A helóták

Szőlő csüggedten pillantott körbe a teremben, ahol egyetemisták, és nem egyetemisták vezették le a feszültséget. A Békás Telepre munka után szívesen jöttek be egy-két felesre a melósok, akik, ha tehették napközben sem kerülték el a kocsmát. Ők a pulttól nem messze elhelyezett asztaloknál álltak. Mintha csak beugrottak volna. Aztán jártak ide egyetemi oktatók, akik József Attila életművét kutatták, de inkább verset írtak volna, akár a témájuk tárgya.

Üldögélt az asztaloknál Kazinczy-díjas gimnáziumi tanárnő. Nehéz volt megszólalni, annyira szépen artikulált, csak éppen a pedagógus nem ment be dolgozni néhány éve. Helyette kivonult a mindennapokból és áthelyezte magát egy másik valóságba, most rövideket rendelt és egyhajtásra felhajtotta a kupicákat. Gyakran előfordultak itt alkotói válsággal küzdő szobrászok, civil pályára szorult, de színpadra vágyódó, meghatározhatatlan egzisztenciájú, magukat színésznek gondolók, és még sokan mások.

A Békás Telepen az embert elfogta végtelenség érzése. Az idő masszává lett és összefolyt. A reménykedő tekintetek lopva kutatták a bejárati ajtó felett elhelyezett órát. Minden rendben, van még idő. Az idő furcsa játékot űzött a kocsma ősrégi vendégeivel, akiket helótáknak hívtak az itteniek. Az otthoniak várhatnak, mondogatták a helóták, nem majdnem hazamentem legutóbb a megbeszélt időre. Az óra kezdete hol van még, kérdezte magában az egyetemi hallgató. Mit akar a művezető, mit akar a főnök, minden nap azért nem érhetek oda pontosan, gondolták mások.

Még a végén ránk köszönt a reggel, pedig senki sem hívta. A Békás Telepen a vendég elsírta  bánatát, távolabb kerültek tőle a mindennapok, átlényegült minden, végül megoldódni látszottak a gondok. Az élet értelme biztos volt a távozók számára a kocsma ajtajáig, de ahogy hallani lehetett az ajtó jól ismert nyikorgását minden újra reménytelenné és szomorúvá lett.

A hétszáztizenhetes számú kollégiumi szobában alakult Korai Darvak kispályás futballcsapata az első mérkőzésére hangolt a Békás Telepen.

Én ezt megbaszom. Akár a villám a puszta közepén magányosan árválkodó fába, úgy hasított Gergőbe a felismerés. Nincs értelme tovább várni, vesszen a futball, vesszen a csapatkapitány Szőlő. Gergő utálta a focit. Megiszom még két fröccsöt, vagy inkább hármat, aztán döntésre viszem az ügyet. Megvárom munka után a Békés Telep pultosnőjét, hogy haza lehessen kísérni, hiszen korán van, ezért ma biztosan nem ő az éjszakás.

Foci a szénsav buborékjait bámulta a fröccsös poharában. Délelőtt már kosarazott, inkább választotta ezt, mint az unalmas évfolyam előadást. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha a húgát bemutatná Szőlőnek. Jól el lennének együtt, és eggyel kevesebb teher nyomná a vállát. Szőlő nem rossz ember, hiába kurvázik, nyakig merül a szennyben, ám utána előadást tart Miskin hercegről.

Nem mondom az állandón otthon ülő nőnek meg van a helye az életben, de egy bornírt, félvilági pincérnő a lazaság csimborasszója lenne, így Gergő magában. Előfordul, hogy éjszaka talpon vannak, nappal meg alszanak. Micsoda kéj. Zöld bunda. Nyitva hagyott felső test. Szex a legváratlanabb pillanatokban. Látszanak az önálló életet élő mellek. Télen is. Laza tánc az élet. Délelőtt mondjuk én sem kelek fel, de nem leszek örökké kollégista, azért egy pincérnővel hosszabb távra is berendezkedhetnék.

Hephaisztosz azt mondta fennhangon, hogy a Korai Darvaknak esetlegesen megítélt hétméterest ő rúgja. Nem akart ebből vitát. A bírónak készülő srácon Slayer póló feszült. Nem tudta senki a polgári nevét, nem látták soha tanulni, de könnyedén vette a vizsgákat a jogi karon. Szőlő furcsállotta, hogy a kapus rúgja a lehetséges büntetőt. Ám a csapatkapitány érezte, hogy ebben engednie kell.

A pultosnő összeszedte a poharakat az asztalukról. Hogy hívnak, kérdezte a sokadik fröccs után Gergő. Dórának, mondta a pultosnő. Régóta dolgozol itt, Dóra, folytatta a fiú, gyönyörűségében a szemét lehunyva. Arra riadt fel, hogy Szőlő rázza a vállát, gyerünk te leszel a jobbhátvéd. De arról volt szó, hogy biztos csere vagyok, felelte Gergő. Azt felejtsd el, játszani fogsz, most átbeszéljük a taktikát. Micsodát beszélünk meg, kérdezte őszinte rettegéssel a hangjában Gergő, ne szónokolj, gyere, így a másik. A szobatársak sietve távoztak a Békés Telepről.

(Illusztráció: Tényi Bálint – )

Éjjelente csak az árnyak voltak láthatók a szúnyoghálón, no meg a lekaparhatatlanul az asztal lapjára száradt kecsöp, valamint a többnapos kenyérszeletek nylonba csomagolva az ágy sarkában. Az unalom és az idegesség egyszerre jellemezte az egyetemi vizsgaidőszakot. A fogadkozások másfél hónapja volt ez, a „csak most az egyszer csússzak át” profán imája vezérelte a kollégisták életét. Az izzadó ujjak türelmetlenül kopogtak a megtanulandó könyv fedelén. A tövig rágott körmök az ujjbegyeknél feketedtek. A zsibbasztó feszültség az idő múlásával állandósult.

Foci elhatározta, hogy nem iszik alkoholt a vizsgaidőszakban, sőt a barátnőjével is kevesebbet találkozik a cél érdekében. Egészen addig könnyedén tartható volt a fogadalom, amíg be nem lépett a kollégiumi szobába. Megbeszélte szobatársaival, hogy a hajnalig tartó, világmegváltó boros eszmecserék helyett tanulni fog. Foci két lakótársa előző délután közölte, hogy elmennek a könyvtárba. Foci ettől megkönnyebbült, hogy este némileg meglepődjék, amikor Gergő és Szőlő spiccesen tértek haza. Normálisak ezek, kérdezte magában. A többiek ugyanis a nevezetes kocsmában, a Békés Telepen töltötték az idejüket. Nem először történt így, Foci mégis rosszalló csodálkozással fogadta őket.

Másnap délelőtt egyedül tanult a hétszáztizenhetes szobában. Nem akarta tudni hol van Gergő és Szőlő. Csendes volt minden, nagyon csendes, kivéve, amikor valahonnan a „megcsináltam” ordítás hallatszott háromszor. A kurva anyádat! A srác irigy volt. Más megcsinálta legalább az egyik vizsgáját. Foci rosszkedvűen nyúlt a multivitaminnal dúsított csapvíz felé, amely egy otthonról hozott, már régen el nem mosogatott üvegpohárban volt nem messze a kezétől. Sohasem olvasott vagy tanult az asztalnál, inkább az ágyán ült, vagy feküdt.

Előre meghatározott koreográfia szerint zajlott az ismeretek elsajátítása. A korai ébredés után az ágyban, még fogmosás előtt előhúzta a vastag, keményfedeles könyvet. Az első cigarettára olvasás közben gyújtott rá, nagyon nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Rohadt unalmas, gondolta Foci sokszor, és a mellette fekvő asztali naptárra pillantott. Ennek is, akárcsak a cigarettásdoboznak és a multivitaminos víznek ugyanazon a helyen kellett lennie. Így fel sem kellett kelnie ahhoz, hogy rágyújthasson. Számolta a perceket és az órákat a vizsgáig. Foci szerzett már kellemetlen élményeket, és nem óhajtott újabbakat gyűjteni.

A második egyetemi vizsgáján történt egyik ballépése. Már kora reggel gyülekezett a tanszéki folyosón a tizenöt, szóban vizsgázni kívánó hallgató. Foci hajnalban glédába vágta magát, felvette édesapja öltönyét. A hétszáztizenhetes szoba a mosdó fölé helyezett, koszos tükrében megkötötte nyakkendőjét, parfümöt fújt ruhájára. Elégedetten pillantott a tükörbe, elvégre meg kell adni az ünnepélyes pillanatnak azt, ami jár. Tudta, hogy nem egy lány pillantása akad meg majd rajta, hiszen a szőke fürtök, és a kisfiús ábrázat nagy hatást tett a gyengébb nem képviselőire.

Foci elsőnek ért a helyszínre, és azonnal elvonult a folyosó egyik homályos sarkába. Itt, a körülményekhez képest, kényelmesen átnézhette az anyagot. Aggasztotta, hogy volt három tétel, amelyről semmit sem tudott. Az idősebbek azt tanácsolták, hogy ne menjen beszámolóra anélkül, hogy néhány mondatot ne tudna mondani mindegyik témához. Foci nem tartotta be az íratlan szabályt.

Az oktató késett, és nem is néhány percet. Foci szeretett volna minél előbb túl lenni a megmérettetésen. Csalódott volt, hogy Kurányi tanár úr ennyit várat magára. A felsőbb évesek mesélték róla, hogy szereti a fiatal, feltörekvő tanerő húzni a hallgatók vizsganapokon labilis idegrendszerét. Aztán megkezdődött a vizsga. Foci nem tudta rászánni magát, hogy belépjen azon az ajtón. Később az egyik hallgató megkönnyebbülten lépett a vizsgája után a folyosóra.

A fiatalember szivarzsebéből kilógott egy fehér színű papírdarab. A túlélő boldog arccal mesélte egy vörös hajú lánynak, hogy a legnehezebb tételt húzta. Ahhoz képest jól teljesített, legalábbis ő elégedett magával, hiszen közepesre értékelte Kurányi az ő, a fiatalember tudását. Foci megkérdezte, hogy mit keres az a fehér szalag a szivarzsebében. A már levizsgázott előhúzta a szivarzsebéből a papírdarabot, és azt válaszolta, hogy ez bizony az a nehéz vizsgakérdés. A hallgató lányos zavarában nem tette vissza az asztalra, ahogyan szokás, hanem véletlenül magával hozta.

Foci, bár konstatálta, hogy ez az egyik tétel azok közül, amelyekhez hozzá sem tud szólni, megkérte a vizsgát szerencsésen átvészelőt, hogy vigye vissza a szalagot a helyére, a többi tétel közé. A srác tisztelettel nézett Focira, talán nem gondolta, hogy ez a számára ismeretlen társa képes kiállni a hallgatók esélyegyenlőségéért. Elképzelhető, hogy egy másik próbálkozó az egyik legnehezebb tételt is tudja. A fiatalember összeszedte bátorságát és kopogtatott az ajtón. Amikor kijött, közölte a többiekkel, hogy visszaadta a tételt az oktatónak. Arra a folyosón várakozók által feltett kérdésre, hogy visszahelyezte-e Kurányi a többi csík közé a tanári asztalon, nem tudott válaszolni, mivel nem látta. Foci elégedetten pillantott a srác felé. Elhatározta, hogy sokáig nem húzza a vizsgát, elvégre már alig voltak a folyosón, és csak néhányan buktak meg aznap.

Amikor nyílt az ajtó, Foci villámgyorsan bement. Lendülete nem sokáig tartott. Kurányi köszöntette, majd kérte, hogy húzzon a tételek közül. Foci lelki szemei előtt elsuhant élete néhány sorsfordító eseménye. Másra számított, nem gondolt ekkora feszültségre. Már sejtette, hogy ebből nem jöhet ki jól. Valójában sohasem ismerjük meg önmagunkat. Most őszintén utálta szobatársai közömbösségét. Erősen koncentrált, középről húzott a karcsúra vágott, írással lefelé fordított papírszalagok közül. Azonnal megnézte, és megdöbbenve látta, hogy az a tétel, amelyet visszavitetett a sráccal. Foci hátán a hideg futkározott és zsibbadni kezdtek végtagjai. Nyelve hozzáragadt a szájpadlásához, a hátán patakokban folyt a víz, az inge lucskosan tapadt a hátához. Megint becsaptam önmagam, de ez már nem kamaszkori játék. Ez az élet, gondolta, és szívből gyűlölte az életet. Nem volt mit tenni, padot keresett a teremben, hátha eszébe jut valami.

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – A fekete golyóbis elkülönül a tündéktől)