Megszerzett akkor magának minden földet Artúr,
kastélyokat, királyságokat, sok különféle tartományt,
hamar hatalma alá hajtott mindent,
amit csak Uter uralt egykoron.
30 Argyle-t és Orkney-t, s mind az összes szigeteket,
az óceánból ivó igéző Írföldet.
Felosztotta féltő gonddal a skót felföldet szintén,
és véres viadalban Wales is az övé lett.
A francia földek és Flandria nemkülönben,
Hainault és Hollandia is meghódolt előtte,
meg Burgundia, Brabant és Bretaigne tartománya,
s gazdag Gascogne és Gothia is meghajolt.
Bayonne-t és Bordeaux-t bástyákkal erősítette,
Touraine-ben és Toulouse-ban tornyokat rakatott,
40 Poitiers és Provence parancsaira várt,
Bécs becses birtokát is magáénak tudta,
Auvergne és Anjou alázattal nyílt meg
kemény küzdelmet követően végül,
mint Navarra, Normandia és Norvégia hasonképp.
Germán grófságok görnyedtek igájába,
Dániát nagy diadallal döntötte szolgaságba,
és súlyosan hullt Svédországra seregének árnya.
E sok híres haditett után harcosait lovaggá ütötte,
és e tartományok uraivá tette mindet,
50 felkent királyokká közeli rokonait
azon vidéken, hová vágyuk vonzotta őket.
S mikor nem morogtak már a meghódított népek,
egybekürtölte a király a kerekasztalt újra.
Britannia bércei közt boldogan időzött,
élvezte az évszak ékes virágait,
majd vidám vadászatra Wales vadonjába,
seregestül a sűrű Swatle-rengetegbe tért,
hol szürke agarakkal szarvasokat űztek,
és gondtalanul gajdoltak Glamorgan mezején.
60 Hallgatva hű lordjaira, hamar felhúzta,
hol a fenséges folyó fövenye engedte,
kőfalakkal kerített Caerleon városát,
hogy híres hadának helyőrsége legyen.
A király a Karácsonyt Carlisle-ban ülte meg,
mint fennkölt felség, földek uralkodója,
háznépével, hercegek, hűbéresek között,
bátor bajnokok, bárók, püspökök,
márkik és mindenféle méltóság éljenezte,
kik nem haboztak őt a hadba hűséggel követni.
70 E karácsonykor királyuk kikötötte nekik,
Carlisle királyi kastélyból senki sem
távozhat tíz napig e tisztes urak közül,
míg a Mennyei Úr ünnepét méltón meg nem ülik.
A kerekasztal kompániáját erre kérte uruk,
és úgy vigadtak a vendégek, ahogy a világon addig
nem tombolt ily toron, tivornyán még udvar úgy,
mint a Nyugati Tartományokban a tél derekán.
Ám az év első napján az ebéd idején,
mikor a kemény katonák épp kenyeret törtek,
80 nagy robajjal rájuk tört Róma szenátora,
tizenhat tisztje taposta nyomát.
Köszönt a királynak, és körben a teremben,
megadva a módját, mind a többi méltóságnak,
és szívélyes szavakkal szép Guinevrának is.
Majd belekezd bátran, s így beszél Artúrhoz:
„Lucius Iberius, Róma császára
üdvözli alattvalóját, Artúrt, ím, általam,
bizonyság rá a bíbor birodalmi pecsét,
és parancsa kemény, hát könnyedén ne vedd!
90 Újév idején adom át ezt az idézést neked,
hogy szorosan számolj el szerzett birtokaiddal.
Aratásig adunk erre, Artúr, haladékot.
Késedelem nélkül kerekedj majd fel kerekasztaloddal,
és érkezzetek meg Rómába a rendelt időre,
még hajnal előtt, másként halál fiai lesztek!
Ott vár a híres Capitolium kőlépcsőjén téged,
számos szenátora közt szigorú arccal
fényes feljebbvalód, hogy kifagasson végre,
miért dúltad fel és döntötted romba
100 atyái földjét, kik neki fizettek adót.
Mért hajtottad rabigába rokonait sorba,
s fizettetsz fivérei után fájó váltságdíjat.
E rebellis rendbontásról rendel titeket vallani!
És halld meg, hogyha hetykén húzodoznál ettől,
tizenhat királyt küld kerékbe törni téged,
kik lángba borítják Britanniát, bajnokaid levágják,
és a városon majd úgy vezetnek végig, meglásd,
mint botladozó, bőgő barmot szokás.
Nem rejtőzhetsz el rémülten Róma haragja elől,
110 ha francia vagy fríz földig is futnál,
lefülelnek légióink, s lámpásod kioltják.
Ott találod a tiszttartók tekercsei között:
alázatos adófizetője volt apád is Rómának,
Félre a tréfával, meg kell fizesd az adót,
mit e vdékre Julius Caesar vetett ki egykor!”
Artúr szeme szikrát szórt e szavakat hallva,
parázsként perzselte a pusztító harag,
arca lángolt, ajkát harapta,
s úgy villant tekintete, mint a vérszomjas oroszláné.
120 Rongyként roskadtak össze a rómaiak erre,
e látványtól letaglózva lapultak, remegtek,
s mintha végzetüket várnák, vinnyogva szűköltek,
kölyökkutyaként kushadtak el a király színe előtt.
Ekkor egy kísérő könyörögve így szólt:
„Ó, kegyelmes király, könyörüj meg rajtunk,
haragod ne hulljon a hírhozók fejére,
hatalmas hadúr, hagyd meg hivány életünket!
A leghatalmasabb urat, Luciust szolgáljuk,
kinél nincsen nemesebb és nagyszerűbb férfi,
130 mint hűséges hűbéresei hoztuk el parancsát,
becsületszavunk bilincsel, bocsáss meg hát nekünk!”
Szól most Artúr, és szava szinte vág:
„Ah! Hason csúszó, hitvány kígyó!
Ha itt bármely bajnok csak bajszát billentené,
minden léha lombardiai levélként reszketne!”
„Nagy király – szól a követ, Krisztusra mondom,
perzselő pillantásod porba sújtott minket.
Nem láttam még nálad nemesebb fejedelmet,
tündöklő tekinteted, tartásod egy oroszláné.”
140 „Meghallgattam méltósággal merész locsogásotok,
és tűrtem türelemmel, tekintettel uratokra,
mert felkent királyként a kötelesség ezt rója rám,
habár bárgyú bestiaként beszéltetek hozzám.
Majd tanácsot tartok tudós doktorokkal,
meghallgatom a hercegek és hűbéresek szavát,
a papok, a püspökök és a parlament beszédét,
és kikérem a kerekasztal kiváló lovagjainak,
megbecsült bajnokaimnak bölcs tanácsát,
hogy vitézeim virtusa világítsa be lelkemet.
150 De elég a szócséplésből, szégyellem szinte,
s a bosszú is csupán becsületem csorbítaná.
Vigadjatok velünk, vendégeim vagytok,
lássatok a lakomához, lovatok is megpihenhet,
szerény házam e héten a ti házatok egyben.”
Majd ragyogó Rómának leróva tiszteletét,
így kiált Keu-nek: „Keresd kedvét ez uraknak,
és rangjuk szerint szolgáld őket.
Kísérd e követeket kényelmes szobáikba,
majd ültesd őket az ünnepi asztalhoz.
160 Adj meg nekik mindent, és ménjeiknek szintén:
arany aszút, abrakot, s mit csak adhat a föld.
ne fukarkodj a fűszerrel sem, falhatják kedvükre,
légy velük gavallér, gáláns házigazda.
s ha dicsőségemet drágakővé dörzsöli szorgalmad,
hálám, meglásd, méltó lesz nevemhez.
Így szívélyes szavakat, szép szállást kaptak,
s a bajvívó bajnokoktól barátságos köszöntést.
Szobáikban rögvest ruhát is cseréltek,
s egy kancellár kísérte őket a karácsonyi lakomához.
170 A szenátornak széket rang szerint mutattak
Artúr jobbján az alabástrom kerekasztalnál.
S mint a királyt magát, a követet is két lovag
szolgálta szorgosan brit szokás szerint,
mert a rómaiak tekintélyét tisztelet övezte akkor,
hisz világhódító vezérek vére folyt ereikben.
(Vaskó Péter fordítása)
