Mikor feltarthatatlan volt az élet áradása, és a világ Egyetlen Kertben szökött föl az Égig, belehallgatva az éden zenéjébe, meglesve a lábujjhegyen ágaskodó mesék tündéreit, a bodzabokor alatt csodás szívdobbanás volt minden. Vajon ez az önfeledt, színeivel vakító jelenés, sohase múló gyermekkori útravaló, meddig lehet még az enyém? A délután kisimított selyme alatt megülő pára […]

Olyanok voltak, Kormos Feri és Marina, hogy nem igazán lehetett észrevenni őket, ahogy a kissé ágrólszakadt embereket általában, de ha valaki mégis megfigyelte volna, nem túl tolakodón, csak úgy kedvtelésből, talán elmosolyodott volna, hogy jé, mégis csak lehet élni, ha akar az ember. Mocskos ruhákban, fáradtan, jókedvűen. Hisz egy pillanat az egész, s akárkinek összejöhet, hogy boldog legyen e sok jelentékeny semmi közepette.

Egyedül ült a padláson, a pókhálókat meg-meglengette a huzat. Csipke, rémlett neki egy név. Meg Gyurma, rémlett egy másik. Előtte egy vödör víz. Nagyon kopott vödör volt. Most…! A napfény átszivárgott a padlás résein. Délután. Csipke: az ő neve volt régen. Nagyon-nagyon régen. Mintha csak a múltunk adná meg a jelenünk értelmét egy idő után, […]

Későre jár, a metrón ülök, kezemben egy női magazinnal. Néha belelapozok, de csak a szemeim követik a betűket, az agyam máshol jár.

Elkezdem gyűrögetni a szoknyámat, és dülöngélek, nem bírok megmaradni. Végig figyelni fognak. Figyelni fogják, hogy tényleg példát mutatok-e, hogy rosszat mondok-e, hogy szaladgálok-e, hogy mennyire szépen eszek, mindent, mindent figyelni fognak.