Címke: vers

Mint az irónia

 

Weöres Sándor 107, Rongyszőnyeg 4.-ihletés

Egy szoba vagy egy szekrény épp úgy a
titkok álruhája és épp olyan pontosan fejezi
ki és rajzolja körbe tartalmát, mint az irónia.
Egy szobáról az ablaka mesél a legtöbbet és
a padlón nyomot hagyó koppanások visszhangja az
egyetlen zene, ami nem zavarja a falakat.
A falakat, amikről a sarkok tudnak a
legkevesebbet – találkozásukból belső,
csukva felejtett horizontok születnek;
komolyságot imitálnak a tér végtelensége és
bohémsága mellé. Hogy a szekrénynek, a
személyes terek legősibb barlangjának
közege adódjon, hogy az ablakon át
minél irányítottabban áramolhasson be a
fény, hogy minél biztosabban találjon oda
a két ajtó közti hosszú és vékony csíkhoz,
hogy beférkőzve sosem öregedő
barlangrajzokat hagyjon odabent – amiken
keresztül nem látszol át, mert
ahogy értelmezed őket, az
mindennél jobban jellemez.

 

(Illusztráció: Pixabay)

félreolvasások 10.

 

a polgármester rendkívüli
fertőzést rendelt el

*

szerdától lezárják
a kurvás parkolóhelyet

*

a halottak közül
senki sem hunyt el

*

magas színvonalon folyik
a tévoktatás

*

könyvtár lett az istállóból
istálló a könyvtárból

*

aki valós tényt híresztel
mi lesz a büntetése?

*

cukrászok azért terjeszthetnek
krémhíreket?

*

anyám könnyű
patomechanizmust ígért

*

kicsi gyere velem
immunközösségbe

*

a boltban ne fogdossuk végig
egymást ha lehet

*

ki tette fel az i-re
a pontyfilét?

*

kötötűgyulladás
is lehet a vírus tünete

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein)

potenciálisan aktív

 

Piroklasztszórás

Csukott szemmel sétáltam a házak között. Kézfejem a fal oldalán pihentetem és így próbálom felfogni mindazt, ami körülöttem zajlik. A hangokat, a lábam alatti remegést, az arcomat égető lángokat. Ha megbotlom, a falon húzom fel magam és úgy haladok tovább.

Zúgott a tenger. A parton volt egészen a házunk, így már nem zavart semmi sem, ami azzal volt kapcsolatos. A hangja süketté tett és egymás szavát se hallottuk. Mint valami tátogó bábuk: még vettük a fáradságot, hogy szánkat kinyissuk, de hangot nem erőltettünk bele. A tenger szele fújt át ilyenkor rajtunk.

Ha kinyitottam a ház ajtaját, erősen kellett tartani. A madarak erre nem repültek, túl nagy volt nekik a légáramlás lökése. A homokon – és rajtunk – kívül más nem volt képes itt élni. A fák is kicsavarva hevertek a parton; néha ebből csináltál asztalt, széket. De ágyat csak egyszer.

 

Piroklasztár

Azt mondtad, hogy nem kell mindig beszélni, ne nyissuk ki a szánkat, csak egyetlen napig. Annyira megszoktuk ezt, hogy az egy nap hetekig, hónapokig és most már évek óta tart. A szél már nem átfúj rajtunk, hanem közénk hordott össze egy medret, homokból.

 

Alapi torlóár

Egyik nap még azt is mondtad – mikor még beszéltünk –, hogy hiányzik a családod, jó lenne őket újra látni. Elindultál a sziget közepe felé. Az erdő szélén szedtél egy-két virágot, azokat csokorba fogtad. Én kint álltam a ház előtt és szerettem volna, ha megkérdezed, hogy szeretnél-e velem jönni? De nem kérdezted és én azóta is ott állok.

Ha el kéne mesélnem, hogy milyen volt várakozni, talán a kopár sziklákhoz hasonlítanám, amik néha ki-kibukkantak a fák közül. Én voltam a kopár szikla és már csak a te részem látszódott ki belőlem. Máshol benőtt a homok és csak a szél változtathatott irányán.

 

Hamuár

Volt, hogy eső is esett. Az napokig tartott, de én már nem tudtam kinyitni az ajtót. Kint voltam. Felöltöztetett a szél, levetkőztetett az eső és befogta a számat a tenger. Közben rajtam ismét átjárt, mintha jobbról-balról húzták volna folyamatosan és én középen álltam.

Ki kellett volna nyitni már a számat. Még ha bele is fulladtam volna, ha a tüdőm teljesen megtelt volna vízzel – később elpárolog és só marad – akkor is ki kellett volna nyitni a számat.

 

Riolitláva-folyás

Egyszer jött egy férfi, aki nem te voltál. Azt mondta, segít nekem, megfogta a derekamat és feltolt a vállára. Bevitt a többi ember közé. Letett a főtérre és csak nézegettek jobbról-balról. Nekem pedig ugyanúgy zúgott a fülem, mintha a tenger mellett lennék még mindig. Kezemet a füleimhez emeltem és hallottam, ahogy tested beleesik a vízbe. Aztán tompán nyel el és nekem hánynom kell.

Perzselődött az arcom – éreztem –, hogy emberek testében botladozom a sarkok után. Próbáltam minél magasabbra emelni a térdemet, hogy ne akadjak beléjük. Végül belesétáltam a lávába.

 

(Illusztráció: Christian Schloe: Message from the Sea)

Elképzelt szerelem; Séta; Mi a helyzet?

 

Elképzelt szerelem

Megáll az idő, ha Veled vagyok,
Kaput nyitsz Lelked ajtaján nekem.
Szívedben már én is nyomot hagyok,
Lényed megváltoztatta életem.

Kezedet fogva, szemedbe nézve
Én leszek a legboldogabb ember.
Átölelve, nevedet becézve
Kimondom: „Édesem!” – végtelenszer.

E pillanatot múlni nem hagyom,
Tündöklésed Lelkemre ráragyog.
Együtt repülünk angyalszárnyakon…
Megáll az idő, ha Veled vagyok.

 

Séta

Előttem sétál egy apóka,
Kezeit fogja egy anyóka.
Folytatják útjukat vidáman,
Jó ilyet látni a világban.

 

Mi a helyzet?

Én a szeretetért élek,
Mindennap képviselem,
Egy szebb holnapot remélek,
Minden egyes éjjelen.

Én az igazságért élek,
Mi sohasem volt érték,
Így felőrlődik a Lélek,
Mert ördögi a lépték.

Én a szerelemért élek,
Az életemnek mentsvár,
Ha rám tekint lopva, félve
Egy csodás női szempár.

Én a barátságért élek,
Mit feláldoznak pénzért.
Pedig értük útra kélek,
Egy kis lelki békéért.

Én így élem az életem,
Megmászva minden hegyet,
Ezért nincs bennem félelem,
De mi a helyzet veled?

 

(Illusztráció: Don Spaulding: Old lovers)

Előfeledések (CXVI–CXX.)

 

Sziszüphosz játszik

Rengetegzik a lény. Örvénynek vélnéd,
ha nem vélnéd vulkánnak, oly közép.
Remény elől hová is zokoghatnál?
Máshogy létezik a nemlétező –
toldd megy egy vízzel, ha rövid a szád!
Fel-felgörgeti, majd legurigázza
a sziklát: játszik, játszik Sziszüphosz.

 

Műhelyből suttogás

„In the light of your grace I walk on…”
Ajeet Kaur: In your Grace (Maa)

Lefordítani lét titkát az élet
nyelvére: mantrák s fügék hivatása.
Műhelyből suttogás is kikerül,
nemcsak bohócabb dal a madaraknak,
magányt költeni összeráncolt szívvel.
Két egész egészítheti ki egymást.
Angyal génjeit szeretők öröklik.

 

Hattyút tud

Iszap pillantása legyen a lótusz,
krisztustaót hirdessen buddhagyöngy.
Sár is vízben szocializálódik;
tó hattyút tud, de körötte se gyérség:
éden kereklik gyalogszer nyomán.
Magát sebzi a lény gondolt lidérccel.
Lélek akar, nem test, táncot beszélni.

 

Ezüstarany

Ezüstfenyő alatt a föld is oltár.
Misézni jár oda ködök lidérce,
gyíkok tobzódnak víg liturgiában,
tobozt kerít enyészet, bogarat fény.
Nem hívő: bízó, aki kertet hunyva
újjá-újjászületni árva már.
Ezüstfenyő alatt arany a szél.

 

Tartalék életünk

Világjóság az erdők szövetében,
nem értünk kering tartalék lét, mégis
emberít a fák vérmérséklete.
Aki kortársuk, boldog, mint a méhek,
és boldogtalan, mint a szerelmes nők,
és boldogtalan, mint rossz férfiak.
Hosszú hallgatás ér el holdig, holtig.

 

(Illusztráció: Alexandra Kube: Bristlecone Pine 2)