SZÜLÉS
Szót kaptam, de napokig tartott, amíg
kihevertem a kinn felejtett csöndet.
Nem akarok olyan lenni, amilyen
lehetnék, persze csak akkor, ha hinne
bennem az ég angyala, ami meg azt
eredményezné, hogy ebből a versből
is hiányozna a mennyei sáros
költészet, a pokoli poétika.
Hiszen amikor még nem éltem együtt
a testemmel, jól elvoltam a saját
bőrömben, a tolerancia köpeny,
amiből kibújunk, mint az anyánkból.
SZERENÁD
János féltékeny a jóbarátjára,
még elszereti előle Julit, majd
rádöbben, a fél világra féltékeny
lehetne, ez végleg lecsillapítja,
mától nyugtatót se vesz be, issza az
erdei sós gyógyforrás szent szavait,
legurít mellé a fanyar vadkörte
pálinkából jó pár kupicával és
megáll Juli kitárt ablaka alatt
a legjobb barátjával, akinek a
kezében sír a hegedű, hogy vidám
éjjeli zenét, szerenádot adjon.
EGY KALAP ALÁ
János a múltat, a régi gyepűt, a
gyepföldet méri, bolygatja, büszke a
gyökerekre, melyek kitüremkednek,
mint a keleti, többszáz éves platán
gyökerei a falu határában,
amibe többször belecsapott a menny-
kő, tükörsima szilánk János szeme,
megfürdik a felejtés patakjában,
amitől kígyókövesre pattog a
bőre, fejére kapva a fejfedőt,
gyíkra, békára hagyva a fejfájást,
az üres és léha kalász magasan
hordja a fejét, a silány repcető
virágzik ki a legesleghamarabb,
idő előtt, bocsánatos bűne, hogy
van rá oka, legalább egy röpke kis
pillanatra odafigyelnek rá, ki-
csalja a sima kígyót a bőréből,
ha virágba borul az összes repce,
a kutya se figyel rá, nem még János,
aki a múlttal van elfoglalva, rá-
eszmél, míg a rossz ellen küzdene, hogy
a bűn léhűtői, gyilkos szándékkal,
önzőn, békepártivá vedlenének.
A VILÁG PEREMÉN
Jánossal a lehető legjobban bánt a
nagyapja, csak amikor elhunyt, akkor
értesült anyai nagybátyjától, hogy az
öreg fűvel-fával csalta a nejét,
s amikor felesége már haldoklott,
a fia kezébe adott egy égő
gyufát, gyújtsa fel anyja véres ágyát,
máskor, egy hideg, zord téli éjszakán
kidobta a forró péterkályhát az
udvarra, borgőzösen, szitkozódva,
mivel viszketett még a torka, bort kért,
részegesnek a bor az édesanyja
teje. János azt hitte, biztosan két
ember lakozhatott nagyapjában, vagy
belébújt apró testébe az ördög,
a Teremtő tudhatná, nem a legjobb
kicsi embert fellovalni, nem jó, ha
ördögöt engednek belé. János bús,
akár az ördög, akinek letörték
a szarvát, sehol sem találja helyét,
barangol, mint a Jób ördöge, szárnya
nő, nincs ég, hova repülhetne, tarka-
barka, akár az Isten madárkája,
ha Jánosra ül, magasról leszarja.
(Illusztráció: Mykola Kaftan: Native colors)
