egy képtelen ifjú feljegyzései

Mivel csak Thomas Manni értelemben tartotta magát írónak, e tevékenység ugyanis még inkább nehezére esett, mint mások számára, nagyobb szívfájdalmak nélkül készült megválni a klaviatúrától. Bár nem voltak illúziói afelől, hogy másképp könnyebb volna kifejezni az arra érdemest, látva, miként győz a kép a szöveg felett és a Gutenberg-galaxis betűt is magával rántó összeomlása hogyan idézi vissza a barlangrajzok korát, inkább olyasmire szánta el magát, melynek több értelmét látta. Zavarban a rendjét bővebben… →

ars poeticával keverve

Nem ő volt Schopenhauer leglelkesebb olvasója, ám az írás általa megfogalmazott egyetlen szabályát bátran idézte fel: legyen mit mondanod. Neki ugyanis volt mit pixelre vetnie, még ha nem is tudta, milyen formában tegye. Abban volt csak biztos, hogy minél többeknek szánja, ésde magyarul, e paradox dacára. Viszont afelől is kételkedett, hogy a bármit mondás szépírás-e, mivel az irodalmárok mértékadó szava kezdte elhitetni vele, ilyen igényű szöveg csakis önmagára reflektálhat: a szöveg, a szöveg, a szöveg…

Bárcsak képes volna katarzissá, úgymond, átlényegíteni valamely fájdalmát, hogy mások gyönyörévé legyen! Ez jól hangzik, gyorsan le is jegyezte maga elé egy sajtfecnire az íróasztalon. Mégis szégyellte magát, amiért írni is csak úgy képes, ahogy főzni szokott, receptet követve. Üres lé(t) teli pohárban bővebben… →

„Élj századoddal, de ne légy teremtménye;”
Friedrich Schiller

Elkeseredve látta, hogy a kocsi túlsó ablakánál egy csinos lány fejhallgatóval mered a kezében szorongatott képernyőre. Nem is beszélve maszkjáról, mely még ha az elidegenedés egyik attribútumává is vált, ilyen időkben mégiscsak szükséges viselet. Hogy azonban valaki önként bújjon egy fejhallgató párnái közé, pixelrács mögé a világ csodája elől, valóságos öngyilkosságnak tűnt. Századunk vonatán bővebben… →