∞ Ольга Стурова (Воронеж): Страдания под балалайку
(Народная студия, 2018)
[Olga Sturova (Voronezh): Stradaniya pod balalayku
(Narodnaya studiya, 2018)]

Tegnaptól egy hétdecis citromlekvár van a szoba közepén. Emlékszem, tavaly főztük be, semmit sem tettünk hozzá. A kis fáról szedtük, a verandán áll. Nincs egészen középen, kimértem, hol lenne, ha középen lenne az üveg. Ott nincs semmi. Nem is hét deci, hét egész kettő. Átlépem, mikor a szobában járok. Laura is átlépi. Áron is. Kerülgetjük.

Végül is nem túl nagy, alapkörének körülbelül hét centi az átmérője, az üveg magassága tizenhat. Elhúzom a függönyöket. Tavaly főztük be először, Laura kérte. A citromfa az ő fája. Egy üveg lett. Arra gondoltam, mikor kevergettem, de inkább behúzom a függönyöket. Már négyéves.

Laura kígyókról mesél. Este kígyót szokott látni a falon, na nem én meséltem neki. Áron szokott este mesélni. Laura magának is mesél, vagy a kígyó a falon mesél neki magáról. Volt egy Piroska és a farkas mesekönyvem, amiben majdnem minden képen más a kendő a kosárkán. 590 forint, megrendelem. Laura és a kígyó, ez minek jut eszembe.

Tegnaptól tizenhárom építőkocka van az asztal alatt, látom, a macska átlépi őket, mikor az asztal alatt jár. Na nem mind kocka, van téglatest és gúla is. Illetve háztető alakú, annak négyzet az alapja, két háromszög és két négyzet az oldala. Egymásra meg egymás mellé vannak rakva. Azon a vásáron vettük, ahol a macskával találkoztunk.

Hazáig követett minket, pedig nem gyalog mentünk. Mikor az asztalnál ülünk, vigyázunk, bele ne rúgjunk az építménybe. Főleg a lila háztetőre vigyázok, Áron a zöld kockákra. Összerakni és szétszedni, elrakni, felseperni, itthon ez a játék. Az erdőben meg lehet hagyni az építményeket. Az asztal alatt erdő van most?

Áronnal is vásáron találkoztam először, akkor sem oda indultam. Nem vettünk semmit, és nem is akkor ismerkedtünk meg, hanem a fenyőerdőben. Laurával aztán itt találkoztunk, mikor megfogant és megszültem. Akkor a macska még petesejt volt az anyja petefészkében. Laura a kígyót rajzolja, na nem a falra, füvek és az árnyékuk, ilyen színű.

Tegnaptól szibériai írisz virágzik a citromlekvár mellett. A váza sincs középen, kimértem. Mikor a könyvespolchoz megyek, meglocsolom. Van egy könyvem az íriszekről, azt nem locsolom. Laura azt mondja, Luca is mesélt neki a kígyókról, náluk is van biztos a falon. Neki se én mesélek este. Mikor nálunk alszik, együtt nézik a kígyókat?

1996-ban adta ki az Elek és Társa, az antikváriumban a fiúval is nevettünk a kendőkön. A nagymama meg a szekrényben, „még az ajtót is magára zárta”. De melyik szekrény záródik belülről? Áron is „zár”, mikor „csuk”. Én már csak azt kérdezem, kulccsal vagy kilinccsel? Mondjuk a szekrénynek kilincse sincs bent.

Nőszirom, van ilyen gombom is, azt sem locsolom. Arra a két szoknyára szeretném felvarrni, amiket a párnahuzatból csináltam. A nagypárnából magamnak, a kicsiből Laurának. A takaróhuzatból nem csináltam szoknyát. Nincs zsebük, a párnáknak nincs. Áron azt mondja, én még a párnahuzatra is varrnék zsebet.

Tegnaptól patchwork takaró van a könyvespolc előtt. Laura ül rajta, vagy a macska. Mikor könyvért hajolok, vigyázok, rá ne lépjek. Áron kéri a Dispenzát, kéri Az ezüstfogú leányt. Míg a könyvekért megyek, meglocsolom az íriszt, a takaróra nem lépek, visszafelé a macska szalad át előttem, átugorva a citromlekvárt.

A kiságyba szántam, takarónak. Nem fejeztem be, a szekrényben a ruhák mögött volt eddig. Mutatom Laurának a kendőket a könyvben, nevetünk. Belép a szekrénybe, igaziból nincs-e kilincs. Szegletes lednek főzeléket eszünk, a macska nem. Áron még nem ért vissza az erdőből. Laura térképet rajzol a falról, hol van rajta a kígyó, mikor hol.

Felhőt is szokott látni az ablakon bejönni, meg hogy hány szem szezámmagot teszek a pogácsatésztába. Azt is látta, hat óra tízkor felhív Lile, és mikor beszéltünk, mondta, látja Lilét, kék a szoknyáján a zseb, ne felejtse el kivenni belőle a három szem paszulyt és a maroknyi tüdőfüvet. Nem mertem rákérdezni.

Tegnaptól a nagy sámli van a lekvár másik oldalán. Laura alatta bújik át, Áron átlépi, én mellette megyek el. A macska a sarokból nézi meredten. A kamrában volt eddig, Áron apja készítette, a fa az erdőből. Teát főzök a dombon szedett kakukkfűből. Madár van a szobában, megijedt, nem mozdul. Áron kinyitja az ablakokat, várunk. Vár.

Áron a partvissal felé nyúl, na nem tudom, ez bátorítás-e. Röpdös, kirepül. Legalább nem kell azt mondanom, tegnaptól madár van a szobában, az asztal alatt a kockavár emeletén lakik. Meg az asztalon a gyümölcsöstálban. A ruhaszárítón. Az írisz mellett. A komód tetején. És akkor mondhatnám, melyikünk hogyan kerülgeti.

Meg hogy amikor megyek locsolni, esetleg magvakat szórok ki a madárnak, remélem, megeszi. Már csak az ágvágó hiányzik, Áron egy éve keresi, a szoba közepén lenne ideális megtalálni, mondjuk az asztal alatti erdő és a görbefa bútorok nem tudom, mit szólnának. Tegnaptól a sámlin ciklámen virágzik, meg egy sárga virág, azt nem ismerem.

A ciklámenről nincs könyvem, a sárga virágról van. A vázák agyagból, Lucáéknál korongoztunk, aztán Laurával díszítettük itthon, fenyőket festve rájuk körbe, mikor Lucára gondolt, de nem mehettünk át, mert elutaztak. Luca nekem is megmutatta a kígyót, ő agyagfigurákat készít róla, agyagtérképet. Figyelem, Laura hova nem lép, oda én se.

Félek, hogy fél, de nem fél, lát. Pedig attól félek, veszélyben van, vagy veszélyben vagyunk, és én tehetek róla vagy ellene. Senkivel nem beszélünk róla. Én kértem. Laura kígyótérképei a lila rongyszőnyegen, Áron átlépi őket. Lefordítom mind, átvág egy szél a szobán, megfordulnak, Áron átlépi őket. Laura kérdezi, Luca mikor jön át.

De Luca nem lesz a testvére, pedig van egy Luca nevű testvére, látom. Mire várok? A félkész ruhák, szobrok. A szoptatás. És amiket akkor láttam. A varrógép vár, az egyik szobor néz. Laura kérdezte a szobrokat, de az már mintha egy másik élet lett volna. Lucáék lehet, külföldre költöznek. Tengeren túlra. A kígyó nem tudom, tud-e költözni, vagy a falhoz tartozik?

Tegnaptól doboz van a szobában. Vagy csomag. Múltbéli félrerakott dolgok, vagy most érkezett? Pórélevest eszünk, Laura kérdezi a festményeket a dobozban. Apa képei, én is látom, mikor kérdezi. Áron kinyitja a dobozt, le volt ragasztva. Festmény a takahepárról, a kauai akialoa, az oahui akepa és a kis koapinty találkozása a gyászos gyapjasmadárral.

Senkivel nem beszélünk, mióta nincs óvoda, itthon vagyunk. Lucáék kiköltöznek a házukból, pakolnak. Erdei galambvirág, berki szellőrózsa, harmatos hegyékesség és kilenc turkesztáni tulipán, az égen ködív, ez egy másik festmény. Most látom először. Tegnaptól egy életnagyságú guécs fa indiai elefánt szobor van a doboz mellett, az lenne érdekes.

Tegnaptól crwth, kokle és balalajka van a takarón. Álmomban játszom rajtuk. Holnaptól biztos csillagos tragopán fog a komódon költeni, éjszaka fán alszik, remélem, akkorra fa is nő. Laura mesélte, álmában nőnek a bútorok ágai. A hangszeres könyvet nézzük, nincs benne a crwth. Leesik a toronyról egy gúla, a macska szökkenve vág át az asztal alatt.

Laura szalad utána, majdnem átesik a varrógépen. Vadcsapásokat alakítunk ki? Hová kerülnek ezek a dolgok? A kockák szétgurulva, már ha gurultak, Lucát látom, vajon Laura is látja? Tud róla? Áron az erdőből jön, nyílik a kapu. Begyúrom a tésztát, nem gondolok se lenmagra, se napraforgóra. Hol látod a kígyót? Mutassuk meg apának.

2020. 05. 09. 4:07 – 2024. 12. 21. 17:09:32

(Illusztráció: Maya [Ranjani and Ramya from Chennai Tamil Nadu, India]: Slithery Snakes’ scaly skins; Csillagos tragopán [Satyr Tragopan, Singalila National Park, India, 2017.03.30.])

∞ ლამარა ბახბახაშვილი & ანსამბლი მზეშინა[1]:
მთაო გადმიშვი მაღალო
(ვარდისუბანი, თელავი, კახეთი; გადაცემა ეთნოფორი, 2018)
[Lamara Bakhbakhashvili & Mze Shina Ensemble:
Mtao gadmishvi maghalo
(Vardisubani, Telavi, Kakheti; Gadatsema Etnopori, 2018)]

’A tengeren úszik az óriási cethal, a hátán áll Vaj, fogja a bajszánál és utasítja, mintha nem cethal lenne, hanem rén.’

Egy év óta nem látja, csak a vizet. Zúdulnak a hullámok, mintha domb. Abba az irányba nézett, ahol a föld fekszik. A föld teljesen tisztán eltűnt a szeméből. Szülőföld, szülővíz. A vízben valami mutatkozott, valami óriás fekete.

Eső jött, töltötte meg a csónakot, és a vihar épp a cet szája felé sodorta. Gondolta, nem is baj, bent legalább az eső nélkül utazhat, de az eső a cetben is tovább esett. A nagy fekete felhők jöttek utána a cetbe, a cet meg köhögött, mert azok a nagy felhők befurakodtak a száján.

Bejött a Hold is, és éjszaka lett a cetben. Reggelig aludt a Nap kint, aztán a Hold kiment, a Nap bejött, kisütött a cetben. Partot ért akkor, kiszállt a csónakból, sűrű erdő. Milyen fák vannak a cetben? Az erdei halak fán laknak? A Nap jött utána, ahogy ment. Árnyék is jött utána, és a Nap után Hold.

Vízhez értek, tüzet rakott a víznél, fából. Szülőtűz. És egyre beljebb, ahogy elnyugodtak, ő, az árnyéka, a Nap és a Hold. Három csillag úszott a vízen, csöndesen utánuk, és egész éjjel nézték, nézték a tüzet. A tűz csendecskén pattogott, ágról ágra ugrált. Óvatosan beleharapott a száraz ágakba.

Kétszer beesett a Nap a sűrű erdő mögé, és amikor gördült harmadik alkalommal, bejött a cetbe a szél. Szerteszét fújta a tüzet. Jöttek a felhők, és megint esett. Széleső, széltűz. Szülőszél? Harap a szél, eszi a leveleket. A szél is ellenem fúj! A sűrű fenyősben talált egy helyet, ahol nem űzte a szél, és tüzet rakott.

Halkléptű folyó járt arra, erdei halak. Aranyhalak, ezüsthalak. Kőhal. Holdhal, ahogy a Hold a víztükör fölé ért, megjelent. Szélhal, sárhal. A vízhal nem lenne jó, nem lenne egyszerű megkülönböztetni a víztől. A nádasban csöndben aludtak a hullámok, ébredezett a szél. Sivatag is jött utána egyre. Egyre távolabb a tenger.

Azt hitte, hogy csendben van, pedig beszélt. Az álmát mesélte, és a nyírfák halkan, ahogy hallották, hallgatták, és visszamesélték neki, mikor felébredt. A szelek is hallgatták. Nem tudta, az álmait hallja, vagy a szél álmait, mert azok is beszéltek, és a fák a szelek álmait is belemesélték az álmába.

Aztán némán fújtak a szelek, mese nélkül, és amikor a tüzet rakta, némán világított, fény nélkül. Meleg nélkül. A tenger is jött utána, de a csónak nélkül. És gyorsan kellett a nyírkéregből új csónakot, és már sodorta, a part meg jött utána távolról. Lemaradt a Nap, a Hold, az árnyék. Csak egyre beljebb és beljebb, egyedül, teljesen sivatag nélkül.

Éjszaka és nappal nélkül. A halban nincsenek ilyen változások. Tengerhez ért, van a cetben is tenger, benti tenger, sós halak. Húsvirág, halvirág. Ragadozó növény. Szétszikráztak a tűk, amik vannak a fán, mintha jég. A mozdulatlan fenyők között, akik álltak titkos légzéssel, hömpölyögtek a hócsillagok, egymásba ütköztek és felaprózódtak.

A két tenger ahol találkozott, kinti tenger, benti tenger, ahol a hullámok összemosódtak, tokhal úszott, hósármány röpült fölötte, mint a nyíl. Állt, álmodott, vagy mesélte, már álmában meséli, gondolta. Hóvihar, szélvihar. Teliholdhal, Féligholdhal, Holdsarlóhal, ahogy úsztak körülötte. Kővihar, halvihar. Földhal, szárazföldhal, mint egy száraz kő.

Sültüske, haltüske. Tüskefenyők, fenyőtüske. Füsttüske. Virágzó tüske, ahogy nyílt. A víz alatt nincs szél, van? A parton úszott a cet tovább, vagy álmodta. Mikor álmodik a cethal? A folyót látta, amin jött. A hósármányt követte, aki a tokhal nyomában szállt, szavakat sodort felé a víz, a szél. Beszélek, és vizet hallok! Ez csak egy távoli vízhang.

A folyó elcsendesült, az erdő elszomorodott. A madarak felrepültek a felhőkhöz. A halak egész rajban szétúsztak az összes irányba. Keresztülnézett rajta a Nap, ahogy járt. Tüzet rakott, amíg az eső csendecskén, sűrű szövésű felhők, ritka szálú eső. A háromszínű kurta szivárvány és a kilenc színben játszó szivárvány hídján érkezett az ismerős földre.

Üdvözölték a fák, és a fák árnyékával érkezett az árnyéka. Megölelték egymást.

Néhányszor a cethal az egész tengert átússza.

Ha van egy szán, de nem vezeti senki, a rének honnan tudják, hová mennek?

⚪

2024. 04. 05. 14:05 – 2024. 12. 29. 11:37:43

[1] თათია ლეგაშვილი [Tatia Legashvili].

Obor z kamenných hôr. Mansijské, nenecké a chantské rozprávky, ford. Mária Ďuríčková, Východoslovenské vydavateľstvo, Košice, 1986.
* Ako Vaj premohol veľrybu, nenecká rozprávka, 85–91. [Hogyan győzte le Vaj a cethalat, nyenyec mese]
* Smelá Taťja, mansijská rozprávka, 32–36. [Vö. A bátor Tatya = Nagyapó mesefája. A csónakázó kisegér. Északon élő uráli népek meséi, ford. Bán Péter, Ion Creangă Kiadó–Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2002 (Új sorozat, 9), 100–105.]
* Bohatier Taňja, mansijská rozprávka, 78–82. [A hős Tanyja, manysi mese]

(Illusztráció: Kim Smith: Snow Bunting; Gwenn Seemel: Big Mama (Blue Whale), 2012; K. Vaudin: Abstract Two Whales)

∞ Նաիրյան վոկալ անսամբլ[1]: Թոն կուգա վերևից (2024)
[Nairyan Vocal Ensemble: Ton kuga verevits (2024)]

– Van olyan, hogy valakik egymást nem látják?
– Vakok?
– Nem, csak egymást nem látják.

07. 22.❡ 🐋

A megtalálás napja, a második. Másodjára is második nap. Első a keresésnap, akkor csak a keresés. Az alvás a kettő között, hogy minél hosszabb legyen.

Amikor nem emlékszem, keresem, megvan?

A cet. Bizalom. Türelem. Irányítom a gondolataim. A cethal is híd. Arra gondoljak, amit keresek, vagy a cetre?

07. 21.❡

Az első nap, azért megyek, elhozzam. Ma vagy holnap. Ma. Az út, ahogy egyre sötétebb. Ma befejezem a szorongást. Visszatérek az időbe.

Az ismeretlen hely. Odatalálok. Ott nem találjuk, ahová emlékezett, tette. Keressük ott, máshol, nem. Az út haza, egyedül.

07. 22.❡ 🐟

Lehet, holnap kellett volna jönnöm, lehet, holnap is jövök. Ma. A második nap. Tokhal, mukszun, nyelmalazac.

A keresés, amikor én nem. Tehetetlenségérzés. Nem vagyok ott. A várakozás a keresésem? Szirokhalak, jászhalak. Jászhalpikkelyek.

Múltkor is kellett egyet aludni rá, mire meglett. A cethal az ismerős csíkkal az oldalán. Ahogy úszik, úszik a víz. Kicsi madár a kertben, nem mozdul.

Egyszer már megtalálta. Megkönnyebbültem. Most megint minden percben kérdezlek, meglesz? A selyemakácos, bugás csörgőfás. Szöszös ökörfarkkóró.

Megfordult a cethal. Vagy a tenger. Hátat fordítanak a napraforgók. Akkor nem Nap vagyok? Az esőben bízom. Ha esik, megázom.

Csipogás, röpdösés, kicsi madarak. Mindennap megkérdezik egymást, megtaláljuk a testvérünket? A csíkos csuka. Pisztráng, hering.

07. 23.❡

Vagy lassabban telik az idő, és a két nap az egy? És harmadnap? Hány napig fogom számolni? Aludni? Ha egész éjjel süt a Hold, az éjszaka?

Szomorú vagyok, fáradt a szomorúságtól. Nézem az üzeneteket. Várakozom. Felhők, felhősötét. Semmi eső.

Nem tudok nem gondolni, másra gondolni tudok. Akkor most már örökké a cethalra fogok gondolni? Gyógyító mérgű kígyók. Vadrén. Nyírkéreg.

Amikor nem emlékszem, megvan, keresem? Amikor nem keresem, megvan?

Hirtelen eszébe jut, máshová tette, és ott megtalálja? A cethal, majdnem elfelejtettem, hogy rá gondoljak. Tud úszni a jégen. A víz elúszik.

A keresésre gondolok.

07. 16.❡ ⛪^🌩️

Az első megtalálás idején, hirtelen indulás a medencés helyre. Út. Híd. Fürdőruha, papucs, törölköző. Lépcsők. Öltözőszekrény. Lépcsők. Fű, fa alatt, pokróc, táskák.

Medence. A barlang a vízeséssel előtte, hosszúúszás, kerekúszás. Ahogy mesévé meséljük, ússzuk. Felhők. Hangosbemondó.

Ha villám közeleg, ki kell menni a vízből. Lakatot tesznek a vízre? Fű, fa alatt, színes kérgek hullnak a pokrócra. Az ég. Nem esik, csak zeng.

Ha a víz vezeti az áramot, és belecsap a villám, akkor a cethal? Biztos van valami földelésük. Semmi villám. Medence. Búcsú. Út.

Mikor csap a villám a vízbe? A villámlás után mindenütt összevissza égett fák vannak? A villámok 90%-a templomba csap be, hallom.

Megint éjszaka, ha keveset alszom, nem számít éjszakának, és még egy napot kell várnom? Ha időben alszom, meglesz?

Ezt az írást még meg kell írnom? Mire várunk még? Vagy melyik nap holnapja? Melyik Nap Holdja. Néz a Hold, nagy Hold, egész éjszaka, nappal is.

07. 24.❡

Ha pakolok, keresek, ő? Ha megcsinálom a régóta szakadékba, gödrökbe tett dolgokat? Lehetetlennek tűnő dolgokat? Szomorú vagyok a fáradtságtól.

Üzeneteket írok. Majdnem mindenkinek nehéz lenne írni. Vagy lehetetlen.

Egy napon lement a tóhoz, hogy vízi növények gyökereit gyűjtse. Egy napon lement a Nap a tóhoz. Beesett a Nap a tóba. Onnan nézi az eget.

06. 25.❡ 🦔_🌹

A keresés előtt. Sün van a kertben. A teregetőknél, az egyik lelógó kendőhöz ér. Behozom a teregetőket. Éjszaka eső, villám.

Biztos csak a vihart jelezte, ne ázzanak a ruhák. Másnap lyukakat látok kendőn, ruhán, a sün? Vagy csak a sün után hamarabb észreveszem?

A sün éjszaka megint a teregetőknél jár. Nevelem a sünödet. Éjszaka szoktam nevelni, amikor alszol. Álmodban. A macskának nappal, a sünnek éjszaka kell adni enni.

A sünök tüskés helyen szeretnek lakni? A sün beért a tüskés helyre. A sünös hely. Vajon a sündisznó magát néha megszúrja kicsit? Este megfordulnak a tüskéi és belészúrnak.

Tuskómarás. Bozótirtás. Ágdarálás. Fakivágás. Vigyázat, méhek! Vigyázat, szúnyogok! Vigyázat, fák! Túl fáradt vagyok szomorú lenni.

A sün és a rózsa testvérek? Az a baj, hogy a sün szúrja a virágokat is.

A sün és a villám?

A sünnek tüskés az élete?

07. 25.❡

Megnőtt a szoba. Üzeneteket írok. Nem nézek üzenetet. Üzeneteket nézek, semmi. Fogalmazom az el nem küldött üzeneteket, üzenetek változatait. Mindennap újra.

Akitől kaptam. Aki készítette. Újat fűzni? Együtt? Újra a szavak. Mitől is félek? A nyelvünk akkor is a nyelvünk, ha épp nem beszéljük.

07. 26.❡ _🥚🐣

A másikat hordom, van egy másik. Más ásványokból való, de tőle. Hívják egymást.

A várakozás idején, reggeli indulás, út, híd. Színes szoknya. Hegyen fel. Emelet. Ugatás helyett károgás, varjú a fán. Gyanúsan ül ott.

Elköltözik a kutyás szomszéd, helyére költözik a varjús? Az óceán hajfonatai, tengeri rózsák. Esti tavak. Az ismerős csík.

Akarod, hogy itt fészkeljen a varjú? Akkor nem fogunk beszélgetni, a varjúkat fogjuk hallgatni. Ha befészkelnének a házba, fészekben laknánk?

Népmesék különös növényzete, fekete madarak nyelve. A tűzvédelmi szabályoknak ellentmond. Beesik a tojás a tengerbe.

Milyen jó, hogy az ég nem reng. Hogy tapasztalják meg a felhők a földrengést? A Nap kinyújtja a sugarait és felhúz az égbe. Búcsú. Hegyen le. Út.

Amit tegnap vettem fel pandurival, apró dallam, az az altatódalom most. „Elmentél, arra jártam.” Hallgatom a tegnapi hangom.

07. 27.❡

Egész éjszaka a Hold. Esőt sírok, hópelyheket. Nem látok ki az ablakon.

07. 28.❡ ❅

Besüt a Nap az éjszakai szobákba, nappali szobákba. A nagyon sötét barlangszobákba. A tegnapi hócsillagok, éjszaka is világítanak.

07. 29.❡

Reggel nem írtam, de álmodtam. Az írás?

07. 30.❡

Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam szavak nélkül.

09. 02.❡ ☀️

A boltban kis rekeszekben annyi, amennyi. Mindet kiveszem. Az opálüveg kisebb, vagy a szodalit nagyobb. Próbálok nagyobb opálüveg- és kisebb szodalitgyöngyöket választani.

A lámpafényben nem látom az eredeti színük. A lámpafény eltakarja a színük, és nem tudom a Napot behozni, bevilágítani a tenyerembe.

Ahogy nézem a szodalitgyöngyöket, eszembe jut az a négy, a világos a csíkkal az oldalán, a kis sötét, itt nincsenek olyanok, azok ott vannak, ahol. Valahol. Ahol én nem.

A Nap fényén szebbek. Ahogy a boltból kilépve az apró levelű bokrok részletei, a színes, kerek levelek, percekig csak állok és nézem.

09. 05.❡

Gumidamil. Három ellentétes irányú csomó.

2024. 07. 22. 8:26 – 2024. 12. 30. 17:47:33
Pilisvörösvár

[1] Նաիրա Մուղդուսյան, Ալիսա Մանուկյան, Աննա Մինասյան, Ելենա Ազարյան [Naira Mughdusyan, Alisa Manukyan, Anna Minasyan, Yelena Azaryan].

[S.U.N. Fesztivál megnyitóján való éneklés után;  Jázminnak]

(Illusztráció: A szerző fényképei: Tiroli mellény és opálüveg-szodalit karkötő)

∞ Նաիրյան վոկալ անսամբլ[1]: Հալա, հալա նինայե
(Քեսապ) (2024)
[Nairyan Vocal Ensemble: Hala, hala ninaye
(Kessab) (2024)]

– Rosszul emlékszem.
– Vagy jobban figyeltél.

Sötét felhő alatt egyedül, minél kisebb lábnyomom legyen. Állok, ami árnyék hull, mint fény, borít be. Mélyen burkolózom a felhőbe, nem látok. Amit látok, felhő.

Néz a felhő, helyettem is lát, legalább láthatatlan, de felhő. Mindenki látja, hogy sötét lett. Sötét lett velem. Mintha gödörben, még gödör se kell hozzá, hogy hideg.

Melegít a hideg könny, esik, hallom. Csak akkor beszéljünk, ha más is jelen. Ha más is jelen, nem szólok. Minél kisebb, egy egész kicsi gödörben is jól elférek.

Sötétedik a szobában, ázik a szőnyeg, belülről veri az ablakot az eső. Csend, templomrom. Jéghideg falak, vagy csakugyan iglu. Cirbolyafenyők, vadrénnyomok.

Ajtók csukódásának hangja, ajtót látok magam előtt. Tövises lepényfa. Bújik be a felhőm kulcslyukon, ablakon, résen. Nézni sem, lépni, várom a végét, amikor kijön, oszlopfolyosón oszlop.

A hátuk látom, állok, a távolság nő. Szólok, megszólítom. Szólongatom. Egyáltalán nem látom a szemét. Pagodafa, csüngőberkenye. Kősziklák, kősziklák ege, jégsziklák ege, sziklafelhők.

A gödörben töltött napsütötte, holdsütötte órák, levélfakadás, a felhő meghallgatja a csöndet, megérti. Szártalan kankalin, és az a világos rózsaszín szegfű, aminek a nevét keresem.[2]

Vele nem lehet, hallom. Velem. Ő nem hallja. Ő áll közelebb. Állok, hullnak rám levelek, hó. Velük megy. A fekete elefánt, a fekete hattyú, átölelem az árnyékukat.

Félig nappal van. Három ágban szikrázik a Hold. A Nap fényét világítom vissza, de itt nincs Nap, sötétet világítok. Egész éjjel süt ez a nagykerek Hold. A seregély is sötét a sötétben?

Beszélünk, lépései hangja. Egyre távolabbról fogunk beszélgetni? Ázik a hajam, a szoknyám, ahogy a felhőm utána indul lefelé a lépcsőn. Ernyős sárma, ösztörűs veronika.

Meglocsolja a virágokat, a lépcsőfokokat. A virágok az esőre bújtak elő, a lépcsőfokok nem. Végigjár a szobanövények fölött is. Könyvet, képet is locsol, vagy a cseppekből születnek.

Nem tudom, nem hallom, nem értem. Kérdésre tér nincs, rét, virágszőnyeg. Úgy is be lehet járni egy területet, hogy megnézem térképen? Kicsiny fenyveserdő, vagy erdei szőrmohagyep?

Rásüt a Hold a vízre. A háromágú Hold háromszínű szivárványt világít meg. A vízben szivárványhalak. Sűrű szálú, csípős eső után apró szemű, finom, hideg eső. Esik a vízbe, a halra nem.

Számíthatok az őszinteségére?

Amit rá mondok, az vagyok én, hallom. Megszúrja a sünt az akác? A bogáncs? Máriatövis? A mérges kígyó néha megmarja magát? Halfafű lengedezik sötét szélben. Virágzik.

Mindenki a saját valóságát látja. Van, amikor valaki valakit egyáltalán nem lát.

Két szájjal, három szájjal a szavak a titkokról, köztük ülök, hallgatom. Megszólalok a felhőn át. Ez túl sok, hallom. Lépcsőn fel. Holnap megyünk haza, ő pakol, én a szavaimmal ülök a gödörben.

Nem tett el kulcsot. Kocsi. Ház. Hallom, a bőröndben kicsi a valószínűsége, kulcs lenne, mindent legalább ötször megérintett. Letörött akácág. A sün tüskés vagy tövises?

A sötét ég felett van egy világos. Felhőpillangók felhőfák virágán. Felhőbozótos, az már köderdő? Felhők vagy jégtáblák. Itt nincsenek fák, felhők borítják a hegycsúcsokat.

Semmi ebédünk, semmi hová mennünk. Szavunk egymás felé. A sün élete tüskékkel telik? Süt a Nap, keresztülbújik a felhőn.

Ott a Hold, menjünk a fénye alá. Most nem süt a Nap, a hó a Nap. A hó fényénél megnézhetjük a Holdat.

2024. 09. 19. 20:11 – 2024. 12. 29. 18:41:19
Vidracco (Damanhur), Piemont, Olaszország – Pilisvörösvár

[1] Ելենա Ազարյան, Նաիրա Մուղդուսյան, Ալիսա Մանուկյան, Աննա Մինասյան [Yelena Azaryan, Naira Mughdusyan, Alisa Manukyan, Anna Minasyan].

[2] az a világos rózsaszín szegfű, aminek a nevét keresem: Dianthus seguieri, Séguier szegfűje.

(Illusztráció: Hajós Eszter: „Szártalan kankalin, és az a világos rózsaszín szegfű, aminek a nevét keresem.”)

Sötétben próbálok lenni, összezsugorodott lehulló levelek, nem kapok levegőt.

Veszi a levegőt, ahogy kifújja, sötét ruha hideg napokra.

Nem engedek ki semmit, se szavakat, se levegőt.

Ahogy lépek, ahogy mozdul a föld, esek bele a hideg szavakba, sötét patak kihűlt halaknak.

Semmi álom nem hull, próbálok nem lenni, mintha a levegőn túli világé.

Összenyom a paplan, gömbölyű szakadék, ahogy mozdul, omlik össze az égfehér kékbolt.

Törött víz, napok a levegő nélküli sötétben, megosztom vele, vagy kiveszi belőlem.

Ahogy fulladok, csendben fulladok csendbe, kicsorbult szavak törött parkettán.

Jégtáblán búzakalász, búzatáblán jégkalász.

Nem esik hó, de a szél odafújja.

2022. 12. 31. 2:33
Attert, Luxembourg, Belgium

Azok a szavak, amiket nem beszélünk. Az a fullasztó légzés. Mások lélegzetébe fulladok. Lassan álomba, percből percbe.

Ahogyan a szavaink, közös festmény, amit széllel festünk égre, vízre. Közös szavunk, szívünk.

Annyira nem szobor, hogy szinte nincs.

Súlya nélkül, árnyék nélkül, az a fény sötét súlya, tudod.

Melegítő sugaraival, ahogyan a Hold, amikor az éjszakai szavaink.

Ágyban, álomban, más ágy és más álom, amibe lépünk, miután a szavaink is álomba, ágyba.

Ahogy gyökeresen, levelesen egymásba simulunk, mintha fenyők.

Egyvirágunk halk szirmai nyílnak.

Ahogyan lassan, lassan a gödör távoli hangja, ahogy csak egyre halkabb.

2024. 03. 19. 19:40
Vidracco (Damanhur), Piemont, Olaszország

(Illusztáció: Erin Hanson: Sunset Cypress, 2022; Erin Hanson: Color Expression, 2020)

Beestem a Napba, felhő voltam és fűzöld. Sütöttünk a Nappal, jól van, egy napig kibírom, gondoltam, de nem.

Fáradt Nap volt a Nap, én meg súlyos felhő. Nyomtuk az eget sötétre, vakra. Feketeég volt a kékég, örvénylő.

Kerekhold sütött a Napra, nem megyünk le, láttam, de meddig? Nem mentek? Nézett a Hold. Az éjszakai felhők.

Sorban hulltak a nappali felhők tóba, folyóba. Fűre, lombra, kőre, tetőre. Beestem a Napba! Néztem a Kerekholdra fehéren.

Ó, bárcsak tóba, folyóba! Néztem a sárga halak piros pikkelyein a fények zöldjét. Kavicsok pettyeit, levelek suhogó rajzát.

Nap kélt, emelkedett az égre. Másiknap, néztük. Nézett. Sütöttünk a Másiknappal, kétnapig kibírom, gondoltam,

de nem. És a Nappal maradtam, mikor a Hold kélt, a Másiknap lehullott, gurulva, kihűlve. Ahogy záporozva zuhantak a nappali

felhők.

2022. 05. 12. 19:56
Vidracco (Damanhur), Piemont, Olaszország

(Illusztráció: Jaime Barks: Paradise in Real; Mike Lathrop: Clover Point)