Marton Réka Zsófia összes bejegyzése

Úton

Furcsa arcok válnak ki Zsuzsi-vonatokból
Tovaszökkenve, mint a szökőnap
Mint hegybordák az úton
Mint egyvágányos sín a mocsaras parton
Hogy a távolban helyet adjon a megannyi
Szentjánosbogár-fénynek.
A dombokon állnak,
Magasodnak
Régi romok
Néha egészen rejtve
Mindenki szeme előtt
Ott, ahol a vágányok háromrét válnak
Hogy a mállófalú állomásépületet körbenyalják
Vakra deszkázott ablak-szemeikkel ne lássák,
Ne hallják,
Csak leperegjék a kerekek lüktetését
Ahogy az ígéretes fénylőhátú bogarak
Ígéretlen autómosókká,
Üzemekké,
Boltokká,
Kispolgári házakká
Avanzsálnak
A szökőnapi estében

(Illusztráció: Ton Dubbeldam: Meeting at the Lake)

11 órai gondolatok

11 óra múlt
Már csak lődörgő árnyékok lebegnek
a troli vezetéke alatt –
-eredetüket se lehet tudni-
Emberi együttélésre teljesen alkalmatlanok.
Igen.
Mintha az áramszedők négyzetes találkozásában
Valami hívogató lenne,
Invitáló, hogy bekattanjon egy hang
Hogy belekattanjunk abba négyzetes találkozásba
-Anélkül, hogy repülni tudnánk-
A bolt fénye már csak butítva pislákol
-Mondhatni energiatakaréktalanul-
Az üres trolibuszról már csak egy-egy láb-részlet készül leszállni
A test többi része valahol elveszik a dőlésszög miatt
Valahogy mindig olyan észrevétlenek vagyunk
Mint az utcán ilyenkor
Burkoltan továbbutazó
11 órai árnyék.

(Illusztráció: Kay Sage: Tomorrow is Never,  1955)

Konflagráció

Mint tenyeremből szétfolyó vizet
Gondolom a tegnapot.
Aranyló nárciszokon a márciusi nap fénye
Esték, amikor még hallatszott a tücskök zenéje.
Most csak rendőrautók szirénája –
Valahol vért ontani készülnek.
Bezárom a fülem,
Kérdem: „miért engeded?”
De hisz régen is engedted
Miért lenne más a Ma?
Bezárom a fülem
Várnám a választ
De mint azon bizonyos nárciszok sárgája
Úgy gyűlik tenyeremben a homok.