A Tizenkét Apostol-hegyvonulata mögött, Constantiában szálltunk meg, ahol annak idején Jan van Riebeek, a holland kolónia alapítója, vadmandulából és szederből hosszú sövényt ültetett, hogy lefoglalja a földterületeket, a kedvező klíma miatt a bevándorlók idetelepítették a szőlőültetvényeket; manapság felső-középosztálybeli családok lakják a szőlőskertek melletti, sorompókkal, biztonsági őrökkel védett lakónegyedek elegáns villáit. Apartmanunkat térdig érő kerítés választja el a házigazdák kiterjedt, pompázatos délszaki virágokkal zsúfolt kertjétől, az alacsony farácsok a kutyákat tartják távol, de a kedves, kistermetű keverék ebeket inkább azért szigetelik el, hogy esetlegesen hátrahagyott ürülékük ne okozzon kellemetlen perceket az úszómedencéhez baktató szállóvendégeknek. A teakonyhából, nappaliból és hálószobából álló lakrészük terasza előtt, a februári napsütésben teljes virágukban kelletik magukat az őshonos proteák, vagyis a mutatós cukorbokrok. A világhírű Kirstenbosch botanikuskertben a növény sokféle válfajában gyönyörködhettünk volna, ha leszállunk a városnéző autóbusz ottani megállójánál, de lustaságból ezt nem tettük meg, még sincs hiányérzetünk, mert az útikönyv erre vonatkozó fejezetét, – hasonló okból – nem olvastuk el. A ház mindenese, Gabriel gondoskodik a kényelmünkről; a magas, nyúlánk fiatalember álló nap szorgoskodik, a mosogatás és takarítás napi rutinjához hozzátartozik a mosás, a vasalás és a háztartás minden gondja, a délkelet-afrikai Malawiból vállalta ezt a munkát. A szárazföldi ország Tanzánia, Zambia és Mozambik földrajzi szorításában nem sok megélhetési lehetőséget kínál az ott élőknek, arról nem is beszélve, hogy saját rokonságában tapasztalta meg – a statisztikák nem kendőzik el az igazságot –, miszerint az afrikai kontinensen, hazájában a legalacsonyabb a várható élettartam. Malawi egyötödét a Nyasza-tó foglalja el, legmélyebb pontját hétszáz méterre becsülik, David Livingstone, a skót misszionárius orvos, akinek nevét leginkább a Nílus forrásának keresése, vagy a Viktória-vízesés felfedezése miatt emlegetik, több expedíciót vezetett ehhez a nagykiterjedésű vízhez. Gabriel a Kasungu Teacher’s Training College-ban szerzett tanítói diplomát, amely azért vált hasznára, mert iskolázott angol nyelvtudása és kiejtése vonzóvá teszi alkalmazását az álláskeresésnél a tehetős családok körében; megjelenése sem hagy kívánni valót maga után, zulu származása olyan külső tulajdonságokkal, testi adottságokkal ruházta fel, melyekkel rögtön leveszi lábukról leendő munkáltatóit. Kénytelen volt otthagyni szüleit, testvéreit, hogy havi jövedelméből komoly támogatni tudja megélhetésüket, hiszen Kasungu-ban a mai napig gyakori az éhínség, emiatt sokan meghalnak a városban. Az emberek többsége vályogtéglákból rakott, szalmával, esetleg hullámpalával fedett házakban él, ha szerencséjük van, akkor a szubtrópusi klímában korántsem kellemes, de a térségben egyetlen nyereséget hozó mezőgazdasági iparágban, a dohánytermesztésben juthatnak munkához.
David a Mercédesszel balra kanyarodik a Costantina Main Road-on, majd a legközelebbi körforgalomból jobbra felhajt az M3-as autópályára, ennek nyomvonaláról negyedóra múlva tér le, hogy a budapesti Józsefvárost idéző utcákon eljussunk a Mnandi Beach-re, Fokváros ingyenes strandján szeretnénk megmártózni a hűvösnél hidegebb Atlanti-óceánban, ahol a fürdőzéshez a Wolfgat mészkősziklái adják a festői hátteret. Ugyanúgy fázom az óceán harsogó kék vízében, mint Warnemündében a Balti-tenger szürkészöld hullámaiban, amikor Colinnal és Eszterrel az éjszakai vonatozástól összetörten a parti homokbuckák halványodó árnyékában aludtunk. A zuluból magyarra fordított Jázmin-part fürdőzőinek zsivajában az évtizedek alatt homályossá lett régi emlék lebeg lehunyt szemhéjam alatt: a nyári szünidőben a Zúgó-folyó zsilipjénél zajongtunk, a felkavart iszaptól barnás, langyos vízzel spricceltük egymást. Idővel a régi meder a kiterjedt kertészet szomszédságában fűvel benőtt árok lett, vadkacsák költőhelye, emiatt keresik fel előszeretettel a Tébába bemerészkedő rókák. A magasból készített légifelvételen a tájba simuló kiszáradt patakmeder rajzolata, a történelmi századok előtti civilizáció titkos üzenete is lehetne, persze, erről szó sincs, az egykori kacskaringós vízfolyás régóta a kiegyenesített, szabályozott és kikövezett csatornában folydogál északnyugati irányba, útja közben négy tavat is táplál, mindegyikben maga is új erőre kap, hogy átbukjon zsilipeken, gátakon és elérje az egykedvűen hömpölygő Dunát. A Zúgónál a mederzár deszkáin túlcsorduló víz mohával benőtt betonlépcsőkre zubogott, az így keletkezett sodrás erejét használtuk arra, hogy fenéken lecsússzunk a sekélyessé változott patakba, mert a zsilip előtt, természetesen, az átlagosnál mélyebb volt a víz, a gyerekeknek mellkasig, a felnőtteknek derékig ért, ezért népszerű volt ez a szakasza a folyócskának a vadvízi fürdőzők körében, hiszen értelemszerűen jegyet sem kellett váltaniuk, mint a Góbé kényszerleszállásakor említett újvárosi hidegvizes strandon, ahonnan az akkor divatos vietnámi papucsban is eljöttek megbámulni a szántóföldön szárnyára billent, kényszerleszállást végrehajtó vitorlázó repülőgépet.
A Zúgó vízének langyossága nemcsak a nyári hónapok napsütésének erejével magyarázható, hanem jelentős szerepet játszik az útjába eső Centrálé, vagyis a „négy tavak” egyike, amely az erőműi turbinalapátok forgásától felmelegedett vizet cirkulálta, hűtötte a földgáttal kettéválasztott mesterséges tóban. Széljegyzetként feleleveníthetjük a korábban írtakat: ennek az erőműnek tágas légópincéjében találtak menedéket a klinkertéglás vasutasházak lakói az amerikai Liberatorok az angol Lancesterek második világháborús bombázása elől. Az óceán partján újra felidézett töredékes emlékemben nem szerepel, hogy a zsilip előtt volt egy nyugodt partszakasz, ott a parasztszoknyás nénik is megmártóztak a folyócskában, de ezt a részt nem preferáltuk barátaimmal, ahogy a „nagykanyart” sem, aminek azonban sekély vize sokakat hívogatott fürdeni, neve is mutatja: egyszerűen nagyobb ívben szélesedett ki a régi meder; innen, a folyásiránnyal szemben, mintegy háromszáz méterre találtuk meg kedvenc helyünket, a „magaspartot”, ez annyi megkötéssel járt, hogy lendületesebb talpast kellett ugranunk folyócskába egy alattomos vízalatti karó miatt, de megérte a kockázatot, mert utána az otthon degeszre felpumpált, vállukon magunkkal hurcolt autógumi-belsőkön a szelíd vízáramlattal a zsilipig csordogálhattak. Ezért már felnőtt férfiként, egyik utazásom alkalmával, nem kis nosztalgiával néztem az autóbelsőkön száguldó falusi kisfiúkat az osztrák hegyi patak ijesztőnek tűnő sodrásában. Aztán eljött a gyermekkor egyik gyászos pillanata, a hatóságok betiltották a fürdést a Zúgóban, pár nappal később nehézkes munkagépek vonultak a terepre, markolókanalaikkal sáros iszaphalmokkal torlaszolták el a partot, kiegyenesítették a folyó szelíd hajlatait, a félmeztelen munkások a rézsutos partoldalakat megtámasztották terméskövekkel.
a mélység vonzásában a fából ácsolt
zsilip gerendáján egyensúlyoztak,
botcsinálta kötéltáncosok a szürkén
habzó víz felett, a kertek alján rozoga
kerítések védték az almafák korpuszait,
a tüzek Káin-füstje nem szállt az égbe,
rideg alkony ereszkedett rájuk, nem
számoltak a veszteséggel, csak futottak,
hátrahagyni az elátkozott Édent
A Zúgó mederrendezésének nyarán a csendes utcához közeli réten találkozunk a barátokkal – ha maga a tájék ismerős, az nem véletlen, itt szaporáztam lépteimet a Góbé típusú vitorlázógép kényszerleszállásakor – a napsütés ereje miatt a bágyadt nyárfák lombjai alatt üldögélünk a fűben, szórakozásként az távolabb elhaladó tehervonatok vagonjait számolgatjuk, vajon hova tartanak a szerelvények, hányszor válogatja szét a téglavörös kocsikat a kietlen pályaudvarokon a tolatómozdony, hogy hosszas huzavonával megérkezzenek célállomásra. A rét túlsó oldalán a kaszárnya lyukas dróthálójú kerítése a határ, (emlékezhetünk arra is, hogy az ötvenhatos forradalom bukásakor az egyik borús éjszakán innen költöztetették el a katonákat, és a kantin helyén népboltot nyitottak) a többi épület sokáig kísértetiesen kihalt maradt, aztán váratlanul nagy sürgés-forgás támadt, orvosi rendelők, kórházi osztályok költöztek a falak közé, az udvaron szirénázó mentőautók keresték a sürgős ellátásra szoruló betegekkel az illetékes pavilonokat, ilyenkor a sebtében kikövezett járdákon a vijjogó hangtól riadtan igyekeztek a dolgukra. A hátrahagyott gondozatlan lőtér egyelőre szabad prédája maradt csatangolásainknak, a golyófogódomb homokjában kispuskatöltények ólommagjait kerestük, hogy megolvasztásukkal, aprószemű légpuskatöltényeket öntsünk az üres konzervdobozokban forráspontig felhevített ólommasszából. ebben az elfoglaltságban zavartak meg minket a nővérszálló fiatal ápolónői, akik a kórtermek sápadt villanyfénye után a forrón cirógató napsugarakra vágytak. A nyári napsütés izzó érintése utáni sóvárgás lényegét akkor kezdem kapiskálni, amikor fiatal felnőttként látom a később politikussá avanzsált drámaíró darabjában a korosztályomhoz tartozó bikinis színésznőt, aki színpadon arról elmélkedik, hogy a Nap az igazi szerető, hiszen soha nem fárad el a gyengéd érintésekben. Az ifjúság szépségétől csinos lányok a hőségtől kiégett füvön gondosan kisimítják plédjeiket, elnyújtóznak, de előtte elzavarják tébláboló, idétlen csapatunkat, hogy ügyes mozdulattal kikapcsolják bikinifelsőjük csatját a hátukon. A hófehér lánymellek igézetében másnap a hátsó lövészárokban lapulunk, orrunk előtt a fűben lódarazsak zümmögnek a lila bogáncsvirágokon, kézről-kézre adjuk az aranyszínű kopott színházi látcsövet, a lányok, megfejthetetlen női ösztönükkel bizonyára érzik a szűkülő optikán keresztül pásztázó kamasztekinteteket, de nem hagyták magukat zavartatni a napozás felhőtlen élvezetében, olyannyira nem, hogy álmomban ott fekszem a lányokkal a fűben, de hiába szeretném, nem merem megérinteni őket.
(Illusztráció: Szakállas Zsolt – A paranoid bolygón)
