Megduplázza magát a történelem, akárcsak az évszám.
Nemes boccacciói urak és hölgyek helyett
Gucci-maszkba bújt a félelem.
Üres képtárakban epednek
A Medici, Farnese, Borghese hercegek és dámák
Jelenbeli csodálókért.
„Hisz a bámulatért születtem vászonra,
hova legyek így innét?
Koronám adnám, ha bárki rám nyitná az ajtót…
Hm, talán most mégsem csábít sokakat ez az ajánlat…”
A 16 millió Filoména földjén
vécépapírért és kézfertőtlenítőért
hallgat a zaj és egy dicstelen,
Legvilágosabb óráért reszket a csend.
Marton Réka Zsófia összes bejegyzése
Brian Bilston: Menekültek
Nincs szükségük a segítségünkre
Így hát ne mondd nekem azt,
Ezek az elnyűtt arcok hozzád vagy hozzám is tartozhatnának
Ha az élet másként bánt volna velünk
Látnod kell azt, hogy kik is ők valójában
Kalandorok és potyázók
Csavargók és semmittevők
Bombákkal a derekukon
Torokmetszők és tolvajok
Nem, itt ők
Nem szívesen látottak
Visszamenni oda ahonnan valók
Nem lehet
Osztozni a mi eledelünkben
Osztozni a mi otthonunkban
Osztozni a mi hazánkban
Nem lehet nem
Építsünk falat hogy távoltartsuk őket
Nincs helyén azt mondani
Ők is ugyanolyanok emberek, mint mi
Egy hely csak azoké akik ott születtek
Ne légy oly ostoba és ne gondold azt, hogy
A világra másként is lehet nézni
Marton Réka Zsófia fordítása
A fordító megjegyzése:
Brian Bilston (ez az átlagos név nyilvánvalóan egy álnév) szövegét érdemes tükörképszerűen olvasni, előre is, visszafelé is: két külön értelmezés tárul így fel.
Úton
Furcsa arcok válnak ki Zsuzsi-vonatokból
Tovaszökkenve, mint a szökőnap
Mint hegybordák az úton
Mint egyvágányos sín a mocsaras parton
Hogy a távolban helyet adjon a megannyi
Szentjánosbogár-fénynek.
A dombokon állnak,
Magasodnak
Régi romok
Néha egészen rejtve
Mindenki szeme előtt
Ott, ahol a vágányok háromrét válnak
Hogy a mállófalú állomásépületet körbenyalják
Vakra deszkázott ablak-szemeikkel ne lássák,
Ne hallják,
Csak leperegjék a kerekek lüktetését
Ahogy az ígéretes fénylőhátú bogarak
Ígéretlen autómosókká,
Üzemekké,
Boltokká,
Kispolgári házakká
Avanzsálnak
A szökőnapi estében
(Illusztráció: Ton Dubbeldam: Meeting at the Lake)
11 órai gondolatok
11 óra múlt
Már csak lődörgő árnyékok lebegnek
a troli vezetéke alatt –
-eredetüket se lehet tudni-
Emberi együttélésre teljesen alkalmatlanok.
Igen.
Mintha az áramszedők négyzetes találkozásában
Valami hívogató lenne,
Invitáló, hogy bekattanjon egy hang
Hogy belekattanjunk abba négyzetes találkozásba
-Anélkül, hogy repülni tudnánk-
A bolt fénye már csak butítva pislákol
-Mondhatni energiatakaréktalanul-
Az üres trolibuszról már csak egy-egy láb-részlet készül leszállni
A test többi része valahol elveszik a dőlésszög miatt
Valahogy mindig olyan észrevétlenek vagyunk
Mint az utcán ilyenkor
Burkoltan továbbutazó
11 órai árnyék.
(Illusztráció: Kay Sage: Tomorrow is Never, 1955)
Konflagráció
Mint tenyeremből szétfolyó vizet
Gondolom a tegnapot.
Aranyló nárciszokon a márciusi nap fénye
Esték, amikor még hallatszott a tücskök zenéje.
Most csak rendőrautók szirénája –
Valahol vért ontani készülnek.
Bezárom a fülem,
Kérdem: „miért engeded?”
De hisz régen is engedted
Miért lenne más a Ma?
Bezárom a fülem
Várnám a választ
De mint azon bizonyos nárciszok sárgája
Úgy gyűlik tenyeremben a homok.