Menni. Lerázni magamról a kintet.
Áttáncolni a feslett telet.
Meztelennek érzem magam,
mint akit betakart a zivatar.
Pedig ez meleg. És nedves.
Mintha valami még mindig világra
akarna hozni. Üdvözletem, baszod,
innen a Láttam Mindent túloldaláról,
ahonnan már minden utca ugyanabba
a koszba vezet. Kitömött könyöklő.
Bőrmemória-zavar. Szarvasfej.
Rövid szivar. Hajnali derengés.
Deres rés, és… Életlen kés. Csak
a dörzsölt üvegszem, mint Falk,
még egy kérdés… Öregszem, öcskös
Bandim. cousin. Magamhoz szorítanálak
mint a QuickShot joyt a 90-es évek
nyarán nálunk Kéthelyen a Commodore
hatvannégyesedre estreggelig ,8,1
csak egy kattanás volt. Fura jelek.
Az élet bináris csúszda. Aztán SAVE,
ha maradt hely. Szétszaladt bitek.
Fuss utánuk. Az évek mind csak
zöld pixelekre törnek szét,
mint lezáratlan árva programsorok.
S csak kerreg a digitális mindhiába.
Ma a borom vörös, meztelen a naplemente
mint az összes elvakart mondatom.
A megfontoltság mindig lekési
a vonatot. Gyerek. Nem tudom már
te szaladsz, vagy mindig csak
elszalasztod magad. Útközben középen
válsz ketté mint a fény amikor
ránéznek. Ez a pad már régen
előbb rohadt szét, mint akik ültek
rajta. Kedves Sorsom Szele. Te
vagy az? Hallom, hogy látlak. Ha
nagyon figyelek, csak pár csík
vagy a szeles égen. Felhőpornó.
Az egyik még tartja magát, a másik
már fodorba hajtja a végtelenséget.
A rojtos kék ég alatt megint csak
a kihúzott csíkok maradnak. Mondom:
Repül, akit repülni szültek. A többi
ránk zuhan…. Csak vigyázz, fiam.
Itt a szél istenné nő. Ha nem figyelsz
testvér a szemed kékjét viszi majd
haza. Írhatnék valami szebbet
de minek? A vakolat vörös téglafalán
csiganyálat húz maga után majd rábukik
a ribanc nap. És mondd kinek kell a
langyos anyanyállal lesimított haj?
Nincs idő. Vedd vészre. Egy kékhordó
mélyén erjedsz Egészen a meleg szarig
és mégis, Mindegy. Negyven fölött
már minden apa ugyanazzal a mondattal
fűti a hideg telet. Majd meglátod
majd megérted tél. Hallgass az öregedre
ne hallgass senkire. Mintha a bölcsesség
egy teleszart bársonyfotel, kibontott
máskólája a rideg kis szomjúságban
más rágója hajnalban a hajadban
a Teletex hétszázhetvenhetedik oldalán
kenjük magunkra a büszkeség kénytelen
nedvét. Ott a medvén méz ragad.
Itt a csend. Se borom. Se cigim.
Se cikim, senem. Vagyok rá. Ne higgy
el teljesen. Minden születés csak újabb
kísérlet hazafelé. A többit már nem
menti el senki, nem lakik otthon, nem
érünk oda, s ha maradt is még pár mega
hely, lemezünk elavult, már rég nincs
ami olvassa. villog a kurzor. beleég
a fénybe. Saját formátumunk szorít
minket fogságba.

(Illusztráció: Paul Henderson: Fire Flower II)