műfordítás címkével jelölt bejegyzések

06_30

Szórjatok magot madárkám elébe

 

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

Ez az én madárkám színtiszta szépség,
mint kisoroszlán, csupa tűz, merészség;
piktor nem föst olyat, se semmi készség,
mint a nyakán a szép borzas sörénye.

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

A madárkám fészket keresve néz szét,
ha keresi, meg is találja fészkét,
ha benne van, ott is maradna végképp,
és ha kiszáll, letöpped kicsikére.

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

Nem bánja ő, hogy milyen az a fészek,
benn fülledtség avagy penész tenyészhet;
kedves a harc ennek a kis vitéznek,
kedves neki, beront a közepébe.

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

Ha bajvívásra megy fölfegyverezve,
nézi, kinek van incselkedni kedve;
játszva verik ki, úgy ül a nyeregbe,
és könnyet ont a harcból visszatérve.

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

A madárkám igen jól van nevelve,
elsősorban a hölgyeké figyelme,
föláll előttük sisakot emelve,
ügyet se vetvén fagyra, napsütésre.

Szórjatok magot madárkám elébe,
asszonyok, lányok, Isten szent nevére.

 

Ismeretlen itáliai szerző

Havasi Attila fordítása

Illusztráció: Andrea Mantegna

 

Vladamir_Kush-Atlas_of_Wander

Charles Bukowski: Egy miniszoknyás lány a Bibliát olvassa az ablakom előtt

Vasárnap, egy grapefruitot
eszek, egyház túloldalt, az Orosz
Ortodox
nyugatnak.

barnabőrű
a keleti fajtából,
nagy barna szemek néznek fel a Bibliából,
majd vissza. egy kis piros és fekete
Biblia, és ahogy olvassa,
a lábai csak mozognak, mozognak,
egy lassú, ritmusos táncot lejt, ahogy
a Bibliát olvassa…

hosszú, arany fülbevalók;
2 arany karkötő mindkét karon,
és ez egy miniruha, gondolom én,
az anyag körülöleli testét,
a legfinomabb lenszálakból van az anyag,
köröz erre, így, aztán arra,
hosszú, aranyló lábai felhevülnek a napon…

nincs menekülés a lényétől
nincs vágy, hogy…

a rádió szimfonikus zenét játszik,
amit ő nem hallhat,
de mozdulatai tökéletesen illeszkednek
a szimfónia
ritmusára…

barna bőrű, barna bőrű
ő Istenről olvas.
én Isten vagyok.

                                   Farkas Kristóf Liliom fordítása

Illusztráció: Vladimir Kush

 

 

Efflorescence,_Paul_Klee,_1937,_oil_and_pencil_on_cardboard_(detail)_-_Phillips_Collection_-_DSC04916

Czesław Miłosz: Ajándék

Boldog volt a nap.
Oszlott hamar a köd, dolgozgattam a kertben.
A loncvirág fölött kolibrik lebegtek.
Nem volt java a földnek, ami hiányzott volna.
Nem tudtam senkiről, aki irigylésre méltó.
Gyötrelmeimet a felejtés takarta.
Nem szégyelltem, hogy nem vagyok több a többieknél.
Testem fájdalma eltűnt.
Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.

 

Botár Attila fordítása

Illusztráció: Paul Klee

Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.

Anselm Kiefer

Paul Celan költeménye

VILÁGOS KÖVEK
suhannak a levegőn át: ragyogó-
fehérek, fény-
hozók.

Nem akarnak
lezuhanni, a mélybe csapódni,
egymásba ütközve találkozni.
Emelkednek, fel-
nyílnak, mint a ritkás
vadrózsasövény, úgy hasadnak fel,
kitárulkoznak,
és feléd
lebegnek, te csendesem,
te igazam –

Látlak, amint leszeded virágaikat az én
új, az én
akárki-kezeimmel, és összegyűjtöd mindet
a megint-világosság korsójába:
hogy ne kelljen
senkinek sírni, semmit megnevezni.

(Die Niemandsrose, 1963)

 

András Orsolya fordítása

Illusztráció: Anselm Kiefer

rembrandt-heimkehr des verlorenen Sohns

Rainer Maria Rilke: A tékozló fiú távozása

Elhagyni most minden kuszává szőttet,
a hozzánk nőttet, mi mégsem a miénk,
mi, mint a víz öreg kutaknak mélyén,
gyűrűzve gyűri tükrén a képeket;
kívül kerülni a sűrű bozóton,
hol ránk kapaszkodnak a hű tövisek;
elmenni, és azt, és azokat,
akiket a mindennap-nézéstől
már látni is alig lehetett, figyelni
most szelíd, békülő szemekkel,
egészen közelről, és mintha legelőször;
megsejteni, hogy saját szenvedésünk,
mibe a gyerekkor merült, mindenkié,
s fölöttünk is szállt csak, mint a szél –:
menni mégis, kitépni kézből a kezet,
mintha seb nyomán a gyógyulást szakítnánk,
elhagyni mindent, menni: merre? Tudhatatlan
tájra, mostoha országba, mi tetteink mögé
közömbös díszletnek szegődik (kertje a fala is lehet),
és menni: miért? Mert valami űz, kívül vagy belülről,
mert nincs türelmünk, és várásunk sötét,
és az érthetetlen elvette eszünk –

Magunkra venni mindezt, és hiába érni
bármihez: ha tartottuk is, kezünkből kihull,
egyedül halunk meg, magyarázatlanul –

Az új élet ajtaja akar így kinyílni?

(Neue Gedichte, 1907)

 András Orsolya fordítása

 

Havasi

Francisco de Quevedo szonettjei

 

A végső árnyék, szememet lezárva…

A végső árnyék, szememet lezárva,
napot, világot tőlem elvehet,
s eloldozhatja izzó lelkemet,
melynek az a perc lesz vigasztalása,

de a túlparton sem huny majd ki lángja,
s emléke annak, ahol szenvedett:
átússza égve a hűvös vizet,
a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

Lélek, mely istenben sem volt szabad,
vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,
velő, mely táplált büszke lángokat:

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;
salak lesz mind, de szenvedő salak,
por, de még porként is szeretni fognak.

 

Egy orr

Volt egy ember: egy orrhoz volt csatolva,
mely több volt, mint orr: győzedelmi zászló,
hatalmas fárosz, messzire sugárzó,
felettébb szőrös, óriás uborka,

szakállas kardhal, töprengő retorta,
szilaj elefánt, hanyattfekve párzó;
nazálisabb, mint Ovidius Naso,
rossz helyre tett gigantikus napóra;

vezérlő gálya a nagy Armadában,
orr, melyhez Egyiptom gúlái: morzsák,
az Orr Tizenkét Törzse egymagában;

orr-abszolútum, mit nem bír le kórság,
orrnagy, táborrnok az orrok hadában,
a Hatalom, a Dicsőség s az Orrság.

Havasi Attila fordításai

Illusztráció: Jules Roman – Francesco Penni: Tenture de Scipion: La Bataille de Zama (Louvre)