Ma a csöndek űrjéről írok. Ahogy kitépted belőlem. Ahogy nemhagyod nekem.
Nekem születési előjogom,
hogy nem kell beszélnem.

Én nem tudom, ki csinált engem ilyenre.
De folyton halott macskákat emeltem fel a járdaszélről,
hogy megöleljem őket.
Ezt nem kérheted tőlem,
hogy elbeszéljem.

Én nem tudom, engem mi rág. A tied nagyjából tiszta.
Könnyebb lenne úgy szenvedni, hogy valaki tényleg bántott.
Így csak fehér vagyok, lány és fiatal.
Néha rettegek, hogy megerőszakolnak, félek, hogy elhízok, fáj a létezés. Más nők bántanak.
Mindennapi kínok, semmi elfelejthetetlen.

Néha eltörölnék mindent, aztán annyira imádom. Annyira szép, hogy sírok.
Néha furán néznek rám a buszon.
Semmi elfelejthetetlen.
Néha annyira fáj, hogy lebénulok.
Tehetetlen és erőtlen vagyok. És irigy.

Add nekem, ami neked van.
Az úgy lenne fair, ha olyan lennék, mint te.
Akkor próbáljon ki a világ, amikor már minden vagyok.
Ilyen csöndekről nem lehet beszélni.
Tartalmatlanok.

(Illusztráció: Xuan Loc Xuan: Dark Night)

A cselekedet megszólal

A sikeres olvasat
magának az olvasásnak a halálát jelenti.
Nem kell tovább keresni a magyarázatot.
Előáll a kulcsmozzanat.
Elméletileg minden az életért van.
Hogy a hit cselekedetei megszólaljanak.
Előírta receptre az Úr.
Mert a hit tettek nélkül olyan,
mint a test szellem nélkül.
Egy üres zsák.
Puszta forma. Ami vénül.
Minden tudás, ügyesség a létet tolja.
Be a bevásárlókocsit, a boltba!
S abba rakja az árut az ész.
A gyakorlat.
Koncentráció. Elhomályosult háttérrel.
Üvegben a méz.
A szöveg nyelven túli igazság-
értéke. Nedvdús bibék.

(Illusztráció: Chris Ofili)

Intenzív fény

eláll a szél
kisimul
a fodrozódó vízfelszín
a mozdulatlan tavon
felbomlik
az őszi fény varázslata
megfejthetetlen
betűk jelek képek formák
szállnak
hullámzó alakzatban
a nemlét minden irányába

Rózsa

fehér rózsa
nyílik
a hóban
siet
tudja
nem lesz többé
nyár

Séta

elfogadtam
a vasárnapi séta gondolatát
és követtelek a télben
és elindultunk
a befagyott folyó jegén
és elsétáltunk
a következő hídig
aztán
egészen a tengerig
egészen a forrásig
egészen a tavaszig
biztos léptekkel a vízen

(Illusztráció: Mary Edna Fraser, Gulf Oil Spill, 2010)

A Szaturnusz a Naptól a hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó.

Én mégis láttam szabad szemmel, és kicsi volt – két tenyeremmel megtartottam volna.
Este volt. Rajtam még a takaró melege és a csókjai.
Így néztem ki az ablakon, és ott volt:
tűzvörös fénylő lámpabúra körül feketés zöld platángyűrű.
Milyen különös kisbolygó, nappal mintha nem is létezne.
Amorffá gyűrött testünk súrlódása hívja életre, az éjszaka vagy a képzeletem.
De ő is látta: mögém állt, szemsugarai ugyanabban a szögben érték az objektumot.
Bizonyosságát adta, hogy ott van.
Még hajnaltájt is látszott.
A nap fénye tüntette el, ahogy testünk meleg egyvelegét, a különös Szaturnuszt.

(Illusztráció: Rafał Olbiński, Zimowy parasol)

„hagyom”
(József Attila)

Én nem számoltam a csönd lépteit,
de föltűnt, hogy az élet egy hosszú hivatkozás.
Ha volt is zaj, sivalkodó macskák a híg éjben,
kínozva egy álmot – ez is csak egy vonatkozás.

Nekem a dallamtalan lét marad a dal,
míg magázódik a köd a hetyke mélyben.
S láttam elélvezni az ördögöt, mikor valaki meghal,
majd ahogy elalszanak a szikrák a szemében.

Voltam vádló és vádlott egy személyben,
egyes szám harmadik, dadogó idegen minden szavam.
De valódi helyem, szerepem kellett felmérnem,
hogy őszintén kinevethessem magam.

(Illusztráció: Leszek Bujnowski: Whisper of the coming storm)