Gondolatok Frideczky Katalin „Tessék felébredni!” c. könyvéről

Frideczky Katalin kötete 2025-ben jelent meg az Ad Librumnál. A „Tessék felébredni!” egymást követő rövidprózák sorozata. Az elbeszélő álmait írja le nagyon érzékletesen, átélhetően, úgy, hogy az olvasó az álmok forgatagában találja magát.

Mindig érdekeltek az álmok. Volt idő, hogy ha tehettem, visszafeküdtem az ágyba reggeli után, álmodni. Mert ilyenkor, ha az ember nagyjából már kipihente magát, másképp álmodik. Mozgalmasabban, félelmetesebben valószerűen. Sokszor elhatároztam, hogy leírom éjjeli élményeimet, de valahogy mindig elmaradt. Csak egy-egy huncut gondolatfoszlány, egy-egy bizarr álomlény vagy pajzán kaland szűrődött be az írásaimba.

Frideczky Katalin bizony nem volt rest megörökíteni álmait. Ez a terápiás íráson túl is jelentőséggel bír: mi is olvashatjuk. De mit érdekeljenek engem valaki agyának éjjeli melléktermékei, kérdezhetnénk. Először a villamoson ülve lapoztam bele. Úgy kezdődött, hogy véletlenül túlmentem egy megállóval. Úgy folytatódott, hogy elhalasztottam a kötelező munkámat, és olvastam. Másnap családi programon is a kezemben volt. Este a párnám alá téve aludtam el, és beleálmodtam magam az egyik könyvbéli történetbe. (Nem árulom el, melyikbe…)

Az álmoskönyvnek hagyománya van. Krúdy Gyula a népi álomértelmezéseket gyűjtötte össze, egészítette ki. A klasszikus álmoskönyvekben ABC-rendben sorakoznak az álombeli motívumok, amiknek meg van adva a jelentése is. Frideczky Katalin „álmoskönyvében” azt tetszik, hogy nem akarja elemezni őket, így leszűkítve az értelmezési tartományt, hanem hagyja őket élni és hatni.

A könyv olvasása közben nem koncentráltam megfeszítve, inkább egyfajta meditatív állapotba kerültem és sodródtam ébrenlét és álom határmezsgyéjén, a tudattalan hol nosztalgikus, hol akciódús, máskor pikáns berkeiben. Az álmok színterei gyakran – lévén a szerző nem mellesleg zongoraművész – koncerttermek, zeneiskolák, valamint családi fészek, azon belül is különösen az ágy, ahová be-betéved egy hívatlan vendég. A szerző nem mond értékítéletet az események felett, és a legkényesebb témákról is egészen természetesen nyilatkozik meg. Például így: „Autózunk. A kicsi lány szól, hogy pisilnie kell. (…) Megkönyörülök rajta. A pisit nem szabad visszatartani, engedd ki nyugodtan! Nem számít, majd kimossuk a ruhádat, feltöröljük a padlót. A kislány elereszti magát, és végeérhetetlen sugárban ömlik belőle. Magamhoz ölelem, és tartom, míg neki is tart.”

Az álmok metaforákba öntik az ösztönöket. Néha egy alakban egyszerre jelenik meg férj és szerető, férfi és nő. Az álomvilág bárki számára elérhető szürrealista kiállítás és szabadulószoba. Íme egy számomra különösen érdekes részlet: „M. megfáradt, ötvenes értelmiségi benyomását kelti. Belenézek a szemébe. Szürke folt tölti be a szemüregét, mindazonáltal az arcában élet van, akár jóképűnek is mondható. – Hogy vakultál meg? – kérdezem. Ő készségesen elmeséli, hogy az egyik szeme kék volt, a másik zöld, de a babája kételkedett ebben, és ő készségesen kivette mindkettőt, hogy megmutassa neki.”

Frideczky Katalin új könyve egészen egyszerű szerkezetű, az álmok egymás után sorakoznak, kis vonalkával elválasztva egymástól, így jelezve, hogy nem tartoznak össze. A szerző nem adott kerettörténetet, ami összefogná az egyes részeket, így azok mozaikdarabkák helyett töredékesek maradnak, megbocsátható módon, az egésszé válás igénye nélkül. Megmutatva azt, hogy nem kell mindent komolyan venni, idealizálni, sem ideologizálni, néha csak hagyni kell, hogy folyjanak a szavak, feltörve a mélyből, bátran megmutatni belső világunkat, megfelelési kényszer nélkül művészetté gyúrni azt, amink van.

A kötetben szereplő szellemes, színes, illusztrációkat a szerző lánya Togobickij Vera készítette. A borítókép Németh Zsuzsa munkája.

„Tessék felébredni!” – mondja a cím, ezzel viccesen visszarántva az éber valóságba, amit nem is olyan sok választ el az álmok birodalmától. Néha csak fél oldalnyi.

 

(Illusztráció: Dafine Vitija)