Tüneménye volt a gyönyörűségnek,
Elsőre szemembe ekként szökött képe;
Bájos jelenés, kit azért küldtek,
Éke legyen egy pillanatnak;
Fénylő szeme alkonycsillag
És alkonysötét barna haja is;
Összes többi porcikáját
Májuspercből, hajnalfényből mintázták;
Táncoló forma, örömteli jelenés,
Kizökkent, felkavar, kisért.

Utóbb láthattam közelebbről
Lélek biz’, ám Asszony is!
Házias, ötletes és könnyed,
Szűzies, szabad léptű;
Arcán összefut édes emlék
És mégoly édes, amit ígér;
Nem különb Teremtmény, sem jobb
se fortélya,
Hogy elkerülje embersorsa jussa;
Múló bánat, apró csel, hozsanna, feddő szó, évődés, csók, könny és mosolyok.

Mára higgadt szemem látja
Magát az érlökést a masinában;
Lény, ki gondolatot lélegez
Élet s halál közt a vendégszeren;
Szilárd értelem, mértéktartó szándék,
Kitartás, előérzet, erő és készség;
Eszményi Asszony, nemes terv,
Utasítson, csitítson, intsen;
És mégis Lélek, oly sugárzó
Mintha angyallal osztozna e ragyogáson.

Villányi G. András fordítása