Címke: vers

el fogok kezdeni írni egy verset

egyszer majd el fogok kezdeni
írni egy verset
elkezdem
aztán majd egyszer folytatom
míg végül
egyszer-kétszer
vagy még többször befejezem

aztán azt a verset
el fogom küldeni valahova
ahol majd el fogják fogadni
és idő múltán megjelenik

és én e folyamat
minden egyes állomásáról
majd kimerítően beszámolok
a közösségi oldalakon
és mindenütt az égvilágon
nem felejtve ki
a legapróbb részletet sem

(Illusztráció: Jacek Yerka: Spring labirynth)

fokhagyma > osztriga > sáfrány > LIBIDÓ < stressz < alkohol < depresszió; telik

fokhagyma > osztriga > sáfrány > LIBIDÓ < stressz < alkohol < depresszió

a mostban maradni
de alapvetően elvetélt
ezt a gondolatot is kikaparják belőlem,
mint a vágyat, amikor nyújtózkodok.
árnyékot se foghatok soha,
és a levegőt se tudom harapni.
pedig nincs bennem nagyobb
vágy annál, mint hogy
ne legyek éhes.

 

telik

Észre se vettem és megtelt a peron
így telik az idő
miközben a lámpát figyelem
kínos feladat egy színvak számára
alakzat és forma
hiába mondod csak a fehérre
beárnyékolják a lábak
de látom a távolságot és érzem
így úgy lépek, ahogy te
ma süt a Nap, melegít
árnyékok mozognak
mindennek az árnyéka
a villamos hangja, mikor engedi
folyton ezt hallom
és amikor zárni készül
így telik az idő

 

(Illusztráció: Toni Demuro)

A lélek tava

Egyre ugyanolyanabb a táj

(Márton László: Ottlik szonett)

 

A mi kedvünkért van? Egyáltalán bármi lehetséges
a mi kedvünkért nyáron?
A temetőből kifelé tartva egy kolléga búcsúztatása után.
Hogy ne lássák esendőségünk kitanult képmutatását.
Viccelődtünk.
Akár csak a katonaságnál, amikor reggeli tornára mentünk.
És lógni csak ködben lehetett.
Akkor néhányat az őrmester is elengedett.
Nyugodtan ácsorogtunk az alábocsátott ólomfüggöny alatt.
Ahogy Kornis Misi írta (hamarabb).
S ilyenkor kövekké fagynak a sarak.
Közel jönnek az éhes madarak.
Majd a tornaóra is elmarad.
Befagy a lélek tava.
Tél lesz. Tantermi feladat.

(Illusztráció: Piet Mondriaan: Vízparti fák)

Cédrus inal

Hajladozó, nyúlánk kereszt,
A ház túléli az embert,
A volt kapaszkodik belé.
Üst alatt, lélek-katlanban

Történelem feketéllik.
Csúszómászók nyoma hóban,
A csapáson cédrus inal –
Képmásához hasonlatos.

Hahogyha „látod” a hangot,
A kételkedés konkolya
Csak a lélekmélyen ködöl –
És megjelenik a jó arc.

(Illusztráció: Jacek Yerka: Little House on the Prairie)

Kackiáda; Délután; Diktátum egy állapothoz

Kackiáda

A dísztermekben díszvérzések.
Eső után feltámadnak a művirágok
színei a koszorúkon.
Beutalót kapnak a düheink –
a fehérköpenyesek feloldozást.

 

Délután

A nézők ma katharzis nélkül
maradnak, hangos bagoly-
uhukkal körbetáncolhatják
a szereposztás plakátjait.
Megpörkölt galambszárnyak
a tulipánfa virágai,
csalánízük a számba vág.
A metró ablakai behúzott
függönyök, ha itt lennél,
most feltérdelnék, s a
csőcsíkos rohanásba dik-
tálnám halkan: egész nap
szerettelek.

 

Diktátum egy állapothoz

Királytekintetek a páramérőn a múzeumban.
Lídólovak gipszrepülésem karcolható gipszfogai.
Kaktusztüskék, pedig utolsó útjukon a növényevők.
Szobrászkéz ökölben estig, majd hajnalig.
Az elkóborló, fiatal gyökerek nem találnak vissza.
Neveletlen ősöm meglesi, hogy a sámán gyakorol.
Négykezes anyámmal: lombra és lombfűrészre.

 

(Illusztráció: Veronika Richterová)

Típushiba

Behunyt szemmel néz rám,
s hogy az égdörgés föltépi
szemhéját, a csarnokvízben lebegő
makacs jéghártyáktól csak a kör-
vonalaimat látja. Fiatal még.
Undorodik az öregségtől. Tőlem.
Csak az égi víz kékjén tükröződő
megdicsőülteket szereti.
Mégis egy öngyilkos
pókfonalai tapadnak rá. A megőszült,
duzzadt fonalak elsorvadt,
csonttalan polipkarokként
úszkálnak körötte.  Gorgó.
Ha nem a csillagok levegője
emel, üresnek vél.
Medúzatestű, kígyóhajú
lényként sétál közöttünk,
s hogy különbözzék mindenkitől,
tintahalakból szürcsöli a szót.
Az élettelen dicsőség fekete
leveit issza.
Hátat fordítva néz rám,
hogy ne kelljen látnia (semmit).

(Illusztráció: Redmer Hoekstra: graan)