizenegykor a jégsötét elővárosi erdőbe,
mi másért, ha nem azért, hogy
ketten
ne érjük el a sárga lámpát.

 

(Illusztráció: Rose Lover)

Téli ébrenlét; A fiúk; Darázsmagány

 

Téli ébrenlét

 A domboldalra szarvasok jönnek.
Füvet találnak a hó alatt,
rágásuk neszét felszívja a délután.
Patanyomaikat cinkék figyelik,
drótháló feszül a völgyben,
kakaskukorékolás.
A viadorok tudják, kinek hol a helye.
„Háza” elé kötnek minden kakast.
Raklapok alá húzódnak a vihar elől,
addig mehetnek, amíg enged a lánc.
Csak hangjuk nyúlik át a négyzetmétereken,
megtelik vele a fakéreg.
Berezegnek a gallyak,
csupán a kerítés hallgat úgy,
mintha őt csípnék halálra minden viadalon.

 

A fiúk

Taréjunkra fagy a januári reggel.
Tegnapi nyomaink a havon.
Hajnali három után előjövünk házainkból,
nem zúdult le újabb hidegség.
Mikor nyakunk a sötétségbe nyúlik
tojókról álmodunk.
Kiállunk az elképzelt fényre.
Ölnénk, de visszahúz a lánc.

 

Darázsmagány

Ellazulunk a napsütésben,
hallgatnak riválisaink.
Tollászkodunk, mintha tavasz lenne.
Miután a szépítkezés abbamarad,
nyakunk kiegyenesedik,
tollas minaret.
Követjük a darazsak röptét.
Ahogy kimerészkednek a fényre
csápjaik elérik a dróthálót.
Utánuk indulnánk,
a feszülő láncszemekbe
tojók arcát képzeljük,
ahogy szárnyuk fölemelkedik,
és a hátsóudvari nyárban
szöcskéket hajkurásznak.

 

(Illusztráció: Safarova Sabina: Cockfight)

egy tucat bagatell

 

indokolt

indokoltak a kilátásba helyezett
indokolatlan intézkedések

 

nagy baj

nagy baj lett volna
ha nem lett volna semmi baj

 

tetőzés

május 35-én
magasabbra a tetőt ácsok

 

használat

használj magas alkoholtartalmú
alkoholt
mindenre

 

vásárlás

mi tagadás
mostanában elég ritkán
vásárolok lélegeztetőgépet

 

a kórokozó

a kórokozó csak azoknak árt
akik megbetegednek tőle
másoknak kifejezetten jót tesz

 

terv szerint

régebben ismert időpont
az ismeretlen
terv szerint halad
a káosz

 

tömeges

a küszöbök
tömeges megbetegedése
előtt állunk
a lábakat tessék letörölni

 

statisztikák

statisztikák  igazolják
hogy a statisztikák
nem igazolnak semmit

 

a nagy találkozás

a nagy párhuzamosok
a nagy végtelenben találkoznak

 

átkelés

anyám könnyű
viszonylati jellegű teherforgalmi
átkelőhelyet ígért

 

parancs

kérése pancs
vagyis parancs

 

(Illusztráció: René Magritte: On the threshold of liberty)

ÁLDOZATHOZATAL; MISERERE

 

ÁLDOZATHOZATAL

holdzuhanás az ablakon
éjszakák infúzió áramlása
fényesre száradt falakon
az alkonyat különleges
barázdált arcok fordulnak
roncsolt erdei bogárként
a rejtőző csend elérhetetlen
levéltakarója felé
aláhulló magasságban
sűrűsödik a műszerek hangja
lidérces sápadt derengés
terjed megállíthatatlanul
a kórtermeken át
a hajnal holdfény színű messzeségben
égő homlokokon
forró cseppeket kondenzál
a fény

 

MISERERE

málló kőlapok
tört korpusz megfeszítve
kereszt, hegyélen

csak a keresztút
maradt nekünk: letörlöm
az arcod, kedves

ó, asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott

 

(Illusztráció: Matt Philleo: Breakfast With the King)

Szirmok

 

Emlékszem,
…a sötét gyűrűk szorításából kiszakadó első hangokra…
…a kiöblösödő remény naiv csapongásaira….
…eget ostromló, fényes vitorláira….

Emlékszem,
…testvéreimre, a földtől elrugaszkodott, lázadó növényekre…
…az égre torlódó  levegőkatedrálisok sziporkázó sűrűjére…
…a fénysugarak szálkás fényözönére…

Emlékszem
…a tengerek homályában alvó korallok színszimfóniájára…
…az időtlenségbe dermedt figyelő szempárokra…
…az algák rémült   bolyhaira…

Emlékszem
…a magam köré tekert csontfehér bőrköpenyre…
…a formák tétovázó, hosszúra nyúlt  álmaira (–
(idők néma halrajvonulása – )

Emlékszem
…a szemhéjakon áthatoló lila felhőpamacsokra…
…a test éjszakájába  oltott lebegő  aranyra…
….a fehér falak  labrintusából kivezető ösvényekre…

Emlékezésem utolsó gesztusaként
tisztelgek a sötétség szellemlovasai előtt
mert ködlovaikkal ráncosra gyűrték az arcomat
és színeket csikartak ki belőlem
és élő szirmokat.

(2009)

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Transience)