Kyu-bo Yi: Árnyéka a vízfelszínén

Folyó mentén sétálva
figyelemmel kísérem az árnyam táncát,
egyik-másik fodorról a vízfelszín kisimulásáig.
Majd So Tongpán töprengek a Yungsoo medencénél.
Vajon mit látott?
Egy szélfújta árnyat csupán?
Kétszáz szemöldököt, száz szakállal?
Vagy addig álmélkodott, hogy saját árnyéka mögött
rátalált a bölcsességre, amit mindeddig kutattam?

Nagypál István fordítása

Különös Szaturnusz

A Szaturnusz a Naptól a hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó.

Én mégis láttam szabad szemmel, és kicsi volt – két tenyeremmel megtartottam volna.
Este volt. Rajtam még a takaró melege és a csókjai.
Így néztem ki az ablakon, és ott volt:
tűzvörös fénylő lámpabúra körül feketés zöld platángyűrű.
Milyen különös kisbolygó, nappal mintha nem is létezne.
Amorffá gyűrött testünk súrlódása hívja életre, az éjszaka vagy a képzeletem.
De ő is látta: mögém állt, szemsugarai ugyanabban a szögben érték az objektumot.
Bizonyosságát adta, hogy ott van.
Még hajnaltájt is látszott.
A nap fénye tüntette el, ahogy testünk meleg egyvelegét, a különös Szaturnuszt.

(Illusztráció: Rafał Olbiński, Zimowy parasol)

Én nem számoltam…

„hagyom”
(József Attila)

Én nem számoltam a csönd lépteit,
de föltűnt, hogy az élet egy hosszú hivatkozás.
Ha volt is zaj, sivalkodó macskák a híg éjben,
kínozva egy álmot – ez is csak egy vonatkozás.

Nekem a dallamtalan lét marad a dal,
míg magázódik a köd a hetyke mélyben.
S láttam elélvezni az ördögöt, mikor valaki meghal,
majd ahogy elalszanak a szikrák a szemében.

Voltam vádló és vádlott egy személyben,
egyes szám harmadik, dadogó idegen minden szavam.
De valódi helyem, szerepem kellett felmérnem,
hogy őszintén kinevethessem magam.

(Illusztráció: Leszek Bujnowski: Whisper of the coming storm)

Edward Lear: Hűvös homárok messzi hegyre hágnak…

Hűvös homárok messzi hegyre hágnak,
de lent már hűvösebb uborka sarjad,
s babérja hűvösebb az érckarajnak
únt bánatán a méla piruláknak.
Midőn dús nektár lanyha csöppje árad
a démonok s az ember serlegébe,
ott leskel akkor majd a halk egérke,
a szende tyúk, s a sün, e bolyhos állat.
Ám megmarad, mi zord futamba szője,
mely csüggeteg megül, s enyész borongva,
s a nap hulltán hullatja el naponta
borsózöld hangzatát távol mezőkre.
S hol fondor rozmár gyűl találkozóra –
ilyen ilyen az élet –
hol friss bölénynép gyűl találkozóra,
ott édesebb a méz, sósabb a sóska,
útját a százlábú ütemre rója,
szappan veszését sírják bús bölények,
rajban szökellnek zord rozmári népek,
s a zsenge pikszis int a tűnt reménynek.

(Havasi Attila)

 

Középkori vakák (“Régi és új dalok gyűjteménye”)

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből
(Japán, 1205)

 

Bánat dalai, 758.

 

[Téma nélkül.]                                                           Ono no Komacsi

 

Fájó gondolat:
ez marad tán belőlem?
Halványzöld fátyol:[1]
végül a mező felett
gomolygó tűnő pára.[2]

 

Szerelmes dalok negyedik kötete, 1329.

 

[Száz vers között költötte:]                            [Sokusi hercegnő]

 

Éltem aligha
viseli el holnapig
szívtelenséged!
Ha netán még eljönnél,
jöjj hát most, ez alkonyon!

 

Buddhista dalok, 1920.

 

Amikor a Hiei-hegy főcsarnokát[3] építette:               Dengjó szerzetes

 

Legtökéletesb
megvilágosodást elért[4]
Buddhák serege!
Berkemre, hol most állok,[5]
áldásotok adjátok!

Fittler Áron fordításai

 

Ono no Komacsi

  1. század

A IX. század hat legjelentősebb költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) és a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Életéről és kilétéről szinte semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban vele kapcsolatban elterjedt legendák. Híres volt szépségéről, Japán három legszebb hölgyének egyikeként tartották számon.

Sokusi hercegnő

1149–1201

Gosirakava császár (1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, saiin) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, és kora jelentős költőjének egyikeként tartották számon. Mestere a XII. század egyik legnagyobb költője és poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei) volt, aki egy verselméleti munkát is írt számára, a Régi korok és napjaink kifejezési formáit (Korai fúteisó, Korai fūteishō). Később buddhista szerzetesnő lett. Csaknem száz vakája szerepel császári antológiákban.

Dengjó szerzetes

767–822

Másik nevén Szaicsó (Saichō). Az ezoterikus buddhismus két jelentős japáni irányzatának egyike, a Tendai-irányzat alapítója. Költőként kevésbé jelentős, csupán néhány neki tulajdonított vaka maradt fenn. Jelen verséről sem állítható biztosra, hogy Szaicsó alkotása. Feltehetően vallásalapítói tevékenységének jelentős volta miatt került bele az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-be.

[1] A tavasz egyik jellegzetes tájeleme a vaka-költészetben, a japán eredetiben aszamidori (asamidori). A mesterséges fények nélküli tavaszi éjszakában a hold fénye által megvilágított párás égbolt halvány sárgászöldes színét jelöli.

[2] A tavaszi pára. Ebben a versben áttételesen a hamvasztás füstjét érti alatta a költőnő.

[3] A Hiei-hegy a mai Kiotótól északkeletre található. Dengjó szerzetes itt építette az Enrjaku templomot (Enrjakudzsi, Enryakuji), amely a szintén általa alapított buddhista Tendai irányzat (Tendai-sú, Tendai-shū) központja (a templomegyüttes egy részletét ld. a bélyegképen).

[4] Az első két sor a Buddha megvilágosodását, a legmagasabb szintű, legtökéletesebb megvilágosodást jelentő buddhista kifejezés. Szanszkrit: anuttara-szanmjak-szambodhi (anuttara-samyak-saṃbodhi), japán: anokutara-szanmjaku-szanbodai (anokutara-sanmyaku-sanbodai). Az ötödik sorban szereplő ’oltalom’, ’védelem’ jelentésű szó (jap. mjóga, myōga) ugyancsak buddhista kifejezés. Ezek főként szútrákban és más buddhista szövegekben szerepelnek, vakákban többnyire japán fordításban vagy más, a vaka-költészet kifejezésrendszerének megfelelő szófordulat, jelkép segítségével fejezik ki őket, eredeti szanszkrit vagy kínai formájukban elég ritkán találhatóak meg a japán nyelvű költeményekben.

[5] A Hiei-hegyet és az általa alapított Enrjaku templomot érti alatta.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Irodalmi és Társadalmi Portál