induljunk el te meg én ha kiokád minket a város kövén az éjszaka. sötétben várakozó autók fényszóróinak kereszttüzében menjünk hol a buszmegállók betonját csikkszőnyeg fedi. nem így képzeltem el veled egyáltalán nem így.
a tenger alatti világ még távol volt tőlünk de én már sellőket festettem a szobád mennyezetére tudtam már akkor valakit egy nap meg kell győzni valamiről.
fűrészpor és kagylóhéj borította az ösvényt amin elindultunk te meg én. kábultan mint hosszú betegség után kiterült az éj a város egén.
mentünk a sötét sikátorokon át hol az utcák mocskos gyomra tátong felnyitva mintha műtőasztalon s a sárga ködbe suttogtad a kérdést feleletet rá ne keressél, én sem tudom hová vezet az út.
álmunkban láttunk valamit szirén voltam és téged hívtalak de csak magadra hallgattál. szürke pipafüstben fulladoztál túl a narancsízen a teán a részegségen és a kijózanodáson az erkélyen ülve belesuttogtad a sárga ködbe lesz rá idő? lesz rá?
