Az első egy egér, kilapulva, járdaszélre tapadt pici, szürke rongy. Nagy a meleg, flip-flop papucsban vagyok, szerintem a csupasz lábam is hozzáért. A gyomrom felfordul. Nem szólok. Dávid tülekszik a sétányon, a tengert fotózza, posztolja azonnal. Ez a sok barnára sült naplopó, morogja, és húz a híres Hotel Nacional felé. A fényűző bárban, légkondihűvösben, a koktélja és a szivarja mellett már azt mondja, itt a napfénynek is más színe van. Harminc lettem. Az ajándék Kuba, kettőnknek. Megérdemled, mondta Dávid, és megveregette a vállamat. Később, a szülinapi bulimon belekötött egy huszonéves srácba, szerinte egész este engem bámult. Kimentem taxit hívni.
Havanna színes. Harsány házfalak, neonzöld és narancssárga, színes ruhadarabok lengnek a forró szellőben. Az élénkkék erkély alatt szakadt kanapén két napbarnított, sildes sapkás öreg atlétában, szivarozva beszélget, a dohány kesernyés szaga megül a szűk utcán. A járda peremén egy kigyúrt fazon ül, bal bicepszén Che Guevara, az ismert sapka alól kibomló fürtös
arckép. Dávid fintorogva kerüli ki. Morog, húz tovább. Már délelőtt inni kezd. Rumot. Koktélban, kávéba öntve, tisztán. Szeme csillog, hangja emelkedik. Néha megölel, túl hosszan. Néha csak néz, mozdulatlanul, mintha várna valamit, amit nem akarok mondani.
A boltban tejpor, rum, a pénztáros lány fölött, falra szerelt állványon egy WC-kagyló. A lány unottan kaparja színesre festett körmét a pult mögött, az üveg alatt egy legyező és két doboz gyufa. Szendvicset is árul, a zsemlében zöldesbarna felvágott, legyek köröznek. A meleg mindenre ráül, a szél is forróságot hoz. Minden mozdulat lassú. Minden árnyék túl hosszú.
Este Dávid újra iszik. Megint kérdezget, gyanakszik, rám dől. A bárban a ventilátor lassan forgatja a meleg levegőt, a plafonon fények mozognak. Kint valaki énekel. Csak a hotelek recepcióján van net. Ott gyűlnek a turisták, a lobbyban, a bárban. Az utcán is, az ablakon át látom, tömeg veszi körül a szállodát, az emberek, hogy befogják a hotel wifijét, tömegesen álldogálnak, arcukat kéken világítja a képernyő. Dávid vedel.
A második dög egy madár. A csontja és a csőre maradt csak meg, szeme helyén üresség. Azután látom meg, hogy ráléptem. Az aszfaltra tapadva, árnyékban. Dávid előtte már kiabált. A pincérrel, velem. Nézem a kezét, ahogy megfeszül a koktélospoháron. Ha még egy dögbe belelépek, ennyi, fogadom meg magamban.
Tijuanába tartunk. A busz nem jön. Helyette limuzinná hegesztett amerikai autók. Rózsaszín és türkizkék.
Még öten toporognak tanácstalanul, angolul próbálnak egyezkedni, hogy osztozzunk a két felkínált autón. Dávidot nem érdekli, magával húz, beülünk a rózsaszín limuzin óriási hátsó ülésére, becsapja az ajtót. A visszapillantón plüssmajom és rózsafüzér hintázik, a tükörből látom a dühösen hadonászó hátizsákosokat. A sofőr nem tud angolul, udvariaskodva próbálkozik, vigyorog, foga fehérje villan, örül, Tijuanában a visszaútra is fog találni buszra váró turistát. Az út mentén érett mangóktól nehéz ágak hajlanak a fákról, a táj buja, a dombok zöld cukorsüvegek. Dávid kortyolgat a laposüvegéből, szivarozik, fotózgat, posztol. Na, hova hoztalak, kérdezi.
Tijuanában sorakozó helyiek a tejbolt előtt, franciaerkélyek felcicomázott veretes ráccsal, ajtók kitárva, bent hintaszékekben öregemberek ringnak, harsog a tévé, család épp ebédel, öregasszony takarít, macska fekszik, zöld szempár, kérdőn méreget.
Rongyos kisöreg gyümölcsökkel megrakott háromkerekű standot tol, rajta mangó, banán, papaya, a napellenzőn koszos plüsspapagáj lóg. Nem veszünk semmit, Dávid undorodik. Egy étterem felé húz, a Tripadvisor ajánlotta. Hosszú a sor, tömve a hely turistával. Csak várunk. Tűz a nap, csorog a szemöldökömből is az izzadság. Dávid már kötekszik, azok ott miért ülnek az árnyékban, állják csak végig a sort, nem ér kiállni.
Azt mondom, elmegyek fotózni. Letérek az útról, azt hiszem sikátor, de újabb utcák. Fekete kisfiúk baseballoznak mezítláb a porban, kurjongatnak, rohangálnak,
fütyülnek. Egy férfi kiáll a háza ajtajába, és véres húslét löttyint a bejárat előtti kis lépcsősorra, folyik le a fokokon, sáros vér csordogál felém.
Megtorpanok, oldalra lépek, a papucsom megcsúszik. Talán olaj, de nem, bunda. Kilapult macska teteme. Bordacsontja kilátszik, a szőre sárgás folt a porban. Feje kitekeredve, mintha figyelne, de a szeme helyén csak sötét mélyedés. Nem tudom levenni róla a tekintetem. Lassan lépek hátra. Elindulok a szálloda felé. Nem nézek vissza. Felmegyek a bőröndömért, átvágok a főtéren, ahol néhány idősebb fazon a padoknál beszélget. Kézzel-lábbal magyarázva megegyezem az egyikkel az árban, vissza Havannába.
