Akazome Emon
(Japán, X–XI. század)

Egy paravánképhez költötte, melyen egy nő mereng a hóesésben.         Akazome Emon

Jön tán a tavasz?
Felkeres tán valaki?
Várok, csak várok,
míg elnézem ma reggel
hegyek közt a havazást.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Téli dalok, 410.)

Akkor költötte, amikor megszületett Maszafusza[1],
és csecsemőruhát varrt neki.

Akazome Emon

Fellegek fölé
ahogy felemelkedik,
szeretném látni,
a daru tollruhája
midőn sok évet megél![2]

Ugyanő születése utáni hetedik estén[3] költötte.

Míg ezer évért
imádkozom, szívemben
hűvös fuvallat.
Lám, családunk sohasem
szűnő szele fújdogál![4]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Gratulációk költeményei, 438–439.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a szintén híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Óe no Maszafusza (大江匡房, 1041–1111), Akazome Emon és Óe no Maszahira dédunokája. A XI–XII. század fordulójának egyik legnagyobb tudósa, politikusa és költője. Egyaránt komponált vakákat és kínai verseket, de buddhista prédikációkat és más buddhita szövegeket is írt, valamint Óe no Maszafusza történetei (Gódansó, 江談抄) címen egy anekdotagyűjteményt is összeállított.

[2] A fellegek fölé felemelkedik kifejezés arra utal, hogy a császári udvarba kerülve bejut az Udvari Nemesek Csarnokába (Tendzsó no Ma, 殿上の間), amely azt jelentette, hogy az illető magas pozíciót kapott és elismerték munkáját, tehetségét. A költőnő tehát dédunokája leendő fényes udvari karrierjét reméli. Ez később meg is valósult: Maszafusza nemcsak jeles tagja volt irodalmi életének és közéletének, de három trónörököst is oktatott, amelyre addig nem volt példa. A „tollruha” a csecsemőruhára utal.

[3] Egy gyermek születése utáni harmadik, ötödik, hetedik és kilencedik nap estéjén ünnepséget rendeztek.

[4] A család szele (ie no kaze, 家の風vagy kafú, 家風) egy család nemzedékről nemzedékre hagyományozódó szokásrendjét jelenti, de – mivel a korabeli Japánban az egyes családok valamilyen tudomány vagy művészet specialistái is voltak – jelenti az adott család tudományát, művészeti stílusát is. Az Óe család tagjai a kínai irodalom specialistái voltak.

Amikor Takacsika[1] Izumi-beli megbízatása[2] lejárt, a hazaúton nagyon megbetegedett, mire egyesek azt mondták, ez Szumijosi[3] istenének átka, ezért Akazome Emon gyolcs áldozatot[4] ajánlott fel az istennek, amire ezt a verset írta.  

Akazome Emon

Régóta hiszek,
Szumijosi istene!
Tűlevelek közt
fénylő csodajeledet
ezúttal, ó, mutasd meg![5]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Vegyes témájú dalok negyedik kötete, 1069.)

Mivel a hölgynek, aki dajkának jelentkezett hozzájuk, kevés volt a teje, ezt a verset költötte.

                                                                       Óe no Maszahira

Mily sajnálatos,
hogy bár oly igen kevés
tudásnak teje,[6]
mégis egy tudós házba
akar dajkának jönni!

Így válaszolt.

                                                                       Akazome Emon

Nincs hát mit tenni,
japános érzései[7]ha elég mélyek,
csak azért küldjük el őt,
mert kevés tudás teje.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Vegyes témájú dalok hatodik kötete, Szatirikus dalok, 1217–1218.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a Szumijosi szentély a Gendzsi regényének Gendzsi tíz kötetben (Dzsúdzsó Gendzsi, 十帖源氏) című XVII. századi tartalmi összefoglalójában (a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet (Kokubungaku Kenkjú Sirjókan, 国文学研究資料館) digitalis adatbázisának Hacukari-gyűjteményében (Hacukari Bunko, 初雁文庫) található 1661-ben kiadott változat: https://kokusho.nijl.ac.jp/biblio/200003385/118?ln=ja).

[1] Óe no Takacsika (大江挙周). Akazome Emon és Óe no Maszahira fia.

[2] Izumi tartomány a mai Ószaka prefektúra deli fele. Óe no Takacsika egy időben itt volt tartományi kormányzó.

[3] A mai Ószaka város deli részén található Szumijosi szentély (Szumijosi taisa, 住吉大社) istene.

[4] Mitegura (幣). Bambuszrúdra tűzött, fehér papírból készült áldozati tárgy a japán ősvallásban.

[5] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezéseket találunk. A „most először” jelentésű, jelen versben inkább nyomatékosító funkciójú „mazu” (まづ) szó hasonló alakú a Szumijosi meghatározó tájelemének számító fenyőt jelentő „macu” (松) szóval. Ezen kívül a „kono tabi” egyaránt jelenti azt, hogy „ez alkalommal” (この度), illetve azt, hogy „ezen az úton” (この旅).

[6] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk. A „csi” egyaránt jelenti az anyatejet (乳) és a tudást, bölcsességet (智).

[7] Mivel a tudás annak idején elsősorban a kínai tudományokban való jártasságot jelentette, a japános (hazafias) érzések ezzel alkotnak ellentétet a versben.

Téma nélkül.

a Császári Belső Titkárság első rangú vezetője, Tomohira herceg

Gyorsan fúj a szél,
nádlevelekre ülő
sok-sok harmatcsepp
később vagy előbb lehull:
mily mulandó is a lét![1]

                        Szemimaru

Őszi szelektől
meghajló sáslevelek
végein ülő
hófehér harmatcseppek:
épp ily illékony létünk!

E világunkbaní
akár így élsz, akár úgy,
semmi különbség.
Palota, szalmakunyhó:
nem tudni, meddig állnak.

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1849–1851.)

Fittler Áron fordításai

Tomohira herceg (Tomohira sinnó, 具平親王)

964–1009

Murakami császár (Murakami tennó, 村上天皇, 926–967) fia. Sokoldalú tehetség volt: vakák komponálása mellett kora kínai nyelvű költészetének egyik meghatározó alakja, de a kalligráfiában és a hangszeres zenében is jeleskedett, ezen kívül többek között az orvostudományban is jártas volt. Vakáinak nyelvezete és retorikája egyszerű, letisztult, sok köztük a rögtönzött költemény.

Szemimaru (蝉丸)

A IX. század második felében élt. Életéről keveset tudni, viszont annál több legenda maradt fenn vele kapcsolatban. A hagyomány szerint vak biva-lantjátékos (biva hósi, 琵琶法師) volt, és az akkori főváros, Heiankjó keleti határának számító Találkozások hágójánál (Ószaka no szeki, 逢坂の関) élt. A XIII. századtól a vak biva-lantjátékosok elődjének és istenének tekintik.

[1] A negyedik sor a IX. századi vakaköltő, Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭) híres versét idézi.

Levélen harmat,
füvek-fák tövén vízcsepp:
tán a világnak
mutatják meg, milyen az,
később vagy előbb múlni?

(Japán és kínai versek gyűjteménye, Mulandóság, 798.)

Klasszikus japán versek a mulandóságról az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1.)

(Japán, 1205–1210)

Vers a mulandóságról, melyet akkor komponált,
amikor száz költeményt ajánlott fel
Szutoku visszavonult császárnak.

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

Ha a világról
elgondolkozom, s mélán
merengek, érzem,
üres égen eltűnő
fehér felhő az, nem más!

Száz vers között költötte.                     Sokusi hercegnő

Míg bealkonyul,
van-e tán időnk várni?
Adasi-mezőn[1] 
levelek hegyén ülő
harmatra vihar támad.

Amikor Cu tartományban[2] tartózkodott, és a nádast nézte a vízparton.

                                               Kazan visszavonult császár őfelsége

Bizony, Cu földjén
Hosszúéletnek[3] neve
reánk nem illik.
Rövid nádszár percei:[4]lám, csak eddig tart létünk!

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1846–1848.)

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari (御子左) ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, 歌合) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集), az Ezer év dalainak gyűjteményének (Szenzai vakasú, 千載和歌集) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaigógú daibu, 皇太后宮大夫) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

Sokusi hercegnő (Sokusi naisinnó, 式子内親王)

1149–1201

Gosirakava császár (後白河天皇, 1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, 斎院) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, mestere Fudzsivara no Sunzei volt. Életének utolsó éveiben császári családból származó nőként rendkívül aktívan vett részt a közösségi költészetben: több meghatározott számú versciklus és más megadott témákra költött vakák komponálására kérték fel. Később buddhista szerzetesnő lett. Az Ezer év dalainak gyűjteményétől kezdve csaknem száz vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Kazan visszavonult császár (Kazan in, 花山院)

968–1008

Japán 65. császára. Mindössze két évig uralkodott (984 és 986 között), lemondása után buddhista szerzetesnek állt. Kora irodalmi életének vezető személyisége volt, számos költői versenyt és más verses összejövetelt szervezett. Az ő parancsára állították össze a harmadik császári vaka-antológiát, a Kimaradt dalok gyűjteményét (Súi vakasú, 拾遺和歌集), melynek szerkesztésében feltehetően maga is aktívan részt vett. Hatvannyolc vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Egyes vélemények szerint a mai Kiotó nyugati részén lévő Adasi-mező (Adasino, 化野), amely a korban hamvasztóhely volt.

[2] Szeccu (摂津) tartomány. A mai Ószaka prefektúra északi, és Hjógo prefektúra délkeleti fele.

[3] Nagara (長柄). A mai Ószaka város északi részén található helynév. Az eredeti szövegben a sokáig él jelentésű nagarau (ながらふ) ige többértelmű kifejezésként magában foglalja a Nagara nevet.

[4] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk: a jo egyaránt jelenti a világot, létet (世), illetve a nádszár bütykeit (節).

Gotoba visszavonult császár három vakája az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből

(Japán, 1205–1210)

Vers a tavasz kezdetéről.                             A visszavonult császár

Halvány derengőn
levegőbe a tavasz,
lám, megérkezett!
Mennyei Kagu-hegyen
könnyű pára gomolyog.[1]

(Tavaszi dalok első kötete, 2.)

Amikor Sakua kilencvenedik születésnapját ünnepelték[2] a Költészeti Hivatalban, egy hegyen nyíló cseresznyevirágokat ábrázoló paravánképhez költötte. 

A visszavonult császár

Cseresznye nyílik
messzi hegyen – rézfácán
lelógó tolla –
hosszú-hosszú bár a nap,
bája megunhatatlan![3]

(Tavaszi dalok második kötete, 99.)

A Szumijosi szentélyi dalversenyen[4] hegyről költötte.

                                                           A visszavonult császár

Hegyek legmélyén
sűrű csalitoson is
keresztülmegyek,
s elmondom mindenkinek:
bizony, még itt is van út.[5]

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1633.)

Fittler Áron fordításai

Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院)

1180–1239 (uralk. 1184–1198)

Takakura császár (Takakura tennó, 高倉天皇) fia. Gyerekként került trónra, majd tizenöt év múlva lemondott, de visszavonult császárként tovább kormányzott. 1221-ben felkelést szervezett a kamakurai sógunátus ellen. Ez volt a Dzsókjú-felkelés (Dzsókjú no ran, 承久の乱), amelyben Gotoba vesztett, és a távoli Oki-szigetekre száműzték. Itt halt meg hatvanévesen. A trónról való lemondása után aktív költői tevékenységbe kezdett, és az irodalmi élet vezetője lett. Több meghatározott számú versciklus (teiszúka, 定数歌) komponálására kérte fel a kor költőit, de őt magát is ott találjuk ezen művek szerzői között. 1201-ben otthonában, a Második Kerületi Palotában (Nidzsóin, 二条院) felállította a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), majd kiadta a parancsot a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vakaantológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) összeállítására, amelynek szerkesztésében maga is aktívan részt vett. Száműzetése alatt az Oki-szigeteken összeállított többek között egy kiváló vakákból álló antológiát, a Különböző korok dalainak versenyét (Dzsidai fudó utaavasze, 時代不同歌合), illetve Száz vers a távoli szigetről (Entó on-hjakusu, 遠島御百首) címmel egy százvakás ciklust is komponált. Sokoldalú tehetség volt: a költészeten kívül több hangszeren játszott, és a kemari (蹴鞠) nevű labdajátékhoz is értett, sőt, császárként rendkívüli módon érdekelték a harcművészetek és a kardok, ami a korabeli Japánban nem volt jellemző. Lobbanékony természetű volt, szélsőséges érzelmekkel, ez pedig rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től kezdve 255 vakája került be császári antológiákba, de fennmaradtak láncversei, illetve több más munkája is.

Borítókép: cseresznyevirágok (a fordító felvétele)

[1] A VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében szereplő alábbi verset idézi a költő.

Végtelen messzi
mennyei Kagu-hegyen,
ezen alkonyon
könnyű pára gomolyog:
úgy tűnik, jön a tavasz!

(Tizedik kötet, Vegyes témájú tavaszi dalok, 1812.)

[2] Sakua (釈阿) a kor egyik legnagyobb költője és vezető vakakritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) szerzetesi neve. Kilencvenedik születésnapját 1203. tizenegyedik hónap 23-án ünnepelték.

[3] A 2–3. sorban szereplő „rézfácán lelógó tolla” bevezető, amely a 4. sor „hosszú-hosszú” szavához kapcsolódik. Gotoba visszavonult császár az alábbi, Kakinomoto no Hitomaro (VII–VIII. század) verseként számon tartott költeményt idézi.

Messze elnyúló
hegyek. Rézfácán tolla,
lelógó tolla
hosszú, hosszú, mint az éj…
egyedül hálok talán?

(Kimaradt dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok harmadik kötete, 778.)

Károlyi Orsolya fordítása (In.: Fudzsivara no Teika válogatása, Fittler Áron és Károlyi Orsolya fordítása: Száz költő egy-egy verse. Balassi Kiadó, 2022, 82. o.).

[4] 1208. ötödik hónap 29-én rendezte Gotoba visszavonult császár.

[5] A vers a tájábrázoláson túl azt a rejtett jelentést is hordozza, hogy bármilyen körülmények között létezik út a helyes kormányzásra, és a lírai én – aki jelen esetben maga a visszavonult császár – ezt tudatja népével.