Címke: műfordítás

Nichita Stănescu: Fényhajlítás (részletek)

Újhold régi éneke

Háborgó lelkem útjára lépett,
járdák sűrűjén jött Isten felém,
csillagok, göröngyök raja égett
az utcán: nem ismertem fel én.

Az úton lámpasor alvó hamuján
macskaszemek pislákoltak,
süllyedő léptem elterült bután
… és fütyörésztem, hogy ne sírjak.

De bíztam, hogy tán a puha férgek
üres szememben nem tenyésznek,
nem rágják át sem adott mosolyom,
még bíztam, hogy tán ez nem a torom.…

A paradicsommadár

 

Láthattam időknek múlását.
Az elvesző emlékezést,
hogy lesz egyre törődöttebb,
szomorkásabb, vigasztalanabb.
Pár egybenyíló pillanatot,
ígéretét egyedül megélt,
sosem látott örömöknek:
kikezdhetetlen hajnalok ragyogását,
újszülött szemek,

Madonnák tündöklő kékjét,
a nyári mólón tollászkodó

jégmadarat.
Hogy ujj s a húr
csak érintésért sajdul,

határa nincsen

a teremtésnek,
az érzékelésnek, a mámornak,
a fájdalomnak.…