becsapódás

kioltottad fényem
itt állok magam
a sötétben

botladozom

rajtam
kék és zöld foltok
nincs ajtó
sem kulcslyuk
csak befalazott ablakok
merednek vakon

dervis táncom
helyhez kötött
nem látja senki
itt nincs trükközött
ismét fal jön
menetrend szerint
belevágok
ő meg legyint

gyertyák fényét
kérem
hadd lássam
az állóképem

(meggyászolnám)

 

újragondoltam

illúzió minden
külső máz
megjátssza az ember
hogy érdekli
a mások világában
bezárt magány
csapdába kerülsz
feltételezed ami nincs
minden látszat
bűzös mocsárban úszik
süllyedő világod is
nem jó az alap valahol
eltévedt a teremtés
s miért gyötrődünk azon
mi nem is létezett
csak feltételezett
hozzá tapasztunk eleget
mint formázott agyag
alakul
az én
és a tömeg
attól függ hol az a közeg
pont annyi marad

mi is a lényeg
nagy a fájdalomcsavar
túltekeri az élet

 

felvetések részekre bontva

több gondolat lebeg a felszínen
ha megérinteném
nem marad semmi sem

hagyom lebegni
hagyom hogy legyen

nincs örökkön-örökké
már elhiszem

fátyolt lebbent a hajnali szél
álmokat zúzva magához tér

a teremtés víz alatt
a teremtő fennakadt

az egyÉN kioltja önmagát
más lesz a hangsúly
ha létezik odaát

még nem jött vissza senki
nem biztos ezáltal semmi
hagyd hogy lebegjen

-én most befejeztem-

 

(Illusztráció: )