Egy éjjel a tengerpartra vezettem
télen,
és ültem és lestem a leégett mólót,
és csodálkoztam, hogy miért hagyják így állni
a vízben.
Szeretném, hogy eltakarítanák onnan,
robbantsák fel,
tüntessék el,
töröljék ki;
hogy ez a móló ne látszódjon ott többé.
Hiszen rendszerint őrültek alszanak csak
a leégett vidámpark területén…
Ez árulás, mondom, robbantsátok fel ezt a rohadt izét,
tüntessétek el a szemem elől
ezt a sírkövet a tengerből…

Az őrültek találnak majd máshol odúkat,
ahová bevackolódhatnak.
Ezen a mólón sétálgattam
8 éves koromban.

Márkus László fordítása

Talán levelezés útján találkoztam vele
vagy versek, magazinok révén, és ő elkezdett nekem küldeni
nagyon szexi verseket nemi erőszakról és kéjvágyról, és ez
furamód keveredett némi intellektualizmussal.
Kissé összezavart, így
beültem a kocsimba, és északra hajtottam,
hegyen-völgyön, különféle autópályákon át.
Alvás nélkül, részegen, csak úgy, friss elváltként,
munkanélküliként, megöregedve, fáradtan, főként aludni vágytam…
mondjuk úgy öt-tíz évig, végül találtam egy koszlott motelt,
napsütötte kisváros, egy földút mellett,
és ott ültem cigizve.
Arra gondoltam, hogy te tényleg őrült vagy.
Talán egy órát késve érkeztem,
hogy találkozzam partneremmel, aki rohadtul vén volt,
majdnem olyan idős, mint én, és nem túl szexi.
Adott nekem egy nagyon kemény, éretlen almát.
amit maradék fogaimmal elrágcsáltam;
Valami meg nem nevezett betegségben halódott.
asztmásan fuldoklott, és azt mondta:
el szeretném mondani neked a titkomat, de én közbevágtam:
Tudom, te 35 éve érintetlen vagy.
Elővett egy kopott füzetecskét tíz vagy tizenkét verssel.
Egész életműve ez, és nekem el kellett olvasnom őket.
Én megpróbáltam kedves lenni,
de bűnrosszak voltak.
Aztán elvittem valahová bokszmeccseket nézni,
de ő köhögött a füstben.
Csak lesett körbe-körbe,
figyelte az embereket,
meg a bokszolókat,
kezeit tördelve.
Te sosem izgulsz, ugye? – kérdezte.
Aznap este a hegyek között eléggé elfáradtam.
Még háromszor vagy négyszer találkoztunk.
segítettem neki pár versét javítgatni,
Félúton a nyelvét ledugta
a torkomig, de amikor otthagytam,
tőlem is szűz maradt.
Ő nagyon rossz költőnő.
Azt hiszem, ha egy nő
35 évig összeszorítva tartotta lábait,
akkor már mindenről lekésett,
mind a szerelemről,
mind pedig
a költészetről.

Márkus László fordítása

Azt olvastam, hogy egy kéziratokkal teli bőröndöt felejtett egy
vonaton melyek soha nem kerültek vissza hozzá.
Épp ésszel nem tudok felmérni ezt a gyötrelemet,
de a minap írtam egy 3 oldalas verset…
a számítógépemen,
és figyelmetlenségből na meg a
gyakorlat hiánya miatt,
és a parancsokkal való játszadozásaim
okán,
valahogy sikerült kitörölnöm a verset.
Örökre.
Hidd el, az ilyesmit nem egyszerű megtenni,
még egy pancsernek sem.
Nekem valahogy mégiscsak
…sikerült.
Nem hiszem, hogy ez a 3 oldalas vers
hozzájárulna halhatatlanságomhoz,
de volt néhány őrületesen jó, vad sora,
amik most örökre elillantak.
Ez jobban bánt most,
mintha felborítanék egy teli üveg,
kiváló bort.
Erről írni aligha lehet igazán
jó verset.
Mégis, azt gondolom talán, valahogy
tudni akarsz róla?
Ha nem, akkor legalább elolvastál idáig,
és lehetnek tán jobb munkáim is.
…a későbbiekben.
Reménykedjünk, hogy így lesz,
a te, és
az én érdekemben.

Márkus László fordítása

Az ágyamból
figyelek
3 madarat
egy
telefondróton.
Az egyik
elrepül.
Aztán
a másik is.
Egy itt marad még,
hogy azután
ő is
tovatűnjön.
Írógépem
lesz a sírkövem.
Talán.
És én,
én is madárrá lettem,
míg spiláztam a madarakat.
Csak gondolom,
azért létezem még,
hogy tudathassam ezt veled,
köcsög.

Márkus László fordítása

Elmosódott, partra vetődött, régi sárga irka
került újra kezembe.
Az ágyból írok,
mint legutóbb,
tavaly.
Meglátogatom az orvost.
Hétfőn.
“Igen, doktor úr, gyengék a lábaim,
szédül a fejem…
és fáj a hátam.”
“Iszol?” – kérdezi majd.
“Végzel elég
a testmozgást, szeded a
vitaminjaidat?”
Azt hiszem, csak beteg vagyok.
az élettől, ugyanazok a megavasodott, mégis
ingatag
körülmények.
Még a pályán is.
Nézem a lovakat, ahogy futnak
és olybá tűnik
értelmetlen ez az egész.
Korán távozom, miután megvettem a tiketteket a
a hátralévő futamokra.
“Elmész?” kérdezi a motelben
a recepciós.
“Igen, ez merő unalom.”
mondom neki.
“Ha szerinted unalmas.
odakint”, mondja nekem, “akkor vissza kell majd jönnöd,
mert neked itt a helyed.”
Tehát itt vagyok,
párnáimnak vetett háttal,
újra.
Csak egy öreg fickó,
egy megvénült író,
kopott, megsárgult
jegyzetfüzettel.
Valami jön…
sétafikálva a
a padlón
közelít
felém.
Ó, hiszen ez csak…
a macskám.
Valóban.
Ezúttal csak a macskám.

Márkus László fordítása

A Coronado Street 2. emeletén történt.
Mindig berúgtam,
és kivágtam a rádiót az ablakon,
miközben az szólt, és persze
az ablak üvege betört.
A rádió ott hevert a tetőn,
és még mindig szólt.
és én mondtam a nőmnek,
“Ah, milyen csodálatos rádió!”.
Másnap reggel lekaptam az ablakot
a zsanérjairól,
és elvittem az utcában található
az üvegeshez,
aki belerakott egy másik üveget.
Folyton kidobtam a rádiót az ablakon,
minden alkalommal, amikor berúgtam.
Az meg csak hevert ott a tetőn.
és szólt, csak szólt…
Ez egy varázslatos rádió,
egy rádió, ami elnyűhetetlen.
Én minden ilyen reggel után újra kivettem az ablakot,
és vittem üvegeshez.
Nem emlékszem, hogy pontosan hogyan is végződött a dolog.
bár arra emlékszem.
hogy végül kiköltöztünk.
Lakott egy nő a földszinten, aki egy boltban dolgozott…
A kertben kapált, fürdőruhában.
Nagyon serénykedett azzal a kapával.
miközben a hátsóját az ég felé vetette.
Én meg csak ültem az ablakban.
és néztem, ahogy a napfény vibrál seggén,
miközben szólt a zene.

Márkus László fordítása