A semmiből nem lesz semmi − tartja a közhely és mint olyan, sok igazságot rejt. Lusta embereket szokás munkára bírni vele, jóllehet a teremtés aktusát is magyarázhatja. Hasonlóképpen egy néhai szellemóriás azon kérdése, hogy miért a valami van a semmi helyett.

Eddig akár elégedett is lehetett volna írásával, néhány dolog mégis nyugtalanította, jelesül: miután sokadrangú szerepet szánt csak a narrációnak, már a látszatát is nehezére esett fenntartania prózaiságának, továbbá nem volt világos számára, hogyan jön a valamihez a szeretet. Egyvalaminden − létmagyarázati prózálkozás bővebben… →

− Csak az Isten van hát… és a jó esetben belé vetendő hit, mert végül is az éltet. Pusztán kenyérrel bizony aligha maradni meg – papolta, míg frappáns szónoklatát zárandó hátra nem dőlt végre.

− Milyen nyakatekert! − vetette máris szemére kollegája, jóllehet e szó tévesen utal közelségükre. – Olcsó retorikával ülsz tort az intellektus felett?! − Immár a másik is erőltetettnek érezte iménti monológját, ennek ellenére vagy épp ezért replikázni kezdett: Mesés apologetika bővebben… →

„Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr…”
− Zsoltárok könyve 34, 9.

Hála a télnek, tudta, mi a tavasz, melynek beköszöntével ő is újult életerőre kapott, azzal ülve ki a teraszra egy pohár bor társaságában. Bár szilárd elhatározásból úgy helyezkedett el, hogy az utcán elsuhanó, már lengébben öltözött nőknek ne a feje búbját lássa és a zöldülő fák lombjait is oldalról csodálhassa, érzése szerint valami nagy titok tetején ült. Igen, az abszolút titok tetején, jutott eszébe saját, frappáns kifejezése. Olyasvalamin, amelyről sejtelmünk van, ám nem ismerhetjük részleteiben. Sebaj, elvégre egy nő is addig vonzó igazán, míg fel nem tárja magát minden ízében, mélázott keserédesen. Kikerek − avagy tűnődés (az) odafentről bővebben… →

egy képtelen ifjú feljegyzései

Mivel csak Thomas Manni értelemben tartotta magát írónak, e tevékenység ugyanis még inkább nehezére esett, mint mások számára, nagyobb szívfájdalmak nélkül készült megválni a klaviatúrától. Bár nem voltak illúziói afelől, hogy másképp könnyebb volna kifejezni az arra érdemest, látva, miként győz a kép a szöveg felett és a Gutenberg-galaxis betűt is magával rántó összeomlása hogyan idézi vissza a barlangrajzok korát, inkább olyasmire szánta el magát, melynek több értelmét látta. Zavarban a rendjét bővebben… →

ars poeticával keverve

Nem ő volt Schopenhauer leglelkesebb olvasója, ám az írás általa megfogalmazott egyetlen szabályát bátran idézte fel: legyen mit mondanod. Neki ugyanis volt mit pixelre vetnie, még ha nem is tudta, milyen formában tegye. Abban volt csak biztos, hogy minél többeknek szánja, ésde magyarul, e paradox dacára. Viszont afelől is kételkedett, hogy a bármit mondás szépírás-e, mivel az irodalmárok mértékadó szava kezdte elhitetni vele, ilyen igényű szöveg csakis önmagára reflektálhat: a szöveg, a szöveg, a szöveg…

Bárcsak képes volna katarzissá, úgymond, átlényegíteni valamely fájdalmát, hogy mások gyönyörévé legyen! Ez jól hangzik, gyorsan le is jegyezte maga elé egy sajtfecnire az íróasztalon. Mégis szégyellte magát, amiért írni is csak úgy képes, ahogy főzni szokott, receptet követve. Üres lé(t) teli pohárban bővebben… →

„Élj századoddal, de ne légy teremtménye;”
Friedrich Schiller

Elkeseredve látta, hogy a kocsi túlsó ablakánál egy csinos lány fejhallgatóval mered a kezében szorongatott képernyőre. Nem is beszélve maszkjáról, mely még ha az elidegenedés egyik attribútumává is vált, ilyen időkben mégiscsak szükséges viselet. Hogy azonban valaki önként bújjon egy fejhallgató párnái közé, pixelrács mögé a világ csodája elől, valóságos öngyilkosságnak tűnt. Századunk vonatán bővebben… →