Akartál valamit mondani, amikor kettesben maradtunk a fürdőszobában, ott, a házibuliban, csupa nagyarcú, multicégek jól fizetett rabszolgái, akik azzal hitegetik magukat, hogy egy napon kiszállnak az egészből, művészetelméletet tanulnak Hágában, kolera elleni védőoltást szállítanak Kongóba, beiratkoznak egy dobkurzusra Malajziába, megkerülik hajón a földet vagy lefutják a manhattani maratont. Biztos lesz köztük, aki meg is teszi, miért ne, csak untam a vergődésüket. A nagyotmondásukat. És te is untad. Együtt untuk. Helyzetük foglyai, autójukat, ruhájukat, lakásukat, nyaralásukat már nem tennék kockára, az jár nekik. Lehet, kompenzáltunk, én, a kezdő tanár és te, a gyakorló újságíró. De amikor bemenekültünk csókolózni a fürdőszobába, mondani akartál valamit, úgy néztél, mint mikor mondani akarsz valamit, de nem mondtál.
Akartál valamit mondani, amikor elvittél anyádékhoz, és végigettem a húsleves-rántotthús-nagyirétese kötelező traktát, ne mondják, hogy az a vékony kis virágszál talán bizony beteges, sápadt az arca, nem tudom, aranyom, rendben, hogy értelmiségi, de valami egészségesebb lányt nem találni ott, Pesten? Éreztem, kilóra, centire, térfogatra, rezzenésre méregetnek, arcizmaimat ellazítottam, cukros mosolyom maga volt az igézet, nem találnak fogást rajtam, csak azért sem. Úgyis találnak. Sarokba szorítanak, nyakon csípnek, nem kegyelmeznek. Kettesben kisétáltunk a kertbe, megmutattad a gyerekkori hintádat, meg is lökted, nyikorgott, nagyapád hegesztette, ő már nem él, a hinta még áll, és megint olyan fejet vágtál, mint amikor akarsz mondani valamit, de nem mondtál semmit.
Akartál valamit mondani, amikor három évesek lettünk, hogy ilyen modorosan fogalmazzak, és összehoztad a meglepi-partit, tényleg meglepi lett, azt hazudtad, hogy interjút csinálsz valakivel abban a vendéglőben, ugorjak már be, mikor végzel, úgy legalább együtt megyünk haza, tele volt a fejem a sulis gondokkal, majd otthon ünneplünk kettesben, ez motoszkált bennem, és aztán különterembe vezettek, sorra jöttek a barátok, ajándékokat hoztak, egy óra múltán leléptek, sajnos nagyon siettek, mi meg ott maradtunk gyertyafénynél kettesben, és akkor te… Na, megint nem mondtál semmit, pedig azt hittem, akarsz, és lehet, hogy akartál is akarni, de nem jött össze.
Akartál valamit mondani, ahogy ballagtunk a Balaton-parton, és az út mentén szedett fügék szinte természetfelettien tömény édessége olvadozott a szájunkban, és gyerekek kergetőztek vízipisztollyal, kaptam egy spriccet, felnevettem. És párocskák andalogtak a part kövein, van ez az új sznob és nomád szokás, hogy hátizsákban hozzák a párás borosüveget, a talpas poharakat, a padon ülve koccintanak. És fiatal, izmos fiúk dobálták egymást a vízbe, üvöltve, valószínűleg volt már bennük egy löket. És hirtelen kitágult a vízfelszín, vörösrézben úszott, narancsfényben összesistergett a kezünk, a szádat is kinyitottad, hallottam, ahogy nyelsz egyet, éreztem, ahogy keresgéled a megfelelő szavakat, már a válaszon gondolkodtam. Aztán eszedbe juthatott, ahogy ismerlek, hogy szánalmasan giccses ez a pillanat, ne már, hogy így kelljen eldőlnie, és megátalkodottan, csak azért sem mondtad ki.
Akartál valamit mondani, nyilván azért vetted a jegyet Mallorcára, némi szervezési akrobatikával én is el tudtam cserélni a pénteki óráimat, egész hétvégénk volt rá, neki is futhattunk, nem kellett elsietni, megfordult a fejemben, hogy valamelyik patinás vendéglőben vagy kávézóban, ahová mintegy véletlenül térünk be, nem várt meglepetés fogad, egyszer már összehoztál ilyesmit, de az is elég, ha csak elhangzik, aminek el kell hangoznia. Ódon faragások, színes falak, türkiz medencék, kirobbanó életöröm, burjánzó virágok, örvénylő zene mindenfelől. Az élet balkonon csókolózás, macskakövön caplatás, könnyű borok kortyolgatása, semmi tét, csupa napfény, csupa lebegés, gondoltam, itt könnyebb lesz, nem szorítják szívedet azok a gubancok, amelyek egy gondterhelt országban gúzsba kötnek, a francba, nem mondtad ki, még a reptéren, hazafelé, a vízízű americanót kortyolgatva sem.
Tudom, egy férfinak ez kommunikációs kérdés, a legjobb pillanatban, a legjobb stílusban… Egy nőnek viszont húsba vág, neki ez biológia, úgyhogy ne nézz rám ilyen elkerekedett szemmel, persze, hogy nem érted, megesküdtem volna rá. Igen, elküldtem a papírt a japán ösztöndíjra, és most jött meg a válasz, mehetek egy évre, lehet, kettőre is, ha bejön. Lövésem sincs, mit képzeltél, tényleg, vajon mit? Ja, minden rendben volt köztünk, viszont hó végéig ki kell pakolnod a cuccaidat, felmondtam az albérletet. Most hétvégére hazaugrom anyámékhoz, és az lenne az ideális, ha vasárnap este, amikor hazajövök, a te részed üres lenne, a kulcs itt várna az asztalon. Elég, ha behúzod az ajtót, írhatsz pár búcsúsort, ha van még mit mondanod, de nem ragaszkodom hozzá, a lényeg, hogy már ne legyél itt.
