Címke: műfordítás

Ezra Pound: Canto XVII

Majd venyigék fakadnak ujjaimból
és a pollentől terhes méhek
donganak lomhán a tőkék közt:
…….Cip-cip-cirip – dorombolás,
és az ágakon álmos madarak.
…….ZAGREUS! IO ZAGREUS!
A mennyek első halvány-hasadtával
városok fészkelnek völgyeikbe,
és a tejtérdű istennő
vonul arra, mögötte tölgyerdő,
zöld lankák, fehér vadak
szökkennek köré;
És tovább, le a patak medréhez, estig egészen,
előttem sík víz,
……. fák szöknek a vízből,
márványtörzsek a nyugalomból,
át, a Palazzókon túl,
……. a nyugalomban,
fény, de nem a nap fénye.
……. ……. Krizopráz,
zöldtükrös a víz, és kéktükrös;
Tovább, a borostyánsziklák felé.
…….  ………… Köztük,
Nérea barlangja,
……. ő, mint egy kagyló íve hajolt,
és a hajót hangtalanul vonták be,
tengermunka szaga sincs,
Madár sem kiált, a hullámoknak sincs nesze,
Delfin sem csobban, a hullámoknak sincs nesze,
csak Nérea, a barlangjában,
……. mint egy kagyló íve, úgy hajolt
lágy sziklák közt,
……. zöld-szürke szirt a távolban,
itt, a borostyán szirtkapuk,
és a hullám
……. zöldtükre, kéktükre,
sófehér a barlang, és tündök-lila,
……. hűvös, porfirsima,
tenger-marta a szikla.
Sirálysikoly, delfincsobbanás sincs,
a homok, mint malachit, hideg sincs ott,
……. csak a naptalan fény.

 

Zagreus eteti párducait,
……. a fű sima, mint fényfestett dombokon.
És a mandulafák alatt istenek,
velük, choros nympharum.  Istenek,
Hermész és Athéné,
……. mint iránytű nyila,
közöttük, remegve –
Balra pedig a Faunok otthona,
……. sylva nympharum;
alacsony fák, a láp-cserjés,
……. őzsuta, szarvasgida
……. szökken át a rekettyén,
……. mint sárga közt a hervadt levél.
És a dombok vájt medrén
……. Memnónok nagy völgye.
Azon túl, a tenger, dűne fölé magasló csúcsok
és az éjtenger-hordta kavicsok.
Balra pedig ciprusok sora.
……. ……. ……. Hajó jött,
egy ember tartja útján,
peremről lógó lapáttal tereli, és így szól:
„              Ott, a márvány erdejében,
„              Sziklafák – a vízből –
„              a Sziklák lugasa –
„              márványlevél a levélre,
„              ezüst, acél az acélra,
„              ezüstcsőrök keresztezik egymást,
„              hajóorral szemben hajóorr,
„              kő, réteg a rétegen,
„              és aranyló gerendák fénylenek egy estéről.”
Borso, Cargmanola, a fortélyosak, i vitrei,
arra, egyszerre, újra meg újra,
az üvegnél gazdagabb vizek,
bronzarany, ezüstön folyó láng,
festékes tégelyek a fáklyafényben,
hajóorr alatt villanó hullám,
ezüstcsőrök keresztezik egymást.
…….Sziklafák, fehér és rózsafehér a homályban,
ciprusfa a tornyoknál,
…….és a hajó alatt az éjjeli sodrás.

„A sötétben az arany
maga köré gyűjti a fényt.” …

Hanyatt fekve az odúban, szederbokor félíve,
félszemmel a tengeren, a résen át,
szürke fény, Athénével.
Zothár és elefántjai, az arany ágyékkötő
és a szisztrum, rázza, rázza
…….táncosok csapata.
És Alétha, a part hajlatán,
szemei a tengeren
…….és kezében hínár,
sófehéren a habokkal.
Koré vonul a ragyogó réten,
szürkezöld por a fűszálak közt
„Ezért az óráért, Kirké testvére!”
Vállamra feküdt egy kéz,
és három napig láttam a napot, a nap bronz,
mint szökkenő oroszlán a homok felett,
és azon a napon,
és még három napon át, utána sosem,
ragyogás, mint Hermész ragyogása,
és elhajóztam oda,
…………………a sziklák városába,
tejfehér, a vizen,
ismert vizeken,
és a márvány fehér erdeje, ág hajlik ágra,
összefont lugasa a kőnek,
arra Borso, mikor kilőtték rá a szálkás nyilat,
Carmagnola, a két oszlop közt,
és Sigismundo, a Dalmát vész után.
Az alkonyat mint egy tücsök röpte.

 

Halmi Dávid fordítása

Nico Bleutge költeménye

az ablakban, az apró
szelet látómezőn: száradt festék
a padokon. alatta kemény,
repedezett föld, fűcsomók okkere, a vonat
lassan csúsztatja magát a sínen, házak
és oszlopok el, gumirakás, a pillantás
visszapattan, a gátat kutatja homok és rozsda után,
az ujjakon lakkmaradék, a vészfék
kócos fogantyúi a fül mögött, egyre csak
masszírozzák az ütemet a bőrbe. itt egész a határig
minden a gerinc ingadozásának
van alávetve, csiszolt kövek
egy kis láncon, fényképezőgépek és szemek
kattogása, amikor felnéznek. az ablak mögött
félénk pillantás követi tisztes távból
a szelet. majd ismét kerítés,
véd a homok ellen, por, eukaliptuszfák,
a ma renyhén fekszik két domb között,
felette a Nap békés, világos folt
a tájképen, mögötte valahol
ketyeg a tenger.

Csősz Gergő fordítása

Középkori japán versek a mulandóságról

Klasszikus japán versek a mulandóságról
az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1205)

 

Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1817.

 

Amikor egyszer a szokásosnál is megindítóbbnak látta, amint egy pók olyan múlékony hálót fon az alkonyatban, akár egy cérnaszál.                Hendzsó főszerzetes

 

Ahogyan a pók
hálót fon puszta légbe,
épp ugyanolyan:
lakályos, szép házban is
hány évet tölthetünk el?

 

Buddhista dalok, 1919. 

A Naniva-beli[1] Micu templomban, amikor nádlevelek susogását hallotta.                                                                                  Gjóki bódhiszattva

 

Nádak susognak
tengeráramok mentén,
s hullámok kelnek:
mint ők, bús világ vizén
vajon meddig lebegünk?

 

Buddhista dalok, 1972.

A Vimalakírti szútra[2] tíz hasonlatának[3] egyikét öntötte versbe, mely szerint: „Ez a lét olyan, akár az álom.”

Álom az álom?
Vagy a való az álom?
Bizony, nem tudom!
Ugyan milyen világban
ébredhetek rá vajon?

 

Fittler Áron fordításai

 

Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭)

816–890

A IX. század hat kiválónak értékelt költője, a hat költőóriás (rokkaszen, 六歌仙) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (良岑宗貞). Ninmjó császár (仁明天皇, uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt. A császár 850-ben bekövetkező halála után szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és ötletesség jellemző.

Gjóki (行基)

668–749

A japán buddhizmus egyik jelentős szerzetese, aki nem csupán rengeteg buddhista templom, hanem az ország infrastruktúrájának építésében is fontos szerepet vállalt. Kezdetben a narai Gangó templomban (Gangódzsi, 元興寺) tanította az embereket, majd vándor szerzetesként az országot járta, a nép pedig bódhiszattvaként tisztelte. Költőként kevésbé volt jelentős, csak néhány vakája ismert.

 

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív volt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is. Jelen költeménye is ezek közé tartozik, és bár nem tudni pontosan, feltehetően idős korában keletkezett.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] A korabeli Szeccu (摂津) tartományban található, a mai Ószaka város egy része.

[2] A Vimalakírti nirdesa szútra a mahajána buddhizmus egyik jelentős szövege, amelynek középpontjában egy betegágyon fekvő világi hívő, Vimalakírti Mandzsusrí (jap.: Mondzsu) bódhiszattvával folytatott párbeszéde áll.

[3] A Vimalakírti nirdesa szútra első kötetében található tíz hasonlat, amely az emberi lét üres voltát, illetve mulandóságát fejezi ki. Ezek egyike az itt szereplő álom.

 

 

Shakespeare: 40. szonett

Kedves, vidd szerelmeim, vidd el mind,
Többet birtokolsz-e, mint azelőtt?
Kedvesem, igaz szerelmed több nincs,
Enyém tiéd volt a többi előtt.

Ha szerelmemet szerelmemért elveszed,
Nem vádollak, hisz szerelmem a hasznod,
De hibád, ha ez öncsalásra vezet,
S mit megtagadsz, kéri makacs hajlamod.

Megbocsátom rablásod, nemes tolvajom,
Bár ellopod egész szegénységem,
Ám a szerelemnek nagyobb fájdalom
A gyűlöletnél saját sértése.

Kéjes báj, kiben minden romlás jelen,
Ölj dühvel, úgysem leszünk egymás ellen.

Enesey Diána

Stephen Chbosky: Egyszer sárga papírra zöld betűkkel

Vers Stephen Chbosky Egy különc srác feljegyzései c. könyvéből

Egyszer sárga papírra zöld betűkkel
egy verset írt a fiú
És a címe az volt „Csonti”, mert ez volt a kutyája neve
És erről szólt az egész
És a tanára ötöst adott neki
és egy pirospontot
És az anyja kitette a hűtőre
és felolvasta a nagynéniknek
Ez volt az év, amikor Tracy atya
elvitte a gyerekeket állatkertbe
És hagyta, hogy énekeljenek a buszon
És megszületett a kishúga
icipici lábujjakkal és haj nélkül
És az anyja meg az apja sokat csókolóztak
És a lány a sarki házból egy
Valentin-napi kártyát küldött X-ekkel
és meg kellett kérdeznie az apját, hogy az X-ek mit jelentenek
És az apja mindig betakargatta este
És mindig ott volt, hogy megtegye

 

Egyszer fehér papírra kék betűkkel
egy verset írt a fiú
És a címe az volt „Ősz”
mert ez volt az évszak neve
És erről szólt az egész
És a tanára ötöst adott neki
és megkérte, hogy fogalmazzon érthetőbben
És az anyja sosem tette ki a hűtőre
mert frissen volt festve
És a gyerekek azt mondták neki,
hogy Tracy atya szivarozott
és csikkeket hagyott az imapadokon
És néha utánuk égett nyomok maradtak
Ez volt az év, amikor a húga szemüveget kapott
vastag lencsékkel és fekete kerettel
És a lány a sarki házból kinevette,
amikor megkérte, hogy menjenek el a Mikuláshoz
És a gyerekek elmondták, miért
csókolózott sokat az anyja meg az apja
És az apja sosem takargatta be este
És az apja mérges lett,
amikor sírva kérte, hogy tegye meg

 

Egyszer füzetéből kitépett papírra
egy verset írt a fiú
És a címe az volt „Ártatlanság: Egy kérdés”
mert ez volt a kérdés a csajával kapcsolatban
És erről szólt az egész
És a tanára ötöst adott neki
és furán szemügyre vette
És az anyja sosem tette ki a hűtőre
mert sosem mutatta meg neki
Ez volt az év, amikor Tracy atya meghalt
És elfelejtette, hogy is volt
a Hiszekegy vége
És rajtakapta a húgát
smárolni a hátsó verandán
És az anyja meg az apja sosem csókolóztak
sőt nem is beszéltek
És a lány a sarki házból
túl sok sminket viselt
Amitől köhögnie kellett, mikor megcsókolta,
de azért megcsókolta,
mert ezt kellett tennie
És hajnali háromkor betakarta magát,
az apja hangosan horkolt

 

Ezért barna papírzacskó hátuljára
megpróbálkozott még egy verssel
És a címe az volt „Rohadtul Semmi”
Mert tényleg erről szólt az egész
És ötöst adott magának
és egy-egy vágást mindkét átkozott csuklóján
És kitette a fürdőszoba ajtajára,
mert ezúttal nem gondolta,
hogy elérne a konyháig.

Fábián Lilla fordítása

Illusztráció: Paul Klee

Seán Hewitt: Falevelek

Az erdőnek a földből sarjadó
fájdalom alakjai. Mert súlyuk alatt

recsegnek-ropognak.
Minden egyes fának az oltárideje.

A tölgynek olyan, aminek minden
görcse megőrzi a lecsendesedett víztányért.

Miként az ezüst vízfelszín tartja
szemmel a mennyboltot.

Olyan, akár a mennybolt tengelye,
akár a szunnyadó szélcsavar,

miközben a hold nyughatatlan figyel.
Minden lehulló levél kelepcébe zárja a fényt.

Még az élet delejekor is érdemes élni,
csak, hogy kezünkben tartsuk.

Nagypál István fordítása