Fittler Áron összes bejegyzése

Az egyetemet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-japán szakon végeztem, a PhD-képzést az Ószaka Egyetemen, Japánban. Jelenleg is Ószakában és környékén tevékenykedem, klasszikus japán irodalmat oktatok és kutatok. Műfordítással egyetemi éveim óta foglalkozom. Eleinte modern japán novellákkal próbálkoztam, azonban évek óta szinte kizárólag a számomra legkedvesebb időszak, a VIII–XIII. század japán irodalmának alkotásait igyekszem megismertetni a magyar olvasókkal. Eddig a Napút és az Új Forrás lapjain jelentek meg klasszikus japán versfordításaim, 2018-ban pedig napvilágot látott első könyvméretű fordításom, a XI. századi Szugavara no Takaszue lánya önéletírása, a Szarasina napló.

A Szakanoue-beli Ótomo-lány vakái (2.) (Japán, VIII. század)

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány hat[1] verse

 

Csakis én vagyok,
aki igazán szeret.
Hogy te, kedvesem,
azt mondod, szeretsz engem:
üres nyugtató szavak!

Nem gondolok rád –
mondtam, de mégis, akár
bíborszilvaszín,[2]
milyen könnyen változnak
szívem érzeményei!

Csak rád gondolok,
pedig hiábavaló,
jól tudom, mégis
mint lehet, hogy ily nagyon
szeretlek változatlan?

(Tízezer levél gyűjteménye, Negyedik kötet, Versváltások, 656–658.)

 

Fittler Áron fordításai

A Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女)

VIII. század. Japán első fennmaradt vaka-antológiájában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) a legtöbb verssel (84 vakával) szereplő költőnő. Utónevét nem ismerjük, Szakanoue a lakhelye volt az akkori főváros, Nara keleti részén. Korának egyik legjelentősebb verselője, a neves költőnemzetségnek számító Ótomo családból származik. Féltestvére, Ótomo no Tabito (大伴旅人) a kor egyik legnagyobbja, valamint két lányának is fennmaradtak vakái. Tabito feleségének halála után a Japán déli részén lévő Dazaifu nevű hivatal központjába utazik, amelynek Tabito volt az első rangú kormányzója, és ahol jelentős irodalmi élet zajlott a vezetése alatt. A költőnő ekkor vette át az Ótomo család irányítását, és nagy szerepe volt Tabito fia, Ótomo no Jakamocsi (大伴家持) nevelésében. Jakamocsi ugyancsak központi alakja a kor költésztének: a hagyomány szerint ő a Tízezer levél gyűjteményének főszerkesztője. Szakanoue ezen kívül egy időben jelentős irodalmi szalont szervezett, ahol a VIII. század közepének több más jelentős költője is elindult karrierje útján. Noha többször volt férjnél, szerelmes verseinek jelentős része nem valódi szerelmes költemény, hanem – ahogyan feltehetően az itt szereplő három vaka is – fiktív szerepvers, illetve találni példát lányai vagy más hozzátartozói helyett komponált művekre is. Ezen kívül olyan költeményeket is szerzett, amelyekben a szerelmes versek kifejezésrendszerével fejez ki rokoni, illetve baráti érzéseket.

 

 

 

A borítókép a fordító felvétele

[1] Most az első hármat közöljük.

[2] Halvány bíborszínű ruhafesték, amely könnyen kifakul. Ezt egy alacsony, bokorszerű szilvafajtából (klasszikus japán: hanezu (はねず), latin: Prunus japonica v. Cerasus japonica) nyerik, amely koranyáron ilyen színű virágokat hoz.

A Szakanoue-beli Ótomo-lány vakái (Japán, VIII. század)

A Szakanoue-beli Ótomo-lány egy verse, amelyet télen, a tizenegyedik hónapban költött, amikor hazaindult az első rangú kormányzó házából,[1] és útközben átkelt a Cukusi no micsi no kucsi tartománybeli Munakata járásban lévő Vigasz-hegyen.[2]

 

Ónamucsi
és Szukunahikona[3]istenek hajdan,
bizony, ők nevezték el,
de csak nevét
mondják Vigasz-hegynek, hisz
szerelmes szívem
ezernyi bánatából
egyet sem vigasztal meg! 

 

Ugyancsak a Szakanoue-beli Ótomo-lány egy verse,
amelyet akkor költött, amikor a főváros felé,
a tengeri utazás közben kagylókat látott a parton.

 

Ha kedvesemért
epedek, csak gyötrődöm.
Ha most ráérnék,
megkeresném s elvinném
vágyfeledés kagylóját.[4]

 

(Tízezer levél gyűjteménye, Hatodik kötet, Vegyes témájú dalok, 963–964.)

A Szakanoue-beli Ótomo-lány egy verse.

 

Mint nyári rétnek
sűrűjében virító
lányliliomról,[5]epedő szívemről sem
tud ő. Mily gyötrő érzés!

 

(Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Nyári versváltások, 1500.)

 

Fittler Áron fordításai

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女)

VIII. század. Japán első fennmaradt vaka-antológiájában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) a legtöbb verssel (84 vakával) szereplő költőnő. Utónevét nem ismerjük, Szakanoue a lakhelye volt az akkori főváros, Nara keleti részén. Korának egyik legjelentősebb verselője, a neves költőnemzetségnek számító Ótomo családból származik. Féltestvére, Ótomo no Tabito (大伴旅人) a kor egyik legnagyobbja, valamint két lányának is fennmaradtak vakái. Tabito feleségének halála után a Japán déli részén lévő Dazaifu központjába utazik, amelynek Tabito volt az első rangú kormányzója, és ahol jelentős irodalmi élet zajlott a vezetése alatt. A költőnő ekkor vette át az Ótomo család irányítását, és nagy szerepe volt Tabito fia, Ótomo no Jakamocsi (大伴家持) nevelésében. Jakamocsi ugyancsak központi alakja a kor költésztének: a hagyomány szerint ő a Tízezer levél gyűjteményének főszerkesztője. Szakanoue ezen kívül egy időben jelentős irodalmi szalont szervezett, ahol a VIII. század közepének több más jelentős költője is elindult karrierje útján. Noha többször volt férjnél, szerelmes verseinek jelentős része nem valódi szerelmes költemény, hanem – ahogyan az itt szereplő három vaka is – fiktív szerepvers, illetve találni példát lányai vagy más hozzátartozói helyett komponált művekre is. Olyan költeményeket is szerzett, amelyekben a szerelmes versek kifejezésrendszerével fejez ki rokoni, illetve baráti érzéseket.

Borítókép: 19. századi japán festett kagyló (a fordító tulajdona)

[1] A költőnő féltestvére, Ótomo no Tabito a dél-japáni Kjúsú szigetet irányító Dazaifu (大宰府) nevű hivatal első rangú kormányzója (szocsi, 帥) volt. Egy ideig a költőnő is ott tartózkodott, onnan utazott haza az akkori fővárosba, Heidzsókjóba (平城京, a mai Nara város). Csikuzen (筑前) tartomány (a mai Fukuoka prefektúra nyugati része), ahol a Dazaifu központja volt, nagyjából 620 km-re található Heidzsókjótól.

[2] Nagojama (名児山). Csikuzen tartományban található (Cukusi no micsi no kucsi Csikuzen tartomány akkori megnevezése). Nevéről a ‘megnyugtat’ jelentésű „nagu” (慰ぐ) igére lehet asszociálni.

[3] A japán ősvallás, a sintó istenei. Ónamucsi (大汝), ismertebb nevén Ókuninusi (大国主) elsősorban a földművelés istene, illetve az ország egyik alapítója és kormányzója a monda szerint. Szukunahikona (少彦名) Ónamucsit segítette az ország megalapításában és kormányzásában. Itt is ebben a vonatkozásban említi őket a költőnő.

[4] Feltehetően egy kéthéjú kagyló fél héja. Minden bizonnyal élt akkoriban egy közhiedelem, miszerint ha valaki talál egy ilyet, elfelejti a szerelmi bánatot.

[5] A tűzliliomhoz hasonló, de kisebb piros virágú liliomféle (jap.: himejuri (姫百合), lat.: Lilium concolor).

Isze no Taifu versei

 

 Eisó ötödik évének[1] hatodik hó ötödik napján a Júsi hercegnő udvarában rendezett dalversenyen költötte.                                                        Isze no Taifu

 

Hallottalak is,
és mégsem hallottalak,
oh, kakukkmadár!
Összezavarja szívem
éjjeli rikkantásod![2]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Nyári dalok, 188.)

 

Egy férfi helyett[3] költötte, aki egy hölgyhöz járt.                    Isze no Taifu

Hisz csak kivárni,
amíg ma bealkonyul,
oly hosszú nekem!
Mint lehetett, hogy eddig
végig csak gondoltam rád?

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
második kötete, 670.)

 

Akkor költötte, amikor Takasina no Narinobu[4] Isijamába[5] zarándokolt, és régóta nem adott hírt magáról.                                                                      Isze no Taifu

 

Egy szem algát is
Találkozás tavában
alig lelni tán!
Fújjon hozzám legalább
Siga-öbölből a szél![6]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
harmadik kötete, 717.)

 

Fittler Áron fordításai

Isze no Taifu (伊勢大輔)

A XI. század jelentős udvarhölgyköltője. Költő családból származott: nagyapja Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣), Jaszuszuke herceg anyja (Jaszuszuke-ó no haha, 康資王母) néven ismert lánya pedig ugyancsak ismert költőnő. Isze no Taifu feltehetően 1007 körül állt Icsidzsó császár felesége, Sósi császárné szolgálatába. Később több császár idején volt aktív tagja az udvar irodalmi életének, 1032-től több költői versenyen is részt vett. 1060 után buddhista szerzetesnőként visszavonult az udvartól.

[1] 1050 a japán időszámítás szerint.

[2] Az itt szereplő kakukk a kis kakukk (Cuculus poliocephalus) nevű éles hangú madár, amely a nyári vakák egyik meghatározó tájeleme. Mindig késő éjjel hallható, ám igen ritkán, mivel többnyire nem marad meg egy helyen, hanem nagy területeket repül be. Erre utal a költőnő jelen versében.

[3] Gyakran előfordult, hogy valaki megkért egy tehetséges költőt, komponálja meg helyette a szerelmének elküldeni kívánt vakát.

[4] 高階成順. Isze no Taifu férje.

[5] Az akkori főváros, Heiankjó keleti szomszédságában, Ómi tartományban (ma Siga prefektúra) lévő buddhista Isijama templom (Isijamadera, 石山寺).

[6] A versben többértelmű kifejezések segítségével fest le a költőnő egy tájképet és ad hangot elégedetlenségének, amiért nem találkozhat férjével. A Találkozás tava (Ómi no umi, 近江の湖) mai nevén Biva-tó (Japán legnagyobb tava, ld. a borítóképen), az Isijama templom ennek közelében található. Az Ómi név magában foglalja a találkozik jelentésű „au” igét, az első egységben (sorban) pedig a mirume nevű algaféle neve jelenti azt is, hogy lehetőség a találkozásra. A Siga-öböl a Biva-tó egyik öble a Heiankjóból az Isijama templomba vezető zarándokút közelében.

(A borítókép a fordító felvétele)

Japán szerelmes versek a VIII. századból

 

 Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Tavaszi versváltások, 1450.

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány egy verse

Úgy összeszorul,
sajog a szívem, mikor
tavaszi pára
gomolyog mindenfelé,
s szerelmemnek gátja nincs!


Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Tavaszi versváltások, 1456–1457.

Fudzsivara no Hirocugu[1] egy verse, melyet akkor költött, amikor cseresznyevirágokat küldött egy lánynak.

E virágoknak
egyetlenegy ágában
száz meg százféle
szerelmes szó rejtőzik.
Ne hagyd hát kárba veszni!

A lány egy verse, melyben válaszolt.

 E virágoknak
egyetlenegy ága a
száz meg százféle
szerelmes szót nem bírta,
nem azért tört le vajon?

Fittler Áron fordításai

 

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女)

VIII. század. Japán első vaka-antológiájában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) a legtöbb verssel (84 vakával) szereplő költőnő. Utónevét nem ismerjük, Szakanoue a lakhelye volt az akkori főváros, Nara keleti részén. Korának egyik legjelentősebb verselője, a neves költőnemzetségnek számító Ótomo családból származik. Féltestvére, Ótomo no Tabito (大伴旅人) a kor egyik legnagyobbja, valamint két lányának is fennmaradtak vakái. Tabito feleségének halála után a Japán déli részén lévő Dazaifu tartományba utazik, amelynek Tabito volt a kormányzója, és ahol jelentős irodalmi élet zajlott a vezetése alatt. Szakanoue ekkor vette át az Ótomo család irányítását, és nagy szerepe volt Tabito fia, Ótomo no Jakamocsi (大伴家持) nevelésében. Jakamocsi ugyancsak központi alakja a kor költésztének: a hagyomány szerint ő a Tízezer levél gyűjteményének főszerkesztője. Szakanoue ezen kívül egy időben jelentős irodalmi szalont szervezett, ahol a VIII. század közepének több más jelentős költője is elindult karrierje útján. Noha többször volt férjnél, szerelmes verseinek nagy része nem valódi szerelmes költemény, hanem annak kifejezésrendszerével rokoni, illetve baráti érzéseket fejeznek ki.

(A borítókép a fordító felvétele.)

[1] 藤原広嗣. ?–740. Ez az egy verse szerepel a Tízezer levél gyűjteményében.

Japán szerelmes versek a IX. századból

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok negyedik kötete, 708.

 Téma nélkül                                                              Ismeretlen szerző

 

Szumai halász
szítja sópárlók tüzét.[1]
Zord szélfúvásban,
lám, a füstje arra száll,
merre nem is gondolná![2]

 

Dalok későbbi gyűjteménye (951)
Szerelmes dalok második kötete, 647–648.

 

Téma nélkül.                                                           Taira no Szadafumi

Tán csak én izzok,
s tűnök a messzeségbe?
Örökös hévvel,
oh, mégsem lángolhatok:
akár a Fudzsi orma.[3]

 

Így válaszolt:                                                          Dajka a Ki családból

Mint Fudzsi orma,
még ha örökkön égsz is,
ugyan mit tegyek?
Eloltani nem tudom
tüzed, hisz víz nem vagyok.

Fittler Áron fordításai

Taira no Szadafumi (Taira no Sadafumi)

?–923

A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, Heichū monogatari) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.

 

Dajka a Ki családból (Ki no menoto)

  1. századi költőnő, eredeti nevén Ki no Zensi. Józei császár (uralk. 876–884) dajkája volt.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Szuma a mai Kóbe város egy része, itt található egy hires tengerpart. A klasszikus japán vaka-költészetben – jelen vershez hasonlóan – gyakran szerepelnek az itteni sólepárló kemencék, amelyekben a sós víz lepárlásával nyertek sót. A kemencék izzó tüze a szerelmi lángolást, illetve az a miatti fájdalmat, szenvedést jelképezi.

[2] A sópárló kemence füstje itt azt a személyt jelképezi, aki iránt a (feltehetően női) lírai én (a versben szumai halász) gyengéd érzéseket táplál. Ahogyan a szélben a füst kiszámíthatatlan irányba száll, úgy a lírai én által kedvelt személy is váratlanul választott valaki mást.

[3] A Fudzsi-hegy a IX–X. században aktív vulkán volt, azaz tűz égett benne, amely nem volt látható, csupán a füstje. Ennek megfelelően Japán legmagasabb hegye a korabeli szerelmes versekben a titkolt, máskor a visszafojtott, be nem teljesülő szerelem érzésének szimbóluma volt, és ez az asszociáció kapcsolódott hozzá. Gyakran – ahogyan ebben a vakában is – az ’érzés’, ’vágy’ vagy ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” szó magában foglalja a vulkánhoz kapcsolódó tűz (hi) szót. Jelen versváltás második vakájában, a hölgy válaszában továbbá az utolsó két sor tűzhöz kapcsolódó motívumával a költőnő arra céloz, hogy még nem is találkoztak, és erre nem is kerülhet sor.

Sokusi hercegnő vakái

Ezer év dalainak gyűjteménye (1188?)
Szerelmes dalok első kötete, 677.
 

Szerelmes dalként, amikor száz verset költött.           Sokusi hercegnő

 

Mily reménytelen!
Nem tudom, párnám hogy áll,[1]midőn szendergek,
s halványan, céltalanul
bolyongok álmok útján.

  

Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (1205)
Tavaszi dalok első kötete, 3.

 

Tavaszi dalként, amikor száz verssel tisztelgett a császárnak.
Sokusi hercegnő

 

Mélyek a hegyek:
nem is tudni, tavasz van.
Fenyőajtóra[2]néha-néha rácseppen
olvadó hó vízgyöngye!

Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (1205)
Őszi dalok második kötete, 484.

 

[„Ruhaütés”[3] témában.]                     Sokusi hercegnő

Ezer ütése
mángorlónak,[4] zajára
felriadok hát,
búval bélelt ruhámon
szétpattan a sok harmat![5]

 

Fittler Áron fordításai

Sokusi hercegnő (Sokusi naisinnó, 式子内親王)

1149–1201

Gosirakava császár (後白河天皇, 1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, 斎院) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, mestere a kor egyik legjelentősebb vaka-költője és -kritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) volt. Életének utolsó éveiben császári családból származó nőként rendkívül aktívan vett részt a közösségi költészetben: több meghatározott számú versciklus és más megadott témákra költött vakák komponálására kérték fel. Később buddhista szerzetesnő lett. Az Ezer év dalainak gyűjteményétől kezdve csaknem száz vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

(A borítókép a fordító felvétele.)

[1] A korabeli közhiedelem szerint a párna megfelelő helyzetének vagy irányának köszönhetően az illető álmában találkozhat kedvesével. A költőnő továbbá a 905-ben elkészült Régi és új dalok gyűjteményében szereplő következő verset idézi:

Minden este, hogy
merre állítsam párnám,
sohasem tudom.
Miként volt az éjjelen,
mikor láttam álmomban?

(Szerelmes dalok első kötete, 516., ismeretlen költő)

A régebbi korok vakáinak ilyen módon történő idézését honkadorinak (本歌取り) hívják, és a XII. századtól kezdve népszerű retorikai eszköz.

[2] Az emberlakta vidéktől távoli hegyi kunyhóra utal. Jelen vers továbbá egy megadott témára komponált tájleíró költemény, tehát nem Sokusi hercegnő személyes élményét énekli meg.

[3] A ruhát deszkára helyezve mángorlószerű eszközzel ütik, így puhítják és fényesítik, illetve simítják ki annak ráncait. A vaka-költők előszeretettel énekelték meg késő őszi életképként, de megtalálható a kínai költészetben is.

[4] A hires VIII–IX. századi kínai költő, Po Csü-ji (白居易) Éjjeli ruhaütés hangja című versét idézi.

Ki tudja, kinek hitvese, egy asszony urát várván ősszel üti a vásznat. Fagyos a hold, metsző a szél, szomorú a mángorló hangja,
nyolcadhó, kilencedhó éjjele oly hosszú,
ezerszer, tízezerszer hangzik szüntelen.

[5] A harmat a könny metaforája a vaka-költészetben. A „szétpattan” ige továbbá szemantikailag kapcsolódik az első egység (sor) „ütés” szavához.