Piac

 

Betonba zuhanó fémes csörömpölés,
Álomba fúródó döfés,
Felriaszt a piac, kirángat párnámból.
Szerda hajnal van: állítják, emelik a ponyvát,
Akárcsak a bitófát.
Egykori bányászváros beton mezején,
Szocreál tízemeletesek,
Mint bukott istenek
Borulnak a zsibvásár népére.
A kapitalizmus piaca ez:
Mindent is kapni,
Hol találkozik szegény és gazdag,
Ki sportkocsival, ki banyatankkal,
Ugyanúgy tolakszik, furakszik
Ki csirkefarhátért, ki marhaszegyért, ki társaságért.
Ahány ember annyi irány,
Nem tudni ki itt a király,
Hol háttérből hallani – két leguruló zsebrakéta közt
Az élet végállomásait.
Nem látni hol kezdődik vagy
Végződik a tömeg,
Csupán, hogy hömpölyögve vergődik.

 

(Illusztráció: Федот Васильевич Сычков: Collective Farm Market1936)

Rekviem  

 

Már ha igen. Néha arról van szó. Arról van szó, hogy nem. Hogy igen.

Tessék? Leszállás közben eltört. Becsapódott. Egy üvegszék, meg egy üvegasztal, szekrény, és az ember az idejét jól hasznosította. Letört egy darabot az időből. Nagy, hosszú, széles darab volt, frontálisan kell használni. Szilvia megkapaszkodott, feljebb rángatta magát. Fájdalmas hibát követett el, mindörökre a sorsára hagyta. Megütögették, hogy őszintén higgyenek, és állítsák le a menetet egy órával indulás előtt. A világ végére utaztak, hogy a film utolsó részét forgassák. Alkalma nyílt kettétörni a felnőtteket, megmutatni, mit tud. Kinyitotta a szemét, még néhány ütést kapott. A szemhéj fekszik ernyedten, a szemgolyó alatta izeg-mozog. Önkívületi állapotban telefonált, és hallotta, hogy az ott, kidugja mindkét fejét. Majdnem őrült jelbeszéd volt farmernadrágban. Engedelmeskedett annak, akitől a jelet kapta. Lehet lövöldözni, lelkesek, lepotyognak a mozivászonról. Rekviem   bővebben…

Charles Bukowski: Tömegszállás

addig nem éltél igazán
amíg nem laktál
egy tömegszálláson
ahol csupán egyetlen
villanykörte pislákol
és 56 férfi
zsúfolódik össze
mindenki egyszerre mocorog
a priccseken
és némelyikük
horkol
ez az egész így pokolian durva
és hihetetlenül bizarr
taknyos
kegyetlen
embertelen
zihálásuk
maga a pokol
elméd
szinte felőrlődik
ezek miatt
haláltusához hasonló
hangok
keverednek
izzadtságszaggal
kemény világ
mosatlan zoknik
hugyos és
szaros
fehérneműk
és mindezek felett
lassan kering
a levegő
olyan az ájer
mint ami
a fedetlen
kukákból árad
és ezek a testek
a sötétben
nem látszanak
nem tudni ki kövér
vagy sovány
akad köztük aki rokkant
néhányan
lábak karok nélkül
legtöbben
agyatlanok
és ami a legrosszabb
mindenek fölött
az a jövőkép teljes
hiánya
a reménytelenség
ami körbeveszi őket
eltorzítva
egojukat teljesen
nem
ez több mint elviselhetetlen.
de neked is ez jutott
felébredsz
kimész az utcára
sétálgatsz
fel
és alá
ótvaras járdákon
az épületek tövén
a
sarokig
és vissza
le majd újra föl
mindig ugyanazon az úton
kinn az utcán
azt gondolod
ezek az emberek
mind
gyermeteg lelkek
vajon
mi történhetett
velük
és mi történt
történik
velem
sötét van.
és hideg.
kint
és itt benn is

Márkus László fordítása

Névtelen tanítvány megtalált levele

 

Nem mindig az író a saját szövegének narrátora,
de nyilván van köztük kapcsolat, ha nem is
a halál maga, — a szomorúság vagy a tragikus embléma,
amit a kötött pulóverén hord, később csak
egy eldobott fecni, amit bár megnéztél a szerencse
süti széttörésekor, nem jelentett semmit,
ahogy neked, amikor nézel egy filmet és nem érzed át,
amikor a főhős majdnem megfullad, leesik
a tetőről, felakasztva rángatózik vagy egyszerűen
lelövik egy puskával, végülis, nem a te életed
és úgysem történt meg a valóságban, bár
legszívesebben megnézném, hogy reagáltál
a legutóbbi sorokra, ez sem különb, hazug lennék?
mások halálával játszadoznék, miközben
nézőközönsége van? beteges lenne? miért,
miért, miért, miért, miért, miért lenne bármi is
játék? hiszen csak nézd a vizet a folyóparton,
ott állsz a kötelek mellett, köveket dobálsz
a vízbe, ahonnan testek zuhantak a habok közé,
de te valakinek a kezét fogod, neked ott kezdődik el
valami, ahol másnak a vég jött el, de ez nem
ítélkezés, isten ments, jó lenne, ha észrevennéd,
a körülötted zajló  — ha már a partról beszéltünk —
folyót, de rákérdezhetsz, miért szeretném
ennyire, hogy sírjál, miért akarom, hogy lásd
mások szenvedését, mert nyilván éppen elég
a szaros életünkkel törődni, nemhogy
idegenekével, de mégis erre kérlek, ha már
nézed, ahogy másokat kínoznak, megmentenek,
legalább ne röhögj, ne gondold azt, hogy
másabb egy megrendezett halál, mint századokkal
ezelőtt egy nyilvános akasztás, mert ha
hiszed, ha nem, volt akit csak nektek raktak ki
bitófára, ellopott egy marék almát, vagy
rosszkor volt a tett helyszínén, szinte mindegy,
de borzalmas, hogy ezekkel a példákkal
kell bizonyítanom, hogy élvezed nézni vagy
elképzelni mások halálát, még ha ki sem
mondod, mert így van, tudom, sokat kérek
tőled, én sem reagálok máshogy és nem tudom,
miért csak nézzük, amíg a másik meghal,
pedig segíthetnénk rajta, jobb lenne más
példával jönni, mondjuk betegen hal meg
a nagymamád és végignézed, ahogy
kínok gyötrik és te nem tehetsz semmit,
de te nézed, sírsz, de mégis nézed —
szünetet tartanék, meg kell állnom, talán
kinézek az ablakból, csöndben, mert
valójában nem tudom, hogy maga a halál,
a tragédia lenyomata miért érdekes
számunkra, nézzük akkor is, ha hidegen
hagy, ha fáj, ha éppen a tükörbe nézünk
a kemoterápia alatt, nincs más, amit
ennyire kényszeresen nézünk, és ha azt mered
kérdezni, miért írok a halálról, meg akarok
halni? hát tévedsz, te is velem nézed és
ő is veled nézi, tudom, melletted ül, bocsánat,
az a kutyád volt, ja nem, a macskád, talán
a gyereked, neked meg az apád az ott,
akinek átküldöd, mutogatod, csóválod a fejed,
és azt gondolod, ez megőrült, minek
olvasom még tovább ——————— ők idáig bírták,
nehezen szabadultunk meg tőlük, de neked
azért elmondom, igen, neked, tudom, egyedül vagy
és arra vársz, hogy hozzád szóljak, igen,
te nem a halált nézed, hanem ami mögötte van,
leoltottad a villanyt, és tudom, hogy sírsz,
értem sírsz, de nem azért, mert haldokolnék,
vagy meg akarnék halni, hanem azért,
mert még mindig nem adom fel és tanítani szeretnék,
mi az áldozat és a halál, na ezt kihagyták
évezredekkel ezelőtt a könyvedből, most már
beszélhetünk és tépd már ki végre a kezemből
a papírt, amire éppen írok ———

 

(Illusztráció: Sandra Jenkins: river stones)

A fejnélküli nő

 

Utálom a nyárban, hogy ilyen gyerekes. Állsz a sorban a fagyiért és körülötted alacsonyabbak az emberek, és egyből elfog a szorongás, hogy mégis mit állok itt negyven évesen, ha nem vagyok már kicsi. Nekem bérelt helyemnek kéne lennie egy étteremben és ott kikérni a vaníliás fagylaltot. De hát nekem se pénz, se gyerek, mit kezdjek a felnőttségemmel ebben a sorban, ha nem tudok belőle eperfagyit venni. A fejnélküli nő bővebben…

félreolvasások 250.

 

kérjük vegye feleségül a visszajáró bankjegyeket
(vegye el)
*

cipzáros határidőn belül
(záros)
*

Suttogások és sipolyok
(sikolyok)
*

traffipax vobiscum
(pax)
*

a nő aki elment a falig és azóta bádog
(boldog)
*

beszennyező nyilatkozat
(beleegyező)
*

nem kell elszabaduló árakkal számolni
(már régóta nem)
*

hogy az élet mielőbb visszatérjen megszokott disznóvágásába
(kerékvágásába)
*

Főleg Cecília tisztifőorvos
*

a világ élvonalában
(a magyar Covid-halálozások)
*

húsvétra már nyalásokat terveznek a magyarok
(nyaralásokat)
*

magyar kutatók a végbelek országában
(végletek)

Mihály Ádám képe

 

 

(Illusztráció:  BackwoodsPaintings: Microcosmos. Plants. Lichens. Beetles)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info