A király a Karácsonyt Carlisle-ban ülte meg,
mint fennkölt felség, földek uralkodója,
háznépével, hercegek, hűbéresek között,
bátor bajnokok, bárók, püspökök,
márkik és mindenféle méltóság éljenezte,
kik nem haboztak őt a hadba hűséggel követni.
70 E karácsonykor királyuk kikötötte nekik,
Carlisle királyi kastélyból senki sem
távozhat tíz napig e tisztes urak közül,
míg a Mennyei Úr ünnepét méltón meg nem ülik.
A kerekasztal kompániáját erre kérte uruk,
és úgy vigadtak a vendégek, ahogy a világon addig
nem tombolt ily toron, tivornyán még udvar úgy,
mint a Nyugati Tartományokban a tél derekán.
Ám az év első napján az ebéd idején,
mikor a kemény katonák épp kenyeret törtek,
80 nagy robajjal rájuk tört Róma szenátora,
tizenhat tisztje taposta nyomát.
Köszönt a királynak, és körben a teremben,
megadva a módját, mind a többi méltóságnak,
és szívélyes szavakkal szép Guinevrának is.
Majd belekezd bátran, s így beszél Artúrhoz:
„Lucius Iberius, Róma császára
üdvözli alattvalóját, Artúrt, ím, általam,
bizonyság rá a bíbor birodalmi pecsét,
és parancsa kemény, hát könnyedén ne vedd!
90 Újév idején adom át ezt az idézést neked,
hogy szorosan számolj el szerzett birtokaiddal.
Aratásig adunk erre, Artúr, haladékot.
Késedelem nélkül kerekedj majd fel kerekasztaloddal,
és érkezzetek meg Rómába a rendelt időre,
még hajnal előtt, másként halál fiai lesztek!
Ott vár a híres Capitolium kőlépcsőjén téged,
számos szenátora közt szigorú arccal
fényes feljebbvalód, hogy kifagasson végre,
miért dúltad fel és döntötted romba
100 atyái földjét, kik neki fizettek adót.
Mért hajtottad rabigába rokonait sorba,
s fizettetsz fivérei után fájó váltságdíjat.
E rebellis rendbontásról rendel titeket vallani!
És halld meg, hogyha hetykén húzodoznál ettől,
tizenhat királyt küld kerékbe törni téged,
kik lángba borítják Britanniát, bajnokaid levágják,
és a városon majd úgy vezetnek végig, meglásd,
mint botladozó, bőgő barmot szokás.
Nem rejtőzhetsz el rémülten Róma haragja elől,
110 ha francia vagy fríz földig is futnál,
lefülelnek légióink, s lámpásod kioltják.
Ott találod a tiszttartók tekercsei között:
alázatos adófizetője volt apád is Rómának,
Félre a tréfával, meg kell fizesd az adót,
mit e vdékre Julius Caesar vetett ki egykor!”
Artúr szeme szikrát szórt e szavakat hallva,
parázsként perzselte a pusztító harag,
arca lángolt, ajkát harapta,
s úgy villant tekintete, mint a vérszomjas oroszláné.
120 Rongyként roskadtak össze a rómaiak erre,
e látványtól letaglózva lapultak, remegtek,
s mintha végzetüket várnák, vinnyogva szűköltek,
kölyökkutyaként kushadtak el a király színe előtt.
Ekkor egy kísérő könyörögve így szólt:
„Ó, kegyelmes király, könyörüj meg rajtunk,
haragod ne hulljon a hírhozók fejére,
hatalmas hadúr, hagyd meg hivány életünket!
A leghatalmasabb urat, Luciust szolgáljuk,
kinél nincsen nemesebb és nagyszerűbb férfi,
130 mint hűséges hűbéresei hoztuk el parancsát,
becsületszavunk bilincsel, bocsáss meg hát nekünk!”
Szól most Artúr, és szava szinte vág:
„Ah! Hason csúszó, hitvány kígyó!
Ha itt bármely bajnok csak bajszát billentené,
minden léha lombardiai levélként reszketne!”
„Nagy király – szól a követ, Krisztusra mondom,
perzselő pillantásod porba sújtott minket.
Nem láttam még nálad nemesebb fejedelmet,
tündöklő tekinteted, tartásod egy oroszláné.”
140 „Meghallgattam méltósággal merész locsogásotok,
és tűrtem türelemmel, tekintettel uratokra,
mert felkent királyként a kötelesség ezt rója rám,
habár bárgyú bestiaként beszéltetek hozzám.
Majd tanácsot tartok tudós doktorokkal,
meghallgatom a hercegek és hűbéresek szavát,
a papok, a püspökök és a parlament beszédét,
és kikérem a kerekasztal kiváló lovagjainak,
megbecsült bajnokaimnak bölcs tanácsát,
hogy vitézeim virtusa világítsa be lelkemet.
150 De elég a szócséplésből, szégyellem szinte,
s a bosszú is csupán becsületem csorbítaná.
Vigadjatok velünk, vendégeim vagytok,
lássatok a lakomához, lovatok is megpihenhet,
szerény házam e héten a ti házatok egyben.”
(…)
Vaskó Péter fordítása
