Versek észt, lett, litván festők képeire
OSKAR KALLIS: Kalevipoeg
Kalevipoeg, az óriás,
az észt eposzhős,
az igazságos király,
a szép Linda és az
isteni származású
Kalev gyermeke,
győzedelmeskedett ugyan
a gonosz felett,
megjutalmazta
a szegényeket,
de emberi
mivoltát, saját gyengeségét
nem tudta levetkőzni,
megátkozták hát az indulatból
elkövetett gyilkosság miatt.
Egy tóban talált,
végzetes csodakard,
halálát okozva,
átvágta mindkét lábát.
KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj
A Szent-tó
összegyűjtött
harmata –
nem a hajnali
füves rétről,
hanem a mezei nyulak,
macskák bajszáról.
KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő
Félbehagyott mondatokból
áll a könyv.
A lány minden év
utolsó perceiben előveszi
és beleolvas,
minden évben más-más
oldalon,
ezzel fejezi be a régit,
s kezdi az új évet,
úgy három-négy percig.
Aztán eldugja a könyvespolc mögé,
nehogy még kisértésbe essen,
és év közben is beleolvasson.
MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe
A felejtés
az örök élet
hűséges szolgálója.
Nem tiltakozik,
nem vitatkozik,
a véleményét megtartja
magának, istenének.
EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél
A tenger és a föld
gyermeke,
az észtországi
Saaremaa szigetéről
a menny láthatatlan
őserdejében
nem a megszokott
ösvényen haladt,
átvágta magát
a bozóton.
Várta, hogy kövesse valaki,
az emberek sokasága,
hogy igazi úttörő legyen.
Senki sem követte,
kivéve az Istent
és angyalait.
VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal
A folyó mellett egyenesek
a nyírfák,
s a legrövidebb
úton tartanak az ég felé.
A vénasszonyok szerint,
aki átkarolja törzsüket,
kigyógyul a nyavalyából,
aki meg nem,
az segítséget kérhet
a nyírfaseprűn
repülő boszorkáktól.
KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja
Az idős férfi
álmosan
összekulcsolja kezét.
Ahányszor felébred,
annyiszor hiszi,
hogy reggel van.
Nem tudja
megkülönböztetni
az álmot a valóságtól,
pedig az álma
egy megtörtént
valóság utóélete.
Az idős, terebélyes férfi
a teremtésben hisz.
Porszem
a halál szemében.
MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950
Minél inkább
kiürítünk, lecsupaszítunk
valamit,
annál nehezebb azt
szavakba önteni.
Fennkölt, magasztos
sivárság
a festészet.
Drámaisága
élesztő a mindennapi
kenyérhez.
CHAIM SOUTINE: Kislány kékben
Meghökkentő kép.
A kislány, akár egy látomás,
csavarodó teste
a fákat idézi,
tekintete a melankolikus
angyaloké.
Nem tudni, grimaszt vág-e,
vagy mindig ilyen az arca.
Mintha egy folyóban állna,
s a víz a nyakáig érne –
az ég kékje
bekebelezi.
MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép
Önfejű kos a festő,
a csúcsra érve
összeomlik,
majd erőt gyűjt,
ugrik egy nagyot
a csillagképe felé.
Az ég demarkációs
vonala egy végtelen
hosszúságú kötőtű:
kiböki a szemét.
(Illusztráció: OSKAR KALLIS: Kalevipoeg;
KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj;
KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő;
MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe;
EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél;
VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal;
KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja;
MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950;
CHAIM SOUTINE: Kislány kékben;
MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép)
