Maxine, L. D. felesége, azon az estén közölte, hogy költözzön el, amikor munkából hazaérve megint részegen találta L.D-t miközben Raet kínozta, a 15 éves lányukat. L. D. és Rae a konyha asztalnál ültek, veszekedtek. Maxinnek arra sem volt ideje, hogy letegye a táskáját vagy levegye a kabátját.
– Mondd meg, anya. Mondd meg neki, hogy miről beszéltünk – mondta Rae.
L.D. megforgatta a kezében az üveget, de nem ivott belőle. Maxine haragos és nyugtalanító pillantást vetett rá.
– Ne kotnyeleskedj abba, amihez nem értesz – mondta L.D. – Hogy vehetek komolyan valakit, aki egész nap csak asztrológiai magazinokat olvasgat.?
– Ennek semmi köze az asztrológiához – mondta Rae. – Ne sértegess.
Rae ugyanis már hetek óta nem volt iskolában. Azt mondta, senki sem tudja rávenni. Maxine azt mondta, ez egy újabb tragédia volt a hétköznapi tragédiák hosszú sorában.
– Miért nem fogjátok be mindketten?! – mondta Maxine. – Az isten szerelmére, már így is fáj a fejem.
– Mondd meg neki, anya – mondta Rae. – Mondd meg, hogy ez csak a fejében van. Bárki, aki csak kicsit is ért hozzá, meg tudja mondani, hogy az egész fejében van.
– Mi van akkor a cukorbetegséggel? – mondta L. D. – Mi van az epilepsziával? Azt tudja irányítani az agy?
Felemelte a poharat Maxine szeme láttára, és lehúzta a maradékot.
– Igen, cukorbetegséget is – mondta Rae. – Epilepsziát. Bármit! Az agy a legerősebb szerv a testben, csak hogy tudd.
Ezután felkapott egy szálat L. D. cigarettájából és meggyújtotta.
– És a rák? Mi van akkor a rákkal? – mondta L. D.
Azt hitte, ezzel most megfogta. Maxinre nézett.
– Fingom sincs, hogy kezdtük ezt az egészet – mondta L.D. Maxinnek.
– Rák – mondta Rae és a kérdése egyszerűségén rázta a fejét. – A rákot is, igen. A rák az agyban kezdődik.
– Hát ez őrület! – mondta L.D. Tenyerével rácsapott az asztalra. A hamutál megugrott. A pohara oldalára esett és elgurult. – Őrült vagy, Rae! Tisztában vagy vele?
– Fogd be! – mondta Maxine.
Maxine kigombolta a kabátját és letette a táskáját a pultra. L. D-re nézett és azt mondta: – L. D. elég volt. Raenek is elég volt. Ahogy mindenkinek, aki ismer. Sokat gondolkoztam ezen. Azt akarom, hogy tűnj el innen. Még ma. Ebben a percben. Most. Takarodj el innen a francba most azonnal.
D.-nek esze ágában sem volt, hogy elmenjen. Maxinre nézett, majd a savanyú uborkásüvegre, ami ebéd óta az asztalon volt. Felkapta az üveget és bedobta vele a konyhaablakot.
Rae felpattant a székéből.
– Jesszus! Ez elmebeteg!
Rae az anyja mellé állt. A száján keresztül aprókat lélegzet.
– Hívd a rendőröket! – mondta Maxine. – Teljesen megvadult. Menj a konyhából, mielőtt bántani fog. Hívd fel a rendőröket! – mondta Maxine.
Együtt kezdtek el kihátrálni a konyhából.
– Megyek már – mondta L. D. – Jólvan már, most azonnal megyek – mondta. – Ez pont megfelel nekem. Őrültek vagytok amúgy is. Őrültek háza van itt. Van még élet a házon kívül. Higgy nekem, nem leányálom veletek ebben az őrültek házában.
D. az arcán érezte a beáradó levegőt a konyhaablak törött üvegén keresztül.
– Oda fogok menni – mondta. – Oda ki – mondta közben kifelé mutatott.
– Helyes – mondta Maxine.
– Jólvan, megyek – mondta L. D.
Majd tenyerével az asztalra csapott. Hátra rúgta a székét. Felállt.
– Soha többé nem fogsz látni – mondta L. D.
– Bőven hagysz itt emlékeket – mondta Maxine.
– Oké – mondta L. D.
– Gyerünk, kifelé! – mondta Maxine. – Én fizetem a lakbért, úgyhogy én mondom, menned kell. Most.
– Megyek – mondta – Ne siettess. – mondta. – Megyek már.
– Menj már! – mondta Maxine.
– Itthagyom ezt az őrültek házát – mondta L. D.
Ezzel bement a hálószóbába és kivette Maxine egyik bőröndjét a szekrényből. Ez egy régi, fehér Naugahyde bőrönd volt törött csattal. Még régen Maxine telepakolta a melegítőivel és ezt cipelte magával főiskolára. L. D. is járt főiskolára. A bőröndöt az ágyra dobta, és elkezdte belepakolni az alsónadrágjait, a nadrágjait, a pólóit, a melegítőjét, a régi bronz csatos övét, a zoknikat, és mindenét, amije csak volt. Olvasnivalónak elvette az éjjeliszekrényről a magazinokat. Elvette a hamutálat. Elrakott mindent, amit tudott a bőröndbe, mindent, ami belefért. Rögzítette a bőrönd egyetlen jó oldalát, és meghúzta a szíjat, és eszébe jutottak a tisztálkodószerei. A szekrényben találta meg a műanyag borotválkozós neszesszert Maxine kalapjai mögött. Ebbe dobta a borotváját és a borotvahabját, a hintőporát, a dezodorját és a fogkeféjét. Még elvette a fogkrémet is. Na meg még a fogselymet is.
D. hallotta, ahogy a nappaliban fojtott hangon beszéltek.
Megmosta az arcát. Elrakta a szappant és a törölközőt a borotválkozós neszesszerbe. Utána eltette a szappantartót és a poharat a csap mellől, meg a körömvágó csipeszt és Maxine szempillagöndörítőjét.
Nem tudta becipzározni a borotválkozós neszesszert, de nem érdekelte. Felvette a kabátját és magához vette a bőröndöt. Bement a nappaliba.
Amikor meglátta L. D.-t, Maxine átkarolta Raet.
– Ennyi volt – mondta L. D. – Ez a búcsúm – mondta. – Nem tudom mit mondhatnék azon kívül, hogy úgy látszik, soha többé nem találkozunk. Viszlát – mondta L. D. Raenek. – Neked és a zakkant ötleteidnek.
– Menj – mondta Maxine. Megfogta Rae kezét. – Nem volt elég a kár, amit nekünk okoztál? Haladjál, L. D.! Takarodj innen, és hagyj minket békén!
– Ne felejtsd el!– mondta Rae. – Fejben dől el.
– Elmegyek innen, és ennyi – mondta L. D. – Bárhova. El ebből az őrültek házából – mondta. – Ez a lényeg.
D. még egyszer utoljára körbenézett a nappaliban majd a bőröndöt egyik kezéből a másikba rakta és a hóna alá csapta a borotválkozós neszesszert.
– Majd beszélünk, Rae. Maxine, jobb, ha te is elhagyod ezt az őrültek házát.
– Miattad őrültek háza – mondta Maxine. – Ha ez őrültek háza, akkor az a te hibád.
D. letette a bőröndöt és arra tette a borotválkozós neszesszert. Kihúzta magát és rájuk meredt.
Maxine és Rae hátrébbléptek.
– Vigyázz, anya! – mondta Rae.
– Nem félek tőle – mondta Maxine.
D. a hóna alá csapta a borotválkozós neszesszert és magához vette a bőröndöt.– Csak még valamit akarok mondani – mondta.
De nem jutott eszébe mi lehetett volna az.
Fejes Bernadett fordítása
Bélyegkép: Paul Klee
