Címke: műfordítás

Fernando Pessoa: Macska, ki a járda mellett

Macska, ki a járda mellett
úgy cicázol, mint az ágyban,
sorsod miatt irigyellek,
mely nem is sors valójában.

Szolgája erős törvénynek,
mely követ-embert vezérel,
személytelen ösztönlényed
csak azt érzi, amit érzel.

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.
Tiéd, mi vagy, mind a semmi.
Én, tudója önmagamnak,
nem tudok magammá lenni.

Havasi Attila fordítása

Paul Bowles francia nyelvű költeményei

 

Utazás Egyiptomban

Tedd, amit akarsz,
tedd, amit kell;
így mondják az egyiptomiak.
És ha a golyó magától forog,
csak az ő parancsukra teszi.
(Nehéz hosszú életet élni.)
Gipszpálma alatt
Délután négy órakor
Az ananász illatától elpirult.
És az arca bíbortól erezett,
a túlságosan sok török kávéval.
Tehát húzd ki
a szörnyű virágokat
A mandula illatától nevetni kezdett,
de  csak óvatosan az okker homokon.
Nagyon kedves nevetés a puha talajon.
És szüntelenül fekete sugarak
ereszkedtek le a napból,
vékony, fekete sugarak.
Ne zavarjon, könyörgöm, Monseigneur.
Egyiptomban azt csinálsz, amit akarsz.

 

Feliratok chleuh* nyelven

A reggeli vulkánnál
Az ima és a pálmaliget kelet felé terjed.
A föld meztelenül akarta mutatni magát:
De lenyúzták róla a bőrét.
Rózsaszín tűk sikoltanak a mélyben.
Barlanglakók zenéje zeng a szirteken.
„A falakon kívüli erőszakos tettek miatt
a por és az  ösvény összeölelkezik
a déli kútban.
A nap nem fogja tisztára mosni a vörös csontokat.
„… hogy a francia nőktől félünk?! ”

*berber törzsi nyelv

Kakuk Tamás fordítása

 

 

 

A Kasza lány versei (Japán, VIII. század)

A Kasza lány három verse, melyeket Ótomo no Jakamocsinak[1] küldött

Cukuma-réten
sarjadó gyöngykölessel
ruhám befestem.
Habár még fel sem vettem,
színét mindenki látja![2]

Micsinokui
Mano füves mezeje,
bár oly távoli,
látomásokban, mondják,
az mégis megjelenik![3]

Hegyek legmélyén,
sziklák tövénél a sás
gyökere: mélyen
kötöttük össze szívünk.
Elfeledni nem tudom![4]

(Tízezer levél gyűjteménye, Harmadik kötet, Allegorikus dalok, 395–397.)

Fittler Áron fordításai

 

A Kasza lány (Kasza no Iracume, 笠郎女)

A VIII. század egyik legjelentősebb költőnője, ugyanakkor életéről szinte semmit nem tudni. A Tízezer levél gyűjteményében 29 vakája maradt fenn, ezek mindegyike Ótomo no Jakamocsinak küldött szerelmes vers.

Borítókép: sás (a fordító felvétele)

[1] 大伴家持. 718?–785. A VIII. század egyik legnagyobb költője, a Tízezer levél gyűjteményének (Man’jósú, 万葉集vagy萬葉集) főszerkesztőjeként is ismert.

[2] A gyöngyköles (japánul muraszaki (紫), latin neve Lithospermum erythrorhizon) lila gyökeréből kinyert festékanyagot ruhafestésre használták. Ebben a versben a gyöngykölessel befestett, még fel sem vett ruha képe allegorikusan azt fejezi ki, hogy a lírai én ugyan szerelmes lett kedvesébe, de még nem találkoztak, mégis mindenki tudomást szerzett érzéseiről.

[3] Mano (真野) mezeje Japán északi részén, a mai Fukusima prefektúrában található. A versben a költőnő arra utal, hogy kedvese még látomásaiban sem jelenik meg, ez pedig azt jelenti, hogy a férfi nem is gondol rá. A korabeli közhiedelem szerint ugyanis, ha valakinek álmában vagy látomásában megjelenik kedvese, az annak jele, hogy az illető rá gondol.

[4] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely a „mélyen” szó révén kapcsolódik a vers második feléhez.

William Wordsworth: Szépséges est

Szépséges est, nyugalomba oldva,
A szent idő halk, imába némuló Apáca,
Áhítattól bénult; a széles naptányér
Alámerül csöndjében,
Mennyei béke üli a Tengert;
Csitt! a hatalmas Lény éber,
Szűntelen mocorgása
Mennydörgő zajt kelt, múlhatatlant.
Drága gyermek! drága Leány! ki itt jársz velem,
Magas eszméktől szemre érintetlen,
Ám természeted nem kevésbé isteni:
Évhosszt Ábrahám keblén nyugszol;
És a benső szentély imádnak kitárva:
Isten úgyis Veled van, ha senki se látja.

Villányi G. András fordítása

(Első megjelenés: SZIFonline, 2023.I.23.)
https://www.szifonline.hu/szepirodalom/muforditas/2746-william-wordsworth-versei-2023-01-23

 

Gervais du Bus: Roman de Fauvel (3.)

(…) Ott ül Hiú Dicsfény, nézd csak!
Gyönyörű, bár gyakran csélcsap.
Ő a reménye azoknak,
kik mindig szebbet, nagyobbat
szeretnének, ám hiába.
Ő vigasztalja meg árva,
hírnévre vágyó lelküket.
Egykor az öt balga szüzet
nem más, mint ő csalta lépre,
s kihunyt így mécsesük fénye.
Hiú Dicsfény ügyes fruska,
édes mosolygással nyújtja
a tűnékeny mámor kelyhét,
mely részegíti az elmét,
s temeti az üdvösséget.
Ő a pillanatnyi kéjnek
mákonyával úgy kecsegtet,
hogy minden mást elfeledtet.
Nem kíséri más, csak lárma,
hencegők fennhéjázása,
s porrá omlik, hamuvá ég
minden, amihez hozzáér.
Fakó, szívből mondom neked,
ti épp egymáshoz illetek!
Meglásd, ő majd megért téged,
nem lelhetsz jobb feleséget.
Menj, áldásom frigyetekre,
üljetek föl kerekemre!”
Amint Fakó ezt meghallja,
nyomban felderül az arca,
s hiszi teljes bizonysággal,
békét kötött Fortunával.
Így hát Hiú Dicsfény előtt
letérdel, és megkéri őt.
Ám ezt is csavaros ésszel:
gyűrű s pap nélkül, bal kézzel,
kihirdetés nélkül teszi,
s feleségül őt így veszi.
Majd távozik új nejével,
s Fakó kezdi is nagy hévvel
szép Hiú Dicsfényt szolgálni:
nem győzi meginvitálni
komáit az esküvőre,
mert pompában és dőzsölve
akarja a nászt megülni.
Jönnek is, kezdenek gyűlni,
dugig telik a nagyterem,
s ahány szempár, önkéntelen
mind Hiú Dicsfényre tapad.
Ő élvezi, megmutogat
minden pompás, drága holmit,
s minden vendéget elbódít
ragyogó öltözetével.
Így mulattak egész éjjel,
s Hiú Dicsfény rokonsága
hamarosan barátságra
lépett Fakó háznépével,
s azóta sem váltak széjjel.
És Fakó imádta nejét,
szolgálta őt, s ha csak szerét
ejthette, vígan meghágta,
és így se szeri se száma
nem lett a sok kis Fakónak.

Vaskó Péter fordítása

FAUVEL/ FAKÓ egy Antikrisztust megszemélyesítő lószerű szörnyeteg. Nevének betűi hat, a korabeli világot hatalmában tartó bűn kezdőbetűit adják ki: hízelgés, fösvénység, aljasság, lelkiismeretlenség, irigység és feslettség.

Gervais du Bus: Roman de Fauvel (2.)

 

Luisa Castro: Anyám egy konzervgyárban dolgozik

Anyám egy konzervgyárban dolgozik.
Egyszer azt mondta anyám:
a szerelem egy szardínia pléhdobozban. Tudod te,
mit csinálnak a halakkal,
mielőtt beteszik őket a pléhdobozba?
Egyszer azt mondta anyám: a szerelem egy műalkotás
pléhdobozban.
Te lány,
tudod, honnan jössz? Onnan, ahol
a pléhdobozba szánt
kagylókat tenyésztik. A gyár mögül, ahol rohadnak
a kagylóhéjak
meg a halas ládák. Kibírhatatlan szag, meg a kékség,
amivel nincs mit kezdeni. Na, onnan jössz.
Ó!, mondtam erre én, akkor a tenger lánya vagyok.
Nem.
Egy szabadnapnak vagy a lánya.
Ó!, mondtam erre én,
az uzsonnaidő lánya vagyok.
Igen, ott hátul, csupa olyan holmi között, amivel nincs mit kezdeni.

/András Orsolya/