Jelenetek a kollégiumi életből

Juditnak

Éjféltájt csörög a telefon, de nem tudok felkelni az ágyból. Várok, hátha abbamarad, és valóban egyszerre csend lesz. De aztán újrakezdi, el kell mennem a kisasztalig, hogy felvehessem.

A nagyfiam hív. Bocsánatot remél a hangja. Azonnal indulok érte, nem várom be a reggelt. Állni látszik az idő, ahogy suhanok az autópályán. A kollégiumban Gergő, a borostás szobatárs fogad. Kipattan az ágyából, kezet fogunk. Megszámolom: összesen kilencvenhét üres borosüveget látok az egyik polcon. Az erősen bicegő Szőlő rám támaszkodik, így indulunk a hetedik emeleten a lifthez. Nem először szenved bokaszalagszakadást, ám most papucsot is alig bír húzni.

A liftből édesapám száll ki. Gumicsizmája sáros. Hózentróger tartja viseltes szövetnadrágját, izzadt inge gyűrött. Mindent elvittek, mondja nekünk, kora hajnalban jöttek, vicsorogva ugattak a kutyák az udvaron, a testemmel védelmeztem őket, le ne lőjék valamelyiket. Hiába egyezkedtem velük, még a lovakat is elhajtották. A nagyanyád a távolból kísérte a menetet, még utoljára látni szerette volna az állatait, folytatja apám, Szőlő nagyapja. Nagyanyád szürke haját fújta a szél, holott előtte kendő nélkül nem lépett volna az udvarra sem, most a szakadó esővel sem törődött. Apám mintha most ismerne meg minket. Lassan a kezét nyújtja felénk, talán segítséget vár, nem tudom mit tehetnék, én is nyújtom a kezemet, de látom, hogy csurom vér a karja.

Elaludtam a laptopra borulva, pedig nem akartam. Szerettem volna befejezni a munkát, de majd délben, amikor visszaérek. Hiába a nyugdíj, dolgozni akarok. Azt mondják az öregség biztos jele, ha betölt a gyermek- és a fiatalkorod. Egyre többször emlékszem az álmaimra. Itt van újra a hajnal, a fenyegető. Minden hajnal a retorzió igényével lép fel. A cigaretta kaparja a torkot, a viszki jótékonyan árad szét benned. Megnéztem mindent, amit lehetett, hogy elkerüljön az álom, mégis aludtam. Futballmeccsek, Columbo és persze akciófilmek Steven Segallal. Fürdeni és borotválkozni kell. Nem akarom, hogy öregember szagom legyen, elég, ha másnak van. A kanül körül óvatosan a vízzel. Állítólag a sebet leragasztva még úszni is lehet, de nekem a mosdás elég. Még jó, hogy zuhanykabinom van, a kád nehezebbé tenné a tisztálkodást. Jóval több idő kell, hogy embert faragjak magamból. Hamarosan be kell szállnom a mentőautóba.

Ma ünneplünk. Még senki nem tudja, de ünnep lesz. Vettem bort, mindenkivel koccintok, amíg beérünk a kórházba. Pokoli körút ez, mindig ugyanazokkal. A hiányzás nem elfogadott. Lehet szenteste, lehetsz egészen rosszul, akkor is menned kell, maximum injekcióban kapod meg a kezelés elkezdéséhez szükséges gyógyszert. Heti háromszor négy órán át kimosnak belőled mindent. Minden rosszat, de a jót is. Feri, a sofőr Dél-Pest környékéről szedi össze a betegeket, mind a nyolcat. Hozzám általában fél ötkor érnek, hogy aztán hat órakor kezdődjék a kúra a kórházban.

Itt van hát újra a hajnal. Mint mindig, majd kialszom magam, ha visszaértünk. Nem éri meg éjjel aludni. Új napirendet voltam kénytelen kialakítani.

 Az nem létezik, hogy ennyi volt. Úgy akarok élni, mint régen. Én, a hódító, a határozott férfi. Munka, nők, ital. Mindenből sok. Nekem senki se mondja, hogy bácsi. Ismerősek a kinti hangok. Bóbita és Fáni mozgolódik az udvaron. A kutyák tudják, hogy mindjárt kilépek az ajtón. A mentőautó sohasem dudál, de tudom, hogy ott áll a kapu előtt. Már megérkezett, amiképpen a halál is meg fog. Mennem kell.