A kisbusz hátsó ajtajához ütődött valami. Összerezzent. A csomagok közötti résekben nem látott semmi gyanúsat. A tükörben pillantotta meg őket. Sötét hajú kamaszok lopództak felé fekete pulóverben. Pár másodperc alatt körbevették az autót. Éhes szemű hiénák. Könnyen kiszúrták a magyar rendszámot az egyetlen autón, ami a romos utcán parkolt. A szocialista realizmus jegyében megtervezett, félig kész, vaksin tátongó lakóházak között dekkolt szabad prédaként. Ildinek annyi ideje maradt, hogy lezárja az ajtókat. Dühös és ideges volt egyszerre. Megmondta Tamásnak, hogy ne álljanak meg Nagyváradon. Ehhez képest itt hagyta egyedül a kocsiban. Kísértetváros, futott át az agyán, amíg várakozott. Próbálta elképzelni, mi történhetett, de megzavarták. A kölykök, miután látták, hogy kizárólag csomagok tornyosulnak a hátsó ülésen, mint piócák tapadtak az üvegre. Szó nélkül bámulták másodpercekig mind a hatan. A legmagasabb fiú ütött először. A pár naposnak tűnő seb kidagadt a homlokán, amikor öklével belebokszolt az ablaküvegbe. A lány ösztönösen középre húzódott, és összegömbölyödött. Egy kormos képű, talán tizenkettő, ha lehetett, bottal verte a hátsó ablakot. A harmadik ütésre robbant. Apró szilánkok terítették be a csomagokat. Egy kéz nyúlt be, és megpróbálta kinyitni az ajtót. A dobozoktól nem fért hozzá a kallantyúhoz. A legidősebb suhanc nem vette le a lányról a szemét. Ekkor szólalt meg először, furcsa akcentussal. Se nász, se avar bővebben… →

Délután fél kettőre esett a meeting. Vince egy harmadrangú kávézót szemelt ki magának, ahol még kotyogóst főztek, és zsíros kenyeret adtak reggelire, ebédre és vacsorára. Helyet foglalt az ablak mellett, távol a gyanúsan hajléktalannak kinéző, toprongyos férfitól, aki a vécé közelében telepedett le egy szakadt könyvvel. Az aktatáskáját a földre rakta, majd át a szemben lévő székre, mert akárhogy próbálkozott, a nagyanyja babonáit nem tudta távol tartani magától, még ennyi idősen sem.

Nem mintha bármi pénz vagy szerencse elhagyhatta volna. Melinda otthagyta, s mint egy tornádó, vitte a házat, kocsit, gyerekeket. A kicsikkel találkozhatott két hetente, a nagyok meg utálták eléggé, hogy ne lássa őket, csak karácsonykor. A felesége – pontosabban volt felesége – titkon talált magának egy harmadik felet, akivel hónapokig bensőséges viszonyt folytatott, és aki történetesen a főnöke volt, a félolasz, olajos bőrű, tompa orrú dzsigoló, Vittorio. Vince először csak jóízűen nevetett, mikor meghallotta, mert ugyan már, Melinda pont azzal csalja meg, akinek ugyanaz a neve, mint neki? Győztes? Vicces volt, bár a vicc rossz volt. A felesége persze összepakolt, mert, mint mindig, ő sértődött meg, majd lépett le a négy gyerekkel a hátsóülésen. Nemsokára jött a válóperes ügyvéd, a gyermekelhelyezési per még nem dőlt el végleg, ám Vince – nevével ellentétben – egyáltalán nem érezte a győzelem ízét. Kávészünet bővebben… →

Néhány perccel 10 óra előtt szálltam le a sárga kombinóról a Corvin-negyed megállójánál. Tél volt, december eleje, adventi vasárnap, de sajnos a hó sehol, pedig az advent, s főként a karácsony akkor az igazi, ha a tájat puha, fehér fátyol takarja. Azért jöttem egyedül, mert Hildának Budapestre érkezett a lánya, aki ritkán jár templomba, megjegyzem, én sem túl gyakran, most is főként az Osztováta karácsonyi koncertje miatt. Az aluljárón keresztül jutottam el a Hőgyessy Ferenc utca sarkához. Néhány pillanatra megálltam, hogy újra megcsodáljam az Iparművészeti Múzeum kivételesen pazar épületét. A látvány szépségéből némileg levon az épület előtt álló fából készült, fedett gyalogút. Ez a tétovázás azt eredményezte, hogy elkéstem, hiába szaporáztam meg lépteimet. A nehéz kapun át jutottam be a tágas udvarra, ahol majdnem beleütköztem egy középkorú, olasz férfiba. Nem tudom, miért gondoltam olasznak, mert bár régies, de magyar öltözetet viselt, talán, mert a néhány méterrel odébb álló másik férfi Giorgonak szólította. Rajta is történelmi időket idéző öltözék volt, határozottan tudtam, hogy germán, az akcentusából ítélve, sváb, de inkább szász. Így visszagondolva érdekes, hogy meg sem lepődtem a két férfi különös ruházatán, történészi ismereteim alapján úgy ítéltem, a XVI. század végén, illetve a XVII. század elején viseltek ily gúnyát komoly, egyházi emberek Magyari-országon. Nem szeretek elkésni sehonnét, főként nem templomból, ezért kapóra jött számomra, hogy mögöttem sietett egy idősebb hölgy is. Gálánsan magam elé engedtem, így a belépéskor főként rá szegeződtek a kíváncsi tekintetek, miközben én gyorsan beosontam a hátsó padsorok egyikébe. Már javában tartott az istentisztelet. De mégsem tudtam teljesen észrevétlen maradni, ugyanis Donáth Zsuzsa, az Osztováta egyik énekese felismert, és széles mosollyal az arcán felém biccentett. Adventi novella bővebben… →

Emil ma eldöntötte, hogy mindenhol kellemetlenkedni fog, ahova csak beteszi a lábát. Már a tizenkettedik emeleti panellakása ajtaján kilépve nekilátott megvalósítani a tervét. A papírdobozos csótánycsapdájában lévő döglött bogarakat átkaparászta csupasz ujjaival a szomszéd lábtörlőjére, hogy később a hangos káromkodásokon kuncogni tudjon, melyek az özvegy hölgy száját hagyják majd el. A férfi lesétált a legközelebbi szupermarketbe és a bejáratnál kikutatott a táskájából egy papírgalacsint. Mindeközben a  fotocellás ajtó szüntelenül nyitódott, majd záródott, ugyanis Emil pont olyan távolságban állt meg tőle, hogy megzavarja a rendszert. Alaposan kisimítva a régi blokkot olvashatóvá vált az évek óta változatlan bevásárlólista: II.emelet 3/A bővebben… →

Hetek óta nem kíván semmit. Minek is kívánná, hiszen már alig érzi az ízeket. De most a hentes pultja előtt ácsorogva összefut a szájában az öreges nyál a nyers csirkemáj láttán.
-Lilikém, legyen ma máj!
Lánya gyanakvón nézi, végül bólint, és kér egy hentes-maroknyi májat az eladótól. A puha vörös párnákon apró szívek himbálóznak, miközben a hentes nejlonzacskóba teszi őket. Máj bővebben… →

Csodaszép reggelen ébredt Zoli, a fiatalember. Épp ment ki a konyhába rágyújtani, amikor azt látta, hogy anyja csak bámul kifelé az ablakon. Mikor Zoli is odalesett, azt látta, hogy egy halott hajléktalant tesznek a mentők a hordágyra. Olgát megviselte a látvány, közben rágyújtott. De rögvest Zoli is azonnal.
–Hogy lehet egy embert így megalázni? – kérdezte Zoli.
–Ez már halott, fiam… – mondta Olga. A halott hajléktalan bővebben… →