Sébastien szembeszomszédja megjósolta, hogy ötvenhatodik születésnapján meghal. A hölgy saját bevallása szerint szimplán passzióból tanulta ki a jövendőmondás mesterségét. A régiségkereskedő legyintett ugyan az egészre, ezen a szeptember harmadikán mégsem merészkedett ki garzonjából.

Az étkezőasztala mellől a szoba közepére húzott egy széket, és várt.

– Ha nem megyek ki az utcára, nem lehet baj. Különben is, mindentől kellően távol ülök. Egy polc, egyetlen antik óra sem dőlhet rám. Esetleg leszakad a plafon, de annak vajmi kevés az esélye. Húsz éve történt utoljára hasonló. Miért ma ismétlődne meg, nemde? – morfondírozott magában.

Egyetlen pillanatra hagyta el helyét, hogy feltegye kedvenc korongját. Claude Debussy zongorázott a felvételen. Minden születésnapján elővette az 1912-ben rögzített lemezt. Grégoire könyvesbódéjában lelt rá a ritkaságra. Elkápráztatta a hangjegyek egymásutániságát megtörő csend.  Végül nem volt szíve továbbadni rajta. A Holdfény fantázia első taktusait hallva most is eleredtek a könnyei. Közben az is eszébe jutott, hogy az impresszionista mester is pont ötvenhat volt, amikor visszaadta lelkét a teremtőjének.

– Istenem, legalább azt várd meg, hogy végigérjen. Aztán meg tégy úgy, ahogy jónak látod. Egyéb kívánságom nincs. Azt mégsem ígérhetem, hogy ezentúl majd többet járok templomba, hisz eddig sem fordultam be oly sűrűn. Ismersz. Képmutatás lenne. Különben is…. Amikor kellett valami, akkor elmondtam neked, bele a füledbe. Vagyis imádkoztam. A saját szavaimmal… Szóval érted?

Üldögélt, és a mámorító melódiákat hallgatta. Amikor lejárt az egyik oldal, átfordította, és jöhetett a másik. Korábban minduntalan járta a koncerttermeket, kutatva azt, aki leghűbben adta vissza a zeneszerző szellemét. Ám amióta eredetiben megtapasztalta, már nem érdekelte egyetlen újraértelmezés sem. Csakis az eredetit fogadta el. Egyik kuncsaftjával össze is különbözött azon, hogy akkor most az egyes tételeket tempósabban kell előadni, ahogy a komponista tette, vagy több szünettel, modern köntösbe öltöztetve.

– Engem nem tudsz meggyőzni. Különben sincs igazad. Még ha mások szerint az is van… Én magától a művésztől hallgattam.

– Tudod ugye, hogy 1918 óta nem él?

Természetesen miután elővette a kivételes különlegességet, a beszélgetőtársa szó nélkül maradt.

Mosolygott, amíg felidézte magában ezt a régi emléket. Közben egzotikus gyümölcsökből készült Charlston Follies likőrt kortyolt. A halvány narancssárgás, édes nedű csiklandozta az érzékszerveit. Így ment ez órákon át. A szobatelefonja kétszer is megcsörrent, de azt sem merte felvenni. Biztos Jules kávéházából hívták, hiszen ilyen alkalmakkor minduntalan megvendégelte legjobb barátait pár körre, hogy megünnepeljék világrajöttét. Talán most nélküle is ittak egyet az egészségére a Le Petit Parisien falai között.

Éjfélre járt. Alig tudta nyitva tartani szemét. Elpilledt. Húsz perc után ébredezni kezdett. A lemez lejárt, az óra éjfélt ütött, és nem történt semmi. Az ószeres sóhajtott egy nagyot.

– Még jó, hogy nem hiszek a jövendölésekben. Bár az is lehet, hogy Isten most megfeledkezett rólam. Nem is baj. – nyugtázta megkönnyebbülve.