Beszéd
Mire való az emberi beszéd?
Az állattól megkülönböztetődni?
Kommunikálni? Arra biztosan nem,
az állat is jól elkommunikál
beszéd nélkül és a siketek is.
Egyetlen beszédszervünk sem beszéd miatt
jött létre rajtunk,
hanem hogy lélegezzünk,
rágjunk, nyeljünk, ízleljünk,
veszélyben felsikoltsunk…
A beszéd isteni eredetű.
Kezdetben vala az ige, vagyis a szó:
a teremtés beszédtett.
Ádám nevet adott
az Éden állatainak,
így lett társalkotójuk.
A beszéd funkciója alkotás?
Teremtéskor az Isten magában beszélt,
Ádám szintén az állatnévadáskor,
majd Isten újra, vázolva az Éden
játékszabályait.
Az első bibliai dialógus
a kígyó és Éva között zajlik. Miért?
Egész addig Isten, Éva és Ádám
egymással nem beszélgetett?
Szerintem nem, tényleg nem.
Minek tették volna,
tökéletes harmóniában?
Jaj, hogy unom az emberi beszédet!
Melyik ősember volt olyan barom,
hogy kiejtse az első mondatot?
Azóta nem lehet
meglenni csöndben társaságban,
muszáj beszélni.
Ha nem beszélünk, zavarba jövünk,
ha igen, teljesen felesleges
dolgokat mondunk,
amivel zavarjuk a másikat,
és ezzel önmagunkat is.
Mire való az emberi beszéd?
A rövid válasz az, hogy semmire.
De nem is kell mindent megindokolni.
Az emberi kapcsolatok
csúcsa az együtt hallgatás,
egymás szavak nélküli megértése.
De tény, hogy ezt elérni
előtte sokat kell beszélni…
Öröklés és környezet
Ősrégi-állandó vita,
hogy mi teszi emberebbé az embert,
amit örököl, vagy ahogy felnevelik.
Akit felneveltek, az öröklésre esküszik,
aki csak örökölt, a nevelésre.
Időnként kordivat is ez vagy az,
ma épp a környezet hatása fontos,
holnap talán az öröklés megint.
De ez a vita azért is örök,
mert az embert mindkettő éppúgy teszi ki.
A személyiség formálója nem
öröklés vagy környezet, hanem öröklés és környezet,
fele-fele arányban.
És ez még mindig kevesebb,
mint a személyiség fele.
Hisz ott van még a lélek,
és ott van a tehetség,
ami teljesen személyre szabott,
maga az Isten szabja, osztja ki,
kinek ekkorát, kinek akkorát,
teljesen környezet- és génfüggetlenül.
Végy két embert ugyanolyan genommal,
ugyanolyan neveltetéssel,
az egyik mindig tehetségesebb,
az egyik mindig jobb szándékú és jobb hiszemű.
Ember nem értheti meg ezt soha,
így vitatkozni fog, amíg csak él,
hogy az öröklés-e a fontosabb,
vagy épp a környezet.
Murphy
Amikor kéne, nincsen,
mikor nem kéne, ajtód döngeti.
Mikor szabadna, sehol nem találsz,
ha nem szabad, jön ezer meg ezer.
Előbbi helyzetben találni egyet
nem egyszerű, de még kevésbé az, hogy
ne engedj egynek sem utóbbiban.
Az életünk csupa kihívás,
mindenki élete,
rossz az élet, de legalább szép,
és mennyivel jobb így, mint hogyha
jó lenne, ámde csúnya!
Szépséggel a rossz bőven kárpótlódik.
Belegondolva, Murphy-helyzetek,
akármi rosszak is, mind szépek.
Nagytól a kicsiig,
és kicsitől nagyig.
Beteg nem akkor lesz az ember,
mikor ráférne egy kis pihenés,
s nem is, amikor megengedheti.
De mikor végigküszködte magát
hosszú hónapok heves harcain,
és élvezhetné munkája gyümölcsét,
hopp, ágynak esik, és más szüretel
helyette. Aki végigdolgozott
egy küzdelmekkel teli életet,
amikor végre nyugdíjba vonul,
azonnal elviszi a rák.
Hogyha kinyitod a konyhacsapot,
és van a mosogatóban egy kiskanál,
akárhol is van, egész biztosan
a közepébe talál be a vízsugár,
hogy mindened vizes legyen.
És lehetne sorolni,
kinek mi jut eszébe?
Ez interaktív vers, minden jöhet!
[…]
Hogyha a nyájas olvasó-társalkotó
kimörfiskedte jól magát,
a végére csak annyit mondhatok,
hogy „ami az eszébe juthat
az embernek, eszébe is jut”.
Pajzán, morbid, megbotránkoztató
gondolatok olyan fejben születnek,
amely korábban már ajtót nyitott ezekre,
és abban nem tudnak nem.
Boldogok a szűz elmék,
az ártatlan tudatlanok!
(Illusztráció: Jan Brueghel the Elder: The Garden of Eden with the Fall of Man)
