irodalmi félreolvasások 70.

Nagyapa össze
(ősze)
*

felezőszünetek
(felezőszonettek)
*

Első szüret
(szünet)
*

Azután feltámadunk
(megdöglünk)
*

Zavarba ejtett fénykép
(avarba)
*

Elsüllyedt szonárok
(szonettek)
*

Ruhlák
(Ruhák)
*

éjjel ülve adtam el a fotelom
(aludtam el a fotelomban)
*

Görcsös szekér
(Göncöl)
*

Boros reggeli üzenetek
(Borús)
*

A méhpempő magyar vitéz
(rettentő)
*

A rettentő magyar piréz
(vitéz)

 

irodalmi félreolvasások 71.

Ruhatárban felejtett lovak
(kabátok)
*

A kabátok reggelije
(lovak)
*

Versegi képek
(Vereség)
*

Szétgombolt jelen
(Szétgondolt)
*

A néptelen velszi bárd
(névtelen)
*

Zalán Tibor legszebb nyakkendői
(versei)
*

Zalán Tibor kedvező áron
(a Libri kínálatában)
*

Kafkák irodai székhez
(karfák)
*

karfák irodalmi székhez
(irodai)
*

Godot-t okozhat a babérmeggy
(gondot)
*

A nyolcadik utas a Hal
(Halál)
*

néhány Covid-művét is előadták
(rövid)

 

(Illusztráció: Vasko Taškovski)

 

Versek észt, lett, litván festők képeire

OSKAR KALLIS: Kalevipoeg

Kalevipoeg, az óriás,
az észt eposzhős,
az igazságos király,

a szép Linda és az
isteni származású
Kalev gyermeke,

győzedelmeskedett ugyan
a gonosz felett,
megjutalmazta
a szegényeket,

de emberi
mivoltát, saját gyengeségét
nem tudta levetkőzni,

megátkozták hát az indulatból
elkövetett gyilkosság miatt.

Egy tóban talált,
végzetes csodakard,
halálát okozva,
átvágta mindkét lábát.

 

KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj

A Szent-tó
összegyűjtött
harmata –

nem a hajnali
füves rétről,
hanem a mezei nyulak,
macskák bajszáról.

 

KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő

Félbehagyott mondatokból
áll a könyv.

A lány minden év
utolsó perceiben előveszi
és beleolvas,
minden évben más-más
oldalon,

ezzel fejezi be a régit,
s kezdi az új évet,
úgy három-négy percig.

Aztán eldugja a könyvespolc mögé,
nehogy még kisértésbe essen,
és év közben is beleolvasson.

 

MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe

A felejtés
az örök élet
hűséges szolgálója.

Nem tiltakozik,
nem vitatkozik,
a véleményét megtartja
magának, istenének.

 

EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél

A tenger és a föld
gyermeke,
az észtországi
Saaremaa szigetéről

a menny láthatatlan
őserdejében
nem a megszokott
ösvényen haladt,
átvágta magát
a bozóton.

Várta, hogy kövesse valaki,
az emberek sokasága,
hogy igazi úttörő legyen.

Senki sem követte,
kivéve az Istent
és angyalait.

 

VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal

A folyó mellett egyenesek
a nyírfák,
s a legrövidebb
úton tartanak az ég felé.

A vénasszonyok szerint,
aki átkarolja törzsüket,
kigyógyul a nyavalyából,

aki meg nem,
az segítséget kérhet
a nyírfaseprűn
repülő boszorkáktól.

 

KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja

Az idős férfi
álmosan
összekulcsolja kezét.

Ahányszor felébred,
annyiszor hiszi,
hogy reggel van.

Nem tudja
megkülönböztetni
az álmot a valóságtól,

pedig az álma
egy megtörtént
valóság utóélete.

Az idős, terebélyes férfi
a teremtésben hisz.

Porszem
a halál szemében.

 

MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950

Minél inkább
kiürítünk, lecsupaszítunk
valamit,
annál nehezebb azt
szavakba önteni.

Fennkölt, magasztos
sivárság
a festészet.

Drámaisága
élesztő a mindennapi
kenyérhez.

 

CHAIM SOUTINE: Kislány kékben

Meghökkentő kép.
A kislány, akár egy látomás,
csavarodó teste
a fákat idézi,
tekintete a melankolikus
angyaloké.

Nem tudni, grimaszt vág-e,
vagy mindig ilyen az arca.

Mintha egy folyóban állna,
s a víz a nyakáig érne –

az ég kékje
bekebelezi.

 

 

MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép

Önfejű kos a festő,
a csúcsra érve
összeomlik,

majd erőt gyűjt,
ugrik egy nagyot
a csillagképe felé.

Az ég demarkációs
vonala egy végtelen
hosszúságú kötőtű:
kiböki a szemét.

 

(Illusztráció: OSKAR KALLIS: Kalevipoeg;
KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj;
KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő;
MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe;
EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél;
VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal;
KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja;
MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950;
CHAIM SOUTINE: Kislány kékben;
MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép)

 

Naplótöredék-vég

Kavicsnagyságú bolygón
íródik sorsom –
tányértörés-lázadásoknál
csendes káromkodásoknál többre
nem futja rebelliómból.
Az őrzésre kapott királyságban
láthatatlan marad a trónus,
visszaadom önként,
(léhűtőnek nem jár)
a viaszjogart s kardot.

Csak az almát tartom kezemben
nézek rá, mint Hamlet a koponyára.
A várakozás tarthat ébren, míg:
nem merül létem békés vegetációba.

 

Törvényszerűségek

Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.

***

Időnap előtt
kitépték szárnyát gubbaszt
földhöz ragadtan.

***

A senkihez tartozás
szorosabb magadhoz
tartozást jelent.

 

(Illusztráció: Leon F. Ruiz: Pebble Beach)

 

Önzetlen kölcsönhatás

Időzónák nélküli napokat élünk,
egy szürrealista festmény káprázatán.
Újra éled a régen tanult, és kép lett.

A fellegek fölött valaki kegyes.
Elhinti a felemelkedés tölcsérét,
behálózza belső utunk hallgatását.

(a földi lét igényét vadon nőtt tüskék óvják)

 

Prózai az egész világ

szuverén önmagam
rendületlenül áll
képzelete mellett
bebetonozva
megálmodott
valóságmentes
tükörképe
fókuszában

 

Vegetatív labilitás

bizonytalan
a holnap
(holnapután is)
feketén bólogat
egy korszak
(ha sötét – nem világít)
bábú vagy
hajas baba
egy polcon
kit nem fésült
az élet
csak kócolt
látszólag nyitott
minden kapu
feltételes szabadlábon
védekezik
az összes adu

/jó tanács/

uralkodj
magadon
(majd méltatom)

 

(Illusztráció: Sandra Francis: Jungle Memory)

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

beszélgetések Fehér Tükörrel

vonateltolódás
ma nem tudok jelen
lenni, ma nem

gyere vissza velem

válaszolj ahol még nem válaszoltam
gyászold el amit nem gyászoltam
mondd ki velem ahol nem szóltam
állj fel velem ahol botoltam

kacagd ki velem amit nem kacagtam
pihenj velem ahol fáradtam
hallgasd velem amit nem mondtál
hiányozz onnan ahol nem jöttél

egy kettő három négy évesen
amikor még nem volt nevem
kérdezd amit még nem kérdeztél

erdőre ahol még nem jártam
táncra amire nem kértek fel
vitákba amikbe nem szálltam
gyere vissza, gyere velem

visszafelé visszafelé
lépj velem
míg megérkeze

 

Napfa. „és ő válaszol nekem a bőrön keresztül”

 

teraszon

A teraszon ültünk, a lombok között most jöttek át az alkonyati fényfoltok, néhányuk a falra vetült, mások a poharakra. Hallottam egy rigó énekét, zörgést az avarban a tuja alatt. A tető még vörösebb, egyébként bordó színe most válaszol az égre. Egy rész fölöttünk még mélykék, lehetetlen.

– Mit tennél most, ha azt tennéd, amit valójában akarsz? – kérdezel.
– Biztos vagy benne?
Csend. Kérdően nézel rám. Aztán a hunyorgó foltok forrása felém fordulsz, de nem egészen. Még a poharat sem veszed kezedbe. A torkomban gombóc, aztán, ej, hagyjuk
– Van egy testem. Egy kiegészítő, fehér, sápadt, férfi. Nem is férfi, inkább kamasz, felnőtt, velem egyidős. Változó. Most magam előtt látom csupasz mellel, és párbeszédet folytatok vele.  Nagyon fontos, hol: a válla alatt, a hónalj fölött , a vállcsont és a mellbimbó között félúton, a fejem ráborul, az arcom éri. Ez a párbeszéd és ő válaszol nekem a bőrön keresztül. Pontosan engem válaszol, pontosan a lenyomatát a számnak. Nem érintem végig, csak szaggatottan, néhány milliméterrel fölötte, siklok a hónalj alatt, itt felnézek a karnak arra a részére, amely a legsápadtabb, ahol kékes a bőr és még a mosott testnek is fanyar, hűvös, árnyékos és némileg szúró illata van. Itt, ahol a fekete fonalak alatt kezdődnek a bordák, ez a rész különösen drága nekem. Itt közeledem, nekem van egy rezgőtestem, egy amőbához hasonló, rezgésekből álló plazma, és most a bordák mögé megy, mert engeded. Engedi – ugyanis ez a képzelt test nekem mindig – te. Orromat és ujjaim végighúzom a bordákon és a bordák között, úgy, hogy a kulccsontnál érzed. Aztán hátrasiklom a lapockákhoz, a hajammal, a fejem, most háttal vagyunk, érted?
Miközben itt ülök, ez az amit valójában teszek.
Elgondolkozol. Babrálsz a pohárral.
– És ha tényleg megtennéd?
– Már tényleg megtettem. Ha most ismét tenném, már nem lenne ugyanaz.
– Kicsit szomorú. Ez a pillanat sohasem lesz itt?
– De már itt volt. Tényleg van benne szomorú. Tudod miért? Mert ha fordítva lenne, és ez a kiegészítő te-m kérdezné, amit te, akkor azt mondanám neki, hogy itt akarok ülni veled a teraszon.

 

Motorozó. „– Ez a pillanat sohasem lesz itt? – De már itt volt.”

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Napfa, Motorozó)

 

ELRENDELÉS SZERINT

A szél most nem alszik a leveleken,
elpattantak a zöld sziluettek,
a csillagfény is csak illúzió.
Egy pillanatra mégis felragyog a nyár,
mert úgy vackolta el magát íriszemben,
hogy olykor életjelet is ad magáról,
sugarán hideg szikrát pattint a hó.

A pelyhek csendes kavarodásában
kinyújtózik a sötét, ostorával oda-
csap a megbokrosodott árnyéklovak
közé; átmeneti mennybéli rendcsináló.

Közeledik az Ég a Földhöz, próbál
kitérni az éteri öleléstől, nem akar behódolni,
csak helyet keres magának a kék ürességben,

hogy összebújhasson egyszer a tartalommal,
ahogy a szerelmesek egymásra lelnek
az eredeti elrendelés szerint.

 

A KÖLTŐ MÁSSÁ VÁLIK

A köd már fürtökben lógott, a hangok
bukdácsoltak a homályban, a világ-
mindenség már csaknem belehalt a sebeibe,
a képletekben nem voltak zárójelek, a hexameterek
szétszóródtak a költő lábai elé, aki már nem
akart többé világcsavargó lenni, de nem akart
a kijelölt remetelakba sem beköltözni.
Imára kulcsolta kezét, majd az asztal alsó
fiókjából elővette az odarejtett
tükröt, s belenézett.
Ekkor felismerte önmagában Isten arcát,
az Édenkert laboratóriumából beadatta magának
a metamorfózishoz szükséges vérátömlesztést,
s a karjaiban hihetetlen erőt érzett.
Egy kicsit állt még a tükörrel a kezében, majd
felcsatolta a lételőtti csendből kimentett szárnyakat,
s az emelkedés felszabadító mámorával
átbillent a végtelen kékség kapuján.

 

(Illusztráció: John Wilhelm: The good weather umbrella)