Címke: műfordítás

Középkori japán szerelmi énekek

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből
(Japán, X. század) 3.  

Szerelem negyedik kötet, 679.

 

Téma nélkül.                                                              Curajuki

 

Iszonokami:
Régi Hely közepén út…
Rég nem láttalak,
s mégis: gondoltam volna,
hogy majd hiányozni fogsz?[1]

 

Szerelem ötödik kötet, 790.

Amikor valaki, akivel szerették egymást, végül elmaradt, Komacsi nővére egy megperzselt sáslevélre tűzte üzenetét ezzel a verssel:

Hosszú idő múlt:
elhagyott száraz Mező
füve még most is
szüntelen lánggal lobog,
árva szívemmel együtt.[2]

 

 Szerelem ötödik kötet, 828.

Téma nélkül.                                                              Ismeretlen költő:

Folyik az idő,
Nő-hegy s Férfi-hegy között
zúg és morajlik
Josino-folyó vize:
jó, hát ilyen e világ.[3]

 

Fordította: Fittler Áron

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945.

Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

 

Komacsi nővére

A híres IX. századi költőnő, Ono no Komacsi (Ono no Komachi) nővére. Jelen versen kívül három tankája ismert. (Ono no Komacsi a IX. század hat legkiemelkedőbb költőjének, a hat költőóriásnak (rokkaszen, rokkasen) az egyike. Életéről jóformán semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban kialakult vele kapcsolatos legendák.)

(A bélyegkép a fordító felvétele)

 

[1] Iszonokami a mai Nara megye Tenri nevű városában található (az Iszonokami szentély tavát ld. a bélyegképen). Az azt követő Régi Hely névhez kapcsolódik, amely Iszonokami környékének megnevezése volt. Japánul Furu, amely azonos alakú a ’régi’ melléknévvel, illetve ’(az idő) telik’ jelentésű ige („fu”) egyik alakjával. Az első két sor továbbá bevezető (dzsokotoba), amely az eredeti szövegben azonos hangzással kapcsolódik a vers további részéhez, ugyanakkor Régi Hely (Furu) említése érzékelteti az eltelt idő hosszúságát, amely alatt a lírai én nem találkozott kedvesével. A fordításban anaforás sorkezdettel kompenzáltuk a hangismétlést.

[2] Az eredeti versben több többértelmű kifejezés segítségével fejez ki a költőnő egyszerre egy tájképet száraz téli mezőn égő füvekkel, illetve saját lelkiállapotát: fádalmát, amiért kedvese elhagyta. A második sorban az ’elszáradt’ és az ’elhagyott’ jelentésű „karetaru”, valamint a költőnő családneve, Ono található, amely köznévként mezőt jelent. A negyedik sorban a ’gondolat’, ’érzés’ jelentésű „omo(h)i” szó foglalja magában a ’tűz’ jelentésű „hi” szót.

[3] A Nő-hegy (Imojama) és a Férfi-hegy (Szejama) – a kettőt együtt Imoszejama-ként szokták emlegetni – a mai Vakajama megyében található. A kettő között folyik a Josino-folyó (Vakajama megyei szakaszán ma Ki-folyó), amely sebes sodrásáról volt ismert a klasszikus költészetben. A beszélő nevek segítségével a versben megjelenített tájkép a férfi-nő viszony viharos voltát sugallja. A negyedik sorban a Josino-folyó bevezetőként azonos hangzással kapcsolódik az ötödik sorhoz.

Federico García Lorca galego nyelvű költeményei II.

 

 

A BOLTOS FIÚ DALOCSKÁJA

 

Buenos Airesen végig
zeng a Río de la Platán
az északi szél dudája,
hideg, szürke nyál az ajkán.
Csóró Ramón de Sismundi!
Az Esmerelda utcán, ott,
te söprögeted a boltot:
polc- s dobozok mocskát, porát.
Galego-föld hány szülötte
ténfereg itt utcaszerte
álmodozva zöldbe mélyedt
völgyről, mit pampa szegélyzett.
Csóró Ramón de Sismundi!
Hallotta, hogy a víz csacsog
fölrémlett a hold hét ökre
amint a füvet legelte,
s futott ő a víz partjára,
jut a Río de la Pláta
fűzeit s csöndes lovait
fésülgető áradatig.
Kint a parton nem hallotta
gondterhelt zaját a víznek,
szárnyas szavát a dudának
betakarták virág-díszek.
Csóró Ramón de Sismundit,
hol víz ér össze a parttal,
az elfogyó délutánban
befogadta rőt iszapfal.

 

FOLYÓBA  FÚLT  FIÚ NOCTURNÓJA

 

Talpaltunk csöndesülve, hol gázlóvá apadt,
a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak.

Lábaltuk nesztelen a szelek öbleit,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig.

Kicsiny sebesült lelke kiáltott sajogva,
körül fenyőtűk és javas-füveknek fodra.

A holdból aláhullt vízpászma teregette
liliomok fényét a csupasz hegyekre.

Árnyékból bontogat hideg és fáradt
ajkára a szél fonnyadt kaméliákat.

Gyertek a rétről, hegyről, társak, rőt hajúak,
a vízbefúlt  legénykét még egyszer látni csak!

Gyertek, csúcs és völgy kiket kétes néppé vegyít,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig!

Testét a tenger fedik hófehér leplek,
hol a víz vén ökrei jönnek-mennek.

Ó, a Sil-menti fák, micsoda dalba fogtak!
s zöld csörrenés a hold, kis érintése dobnak!

Gyertek, társak, rohanvást, hamar, mindegyik!
Viszi alá az ár immár a tengerig.

  

HOLD-TÁNC  SANTIAGO FÖLÖTT 

Nézd, hátasán sápadt lovag!
Nézd testét, a meggyötörtet!

A hold, nem más, csak a hold!
A holtak birtokán csörtet.

Tört tagjain feketülnek
árnyék-szörnyek s falka-szörnyek.

Anya: a hold járja, táncol
a hold, s a sírlankák nőnek.

Kő-deresére ki pillant
kapujából álom-képnek?

Pára-zománc szemembe ha
ki néz: mélyére a ködnek.

A hold, egyedül, nem más
keríti sírral a földet.

Hagyj ágyamon aranyával
virágnak, ha  halál szöktet!

Anya: a hold a halmokon
ropja, holtaké e szöglet.

Lányom, jaj, fehér páraként
hív az ég, csal egyre följebb!

Nem a levegőég foszlat
holddal járják halmok, völgyek

Mi zúdul? milyen ökör bőg?
panaszosan mért pörölnek?

Anya: a tánc és a hold az:
cinteremben ejtőzőknek.

Ugye a hold? Ugye, a hold?
Rá rekettyés szirmot pörget,
s koronázva, lejtve járja
a hold a sírkerti földet.

 

 

(Botár Attila fordításai)

 

Federico García Lorca galego nyelvű énekei

 KÖRMENETI ÉNEK CSÓNAKOS MIASSZONYUNKHOZ 

Hej, örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod.

Érkezőben a kicsiny Szűz,
tiszta ezüst feje éke,
négy okkersárga ökör van
fogatolva szekerébe.

A hegyről kristály-galambok
idáig hoztak esőket.
A köd halottai holtak
árnyékukkal  ködbe nőttek.

Tehenek jámbor szemében
édes arcod ott felejtsed,
köntösödön virág nyisson,
szirmai szemfödeleknek!

Pirkad Galicia hegyén
Galicia hegyfokáról.
s a Szűz csak áll kapujában,
tenger és ház között ámul.

Hej örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod!

 

A HALOTT ROSALIA CASTRO BÖLCSŐDALA  

Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok is a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg  elveszetten, mint egy tehénke!

Eke ekéhez érkezik
Santiagótól Betlehemig.

Betlehemtől Santiagóig
csónakban angyal álmodik.
A csónak ezüst, könnyű, szállhat,
s véle Galicia: mennyi bánat.

Fekszik Galicia elhever
búsan gondűző füveivel.
Fű lepte ágy takargat,
sötét forrását rejti hajadnak.

Hajad  vizekre kiröppen
felhők galambfészkére éppen.

Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg elveszetten, mint egy tehénke!

 

MADRIGÁL SANTIAGO VÁROSÁNAK

Esik Santiagóban,
hullnak, szerelmem
égből fehér kaméliák
napnál fényesebben.

Esik Santiagóban
éjszaka zuhog, s a
füvek és álmok ezüstje
a holdat bevonja.

Nézd a hajléktalan esőt
siránkozik kő- s üvegnek.
Az elveszett szélben nézd csak
árnyát s hamvát tengerednek.

Tengerednek árnya, hamva,
Santiago, napnál is messzebb.
Holnapunk vize elapadt,
remeg, a szívemben reszket.

Botár Attila fordításai

 

 

 

Christian Morgenstern: Ő, L’art pour l’art

Ő
(Er)

 

Ő tarkóját vakarta tétován
a körmével, amely kisujja-körme
levágva nem volt oly régóta már,
hogy végül is golyóbisát e Földnek
hátul fejéig érve nőtte körbe,
mely rég kopasz lett az idők során
(e fej: egyszersmind cél és akadály) –
nem mintha másképp nem lett volna könnyebb.

 

L’art pour l’art
(L’art pour l’art)

 

Egy megriadt verébfi rebbenése
Korfot műalkotásra lelkesíti,
mely pusztán arcjátékból, gesztusokból
áll össze. Jönnek műszerekkel,
hogy fölvegyék; de Korf „az alkotásról
nem tud”, már nem tud semmiféle műről
egy „izgatott verébbel kapcsolatban”.

Havasi Attila fordítása

Dom Afonso: Non me posso pagar tanto (Bölcs Alfonz cantigája)

 

Nem szeretem a madár
dalát,
nem tetszik a hangja sem,
nem kell becsvágy, szerelem,
nem szeretem a csatát,
halált
súg nekem a félelem –
mint gálya a tengeren,
mi elhagyva e földet,
megment engem, elszöktet
a skorpió-fertelem
elől, hisz a szívemen
ejtett sebek megölnek.

Nem fedi vállam palást,
szakállt
sem viselek, szerelem,
harc, mindkettőt megvetem,
napjaim úgy szövik át,
a gyászt oltva belém, életem
könnybe fojtják, megteszem
magam kereskedőnek,
lisztjét, borát e földnek
és szívem messze viszem,
mert a skorpió-sebem felett
gyógyír nem győzhet.

A bajvívást, Istenem,
sosem
szerettem, nem kívánok
kopját törni, s nem vágyok
őrködni fegyveresen,
nekem a tenger ad új álmot,
hagyom a lovagságot,
mert míg tengerész voltam,
oly boldogan hajóztam,
most csak skorpiót látok,
s hogy meg ne mérgezzen az átok,
lennék ismét, mi voltam.

Nem szól bűnről énekem,
nekem
nem mondhat hazugságot
a bűn, és álnokságot
fegyverekről senki sem
(hiszen
fegyvert én nem használok),
inkább, mint a kalmárok,
hajómmal a habokban
szállnék, hogy a távolban
találjak egy világot,
hol skorpiót nem látok,
s nem bukom porba holtan.

M. József Karcsa fordítása

Illusztráció: El libro de los juegos de Alfonso El Sabio (1283)

Bernard De Ventadorn: Szép nézni erdőre-bokorra


Bel me’s can eu vei la brolha 

Szép nézni erdőre-bokorra,
kizöldül újra fa s bokor,
a lombos ág alatt dalolva
a madár szerelmet dalol,
és abból kél a fájdalom,
és öröm fut a fájdalomba,
szerelmem, ha akaratomra
vágyik, ahogy én akarom. 

Akarom, ám gőgje hatalma
lesújt, s bennem ily hatalom
feléje nincs. Bár úgy fogadna,
ahogy én őt elfogadom!
A többi asszonyt elhagyom
érte; Isten vesztem ne hagyja!
Tegye, hogy szívében foganva
szerelmét magamba fogom. 

Fogom magamba, s tart bezárva;
a börtönömön ő a zár;
igaztalanul ér a vádja,
őt inkább illetné a vád:
ő a hibás, de megbocsát
a szívem, s újra megbocsátja;
mert szép és jó minden hibája,
tudom, jók benne a hibák. 

Hibái jók — ez adományra
könyörgök még egy adományt:
a szám minden böjtje hiába,
csókja gyógyítná a hiányt.
De ily nagy díjat ő nem ád,
bár nagylelkű a díjadásra.
S belévág az ember szavába,
kiforgatja minden szavát. 

Szavát forgatja felcserélve,
de nem fordul el, s nem cserél
a szívem vágya mást fölébe:
hűségesen vágyom felé,
de nem sóhajt szerelmemért,
s hiába sóhajtozom érte:
hatalmas szépségére nézve
tudom, szemem halálba néz. 

Nézem halálom, s a remény
elhagy, s el az öröm reménye,
de jó vagyok a szenvedésre;
tűrök, s megtart a szenvedély. 

Horváth Viktor fordítása