Aranysár

A hallgatás, mint főtt arany,
üszkös kezek között.
Nagyok, szürkék, mint minden, mi elveszett
nővéralakok közelén:
Mind a nevek, az összes szénné lett név.
Az áldásra váró hamu.
Megannyi elnyert táj a könnyű,
oly könnyű lélekkörök felett.
Nagyok és szürkék. Salakmentesek.
Te, hajdanán.
Te, a fakó, felmart bimbókkal.
Te, a boros áradásban.
(Vajon bennünket is felment az óraütés?
Jó, hát jól van, elhaltak szavaid.)
A hallgatás, mint főtt arany,
üszkös, szenes kezek között.
Hártyavékony, füstös ujjaid. Mint korona –
légies díszek, körös-körül.
Nagyok és szürkék.
Nyomtalanok.
Királyhoz méltók.

Levéllel, órával

Viasz,
pecsételni a megíratlant,
az ígéretet, mely néven
talált,
mi fogva tartja
nevedet.

Lebegő fény, ó jössz-e már?

Ujjak, persze viaszból ezek is,
általhúzva idegen, fájdalmas gyűrűkön.
Tovább olvad az ujjbegy.
Ketyeg a gyertyaóra.

Jössz-e már, fények hullámzása?
Jövőtlen a kaptár, hiába az óra,
menyegzőre a méhsereg:
rég útrakész.

Jöjj el hát, áradó fény!

Bánfai Zsolt fordításai

Macska, ki a járda mellett
úgy cicázol, mint az ágyban,
sorsod miatt irigyellek,
mely nem is sors valójában.

Szolgája erős törvénynek,
mely követ-embert vezérel,
személytelen ösztönlényed
csak azt érzi, amit érzel.

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.
Tiéd, mi vagy, mind a semmi.
Én, tudója önmagamnak,
nem tudok magammá lenni.

Havasi Attila fordítása

Utazás Egyiptomban

Tedd, amit akarsz,
tedd, amit kell;
így mondják az egyiptomiak.
És ha a golyó magától forog,
csak az ő parancsukra teszi.
(Nehéz hosszú életet élni.)
Gipszpálma alatt
Délután négy órakor
Az ananász illatától elpirult.
És az arca bíbortól erezett,
a túlságosan sok török kávéval.
Tehát húzd ki
a szörnyű virágokat
A mandula illatától nevetni kezdett,
de  csak óvatosan az okker homokon.
Nagyon kedves nevetés a puha talajon.
És szüntelenül fekete sugarak
ereszkedtek le a napból,
vékony, fekete sugarak.
Ne zavarjon, könyörgöm, Monseigneur.
Egyiptomban azt csinálsz, amit akarsz.

Feliratok chleuh* nyelven

A reggeli vulkánnál
Az ima és a pálmaliget kelet felé terjed.
A föld meztelenül akarta mutatni magát:
De lenyúzták róla a bőrét.
Rózsaszín tűk sikoltanak a mélyben.
Barlanglakók zenéje zeng a szirteken.
„A falakon kívüli erőszakos tettek miatt
a por és az  ösvény összeölelkezik
a déli kútban.
A nap nem fogja tisztára mosni a vörös csontokat.
„… hogy a francia nőktől félünk?! ”

*berber törzsi nyelv

Kakuk Tamás fordítása

A Kasza lány három verse, melyeket Ótomo no Jakamocsinak[1] küldött

Cukuma-réten
sarjadó gyöngykölessel
ruhám befestem.
Habár még fel sem vettem,
színét mindenki látja![2]

Micsinokui
Mano füves mezeje,
bár oly távoli,
látomásokban, mondják,
az mégis megjelenik![3]

Hegyek legmélyén,
sziklák tövénél a sás
gyökere: mélyen
kötöttük össze szívünk.
Elfeledni nem tudom![4]

(Tízezer levél gyűjteménye, Harmadik kötet, Allegorikus dalok, 395–397.)

Fittler Áron fordításai

A Kasza lány (Kasza no Iracume, 笠郎女)

A VIII. század egyik legjelentősebb költőnője, ugyanakkor életéről szinte semmit nem tudni. A Tízezer levél gyűjteményében 29 vakája maradt fenn, ezek mindegyike Ótomo no Jakamocsinak küldött szerelmes vers.

Borítókép: sás (a fordító felvétele)

[1] 大伴家持. 718?–785. A VIII. század egyik legnagyobb költője, a Tízezer levél gyűjteményének (Man’jósú, 万葉集vagy萬葉集) főszerkesztőjeként is ismert.

[2] A gyöngyköles (japánul muraszaki (紫), latin neve Lithospermum erythrorhizon) lila gyökeréből kinyert festékanyagot ruhafestésre használták. Ebben a versben a gyöngykölessel befestett, még fel sem vett ruha képe allegorikusan azt fejezi ki, hogy a lírai én ugyan szerelmes lett kedvesébe, de még nem találkoztak, mégis mindenki tudomást szerzett érzéseiről.

[3] Mano (真野) mezeje Japán északi részén, a mai Fukusima prefektúrában található. A versben a költőnő arra utal, hogy kedvese még látomásaiban sem jelenik meg, ez pedig azt jelenti, hogy a férfi nem is gondol rá. A korabeli közhiedelem szerint ugyanis, ha valakinek álmában vagy látomásában megjelenik kedvese, az annak jele, hogy az illető rá gondol.

[4] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely a „mélyen” szó révén kapcsolódik a vers második feléhez.

Szépséges est, nyugalomba oldva,
A szent idő halk, imába némuló Apáca,
Áhítattól bénult; a széles naptányér
Alámerül csöndjében,
Mennyei béke üli a Tengert;
Csitt! a hatalmas Lény éber,
Szűntelen mocorgása
Mennydörgő zajt kelt, múlhatatlant.
Drága gyermek! drága Leány! ki itt jársz velem,
Magas eszméktől szemre érintetlen,
Ám természeted nem kevésbé isteni:
Évhosszt Ábrahám keblén nyugszol;
És a benső szentély imádnak kitárva:
Isten úgyis Veled van, ha senki se látja.

Villányi G. András fordítása

(Első megjelenés: SZIFonline, 2023.I.23.)
https://www.szifonline.hu/szepirodalom/muforditas/2746-william-wordsworth-versei-2023-01-23