Bejegyzések kategória bejegyzései

Bejegyzések

Távoli éneke

3 hozzászólás

 

∞ Սուսաննա Սաֆարյանի: Ջան, ծաղիկ ջան
[Susanna Safaryan: Jan, tsaghik jan]

Lement a Nap, felkelt, egyik után a másik Nap. A föld alatt egész nap este van? A föld fölött sincs egész nap nappal. Beköszöntött a tél a barlangban.

Ami nekünk a padló, a vakondnak a plafon.

A repedés nem állt meg, továbbfutott a vízen. Az egész víztükör kettérepedt. Mindenhol lehetett hallani, amit nem lehetett látni.

Négy felé eshet az eső. Négyfelé esik, fákra, égre, ablakra… Nyitva felejtett ablak, minden eső meg szél boldogan karikázik a szobában.

Négyfelé reped a víz, ötfelé esik az eső. A cethal kíváncsian kiúszott a tengerpartra. Hullámzik a víz, a hullámaival összekeveri a halakat.

Ami nekünk a plafon, valakinek a padló. Ami nekünk az ég, valakinek a föld? Ki lakik az ég fölött?

Bátorság kell ahhoz, hogy a kalitkába bemenjenek és madárrá változzanak. A fényfácán besötétedett a szomorúságtól.
Amikor mások előtt vagyok, láthatatlan a szárnyam.

A mocsári kockásliliom virága kockás, a kakasmandikó levele pöttyes. Köztek van egy liliom, az fehéret nyílik. A napfénytől igen elhalványulva látták.

Kitöltötték a pohárba a megrepedt vizet. Az egyik törés a másikat törte. Már olyan régóta kereslek, hogy magam se találom, magam sem ismerem fel.

Amit csak kimondunk, eltemeti a Hold a föld alá. Van olyan bejárat, ami nem kijárat? Ki akar a künti világban élni.

A mikádófácán csöndje, kolibri távoli éneke. Gondoljak rá, ne gondoljak? Új nyelvet tanulni, csend nyelvét, amin nem szólalok meg?

Van olyan nyelv, amit akkor beszélek, ha nem szólalok meg?

A lány fölébredt, ahol ő élt. Akkor este van. A kolibri idejében. Hogyan fog találkozni a fehérfarkú fényfácán és a mikádófácán? A keresés találkozás?

2025. 07. 05. 8: 33: 34
Tata

 

KOLIBRI
1. Nyelv nélküli szavak
2. Csendben énekelt énekek
3. Egymás nyelven
4. Távoli éneke

Jázminnak

„a föld alatt egész nap este van?”: Vele tartsak vagy tőle?
„a repedés”; „a fényfácán”; „mikádófácán csöndje”: Külön ege

(Illusztráció: Kakasmandikó, Damanhur, 2025; joinus12345: Mikado Pheasant, Taiwan)

Bejegyzések

A lélek változatlan (regényrészlet)

Hozzászólás most!

 

Sivatag

Visszafele már nyugodtan vezetett Árminka. Nem szóltak egy szót sem. Besötétedett. Ahogy a falhoz értek, kinyílt előttük a kapu. Árminka önmagához és a heves természetéhez képest decensen parkolt le, és alig egy tucat kiskatona inzultálása után, határozott léptekkel indult el, de nem a Palota irányába haladtak, hanem lementek a föld alá. Frédinek fogalma sem volt, hogy megint mi fog kisülni ebből, de nem merte a tisztet felesleges kérdésekkel felbőszíteni.

Szerencsére hamar kiderült: az egyetemre mennek. Jól ismerte az utat, hiszen a janicsárotthon lakói, az abécések, azaz az előkelő családoktól elvett gyerekeknek egyetemre kellett járni. De nem arra a tanszékre mentek, ahol Frédi is anno sokszor megfordult, hanem Dr. Alina Jung előadására ültek be a Tudat Tanszéken.

Dr. Jung amolyan tudós-celeb volt, a könyveit vették, mint a cukrot, a TV csatornákból az vele készült beszélgetések folytak, és a hercegség amolyan udvari szerzőként tartotta számon, igaz a Herceg szívből rühellte.

Dr. Alina Jung a legutolsó sikerkönyvében azt fejtegette, mi értelme az embert továbbra is életben tartani. Bőven elég lenne – írta Dr. Jung –, ha néhány példányt hagynának csak meg, amolyan múzeumi érdekességként és a többit a gépre bíznák. Emberek nélkül minden sokkal könnyebb lenne – érvelt a professzor –, nem lenne többet környezetszennyezés, megszűnnének az emberi psziché legalantasabb megnyilvánulásai, mint a nemi erőszak vagy a gyerekgyilkosság. Nincs az embernél megbízhatatlanabb – tudálékoskodott Dr. Jung – örökösen az érzelmeire hivatkozik, majd okosnak mutatja magát, de a végén rossz döntéseket hoz. Az algoritmus nem viselkedik ilyen hektikusan, egy ügyes programozó egészen egyenletes teljesítményre képes ösztökélni a gépet, így felesleges magunkat kitenni az ember megbízhatatlan változékonyságainak.

A Herceg mindig is hülyeségnek tartotta Dr. Jung érveléseit, és bár a legfelsőbb körök bálványozták Alinát, már csak azért is, mert az előkelő társaság azt olvasta ki az írásaiból, hogy az ember felszámolása csak az alsóbb néposztályokat érintette volna. Nem vették magukra, hogy esetleg ők is feleslegesek lennének.

A Herceg szűkebb körben tartott fogadásokon kissé spiccesen ki szokta fejteni: Dr. Alina Jungot kellene felszámolni, nincs rá semmi szükség, mivel teljesen szenilis és hasznavehetetlen. Dr. Jungnak nem az a legnagyobb problémája – szónokolta pityókosan a Herceg –, hogy a társadalom még mindig nem működik az elvárt mértékű tökéletesség elvei alapján, mivel az emberi elmét megingathatatlanul irracionális impulzusok mozgatják, hanem az, hogy ő nem pofázhat bele mindenbe, amihez egyáltalán nincs köze. Márpedig ő abból él – mondta a Herceg a pezsgőspoharát mérgesen rázogatva –, hogy ostoba elméleteivel őrületbe kergeti a társadalmat. Nem az egyén és nem a társadalom nevelhetetlen, hanem Dr. Jung – vágta ki a beszéde végén a tromfot a Herceg.

Frédi és Árminka a leghátsó padba ültek be. Dr. Jung a nevelésről tartott előadást. Tisztában van azzal – magyarázta a professzor −, hogy kudarccal végződött mindenfajta társadalmi jobbítás korábbi évszázadokban. Nem nevelni kell tehát, hanem betörni. Ő például – magyarázta szuggesztív erővel Dr. Jung – amikor anyává lett, első dolga volt sutba vágni az összes csecsemőgondozásról szóló könyvet, és elhatározta: szakít azzal a hagyománnyal, amelyben az újszülött rabszolgasorsban tartja az anyját. Mert mi volt a társadalom álláspontja? A megszületett gyerek minden tekintetben a családi figyelem középpontjába került, ahol a szülők megszűntek önálló entitásként létezni, ahol csak és kizárólag a gyerekek igényeit elégítették ki haladéktalanul és fáradságot nem ismerve. Így a szülők elveszítve a szabadságukat, önállóságukat és integritásukat, gyakorlatilag megszűntek önálló lényként létezni, hiszen csak egy funkciójuk maradt: a kis zsarnok azonnali kielégítése. És hova vezetett mindez? – tette fel széles karlendítéssel Dr. Alina Jung a kérdést. A családi zsarnokok már azelőtt kiégtek, hogy felnőtté értek volna, az életük már akkor egzisztenciális zsákutcává lett, mielőtt az egzisztenciális szót képesek lettek volna kiejteni, azelőtt dőlt össze a megkonstruált énjük, mielőtt megtalálták volna a személyiségüket.

És a személyiségről beszélve, meg kell említeni, hogy ama felfogás is csak féligazságokat rejt, miszerint az üresen kongó lélek utolsó mentsvára a személyiség. Először is nincs lélek, így tehát ha valami üresen tud kongani az csupán az intellektuális nihilben bolyongó elme, amely nem találja a kiutat a saját korlátoltságából, ezért is szükséges a társadalmi karakterizáció. Tehát ahhoz, hogy végre megteremtsük a tökéletességet és a végső boldogsághoz eljussunk, új nevelési elvekre van szükség.

Ezért amikor megszületett az ő első gyermeke, elhatározta – magyarázta hévvel Dr. Jung – soha nem fogja becézni a gyerekeit. A családnak is megtiltotta, hogy ez tegyék. Tehát ha a szülők eldöntötték, hogy Adalbert vagy Annamária lesz a gyerekük, akkor semmi sem indokolja, hogy Albikának vagy Marcsinak hívják utódjaikat.

Másrészt minden erejével azon volt, hogy a csecsemő tudja, hol a helye. Minél korábbi életkorba sajátítja el az ember, hogy az élet küzdelem, későbbi életében annál könnyebben fogja túltenni magát az élet nehézségein. Például, ha sír a csecsemő, de az anya semmilyen körülmények közt sem veszi fel, hogy megvigasztalja, akkor az meg fogja tanulni, az életben nem maguktól vannak a dolgok, és alapvetően nem lesznek irreális elvárásai.

Ő tehát sosem vette fel a gyerekeit, és másoknak is megtiltotta, hogy ezt tegyék. Ez volt a nehezebb, áttörni az évszázados rossz szocializáció kínai nagyfalát. Ez a szakasz így aztán jobbára a család makacsságának a megtörése miatt volt nehéz, ebben a tekintetben a gyerek sokkal hamarabb feladja, mint holmi kőkorszaki nagynénik még a mamutok korából. A következő etapban a gyerek beszélni kezd, és eleinte főleg fizikai igényeit fogalmazza meg, amely panaszok a korábbi sírás szerepét veszik át, de alig pár hónap és már érzelmi igényeit is a szülők elé tárja. És itt kell igencsak résen lenni, hiszen az érzelmek sűrű erdejében eltévedve fogunk tocsogni az irracionalitás mocsarában.

Frédi nem értett semmit. Árminka elégedetten mosolygott, a tanulóifjúság meg tombolt és megtapsolták Dr. Jungot.

– Na, látja, maga marha, én megmondtam.

Miközben az ifjúság körberajzotta Dr. Alina Jungot, Árminka Frédit végigvonszolta a folyóson, majd belökte egy irodába. Ott Frédit bevágta egy öblös fotelbe, ő maga pedig belevetette magát egy másikba, és úgy elterült benne, mint valami jóltáplált mosómedve. Dr. Jung hamarosan megérkezett.

– Oh, te vagy az? – konstalálta a jelenlétüket – ülj rendesen, sőt jobb lenne, ha nem is ülnél tiszta homok a ruhád, tönkreteszed nekem a méregdrága foteljeimet.

– Anyám – pattant fel Árminka.

– Minek köszönhetem a látogatásodat? Nincs sok időm, megbeszélésem van a rektorral.

– Ez a sápadt fiatalember itt érzelmi válságba került – mutatta be Frédit Árminka az anyjának.

Dr. Alina Jung csak akkor vette észre Frédit. Hosszasan méregetni kezdte.

– Ő az egyik nevelted, Ármin? – kérdezte a fiát.

– Úgy bizony – mondta Árminka –, és hiányzik neki az anyja. Én mondtam neki, hogy nem nagy szám, de nem hisz nekem, ezért gondoltam, elhozom hozzád.

– Vagyis kudarcot vallottál a betörésében.

– Emlékei vannak, szóval ez inkább a te kudarcod – vágott vissza Árminka.

Dr. Jung szemei elkerekedtek, majd kiselőadást tarott arról, hogy az elvett gyerekek memória kitörlő programját ő maga dolgozta ki egy kedves kollegájával együtt, és kizárt, hogy a „kezelés” után bármiféle emlékképe legyen bárkinek.

– Ármin, te marha – mondta Dr. Jung, aki bár az emberi érzelmeket mélységesen megvette, mégis igencsak fel volt paprikázva – én nem tévedek. Soha.

És mérgesen kiviharzott az irodából.

Bejegyzések

A langyosakat kiköpi az Isten…

Hozzászólás most!

A bűn mint lehetőség? 

Mi a bajod? Semmi, semmi. Csak idegesítenek az ügyesebbek, jobbak, szebbek – vagyis, ha őszinte vagyok, akkor mindenki. Elég kinyitni az újságot, elég bekapcsolni a tévét, és máris gyönyörűbbnél gyönyörűbb, karcsúbb, elevenebb, fiatalabb nők jönnek szembe velem. Nyomulnak, áradnak! És ezek az életutak! Húsz évesen már mind megmászták, feltalálták, megalapították… hát hol vagyok én ettől? Lassan eltelik az életem, és még egy nyomorúságos hegyet sem másztam meg. Nem találtam fel semmit, se a rák ellenszerét, se egy nyomorúságos krumplipucoló gépet. Nem fogadtak a Fehér házban, nem hívtak meg Harry herceg esküvőjére. Nincs egy nyomorult kitüntetésem sem. Titokban csodálom a sorozatgyilkosokat, akik az éjszakai filmekben megfojtják a tűsarkakon billegő, fiatal, sikeres rohadékokat. De hát megérdemlik, nem?
Én nem utazom, nem billegek soha sehova. Csak munkából haza, otthonról munkába. Néha elmegyek jógázni. Bevásárolok idős szüleimnek. Egyszer-egyszer befizetek egy társasútra. Semmi extra. Soha.
Hát akkor mi a baj velem? Hiszen én semmi nagyobb bűnt nem követtem el. Persze tudom, hogy irigykedni vagy mások halálát kívánni nem dicséretes. És arra sem lehetek büszke, hogy erotikus izgalmat érzek, ha a jelenlétemben valakiről kiderül, mekkora féreg. De ártani? A légynek sem.

A keresztény morál nem sokat tud kezdeni a „langyosakkal”, akik túl félősek, restek vagy konformisták ahhoz, hogy igazi bűnösek legyenek. A keresztény felfogás szerinti példaszerű bűnös az eltévedt bárány, a tékozló fiú, akit híres vallomásainak is köszönhetően jól megtestesíthet az ifjú Augustinus: fiatalkori kicsapongásai után megbánja vétkeit, és megsebzett lélekkel, bűntudattól gyötörve az atya megbocsátásáért esdekel. A szenvedélyek, ugye… De milyen az a lélek, amit semmilyen elkövetett bűn vagy szenvedély nem szennyez be, miközben féltékeny, irigy, és a rosszra sincs elég ereje.
Vigasztalja-e őket az atya valamivel?
Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! / Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott[1].
 

Fogós kérdés: hogy vigadjon az, akivel még soha senki nem „vígadt”, akiért tulajdon apja egy „kecskefiat” sem áldozott fel soha. Vagy ez a szegény jó fiú téved, és nem emlékszik arra, hogy apja érte is mennyi áldozatot hozott? Mert hiszen sokszor személyiségzavar, nárcizmus, téves önértékelés áll a „rossz emlékezet”, az elvetettség-érzés mögött. Ám az atya a válaszában nem tér ki erre.
És tényleg nincs oka a „jó fiúnak” a neheztelésre?
El kell ismernünk, a kockázatvállalás („virtus”, „kurázsi”) nélkül élő örökös jó fiúk a nyugati hagyomány nagy vesztesei. Hogy lehetett volna nagy szent Ágoston, ha előtte nem követ el bűnöket? Hogy fedezte volna fel Kolumbusz Amerikát, ha nem kockáztatja lelkiismeret furdalás nélkül az emberei életét is? Hol lenne egyáltalán a reneszánsz, a felvilágosodás, a tudományos forradalom számos vívmánya, ha mindenki a járt úton halad? És ne feledjük el, a „jó fiúk” élete többnyire megíratlan: hiszen ki az, aki azzal büszkélkedne, hogy a rosszra is képtelen volt. Hogy ő soha, egyszer sem. Hogy ő azért tiszteli a törvényt, mert megszegni nem volt bátorsága.
Másfelől az egyéni kiválóság, a látványos megtérések, a nagy érzelmi tűzijátékok, földrengések, látványos pálfordulások kultusza, amely nemcsak a hellenizmusból, hanem a bibliai hagyományból fakad, a kereszténység egyik nagy gyengesége is. Hiszen ki nyújt vigaszt azoknak, akik épp a kisszerűségük miatt szenvednek? Akik semmilyen dorbézolással, látványos bűnnel, kicsapongással, szenvedéllyel nem tudják magukra vonni atyjuk figyelmét? És ők többen vannak, mint a drámákban, költeményekben, filmekben, az emlékezet színpompás díszletei között ünnepelt lázadók. Akik szorgosan dolgoznak Kolumbusz hajóján – gyalulják az árbocokat, verik a kötelet, varrják a vitorlát – de nincs bátorságuk tengerre szállni. Akik titokban azt kívánták, bár süllyedne majd el ez a hajó ezzel a pökhendi, folyton folyvást Indiáról hablatyoló hajóskapitánnyal.
Más vallások mintha kevesebb figyelmet szánnának a „kiválasztott fiúk” dicsőséges bűneire és dicsőséges megigazulására. Az iszlám és a buddhizmus például nem teszi az egyéni kiválóság / kiválasztottság mércéjét ilyen magasra. Az arabok ősatyja a Biblia és a Korán szerint az egyik ószövetségi „sértett testvér”, Ábrahám házasságon kívül született fia. Az Úr angyala így szólt Hágárhoz, Ismáel édesanyjához:
Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat. / Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.[2]
Ismáelnek is lesz jövője, bár az messze nem olyan dicsőséges, mint Izsáké. Ám a Biblia annak ellenére keveset beszél a „sértődöttek” üdvösségéről, hogy a Szentírás legtöbb bűnét féltékenységből, irigységből, megbántott szeretetből követik el. A szeretettől, elismeréstől megfosztott emberek sokszor alamusziak – de nem mindig. Káin féltékenységből gyilkol, Józsefet testvérei irigységből adják el rabszolgának, Saul sértett szeretetében, megbántottságában, irigységében fordul az endori halottlátóhoz, és talán joggal hisszük, hogy Júdást is elsősorban valamilyen csalódás, féltékenység, nem pedig a kapzsiság vezette tette elkövetésekor.
Bár sokan vannak ezek a „vérig sértett”, háttérbe szorított testvérek, a Biblia mégis mintha keveset foglalkozna a kínjaikkal – és mindig valami világraszóló bűnt kell elkövetniük, hogy az üdvtörténetben egyáltalán helyet kapjanak.
A tékozló fiú testvére az egyetlen, aki nem tettekkel, hanem kizárólag gondolatban vétkezik, és mégis „szót kap”.
Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.[3]
Ám atyja minden különösebb empátia nélkül  „helyére teszi” a fiát.
De vajon téved-e a megsértett testvér? Észre sem vette netán az ajándékul kapott kecskefiakat? Az evangélium homályban hagyja ezt. Az atya szavai, a mindenem a tiéd, meglehet, azt jelenti, hogy a nagyobbik testvér is csaphatott volna mulatságot a barátaival?
Ha igen, akkor miért nem csapott? Talán mert a tékozló fiú testvére nem is mert erre gondolni.
Ez a nagyon tömör párbeszéd, a „jó fiú” vádaskodása, az atya megnyugtatónak szánt válasza felvillant valamennyit egy szorongásban, féltékenységben, örökös bizonytalanságban eltöltött szeretetkapcsolat poklából. Ami az enyém az vajon tényleg az enyém-e? Vágyhatok-e arra, amit a másik, történetesen az atya nem helyesel? Mert ki tudja pontosan, hogy mit helyesel, mit bocsát meg? Lehet, hogy már azzal vétkezem, ha vágyakozom valami másra, ami nem kimondottan helyes.
Az irigység tulajdonképp személyiségzavar: a „jó testvér” nincs tisztában a saját egzisztenciája határaival, úgy érzi, hogy a másik, a „bűnös” az őt megillető javakból túrja ki. Képtelen a saját vágyait, a saját szükségleteit a másik emberétől elválasztani.
Saul, az első ótestamentumi király még az evangéliumi tékozló fiú testvérénél is őrültebben viselkedik: hozzáadja a lányát Mikhált Dávidhoz, de mikor észreveszi, hogy Mikhál túlságosan szereti Dávidot, akkor féltékeny dühében felbontja a házasságot. Dávid olyan karizmatikus, hogy mindenki túlságosan szereti – férfiak, nők, még a tulajdon ellenségei is, hát nem csoda, hogy Mikhál eleped érte.  De persze Saul nem veheti feleségül Mikhált, nem birtokolhatja a Dávidra irányuló szeretet. És hogyan kell egy feleségnek szeretni? Kicsit, nagyon, túlságosan, vagy épp-valamennyire? No de Dávid apósának mi köze lehet ehhez? Saul féltékeny Dávid sikereire, kiválasztottságára – és még arra az odaadásra is, amivel a saját felesége (a tulajdon lánya) övezi. Mintha a világ minden szeretete, sikere, odaadása minket illetne. És az ellenségeink ezt elbitorolhatnák tőlünk. Az a sok rohadék a földön az én életemet éli, az én örömömben, az én sikereimben lubickol.
Vajon őrült-e Saul? Az Ótestamentum első királya a neurózis, a személyiségzavar, a hisztéria, a depresszió számos jelét mutatja, se Istennel, se Dáviddal, se a tulajdon gyerekeivel nem képes kiegyensúlyozott kapcsolatra, de sohasem igazán eszeveszett, saját tragikus helyzetével mindvégig tisztában van. Ennyiben sokkal egészségesebb sok XXI. századi nárcisztikusnál.
A Biblia nem ismer született pszichopatákat, csak bűnösöket. (Nagyon jellemző, hogy Jézus azt is képtelenségnek tartja, hogy valaki ne szeretné minden körülmények között a saját gyerekeit („Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki?”[4]) Senki sem születik gonosznak, ezért azt is gondolhatnánk, a bűnök és a szenvedélyek torzítják el a személyiséget. De mi Saul égbekiáltó bűne, ami az ő rettenetes szenvedését és összeomlását okozza? Saul valóban engedetlen az Úrral, kivívja az úr haragját, megkíméli az amálékiták állatainak legjavát – de mai szemmel ez nem akkora bűn, mint Dávid király tette, Uriás feláldozása. És mintha maga Saul sem egészen hinné el, hogy egyetlen megszegett parancs miatt örökre elfordul tőle az Isten. Talán nem tévedünk, ha úgy hisszük, Saul mentális állapotának romlását nem a bűn felismerése, „súlya” okozza, hanem a bizonytalanság, a szorongás és a szeretethiány.
És ez pedig nyomasztó kérdésekhez vezethet el minket. Lehet-e irgalmas az az atya, aki tudja, hogy megtagadott szeretete és kegyelme a legőrjöngőbb kétségbeesésbe taszítja fiait: Sault, de tulajdonképpen Káint is. És ott a tékozló fiú apjának feltehető kérdés (amit a „jó fiú” nem tesz fel): mit ér az a szeretet, amit a szeretett lény nem érzékel? Valahol, meglehet, létezik, de se erőt, se magabiztosságot nem ad… egy kecskefiát sem ér a szeretett lény szemében.
Összefügg-e valahogy a tisztánlátás és a szeretet? Az antik kultúra fogalmain iskolázva nyilván úgy gondoljuk, hogy kétszer kettő minden körülmények között négy, a matematika, a fizika törvényei teljesen függetlenek tőlünk, hogy mindenféle „bölcsesség” alapja, hogy érzelmeinket és értelmünket szétválasszuk, hogy szigorúan elvonatkoztassunk szenvedélyeinktől, személyes sértettségünktől, traumáinktól…
De a tisztánlátás feltétele a Biblia szerint a hit és a szeretet. Egy nem kellően magabiztos, egy „nem-szeretett”, magát elvetettnek érző ember önmagának sem képes jót akarni, nemhogy a másiknak. Mint ahogy Saul, rendre kétségbeesett, rossz döntéseket hoz, nem képes felismerni a politikai érdekeit, és szánalomra méltóan bizonytalan. Miközben harácsol és basáskodik, nem is tudja racionálisan felmérni önnön határait. Vele szemben Dávid a józan előrelátás és a stratégiai tervezés mestere, „magát eszesen viseli”, ahogy a Szentírás is fogalmaz[5]. Egy nem-szeretett embernek vele szemben soha nem lehet igaza. De nemcsak igazsága nem lehet, hanem kiérlelt, lehatárolt személyisége sem[6].
Mind az Ó-, mind az Újszövetség nagy hangsúlyt fektet a szegényekkel való együttérzésre, de azért a bibliai hit – és ez igazán zavarbaejtő – mégiscsak mindenekelőtt a győztesek, a „szeretett gyermekek” vallása. A szegényekben a Biblia nem nincsteleneket lát, hanem potenciális győzteseket – hiszen előbb-utóbb majd ők öröklik a földet. De megfelelő „szeretettség” nélkül a felemelkedésük esélytelen lenne. Ezért is lenne nehéz pusztán az evangéliumokkal megalapozni egy társadalmi forradalmat.
Megfelelő érzelmi állapot nélkül a jó és rossz döntések összemosódnak, felelősség nem létezik, az „én” és „te” nyomasztóan felcserélhető lesz. A nárcisztikus ember nem is önző tulajdonképpen, hiszen teljesen ésszerűtlenül képes féltékenykedni, olyan dolgokat is irigyel, amire neki magának semmi szüksége. Lehet, hogy nem is szereti a hízott tulkot, de a testvérétől irigyli.
Nem tagadhatjuk persze, hogy szinte felfokozott empátiával, érzékenységgel járó, már-már költői állapot az „elvetettség”. Mert hiszen annyira nem vagyunk otthon a saját életünkben, hogy irigységünkben-féltékenységünkben örökké mások életét éljük, mások vendégei vagyunk – tehát nem vagyunk sehol. Már-már önnön magunknál is jobban ismerjük a szomszédunkat, akinek az életét „elkívánjuk” – de nemcsak a szomszédunkét, hanem bárkiét, csak hogy a saját életünket betöltő rettenetes ürességtől és szorongástól szabaduljunk.
Ma pedig nagyon könnyű önmagunktól szabadulni. A virtuális világban mintha könnyedén átléphetnél egy másik ember életterébe. Persze ez a bekebelezés, a kisajátítás teljesen viszonylagos vagy inkább illuzorikus, hiszen soha nem tehetjük ténylegesen a másikat magunkévá, miközben persze képesek vagyunk féltékenységünkben az irigyelt személyt „játékosan” megmérgezni vagy tönkretenni. Bárki jó hírét könnyen kikezdheted, anélkül, hogy a kisujjadat felemelnéd, vagy hogy a jó hírét, a boldogságát, az elégedettségét ténylegesen megkaparintanád. Ez a virtuális zsákmányszerzés, önkiterjesztés hasonlít ahhoz, mint mikor Saul a lánya szerelmét akarja „visszaszerezni” – egy olyanféle odaadást, ami nem volt, nem is lehetett a birtokában.
Az irracionális cselekvés és a szeretetlenség, sértettség, féltékenység tébolyba torkolló összecsapásokat eredményezhet, ezt látjuk az Ószövetség egyik, intenzitásában már-már a Pasolini-filmek csúcspontjaival vetekedő, legszívszorítóbb, legdrámaibb jelenetében.
Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében vala. És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle. És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.[7] 

A hárfázó ifjú felnyársalásának, falra szegezésének vágya egészen zavaros szexualitást, szadista képzeteket sugall. És túl sok értelme sincs. A gyilkosság után mit mondhatna a király az alattvalóinak? Ugyan semmi veszélyt nem jelentett rám ez a katona (épp a parancsomra zenélt, hárfa volt a kezében), de megöltem, mert azt akartam, hogy jobban szeressem. Ez a tett ugyanolyan mélységesen irracionális, mint Ábel meggyilkolása – mert hiszen semmilyen józan pillanatában nem hihette Káin, hogy a gyilkosság után Isten jobban fogja szeretni.
De az éneklő ifjúra való „célbadobásnak” más jelentősége is van. Hiszen ez csak egy játékos gonosztett, szado-mazo játszma, nem is igazán komoly. Dávid elhajolhat – és tudjuk (hogy miképp egy épeszű fiútól elvárható) el is hajol – eldobja a hárfát, elszalad és nem is tér vissza Saul udvarába. Ez a „dobálósdi” pusztán csak szerepjáték, virtuális gyilkosság – a király nem öl meg, csak jelzi, hogy akármit megtehetne veled. Saul (bármiféle fizikai érintkezés) nélkül a saját tébolyult valóságát akarja rákényszeríteni a másikra.
Sámuel könyve a költészetre és politikára való rendszeres hivatkozásaival is alaposan körbejárja a hatalom kiterjesztésének a problémáját. Ahogy Sámuel, a próféta anyja, úgy a jövendő győztes, Dávid is költő – Izrael és a költészet magalapítása szinte egylényegű Sámuel könyvében. És hát nem próbálja meg egy költő a versével manipulálni a múzsáját? Nem akarja-e a hívő az énekével maga is befolyásolni az Urat? És nem várunk-e mi mindannyian a kimondott szavainktól, a jelképes tetteinktől azonnali hatást? És melyik embertől nem teljességgel idegenek a Dávid és Saul között folyó játszmák? De hiába mélységesen (és riasztóan) emberi Saul viselkedése, a játéka, a sunyisága és az alattomossága mindenkit elborzaszt, magát Dávidot is.
Hiszen az a legnagyobb bűn, amit el se követünk. Csak nagyon szeretnénk. Annyira szeretnénk, hogy hajlandók vagyunk átlépni a mintha világába. Jelezni, hogy… akár… de nem igazán.
Ahelyett, hogy megölnénk valakit, megrágalmazzuk. Elirigyeljük a mindenét, a fiatalságát, az idejét, a pénzét, a sikereit, a gyerekét, a feleségét. Az eltaszítottak, a sértődöttek, a kiváltságaiktól megfosztott elsőszülöttek pokla ez, akik nem hiszik el, hogy „te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd”.
Mert ha ez igaz lenne, akkor mi szüksége van Istennek a „másikra”, a kisebbik testvérre, aki esetleg hatalmas bűnök, pálfordulások után tér vissza az atyai hajlékba. Miért kedvesebb az eltévedt bárány annál, aki sose veszett el? Aki morgolódva, valódi szeretet nélkül, de mégiscsak hűségesen kitartott a pásztor mellett?
A bűn lehetőség is, hogy saját határainkat és a kegyelem fontosságát felismerjük. De a bűn csak akkor tanít minket bármire, ha nemcsak játszunk vele, ha nemcsak szóban és szimbolikus tettekben megidézzük, (mondhatni, hozzászokunk), hanem ha ténylegesen is elkövetjük. Ám a virtuális valóságokban, a képzelet birodalmában semminek sincs tétje: beszólhatsz álnéven bárkinek, magadat sorozatgyilkosnak képzelheted, dárdát dobálhatsz „játékból” egy fiatal katonára… tenni nem teszel semmi rosszat vagy jóvátehetetlent.

Bár szokás világunk féktelen romlottságát szidalmazni, manapság tulajdonképpen nagyon kevés esélyünk van a bűnre. A cselekedethez ugyanis sok bátorság, magabiztosság, pénz, képzelőerő szükséges. A nagy dorbézolás, a tékozló fiú választása csak keveseknek adatik meg, mert keveseknek van eltékozolnivalója egyáltalán. A többségnek ott az online pornó, a csaholás, a rágalmazás, a virtuális világba való, annyi szorongást, elégedetlenséget eredményező kiruccanás. A mintha-, a majdnem-, a nem-egészen bűn. Az örökös kielégületlenség és játék, mely se a bűn valódi mélységeit és szakadékát, se a kegyelem dimenzióit nem képes bevilágítani.
Egyszerűen nincs elég eldorbézolni-való a mi világunkban, ahol már maga a bűn is csak szerepjáték. 

Adós a bibliai atya a jó testvérnek, a hűséges fiúnak adott részletesebb válasszal.
Ahogy adós a nyugati kereszténység is. Mert mit tegyünk azokkal, akik jóknak ugyan nem jók, de nem képesek a bűnre sem?
Lehetséges-e ebből az állapotból megtérni?

 

[1] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/lukacs-irasa-szerint-valo-szent-evangyeliom-14E8A/luk-15-157E1/, 15. 31-32

[2] https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/mozes-i-konyve-2/1-moz-16-4E8/ 16.11-12.

[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/lukacs-irasa-szerint-valo-szent-evangyeliom-14E8A/luk-15-157E1/, 15. 29.

[4] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/lukacs-irasa-szerint-valo-szent-evangyeliom-14E8A/luk-11-15555/ 11.11.

[5] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/samuel-i-konyve-5D03/1-sam-18-62A7/ 5.

[6] Amúgy a görög gondolkodás egyik ága, a platonizmus is valamilyen kapcsolatot tételez igazság és szeretet/szerelem, lelkesültség között. Hiszen az igazi gondolkodót mindig az erósz, a tudatosult nem-tudásból kiinduló vágy sarkallja arra, hogy új és új utakon keresse az igazságot. Az erósz, mint valami dinamikus erő köti össze az ellentéteket, kapcsolja egybe a mindenséget. Nélküle nem létezhetne a „bölcsesség szeretete”, filozófia sem.

[7]https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/BibliaKaroli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/samuel-i-konyve-5D03/1-sam-18-62A7/ 10 -11.

Bejegyzések

ALLITERATIVE MORTE ARTHURE II.

Hozzászólás most!

Megszerzett akkor magának minden földet Artúr,
kastélyokat, királyságokat, sok különféle tartományt,
hamar hatalma alá hajtott mindent,
amit csak Uter uralt egykoron.
30 Argyle-t és Orkney-t, s mind az összes szigeteket,
az óceánból ivó igéző Írföldet.
Felosztotta féltő gonddal a skót felföldet szintén,
és véres viadalban Wales is az övé lett.
A francia földek és Flandria nemkülönben,
Hainault és Hollandia is meghódolt előtte,
meg Burgundia, Brabant és Bretaigne tartománya,
s gazdag Gascogne és Gothia is meghajolt.
Bayonne-t és Bordeaux-t bástyákkal erősítette,
Touraine-ben és Toulouse-ban tornyokat rakatott,
40 Poitiers és Provence parancsaira várt,
Bécs becses birtokát is magáénak tudta,
Auvergne és Anjou alázattal nyílt meg
kemény küzdelmet követően végül,
mint Navarra, Normandia és Norvégia hasonképp.
Germán grófságok görnyedtek igájába,
Dániát nagy diadallal döntötte szolgaságba,
és súlyosan hullt Svédországra seregének árnya.

E sok híres haditett után harcosait lovaggá ütötte,
és e tartományok uraivá tette mindet,
50 felkent királyokká közeli rokonait
azon vidéken, hová vágyuk vonzotta őket.
S mikor nem morogtak már a meghódított népek,
egybekürtölte a király a kerekasztalt újra.
Britannia bércei közt boldogan időzött,
élvezte az évszak ékes virágait,
majd vidám vadászatra Wales vadonjába,
seregestül a sűrű Swatle-rengetegbe tért,
hol szürke agarakkal szarvasokat űztek,
és gondtalanul gajdoltak Glamorgan mezején.
60 Hallgatva hű lordjaira, hamar felhúzta,
hol a fenséges folyó fövenye engedte,
kőfalakkal kerített Caerleon városát,
hogy híres hadának helyőrsége legyen.

A király a Karácsonyt Carlisle-ban ülte meg,
mint fennkölt felség, földek uralkodója,
háznépével, hercegek, hűbéresek között,
bátor bajnokok, bárók, püspökök,
márkik és mindenféle méltóság éljenezte,
kik nem haboztak őt a hadba hűséggel követni.
70 E karácsonykor királyuk kikötötte nekik,
Carlisle királyi kastélyból senki sem
távozhat tíz napig e tisztes urak közül,
míg a Mennyei Úr ünnepét méltón meg nem ülik.
A kerekasztal kompániáját erre kérte uruk,
és úgy vigadtak a vendégek, ahogy a világon addig
nem tombolt ily toron, tivornyán még udvar úgy,
mint a Nyugati Tartományokban a tél derekán.

Ám az év első napján az ebéd idején,
mikor a kemény katonák épp kenyeret törtek,
80 nagy robajjal rájuk tört Róma szenátora,
tizenhat tisztje taposta nyomát.
Köszönt a királynak, és körben a teremben,
megadva a módját, mind a többi méltóságnak,
és szívélyes szavakkal szép Guinevrának is.
Majd belekezd bátran, s így beszél Artúrhoz:

„Lucius Iberius, Róma császára
üdvözli alattvalóját, Artúrt, ím, általam,
bizonyság rá a bíbor birodalmi pecsét,
és parancsa kemény, hát könnyedén ne vedd!

 

90    Újév idején adom át ezt az idézést neked,
hogy szorosan számolj el szerzett birtokaiddal.
Aratásig adunk erre, Artúr, haladékot.
Késedelem nélkül kerekedj majd fel kerekasztaloddal,
és érkezzetek meg Rómába a rendelt időre,
még hajnal előtt, másként halál fiai lesztek!
Ott vár a híres Capitolium kőlépcsőjén téged,
számos szenátora közt szigorú arccal
fényes feljebbvalód, hogy kifagasson végre,
miért dúltad fel és döntötted romba
100 atyái földjét, kik neki fizettek adót.
Mért hajtottad rabigába rokonait sorba,
s fizettetsz fivérei után fájó váltságdíjat.
E rebellis rendbontásról rendel titeket vallani!
És halld meg, hogyha hetykén húzodoznál ettől,
tizenhat királyt küld kerékbe törni téged,
kik lángba borítják Britanniát, bajnokaid levágják,
és a városon majd úgy vezetnek végig, meglásd,
mint botladozó, bőgő barmot szokás.
Nem rejtőzhetsz el rémülten Róma haragja elől,
110 ha francia vagy fríz földig is futnál,
lefülelnek légióink, s lámpásod kioltják.
Ott találod a tiszttartók tekercsei között:
alázatos adófizetője volt apád is Rómának,
Félre a tréfával, meg kell fizesd az adót,
mit e vdékre Julius Caesar vetett ki egykor!”

Artúr szeme szikrát szórt e szavakat hallva,
parázsként perzselte a pusztító harag,
arca lángolt, ajkát harapta,
s úgy villant tekintete, mint a vérszomjas oroszláné.
120 Rongyként roskadtak össze a rómaiak erre,
e látványtól letaglózva lapultak, remegtek,
s mintha végzetüket várnák, vinnyogva szűköltek,
kölyökkutyaként kushadtak el a király színe előtt.
Ekkor egy kísérő könyörögve így szólt:
„Ó, kegyelmes király, könyörüj meg rajtunk,
haragod ne hulljon a hírhozók fejére,
hatalmas hadúr, hagyd meg hivány életünket!
A leghatalmasabb urat, Luciust szolgáljuk,
kinél nincsen nemesebb és nagyszerűbb férfi,
130 mint hűséges hűbéresei hoztuk el parancsát,
becsületszavunk bilincsel, bocsáss meg hát nekünk!”
Szól most Artúr, és szava szinte vág:
„Ah! Hason csúszó, hitvány kígyó!
Ha itt bármely bajnok csak bajszát billentené,
minden léha lombardiai levélként reszketne!”
„Nagy király – szól a követ, Krisztusra mondom,
perzselő pillantásod porba sújtott minket.
Nem láttam még nálad nemesebb fejedelmet,
tündöklő tekinteted, tartásod egy oroszláné.”
140 „Meghallgattam méltósággal merész locsogásotok,
és tűrtem türelemmel, tekintettel uratokra,
mert felkent királyként a kötelesség ezt rója rám,
habár bárgyú bestiaként beszéltetek hozzám.
Majd tanácsot tartok tudós doktorokkal,
meghallgatom a hercegek és hűbéresek szavát,
a papok, a püspökök és a parlament beszédét,
és kikérem a kerekasztal kiváló lovagjainak,
megbecsült bajnokaimnak bölcs tanácsát,
hogy vitézeim virtusa világítsa be lelkemet.
150 De elég a szócséplésből, szégyellem szinte,
s a bosszú is csupán becsületem csorbítaná.
Vigadjatok velünk, vendégeim vagytok,
lássatok a lakomához, lovatok is megpihenhet,
szerény házam e héten a ti házatok egyben.”

Majd ragyogó Rómának leróva tiszteletét,
így kiált Keu-nek: „Keresd kedvét ez uraknak,
és rangjuk szerint szolgáld őket.
Kísérd e követeket kényelmes szobáikba,
majd ültesd őket az ünnepi asztalhoz.
160 Adj meg nekik mindent, és ménjeiknek szintén:
arany aszút, abrakot, s mit csak adhat a föld.
ne fukarkodj a fűszerrel sem, falhatják kedvükre,
légy velük gavallér, gáláns házigazda.
s ha dicsőségemet drágakővé dörzsöli szorgalmad,
hálám, meglásd, méltó lesz nevemhez.
Így szívélyes szavakat, szép szállást kaptak,
s a bajvívó bajnokoktól barátságos köszöntést.
Szobáikban rögvest ruhát is cseréltek,
s egy kancellár kísérte őket a karácsonyi lakomához.
170 A szenátornak széket rang szerint mutattak
Artúr jobbján az alabástrom kerekasztalnál.
S mint a királyt magát, a követet is két lovag
szolgálta szorgosan brit szokás szerint,
mert a rómaiak tekintélyét tisztelet övezte akkor,
hisz világhódító vezérek vére folyt ereikben.

 

(Vaskó Péter fordítása)

Bejegyzések

liminális idő; preparáció; beléd fulladtam

Hozzászólás most!

 

liminális idő

amikor van az a pár napod […] órád
…………..amikor már befizettél minden számlát
…………..amikor még nem jöttek be a következő havik
…………..amikor már kitakarítottál
…………..amikor még nem poros újra
…………..amikor már kimostál
…………..amikor még nem gyűlt fel újra
…………..amikor már megfőztél
…………..amikor még nem fogyott el
…………..amikor már várandós
…………..amikor még nem bújt ki
…………..amikor már letetted
…………..amikor még nem ébredt fel
akkor tudod, hogy MOST KELL
…………..feltenni a lábad egy kávéval és nézni a kertet
…………..hogy kibújt a korai borsó
…………..hogy virágzik a cigánymeggy
…………..a zen shakura
…………..most kell megölelni a feleségedet
…………..lefeküdni egy Hemingway könyvvel
…………..és olvasni a bikaviadalok maszkulinitásáról
…………..felhívni apádat
…………..meginni egy rossz sört
…………..a helyi kocsmában
…………..és a foci sportpszichológiájáról beszélni
…………..mit ne mondjak
…………..verset írni
akkor tudod, hogy most kell
…………..de hogyan
…………..úgyhogy beütöd a youtube-ra
…………..hogy HOW TO ENJOY LIFE
…………..HOW TO RELAX
…………..megkérdezed a chat gpt-t, hogy
…………..mit kezdjünk egymással a feleségemmel, most hogy van egymásra időnk?
és aztán valahogy elkezded várni
…………..a következő számlákat
…………..hogy leporosodjon
…………..hogy le legyen pisilve
…………..hogy felgyűljön
…………..hogy elfogyjon
…………..hogy ne legyen
…………..hogy menni kelljen
…………..hogy legyen miért
…………..keresni, kutatni
…………..ha már utazásra úgyse
…………..még Horvátországba se
…………..saját ingatlanra pláne
…………..legfeljebb arra, hogy alázatosan kérvényezzem, hogy később hadd fizessek még többet
…………..vissza
elkezded várni
hogy újra
…………..elfoglalt
…………..leterhelt legyél
…………..hogy ezekkel a kérdésekkel
…………..ne kelljen
…………..válaszokat találni pláne ne
…………..amikor már nem de még nem
…………..hirtelen olyan kényelmetlen lesz
…………..mint sokáig ülni
és amikor újra már van
valahogy megnyugszol
egészen addig
amíg el nem kezded újra várni
hogy újra az legyen hogy már ne legyen
de még ne legyen
hogy élhess
de még élvezni is tudd
térdműtét és csípőprotézis nélkül
laporoszkópiák nélkül
hogy még valahogy ne halj meg
akkor se
amikor a sok van közben
néha azt kívánod
bárcsak

 

preparáció

ülve pisilünk
már tudjuk,
……..hogy a vegán tejfölben is lehet tejpor
……..hogy a gyapjú pulóvereket legfeljebb 30 fokon
……..hogy a serpenyőt a mosogatógépbe nem
……..hogy mi az a patisszon
le van vágva a lábujjkörmünk
megfelelően hidratáltak vagyunk
a szakállunk olajjal ápolt
fürdetésre mindig hazaérünk
nem maradunk ki
részt veszünk az unalmas rokontalálkozón
bélvédő vitamint szedünk
feltöröljük magunk után a fürdőszobát
szépen összehajtogatjuk a ruháinkat
céklás bulgurt eszünk meleg salátával
előre köszönünk az utcán
a szebb nőknek utoljára
nem megyünk be cipővel a nappaliba
jogtiszta szoftvereket vásárolunk a családi számítógépre
van külön ruhánk a kerti munkákhoz
időben befizetjük a számlákat
bediktáljuk a gázóraállást
nem villogunk az autópályán
nem dudálunk
nem kiabálunk
nem káromkodunk gyerekesen ha nem sikerül összeszerelni az IKEÁ-s bútort elsőre
minden bevételünkről állítunk ki számlát
önként GPS-es nyomkövető alkalmazást telepítünk a telefonunkra
porn blocker applikációt
letiltjuk a lányt aki az edzőteremből írogat
nyugdíjpénztárunk van
lakástakarék
a cipőnket egymás mellé tesszük
a kulcsot felakasztjuk a helyére
a laptop billentyűzete fölött nem eszünk
az okosóránk méri a pulzusunk
az autónk fékez helyettünk
és pontosan a sáv közepén tartja magát
jó hallgatóság vagyunk
figyelmes, törődő, empatikus
divatosan öltözködünk
de nem annyira, hogy megdicsérje a kolléganő az új ingünket
mozgunk
de nem annyira, hogy az izmaink másnak is feltűnőek legyenek
egészségesen táplálkozunk
de nem annyira, hogy jobb legyen a vérképünk mint a feleségünknek
kényszeresen kérdezgetjük az ágyban
így jó így biztos jó így nem fáj
elugrunk a negyedik boltba is
ha nem volt
AZÉRT az öblítőért
alkoholmentes sört iszunk
koffeinmentes kávét
ételmentes ételeket
életmentes életet
ülve pisilünk
a farkunkat szorosan a combunk közé szorítva
a makkunkon szájkossárral
nehogy kicseppenjen belőlünk
véletlen
egy csepp
mihaszna
férfi
az ülőkére

 

beléd fulladtam

mint ciszternában a víz
gyűlt bennem a gyűlölet
cseppenként
eső utáni
köpönyeg mögé
előled sosem rejtőzhettem
ereszcsatornán érkezett
magán levelezésem
titkom előtted
sosem lehetett
könyvekben nem
csak bennem olvastál
nálam érdekesebbet
mindig mindenhová
ott voltál
végülis
ahol nem is
a kettő nálad
túl nagy szám volt
nem fértem beléd
az egyet szeretted
gondolnunk
éreznünk
mondjunk
engedj el
szabadítsd ki magad
engem
ölelésedből
ami már régóta csak
téged nyugtat
engem
eláraszt
megfulladtam

 

(Illusztráció: Mimi Roberts : Bowl of peas)

Bejegyzések

Játszani tudni kell

Hozzászólás most!

 

A szoba kettőnké volt a nővéremmel, bár mondhatnám, hogy hármunké. Mert a birodalmunk zömét a fekete versenyzongora foglalta el. Egy valódi bécsi Bösendorfer.  A hatalmas lakkos teteje állandóan poros volt, valódi rajztáblát kínált nekünk. Ujjunkkal krikszkrakszokat rajzoltunk, szíveket nyíllal, rejtélyes betűkkel a közepén. Ez persze veszélyes volt, mert édesanyám, mint egy nyomozótiszt lesett, figyelt. Mindenféle kalamajkába keveredtünk ezért a nővéremmel. Mert mondanom se kell, hogy mindig a másikunk volt a tettes.  Három tömzsi, faragott lábon álldogált a hangszerünk, és billentyűit lecsukható fedél védte. Kellett is védenie, mert evésnél rákönyököltem, vagy a macskánk terült el rajta. Picur cica szívesen felügyelte, hogyan eszünk, de sohasem zavart meg minket.

A zongorát örököltük, túladni rajta lehetetlen ügy lett volna. És már, ha van ilyenünk, akkor tanuljunk rajta, mi lányok, ahogy a régi világban az úri kisasszonyok tették. Hiába hangoztattam, hogy én inkább gitározni szeretnék. Édesanyám a Stümböck Mimihez járt zongoraórára, mi is oda fogunk, szögezték le szüleim. Punktum. Gyakorolni minden nap kellett.

Végül úgy éltünk békében ezzel a hatalmas jószággal, hogy hasznosítottuk az alatta levő területet, és berendeztük ott a babaszobát, kisággyal, asztallal és székekkel. Kibéleltük pokróccal, szőnyeggel. Azt mondják, a gyerekek lételeme a játék, mi a zongoránkkal ezt maximálisan kihasználtuk. Tudtunk játszani rajta, alatta, sőt a tetején is.  Leterítettük pléddel, mert kemény volt, és ott olvastunk, rajzoltunk. De odabújhattunk ipiapacs közben, vagy húsvéti locsolókelöli menekülésben is.

Egy évben a cicánk is odaszülte kölykeit a kiságyba a játékmackó mellé.

És ahogy felnőttünk úgy kezdtük elhanyagolni ezt a különleges hangszert. A zongoraórára járás, nővéremnek már csak alibinek számított, szívesebben találkozgatott fiúkkal helyette.

Jómagam eljártam ugyan Mimi nénihez, de rábeszéltem, hogy meséljen az életéről, vagy megkértem, hogy játsszon ő nekem, amit ügyesen megoldott, pedig már évek óta elvesztette a látását.

Úgy játszottunk mindketten, hogy senkinek se fájjon. Időben otthon voltunk. Szüleinknek meg bármikor elő tudtunk adni egy-egy zongoradarabot is, ha dicsekedni akartak velünk.

(Illusztráció: Diana Kushnarenko – Melting piano and audibility)