Címke: műfordítás

ALLITERATIVE MORTE ARTHURE III.

 

A király elé érkezik az első fogás mindjárt,
vadkanfej fürdetve fényes ezüstporban,
fess szolgák szervírozzák jól szabott tunikában,
vigyázva viszik, vannak vagy hatvanan.
180 Majd pirosra sült, porhanyós pecsenyék jönnek,
változatos vadak és varázslatos madarak.
Törtarany tálakon tündökletes pávák,
százszámra szalonkák, szopós malacok,
tüneményes tollruhájukban tálalt gémek,
hatalmas hattyúk hűvös ezüsttálon,
mór mártásban megforgatott mennyei piték,
tésztába tekert tarja és pástétom,
vékonyra szelt vadkanhús vörösbarna pácban,
boros bundában sült bíbicek és ludak,
190 hagymás héjahús, nincs hozzá hasonló,
és zsírt gyöngyöző gyönyörű szalonnacsíkok.
Majd színes szószokat hoztak a szolgák,
melyek látványos kék lánggal lobogtak a csészékben,
sziszegve megszentelve a szeletelt húst,
hogy leesett állal, ámulattal nézte mindenki.
Ezután daru jött darával megtöltve,
majd sáfránnyal simogató selymes nyúlhús,
finom fácánsült flamand ezüsttálcán,
és méztől csöpögő, csinos sütemények.
200     Azután kancsókban krétai bort hoztak,
és színezüstből készült kelyheket az asztalra.
Mazsolabort messze földről, és sok másfélét sorba:
Rajna-völgyi, Rochelle-melléki ritka nedűket,
meg világos velenceit, s mind e varázslatos ital
arany csapokból csorgott a csillogó kupákba.

Artúr pompás, ezüstpántos pohárszékében
szemkápráztatóan szikráztak a színarany serlegek:
hatvandarabos különleges királyi készlet,
kezelőjük Sir Kay, a kiváló főpohárnok,
210 ki ügyelt rá, ne legyen üres pohár sehol.
És hogy ne csempészhessen csalafintán senki
mogorva mérget e míves serlegekbe,
delejes drágakövekkel díszítették őket,
melyek minden mételyt magukba szívtak,
megóvva így gazdájuk a gonosz ármánytól.
Maga Artúr is aranyszín palástban,
lovagjai között, koronásan, büszkén,
trónjára fellépve tündökölve jelent meg,
mint a világ valaha volt legvitézebb uralkodója.

220 Akkor a felséges fejedelem fennkölt méltósággal
így szólt a szenátorokhoz szívélyes szavakkal:
„Nézzétek el nekünk, nemes urak,
hogy ily vékonyka vacsorával vendégelünk titeket,
nem kínál ennél különbet e kietlen vidék.
De egyetek, hátha elveri éhetek egy kis időre,
s ne köszönjétek, tudjuk, koldus–porció csupán.”
„Uram, szól a szenátor, szavamra mondom,
nem rendezett Róma még ily remek lakomát!
Nincs püspök vagy pápa, patrícius egy sem,
230 ki ne fogadna örömmel ily fejedelmi vendéglátást!”

A vacsora végeztével vízben mosták kezük,
majd Artúr és vitézei visszavonultak szobáikba.
A gáláns Sir Gawain Guinverát kísérte,
Artúr másik oldalán Sir Owghtreth lépkedett.
búcsúpohárként bordó bort kortyoltak,
fűszeres finomságot, felséges nektárt,
mit sietve skarlátszín serlegekben hoztak,
s várbeliek, vendégek egyként vehettek belőle.
Hogy kényeztesse a követeket, a király kísérőket ad,
240 remek lovagokat a rómaiak mellé,
hogy muzsikaszó mellett mutassák a utat,
s a szenátorokat szépen szálláshelyükre vezessék.

Majd a teljhatalmú király tanácskozni indult,
belső bizalmasai, bárói körébe.
Az Óriások Tornyának termébe vonultak mind:
bölcsek, bírók, bátor lovagok.
Ott Sir Cador Cornwallból a királyhoz így szól,
s kihallatszik hangjából a huncut pajkosság:
„Hála a Fennvalónak e fortélyos fenyegetéséért,
250 mert csapdába csalták e cselszövők maguk!
Lucius levelétől lelkem újraéledt,
mit léha lustaság lankasztott sokáig.
Túl rég rohaszt már a restség rozsdája minket,
Nem őrizzük őseinktől örökölt dicsőségünk,
szégyenszemre szétporladt szép hírnevünk,
hideg hamuvá hűlt harcosaink tüze.
De Krisztusnak hála kitört a háború!
Véren nyerjük vissza valaha volt fényünk!”

Szól a király: „Sir Cador, kedvünkre szóltál!
260 Szenvedélyes szavaid szívünk melegíti.
Sosem kertelsz, kimondod, ami lelked nyomja,
s vakmerően vállalod a veszélyt mindenkor!

(Vaskó Péter fordítása)

Rabindranáth Tagore költeményei 2.

Az örökkévalóság határán

Hasztalan reményem őt keresi,
szobám zugaiban
sehol se’ lelheti.

Otthonom keskeny
s mi innét elveszett, visszakapni nem lehet.

Ám a te kastélyod, ó uram, a végtelen;
őt keresve, ajtódig kell térnem.

Éji égboltod aranykupolája alá állok,
mohó pillantásom arcodra emelem.

Örökkévalóság határáig értem, hol semmi
el nem vész,
— sem remény, sem boldogság, sem egy arc,
mi átdereng a könnyeken.

Mártsd eme óceánba üressé vált létem,
merítsd feneketlen teljébe.
Tűnt, édes érintését hadd érezzem
a mindenség egészében.

Gyöngysor

Anya, nyakad köré gyöngysort szövök
keserűségem könnycseppjeiből.

A csillagok fényből ötvöztek láncot bokádra,
ám az enyém kebledig fog érni.

Bőség s hírnév jutott tőled;
jogod adni vagy visszavonhatod őket.
Ám gyászom enyém teljesen,
ha áldozatul elébed állítom
jutalmam a kegyelmed.

Gitanjali
1.

Te alkottál Végtelenné ily gyönyörűségedben. Kiüríted újra és újra e törékeny edényt
és friss élettel töltöd.
Hordod az apró nádsípot dombon s lapályon, és örökkön megújuló dallamot
lehelsz belé.
Kezed halhatatlan érintésétől parány, semmi szívem boldogságában átlépi határait és világra
hozza a mondhatatlant.
Végtelen ajándékod csöpp kezemen át elér hozzám. Korszakok múlnak, és te szüntelen
töltesz, és nem fogy tere a töltésnek.

Örök idő

Kezedben az idő határtalan, ó, uram.
Nincs ki megszámlálná perceid.

Nappalok és éjek múlnak, korszakok bimbóznak s hervadnak virágként.
Jól ismered a kivárást.

Századjaid állnak sorba tökélyre vinni egy apró vadvirágot.

Számunkra nincs idő vesztegetni,
híjával kell tülekedni az esélyért.
Túl szegények vagyunk késlekedni.

Ekként telik az idő
mit annak nyújtok, ki telve panasszal követeli,
közben oltárod szüntelen áldozat nélkül áll.

Nap végére félelem nógat, hogy kapud bezárod;
ám úgy találom: maradt még idő.

 

Száz évre mától

Száz évre mától,
ki lesz ő, ki
kíváncsian
olvassa verseim?
Száz évre mától!
Képes leszek-e küldeni neked
parány boldogságot e friss tavaszreggelből,
A virágot mely ma bimbózik,
A madarak dalát,
Mai naplemente izzását;
Mind túlcsordulva szeretetemtől?

Mégis egy pillanatra
Tárd ki déli kapudat,
Foglalj helyet ablakodnál,
Pillants a messzi szemhatárra
És elme-szemed lássa
E napot száz éve:
Felfokozott mámort sodort az ég
És megérinti e világ szívét.
A koratavasz – örömmel teli,
Határait nem ismeri.
Kitárva nyugtalan szárnyait
Déli szellő szálldos,
Virágpor illatát hordja…
Egyszeriben
Az ifjúság parazsát festette a világra
Száz éve éppen.
Aznap egy bimbózó költő nem alhatott,
Izgatott szíve énekkel teli,
Oly nagy heve
Annyifélét repesett elmondani,
Mint nyílni vágyó virágbimbók.
Egy nap, száz éve éppen.

Száz évre mától
Melyik ifjú poéta
Énekli otthonában a dalát!
Neki küldöm
E tavasz boldog hírét.
Hadd visszhangozzon pillanatra
A tavaszodban, szívverésedben,
Méhzümmögésben,
Levelek zizzentében:
Mától száz évre.

Villányi G. András fordításai

ALLITERATIVE MORTE ARTHURE II.

Megszerzett akkor magának minden földet Artúr,
kastélyokat, királyságokat, sok különféle tartományt,
hamar hatalma alá hajtott mindent,
amit csak Uter uralt egykoron.
30 Argyle-t és Orkney-t, s mind az összes szigeteket,
az óceánból ivó igéző Írföldet.
Felosztotta féltő gonddal a skót felföldet szintén,
és véres viadalban Wales is az övé lett.
A francia földek és Flandria nemkülönben,
Hainault és Hollandia is meghódolt előtte,
meg Burgundia, Brabant és Bretaigne tartománya,
s gazdag Gascogne és Gothia is meghajolt.
Bayonne-t és Bordeaux-t bástyákkal erősítette,
Touraine-ben és Toulouse-ban tornyokat rakatott,
40 Poitiers és Provence parancsaira várt,
Bécs becses birtokát is magáénak tudta,
Auvergne és Anjou alázattal nyílt meg
kemény küzdelmet követően végül,
mint Navarra, Normandia és Norvégia hasonképp.
Germán grófságok görnyedtek igájába,
Dániát nagy diadallal döntötte szolgaságba,
és súlyosan hullt Svédországra seregének árnya.

E sok híres haditett után harcosait lovaggá ütötte,
és e tartományok uraivá tette mindet,
50 felkent királyokká közeli rokonait
azon vidéken, hová vágyuk vonzotta őket.
S mikor nem morogtak már a meghódított népek,
egybekürtölte a király a kerekasztalt újra.
Britannia bércei közt boldogan időzött,
élvezte az évszak ékes virágait,
majd vidám vadászatra Wales vadonjába,
seregestül a sűrű Swatle-rengetegbe tért,
hol szürke agarakkal szarvasokat űztek,
és gondtalanul gajdoltak Glamorgan mezején.
60 Hallgatva hű lordjaira, hamar felhúzta,
hol a fenséges folyó fövenye engedte,
kőfalakkal kerített Caerleon városát,
hogy híres hadának helyőrsége legyen.

A király a Karácsonyt Carlisle-ban ülte meg,
mint fennkölt felség, földek uralkodója,
háznépével, hercegek, hűbéresek között,
bátor bajnokok, bárók, püspökök,
márkik és mindenféle méltóság éljenezte,
kik nem haboztak őt a hadba hűséggel követni.
70 E karácsonykor királyuk kikötötte nekik,
Carlisle királyi kastélyból senki sem
távozhat tíz napig e tisztes urak közül,
míg a Mennyei Úr ünnepét méltón meg nem ülik.
A kerekasztal kompániáját erre kérte uruk,
és úgy vigadtak a vendégek, ahogy a világon addig
nem tombolt ily toron, tivornyán még udvar úgy,
mint a Nyugati Tartományokban a tél derekán.

Ám az év első napján az ebéd idején,
mikor a kemény katonák épp kenyeret törtek,
80 nagy robajjal rájuk tört Róma szenátora,
tizenhat tisztje taposta nyomát.
Köszönt a királynak, és körben a teremben,
megadva a módját, mind a többi méltóságnak,
és szívélyes szavakkal szép Guinevrának is.
Majd belekezd bátran, s így beszél Artúrhoz:

„Lucius Iberius, Róma császára
üdvözli alattvalóját, Artúrt, ím, általam,
bizonyság rá a bíbor birodalmi pecsét,
és parancsa kemény, hát könnyedén ne vedd!

 

90    Újév idején adom át ezt az idézést neked,
hogy szorosan számolj el szerzett birtokaiddal.
Aratásig adunk erre, Artúr, haladékot.
Késedelem nélkül kerekedj majd fel kerekasztaloddal,
és érkezzetek meg Rómába a rendelt időre,
még hajnal előtt, másként halál fiai lesztek!
Ott vár a híres Capitolium kőlépcsőjén téged,
számos szenátora közt szigorú arccal
fényes feljebbvalód, hogy kifagasson végre,
miért dúltad fel és döntötted romba
100 atyái földjét, kik neki fizettek adót.
Mért hajtottad rabigába rokonait sorba,
s fizettetsz fivérei után fájó váltságdíjat.
E rebellis rendbontásról rendel titeket vallani!
És halld meg, hogyha hetykén húzodoznál ettől,
tizenhat királyt küld kerékbe törni téged,
kik lángba borítják Britanniát, bajnokaid levágják,
és a városon majd úgy vezetnek végig, meglásd,
mint botladozó, bőgő barmot szokás.
Nem rejtőzhetsz el rémülten Róma haragja elől,
110 ha francia vagy fríz földig is futnál,
lefülelnek légióink, s lámpásod kioltják.
Ott találod a tiszttartók tekercsei között:
alázatos adófizetője volt apád is Rómának,
Félre a tréfával, meg kell fizesd az adót,
mit e vdékre Julius Caesar vetett ki egykor!”

Artúr szeme szikrát szórt e szavakat hallva,
parázsként perzselte a pusztító harag,
arca lángolt, ajkát harapta,
s úgy villant tekintete, mint a vérszomjas oroszláné.
120 Rongyként roskadtak össze a rómaiak erre,
e látványtól letaglózva lapultak, remegtek,
s mintha végzetüket várnák, vinnyogva szűköltek,
kölyökkutyaként kushadtak el a király színe előtt.
Ekkor egy kísérő könyörögve így szólt:
„Ó, kegyelmes király, könyörüj meg rajtunk,
haragod ne hulljon a hírhozók fejére,
hatalmas hadúr, hagyd meg hivány életünket!
A leghatalmasabb urat, Luciust szolgáljuk,
kinél nincsen nemesebb és nagyszerűbb férfi,
130 mint hűséges hűbéresei hoztuk el parancsát,
becsületszavunk bilincsel, bocsáss meg hát nekünk!”
Szól most Artúr, és szava szinte vág:
„Ah! Hason csúszó, hitvány kígyó!
Ha itt bármely bajnok csak bajszát billentené,
minden léha lombardiai levélként reszketne!”
„Nagy király – szól a követ, Krisztusra mondom,
perzselő pillantásod porba sújtott minket.
Nem láttam még nálad nemesebb fejedelmet,
tündöklő tekinteted, tartásod egy oroszláné.”
140 „Meghallgattam méltósággal merész locsogásotok,
és tűrtem türelemmel, tekintettel uratokra,
mert felkent királyként a kötelesség ezt rója rám,
habár bárgyú bestiaként beszéltetek hozzám.
Majd tanácsot tartok tudós doktorokkal,
meghallgatom a hercegek és hűbéresek szavát,
a papok, a püspökök és a parlament beszédét,
és kikérem a kerekasztal kiváló lovagjainak,
megbecsült bajnokaimnak bölcs tanácsát,
hogy vitézeim virtusa világítsa be lelkemet.
150 De elég a szócséplésből, szégyellem szinte,
s a bosszú is csupán becsületem csorbítaná.
Vigadjatok velünk, vendégeim vagytok,
lássatok a lakomához, lovatok is megpihenhet,
szerény házam e héten a ti házatok egyben.”

Majd ragyogó Rómának leróva tiszteletét,
így kiált Keu-nek: „Keresd kedvét ez uraknak,
és rangjuk szerint szolgáld őket.
Kísérd e követeket kényelmes szobáikba,
majd ültesd őket az ünnepi asztalhoz.
160 Adj meg nekik mindent, és ménjeiknek szintén:
arany aszút, abrakot, s mit csak adhat a föld.
ne fukarkodj a fűszerrel sem, falhatják kedvükre,
légy velük gavallér, gáláns házigazda.
s ha dicsőségemet drágakővé dörzsöli szorgalmad,
hálám, meglásd, méltó lesz nevemhez.
Így szívélyes szavakat, szép szállást kaptak,
s a bajvívó bajnokoktól barátságos köszöntést.
Szobáikban rögvest ruhát is cseréltek,
s egy kancellár kísérte őket a karácsonyi lakomához.
170 A szenátornak széket rang szerint mutattak
Artúr jobbján az alabástrom kerekasztalnál.
S mint a királyt magát, a követet is két lovag
szolgálta szorgosan brit szokás szerint,
mert a rómaiak tekintélyét tisztelet övezte akkor,
hisz világhódító vezérek vére folyt ereikben.

 

(Vaskó Péter fordítása)

Shel Silverstein: A Házimegírátron

A Házimegírátron
Ó, a Házimegírátron!
Legszebb
Szerkezet a kerek, nagy világon.
Csak dobd be a házid, utána egy százast,
Nyomd fel a kapcsolót, csak fél percig várat,
s kicsusszan a házid, szép lett, mint az álom.
Itt van – „Kilencből négy?” a válasz rá: „Három.”
Három?
Látom…
Talán nem olyan jó,
Mintha én csinálom.

Kecskeméti Ildikó fordítása

ALLITERATIVE MORTE ARTHURE I.

A király a Karácsonyt Carlisle-ban ülte meg,
mint fennkölt felség, földek uralkodója,
háznépével, hercegek, hűbéresek között,
bátor bajnokok, bárók, püspökök,
márkik és mindenféle méltóság éljenezte,
kik nem haboztak őt a hadba hűséggel követni.
70 E karácsonykor királyuk kikötötte nekik,
Carlisle királyi kastélyból senki sem
távozhat tíz napig e tisztes urak közül,
míg a Mennyei Úr ünnepét méltón meg nem ülik.
A kerekasztal kompániáját erre kérte uruk,
és úgy vigadtak a vendégek, ahogy a világon addig
nem tombolt ily toron, tivornyán még udvar úgy,
mint a Nyugati Tartományokban a tél derekán.

Ám az év első napján az ebéd idején,
mikor a kemény katonák épp kenyeret törtek,
80 nagy robajjal rájuk tört Róma szenátora,
tizenhat tisztje taposta nyomát.
Köszönt a királynak, és körben a teremben,
megadva a módját, mind a többi méltóságnak,
és szívélyes szavakkal szép Guinevrának is.
Majd belekezd bátran, s így beszél Artúrhoz:
„Lucius Iberius, Róma császára
üdvözli alattvalóját, Artúrt, ím, általam,
bizonyság rá a bíbor birodalmi pecsét,
és parancsa kemény, hát könnyedén ne vedd!

90    Újév idején adom át ezt az idézést neked,
hogy szorosan számolj el szerzett birtokaiddal.
Aratásig adunk erre, Artúr, haladékot.
Késedelem nélkül kerekedj majd fel kerekasztaloddal,
és érkezzetek meg Rómába a rendelt időre,
még hajnal előtt, másként halál fiai lesztek!
Ott vár a híres Capitolium kőlépcsőjén téged,
számos szenátora közt szigorú arccal
fényes feljebbvalód, hogy kifagasson végre,
miért dúltad fel és döntötted romba
100 atyái földjét, kik neki fizettek adót.
Mért hajtottad rabigába rokonait sorba,
s fizettetsz fivérei után fájó váltságdíjat.
E rebellis rendbontásról rendel titeket vallani!
És halld meg, hogyha hetykén húzodoznál ettől,
tizenhat királyt küld kerékbe törni téged,
kik lángba borítják Britanniát, bajnokaid levágják,
és a városon majd úgy vezetnek végig, meglásd,
mint botladozó, bőgő barmot szokás.
Nem rejtőzhetsz el rémülten Róma haragja elől,
110 ha francia vagy fríz földig is futnál,
lefülelnek légióink, s lámpásod kioltják.
Ott találod a tiszttartók tekercsei között:
alázatos adófizetője volt apád is Rómának,
Félre a tréfával, meg kell fizesd az adót,
mit e vdékre Julius Caesar vetett ki egykor!”

Artúr szeme szikrát szórt e szavakat hallva,
parázsként perzselte a pusztító harag,
arca lángolt, ajkát harapta,
s úgy villant tekintete, mint a vérszomjas oroszláné.
120 Rongyként roskadtak össze a rómaiak erre,
e látványtól letaglózva lapultak, remegtek,
s mintha végzetüket várnák, vinnyogva szűköltek,
kölyökkutyaként kushadtak el a király színe előtt.
Ekkor egy kísérő könyörögve így szólt:
„Ó, kegyelmes király, könyörüj meg rajtunk,
haragod ne hulljon a hírhozók fejére,
hatalmas hadúr, hagyd meg hivány életünket!
A leghatalmasabb urat, Luciust szolgáljuk,
kinél nincsen nemesebb és nagyszerűbb férfi,
130 mint hűséges hűbéresei hoztuk el parancsát,
becsületszavunk bilincsel, bocsáss meg hát nekünk!”

Szól most Artúr, és szava szinte vág:
„Ah! Hason csúszó, hitvány kígyó!
Ha itt bármely bajnok csak bajszát billentené,
minden léha lombardiai levélként reszketne!”
„Nagy király – szól a követ, Krisztusra mondom,
perzselő pillantásod porba sújtott minket.
Nem láttam még nálad nemesebb fejedelmet,
tündöklő tekinteted, tartásod egy oroszláné.”
140 „Meghallgattam méltósággal merész locsogásotok,
és tűrtem türelemmel, tekintettel uratokra,
mert felkent királyként a kötelesség ezt rója rám,
habár bárgyú bestiaként beszéltetek hozzám.
Majd tanácsot tartok tudós doktorokkal,
meghallgatom a hercegek és hűbéresek szavát,
a papok, a püspökök és a parlament beszédét,
és kikérem a kerekasztal kiváló lovagjainak,
megbecsült bajnokaimnak bölcs tanácsát,
hogy vitézeim virtusa világítsa be lelkemet.
150 De elég a szócséplésből, szégyellem szinte,
s a bosszú is csupán becsületem csorbítaná.
Vigadjatok velünk, vendégeim vagytok,
lássatok a lakomához, lovatok is megpihenhet,
szerény házam e héten a ti házatok egyben.”
(…)

Vaskó Péter fordítása

 

UTÁNKÖLTÉSEK, ÁTFORDÍTÁSOK – Spotted War Bonnet: Maradok lélekben

 

Zártkörű mani dúl, fertőz s bármerre mész,
tört darabokban egy nyelven sajgó Egész.
Rezervátumokban sok szótlan népcsalád; –
Fény csobog, kő súg, a hit még tartja magát.

Ostyafehér inged szép, recycled nájlon.
Idegen nyelven szól dalod, a „Ne fájjon!”
Porkeverék, olcsó lötty altató drinked,
Vaságyakra lökve se zokogj fel, kisded!

Ketrecbe zárt, bérelt létünk keserédes.
A tipi csak díszlet, Led izzóktól fényes.
Jelmezes Vén Rókák cool biznisze benne; –
Az adókra nekik, mondd, mi másból telne?

Kínából, Tajvanból, Big Boss a tudója,
Honnan jön hajókon kezünk „sok csodája”.
„– Gyöngyökből tanítás, Mágia világa!”
Pengess a kacatért s nem éltél hiába…

Mi igaz és jó volt, már régen megölték,
Emlékeit könyvbe, top-filmekbe köpték:
Sok vetített body, giccsparipán vágtat; –
Hűlt lelkükre komor, zord havasok várnak.

Tápláljak jelmezben szemfényvesztett felszínt,
Hordjak bohócsapkát vagy molyrágta fejdíszt,
Hímzett, cifra ködmönt, pap-palástot, talárt,
Fejtsek jósolgatva pár dolcsiért talányt,

Hívjanak orvosnak, Sánta Őz Sámánnak,
Fekete Birkának, Pestises Járványnak,
Éljek bár egyedül, kéz a kézben járjak:
Én maradok lélekben szabad indiánnak!

(in: John Fire/Lame Deer és Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán, fordította Simóné Avarosy Éva.)

 

Az eredeti szöveg:

Spotted War Bonnet: The Lament of the sioux reservation indian

They took the whole Sioux Nation
And put it on this reservation
They took away our way of life
The tomahawk, the bow and knife
They put our papoose in a crib
And took the buckskin from our rib
They took away our native Tongue
And talk their English to our young
The old teepee we all love so
They’re using now for just a show
And all our beads we made by hand
And nowadays are made in Japan
Although they’ve changed our ways of old
They’ll never change our hearts and souls
Though I wear a man’s shirt and tie
I’m still a red man deep inside.

(in: Lame Deer, seeker of visions by John Fire/Lame Deer and Richard Erdoes)

Balázs Csilla Kinga fordítása

 

(Illusztráció: Tom Gilleon: Tres Buhos)