mint folyásirány sivatagi atyákon
van egy pont, amelytől nem lehetne, hogy ne vegyenek tudomást rólad. nem forduló. térítő pont. nem azért, mert szellemed egyre dicsőbb, csak előbb hiteltelenné, aztán valószínűtlenné válnak. eltérül a kánon. mint folyásirány sivatagi atyákon.
van egy pont,
amelytől nem veheted tudomásul, hogy nem vesznek tudomást rólad. ez a pont
egy continuum. az, hogy nem tudnak beilleszteni, nem a gondolatok disszonanciája.
a holt tér nem látótérkiesés. a holt tér tükrökkel megoldható.
a látótérkiesésben
úgy esnek ki a keresztül nézetteken, mint egy túl tisztára pucolt ablakon. percenként
pucolják le a zúzott madárfőket. aztán az egész tábla egyszerre esik ki. a keret marad. hisz meghirdették. a zuhanás folyásirányát az időnél is nehezebb el
téríteni. múzeumi matt.
nem a csillogásért van. de még zuhantukban is vigyáznak, nehogy elkiáltsanak. tengerszámba vegyenek, kik egy kiszáradt meder ártere. a halál egyszerre őshonos és invazív faj. kevés, ha erre annyit mondasz: mindenki önkéntelenül olyan közeget
választ, ami úgy bánik vele, mint az anyja.
kátéváros
a kátévárosban megírod a hűségről párversét. azt a címet adod neki, mint folyásirány sivatagi atyákon. már a hűségről is csak a kvantumvilág emlékezetében hagyott
nyomot. csak abban nyomot hagyni, kikerülve az embert, mint küszöbingert. feladat.
észak athénja után most észak genfjében vagy.
már az észak is csak bágyadt hőkupola. mikor lett a meztelenség konfekcióméret? ami így neked kényszerzubbony. éjjel a teraszról két néma mentőautót látsz. mennek az egyetemi klinikák felé. betartják a zajvédő sebességkorlátozást. erre figyelsz fel.
erre az üres úton néma suhanásra. a státus konfekcionisra.
mindkettő a botanikus kertnél áll meg. a növényklinikánál. ahol a fák gyökere fölött nem tömörítheti ember lépte a földet. a lombok csaknem a földig érnek, meghagyva egy keskeny esemény horizontot a fénynek. még mindig nem tudod eldönteni, csak
nevelőszülőd, vagy örökbefogadód a halál.
vízbiztos járás
várj hős, majd egyszer divatba jön a szenvedésed. te leszel az uralkodó narratíva. hogy téged az istenek narrálnak? mi akarsz lenni? ismeretlen vagy idegen?
sokszor helyettesítik be egymással, pedig nem ugyanaz az ismeretlen meghódítható
az idegen nem.
ha az idegenből ismeretlen lesz, az már közelítő aktus. hogy ne rekedjen végleg kívül rajtunk. nem az a kérdés, meghalunk-e. az sem, hogy mikor. hanem, hogy mi közünk van halálunkhoz. nem azért választjuk a minket elpusztító, rideg világot, mert az
anyánk így bánt velünk,
hanem mert a halál és az idegenség eleve elkerülhetetlenül uralkodik a létezésünk felett. a legbelső, legtermészetesebb tulajdonságunk, úgy éljük meg, mint egy idegen, pusztító támadást, ami elragad önmagunktól. a halál nem a létezés vége,
a létezés egyetlen állandó kísérője.
szép külső terek. mondod a felújított templombelsőre. vízbiztos járás. felhő vonták találkozása tilos. ahogy egy csecsemőt felmutatsz a lomboknak. lélegzetükig emeled. a kilégzéskor a fa lombja nem esik össze. pedig gyökerei
léptedre leadták a vészjelet
