Gazsin apám temetőpalástja volt. Hosszú volt neki, húzta maga után, mint megannyi emléktúrát a sárfolyón, ami sehogy nem akart a befagyott tengerbe ömleni. Mikor felment a szószékre, a palást még mindig szabályozatlanul kanyargott a templomon kívül, nem hagyta becsukódni a templomkaput. Akkor még voltak klenódium szagú téli hidegek. A havon kívül semmi nem világított. A templomot a hívek testmelege fűtötte csak. Kinyitotta a könyvet. Egyszerre mind hatvanhatot. A könyv ívfénye arcát most először nem sápadtnak, fehérnek mutatta. Hallgassátok meg a karácsonyi történetet a biblia összes könyvéből! Ahogy olvasott fennhangon, tudtam, a többezeréves letaposott hóból a hópihéket szabadítja fel. A megszámlálhatatlan egyszerit. Az ismétlődésben is megismételhetetlent. Csak az ő lehelete látszott. Belepte az arcokat. „Ne féljetek, mondta az angyal rettegve, és mert minden szóval kockáztatta a koraszülött testtélételt, igyekezett lélekre törően szólni, csak hát minden szó át kell haladjon az emberi testen, mert azt senki nem állíthatja, hogy csak a fülével hall. Hamar rájött, az állatokkal jobban boldogul, egy egész nyájon átrezgette a pásztorokig a hangját, a tevéken át jutott el a három csillagtudósig. Tudjátok meg, lesz majd, ki halva születettnek meri festeni. Elmegy a falfehérségetekig. Lesz majd üdvtörténeti hűség. Jászolhalál. Márián kívül senki sem vette észre, még a Magasságos sem, hogy a feltámadást már elhasználta fia, még az istállóban.” Azzal Gazsi becsukta egyetlen mozdulattal a Genezistől a Jelenésekig mind a hatvanhat könyvet. Arca felszabadult hókavargás volt. A húsvét a fehér karácsony. – mondta, majd nem egyszerűen levette válláról apám palástját, hanem kiment a palástból. Majd a templomból. Mellette kanyargott a test istállómelegéből kifogyott befagyott palást. Csak én fordultam utána. Megint előbb ébredt fel nálam az álmomból. Fel kell ébredni a szüleinkből is. – szólt csak hozzám visszafordulva árvatudásával. Nem féli a visszafordulás sóbálványát, aki szűntelen az üdvtörténet vakfoltján áll. Attól félek, be kell érned idén ezzel a hóval, ami az álmodban hullt. – Ezt már a szokott létezéséért megbocsátást kérő mosolyával tette hozzá. A palást nehézkedési erejétől a szószék eresztékei megreccsentek. A gyülekezet Gazsi leheletével az arcán tovább nézte. Sectio continua.