Norman,
Jimmy,
Max odaveszett a második világháborúban,
míg én lestrapált bérházakban bujkáltam,
Philadelphiában és San
Franciscóban,
Mozartot és Bachot
hallgatva.
Mások másként boldogultak:
George küzdött a rossz
májával. Dale belehalt elvetélt
ambícióiba. Nicket szokásos, kegyetlen útján
rabolta el a rák.
Harry megnősült,
és 5 gyönyörű gyermekkel áldotta meg a sors..
Jimmynek igaza volt —
amikor megpróbálta visszahozni a bombázót
Angliába, kilőtt motorokkal.
Normannak is igaza
volt —
de három óra alatt belehalt
a 16 japcsi géppuskagolyóba.
Pedig mindnyájunknak igaza volt —
üldögélve képregényeket
nézegettünk,
meleg bort iddogáltunk, és
cigarettákat sodorgattunk.
Este hatra már vérünk tombolni kezdett,
és
arcunkra tapadó pókhálókon
sétáltunk át.
Igazunk volt.
Igazunk volt —
a hollókárogás, és a fáradt naplementék
víziói, és a megfáradt
emberek —
Haldokolni egy életen át tart, meghalni
semeddig
se.

Márkus László fordítása

“Maga lenne Mr Chinaski?”
Bólintottam.
“Harminc percet késett.”
“Igen.”
“Késik harminc percet
egy esküvőről, vagy egy temetésről?
“Nem.”
“Miért nem, mondja csak, miért nem?”
“Nos, ha a temetés az enyém lenne,
akkor mindenképpen ott lennék.
Ha meg az esküvő lenne az enyém,
az egyben a temetésem is lenne.”
Mindig is gyorsan járt a szám.
Sohasem tanulok belőle.

Márkus László fordítása

Nem fogod elhinni,
de vannak emberek,
akik úgy élik le az életüket,
hogy nagyon kevés
a súrlódás, és
sosem szoronganak.
Jól öltözöttek,
jól tápláltak, jól alszanak.
Elégedettek
családjukkal,
és egész életükkel.
Bár az ő életükben is vannak
gyászteli pillanatok,
de összességében véve
életük zavartalan.
És legtöbbször
nagyonis jól érzik magukat.
És amikor meghalnak,
általában könnyű
haláluk lesz, ami legtöbbször
álmukban éri őket.
Nem hiszed el…

Igen, valóban léteznek ilyen
emberek.
Én nem tartozom közéjük.
Nem vagyok ilyen.
Ó, nem, én nem vagyok egy
közülük.
Még csak nem is törekszem arra,
hogy ilyen
legyek…

De ők is léteznek
ott,
és én is,
de én meg itt vagyok.

Márkus László fordítása

Egy éjjel a tengerpartra vezettem
télen,
és ültem és lestem a leégett mólót,
és csodálkoztam, hogy miért hagyják így állni
a vízben.
Szeretném, hogy eltakarítanák onnan,
robbantsák fel,
tüntessék el,
töröljék ki;
hogy ez a móló ne látszódjon ott többé.
Hiszen rendszerint őrültek alszanak csak
a leégett vidámpark területén…
Ez árulás, mondom, robbantsátok fel ezt a rohadt izét,
tüntessétek el a szemem elől
ezt a sírkövet a tengerből…

Az őrültek találnak majd máshol odúkat,
ahová bevackolódhatnak.
Ezen a mólón sétálgattam
8 éves koromban.

Márkus László fordítása

Talán levelezés útján találkoztam vele
vagy versek, magazinok révén, és ő elkezdett nekem küldeni
nagyon szexi verseket nemi erőszakról és kéjvágyról, és ez
furamód keveredett némi intellektualizmussal.
Kissé összezavart, így
beültem a kocsimba, és északra hajtottam,
hegyen-völgyön, különféle autópályákon át.
Alvás nélkül, részegen, csak úgy, friss elváltként,
munkanélküliként, megöregedve, fáradtan, főként aludni vágytam…
mondjuk úgy öt-tíz évig, végül találtam egy koszlott motelt,
napsütötte kisváros, egy földút mellett,
és ott ültem cigizve.
Arra gondoltam, hogy te tényleg őrült vagy.
Talán egy órát késve érkeztem,
hogy találkozzam partneremmel, aki rohadtul vén volt,
majdnem olyan idős, mint én, és nem túl szexi.
Adott nekem egy nagyon kemény, éretlen almát.
amit maradék fogaimmal elrágcsáltam;
Valami meg nem nevezett betegségben halódott.
asztmásan fuldoklott, és azt mondta:
el szeretném mondani neked a titkomat, de én közbevágtam:
Tudom, te 35 éve érintetlen vagy.
Elővett egy kopott füzetecskét tíz vagy tizenkét verssel.
Egész életműve ez, és nekem el kellett olvasnom őket.
Én megpróbáltam kedves lenni,
de bűnrosszak voltak.
Aztán elvittem valahová bokszmeccseket nézni,
de ő köhögött a füstben.
Csak lesett körbe-körbe,
figyelte az embereket,
meg a bokszolókat,
kezeit tördelve.
Te sosem izgulsz, ugye? – kérdezte.
Aznap este a hegyek között eléggé elfáradtam.
Még háromszor vagy négyszer találkoztunk.
segítettem neki pár versét javítgatni,
Félúton a nyelvét ledugta
a torkomig, de amikor otthagytam,
tőlem is szűz maradt.
Ő nagyon rossz költőnő.
Azt hiszem, ha egy nő
35 évig összeszorítva tartotta lábait,
akkor már mindenről lekésett,
mind a szerelemről,
mind pedig
a költészetről.

Márkus László fordítása