A helóták

Szőlő csüggedten pillantott körbe a teremben, ahol egyetemisták, és nem egyetemisták vezették le a feszültséget. A Békás Telepre munka után szívesen jöttek be egy-két felesre a melósok, akik, ha tehették napközben sem kerülték el a kocsmát. Ők a pulttól nem messze elhelyezett asztaloknál álltak. Mintha csak beugrottak volna. Aztán jártak ide egyetemi oktatók, akik József Attila életművét kutatták, de inkább verset írtak volna, akár a témájuk tárgya.

Üldögélt az asztaloknál Kazinczy-díjas gimnáziumi tanárnő. Nehéz volt megszólalni, annyira szépen artikulált, csak éppen a pedagógus nem ment be dolgozni néhány éve. Helyette kivonult a mindennapokból és áthelyezte magát egy másik valóságba, most rövideket rendelt és egyhajtásra felhajtotta a kupicákat. Gyakran előfordultak itt alkotói válsággal küzdő szobrászok, civil pályára szorult, de színpadra vágyódó, meghatározhatatlan egzisztenciájú, magukat színésznek gondolók, és még sokan mások.

A Békás Telepen az embert elfogta végtelenség érzése. Az idő masszává lett és összefolyt. A reménykedő tekintetek lopva kutatták a bejárati ajtó felett elhelyezett órát. Minden rendben, van még idő. Az idő furcsa játékot űzött a kocsma ősrégi vendégeivel, akiket helótáknak hívtak az itteniek. Az otthoniak várhatnak, mondogatták a helóták, nem majdnem hazamentem legutóbb a megbeszélt időre. Az óra kezdete hol van még, kérdezte magában az egyetemi hallgató. Mit akar a művezető, mit akar a főnök, minden nap azért nem érhetek oda pontosan, gondolták mások.

Még a végén ránk köszönt a reggel, pedig senki sem hívta. A Békás Telepen a vendég elsírta  bánatát, távolabb kerültek tőle a mindennapok, átlényegült minden, végül megoldódni látszottak a gondok. Az élet értelme biztos volt a távozók számára a kocsma ajtajáig, de ahogy hallani lehetett az ajtó jól ismert nyikorgását minden újra reménytelenné és szomorúvá lett.

A hétszáztizenhetes számú kollégiumi szobában alakult Korai Darvak kispályás futballcsapata az első mérkőzésére hangolt a Békás Telepen.

Én ezt megbaszom. Akár a villám a puszta közepén magányosan árválkodó fába, úgy hasított Gergőbe a felismerés. Nincs értelme tovább várni, vesszen a futball, vesszen a csapatkapitány Szőlő. Gergő utálta a focit. Megiszom még két fröccsöt, vagy inkább hármat, aztán döntésre viszem az ügyet. Megvárom munka után a Békés Telep pultosnőjét, hogy haza lehessen kísérni, hiszen korán van, ezért ma biztosan nem ő az éjszakás.

Foci a szénsav buborékjait bámulta a fröccsös poharában. Délelőtt már kosarazott, inkább választotta ezt, mint az unalmas évfolyam előadást. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha a húgát bemutatná Szőlőnek. Jól el lennének együtt, és eggyel kevesebb teher nyomná a vállát. Szőlő nem rossz ember, hiába kurvázik, nyakig merül a szennyben, ám utána előadást tart Miskin hercegről.

Nem mondom az állandón otthon ülő nőnek meg van a helye az életben, de egy bornírt, félvilági pincérnő a lazaság csimborasszója lenne, így Gergő magában. Előfordul, hogy éjszaka talpon vannak, nappal meg alszanak. Micsoda kéj. Zöld bunda. Nyitva hagyott felső test. Szex a legváratlanabb pillanatokban. Látszanak az önálló életet élő mellek. Télen is. Laza tánc az élet. Délelőtt mondjuk én sem kelek fel, de nem leszek örökké kollégista, azért egy pincérnővel hosszabb távra is berendezkedhetnék.

Hephaisztosz azt mondta fennhangon, hogy a Korai Darvaknak esetlegesen megítélt hétméterest ő rúgja. Nem akart ebből vitát. A bírónak készülő srácon Slayer póló feszült. Nem tudta senki a polgári nevét, nem látták soha tanulni, de könnyedén vette a vizsgákat a jogi karon. Szőlő furcsállotta, hogy a kapus rúgja a lehetséges büntetőt. Ám a csapatkapitány érezte, hogy ebben engednie kell.

A pultosnő összeszedte a poharakat az asztalukról. Hogy hívnak, kérdezte a sokadik fröccs után Gergő. Dórának, mondta a pultosnő. Régóta dolgozol itt, Dóra, folytatta a fiú, gyönyörűségében a szemét lehunyva. Arra riadt fel, hogy Szőlő rázza a vállát, gyerünk te leszel a jobbhátvéd. De arról volt szó, hogy biztos csere vagyok, felelte Gergő. Azt felejtsd el, játszani fogsz, most átbeszéljük a taktikát. Micsodát beszélünk meg, kérdezte őszinte rettegéssel a hangjában Gergő, ne szónokolj, gyere, így a másik. A szobatársak sietve távoztak a Békés Telepről.

(Illusztráció: Tényi Bálint – )