Bejegyzések kategória bejegyzései

irodalmi félreolvasások 72., 73.

 

irodalmi félreolvasások 72.

csiribiri csiribiri zabszalma
négy csillag közt pasztilla
*

osztályfőnökként lett kies szőleje arany kalásszal bíztató földje
(osztályrészeként)
*

pinceszínházba csalták ahol megtörtént a bűncselekmény
(pinceházba)
*

Balog Zoltán dedikált a Baár-Madas Gimnázium tanévnyitóján
(prédikált)
*

Pedro Almodóvar: „Világszerte lehetőséget kellene biztosítani az eufóriára”
(eutanáziára)
*

a 80-as évek divatikonjai akik egy életre beleégtek a kollektív emlékezetbe és a pupillába
(popkultúrába)
*

mire emlékeztet a héja-nász?
(ananász)
*

szabadon igazolható klasszikusok – egyelőre csapat nélkül
(klasszisok)
*

a Magyar Érdemrenddel kitüntetett volt alkotmánybíró líraian cigányozott
(durván)
*

ez nem egy akasztófafilm
(katasztrófa)
*

azon is elgondolkodhatunk vajon kivel találkozott Arany János karslbadi fogyókúrája során
(gyógykúrája)
*

kirúgták Madách Imrét
(a Madách Imre Gimnázium igazgatóját)

 

irodalmi félreolvasások 73.

recenzens utasokat kellett leszállítani a Wizz Air brüsszeli járatáról Budapesten
(renitens)
*

A lila pásztorlány
(liba)
*

a haza minden után
(előtt)
*

Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös tér
(Vörös terem)
*

önindító dalciklus
(megindító)
*

Negyven predátor
(prédikátor)
*

Caligula folyója
(Kaluga)
*

ön hogyan hallgatná el magyarul?
(mondaná)
*

az esemény nyitónapján zajló félreolvasáson én is részt veszek
(felolvasáson)
*

eső után köpönyeget hoz a szombat
(szélvihart)
*

mi tesz valakit mitesszerré?
(mesterré)
*

válogatás a kortárs kínai irodalom gyötrelmeiből
(gyöngyszemeiből)

 

(Illusztráció: Donna Daniels: Evening Winter Hawk (2014))

Tündérmocsár (regényrészlet)

 

Negyvennegyedik fejezet

Miután jól kibőgte magát a két megesett lány, Maricska és Frozina, nekivágtak a Szutykós-szögnek. A Kisbuzgó-zsombék keményen megdolgoztatta őket, többször fennakadt a csónakjuk. A kövér televény telis-teli volt csigaházakkal, valaha vízfenék lehetett azon a helyen. Én szégyenemben legszívesebben belebújnék egy csigaházba, mondta Maricska. Akkor legalább nem kótorognék itt egész világ blamázsára. Majd azt mondom édesapáméknak, hogy lefogott egy haramia, nem térhettem ki előle. Újra szűk nádi sikátor következett, a nádbuzogányok mint alabárdos díszőrség sorakozott kétoldalt a tiszteletükre. Ez már a tiltott zóna volt, ahova önszántából nemigen merészkedett be senki csak az, akinek nem volt kedves az élet. Madárfogó hurkok villantak a letaposott nád és sás között.

Bagó Rezi madárjárta, ingó lápok közé benyúló ormon tapasztott magának kunyhót. Az orom mögött elvégtelenülő nádtenger nyújtózott egészen addig, ahol az ég a földet érintette. Közöttük felsejlett egy-két mélyen domborodó porong. Azt tartották, ott már csak lápi őgyelgők, szülehagyott kóbor suhancok, lápi haramiák foglalnak el Isten és ember által elhagyatott, horpadt tetejű, patkányoktól hemzsegő kunyhókat. Olyan szerzetek, akik nem ismerik se apjokat, se anyjokat, sem esztendeiket, még a nevüket se nagyon tudják rendesen kiejteni, mert nem templomban, hanem száraz keresztelőben kapták. Rezi nem félt tőlük, nem félt senkitől, ha valaki nem beszélt vele tisztelettel, úgy dobta ki a kunyhójából, mint egy bolháktól hemzsegő rókabőrt. Fiatalkorában állítólag kackiás, rátarti menyecske volt, de nem született gyereke, ezért az ura is, meg az anyósa is addig-addig szekírozta, hogy egy narancsszínű hajnalon kereket oldott.

Egy vadrucázóval, név szerint Nagypaszuly Palival ismerkedett meg a vásárban, ahhoz szökött ki a lápra. Azt gondolta szegény Rezi, Palival majd minden fenékig tejfel lesz, s megkapja tőle mindazt, amit hites urától nem kapott meg. Egy perc után elcsattant az első csók, egy hét után az első pofon. Rezit hosszú hajánál fogva ráncigálta ki a kunyhóból Pali. Ne szájalj, mindig csak szájalsz, mondta, az én kunyhómban csak én pofázhatok.

 Ez a mondat adta az ötletet Rezinek, hogy ha a fene fenét eszik is, addig kujtorogjon a lápban, amíg rá nem lel egy eldugott porongra, ahol kunyhót építhet. Igen ám, de előtte meg kellett szöknie Nagypaszuly Palitól, aki mások által jámbornak mondott, közelről megismerve kötözködős, veszekedős, kiállhatatlan fickó volt. Rezi jól ismerte a gyógynövényeket, született intelligenciájánál fogva szenvedélyesen szerette a dolgok mibenlétét kutatni. Egyik este erős főzetet készített Palinak, leitatta, és amikor már magatehetetlenül horkolt a kunyhó oldalának támaszkodva, Rezi elkötötte a csónakját, és olyan messze evezett, amilyen messzire csak bírt. Meg is találta a gyékényerdő közepén a rejteket egy kunyhómaradvánnyal a közepén. Nem kellett volna semmi mást tennie,  csak kipofozni a kalyibát, de Rezit nem olyan fából faragták, hogy más ízlése szerint tapasztott kunyhóban lakjon. Neki megvolt a saját stílusa, majdnem tövig bontotta a nádi ingatlant, és egy szál maga újraépítette.

 Frozina és Maricska egy róka- és farkasbőrökkel bélelt kunyhóba érkezett, gyönyörű darutollak hajladoztak a nádkorcban, száraz fűcsokrok lógtak a levegőben. Rezi vadvirágokkal teletűzdelt szalmakalapban fogadta őket. A kalapból kétoldalt a fülénél lófarokból font szép álladzó lógott. Amikor megpillantotta a két lányt, felkacagott, és dalban köszönt. Ember szűre, jószág szőre, Asszony lettél egykettőre, Szélvész anyja, őszi éjen, Hajtsa a szél egykettőre! Rezi rágyújtott acéllal, kovával és nádbuzogánnyal készített taplóval. Ködben úszott a kis sziget. Miután leültette őket a kunyhó előtti lókoponyákra, folytatta a recitálást. Vízen, földön, kövön is túl, Ahol az a malacka túr, Kurta farka, ajaj, Isten, Kotlós ne léssz, drága kincsem.

Szó szót követett, a két lány elmesélte baját, hogy egy hét eltéréssel megesett velük a dolog, tud-e rajtuk segíteni. Persze, hogy tudok, de miért jöttetek ilyen későn. Mire megpancsolom a főzetet, lemegy a nap. És hát nem akarlak ijesztgetni benneteket, de a láp egy valóságos betyárlaktanya.

Nem félünk mi a betyároktól, mondta Maricska, nem mind rossz ember az.  Nihogymá’ nehogy elkezdd itt védeni őket, mert olyat mondok, hogy magam is megbánom. Beparancsolta a két lányt a hűvös kunyhóba, ő pedig a kunyhó előtti horgasfára kormos kaszrojt akasztott. Tüzet rakott alá, vizet tett bele, és egyenként dobálta bele a füveket. Mormogott főzés közben, de nem lehetett kivenni belőle semmit. Maricska és Frozina ledőlt az állatbőrre, és gondterhelten várakozott. Csak nem valami mérget kotyvaszt Rezi?, futott át Frozinán. Az ilyen bűbájos-bohókás öregasszonyoktól sok minden kitelik. Semmi kedve meghalni, ő élni szeretne, élni és utazni, elmenni innen nagyon messzire, elfelejteni mindent, aztán visszajönni. Igen, ezt szeretné, de hát ez nem lehetséges. Most, hogy ott növekszik a hasában az a valami, az a gyerekféle, most már nem tehet azt, amit akar. Félálmában gondolta mindezt, aztán kinyitotta a szemét, felrezzent, és megnyugodott. Megnyugodott, mert kitisztult a feje, persze, hogy mehet a világ végére. Hát éppen azért van itt, hogy ne szülessen meg az a kis gyerekféle, vagy hogy is hívják, porongy.

A kunyhóba kígyóként tekergőzött be a főzet illata, Maricska öklendezni kezdett. Na még egy icce pillanat, és máris kész, kiabálta Rezi. Még ilyet!, ingatta a fejét, még ilyet, egy kisasszonkával meg egy pákászlánnyal egyszerre essen meg az eset. Ilyet még nem pipáltam, pedig szívtam már ezt-azt életemben. Legalább jóvágásúak a legények?, kukkantott be a kunyhóba, ó, fiatalság, bolondság, bolond lányok, jól bekaptátok a legyet. Most aztán jól kinéztek, de itt nektek Rezi nénétek, aki minden bajból kihúz benneteket. Reggel este egy-egy nagy kortyot, megjegyeztétek? Reggel éhgyomorra, este utolsónak. Három nap múlva vérezni fogtok, fájni fog a hasatok, de ne ijedjetek meg, a vér kimossa majd belőletek a szégyent, és olyan tiszták lesztek, mint a szűzlányok. Ha megtaláljátok a jövendőbelit, el ne mondjátok neki, hogy rátok már kéredzkedett férfiember. Intézzétek úgy, hogy akkor legyen rajtatok először, amikor véreztek, így nem jön rá, hogy nem vagytok már szüzek. Én is ezt csináltam, én se voltam szűz, amikor férjhez mentem. De tudjátok mit, minden férfi kutya, megkapja, amit akar, aztán továbbáll. Ha meg nem állt tovább, akkor másként gyötör, a lényeg, hogy nem tud mást, csak sanyargatni, nyomorgatni, kínozni. Ha engem kérdeztek, azt tanácsolom, hogy ne menjetek soha férjhez, töltsetek kedvet férfiemberrel, amikor ráéheztek, de maradjatok szabadok. A férfi a nő minden modorát, ami neki hasznos asszonyosnak, ami nem hasznos emberesnek tartja. Soha ne akarjátok megérteni a férfiakat. A hím és a nőstény viszonya a természettől fogva az, hogy a hím az erősebb, uralkodni akar a nőstényen. Nézzétek a láp állatait, a hímek kódorognak összevissza, a nőstények meg nevelik a kicsiket. Hát milyen élet az! Milyen kár, hogy a férfiak nem olyanok, mint a nők, esküszöm sokkal egyszerűbb lenne minden a világon.

A főzet elkészült. Ebből jöttél, ebbe menjél, Isten verje a vakreményt, Szombat, péntek, nagycsütörtök, Vissza ide sose jöttök, skandálta Rezi, és odaadta az üvegcsét. Frozina egy amulettet nyújtott feléje. Csak nem gondoljátok, hogy bármit elfogadok cserébe, csak nem gondoljátok, hogy egy nőn pénzért segítek? Nekem nincs szükségem pénzre, megad mindent a mocsár, amire szükségem van. Férfitól igen, attól elfogadok mindent, pénzt, ékszert, egyebeket. Úgy értem, van, akitől szívesen veszem, ha természetben fizet. Igen, igen, ne nézzetek így rám, Rezi nénétek is szomjazik olykor a csókra, nem csak ti.

Nesztelenül siklott a bödöncsónak a morotva fekete vizén, szótalanul ült benne a két szomorú, fáradt utas. Maricska evezett, Frozina kezében tartotta az üvegcséket. Az egyik kanyarulatban egy vadrucacsalád zárta el útjukat. Keresztben végigérték a morotvát teljes szélességében, hím, tojó és hat sárgapelyhes kis ruca. Nem haladtak semerre, csak lebegtek a vízben és jókedvűen csacsogtak. Frozina feléjük hessegetett a kezével, de a rucák nem mozdultak. Hát megbolondultak ezek a kacsák?, kiabálta Maricska dühösen. Megállította a csónakot, el csak nem csapja őket. Álltak. Vártak. Lebegett az aranyalkonyatban a nyolc kacsa és a két kisasszony, de az organikus sorompó csak nem akaródzott felengedni. Nyakukon volt a sötét. Ráadásul a tojó olyan rosszalló és szemrehányó tekintettel, olyan sandán nézett rájuk, hogy azt nem lehetett elbírni. Én lecsapom az evezővel ezt a pofátlan rucát, mondta Maricska, és lendítette az evezőt a kacsák felé. Erre olyan hápogásba kezdtek, hogy a két lány nem bírta hallgatni, félő volt, hogy megsüketülnek. Fülükre tapasztották kezüket, csak véget ér egyszer a rémálom. Még szerencse, hogy betapasztották a fülüket, mert a kacsák a rögtönzött lápi templomban kíméletlenül kiprédikálták Maricskát és Frozinát. Háp-háp, gyertek csak ide mind, aki él és mozog a lápon, háp-háp. Nádi sármányok, csíkosfejű nádiposzáták, barkós cinegék, búbos vöcskök, nádirigók szálltak a morotva szélére. De érkezett még két berki tücsökmadár, négy kékbegy és egy pár függőcinege is. A káka tövén egy rucatojó ült, költött, a nagy hangzavarban annyira megijedt, hogy mocorogni kezdett a fészkén, a tojásai egymásnak koccantak, és az egyikből előbújt az első rucácska. Mi ez a színjáték?, kérdezte Frozina. Maricska, te jobban ismered a lápot, itt születtél, mondd már meg vége, mi folyik itt?

Háp-háp, folytatta a kacsatojó, ez a két bűnös liba úgy hitte, hogy megzavarhatja az esti istentiszteleti készülődésünket. Azt hitték, hogy ha felénk hadonásznak a botjukkal, akkor mi uccu, neki, már futunk is előlük. Hát, háp, nem futunk. Végig kell hallgatniuk a szertartásunkat, háp, hát de hol késik a tiszteletes úr? És ebben a pillanatban egy hatalmas fekete gólya szállt a morotva szélén álló uszadéktuskóra. Feje, nyaka fémes zölden és ibolyalilán csillogott, szárnya alól kivillant hófehér, makulátlanul simára vasalt ünnepi inge. Áldásom rátok, madártestvéreim, kezdte, és elkezdődött az istentisztelet. Nem volt mese, Maricskának és Frozinának végig kellett hallgatnia a keleplést. a morotva foglyai lettek. Amikor a madarak elszállingóztak és a kacsacsalád behúzódott a sás tövéhez, indulhattak. Végigsírták az utat. Maricska kitette Frozinát a kisláposi parton. Az üvegcse, kérdezte Maricska, hol az üvegcsém? Beleejtettem mind a kettőt a vízbe, felelte Frozina, a mi fiókáink is ki fognak kelni.

 

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – A boszorkányos sminkek territóriuma)

 

madarak; egybefonódó ellentétek; a megrepedt jelen

 

madarak

a finomvonalú orr alatt éneklő ajkak
a fogzománcnak koccanó hangok
a csók halálra zárta az utolsó dalt is

húsz év csak húsz és a tévesztő üvegből
a huszadik század visszautat nem ismer
a halálhoz ragasztotta pergető nyelvét

valahol a nógrádi hegyek közt
busznyi idegen keresi az örök békét
de csak a gödör ásít részvétlen mélység

csak egy sort ismétel a torkolat
fekete volt lassan őszült a tolla
a beszédes madarak halál-himnusza szólít

 

egybefonódó ellentétek

az éterben elágaznak a vágyak
mégis homokban fogan a gyökér
befonja az ábrándot mint tanyákat
orgonál minden ágon zengő szél

ó furcsa tizenkilencedik század
lázad egyfelől míg szplín és undor
másfelől kezdi ki a patinádat
sava visszahajló földi kunkor

mert a fák csak hinnéd az égig érnek
gyümölcs fa tetején madarak s férgek
férnek hozzá ami néked tiltott

maradj a földön saját századodban
mindenkinek szíve itt maga dobban
öl rabol mit erkölcs szava tilt ott

 

a megrepedt jelen

a tegnap szívébe vájtam a szavakat
amelyek holnapra élesednek
akit a paraván túloldalán halottnak
hittek a létet tagadók akik gyötörnek

az égkárpit felhőket hímez a szemhatár fölé
meg kell mentenünk a nihiltől a semmit is
mert a szándék önmagában rosszat őriz
de van még hová feljebb lépnünk

a honnan-hová nap mint nap felvetődik
amikor egyhelyben járunk de mi hiszünk
van odaát a földön is pokoli kráterek nyílnak
szavakat szórnak mint izzó köveket

az én szavaim az én békémet osztják
az idézetek lelke galamb mely nyugalmat ígér

 

(Illusztráció: Jonathan Sainsbury: Apple Tree and Wood Pigeons)

Jelenetek a kollégiumi életből – A tétel

 

Éjjelente csak az árnyak voltak láthatók a szúnyoghálón, no meg a lekaparhatatlanul az asztal lapjára száradt kecsöp, valamint a többnapos kenyérszeletek nylonba csomagolva az ágy sarkában. Az unalom és az idegesség egyszerre jellemezte az egyetemi vizsgaidőszakot. A fogadkozások másfél hónapja volt ez, a „csak most az egyszer csússzak át” profán imája vezérelte a kollégisták életét. Az izzadó ujjak türelmetlenül kopogtak a megtanulandó könyv fedelén. A tövig rágott körmök az ujjbegyeknél feketedtek. A zsibbasztó feszültség az idő múlásával állandósult.

Foci elhatározta, hogy nem iszik alkoholt a vizsgaidőszakban, sőt a barátnőjével is kevesebbet találkozik a cél érdekében. Egészen addig könnyedén tartható volt a fogadalom, amíg be nem lépett a kollégiumi szobába. Megbeszélte szobatársaival, hogy a hajnalig tartó, világmegváltó boros eszmecserék helyett tanulni fog. Foci két lakótársa előző délután közölte, hogy elmennek a könyvtárba. Foci ettől megkönnyebbült, hogy este némileg meglepődjék, amikor Gergő és Szőlő spiccesen tértek haza. Normálisak ezek, kérdezte magában. A többiek ugyanis a nevezetes kocsmában, a Békés Telepen töltötték az idejüket. Nem először történt így, Foci mégis rosszalló csodálkozással fogadta őket.

Másnap délelőtt egyedül tanult a hétszáztizenhetes szobában. Nem akarta tudni hol van Gergő és Szőlő. Csendes volt minden, nagyon csendes, kivéve, amikor valahonnan a „megcsináltam” ordítás hallatszott háromszor. A kurva anyádat! A srác irigy volt. Más megcsinálta legalább az egyik vizsgáját. Foci rosszkedvűen nyúlt a multivitaminnal dúsított csapvíz felé, amely egy otthonról hozott, már régen el nem mosogatott üvegpohárban volt nem messze a kezétől. Sohasem olvasott vagy tanult az asztalnál, inkább az ágyán ült, vagy feküdt.

Előre meghatározott koreográfia szerint zajlott az ismeretek elsajátítása. A korai ébredés után az ágyban, még fogmosás előtt előhúzta a vastag, keményfedeles könyvet. Az első cigarettára olvasás közben gyújtott rá, nagyon nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Rohadt unalmas, gondolta Foci sokszor, és a mellette fekvő asztali naptárra pillantott. Ennek is, akárcsak a cigarettásdoboznak és a multivitaminos víznek ugyanazon a helyen kellett lennie. Így fel sem kellett kelnie ahhoz, hogy rágyújthasson. Számolta a perceket és az órákat a vizsgáig. Foci szerzett már kellemetlen élményeket, és nem óhajtott újabbakat gyűjteni.

A második egyetemi vizsgáján történt egyik ballépése. Már kora reggel gyülekezett a tanszéki folyosón a tizenöt, szóban vizsgázni kívánó hallgató. Foci hajnalban glédába vágta magát, felvette édesapja öltönyét. A hétszáztizenhetes szoba a mosdó fölé helyezett, koszos tükrében megkötötte nyakkendőjét, parfümöt fújt ruhájára. Elégedetten pillantott a tükörbe, elvégre meg kell adni az ünnepélyes pillanatnak azt, ami jár. Tudta, hogy nem egy lány pillantása akad meg majd rajta, hiszen a szőke fürtök, és a kisfiús ábrázat nagy hatást tett a gyengébb nem képviselőire.

Foci elsőnek ért a helyszínre, és azonnal elvonult a folyosó egyik homályos sarkába. Itt, a körülményekhez képest, kényelmesen átnézhette az anyagot. Aggasztotta, hogy volt három tétel, amelyről semmit sem tudott. Az idősebbek azt tanácsolták, hogy ne menjen beszámolóra anélkül, hogy néhány mondatot ne tudna mondani mindegyik témához. Foci nem tartotta be az íratlan szabályt.

Az oktató késett, és nem is néhány percet. Foci szeretett volna minél előbb túl lenni a megmérettetésen. Csalódott volt, hogy Kurányi tanár úr ennyit várat magára. A felsőbb évesek mesélték róla, hogy szereti a fiatal, feltörekvő tanerő húzni a hallgatók vizsganapokon labilis idegrendszerét. Aztán megkezdődött a vizsga. Foci nem tudta rászánni magát, hogy belépjen azon az ajtón. Később az egyik hallgató megkönnyebbülten lépett a vizsgája után a folyosóra.

A fiatalember szivarzsebéből kilógott egy fehér színű papírdarab. A túlélő boldog arccal mesélte egy vörös hajú lánynak, hogy a legnehezebb tételt húzta. Ahhoz képest jól teljesített, legalábbis ő elégedett magával, hiszen közepesre értékelte Kurányi az ő, a fiatalember tudását. Foci megkérdezte, hogy mit keres az a fehér szalag a szivarzsebében. A már levizsgázott előhúzta a szivarzsebéből a papírdarabot, és azt válaszolta, hogy ez bizony az a nehéz vizsgakérdés. A hallgató lányos zavarában nem tette vissza az asztalra, ahogyan szokás, hanem véletlenül magával hozta.

Foci, bár konstatálta, hogy ez az egyik tétel azok közül, amelyekhez hozzá sem tud szólni, megkérte a vizsgát szerencsésen átvészelőt, hogy vigye vissza a szalagot a helyére, a többi tétel közé. A srác tisztelettel nézett Focira, talán nem gondolta, hogy ez a számára ismeretlen társa képes kiállni a hallgatók esélyegyenlőségéért. Elképzelhető, hogy egy másik próbálkozó az egyik legnehezebb tételt is tudja. A fiatalember összeszedte bátorságát és kopogtatott az ajtón. Amikor kijött, közölte a többiekkel, hogy visszaadta a tételt az oktatónak. Arra a folyosón várakozók által feltett kérdésre, hogy visszahelyezte-e Kurányi a többi csík közé a tanári asztalon, nem tudott válaszolni, mivel nem látta. Foci elégedetten pillantott a srác felé. Elhatározta, hogy sokáig nem húzza a vizsgát, elvégre már alig voltak a folyosón, és csak néhányan buktak meg aznap.

Amikor nyílt az ajtó, Foci villámgyorsan bement. Lendülete nem sokáig tartott. Kurányi köszöntette, majd kérte, hogy húzzon a tételek közül. Foci lelki szemei előtt elsuhant élete néhány sorsfordító eseménye. Másra számított, nem gondolt ekkora feszültségre. Már sejtette, hogy ebből nem jöhet ki jól. Valójában sohasem ismerjük meg önmagunkat. Most őszintén utálta szobatársai közömbösségét. Erősen koncentrált, középről húzott a karcsúra vágott, írással lefelé fordított papírszalagok közül. Azonnal megnézte, és megdöbbenve látta, hogy az a tétel, amelyet visszavitetett a sráccal. Foci hátán a hideg futkározott és zsibbadni kezdtek végtagjai. Nyelve hozzáragadt a szájpadlásához, a hátán patakokban folyt a víz, az inge lucskosan tapadt a hátához. Megint becsaptam önmagam, de ez már nem kamaszkori játék. Ez az élet, gondolta, és szívből gyűlölte az életet. Nem volt mit tenni, padot keresett a teremben, hátha eszébe jut valami.

 

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – A fekete golyóbis elkülönül a tündéktől)

Gervais du Bus: Roman de Fauvel

 

 

 

 

 

 

Elfog a melankólia,
látva, hogy fényesíti a
fenevad szőrét a csürhe,
hogy csak úgy ragyog a szőre.
Láthatjátok Fakót gyakran,
megpingálták száz alakban,
s mert sokan nem tudják, ki ő,
lator vagy bölcs, rongy vagy dicső,
elmondom hát rendre sorra,
hogyan is gondolj e lóra.
Fakó már nem istállóba
piszkít, jobban megy a dolga,
cifra kastélyt használ laknak,
s lakoma várja, nem abrak.
Trónteremben bölcselkedik,
aztán királyi csülkeit
végighordja minden szobán,
hol taposva egymás nyomán
szolgálja őt udvarnépe:
rohan mind, hogy kikefélje
szőréből, míg szemléje tart,
a belészáradt szürke szart.
A Józan ész haragosa,
Fortuna ennek az oka,
mert nem más, mint a Szerencse
volt, mely farát felemelte
egész a királyi székig.
Fakó körül egymást érik
a nyaloncok, nagy a sürgés,
minden rendű-rangú küzd és
törekszik, hogy szolgálhassa.
Szédítő látvány, szavamra,
e lelkes, díszes forgatag,
mely őt csutakolni szalad.
Királyok és hercegfélék
jönnek, hogy hátát keféljék.
Fut minden tartomány grófja,
márkija, hogy őt súrolja.
És mi van a lovagokkal?
Ó, ha látnád, milyen gonddal,
gyöngédséggel tisztogatják!
Mind nagy tisztességnek tartják
e hajlongó szolgálatot:
helytartók, bírók, várnagyok
pucolják hő szorgalommal,
ám a polgárok sem sokkal
maradnak le, és a falvak
népe is buzgón vakargat.
De ez semmi ahhoz képest,
mit egy zsinaton elérhet.
A pápa, hogy látja Fakót,
úgy örül, se élő, se holt.
Ünneplik a bíborosok,
és szedik a lócitromot
mind a prelátusok, jegyzők,
s a püspökök is mind fennkölt
pofával gyűjtik a trágyát,
s nézik imádatuk tárgyát.
Sokan jönnek, mert úgy hiszik,
ők is dörgölhetnek kicsit:
szerzetesek és apátok
szedegetnek langy kalácsot.
Dominikánus, ferences,
itt most bizony nem lehetsz rest!
Tanuld buzgó szorgalommal,
hogy kell bánni az alommal,
mert az Úr fent figyel téged,
hogyan kaparsz ürüléket!
Barátok, atyák, apácák,
érsekek és más pojácák,
kiosztva már nekik a kéj:
övék lehet a sok ganéj.
(…)

Vaskó Péter fordítása

 

FAUVEL/ FAKÓ egy Antikrisztust megszemélyesítő lószerű szörnyeteg.  Nevének betűi hat, a korabeli világot hatalmában tartó bűn kezdőbetűit adják ki: hízelgés, fösvénység, aljasság, lelkiismeretlenség, irigység és feslettség.

Bakó Judit: Versek kívül és belül

 

Bakó Judit 1993-ban született Budapesten, Pest megyében nőtt fel. Gyerekkora óta ír, eleinte regényekkel kezdett, majd sorban csatlakozott ehhez a többi műfaj: (felnőtteknek és gyerekeknek szóló) versek, novellák, mesék. Irodalmi folyóiratokban publikálni egyetemista korában, a 2010-es években kezdett. A magyar nyelvvel való foglalkozás nem csak a szépirodalomban jelenik meg nála, munkája során is ezzel foglalkozik. Végzettsége szerint nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpontban dolgozik, A magyar nyelv nagyszótárának szócikk-írója. Egyetemista éveiben a Félonline.hu irodalmi folyóirat korrektoraként tevékenykedett, azóta tudományos és ismeretterjesztő könyvek szövegét, helyesírását javítja. A Versek kívül és belül az első önálló kötete.

Bakó Judit korrektorként rengeteg írásművet segített már világra, de ez az első könyv, melyben a szövegalkotás egy egészen másik aspektusából mutatkozik be: nem is akármilyen szerzőként, versek alkotójaként, költőként. Versei a hétköznapokból táplálkoznak, kívül is, belül is. Apró részletek mögött nagy gondolatok bújnak, érzelmek akár egy ragban, és az egészen felfoghatatlan tér-idő-metafizikai viszonyokat is egyszerűnek, könnyűnek, játékosnak éreztetik a versek. A kedves rímes sorok, a változatos témák, képek, érzetek olyanná rendezik a kötetet verseit, mintha színes, mintás csempék volnának egy mediterrán ház falán.

Braun Barna,
a Félonline.hu alapító főszerkesztője

 

Szorongás

Ha nincs is veled odabenn,
a tompa hangú, szürke alak
ablakodba támaszkodik,
behajol a szobába,
dohányzik, és a kezéről
lakásodba hullik a szenny.
Megszólít, mint a kaján bácsik,
na, cica, mit csinálsz odabenn?
Csak támaszkodik, akkor is,
ha bent zajlik az ünnep.
Nem csukja be az ablakot,
amikor kint az árnyak nőnek.
Örökké csak támaszkodik.
Egyre piszkosabb a szőnyeg.

 

Miért nem vagy a verseimben?

Miért nem vagy a verseimben?
Minden sor a nevedért kiált.
Elég különös elnézve innen,
amennyi belőlem rólad kivált.
Egyszer írtam valamit rólad is.
Minden ötlet egy irányba haladt.
De recsegtek a rímek a klisék között.
Szétestek a sorok a neved alatt.
Azt sem tudom, hol voltam akkor.
Ívekben telnek a kötetek, lassan.
Miért nem írtam rólad alkalmakkor,
hogy aztán majd elolvashassam?

 

A diplomázó költő beszéde

Hát, most mi is itt vagyunk.
Korok porában taposunk.
Porosak a könyvtári lapok,
port látnak a folyosóablakok.
Itt olvastuk a verseket,
amikben egykor élénk terveket
néhány költő elhagyott.
Ma már mind halott.
Az elmúlt jelenek félelme zavar.
Ahogy meghalni egyik se akar.
Utólag ezek groteszkül kellemetlenek:
a haláltól ódzkodó strófa-szellemek.
Találnom kéne mondanivalót a maiban.
Kezdeni kell valamit azzal, ami van.
Archaikus szavakban frissültre mosdani,
nyolcszáz éves bánatnál újabbat mondani.

 

Bakó Judit Versek kívül és belül című verseskötete 2024. második felében jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.