Címke: műfordítás

Shakespeare: XVIII. szonett

Mondjam: olyan vagy, mint egy nyári nap?
Becsesebb vagy te annál és gyengédebb.
Május bimbóiba szelek kapnak,
Nem kaptuk a nyarat, csupán bérbe.
Olykor már-már éget az ég szeme,
S arany arca gyakorta fátyolos,
S minden szépet elhagy lényege,
Hirtelen vagy nyersen ront rá a rossz.
De nem hervad a te örök nyarad,
S nem veszti el szépség-tulajdonod,
Nem kérkedhet Halál, hogy foglya vagy,
Idők fölé növeszt minden sorom.
Míg ember él, látva, lélegezve,
Él versem: téged életre keltve.

Enesey Diána fordítása

Sylvia Plath: Aki

A virágzásnak vége. A gyümölcs megérett,
rohad vagy eszik. Tátongó száj vagyok.
Az október a begyűjtés hónapja.

Penészes csűröd, akár egy múmia-anyuka gyomra:
régi szerszámok, kapaszkodók, rozsdás agyarak.
Otthon vagyok itt, a halott fejek között.

Hadd üljek egy virágcserépbe,
észrevétlenül, pókok közé.
A szívem merev zárvatermő.

Csak a szél hagyná tüdőmet egyedül.
A Mindenes szagolja szirmaimat. Lefelé virágzanak.
Zörögnek, mint a hortenzia bokrok.

A tegnap gerendáihoz szögezett,
szétmálló fejek irányítanak,
akik nem hibernálódnak. Bennem laknak.

Öszvérfül öntetben ázó, féregbordó és ezüstmázas salátafejek,
verdesnek, mint a molyok, de zöld szívűek,
disznózsír színű erekkel.

Ó, a fogyasztás gyönyörűsége!
A narancsszín tököknek nincs szemük.
Ezek a csarnokok tele vannak nőkkel, akik azt hiszik, madarak.

Az iskolában holtszezon.
Én egy gyökér, kő, bagolyköpet vagyok.
Álmok nélkül, akármilyenek nélkül.

Anya, te vagy az egy száj,
szeretnék nyelv lenni. Másság anyja
egyél meg. Te ásító szemétkosár, bejárat-árnyék.

Azt mondtam: emlékeznem kell, milyen apró vagyok.
Annyi óriás virág volt már,
bordó és piros szájak, tökéletesen finomak.

A szederindák megríkattak.
Most felgyújtanak, mint egy villanykörtét.
Az abszolút semmire emlékszem hetekig.

Mádi Laura Alexandra fordítása

 

Rose Ausländer: Prut

Csörögnek a kavicsok a Prutban
múló mintákat vájva a
talpunk alá

Nárciszok fekszenek a víztükörben –
saját karjainkban vagyunk

Az éjszaka betakarja a szelet
a meder telve halakkal –
Hold-aranyhal

Pajesz susogása:
a rabbi kaftánban és strájmliban
haszidok veszik körül boldogság a szemekben

Madarak – nem ismerjük
a nevetek a rikításotok
csalogatva és ijesztgetve
készen állnak a tollaink
követünk titeket
a kukoricásba
a düledező zsinagógához

Mindig vissza a Pruthoz

Tutajok
(erdőből vagy szentjánoskenyérrel?)
leereszkednek a Prutvölgyön

Miért siettek
és itthagytok minket
egyedül
a kövekkel?

/Száva Csanád/

 

Rose Ausländer (1901–1988) Fontosabb kötetei: Der Regenbogen (’A szivárvány’, 1929), Blinder Sommer (’Vak nyár’, 1965), Mein Venedig versinkt nicht (’Az én Velencém nem süllyed’, 1982). Csernovicban született, német nyelvű zsidó családba. 1921-ben későbbi férjével New Yorkba vándorolt ki, a harmincas években Bukarestben telepedett le, majd ismét Csernovicba költözött, 1967-ben Nyugat-Németországban, Düsseldorfban telepedett le. Németül és angolul is alkotott.

Arivara no Jukihira versei

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905), Vegyes témájú dalok második kötete, 962.

 

Tamura őfelsége[1] korában egy bizonyos ügy miatt bezárkózott a Cu tartományi Szuma[2] nevű helyen, és az udvari embereknek küldte.    


Arivara no Jukihira úr

 

Ha néha-néha
kérdezné tán valaki,
mondd: Szuma-parton
algákról sós cseppeket
hullatván[3] búslakodom!

Régi és új dalok későbbi gyűjteménye (1265), Utazások dalai, 868.

Akkor költötte, amikor a Cu tartományi Szuma nevű helyen tartózkodott.

                                                                                   Jukihira középtanácsos

 

Vándor ingujja,
nahát, milyen hűvös lett!
Fázón didereg.
Hisz átfúj a határon[4]
Szuma-öbölből a szél!

Fittler Áron fordításai

 

 

Arivara no Jukihira

818–893

A IX. századi japán vaka-költészet jelentős alakja, az ő nevéhez fűződik az első ismert költői verseny (utaavasze), amelyet a IX. század végén rendezett saját otthonában, ezzel pedig fejlődésnek indult a több évszázadon keresztül népszerű közösségi költészet. Bár a szépségre fogékénynak tartották, valamint néhány versét császári rendeletre összeállított vaka-antológiákba (csokuszen vakasú) is beválasztották, költőként kevésbé értékelték.

Bélyegkép: a Határőr Inari szentély (Szekimori Inari dzsindzsa) Szumában, az egykori szumai határátkelő környékén (a fordító felvétele)

[1] Montoku császár (uralk. 850–858).

[2] A mai Kóbe város egy része, itt található egy, a Heian-korban hires tengerpart.

[3] Az „algákról sós cseppeket hullat” kifejezés a könnyhullatás egyik metaforája a vaka-költészetben. Itt a Szuma-öböl tengerpartja kapcsán szerepel.

[4] A Cu (Szeccu) tartomány és délnyugati szomszédja, Harima tartomány közötti határátkelőre utal. (A IX. században már nem működött határátkelőként.)

Ezra Pound: Canto III

 

A Dogana lépcsőin ültem,
mert a gondolák túl drágák voltak, abban az évben,
és nem voltak „azok a lányok”, csupán egy arc volt,
és a Buccentoro ki pár méterre üvölti a „Stretti” -t,
és a megfénylett gerendák, abban az évben, a Morosinin,
és pávák Koré házában, vagy csupán lehettek.
……..Azúrlégben úsznak az Istenek,
fényistenek és Toszkánok, még mielőtt a harmat eloszlott.
Fény: az ősi fény, mielőtt a harmat először leszállt.
Paniskok, a tölgyből drüaszok,
és az almafából Epimeliad,
az egész erdőn át, hangtelt levelek szavai,
suttogás, felhők dőlnek rá a tóra,
rajtuk Istenek pihennek,
És a vízben mandulafehéren úsznak,
az ezüstvíz festi a duzzadt bimbókat,
 …….ahogy Poggio is jegyezte.
Zöld erek a türkizben,
Vagy szürke lépcsők visznek a cédrusok alá.

Myo Cid lovagolt fel Burgosba,
a két torony közti szegecselt kapuhoz,
ráütött lándszsanyéllel, és a gyermek kifutott,
Una niña de nueve años,
Ki a kapufalra, a tornyok közé
olvasta a parancsot, voce tinnula:
Senki ne adjon szót, ételt és oltalmat Ruy Diaz-nak,
vagy szívét veszik, és dárdára tűzik,
majd szemeit vájják ki, elkobozzák javait.

„Íme, Myo Cid, a pecsétek
a nagy pecsét és az írás.”
És lejött Bivarból Myo Cid,
a sólymok nem ültek többé az ágon,
és ruha nélkül maradtak a polcok,
Ládáját Raquel és Vidas elé vetette,
a homokkal teli ládát zálogba hagyta ott,
hogy zsoldját megkapja végre;
Valencia felé vette az irányt.
Inez De Castro halott, és egy
fal lefosztva, az időnek állott
kopárrá sorvad, festék hervad le a kőről,
a vakolat hámlik, valaha Mantegna festette.
Feslett selyem, „Nec Spe Nec Metu.”

Halmi Dávid fordítása

Emilio Prados: Bezártam világra nyíló kapum

Bezártam világra nyíló kapum,
Elhagyta a testet egyetlen álomért
Számomra maradt benső, hűvös, láthatatlan,
Vak mezítlenségében
A színültig töltött szemek
belülről borítanak fénybe
Remegő, átlátszó,
nálam maradt a szél szárnyán,
éppúgy lehet pohár is,
tiszta vízzel,
mint egy üvegangyal,
egy tükörben.

Enesey Diána fordítása