Címke: műfordítás

Klasszikus japán versek

Klasszikus japán versek a Dalok későbbi gyűjteményéből

(951?)

Tavaszi dalok harmadik kötete, 103.

Amikor egy elbűvölő holdas estén gyönyörködött a virágokban.
Minamoto no Szaneakira

 

Kár ez éjjelért!
Holdat és virágokat
– ha egyre gondol –
úgy megmutatnám annak,
kit e csoda megindít!

Szerelmes dalok negyedik kötete, 884–885.

 

Amikor egyszer meglátogatta Taifut, de ő nem volt otthon, hazatért, másnap reggel pedig ezt a verset küldte neki:                           Aszatada

 

Leverten, lomhán
parttól visszasodródó
fehér hullámok
nyomán ruhám ujjának
száradni egy perce sincs.[1]

 

Így válaszolt:                                                  Taifu

Ugyan, hát mitől
ázott el ruhád ujja?
Hiszen úgy tetszik,
nyoma sincs sehol fehér
hullámoknak szívedben!

Fittler Áron fordításai

 

Minamoto no Szaneakira (源信明)

910–970

Apjával, Minamoto no Kintadával (源公忠, 889–948) együtt a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. (A harminchat költőóriás a X–XI. századi költő és esztéta, Fudzsivara no Kintó (藤原公任, 966–1041) által összeállított válogatás az általa legkiválóbbnak tartott harminchat, VII–X. századi költő vakáiból.) Elismert költő volt, többször kérték fel festett paravánok képei alapján költött vakák, ún. paravándalok (bjóbuuta, 屏風歌) komponálására. Jól ismert szerelmi kapcsolata a kor egyik legnagyobb költőnőjével, Nakacukaszával (中務).

 

Fudzsivara no Aszatada (藤原朝忠)

910–966

A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú dinasztiájából, a Fudzsivara-klán északi ágából származik. A harminchat költőóriás egyike, valamit saját korában is elismert költő volt. Ő komponálta egy 960-ban rendezett jelentős udvari költői verseny (utaavasze, 歌合) nyitóversét. Az itt szereplő Taifun kívül fennmaradt több más udvarhölgyköltővel, köztük az Ukon (右近) és a Hon’in no Dzsidzsú (本院侍従) udvarhölgynéven ismert költőnőkkel folytatott szerelmi versváltása is.

 

Taifu (大輔)

  1. század körüli udvarhölgyköltő. Mivel ezen az udvarhölgynéven több költőnő is ismert, életéről nem sok biztosat tudni, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy Fudzsivara no Aszatadán kívül több más korabeli költővel is volt szerelmi viszonya. A velük folytatott versváltások közül több is bekerült a Dalok későbbi gyűjteményébe. Vakáira jellemző a rögtönzött szókimondó jelleg.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az eredeti szövegben egy többértelmű kifejezés (tacsikaeru (立ちかへる): 1. hazatér, 2. (a hullám a parttól) visszahúzódik) segítségével jelenik meg a tengerparti kép és a sikertelen látogatás miatt bánkódó lírai én lelkiállapota. Az ázott ruha (vagy ruhaujj) a könnyekre, illetve a sírásra utal.

Andreas Capellanus: A szerelemről

Egy lovag, akit erősen kínzott egy bizonyos hölgy iránt érzett szerelme, de semmiféle alkalmat sem lelt rá, hogy jól elbeszélgessen vele, a hölgy egyetértésével kerített egy bizalmas barátot, akit beavatott ebbe a dolgába, hogy annak közvetítésével minden nehézség nélkül kölcsönösen megismerhessék egymás szándékát, és titkon közölhessék a másikkal gondolataikat. S hogy e bizalmas barát segítségével szerelmüket hosszú ideig tudják ápolni, elrejtve a külvilág elől. Ám a barát, aki elvállalta a követi tisztséget, megcsalva barátja belé vetett bizalmát, magára vette a szerelmes szerepét, és a saját érdekében kezdett udvarolni.  Az említett hölgy pedig galád módon belement álnok játékába. S így végül elfogadta annak szerelmét, és minden kívánságát teljesítette. A lovag pedig – felháborodva a csalárdságon – az egész ügy lefolyását ismertette Champagne grófnéjával, és arra kérte, hogy az említett gazságot a maga és más hölgyek bölcsességével ítélje meg. S a grófné döntését maga az áruló is kész volt elfogadni. A grófné pedig hatvan meghívott hölgy társaságában a következő ítéletet hozta ebben az ügyben:

„Az a csalárd szerető, aki önmagához méltó nőt lelt magának, hiszen az nem szégyelltvele együtt ilyen gaztettet elkövetni, élvezze csak, ha kedve van rá, gonoszul megszerzett szerelmét. S a nő is boldog lehet hozzá illő társával. De mindkettőjük elől legyen mindörökké elzárva mindenki más szerelme, és se a hölgytársaságok, se a lovagi udvarok ne fogadják be többé egyiküket sem, mert a férfi a lovagi hűség ellen vétkezett, a nő pedig az asszonyi szemérem bemocskolásával fogadta el a bizalmas barát szerelmét.”

 Rajnavölgyi Géza fordítása

 

 

(Andreas Capellanus értekezése egy fiktív fiatalember kiművelését tűzi ki célul a szerelmi kapcsolatban követendő helyes viselkedést illetően. A szerző mintaképe Ovidius. Művének hármas tagolása is követi a klasszikus szerző Ars amatoriájának felosztását, amennyiben az első könyv a szerelem meghatározásának és jellemzőinek felvázolása mellett a kiválasztott nő meghódításának módszereit mutatja be, a második pedig a már létrejött kapcsolat továbbélésének kérdéseit vizsgálja. Az első két könyvben a korabeli tudományosság érvelési rendszerét felhasználó értekező stílust élénkítik a kifejezetten szépirodalmi hatású párbeszédek, majd a mesés, álomszerű történetek. A szerelmeseknek szánt szabályokat olykor „parancsolatok” formájában közli, olykor pedig állítólagos szerelmi törvényszékek ítéleteiként adja elő. A dialógusokban egy-egy különböző társadalmi állású férfit, illetve nőt szólaltat meg, és arra igyekszik mintákat adni, hogyan udvaroljon a férfi, és hogyan fogadja azt a kiválasztott hölgy. Mindkét fél rendkívül kifinomult érveléssel igyekszik meggyőzni a másikat, és nyilvánvalóvá válik a szerző személyes udvarlási tapasztalata is.

Sajátos módon a harmadik könyv, amely Ovidiusnál a kiábrándult szerelmes vigasztalására szolgál, a középkori szerzőnél – követve a korabeli egyházi felfogást, és talán a Remedia amoris utóérzéseként – a szerelem elítélését tartalmazza, és arra inti az olvasót, hogy kegyes életével inkább a túlvilági boldogság elérésére törekedjék. Ez egyébként a középkori egyházi állású szerző személyes dilemmáját is tükrözi, és amíg az első két részben érezhető a személyes elkötelezettség, ebben az utolsóban inkább retorikus megoldásokhoz folyamodik.)

 

A fordítás a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg.

Eugenio Montale: Várakozva

 

Várakozunk, hogy megnyíljék
a hét ajtó közül az elsõ.
Hasztalan kitűzni érmeket
nyaktól egészen derékig,
mert várakozni jó ideig kell
exponenciális arányban.
hasztalan volt a kettős szárú öltönyt felölteni.
Hasztalan volt zsoltárok szimfóniáját várni,
farkas démonok tiszteletadását,
szertartást, ostorcsapást, előételt, méregkoktélt.
Ez az első kapu, semmi hajlandósága, hogy
kinyíljék, de etikettet követel:
nem bolond, ki szűk kapuról kerepel.
A kapuk retesszel és kettős nyelvvel zárva
valakinek talán felnyílt azok zárja.
De…….

 

Sallay Géza fordítása

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1205)

Tavaszi dalok második kötete, 141.

 

[Téma nélkül.]            Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter

 

Bús mulandóság
nem is fogható máshoz.
Cseresznyevirág:
kinyílik s le is hullott.
Oh, ez hát e világunk!

 

Vegyes témájú dalok első kötete, 1471.

[Téma nélkül.]                                                     Szaigjó szerzetes

Ha e világra
gondolok, minden olyan,
mint hulló szirmok.
Létem is szintúgy, de én
merre, hová jutok majd?

Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1788.

 Téma nélkül.                                                              Szeisin úr

Út menti füvön
ülő harmatcseppekkel
vetekszik éltem.
Vajh melyik fog hamarabb
elillanni e földről?

Fittler Áron fordításai

 

 

Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter
(Go-Tokudaidzsi no szadaidzsin,
後徳大寺左大臣) ­= Fudzsivara no Szaneszada (藤原実定
1139–1191
Korának jelentős költője és politikusa. A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú családja, a Fudzsivara-klán északi ágának Tokudaidzsi alágából származik. Szaneszada maga is magas pozíciókba került: belső miniszter (naidaidzsin, 内大臣) lett, később pedig jobb, végül bal felőli miniszternek is kinevezték. Sokoldalú tehetség volt, aki egyaránt jeleskedett a japán és kínai nyelvű költészetben és a zenében. Kora jelentős vaka-költőivel együtt részt vett a Sun’e szerzetes (Sun’e hósi (俊恵法師), 1113–?) rezidenciáján, a Karin-kertben (Karin’en, 歌林苑) szervezett verselői összejöveteleken, valamint több költői versenyen (utaavasze, 歌合) is komponált vakákat. Verseinek hangulata fenséges és különleges, magában hordozva az eleganciával vegyes ragyogó szépséget. – írja róla egy XII. századi vaka-költőkritika, a Kaszen rakuso (歌仙落書). Több mint hetven költeménye került be császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákba (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集).

 Szaigjó szerzetes (Szaigjó hósi, 西行法師)
1118–1190
A XII. század egyik lagnagyobb költője. Világi neve Szató Norikijo (佐藤義清). Kezdetben Toba császár (鳥羽天皇, uralk. 1107–1123) testőrségének tagja volt, de fiatalon, huszonhárom évesen az egyik legjelentősebb japán ezoterikus buddhista irányzat, a Singon-irányzat (Singon-sú, 真言宗) szerzetese lett, és elsősorban az irányzat központjában, a Kója-hegyen (Kojaszan, 高野山) élte életét meditálással, elmélkedéssel. Ezen kívül szinte egész Japánt bejárta, zarándokútjain számos vakát költött. Költészetében sajátos összhangot képviselnek a természeti jelenségek és a buddhizmus tanai, ezt pedig filozófiai mélységekig boncolgatja. Kedvenc témája a cseresznyevirág és a hold.

 Szeisin úr (Szeisin-kó清慎公) = Fudzsivara no Szanejori (藤原実頼)
900–970
A Fudzsivara-klán északi ágából származik, apja, Fudzsivara no Motocune (藤原基経) főtanácsadó (kanpaku, 関白) volt, később egy rövid ideig ő is betöltötte a főtanácsadói és a régensi (szessó, 摂政) pozíciót. A vaka-költészetben is jeleskedett, több költői versenyen is részt vett, sőt egy alkalommal bírának is felkérték. Harmincöt verse szerepel császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákban.

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Ezra Pound: Canto IV

Palota füstös fényben,
Trója már parázsló határkőhalom csupán,
ANAXIFORMINGES! Aurunculeia!
Hallgass meg. Aranyhajók Kadmusza!
Ezüst tükrök tartják ragyogó kövek visszfényét,
a hajnal úszik ébredésre a hűvös zöld légben,
Harmat-mosta homály, a fűben tejfehér bokák járnak.
Dobbanás, lebbenés, tompa léptek a lágy füvön
…….az almafák alatt,
Choros nympharum, baklábak váltják a sápadt láb lépteit;
Kék-szőtte vizek sarlója, aranyzöld a zátonyon,
fekete kakas hangja a tenger habjain;

—————————————————————-

És a heverő ívelt-faragott lábánál,
…….karomlábak és oroszlánfej, egy öregember ült,
szürke mélységgel szólt…:
…….Ityn!
Et ter flebiliter, Ityn, Ityn!
Az ablak felé indult a nő majd levetette magát,
…….„Közben a fecskék zengik:
Ityn!
…….„Cabestan szíve van a tálban.”
…….„Cabestan szíve van a tálban?”
…….„Örökké marad az íz a szájban.”
És indult az ablak felé,
…….a karcsú fehérkövek
formázzák a duplaívet;
Kecsesen biztos ujjak markolják a sápadt követ;
Egy pillanat leng,
…….és Rodoszból érkező szelek
töltik meg ruhája ujjait.
……. … a fecskék zengik:
Itt. Itt. Ytis!
…….Actæon…
………….. és egy völgy,
levelektől nehéz völgy, levektől, a fáktól,
a napfény tükre, tetőn csillan,
mint pikkelycserepek,
…….mint a Poiciters-i templom teteje,
ha aranyból lenne.
…….Alatta, alatta
nincs fény, egy csepp sem, naptányér fölös sugara sincs
ami fésülné a fekete nagy vizeket;
Fürdeti nimfák testét, nimfákét, és Diánát,
tejnimfák állják körbe őt, és a lég. a lég
rezzen, istenfényben úszó szellő
…….legyezi fürtjeiket a homályban,
ezüstbe mártózó elefántcsont,
…….árnyalva, árnyékba borítva
ezüstbe mártózó elefántcsont,
egy maszatnyi, egy szilánknyi napfény se.
Majd Actæon: Vidal,
Vidal. Öreg Vidal beszél,
…….tántorog az erdőn át,
egy foltnyi, egy elhagyott érményi napfény se,
…….az istennő fénylő fürtjei.

—————————————————

Kutyák ugranak Actæonra,
…….„Erre, erre, Actæon,”
Erdő foltos szarvasa;
Arany, arany, egy kévényi szőr,
…….vastag, mint egy köteg búza,
lángol, lángol a napon,
…….kutyák ugranak Actæonra.
Tántorog, tántorog az erdőn át,
Suttogja, suttogja Ovidiust:
…….„Pergusa… tó… tó… Gargaphia,
„Tó… Szalmakisz tava.”
……. Üres páncél zörren amint a hattyú indul.

———————————————————–

Így esőzik a fény, így zuhog, e lo soleils plovil,
A folyva-robogó kristály
istenek térde alatt.
Fodrok fodrokon, vékony tündöke a víznek;
Patakhártyán fekszenek a fehér szirmok.
A Takaszagó-i fenyő
……. együtt nő Isé fenyveivel!
Víz-kavarta aranyhomok a forrás szájánál
„Íme az arcok fája!”
Szerteálló ághegyek izzanak a lótusztól.
…….Fodrok fodrokon
A sekély örvénylő folyam,
…….istenek térde alatt.

———————————————————

Fáklyák mállnak a fényben
…….a sarki tűzhelyet festő lángok,
kék achátban fészkel az ég (mint Gourdonban akkor)
…….gyanta serceg,
sáfrányszandál szirma a keskeny lábnak: Hymenæus Io!
…….Hymen, Io Hymenæe! Aurunculeia!
Skarlátvirág pihen az őszfehér kövön.

————————————————————–

És Szo-Gioku szólt:
„A szél. uram, a király szele,
…….ez a szél a palota szele,
birodalmi vizek sugarát rázza.”
…….És Hsziang, gallérját kigombolva:
„Ez a szél a föld zsákjában üvölt,
…….vizeket fektet nagy rohammal.”
Nincs oly szél, mi király szele.
…….Tartsák hát meg a tehenek borjaikat.
„Fátyolfüggönyök fogják a szelet…”
  …….Nincs oly szél, mi királyé…

————————————————————–

Tevehajtók ülnek a lépcsőfordulón,
…….Lenéznek Ecbatana tervutcái felé“
…….Danaë! Danaë!
…….Melyik szél a királyé?”
Füst lapul a folyamra,
A barackfák ontják fényleveleiket a vízre,
hangfuvallat az esti homályban,
…….bárka karcolja a sekélyt,
…….aranyló bordák a fekete víz felett,
…….három lépés a nyílt síkon,
szürke kőoszlopok útján…

————————————————–

Père Henri Jacques beszélne a Szenninekkel, Rokkun,
Rokku hegyén, a kövek és cédrusok közt,
Polhonac,
és Gügesz Thrák tálakon hordta az étket,
Cabestan, Téreusz,
…….Cabestan szíve van a tálban,
Vidal, vagy Ecbatana, Ecbatana aranytornyaiban
feküdt az isten menyasszonya, feküdt soká, aranyok esőjére várva.
Garonne felől.    ……. „Szááve”
A Garonne dús, mint a festék,
körmenet, — “Et sa’ave, sa’ave, sa’ave Regina!” —
Gilisztaként mozog a tömegben.
Adige, képek vékony hártyája,
Az Adigén túl, Stefano műve, Madonna in hortulo,
ahogy Cavalcanti látta őt.
Kentaur sarka mélyed az agyagos földbe.
És mi ülünk itt…
…….ott az arénában…

Halmi Dávid fordítása