Címke: műfordítás

Stan Rice: Tragikus nyúl (Tragic Rabbit)

A tragikus nyúl, egy festmény.
Aszott füle zöld, mint a kukoricahaj.
A fekete homlok a csillagokra mutat.
Egy festmény a falamon, egyedül,

mint ahogy nyulak vannak,
nincsenek. Kövér vörös arc,
mind Művészet, reszkető orr,
rutin, nehéz megszökni, mint szokni.

Te is lehetsz tragikus nyúl; zöld és vörös hát,
gyenge kék ifjú-mell.
De ha az ösztöke emberbe hajt,
féld az Igaz Húst, mert

ledob tragikus lovadról
és összetöri tragikus színeidet, mint ahogy egy szellem
a márványt; a sebeid olyan gyorsan
begyógyulnak majd, hogy a víz

féltékeny lesz.
Fehér lapra festett nyulak
megbűvölt hajdani természetükkel;
kukoricafülük szarvakká változik.

Ezért jól vigyázz, ha kedvel a tragikus élet –
csapdába ejti a nyulat, ahol
minden szín a napfény kardja,
az ollók pedig az Élő Isten.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

 

Ósikócsi no Micune tankái

Micune-kötet, 381.

 

Oh, csak legalább
hulltában láthatnám őt!
Hegyi cseresznye:
milyen szívtelen virág,
amiért nem is vár meg!

 

Micune-kötet, 386.

[Teidzsi császár dalversenyén:]

Vajon igazán
mindent a szélre fogjak?
Szilvavirágok
szívükben mint éreznek,
nem is tudhatom pedig!

Fittler Áron fordítása

 

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

(A bélyegkép a fordító felvétele.)

John Donne: Istenhozzád: A könnyekről

Kiontanám
eléd a könnyeim, míg itt vagyok,
mert jeled bennük pecsétként ragyog,
arcod rajtuk, mint vert pénz oldalán;
így ők veled
értékesek.
Bánat-gyermekeknél többek a könnyek,
lehullsz te is, ha arcomról leszöknek;
így válunk senkijévé két távoli földnek.

Föld-féle gömbre
a dolgos ember ráfektetheti
az összes földrészt, ha tetszik neki,
s máris a semmit mindenné kötözte.
Ám ha e könnyek
szememre jönnek,
a bolygót elöntik arcod viselve,
mert könnyed az árt viharrá keverte.
Szemedben felolvad a mennyország kegyelme.

Ne hívd a tengert,
hogy beléd fojtson, te, Holdnál nagyobb!
Nem vagyok por, mit lelke otthagyott.
Folyóknak szemedtől tanulni nem kell.
Ne adj te, kérlek,
példát a szélnek,
őnála ne árts Te többet nekem.
Míg egy levegőt szívunk, kedvesem,
sóhajtva te az én, s én a te életed veszem.

Wágner Eszter fordítása

john donne _331045k

Eckhart mester: Miért van annyi lélek?

Mikor voltál utoljára igazán boldog?
Hagyd, hogy ez a tapasztalat növekedve
benned eszedbe juttassa
egyszer-egyszer.
Ennek a múltbeli pillanatnak a keletkezésében, amikor táncoltál,
biztosan nem szerettél volna egy őrt,
aki az ajtód
előtt áll és
zörget,
vagy így szól „Épp most léptél
tiltott földre.”
Miért van annyi csillag és lélek,
hogy végeláthatatlanok?
Mert semmi nem tudja megzavarni Istent,
mikor ünnepel,
teremt!

Lovas Sz. Judit fordítása

 

Eugenio Montale: Várakozva

 

Várakozunk, hogy megnyíljék
a hét ajtó közül az elsõ.
Hasztalan kitűzni érmeket
nyaktól egészen derékig,
mert várakozni jó ideig kell
exponenciális arányban.
hasztalan volt a kettős szárú öltönyt felölteni.
Hasztalan volt zsoltárok szimfóniáját várni,
farkas démonok tiszteletadását,
szertartást, ostorcsapást, előételt, méregkoktélt.
Ez az első kapu, semmi hajlandósága, hogy
kinyíljék, de etikettet követel:
nem bolond, ki szűk kapuról kerepel.
A kapuk retesszel és kettős nyelvvel zárva
valakinek talán felnyílt azok zárja.
De…….

 

Sallay Géza fordítása

Tankák Ki no Curajukitól (2.)

 

Régi és új dalok gyűjteménye, Tavaszi dalok első kötete, 49.

 

Akkor költötte, amikor valaki kertjében egy nemrég ültetett cseresznyefát látott, ami épp nyílni kezdett.                                                               Curajuki

 

Te, ki az idén
ismered meg a tavaszt:
cseresznyevirág!
Bárcsak ne tanulnád meg,
hogyan kell lehullani!

 

Régi és új dalok hat kötete, Első kötet, 280.

 

Füvek is, fák is
éreznek, így hát biztos
bízván remélnek
sötét hajnali órán,
és várják, hogy keljen a nap.

 

Curajuki-kötet, 308.

Tél

 

Leszálló harmat
tán ismeri szívüket?
Krizantémvirág:
változó színe mindnek
más és más természetű.

Fordította: Fittler Áron

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)