A valaha volt legpusztítóbb tűz
Felbukkan minden délután —
Meglepetés nélküli felfedezés
S érintetlen terjed tovább —
Felemészt, de nem tudsz róla
Egy nyugati város,
Felépül másnap reggel
Hogy aztán ismét elenyésszen.
Bándy Tijana fordítása
A valaha volt legpusztítóbb tűz
Felbukkan minden délután —
Meglepetés nélküli felfedezés
S érintetlen terjed tovább —
Felemészt, de nem tudsz róla
Egy nyugati város,
Felépül másnap reggel
Hogy aztán ismét elenyésszen.
Bándy Tijana fordítása
valahol, ahol még sosem jártam, bármilyen
boldog is voltam, szemeid csendjükbe merülnek:
legkisebb mozdulatodban is van, ami bekerít,
vagy amit nem érinthetek, mert túl közel van
egyetlen pillantásod könnyedén megnyit,
bár ujjakként zárultam magamra,
szirmonként nyitsz ki engem, mint Tavasz nyitja
(ügyesen, titokzatosan) első rózsáját
vagy ha bezárni kívánsz, én és
életem gyönyörűen és hirtelen csukódunk,
mint amikor a virág szívével elképzeli,
ahogy a hó mindenhová gondosan lehull
semmi sincs ezen a világon, ami
végtelen törékenységed erejéhez fogható: melynek érzete
tájai színével késztet
minden lélegzettel halált és örökkévalóságot hozva
(nem tudom, mi van benned, ami zár
és nyit, csak egy részem érti
a szemeid hangja titkosabb minden rózsánál)
senkinek, még az esőnek sincs ilyen cseppnyi keze
Enesey Diána fordítása
Tüneménye volt a gyönyörűségnek,
Elsőre szemembe ekként szökött képe;
Bájos jelenés, kit azért küldtek,
Éke legyen egy pillanatnak;
Fénylő szeme alkonycsillag
És alkonysötét barna haja is;
Összes többi porcikáját
Májuspercből, hajnalfényből mintázták;
Táncoló forma, örömteli jelenés,
Kizökkent, felkavar, kisért.
Utóbb láthattam közelebbről
Lélek biz’, ám Asszony is!
Házias, ötletes és könnyed,
Szűzies, szabad léptű;
Arcán összefut édes emlék
És mégoly édes, amit ígér;
Nem különb Teremtmény, sem jobb
se fortélya,
Hogy elkerülje embersorsa jussa;
Múló bánat, apró csel, hozsanna, feddő szó, évődés, csók, könny és mosolyok.
Mára higgadt szemem látja
Magát az érlökést a masinában;
Lény, ki gondolatot lélegez
Élet s halál közt a vendégszeren;
Szilárd értelem, mértéktartó szándék,
Kitartás, előérzet, erő és készség;
Eszményi Asszony, nemes terv,
Utasítson, csitítson, intsen;
És mégis Lélek, oly sugárzó
Mintha angyallal osztozna e ragyogáson.
Villányi G. András fordítása
Vallejo az
éhező magányról ír;
Van Gogh fülét szemétre veti egy kurva;
Rimbaud Afrikába szökik aranyat keresni,
és gyógyíthatatlan szifiliszben szenved;
Beethoven megsüketül;
Poundot ketrecben hurcolják az utcán;
Chatterton patkánymérget vesz be;
Hemingway agya a narancslébe fröccsen;
Pascal a kádban felvágja az ereit;
Artaud bezárva az őrültek közé;
Dosztojevszkij a falhoz állítva;
Crane egy hajó propellerje által felaprítva;
Lorca spanyol katonák által lelőve az úton;
Berryman leugrik egy hídról;
Burroughs lelővi a feleségét;
Mailer leszúrja a sajátját.
– ezt akarják:
egy istenverte show-t,
egy világítoó hirdetőtáblát a pokol közepén.
Ezt akarják,
egy a csapat döbbenetes,
tagolt beszédre képtelen,
ártalmatlan,
dögunalmas
karneváli
rajongót.
Márkus László fordítása
Ékesebbel hencegni se bír e Föld:
Lélektelen ki szótlan tovább állna,
A látvány fensége elragad:
A City kelmeként magára ölti épp
A reggel varázsát; halk-cicomátlant,
Hajók, tornyok, színházak és templomok
Nyitottan mezőnek, égnek;
Fénylő csillanás mind a füsttelen légben.
Nap méltóbban nem kapaszkodott
Hajnalpompában völgyre, sziklára, dombra;
Még nem láttam így, béke ily dús nem jutott!
A folyam saját édes akaratával suhan:
Drága Isten! maguk a házak mintha álmodnának;
Óriás szív nyugszik dobbanatlan némaságban.
Villányi G. András fordítása
Szívem szökken, ha meglátom
Szivárványát az égnek:
Mikor élni kezdtem így volt;
Férfiként sincs máshogy;
S legyen így, ha vén leszek,
Vagy jobb, ha elveszek!
Gyermek a Férfinek atyja;
Hadd kívánom, napjaim kösse
össze mindet természettől áhítat.
Villányi G. András fordítása