Bejegyzések kategória bejegyzései

200

 

Körülbelül két hónapja az ovulációs mikroszkóp használata után minden reggel átböngészem a bejáratott hírportáljaimat. Abban az öt percben, amíg a lencsére helyezett minta eredményét várom, pont elolvasom a legfontosabb világpolitikai eseményeket taglaló cikkeket, majd utána jön a belföld, a Közel-Kelet, és a kulturális rovat. A barátnőimmel gyakran indítjuk a világ eseményeinek kibeszélésével a találkozóinkat, így szeretek jól informált maradni.  Legutóbb egy, az online társkeresés buktatóit vitató bejegyzés kivesézése után azonnal az egyetlen egyedülálló barátnőnk, Évi randi-applikációjával kapcsolatos tapasztalataira terelődött a téma.

Én nem használok ilyen alkalmazást, 5 éve férjnél vagyok.  Annyira nem sürgettük volna a gyerekvállalást, de aztán körülöttünk minden pár elkezdte potyogtatni a gyerekeket, vagy arról kezdtek beszélni, hogy potyogtatni akarják a gyerekeket, úgyhogy nekiláttunk próbálkozni, eddig sikertelenül.  Nem eszünk gyorskaját, nem iszunk alkoholt, én pedig letettem a cigit. A férjem egyébként is utálta, hogy néha, ha társaságban boroztam egy kicsit, rám jött a cigizhetnék.  De azt nem tudja, hogy titokban tartok egy e-cigit a ruhásszekrény egyik rejtettebb sarkában, amit néha bevásárlás után vagy a pár hónapja kötelező reggeli jógám közben szívogatok.  Kéjesen csiklandozó érzéssel tölt el, amikor egy vriksászana vagy egy návászana pozíció közben pöfékelek, közelebb visz ahhoz, amit bizonyos keleti filozófiák szerint a lelki békémnek kéne megélnem.

Egyik nap a jóga után elindultam bevásárolni a dietetikus által jóváhagyott étrendünknek megfelelő alapanyagokat: zöldségeket és tejtermékeket a biopiacon, halat és fekete kenyeret az orosz delikátban.  A buszmegálló felé menet zizegő zacskókkal megálltam pár percre egy park melletti játszótérnél figyelni a gyerekeket a szüleikkel. Könnyeknek kellett volna a szemembe szöknie a látványtól, egyáltalán nem akartam közéjük tartozni. Nem akartam egy csapat nyalókával rohangáló kislánynak megmondani, hogy húzzanak már el a hintától, de fürgén, mert az én porontyom még nem végzett rajta. Ahogy ezen töprengtem, lassan továbbindultam, és két lépés közt kezdtem el valami furcsát érezni: hirtelen folyás indult a hasam irányából, ami mintha a farmernadrágomon végződött volna, így teljesen átnedvesedett és sötét vöröses árnyalatban játszott. Azt hittem, erre csak egy hét múlva számíthatok, az ovulációs mikroszkóp sem ezt mutatta.    Az idegesség és a szégyenérzet olyan kombinációja lett úrrá rajtam, amin csak és kizárólag a gyorskaja segíthetett. Így három megállóval hamarabb szálltam le, és a szatyraimat magam elé tartva manővereztem be egy önkiszolgáló étkezdébe. A marhahúst nem kívántam, így inkább a többfajta sültburgonya közül kezdtem el válogatni. Leültem a fehér pólómban és a foltos királykék farmeromban, hogy az orosz zászló színeibe öltözve megegyem a nagy adag steakburgonyámat. Az olajos hússzag keveredett az étterem levegőjében a klíma fuvallatával, ami most meglepően higgadtsággal töltött el. Hazafelé menet kihúztam a pólómat a nadrágból, de közel nem ért le addig, hogy takarni tudja a foltot, úgyhogy továbbra is a szatyraimmal igyekeztem fedni.

A következő héten vacsorára beszéltünk meg találkozót a lányokkal, majd felmentünk Évihez megnézni az új mélybordó tapétáját a hozzá passzoló új bútoraival. Bár az este ezen pontján csak nyolcszemközt voltunk, nem mertem felhozni az incidensemet, és amikor már majdnem megemlítettem volna, Évi belekezdett a legutóbbi randisztorijába: az alkalmazáson keresztül találkoztak, Senior Project Manager a pasi egy reklámügynökségnél, de még túl komolytalan egy elkötelezett párkapcsolathoz, olyan anyuka kicsi fiának tűnt neki, főleg, mivel vacsorázni és bowlingozni is kedvezménykuponokkal vitte. Részletekbe nem ment bele. Én nem tudtam mit hozzászólni a témához, Sári barátnőnk, a csapatunk legracionálisabb tagja elkezdte a legutóbbi online pártalálási statisztikákat sorolni Brazíliától Szingapúrig, Szandra, aki mindenben a legpraktikusabb megoldásokat kereste, szimplán közölte, hogy a srác egy másik kuponos oldalon, amit ő is használ a vőlegényével, sokkal kedvezőbb ajánlatokhoz juthatott volna sokkal jobb helyekre, és együttérzését fejezte ki Évinek. Kedélyesen elcsevegtünk, a házilag mixelt gintonictól vállalhatóan becsiccsentettem, mégis elsőként indultam haza Évitől, kimentettem magam azzal, hogy kora reggel jógáznom kell. Imi már otthon volt, de félig bealudt a focimeccs alatt a kanapén, úgyhogy óvatosan felkeltettem és elküldtem a hálóba aludni, míg én leültem a konyhaasztalhoz, kitettem magam elé a telefonomat, és némi hezitálás után letöltöttem rá azt a randialkalmazást, amin keresztül Évi is megismerkedett a gáláns lovagjával. Végignéztem, ahogy a letöltés állapotát jelző pálcika fehérről teljesen kékre vált, majd pulzáló karikák jelzik, ahogy megnyílik az alkalmazás. Beírtam néhány adatomat, bejelöltem a keresett férfiak paramétereit, és már ki is jelezte az első alanyokat, mind 40 év alatti, 300 kilométeren belül élő egyed volt. Balra húztam mindegyiket, ahogy Évitől láttam, ha valaki nem tetszett neki, mert egyiken sem észleltem különösebben, hogy többet tudnának az amerikai alkotmány kiegészítéseiről Iminél, de mikor ki akartam lépni és törölni az egészet, véletlenül jobbra csúszott az ujjam a képernyőn az egyik fotón, amit meg sem néztem, mert már készültem abbahagyni a válogatást. Mivel emlékeztem rá, hogy Évi szerint ezek még nem jelentenek semmit, amíg el nem kezdünk chatelni, megnyugodtam, és könnyedén álomba zuhantam Imi mellett.

2 nap múlva a gyógyszertárban álltam sorba, mikor egy olyan pittyegő hangot hallottam a táskámból, amit nem ismertem fel. Azt hittem, valaki másnak csörög a telefonja, de a társkereső alkalmazás volt. A férfi, akit jobbra húztam, nevezetesen Márkó, 29, aki a profilképén egy hatalmas fánk alakú gumimatracon feküdt egy medencében, szívecskével jelezte, hogy viszontkedvel engem, illetve egy „Szia!” üzenettel és egy szmájlival fejezte ki, hogy érdeklődik irántam. Ebben a pillanatban kellett volna törölnöm az app-ot és soha többé nem gondolni arra, hogy ilyesmit csináljak, de sorra kerültem a patikában, és elfelejtettem. Csak vacsora közben jutott újra eszembe, és mikor Imi hívást kapott az ügyvédi irodából az egyik gyakornoktól és kiment az előszobába felvenni, gyorsan előkaptam a telefonomat, és rájöttem, hogy a profilképemen háttal látszom csak és homályosan, úgyhogy akár Évivel is összehozhatom Márkót. Elhalasztottam a törlési tervemet így egy kis időre, és megvártam, amíg Imi elalszik. A sötétben kiosontam a nappaliba, és begépeltem a válaszomat Márkónak, miszerint az adatlapja alapján megnyerőnek találom, és igen, szívesen elmegyek vele kávézni. A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy még leegyeztetjük a pontos helyet és időt. Mikor Évit felhívtam az ötletemmel, először ledöbbent, hogy most így akartam-e felhívni a figyelmét arra, hogy tönkremegy a házasságom, majd minden porcikájával tiltakozott, és rám förmedt, hogy lehetek ekkora idióta. Kezdtem volna átkozni magamat és rövidre zárni az egészet, de inkább elmagyaráztam, hogy semmilyen érzelmi válságban nem vagyok, csak kíváncsiskodtam, így meggondolta magát. Lehetségesnek találta, hogy ez elsülhet jól is, átböngészte velem részletesen Márkó adatlapját, és megengedte, hogy közösen egyeztessünk vele egy találkozót.

Ezután felhívtam a volt kolléganőmet, akivel a főiskola tanulmányi osztályán dolgoztunk együtt, és tudtam, hogy a nővérének most segít munkát keresni, és biztos voltam benne, hogy tud nekem segíteni. Néhány nap múlva a munkaideje lejártával összefutottunk egy Margit-körúti kávézóban, és két latte között, miután elmesélte, hogyan bonyolítja az életét az, hogy a munkanélküli, bipoláris nővére ideiglenesen vele és az élettársával lakik, és hogy mennyire nem élvezte a másodunkatestvére lagziját előző hétvégén; túl hangos volt a mulatós banda és túl száraz a túrótorta tésztája, megkérdeztem, tudna-e ajánlani nekem helyeket, ahol nagyobb eséllyel találhatnék állást.

– Azt hittem, Imre elég jól keres az ügyvédi irodában! – mondta szemrehányással vegyes segítőkészséggel, miközben megigazította a sötétzöld zakója ujjait a mandzsettagomboknál.

– Igen, de mindig jól jön egy kis extra kereset. – mentegettem az ügyemet.

– De te most nem főműsoridőben termékenykedsz, vagy hogy is mondják? – kérdezte Teodóra.

– Igen, de még csak próbálkozunk, és addig jót is tenne a munka.

– Jó, ha van egy tollad, akkor felírok neked pár weboldalt, meg telefonszámot, aztán ha én találok valamit, azt majd továbbküldöm neked. – és Teodóra már vette is elő a jegyzetfüzetét.

Felírta nekem egy fordítóiroda vezetőjének a számát, ha részmunkaidőben akarnék dolgozni, összehajtottam és elraktam a táskám hátsó cipzározható zsebébe a papírfecnit, és elszürcsöltem a második lattémat is. Nosztalgiáztunk még egy kört Teodórával, majd hazabattyogtam, egész úton azon agonizálva, hogy biztosan jó ötlet volt-e felkeresnem Teodórát, és mégis hogyan tudnék elhatározásra jutni valamiről, amiről túl lusta vagyok magamtól tisztességesen, alaposan elmélkedni.

Végül úgy döntöttem a puszta véletlenre bízom magam: feldobok egy érmét. Nem otthon, nem lenne gusztusom ilyet tenni, de a következő reggel a vérvétel előtt az orvosi rendelő már jobbnak tűnt. Másnap reggel izgatottan érkeztem meg a körzeti rendelőbe, és mind életkorban, mind társadalmi helyzetben változatos páciensek sora előtt elhaladtam a mosdók felé. A falon fehér, a padlón babakék csempék voltak lerakva, és az enyhe vizeletszagot, valamint a klóros víz hiányát leszámítva úgy éreztem magam benne, mintha egy uszoda medencéjében csobbannék. Benyitottam az egyik fülkébe és gondosan magamra reteszeltem az ajtót. Lehajtottam az ülőkét és ráültem, majd kihalásztam a táskámból a párizsi nászutamról emlékbe hozott Mona Lisá-s pénztárcámat, és elkezdtem keresgélni az aprópénzek között. Egy ilyen pénzfeldobáshoz nem választhattam akármilyen érmét: újnak és tisztának kellett lennie, és semmiképpen sem öt, vagy tízforintosnak, azt túl kevésnek éreztem volna. Végül egy vadi új, csillogó kétszázast pécéztem ki, amit a dohányboltban kaptam vissza, mikor patront vettem az elektromos cigimhez. Ráillesztettem a pénzérmét a hüvelykujjam körmére, és azt bűvölve próbáltam kitalálni, melyik oldal melyik opció legyen: arra jutottam, hogy a számos oldal legyen a főállású anyaság, és a Lánchidat ábrázoló oldal legyen az, hogy visszamegyek dolgozni, és konfrontálódom. Nem maradt más hátra, megpöccintettem a mutatóujjammal a hüvelykujjamat alulról, és földobtam az érmét, ami százszorosára lassítva mozgott a szemeim előtt, míg az ítéletére vártam. Jelentéktelenül zuhant vissza a tenyerembe az aranyosan csillogó kétszázas, amúgy a vállát megvonva, mellékesen közölve velem, hogy neki a Lánchidas oldal inkább a kedvére való most. Úgy éreztem, elkezd kerülgetni a hányinger az idegességtől, még jó, hogy a mosdóban voltam, de amikor megpróbáltam öklendezni, nem jött fel semmi. Haragudtam magamra, amiért megdöbbentem ezen, hiszen pontosan tudtam, hogy ötven százalékos esély volt rá, hogy ezt kaphatom válaszként.

Egy dologban biztos voltam: a férjemnek csak a közös esti önhipnózisunk után szabad előhozakodnom vele. Mint minden lefekvés előtt, Imi most is bekapcsolta a hanganyagot a laptopjáról, rákapcsolta a miniatűr hangfalra, amit karácsonyra vettem neki, és lótuszülésben leültünk egymással szemben a hálószobaszőnyegen. Egy órán át békés hullámban relaxáltunk, fokozatosan elengedve minden izmunkat és idegvégződésünket, végül teljesen ellazulva, a megnyugvás lehető legmélyebb pontjához elérkezve, majd egyszerre felálltunk, és leültünk az ágy szélére. Annyira elmélyült és higgadt lettem az önhipnózistól, hogy majdnem nem hoztam fel az egészet.  De amint bebújtunk mindketten a takaró alá az ágyban, összeszedtem magam, és nekikezdtem a mondandómnak.

– Én ma valahogy kifejezetten ráhangolódtam a hullámokra, nem minden este sikerül így! – mondtam megjátszott elégedettséggel, miközben nem győztem kivárni a reakcióját.

– Igen, én is, ez a mai tényleg nagyon jól sikerült. Jó álmos is lettem tőle! – válaszolta.

– Ha már ilyen relaxáltak vagyunk mindketten, szeretnék mondani valamit! – kezdtem.

Imi némán végighallgatott, és talán a meditációnak is köszönhetően megőrizte a hidegvérét, majd homlokon puszilt és butuskának nevezett. Próbáltam volna utalni rá, hogy lehet, hogy őt nem, de magamat elég komolyan megijesztettem, mire az oldalára fordult, és lekapcsolta az olvasólámpáját.

Aznap este az ágyban ülve elhatároztam, hogy többé nem használom az alkalmazást. Azzal, hogy Évit összehoztam Márkóval, kihoztam a legtöbbet belőle, amit csak képes voltam. Már kétszer randevúztak, egyszer egy mozival egybekötött ebédre, következő alkalommal egy bowlingpályára hívta Márkó. Egyszer sem fizetett egyikük sem kuponokkal, és összességében ígéretesebbnek tűnt a kapcsolatuk sok olyan esetnél, amit Évi intézett magának. Néha a termékenységi vizsgálatok közben, miközben el kell lazulnom az orvosi székben, még gondolok rá, hogy kiket dobna ki nekem az algoritmus.

Újból vállaltam adminisztrációs munkát, de csak otthonról, amit óriási szerencse folytán szerzett nekem Teodóra. Egyik nap a metrón velem szemben ülve mintha láttam volna „Márkó huszonkilencet” egy olyan ingben, ami úgy rémlett, hogy én választottam ki Évivel neki, de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Nem az arcáról jegyeztem meg.

 

 

 

(Illusztráció: Itzchak Tarkay)

Plusz a függőleges

(Válima)

Mi vár még rám Meglátogat
egy megrendítő ember És akkor megvan
Az Alagútnak is van vége 4,5 kg hegyikréta
4,5 l víz
4,5 kg súlypát
1,6 l lenolaj

46,6 dkg csontenyv
plusz a függőleges:
A 12 éves Jézus újra

feltalálása a templomban Nem feltétlen
az idő Szokatlanul lapos vénuszdomb
Mária megtanulta nem az övé Szokni

kell Pillanatragasztóval
remélem tényleg ragaszt
nem pillanat Teaháromperc
közben rég elfelejteném
Hat perc denevérpad
Csak hogy a szagát fogjam Életre

kaparom
amennyire engedi
Lassabban kellett volna
de azt nem tudom

Nem bírja hallgatni nyögéseimet
Gondolom hiányzik a fekete Van
ahol elmászik valamerre a vörös felé
Kezdetnek ősz A fanszőrzet

tévedés Akkor is ha nem úgy tűnik
hogy igazam lenne Abszurd érzés
az idő szokatlanul A vénuszdomb
megtanulta Mária nem az övé

(Illusztráció: a szerző fényképe, Firenze)

Emlékek halmaza: a test

 

Anarchia. Ez volt az első gondolata. A toll hangosan koppanva ért a papírhoz, ráeresztve tintáját, mely szétfolyt az apró, szabálytalan gödröcskékben. Az író egy családi veszekedés közepén ült, közben állatok szaladgáltak ide-oda, tigris, elefánt, egy levegőben úszó cápa, fölötte sebesen szálltak a felhők, pedig nem volt szél. Keveredett a víz hangja a villámlással, az ének, mert valaki valamit énekelt, úgy hatott, mint egy cuppanós csók, a kínosabb fajta, az elefánt lába sem stimmelt valahogy, néha a távolban felbukkant egy-egy ismerős arc, nevetés, érzet, de ő görnyedt az asztal fölött tanácstalanul.

Leírt egy szót, áthúzta. Hogy legyen? Gondolkozott. Most már egy jól megrakott tűz mellett ült, és törzsi emberek sütöttek húst. Tűzropogás, dobok, jurták, sátrak, a friss hússzag és az eső utáni illatok furcsa elegye jelent meg. Régi kedvese a törzsfőnök mellére hajtotta fejét. A távol ködbe borult, farkasvonyítások hangzottak az ismeretlenből. Az író leírta első mondatát.

Most csengőbb hangok szóltak, felakasztott harangrudak összeütközve játszottak egy c-mollt, a gondolatok tisztultak, de a köd közeledett, ellepte a széket, az asztalt, míg végül az író nem is látta a papírt. A farkasok vicsorogva vették körbe, de fellángolt körülötte egy tűzgyűrű, ami kicsit a ködöt is eloszlatta, így sikerült valamit írnia a farkasokról. Ekkor a harangjáték disszonáns, félrehangolt zongora akkorddá alakult át, a szöveg elnedvesedett, homályossá vált.

Mindemellett kitartóan küzdött, a szavak felsorakoztak egymás mellett a papíron. Nézte, áthúzta, újraírta, továbbírta, áthúzta megint, a képek pedig elképesztő sebességgel váltakoztak, katonák lépdeltek az íróasztal mögött, a szék majd összeroskadt a rezgéstől, hamarosan a tank is megjelent, de mind üvegből volt vagy vajból, rajzfilmfigurák füveztek az asztalra támaszkodva, vagy körbeadták a tűt és közben hápogtak, és egy idő után mindez pontos, színekre bontott fényekkel történt, akár egy prizma, elemeire szedte gondolatait, majd véletlenszerűen egymáshoz csatolta őket.

Megrázta fejét, ez sok, egy színt, legfeljebb kettőt, gondolta, és kiválasztotta a pirosat, a lilát. Ismét koppant a toll, ahogy a papírhoz ért. Kirajzolódott körülötte a történet, elejétől a végéig, s minden egyes jelenet bekeretezett kép volt egy szövet anyag közti réseibe illeszkedve. Választhatott. A festmények között volt sok, minden korszakból, és valahol a szélén egy: éneklő, gondtalan kisfiút ábrázolt, de a gyermeki tekintet hiányzott, valami teljesen más, mindenen keresztüllátó szempár nézett ki belőle. Meghallotta az éneket. Megtalálta.

Ekkor eloszlott a köd, a titok megnyitotta kapuit, s a kapu mögött nem volt semmi. Ült az író a semmiben, és ült. Írt. Kézbe vette a papírt, megfújta. Lefolyt róla a tinta. Tükör volt.

 

 

 

(Illusztráció: Katie Hoffman)

Középkori japán szerelmi dalok

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből (Japán, X. század) 4. 

 

Nyári dalok, 136. 

Akkor költötte, amikor egy negyedik hónapban nyíló cseresznyefát látott:

 Ki no Tosiszada

 

Dicsérő szavak:
másoknak ne mondhassák! –
tán ezt gondolja,
amint tavasz múltával
egyes egyedül nyílik?

 

Nyári dalok, 165.

Akkor költötte, amikor harmatot látott egy lótuszon:

Hendzsó szerzetes

 

Lám, a lótusznak
szíve mentes a sártól.
Miért, hogy mégis
drágakőnek hazudja
levelén a harmatot? 

 

Vegyes témájú dalok második kötete, 994.

 

Téma nélkül:                                                              Ismeretlen költő

Szél fúj tengeren,
vad hullám magasodik[1]
Tacuta-hegyen[2]
éj idején, kedvesem,
oh, tán egymagad kelsz át!

Ezzel a verssel kapcsolatban valaki a következő történet mesélte.[3] Egyszer régen egy Jamato tartománybeli[4] ember lányát elvette egy férfi, és együtt is laktak.[5] Később a lány szülei meghaltak és elszegényedett, a férfi pedig eközben megismerkedett egy Kócsi tartományban[6] lakó lánnyal, és mivel hozzá járt, rendre kimaradozott. Felesége mégsem tűnt bánatosnak emiatt, ráadásul mindig elengedte férjét, valahányszor Kócsiba indult. Furcsállta tehát a dolgot, és arra gondolt, talán amíg ő nincs otthon, más férfinak adja szívét, így hát egy ragyogó holdas estén úgy tett, mintha Kócsiba menne, és elrejtőzött az előkertben, ekkor pedig látta, hogy asszonya késő éjszakáig játszik a citerán és keservesen sír, majd ezt a verset költi,[7] végül lefekszik aludni. Ennek láttán a férfi eldöntötte, hogy nem megy többé más nőhöz.

 

Fordította: Fittler Áron

 

 

Ki no Tosiszada (Ki no Toshisada)

? –881

Négy vakája szerepel a Régi és új dalok gyűjteményében. Az antológia egyik versének prózai bevezetője alapján feltételezhető barátsága az Iszei történetek főhősével, Arivara no Narihirával.

 

Hendzsó szerzetes (szódzsó Hendzsó, sōjō Henjō)

816–890

A IX. század hat kiváló költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (Yoshimine no Munesada). Ninmei császár (uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt, a császár 850-ben bekövetkező halála után azonban szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és intellektualizmus volt jellemző, meghatározva ezzel – más költőkkel együtt – a Régi és új dalok gyűjteményének sajátos stílusát.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az első két sor a harmadik sorban található Tacuta-hegyhez kapcsolódó bevezető (dzsokotoba, jokotoba). A második sor igéje az eredeti szövegben „tacu” (’áll’, ’kel’, ’indul’), amely azonos alakú a „Tacuta” első felével, így kapcsolódik ahhoz. A viharos tengeri kép továbbá a lírai én kedvesének veszélyes útja miatti nyugtalanságát hangsúlyozza. Ezen kívül egyes autentikus források szerint a vad hullám (az eredetibn szó szerint „fehér hullám”) egy kínai történet alapján a rabló szinonimája, ezzel pedig a Tacuta-hegyen keresztül vivő úton gyakori rablótámadásokra is utal.

[2] A mai Nara és Ószaka megyék között húzódó Ikoma-hegység régi neve, ezen lehetett átjutni az akkori Jamato tartományból Kócsi tartományba.

[3] A Régi és új dalok gyűjteményében a vers után, annak keletkezsési körülményeként szereplő jelen történet a híres X. századi verses regény, az Iszei történetek (Isze monogatari, Ise monogatari) 23. fejezetében is szerepel.

[4] A mai Nara megye.

[5] Ebben a korban a házastársak nem mindig laktak együtt, legtöbbször a férfi látogatta feleségét.

[6] A mai Ószaka megye keleti része.

[7] Az éppen megkomponált vakákat nem ritkán akkor is hangosan szavalja el annak szerzője, ha nem hallja senki (vagy nem tud róla, hogy hallja valaki).

Újragondolja

Milyen ijesztő é hideg
A szabadság –

Mégis frenetikus kolosszális grandiózus
És szól Istenhez a gond
Miatta tudom

Ha fölballaghatnék éjjel a hegycsúcsra
A hófödte Hermonra! például
Látnék egy gránátalmafát
Mit érnék el vele

S tébláboló reménységem tárgya
Értetlenül tekintene megtorpant érdeklődésemre[1]

[1] Vagy Isten nem képes értetlenkedni?

 

(Illusztráció: Alberto Pancorbo: The three souls of God)

Szelíd ragadozók(?) – M. Kácsor Zoltán Sárkánytörvényéről

Az idei könyvhétre megjelent Sárkánytörvény, a Zabaszauruszok sorozat második kötete, a mai magyar gyermekirodalom egyik égköve. Világépítésében, összetett karaktereiben, cselekményszövésében, humorában egyaránt izgalmas olvasmány. Bármilyen korosztály szívét képes rabul ejteni, s amellett, hogy ez az eredeti ötletekkel teli kis történet remek szórakozást nyújt, a tartalmas mondanivaló sem marad el.
A folytatások esetén mindig kérdéses, hogy az új darab felér-e a régi(ek)hez. A Sárkánytörvény méltó folytatása az első kötetnek, mégpedig úgy, hogy érzékelhetően átkötésként funkcionál két nagyobb kaland között. Ez egyben biztosítéka és bizonyítéka annak is, hogy a szerzőből még nem fogyott ki a szusz, további folytatásban is van fantázia.
Mielőtt azonban belecsapnánk a lecsóba, és alaposabb vizsgálatnak tennénk ki az új kötetet, amelyben egy majdnem vega dínó és torkos kis barátai sárkányokkal kerülnek némi inzultusba, itt egy gyorstalpaló azoknak, akik valamilyen oknál fogva lemaradtak az első részről. Az Utazás Dínómdánomba főhőse Rilex, a szelíd tirex, aki számára ugyan igazi ínyencfalatnak számít egy-egy oszladozó békacombos szendvics, de parttalan rajongással fordul a saját maga által gondozott veteményes és gyümölcsös termései felé is. Titkos vágya, hogy fogorvos legyen, autodidakta módon képzi magát, de első jelentős páciensét, Barmolt, a raptort félrekezeli. Rilex felelősségteljes dinoszaurusz – szeretné jóvátenni hibáját, így amikor kiderül, hogy Dínomdánomban él egy világhírű foggyógyász, aki orvosolhatja a galibát, útra kel a fogatlan jószággal, és a saját szájában éldegélő Kunyival, a kis keselyűvel, aki erősen reménykedik, hogy a távoli birodalomban végre beköszönt a habzsi-dőzsi. Ő ugyanis annak idején azzal a hiú ábránddal a tirex szájába, hogy a szükséges napi fehérjebevitel többszöröséhez juthat a fogakon maradt „kolbász-, szalámi- és sonkafalatkákkal.” Új történetünk szempontjából azt is érdemes megjegyezni, hogy mielőtt eljutnának a dínók Kánaánjába, tesznek egy kulcsfontosságú kitérőt a Gyíktaréj nevű hegység sárkánybarlangjába, ahol megismerkednek Leiszút Feliszúttal, a selypítős sárkánnyal, aki első látásra olyan ijesztő, mint a Magyar Mennydörgő a Harry Potterből és nagyjából annyira veszélyes, mint Süsü. Leiszút Feliszút ugyanis tényleg vega, vendégszerető és barátkozós típus. Kunyi azonban a jószág őrizte hatalmas kincshalomból ellop 20 aranypénzt, amit egészen Dínomdánomig cipel. A helyszínről – hogy jusson az új olvasóknak is még bőven felfedezni való – csak annyit, hogy valóban paradicsomi állapotokat idéz, és az ínyenc különlegességekhez egyben ötletes szóviccek, szójátékok kapcsolódnak, amely az új kötetből sem marad el. Kunyi lebukik Rilex előtt, aki ráveszi, hogy az aranyokat ajándékozza Barmolnak, aki a nemesfémek újrafelhasználásával egy speckó fogsorhoz juthat.
Az új kötetben ott vesszük fel a történet fonalát, hogy Rilexünk híres fogorvossá lett, Kunyi pocakot eresztett, mivelhogy naphosszat zabál, míg Barmol a császári udvar énekesévé vált. Sajátos módon Tyrexünknek honvágya támad kis kertje után, csakhogy Dínómdánomnak van egy kis szépséghibája: tulajdonképpen egy hatalmas kráter mélyén található, s aki egyszer idejut, az szárnyak nélkül nem hagyhatja el a vidéket. Némi töprengés után a dínók csúcsragadozója azonban rádöbben, hogy egy sárkány hátán ki lehet jutni – ami általában véve legalább háromszor akkora mint ő – a zabaveremből. Így levelet hamisít Leiszút Feliszút nevében, amelyben gasztronómiai szempontból az egyetlen kincset érő tippet ígéri Kunyi számára: egy térképet, ami megmutatja a titkos folyót, amely kolbászkákat úsztat. A torkos keselyű így azt is megemlítheti a sárkánynak, hogy Rilex a segítségére szorul: és azt reméli, az ő hátán elhagyhatja Dínómdánomot. Kunyi bekapja a horgot és útra is kel. Senki nem számol azonban Háromig Számolokkal, a sárkányok birodalmának főkincstárnokával, a roppant udvarias és kissé vaksi adóbehajtóval. Az emberi világra nézve egy ilyen adóellenőr igazi leányálom, hiszen csak százévente kukkant bele a kincseskamrák elszámolásaiba.
Háromig Számolok a Gyíktaréjra szeretne eljutni, így Rilex és Barmol kapva kapnak az alkalmon, és elkalauzolják a célig. A várakozásokkal ellentétben Kunyi baklövése felett Leiszút Feliszút szemet is hunyna, azonban Kárónak, a komisz varjúnak köszönhetően, a sárkány kerül bajba: ugyanis a Kunyi által ellopott 20 arany ténye nem marad titokban a késve érkező adóellenőr előtt sem, így az minden jóindulata ellenére kénytelen kivetni a hanyag kincsőrzőkre vonatkozó Sárkánytörvényt, ami kimondja, hogyha Kunyihoz hasonló jelentéktelen méretű egyének 19 aranynál többet lopnak egy sárkánytól, akkor annak teljesíteni kell egy lehetetlen küldetést, hogy újra oszlopos tagja lehessen a sárkánytársadalomnak.
A megszelídített ragadozók példája egyben arra is tanít, hogy gondoljuk újra a belénk rögzült, vagy épp ránk erőltetett sztereotípiákat. A közhiedelemmel ellentétben a sárkányok megítélése, s a magyar népi hiedelemben betöltött funkciója kifejezetten kettős volt, az ősi magyar hitvilágban, a sárkányok, mint természetfeletti lények egyaránt lehettek az alsó és a felső világ képviselői. A mesebeli szörnyetegek mint ártalmatlan, sőt barátságos, szerethető lények szerepeltetése jól illeszkedik a legújabb törekvésekhez a mai magyar meseirodalomban, új reneszánszát éli az a Victor Hugo-i gondolat, hogy a szörnyeteg külső takarhat belső szépséget. Emellett pedig a gondolatsorba bekúszik a bűnbak problematikája is, annak a szomorú lehetősége, hogy másnak kell megszenvednie azért a csínyért, amiért valaki felelős. A mesebeli társadalom, a mesebeli törvények is lehetnek olykor logikusak és egyben igazságosak úgy is, hogy azokat, akiket sújt, nem érdemlik meg a vele járó büntetést. A sárkányok törvénye egy erős, központosított birodalom fenntarthatóságát szolgálja, ahol az emberségesség és a jóhiszeműség nem mindig célravezető. Az emberi világ eseteivel ellentétben azonban itt a bűnbaknak szerencséje van, mert a valódi felelős vállalja, hogy mindent elkövet azért, hogy kihúzza őt a slamasztikából.
A szörnyetegek megszelídítésének módja a speciális étkezési szokások mellett a különböző beszédhibák ábrázolása – ahogy azt az első kötetben is megszokhattuk, ez egyszerre válik a humor forrásává, s emellett egyben arra is alkalmat ad, hogy az ilyen jellegű másságukat egy kicsit helyén kezeljük: miközben jót mulatunk, annak gondolata is előkerül, hogy abból, aki ilyen problémákkal küszködik, nem szép dolog gúny űzni, és semmi okunk nem lehet arra, hogy kirekesszük a közösségből, mert ettől függetlenül szerethető és értékes tagja lehet.
A sziporkázó gasztronómiai poénok, szójátékok (pl Nokedliliget) most sem maradnak el, a részleteiben egyre inkább kiépülő világot az ötletes és humoros névadás, leírás, anekdotázás jellemzi. A Zabaszauruszok első kötetében lassan kiépülő világ, a Szaurusz-szigetek felrajzolható térképe és Dínómdánom fokozatosan feltáruló helyszínei emellett olyan időben és térben nem elhelyezhető sajátosságokkal rendelkeznek, melyeken keresztül az új kötet bizonyítéka annak, ami az elsőben csak sejthető volt: ez a sorozat összefüggő meseregények láncolataként, és a  6-12 éves korosztályt megcélzó fantasyként is értelmezhető. Mindenképpen megérdemli a figyelmet, hogy a mai kisiskolás generáció egyik meghatározó olvasmányélményévé váljon.

M. Kácsor Zoltán: Sárkánytörvény (Zabaszauruszok 2.) 
Kolibri Kiadó. 2018.

(Bélyegkép: Alexander Janssen)