Bejegyzések kategória bejegyzései

Felnézve

Álmatlan estéken órákig nézem a fehér mennyezetet,
amit indigóra festett az éjszaka és a képzelet.
Rád szoktam gondolni,
amikor ketten ott…
A karjaid betakarták csupasz vállam,
a jobb kezed az ég felé nyúlt –
megmutatom neked a kedvenc csillagom
azt akarom, hogy tudd, mit jelent,
ha felnézel az égre, nekem…
A Kis Göncöl mellett négy apró sugárzó pont nyugatra.
Megjegyeztem.
Még a plafonon is megtalálom őket.
Utána nyugodtabban hunyom le vizes szemem,
bárhova felnézve vagy nekem.

(Illusztráció: Sara Herranz)

Eckhart mester: Miért van annyi lélek?

Mikor voltál utoljára igazán boldog?
Hagyd, hogy ez a tapasztalat növekedve
benned eszedbe juttassa
egyszer-egyszer.
Ennek a múltbeli pillanatnak a keletkezésében, amikor táncoltál,
biztosan nem szerettél volna egy őrt,
aki az ajtód
előtt áll és
zörget,
vagy így szól „Épp most léptél
tiltott földre.”
Miért van annyi csillag és lélek,
hogy végeláthatatlanok?
Mert semmi nem tudja megzavarni Istent,
mikor ünnepel,
teremt!

Lovas Sz. Judit fordítása

 

Bánya a Paradicsomban, avagy egy sikertelen térítés szomorú története

 

A Spanyol Régészeti Társaság két önmagában is egyedülálló ritkaságot állított ki. Egyfelől Felipe Ortiz de Retez, az 1545-ben Pápua Új-Guineában nyomtalanul eltűnt spanyol felfedező feljegyzéseit, melyeket Mutengke Ronuka Kunka pápua varázsló egykori kunyhójában találtak meg. Másfelől magának a varázslónak a feljegyzéseit, aki szintén gazdagon dokumentálta találkozását a jobb sorsra érdemes világutazóval. Az írásokat változtatások nélkül adom közre.

Ortiz de Retez
Ma partra szálltunk egy ismeretlen szigeten. Maga a paradicsom – leszámítva persze a vadembereket. Teljesen meztelenek, a testükre furcsa jeleket pingálnak, bár meglepően barátságosak, ha fehérek lennének azt mondanám, kedvesek, érdeklődőek, szeretetteljesek. Valószínűbb, csak ámulatba ejtettük őket a hajónkkal, díszes öltözékünkkel és imponáló fegyvereinkkel.

Ronuka Kunka
Ma ismeretlen fehér embereket mosott partra a tenger. Zavartnak tűnnek, valószínűleg betegek, ami nem csoda, nem festettek magukra mágikus jeleket, amik megvédenék őket. Rongyokkal takarják be a testüket, el nem tudom képzelni, miért. Kezdetleges fegyvereik zajosak, ormótlanok, esőben beáznak, nem tudom, a vadonban lehet-e ezekkel bármit is kezdeni.

Ortiz de Retez
Meghívtak minket a falujukba. Hosszú évtizedek áldozatos munkájára lesz szükség, hogy civilizáljuk őket. Fertőben élnek, a pápua nők romlottak, léhák és erkölcstelenek, de még ez a legkevesebb: emberhúst is esznek. Az aranyat ismerik, szerencsére primitívek, nem tulajdonítanak neki értéket.

Ronuka Kunka
Vendégül láttuk őket. Tényleg betegek. Az emberhúst nem eszik, sőt, mintha undorodnának tőle, de a disznót, ami büdös és undorító, szeretik. Mániások. Az ungabungán és az aranyon kívül más nem érdekli őket. Elvesztették a lelküket, hosszú évtizedek áldozatos munkájára lesz szükség, hogy magukhoz térjenek.

Ortiz de Retez
Sajnos, itt az újvilágban, ha a vadak jóindulatát szeretnénk elnyerni, kénytelenek vagyunk a szokásaikhoz igazodni. A varázsló lánya, ez a Gigileia rafinált egy nőszemély, nem utasíthattam vissza a közeledését, mert a vadak közt ez sértés számba menne. A mi bűneinktől megváltott világunkból nézve elborzasztó, micsoda fertelmes bugyrai vannak a bűnnek! Szerencsére Fernando atya segít a feldolgozásban, rengeteget időt áldoz a gyónásomra.

Ronuka Kunka
Megkértem Gigileiát, segítsen neki. Felipe főnök nagyon zárkózott, talán a legsérültebb mind közül. A mániája fogságában él, állandóan csak az ungabungán jár az esze – de legalább élvezné! Gigileia szerint olyan, mintha nem is lenne ott, mintha közben valami gyötörné. A Fernando nevű varázslójuk próbálja gyógyítani, de szerintem ő fekete varázsló, ráadásul a legrosszabb fajta, aki ennek nincs is tudatában.

Ortiz de Retez
Ma megmutatták az aranybarlangot. Elképesztő gazdagság! Legalább kétmillió uncia tiszta arany, plusz a drágakövek. Mekkora szerencse, hogy a vadak teljesen közömbösek, azt mondták, vihetünk, amennyit csak szeretnénk. Áldás! Mennyei Atyám, köszönöm jóságodat!

Ronuka Kunka
Ma megmutattuk nekik a barlangot. Szomorú történet. Az eszüket vesztették, szegények. Ez a sárga salak meghipnotizálta őket. Próbálom megérteni, de nem megy. Ahogy körbenéztem, körülöttünk minden szebb volt, mint az a vacak. „Ti nem érzitek a virágok illatát, nem látjátok a dzsungel buja szépségét? Egy kolibri egyetlen szárnycsapásába több gyönyör szorult, mint a sápadt barlangotokba.” Hiába, őrült fénnyel a szemükben röhögtek.

Ortiz de Retez
Bányászbrigádokat állítottam fel, beindítottam a folyamatos termelést. Minél hamarabb ki kell termelni egy hajórakományra valót. Már meg is írtam a levelet Rodrigo öcsémnek, aki az egészet pénzzé teszi, abból hét hajót bérel. A hét hajóból lesz húsz, és így tovább. Megcsináltam a szerencsémet! Csak ez a kéjsóvár nőstény ne kínozna, állandóan itt téblából, és most tényleg nem hiányzik egy diplomáciai perpatvar. Nem tudom, bírnám-e Fernando atya nélkül?

Ronuka Kunka
Kétségbeejtő! Ezek rabszolgát csináltak magukból. Megérkeznek a Paradicsomba, erre elkezdenek három műszakban egy bányában dolgozni. Gigileia esténként sír, azt mondja, nem bírja nézni, ahogy a démon felemészti Felipe főnök lelkét. Próbálná gyógyítani, de az arany már az eszét vette. Megpróbált Fernando varázslóval is beszélni erről, de őt az ungabungán kívül más nem érdekli.

Ortiz de Retez
Az emberek fáradtak, morognak. Igazuk van. A bennszülöttek egész nap csak zabálnak, dugnak, meg a felhőket nézik, miközben ők a bányában gyötrődnek. Sajnálom szerencsétleneket, de ez így nem mehet tovább, az mégsem állja, csak az egyik fél viselje a terheket, elvégre ebből nekik is hasznuk származik majd. Ráadásul Fernando atya is állandóan a fülemet rágja, ezt a fertőt fel kell számolni: meg kell téríteni őket. Holnap beszélnem kell Mutengkével.

Ronuka Kunka
Egyre betegebbek. Látom az őrületet a szemükben. Érzem, baj lesz ebből. Sajnálom szerencsétleneket, de ha nem akarnak meggyógyulni, akkor itt nincs segítség. A varázslójuk a legőrültebb. Elmagyarázta a vallásuk lényegét. Isten (állítólag) vízözönnel kiirtotta a földet, rafinált csapásokkal sújtotta az emberiséget, megölt mindenkit, aki csak élt és mozgott, végül ezek megkoronázásaként halálra kínozta a fiát, hogy bebizonyítsa, mennyire szereti őket – jaj! Holnapra összehívom a törzsi gyűlést.

Ortiz de Retez
Nem könnyű a vadakkal. „De hát miért kellene nekünk egy bányában dolgoznunk?” – egyre csak ezt hajtogatják. Ezek egyszerűen nem értik, mit akarunk tőlük – vagy nem akarják érteni. Szép szavakkal itt már semmire sem megyünk. Beszéltem Fernando atyával, magasra emeljük Krisztus Urunk győzedelmes zászlaját – egyszóval a térítéssel kezdünk. Aki nem hajlandó megtérni, az úgyis elkárhozik – neki is jobb, ha megöljük.

Ronuka Kunka
A gyűlésben mindenki így látja: a fehér embereket idehozták az istenek, hogy meggyógyuljanak, de ők nem akarnak meggyógyulni. Teljesen elborult az elméjük, démonokat árasztanak, megmérgezik az őserdő szellemét. Fel kell kérnünk őket, hogy távozzanak. Gigileia sír.

Ortiz de Retez
Tudtam! A nagylelkűségünket gyengeségnek vélik: fellázadtak ezek az ingyenélők. Majd meglátjuk, ki megy el innen, kedves pápua barátaink. Elfogadtam Fernando atya javaslatát, holnap elhozzuk nekik a kereszt csodáját: kereszt vagy ólom – ámen.

Ronuka Kunka
Az éjjel álmot láttam. Lángoló kunyhók előtt térdeplő megláncolt testvéreim, legyilkolt férfiak, megerőszakolt nők, kiloccsantott agyvelejű elégett csecsemők. Megértettem. Reggel magamhoz vettem a mérget, még nagyapótól kaptam a receptjét. Hét csepp a vizeshordójukba épp elég.

Ronuka Kunka
Elolvastam Felipe főnök naplóját. Borzasztó látni, mit hurcolt magában, szegény, még borzasztóbb, hogy nem tudtunk rajta segíteni.

Gigileia egy gyönyörű, kékszemű, barnabőrű kisfúnak adott életet, akinek mindenki a csodájára járt – mégiscsak sikerült feltámasztani a lelkét.

 

Forrás: Tízmedve

 

 

(Illusztráció: The Mac Ruff Sketchbooks)

Haikuk, tavasz

Prelúdium

fürtös gyöngyike
kék tündérfátyla borul
hajnali rétre

Ananké

körvédelemben
vonszolja roncsolt testét
a hullott rovar

Hajnalodik

harmatcsengettyű
csendül már újra: ne félj
feltámad a fény

A Zarándok

szép tündérlánynak
nyomát is megcsókoltad
Rezeda Kázmér
/Krúdy Gyula emlékére/

A másik part

csak útra kelni
holdezüstből  vert hídon
víz és ég között

Záróra

árva rőzsetűz
parázs már sosem lehetsz
beborult az ég

(Illusztráció: Виталий Уржумов: Утро улитки, 2010)

Eugenio Montale: Várakozva

 

Várakozunk, hogy megnyíljék
a hét ajtó közül az elsõ.
Hasztalan kitűzni érmeket
nyaktól egészen derékig,
mert várakozni jó ideig kell
exponenciális arányban.
hasztalan volt a kettős szárú öltönyt felölteni.
Hasztalan volt zsoltárok szimfóniáját várni,
farkas démonok tiszteletadását,
szertartást, ostorcsapást, előételt, méregkoktélt.
Ez az első kapu, semmi hajlandósága, hogy
kinyíljék, de etikettet követel:
nem bolond, ki szűk kapuról kerepel.
A kapuk retesszel és kettős nyelvvel zárva
valakinek talán felnyílt azok zárja.
De…….

 

Sallay Géza fordítása

Rögzített fogság

 

kifut tenyeredből a lét
–mint lenge fuvallat karjából a falevél–

szoros fogású görbéiben színlelt szélcsend,

éned zavarosan mélyülő gödreiben
önbeteljesítő vakságod:

az idegek nesztelen lázadásában
az eszmélet lobbanása –

lebegve szitáló
sűrű végzetét
bőröd alá fogasolva,
omolhatatlan falaidra
beengedőn szorítja
az Idegen-mélység
ezerarcú terét –

éjszínt szivárgó szálaidba öltve március alkonyán
……………………….–ideje az ültetésnek
zsenge hajtásának
benned érő,
sejtjeid ölelő
védőburok-enyészetét.

…………………….így indulsz. szemközt a még
……………………….neve sincs pusztulással.

kíméletlen sodró partvonaláról
ideje van a kövek elhányásának–
beléd rugaszkodva,

foglyul markolt hálózatod romlását
szemérmetlen köréd szögezve

elnyel,

ahogy megáradnak
húsodra feszített  szövevényének
kiszellőztethetetlen szimptómái:

a test rögzített fogságában
tekinteted kettős világtalansága:
lidércesen elmosódó, fojtó
légüres-hullámlebegés

tétován beszélő,
néma játék csak
sziluettjén mozdulatod –
meddő akarat iránytalan, görcsös érzékelése

feszes erőtlenség a szakadékába zuhanó,
szabad lélegzetét elvarrt,
nincstelenné táguló odvaidra nőtt matéria –
bizalmatlanságod medre magad felé

……….ami eddig olyan természetes volt,
……………… elgondolkodásra késztet

…………határolt zónád
kétesen hullámzó-üressé apadt
libikóka-öléből szökve

egy csepptől
az egész bolygó kicsit súlyosabb,

ahogy földed, az anyag korpusza eltér pályájától,
billenő egyensúlya tükrén
tört fényed szűkülő sugarai,

mint május utolsó ölelésében
a Mindennek elrendelés:
…………élet és halál,

vészjóslón kapaszkodnak most össze
elszíneződő leveleid egymásba meztelenedő ágai.

(Illusztráció: Eyvind Earle: Evening Magic)