ÁTROSTÁLT HOLNAPOK

A félelem s az álom
volt apám és anyám.
A folyosó meg a
kitáruló vidék.

(Pilinszky János, A többi kegyelem)

Már kiszívták mások a csillagok
vérét, nem volt számomra
segítség, fényeddel
nem tudtam töltekezni.

A titkokhoz nem volt
hozzáférésem, csak kínzott
az akarat szögesdrótja… hiába.

Nem ölelt a megkönnyebbülés,
összezártam… méhemben kiszáradtak
a szirmok, atrofiás lett a vágy.

Már nem számít bennem más,
csak a múltbeli ragyogás, halott
köveken vagyok élő álom.

Isten tenyerébe melegszik
megtépett, rongyos valóságom.

 

ÉGBŐL NYÍLÓ VIRÁGLÉTRA

A legfelső szirmokból már
nem ér le az égi kék fény,
a kóstolót odaátról már nem
kapod meg, csak néhány
magányos, romlás-szagú
vízcsepp érkezik a távoli
légtérből, de nem tud a porral
elvegyülni, csak a nedves szél
jelzi arcodon, hogy az éteri
lét tócsáiból küldemény
érkezett… de hiába hagyta
el az égi szekeret, nem tudta
átélni a szabadságot és a
könnyű lebegés örömét, nem
küldött jótékony biztatást, s te is
hiába kínálod fel magad,
nem tudod prezentálni
a megújuláshoz szükséges,
teremtés -kompatibilis gyökeret

 

VALAMI

Ma alattam vannak a hegyek,
a fűből indián szoknyát szövök,
ma lelátok a folyók medrébe,
a világok súlya lemérhető,
ma fenyvesek fölött röpködök.

Ma megmarad a nyomom a hóban,
a hétpróbának alávetem magam,
átmenetileg vezérhajós vagyok,
az emberarcú távolság testében,
van valami titok, amit csak én tudok.

 

(Illusztráció: Jaroslaw Kukowski: Dream (2004))