elzuhant a teste, mint fűrész marta fa
a fák és az emberek egyformán halnak
gyönyörű törzsükre ha gyilkos kéz lecsap
világgá sikoltják éhét a tavasznak

(Illusztráció: Bjørn Richter)

R. M.

A kezedben fogod a törülköződet, míg
a kotyogó kávéfőződ rekedtes hangon
hívogatja a verebeket, amiket elijesztett
egy múltbéli kocsi, csak felhők válaszolnak.

A fák már nem dobják le őszi ruhájukat,
tőből letördelik ágaikat és bágyadtan
mosolyognak. Valami megváltozott,
hiszen egy zizegő falevél és egy halkan
döngicsélő rovar senkit sem érdekel.

Nem beszélnek finom hangon, lágyan,
nevetnek, ha elfújja a szél a gyertya
lángját és széttörnek a bútorok, mert
ha kinézel az ablakon, költöző madarak
helyett jó embereket látsz elmenni.

Ők a boldog katonák, akik nem laknak
házakban és csak kecskék legelhetnek
szívükön. Kézzel font nyakláncok szorítják
nyakukat és lehulló könnycseppek felejtetik
el őket. Ez most a szörnyű boldogság.

(Illusztráció: Vladimir Kush: Shine of Gold)

Tőle terhes

Van egy férfi. minden nap látom.
követem őt facebookon, instán.
nagyon kíváncsian vágyom,
s kicsit mazochistán.

én leszek szűz, ha azt kéri.
(sose volt az ágyam tele)
de szemére vetem, hogy az
övét hány nő lihegte be.

ez a férfi tegnap felhívott.
zaklatott volt a hangja.
bocsássak meg neki, kéri.
az asszonnyal maradna.

sajnálom őt. olyan szelíd,
okos, engedelmes.
szívem szerint nem rontanám el.
szívem szerint, nem mondanám el,

hogy már három hónapja hogy:
nem vagyok tőle terhes.

Mégse

Engem soha más
Nem értett meg, csak a hétköznapi rohanás.
Meg a lefékezett buszok utáni csend.
Meg az öröklött Duna-parti halszag,
ami olyan, mint egy összekötő híd.
Szépen összeköti Budát és Pestet.
És azok az öregek, akik
nem találtak haza,
és beesteledtek.
Nyakukon a huzat, és be lettek csapva.
Mégse maradtak fiatalok.

(Illusztráció: Iris Scott: Stormy Splendor Dragon Ember)

/Krassó György emlékezetére/

egy utca azóta
örök legenda
az asztal felett
a fejünk összeért
elmerült a fény
ezüst glóriádban
-Hozd el amit írtál-
mondtad, majd rögtön
odafordultál egy
gyönyörű leányhoz
a falon plakátok, rajzok
a földön röplapok
legközelebb a ravatalon
láttalak újra

(Illusztráció: Mary Edna Fraser: Bhutan’s Himalayas (batik on silk, 2008))

A beszéd kristályszerkezetű vatta.
Nem szúnyogháló. Nem is raklap.
Bár tanulmányozhatjuk a kertet
a szavakból szőtt hálón át.
Átbújnak a kerítésen az indák.
Az erdő az átírás példája épp.

Úgy támad fel, hogy rajta mész.
Minden lépés dolog s beszéd.
Cseveg a járdalappal az ész.
Egy státer[1] a Sturm und Drang darabja.
A nyelv a dolgot megragadja.
Ahelyett, hogy benne állna –
Már zöld állapotában learatja.
A mondásban lefagy a tények hiánya.
Ha lázadsz, konstrukcióként lenyúlnak!
A képernyőn narratíva-bábok úsznak.
Egy tanulmány nyeli le & el a Holdat.
A háttérzúgás egyre árnyaltabb.
A puding elfogyott, a tálat kinyaltad. 

[1] Egy státer 4 drachma. Máté evangéliuma 17. 27.

(Illusztráció: Emily Balivet: The Sisters of Mercy, 2012)