Márkus László összes bejegyzése

Márkus László (1955. február 13. Miskolc). Nyugdíjazásomig épületgépészettel foglalkoztam, projektvezetői, műszaki igazgatói beosztásban. A nyolcvanas évek derekán heti rendszerességgel apró tárcákat írtam miskolci napilapoknak és egy szintén miskolci hetilapnak. Azután – munkám miatt –. hosszabb kihagyás következett. 2015-ben kezdtem újra verseket írni (haikuk, rengák, szabad- és kötött versek, gyermekversek). Újságíróként fészbukos magazint és online webes folyóiratot szerkesztek kortárs írókat, alkotóművészeket népszerűsítve. Időnként interjúkat készítek, recenziókat írok. Műfordítóként angol és amerikai költőket valamint antik- és kortárs japán haikukat ültetek át magyar nyelvre. Felelős kiadóként közel négy év alatt 52 kortárs költő/író könyvét és antológiát jegyzem.

Kortárs haikuk

Macumoto Szumie (1921-2015)

Amacuhini kin no sibe haki kurohotan

Napra sandító
éjsötét bazsarózsa
aranyszín porzók

*

Kurenuma Keiicsi (1924-1995)

Jama sotte jurozu urumisze muszanohori

Minden völgyben lám
lila akác függőhíd
szent május hónap

*

Kawakami Kiszeki (1920-2009)

Aohazuki ima tenohira ni nani mo nasi

Zöld levelek közt
bagolyhuhogás hallik
ám markom üres.

*

Mizuhara Súósi (1892-1981)

Tensizó kudakete soka no csó murcori

Földre hullt angyal
bombaverte romjain
játszi lepkeraj

­*

Muraszava Kafú (1918-2000)

Szavagani no imakakuretaru ni ame

Kicsiny rákocska
csatakos fűtengerben
lelt rejtekére

*

Macui Tosihiko (1927-2008)

Aokita no Mino o szan szennote vakacu

Minó dús öle
három folyó öntözi
örökzöld rizsföld

*

Kondó Ikkó (1912-1996)

Isi mijuru jami ni u no kage hasirikeri

Éji sötététben
ni sok kormoránárny
kövek közt libeg

Márkus László fordításai

Látlelet; Új kikötők felé

 

Látlelet

Mint hajnali ködpermet a város fölött,
lebeg léha lelkem.
Ki vagyok?
Valójában örökös talány…
Rám felfejthetetlen jelmezt fércelt a sors.
Zsákvászon vagy gyapjúszövet?
Az évek múlásával kitapintani sem lehet.
Színevesztett csuha vagy fakó bohócjelmez?
Egyre megy.
Szolid mintaként foltok bandáznak rajta.
Értő szemek számára nem titok,
mikor mi történt.
Szögre akasztani tisztítani újra festeni nem lehet.
Hozzám nőtt.
Benne az utoljára reszketve elszítt cigi fanyar íze,
az utolsó berúgás morbid mámora.
Évtizedek hullottak a semmibe.
Megannyi régi emlék impregnálta jellemem.
Lepereg róla minden rossz, de legtöbbször a jó is.
Többé nem akarok megfelelni senkinek,
már-már magamnak se.
Akár kötélen a ruhát, kiszárított a nap.
Kávéd koffeinmentes, söröd alkoholfree
– röhög rajtam Hrabal és Capote –
már csak a guminő és a gumiszoba hiányzik.

Napra nap, hétre hét, évre év.
Mért késlekedsz ébredés?

 

Új kikötők felé

Az idő sajtójában mézízű ígéretek keserű valósága csöpög
Albumokba tuszkolt álmaim némán tűrik
A vágtató világ patáinak dobogását
Sikoly nélkül tiportatnak maszatos vázlatokká
Szürreális világot őrizve
Melyben nincs győztes ez a vesztesek vajúdó világa
Mik nemhogy hegyeket de egeret se szülnek
Meddő csatáik mezőin tébolyult árnyak keresik a köddé vált reményt
Sós illatot sodor a szél
Ez már nem a könnyeké a tengeré mely összenő az éggel
Lelkem lantján te játszol rendületlenül
Valós a dallam melyben csöndjeim épp oly fontosak mint a ritmus
Ez dagasztja vitorlám
Ebbe kapaszkodva sodródom új kikötök felé
Hol a líra még valuta tán
S a vándorigriceknek nem csak alamizsna jut

 

(Illusztráció: Christine Henehan: Winter Clothesline)

Tudod-e; a dal és a dalnok

 

Tudod-e

Tudod-e, hol laknak az angyalok?
Buszon járnak munkába vagy gyalog?
A csodáknak most milyen az ára?
Mennyi lehet náluk az áfa?
A mennyben is gyorsan kopik a flaszter
és gyakran áll le a páternoszter?
Ha az ég a földdel összenő,
honnan hívnak szerelőt?
Készül-e náluk évvégi leltár,
ott, hol az örök életet gyártják?
Mit felelhet egy megvénült trubadúr,
amikor számon kéri majd őt az Úr?
És végül a pokolban vajon
mettől meddig tart a fűtési szezon?

 

a dal és a dalnok

tavaszi szél a fák között
hol csak játszva
hol dühödten cibálva
próbálgatja mi az
mi néki ellenállhat
kerítésoszlopon rigó dacol vele
pusztán dala a fegyvere
meg-meglebbentve szárnyait
mondja csak mondja egyre
strófája hasonlít az egyszeregyre
meg nem unja
önfeledten ismétli százszor
megy ez magától
szerény kosztümös párja
a magyal aljában
csemetéit tömködi kukaccal
nem törődve az írott malaszttal
hogy mi lenne a férje dolga
nem panaszolja ő csak egy szolga
a fekete zsakettes dalnok
minden munkát ráruházott
nem
ha néha-néha megpihenhet
hallgatja önfeledten
hisz néki szól a szerenád
egy teljes évadon át

 

(Illusztráció: Rebecca Vincent: Suppertime)