pedig milyen közel vagy

kollázs Papp Tibor verseiből

alszol mint tündérfény  a lócán
amikor a szivárványok vérezni kezdenek
az ollók megörülnek a cirkuszi bohócnak
térdig érő szakállát levágják
ingedben és szoknyád alatt Petőfi versei
mégsem vagy te varrólányka
miféle hiány ez hogy ilyen közel vagy

egyszer egy fekete sziklához elértem
szabad-e locsolni yperittel
egyszer egy fekete konflis elhaladt
egy fekete szikla előtt
minden a többszólamú olvasat
szolgálatában halad el
mégsem vagy te varrólányka

pedig milyen közel vagy
minden lócához és minden szivárványhoz

(Illusztráció: Ishyndar: Gaia [Mother Earth])

Mitracsek Úr visszatér – részlet

Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története 3.

– Miért nedves a tehén szája?
– Mert mú-ú-száj.

Bőg az új kapura és régire egyaránt. A mezőkön szívja magába a füvet, ezért nem tiszta soha. Mi tőle telik megteszi, maga mögött hagyja lépten-nyomon, hogy mások is élvezzék áldásait. Érezzék át létének nehézségét, amikor könnyít magán.
Efféle időtlen idétlenségek elkísérnek egész életünkön át. Erőszakos öntudattal kapaszkodnak belénk, és mintha vakok lennénk, olyan irányba tuszkolnak, amerre a saját fejünk sosem vezetne. De még így is örülhetünk, hogy csak ők visznek tévutakra vagy szimpla kellemetlenségbe. A rengetegbe! Miután odaérünk az erdőhöz, egy viharvert táblán felirat figyelmeztet: Élet! Szomorú az én szívem, mert nem ismertem fel a lényeget, csak miután jól pofán vágtak vele. A lényeg egyöntetű, a második féldeci már olaj a tűzre. Tűzz!
Mert inni kell vagy írni? Másnap vagy más lap?
Az ivás gyógyír a lélek sebére, belülről fertőz, hogy aztán alámerülve soha többé ne kerüljön felszínre. Az ivás gyógyír lenne? De milyen árat kér ezért, hiszen távoztával csak a romhalmaz marad, újabb megoldatlan kérdések, pusztába hallgatott jajkiáltások. Ahogy Hamvas Béla írta egykoron: Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan.
Az írás viszont papírhalmazzal itatja fel a keserűség nedveit. Elhasznált gondolatok kerülnek kosárba, mert íróasztalfiókra nem telik. Csak az ujjam, amit felsértett a kínai egyszer-használatos írószerszám mérgező anyagból készült teste. Így ölt testet az irodalom. Így szenved az író.
Inni kell! Írni muszáj! S újfent a bokodi gondolkodót idézve: A kocsma, civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják.
Írni pedig muszáj, nem lehet nem írni! Csak olvasná el végre valaki, hiszen száz griveny a fél liter!
–  Mikor volt ez már édes öcsém – szólalt meg Mitracsek úr. Mikor is látogattál te utoljára kies otthonodba, a Keleti-Kárpátok lábaihoz?
A lövések az utcáról jöttek, s dolguk végeztével arra is távoztak. A rendőr a nagy köd miatt nem hallotta a fegyverropogást, rutinból fordította el a fejét. A rádióban éppen akkor mondták be a legfrissebb híreket:
– A nemzetközi gyorsvonat pontban tizenkét órakor elütötte a delet. Temetéséről később intézkednek. Ez nem vicces, azóta délen nem járnak a vonatok.
– A főváros csatornáit ezen túl patkányok fogják tisztítani. Az intézkedés a takarékossági program szerves részét képezi. Drága a nemzet, jöjjenek a patkányok!
– Hajdú Töhötöm parlamenti képviselő felesége egészséges néger gyereknek adott életet, mert a házmester nyitva felejtette a bejárati ajtót.
– Lezuhant a dollár a tokiói tőzsdén, az esetnek háromszáznál több halálos áldozata van. A vizsgálat gőzerővel folyik, de a fekete dobozt még nem sikerült megtalálni.
– Soroksári Albert, a népszerű zenész egy házibulin varrás mentén elrepedt. A szerencsétlen mozdulat akkor következett be, mikor az aranytorkú trombitakirály egy fazék töltött káposztáért nyúlt. A nyúlpaprikásra már nem került sor…
Hát kellett ez nekünk, édes egykomám? Demónkrácia meg européér életérzés, IMF kölcsön uzsorakamatra, időzítővel ellátott csoki bomba? Jó volt nekünk azelőtt is! Levágtuk a disznót, aztán egész télen kenyérre kentük. Ráültünk a hordóra, majd az asszony szedett le róla, ha éppen már nem a padlón húztuk a lóbőrt. Az istennek sem akart jönni, pedig nógatta ő is rendesen. Idáig úgy tudtam, hogy az öszvér csökönyös állat és nem a ló. Már megint lóvá tettek minket. Kórságomat egy lóért. Nekem egy ménes is kevés lenne. De egyszer úgyis elpatkolok.
Ahogy Mitracsek Úr mondta volt annak idején, amikor az úthenger vízszintezte a nejét:
– Jé, az asszony olyan, mint a söröskocsi, csak nem hasonlít rá!
Mindig az a fránya alkohol. Sok feszültséget okozott a Mitracsek családban, mégha olykor segített is oldani azokat.  Mitracsekné nem nézte jó szemmel férje italozási szokását, aki szerint már gyerekkora óta gond volt a látásával. Ezért is fordulhatott elő, hogy amikor a nejére bízta a bevásárlást, rendre alkoholmentes sörrel tért haza. Újabban meg citromossal, ananászossal, mangóssal, meg karamellással. Később rájött, hogy nem az asszony látásával van a gond. Igaz, előfordult olyan is, hogy az elfogyasztott italmennyiség hatására észre sem vette, hogy tiszta vizet iszik a vodkás pohárból. Ezért sem halogathatta tovább, hogy ami az asszonyt illeti, végre tiszta vizet öntsön a pohárba. Placebo hatás a javából. Mint amikor a tv-ben nézzük a Barátok közt 1265. részét és végig azt gondoljuk, hogy mi is élünk, mert köröttünk is vannak falak, ablak, ajtó, meg néhány pohár.
– Most, hogy végre így együtt vagyunk, be kell vallanom, engem már nem érdekel ez az egész. Nem félek vállalni közömbösségemet a dolgok iránt. Nekem nyolc. De a nejemet ismerve, amire hazaérek, az is lehet, hogy már kilenc lesz a gyerekeim száma. De minek is mennék haza, ha tönkre is mehetek? Nem kerül ez nekem semmibe. Igaz, a tőzsdén a semmit már 1:2 arányban váltják aprópénzre.
Kifakadásai rendre a kocsmában értek véget. De én már semmit sem értek. Akkor miért kell együtt élni? Miért kell egymást gyötörni? Hiszen régóta feltalálták már a vallást. Akarom mondani a válást. Annyi facér nő és férfi él a világban, csak választani kell. A választás lehetősége mindig adott.
Mitracsek Úr legkitartóbb híve Szütyő Elemérke, betonagyú unokaöccse volt. Az egyik leghitelesebb példája az emberiség hiábavalóságának. Ezen cégéres példánya a halvaszületésnek szentül megvolt győződve, nagybátyja egy nagy gondolkodó. Ő maga megvolt vagy 196 centiméter. Már az iskolában is pizzai ferdetoronynak hívták. Szerette a gombás pizzát. Testtartását hátgerincferdülésének köszönhette. Édesanyja csontkováccsal akarta helyrehozatni, de rossz helyen kopogtatott. A csontkovács.
Mitracsek Úr, akkor még Ödönke, apukája alig látszott ki a kocsmapult mögül. Nem véletlenül kapott szárnyra a pletyka, miszerint más apától fogant. Pedig a hasonlóság szembetűnő volt, hiszen mindketten együltőhelyükben képesek voltak legurítani tíz korsó sört, tíz feles kíséretében. Már gyerekkorukban előszeretettel feleseltek, de erről felesleges szót ejtenem. Talán ez lehetett az ok, amin megtörtek a pletykafolyam szennyes hullámai. Tény, hogy mindketten előkelő helyet foglaltak el a listán. Az alkoholistán. Ki nem? – kérdezhetné a kicsi-huszár, ha időközben nem kapta volna meg végleges obsitját.
Az apa mélynövésére jellemző az alábbi eset, amely azóta ékes darabja a helyi legendáriumnak. Városi legenda a javából. A neje éppen otthonuk felé terelgette súlypontkilengésben tévelygő élete párját, aki borvirággal lepte meg a ki tudja hányadik születésnapja alkalmából. A nők életkorát nem illő sem megkérdezni, sem leírni, sem elhinni. Még ha kifejezetten rondák is. Mint Rhonda James az egyik folyékony szappanoperában. Legalább tiszta volt, mégha nem is a lelke. De az meg a Fekete Erdő Klinikán volt nővér. Három nővér. A többit elbocsátották a reformnak hívott rombolás hevében. HÉV-el utaztak haza Békésmagyarra.
Nos, éppen a helyi óvoda előtt haladtak el, amikor valahogy belekeveredtek egy csapat óvodás közé, akik éppen a közeli sporttelepről tartottak vissza a bázisukra. Két, dögös óvónő kísérte a társaságot. Miután a leendő barmai az emberiség nagy nyájának, visszatértek az intézmény falai közé, a Mitracsek házaspár folytatta útját az otthonuk felé. Hazaérve aztán nagy meglepetés érte az asszonyt. Többen állítják, hogy nemcsak ámulat volt ott. Az ovisokkal történt találkozás alkalmával a férje helyett a Repedtfalviék Egonkáját fogta karon és vitte haza. Hangyász Gedeon szerint, aki Mitracsekék szomszédja és mindig jól értesült, korántsem volt véletlen ez a csere. Állítása szerint Egonka zsenge kora ellenére tekintélyes méretekkel ruházta fel az anyatermészet. Igen, jól gondolják, hosszabbak voltak a karjai, mint az átlag. Azt nem tudom, a kedves szomszéd mire gondolt, de rossz, aki az. De ezt nyugodtan nevezhetjük rágalomnak is, mert köztudott volt, hogy ez a Hangyász ellenségesen viseltetett a Mitracsekek iránt. (Én sem vagyok oda a befizetésre váró csekkekért. – a szerző.) Mint ahogy az jó szomszédokhoz illik. Utóbbiak szerint a konfliktus még Ádámra és Évára vezethető vissza. Az eredendő bűn mindenkit terhel, de ha ez indok a szomszédok háborúskodására, már érthető az a viszony, ami az emberek között fennáll szerte a világon. Avagy világszerte.
Az emberiség legnagyobb hibája az, hogy van. A létezés velejárója a hibalehetőség. A hiba a közvetítő vonalban van. De nem kizárólagosan. Isten azért vesződik az emberrel évezredek óta, hogy ne kelljen bevallania, ő sem tévedhetetlen. Olyan ez, mint amikor hideg éjjelen tábortüzet gyújt a túrázó, és végül leég a fél erdő. A fél, mert az egész már tökéletes. Az ember retteg, a félelem az utolsó útravaló, ami az Édenkert kapujától velünk van. Valóságos kaméleon. Ezerarcú, de lényegében mindig ugyanaz. Vígan ficánkol az agyban, s közben meg a szívet marja hidegen. Nem létezik számára idegen. Mint polipkarok, úgy hálózza be elmék milliárdjait. A szorongás Internete, ahol mindannyiunknak van honlapja.
Visszakanyarodva a felettébb kellemetlen, de mulatságos esethez, az öreg Mitracsek Egonka szerepében asztalhoz ült a többi kis kapura-bámulóval. Ha az eddig történtek nem merítették volna ki az elmebaj esetét, jöhettek az újabb bonyodalmak. A beszédes nevű óvó néni, Drabál Amál kiosztotta a napi tejcsi fejadagokat. Amúgy spontán, frissen csapolva. Pohár és bögre nélkül. Mert az már luxus lett volna, meg így nem kellett mosogatni. Legfeljebb fogat. A kormány takarékossági reformpolitikája megszüntette a zacskós tejet. Az intézmény vezetősége kénytelen volt alternatív módszerekhez folyamodni. Szerintük ez nemcsak költségkímélő, hanem egészséges is. Sőt, igen kellemes a gyerekek számára. Ezt az igazgató úr is tanúsítja, aki jó vezető módjára elsőként próbálta ki az új technikát.
Amikor az öreg került sorra, azonnal felismerte a fenyegető veszedelmet. Kétségbeesetten küzdött az életéért. Hősünket két jóságos lapát tenyér ragadta meg és tapasztotta a mennyek hatalmas tejcsarnokához. Az öreg Mitracsek fenyegető közelségbe került esküdt ellenségével. Hányingerrel küzdve próbálta meg elfordítani a fejét az undor nyilvánvaló jelével az arcán. De kísérletét nem koronázta siker. Se korona, se király. Még csak egy nyavalyás babérkoszorú sem volt a közelben, nemhogy egy fogorvos. Ez ám a pech. A találkozás végzetesnek bizonyult. A tej megtámadta a hozzá nem szokott szervezetet és alapos rombolást végzett. Mint Marci az ivóban. Az öregúr hevesen tagadta, hogy az eset valóban megtörtént volna, de ettől fogva feltűnően kerülte a korábbi cimborák tekintetét. Ahogy fia, aki a cimborám volt, évekkel később kijelentette: „A vak ember akkor hisz a fülének, ha látja, amit hal.”
Édesapja állapota rohamosan romlott, úgy tűnt semmi sem segít rajta. Ágynak esett. De megúszta néhány zúzódással, mivel a karfa puhafából készült. Mint nadrágjában a farpofa. Nem úgy az öreg. De azért láthatóan nem volt minden rendben. Már a kocsmába sem járt el. Otthon ivott. Sokat. Szemmel láthatóan. Hülye egy kifejezés. Hiszen szem nélkül nem is lehet látni. Szóval hősünket igencsak megviselte a fehér szörnyeteggel való találkozása. A történtek után húsz évvel meg is halt szegény. Béke boraira.
Fia sokszor emlegette: „Apám olyan ember volt, aki nem terem minden bokorban.” Enyhe utalás volt ez apja születésének körülményeire. A mindentudó verebek azt csiripelték, hogy egy bokor tövében találtak rá szántóvetők. Hogy a verebek honnét szerezték az információt, azt már nem tudom. Mondták is a hollók, hogy kár. Vagy soha már? A fene se tud már kiigazodni a sok jómadár fecsegéséből.

Illusztráció: Lonely Night By Amy Giacomelli

William Shakespeare szonettjei

 

 

XL

 

Vedd el szerelmeim, szerelmesem,
mivel lesz több, mi már tiéd előbb?
Nem mélyebb senki más szerelme sem:
az már tiéd a többié előtt.
Szerelmemet szerelmemért ha kaptad,
és ezzel élsz, vádlottam nem maradtál;
viszont vádollak: önmagad becsaptad,
ha készakarva vágyod, mit tagadtál.
Hibád elnézem, gyengéd tolvajom,
bár elraboltad szegénységemet,
Cupidó tudja: mélyebb fájdalom,
szerelmünk gondja, mint a gyűlölet.
Kacér kegyes, hibád erény nekem:
megölhetsz, csak ne fordulj ellenem.

 

 XLI

 

Önállóságod élvez csínyeket,
ha néha szívedből hiányzom én;
bájadhoz és korodhoz illenek:
a kísértés mindenhová kísér.
Te gyengéd vagy, így megszerezne mind,
szép vagy, így ostromra izgató;
s ha lány rajong, melyik nő-szülte int
fanyar búcsút, ha nője bírható?
De kár! Bár óvnád jobban jó helyem,
szidd bájad s kóbor ifjúságodat!
A lázadásuk elragadt, szívem,
hogy dupla szószegésre bírjanak:
övét, mert hűtlen – bájad csalta tett;
tiéd, mert hűtlen bájad csalfa lett.

 

XLII

 

A lány tiéd, de nem csak ez bajom,
igaz, mondhatni sokba’ fájt szeretnem;
övé lettél, ezért panaszkodom:
mélyebben érint elveszett szerelmem.
Szerelmes támadók, így mentegetlek:
imádod őt, csak mert imádom én is;
és ő csak kedvemért sértegethet,
s barátom mellé áll – értem tűri mégis.
Ha elvesztlek, szerelmemé leszel,
s barátomé lesz, ha elveszteném;
duplán vesztek: e pár egymásra lel,
s tőlük kaptam nehéz keresztem én.
Egy vagy velem, ez itt az élvezet:
szép öncsalás! Csupán engem szeret!

Fazekas Sándor fordításai

 

(Bélyegkép: W. Blake Shakespeare-illusztrációja)

 

Farkas és a gyermek szimfóniája

nyelvek és fogak
csócsálások és
csóválások
a csönd fémes ízét
megízlelni

egy maroknyi esély
majd esés és és
verem a veremben
kezek és nyakak
vakarnak és kaparnak

majd nézni a
palánkot és deszkát
rajta szögek
s mint csillagok
alád hullanak

aztán mégis
csak kaparnak
csak kaparnak
lihegnek és prüszkölnek
de már nem nyüszítenek

 

(A szerző illusztrációjával).

Néha

Halkan leszakad az éjszaka.
Te elmész, én alatta maradok.
Meztelen fekszek a pázsiton,
az ég lehunyja csillagait, tudja – meztelen nőre nem nézünk csak úgy.
Egyedül én látom magam és a pislákoló lámpa fénye az utca sarkán.
Felöltözöm – kevésnek érzem magamon a sötétséget.
Elindulok haza.
Kísér az éjszaka,
mellém fekszik,
hozzám bújik,
átölel,
emlékeket suttog a fülembe – így alszom el.
Reggelre ő is elhagy, de emlékei körbevesznek – úgy szorítanak.
Egészen halkan súgom nekik (még a szám sem mozdul):
Szeretlek…
A nap nem sejt az egészből semmit.
Csak én tudok róla.
Néha még én sem.

(Illusztráció: Tallmadge Doyle – Celestial Mapping II)

SZIMFÓNIA

36. Bejegyzés

Claire tipikus szegfű-lány volt. Tölgyszínű haját laza kontyba kötve hordta, fehér inggel és egyenes szabású szoknyával. Egy bankban dolgozott. Minden nap hat-hamincötkor lépett ki az üvegajtón, magassarkúja türelmetlenül kopogott az aszfalton. Először betért a sarki boltba, hogy legyen mit ennie otthon, majd felszállt a kilencharmincas buszra, és hazáig üveges tekintettel meredt a sötétségbe. Minden estéjét egy pohár vörösborral kezdte, meg klasszikus zenével. Sosem értettem, mit eszik annyira Mozarton.

Sophie egy igazi tulipán volt: vad és kecses. Mozdulataiból áradt az erő, dinamikus léptekkel szelte át a várost reggelente. Showtánc-tanár volt. Haja szigorú lófarokban vörösödött és mindig ügyelt rá, hogy öltözködésével kiemelje vonalait. Sokáig dolgozott, tíz-tizenötkor vetette csak át vállán sporttáskáját, hogy bezárja a stúdiót. Egy olcsó lyukat bérelt, ahol két macskát és ugyanennyi szeretőt tartott. Minden második hétköznap egy brazil beütésű üzletember jött érte pontban tizenegykor, a hétvégéket pedig Szegfűnél töltötte.

Maya a kardvirágok királynője volt. Decens joghallgató, aki sztriptízkedésből fizette a tandíját. Éjfekete hajába napközben fehér szalagot, este pedig halálfejes kendőt kötött. Nyolc-tízkor kosztümjét bőrnadrágra és szegecses melltartóra cserélte. Az ő műsora vonzotta a legtöbb nézőt a bárba. Előadás után vendégeket is fogadott, ahova több hónapos előjegyzés árán lehetett csak bekerülni. Élvezte, amit csinál. A bilincset és a korbácsot mindig közel tartotta magához. Hűséges törzsvendége, a brazil beütésű üzletember ezt kifejezetten kedvelte.

  1. Bejegyzés

Szegfűhalmon vetettem ágyat neki, magzatpózba hajtogattam. Hibátlan combjába az Egy kis éji zene kezdősorát véstem, karjába kedvenc vörösborát helyeztem. Oltalmazón dédelgette, ahogy barna fürtjei arcába omlottak, mellét takarták, és kézfejét simogatták. Feje szeretője lábán pihent, orrában a nő vaginájából kiálló tulipáncsokor illatozott. Másik lábát felemeltem, és térdből behajlított pózba rögzítettem azt szabad végtagjával. Hanyatt feküdt, mellei között fehér bunda. Békés arca fekete jószágán pihent, vörös tincsei a szőrrel keveredtek, másik keze korbácsnyelet markolt. Az eszköz túlsó végén egy nyitott száj tátongott, valamint szétterpesztett lábak, amik feltárták fenekéből kiálló magassarkúját. Sebes hátát fekete hajkoronába temetett kardvirág díszítette.

  1. Bejegyzés

A lányok között ért a reggel. A növények kitűnő állapotban voltak, kéjesen illatoztak. Készen álltunk a bemutatóra. Este elözönlötték a műtermet az emberek. Száraz pezsgővel állták körbe alkotásom, mindentudón hümmögtek. Találgatták, mi járt a fejemben, amikor megalkottam mindezt, még heves vitába is kezdtek, de végül zaklatottan hazatértek.

  1. Bejegyzés

Egész nap Őket néztem. Vonásaikat, tapintásukat, szagukat memorizáltam, megcsókoltam arcukat. Szerettem és vigyáztam őket.

  1. Bejegyzés

Elhervadtak.

 

Illusztráció

Irodalmi és Társadalmi Portál