Klasszikus japán vakák a mulandóságról

Régi és új dalok gyűjteménye (905), Tavaszi dalok második kötete, 112.

 

[Téma nélkül.]                                                           [Ismeretlen költő]

Hulló szirmokra
miért is nehezteljek?
Hisz e világon
hosszabb tán az én létem,
s tovább maradnék velük?

 

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1322.

Amikor Ki no Curajuki elhagyatottnak érezte magát a világban és igen rosszul volt, Kintada[1] úrnak küldte ezt a verset. Közben betegsége súlyosabbra fordult.

Tenyerembe mert
vízben nyugvó holdvilág:
ott van-e vajon,
vagy már nincs is ott talán?
Lám, ilyen földi létünk!

Curajuki személyes verseskötete szerint, miután megírta ezt a vakát, rövidesen meghalt.

 

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1332.

Amikor Fudzsivara no Takamicu úgy döntött, szerzetesnek áll, éppen hullott a hó, így hát ezt a verset írta egy jegyzetpapírra:

 

Oh, e világon
évek hullnak évekre:[2]
bús mulandóság!
Hisz jól tudom, mint a hó,
nyomtalanul eltűnünk.

 Fittler Áron fordítása

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

872?–945

Kora és egyúttal a vaka-költészet egyik legnagyobb költője, a VII–X. század harminchat legjelentősebb költőjeként számon tartott harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének egyik szerkesztője, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka-költészet) irodalmi közéletben való elterjedésében. Curajuki X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény is, hogy az első három császári vaka-antológia mindegyikében ő szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen vett részt, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendezett ilyen vetélkedőket. Toszából a fővárosba, Heiankjóba való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg, ezen kívül Újból válogatott dalok (Sinszen vaka, Shinsen waka) címen összeállított egy 360 vakás válogatást szerinte kiválónak ítélt költeményekből.

 

Fudzsivara no Takamicu (Fujiwara no Takamitsu)

940?–994?

A harminchat költőóriás egyike, több költői versenyen is szerepeltek versei. Igen fiatalon, húszas évei elején szerzetesnek állt, megrendítve ezzel a korabeli közvéleményt. Döntésének pontos oka nem ismert, a korról szóló történelmi regényekben és legendagyűjteményekben azonban különböző történetek szövődtek Takamicu alakja és szerzetessé válása köré. Szerzetesi élete nagy részét a mai Nara megye középső részén lévő Tó-hegyen (Tó no mine, Tō no mine) töltötte imádkozással és lelkigyakorlattal. Szerzetessé válását és hozzátartozóinak (elsősorban volt felesége és húga) fájdalmát egy X. századi elbeszélés, a Tó-hegyi alsó rangú parancsnok története (Tó no mine sósó monogatari, Tō no mine shōshō monogatari) meséli el versváltásaikon és levelezéseiken keresztül.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Minamoto no Kintada (889?–948?). Jelentős vaka-költő, a harminchat költőóriás (ld. lentebb, Ki no Curajuki életrajzánál) egyike.

[2] Az eredeti versben többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: a „furu” ige egyaránt jelenti azt, hogy az idő (ebben a versben az élet) telik, illetve azt, hogy (ebben a versben a hó) esik, ez utóbbi jelentése révén pedig a hasonlatként megjelenő hóhoz kapcsolódik.

 

 

 

Szövegen kívül

 

Ars

Beleírom magam a textusba vagy kiírom magam belőle? Elképzelhető az is, hogy eleve kívül maradok a szövegen? Kizár engem a szöveg, kiteszi a szűröm a novella? Kipottyant ebbe a világba a szöveg engem, hogy járjam a saját utamat? Megszül a mondat. Ő alkot meg engem. Nem én őt. Bele kell, hogy öltsem a tűmet, hogy érezzem a szövet finomságát, lágyságát. Szabnom kell, mintát kell hímeznem bele, varrnom kell hozzá gombot, zsebet. A lelkem takarom be vele. De először túlteszem magam a hálóját szövögető időn. Kigondolom magam, az időn túlra. Kihelyez engem a képzelet a kontextusból. Hogy új betűtengert kezdjek el. A szövegen kívül van az a hely, amit betölt az élet. A szabadság hiányozna onnan éppen? De ha ki akar jutni valaki, maga is szöveggé lesz.

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: The Hierophant)

Felnőtt Marvin; Kozmosz-szindróma

Felnőtt Marvin

Malvin olyan ember volt. Olyan. Kitette magát mindennek, amit az élet nem hozhatott elé. És kerülte, amit felkínáltak. Nem is igazán kínált fel neki senki semmit. Olyan volt, hogyha sietett – és ha nem akkor is- a lámpa akkor kezdett el zölden villogni, mikor odaért a járda széléhez. Olyan volt, hogy ekkor már nem mert elindulni. Épp ezért Malvin sokat gondolkozott a zöld lámpa villogásán. Nem értette a tempóját, a ritmusát. Azt gondolta, hogy még az ő lábai tátában mozognak, addig a lámpa szíve tátitiben dobogott. Nem úgy szedték a ritmust, hogy be tudtak volna ékelődni egymásba.
És ő olyan volt, hogy a cigaretta, amit töltött, sokszor fordult ki önmagából. Itt pedig az jutott eszébe, hogy talán túl lazák a dohányszemei között a ritmus. Nem volt elég feszes. Ők sem ékelődtek egymásba. Szünet volt közöttük. Szün.
Malvin életében is sok szün volt. Szinkópa. Az is volt. Mindig a fontos dolgokat valami jelentéktelennel kötötte össze. Mint a zöld lámpa villogása a lépései ritmusával és a dohányszemek feszessége a hüvellyel.
Valahogy nem passzolt bele ebbe a ritmusba.
Aztán, amikor ismét kikerülte a kikerülhetetlent, sietett, próbálta felvenni a zöld lámpa ritmusát. Születésnapja volt, ami épp Malvin napra esett. Ez a két nap szinkópa volt. Malvin tátitiben akarta a lábait szedne, hogy egymásba simuljon a zöld lámpa szívének ritmusával. De ekkor Malvin megbotlott a cigaretta dohánya kihullott a hüvelyből, és, amikor az arca két ütemet koppant a járda szélén a szíve együtt verte a tátitit, majd – azt a nagy művekben szokás – a cigaretta hüvelye rávert a dobhártyára egy nagy tát.

Kozmosz-szindróma

A Kozmosz-szindróma egy igen ritka, gyermekbetegség. Ez a betegség nem hat ki az értelemre, csak az érzelmi világra. Azon felül a testen apró pöttyök figyelhetők meg, de ezek csak három éves kor körül jönnek felszínre. Sokszor meg sem élik ezt a kort, vagy a születés pillanatát a kozmosz-szindrómában szenvedő babák. Ám, aki mégis annak a kapcsolatai igen zivatarosak. Csak egy emberrel tud jól kijönni és az az édesanyja. Ha van édesapa, azt megöli. De legalábbis minden este kizárja a lakásból. Ha az édesanya nincs többé, keres egy új édesanyát. Nem biztos, hogy idősebb lesz nála, vagy magasabb, vagy kövérebb, vagy nagyobb melle lesz, vagy hosszabb haja, vagy szebb bőre, vagy ráncosabb, vagy okosabb, vagy gazdagabb. Csak egy anyát keres. Egyetlen egy dolog a fontos az új anyakeresésben: a vállaknál található gödör. Ha pontosan belepasszol a gyermek arca a gödörbe, akkor ő lesz az anya. Erre nem nagy a valószínűség, ezért sokszor árván maradnak a gyerekek. Ezek a gyerekek aztán világgá mennek és sokszor beléjük csap egy villám. De ezt is képesek az esetek 50%-ában túlélni. Vagy igen, vagy nem. Sok sikert!

 

Illusztráció: Smoking the universe

Ligia Keșișian:  Miss Houdini

 

ez után az esős évszak után kell hogy jöjjenek
jobb napok is az öregek nem járnak ki
az esőben fegyelmezetten várnak
a lépcsőházban kezükben az előkészített szatyrokkal
minden alkalmat mikor kimennek gondosan elterveznek
azt mondják fiatal vagyok de nem tudják hogy fáj
a hátam és a lábam és az agyam tele van előregyártott katasztrófákkal.

voltam én is kislány aki leesett
minden éjjel az ágyról
minden reggel ott várt
a küszöbön a farkaskutya
a nők egy öregasszony testét mosták az előszobában
egy idegen megsimogatta rövid tüskés hajamat
és azt mondta jönnek még jobb napok is

szépen mosolygok és nem árulom el magam
hagyom hogy a vizek menjenek az útjukon nem
tehetek semmit hogy csillapítsam a szédülést a rémületet
de annyira ügyes vagyok a leplezésükben
amikor felém mutattak az ujjukkal és megvádoltak hogy hazudok
nem hagytam hogy észrevegyék
amikor kértem hogy jöjjenek és azt felelték nem lehet
nem hagytam hogy észrevegyék.
amikor megígérték hogy visszajönnek
eltűntem még előttük.

hiszékeny kislány a szíve habzik
egy veszett kutya harapásától ne higgyetek neki
minden reggel előszedek egy új
szívet a külföldi játékokkal teli fiókból
aztán a nap végén továbbadom
és létfontosságú szervek nélkül indulok az álomba.

ha végigsétálnál ennek az agynak az utcáin
szemtől szembe találkoznál sárkányokkal meg törpékkel
és annyira kicsi a tűz ami már elég hogy feleméssze őket
tudom hogy eljön a perc amikor a kitalált teremtmények egyike
le fog nyelni egy szempillantás alatt mintha soha nem is léteztem
/ volna
és akkor talán tényleg jönnek majd jobb napok is

András Orsolya fordítása

 

LIGIA KEȘIȘIAN (sz. 1988, Piatra Neamț) első verseskötete, a Mici cutremure [Kis földrengések] 2017-ben jelent meg a Charmides kiadónál, jelenleg következő könyvén dolgozik. Verseit több nyelvre is lefordították: franciára (Paysages Ecrits Revue), magyarra (ÚjNautilus), illetve görögre (Anthology of Young Romanian Poets, Vakxikon kiadó). Emellett a Cartea Bistriței című 2018-as antológiában is publikált, szövegeit közölték a Dilema veche és a Crevice című folyóiratok, illetve a Radio Guerilla. A Poesis International című folyóirat állandó munkatársa, verseket és prózát fordít angolból és spanyolból (Alejandra Pizarnik, Alejandro Jodorowsky, Raúl Zurita, Mario Santiago Papasquiaro és mások műveit). Szabad idejében zenei és filmfesztiválok kurátora: a Balkanik Festival, a Kinodiseea című gyermek- és ifjúsági filmfesztivál, illetve a Caravana Metropolis szabadtéri filmfesztivál szervezésében vesz részt. Ezenkívül népzenei bulikat rendez, és világzene-DJ-ként dolgozik.

Attilás

 

Vannak néhanapján ilyen attilás dolgai az embernek,
Mikor nem tud mit kezdeni a kezével meg a lábával,
És csak tikkelésből rágyújt egy cigarettára, és még egyre,
Mert meg kell emlékezni ősz végén a halottainkról.
Verseket olvasok, mert meg akarom tanulni a szerelem művészetét,
De csak sopánkodok, hogy a harisnyámon egy szem leszaladt,
És a magába ájult hőmérő mellett már nincs ölelés, ami szétszakadjon.

(Illusztráció: Whooli Chen: Lover)

Előfeledések (XCVI–C.)

 

Flamingó

Kit vagy? Magaddá montázsol a Létlen;
s fellénylenek az éjszakák, ha nem halsz.
Mint egy flamingó, néz rád egy flamingó,
és levegők sietnek lassú, lassú,
lassú türelmet tanulni a víztől.
Hal fickándozik cseberből vederbe,
uszonya légy. De csak amíg repül.

 

Üszök

Égő házból a falakat ki menti,
és iszkol roppanó tűz fókuszába,
hogy a padlót s a mennyezetet hozná?
És ki szalad ki ölében a lánggal?
És ha azt látja, lobog a világ is,
s a világosság vészek martaléka?
Sötétben üszköt szeretni tanul.

 

Eredő

Hogy bűnössé tesz: ez a bűn kis átka.
Ki öl s kit ölnek: éppúgy áldozat.
De ha nem vétek? Hanem ébredés
a tévletek mögötti távlatokra?
Szeresd magad, kedves, ártalmatlanná.
Ártatlanság nem kell: magzati áldás
a tiszta eredő, az üres lélek.

 

Viszony

Zsigeri istenérv, ha tudsz szeretni.
Vecsernye közben, pálmalény alatt,
ébren, álomban, álmatlan mesében –
mester nélküli tanítvány magánya
megköszönő viszonyba így kerül.
Nemcsak a hattyú: szent a skorpió is
és az is, ami nem szent. Ember minden.

 

Katarzis

Erőnél nagyobb gyöngédség irányít
sebet, tulipánt, éneket körünkbe.
Részben te vagy, és egészen katarzis
az ismerés. Törődj, teremtess, angyalj.
Nem tervek: tudat készít napvilágot;
kertet óceán lehelete borzol.
Sejtjeid között nyarakat nevelsz.

 

(Illusztráció: Mary Edna Fraser: Selenga Delta (Lake Baikal, Russia), 2006)

Irodalmi és Társadalmi Portál