∞ Neev: Fast Patterns (Katherine, 2023)[1]
égről égre, de földről földre. földtől, végig a dombon, fel, le, fel, húzva eget, sást, kavicsot. hogy kerüljek máshová, ha nem lábon? szakadék, küszöb, csak semmi, ami látható.
a legrövidebb út, de a leghosszabb. ki vagy, vagy ki vagyok, mert jött velem, amíg mentem, álltam, ültem, csak jött, és állt, és ült. három felhő és négy sötét Hold, lángok.
elindultam, maradással, zuhanással, és a földdel meg minden fekete homokkal és sárral, hogy megyek, akkor is, ha az egész felhős nehéz eget kell a hátamon, a földön, vonszolni erővel.
és jött, és jött, és sehol se állt meg, sehol se pihent. ki bokája, ki szakadéka, napersze, hát kié. belelépni a más szakadékába, bizonyára.
indulás előtt a kutyának szórok. aztán az ajtó a kilinccsel, előre, a kulccsal, visszafordulva. a lépcső, lépcsőfokok és a mire gondoltam közben.
kinek a földrengése, kinek a szerzetesszobája, csörögnek a tányérok a polcokon, naptányér is, mikor épp a Nap egén futottam a szelemmel, és akkor hullt, hullt a szürke eső.
láthatatlan szeretnék. hogy figyeljek magamra, ha látnak? akik így látnak, azt gondolják, mindig így vagyok? szerethető vagyok, ha rosszul?
végig a hegyen, fel, le, lépcsők vagy lejtő. bal oldalon a korlát, mikor jobbkorlátért kapaszkodom, hátrafelé menjek? ölelésbe, nevetésbe, a szavak ágbogai.
nem mertem megmondani, otthon estem el. induláskor, a kertben. maradjak, napersze, ki jön hozzám, ha nem megyek? a sehol semmi kezek, a seholkezem, amit nem nyújtok.
hogy megint, de ne mondjam, hogy nem, végülis bal, nem jobb, az más. az otthoni lépcső után, a sehol semmiben, igen, a gondolataimban esek el.
és így, na így, üljek csak egyedül a saramon, az egemen, napersze, ropogtassam a kenyerem, a hangyáim a morzsát. egy hét, két hét, hat, hét, ki írja a szavakat, ki féli.
ülve is tudok játszani, ahogy hoz-visz, rakosgat körülszaladva. mesét olvasni, ahogy a szemébe nézve, szememből a szemébe mesélek.
krém, hideg, bokaszorító, bal lábam párnákon, takaró. nem mozgatom a bokám, nem állok rá, inkább fél lábon ugrálok, ha vécére. a tűk, a tüskék szúrós szavai.
holnap földrengés volt, hallom, az egész világ beborult a tengerbe, az erdő, színes szoknyásan, ahogy járt és mesélte.
falépcsőn lemászva, elvinne, de van-e értelme? hát van-e, ha nincs is, legalább az a lombkorona, az a susogó szellő biztonsága, hogy akkor is van valaki, amikor nincs.
és nem, nem kapaszkodni a féligkezekbe, csak várni, napersze, hátha látja, de hát én akarok láthatatlan lenni, nem? a szakadékban, minden szakadékban, természetes élőhelyem.
egyedül, vagyis a tüzekkel és harapós kígyókkal. abba kapaszkodjak, amim van. végig a hegyen, fel, le, lépcsők vagy emelkedő, jobbkorlát. akadályosítás.
ropogtassam a száraz csiripiszlimet, a száraz kenyerem kiszáradt sarkát. és mit mondjak, hogy ígérjek, az út ereje nélkül? innen ígérjek, a sárga homokból?
beestem a szakadékba, kiestem a szakadékból. néztem, ahogy száll a szelem, nélkülem száll a kopár égbolton. sok, vagy nehéz, vagy csak más nyelven, szakadékszavak napsárga virágai.
seholból sehovába, tovább, semmi egek. nem haza megyek, mert nem otthon vagy. másik vonat, a táskák, én, a lábamnak is külön szék, cipő nélkül, legalább addig nem nyom.
akárhogy látnak mások, én láthatom magam máshogy.
☙⚘❧
virág nyílt a sebemen, szavamon. ablak nyílt, szellő járt, nyitogatta az ajtókat, ablakokat. fák sötét és világos fényei, árnyékai, ahogy susogva, ringva, amikor nyitottam a szemem.
ajtón jött be, volt ajtó bejönni. távoli erdők, ahogy a visszhang, hallom, hallak. és hallott. és látott. látszom, vettem le magamról a láthatatlanságszínt.
és a semmi láthatatlan erdők távoli odvas fáiból, amíg feküdtem, érkezett, akit nem láttam meg, de jött, és készített, és hozott.
a fekete, amit a bokámra tett, tőzegpakolás, amíg csak feküdtem és sírtam. kerek felhő úszott, kanyarodott a széllel, és megérkezett a napsugár, az ablakon nézett, hullt rám.
kit látok, amikor magamat. gyógyít a kő, a föld, meleg. aztán a gyümölcsös, fa alá, a kocsiból szedek, aztán a kocsiból kimászva, támaszkodva, cseresznye. van külön cseresznyeszomj.
a mesterséges tavaknál indiai eukaliptuszos krémet kapok, onnan a botért megyünk. és így, egestül, sarastul, sásszavak, tűzszavak. minden, ahogy terveztük, kivéve.
☙❧
2023. 07. 14. 17:55:19 – 2025. 04. 20. 7:02:53
vonaton Budapest > Veszprém –
kocsiban Pilisvörösvár > Nagykapos, Szlovákia
[1] Amit hallok: ’What made you so scared to tell / Open up to the people that love you / And only care when you are well.’
A sor eredetileg: „What made you so scared to tell / Open up to the people that love you / And only care that you are well.”
EGYIK-MÁSIK
1. Bevilágítani egymásba
2. Hol a Nap
3. sebet mosott rá
4. Esőben kereste
5. eső régi hangja
6. Vigyem magam
7. Másikfelé szavak
8. Kéthold süt szemembe
9. Kitalált szavak nyelve
10. Szavunk egymás felé
11. Ahogy Holdra nehezedik felhő
12. Amikor jól
ÜRES HELY
0. Amikor jól
1. Üres hely
2. Üres hely kertje felhő
3. Két hely, üres
[Kóbor] [Jázmin]
(Illusztráció: Archanain: Enchanted Valley At Sunset 09; ArtbyKittiGaraczi: Saturated Sunset)
