[Téma nélkül.]                                                Muraszaki Sikibu

Sorsom felett, ó,
ugyan miért bánkódnék,
ha olyan kedvvel
élnék mindig, mint mikor
hegyi cseresznyét nézek?

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Tavaszi dalok első kötete, 104.)

[Boglárkacserje]

Boglárkabokor
virága e vidéken
amint kinyílik,
azt gondolom magamban,
Ide[1] is el kell jönnöm.

(Szaigjó szerzetes. Versek a hegyi lakból, 166.)

Akkor költötte, amikor a hegyek közé látogatott
Nóin szerzetes

Ha hegyek közé
tavaszi alkonyatkor
eljövök, látom,
ó, esti harangszóra
hullanak a virágok!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 116.)

Fittler Áron fordításai

Muraszaki Sikibu (紫式部)

970 körül?–1020 körül?

A Heian-kori japán irodalom legjelentősebb művének és egyben a világ egyik első prózai elbeszélésének, a Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) szerzője. Férje Fudzsivara no Nobutaka (藤原宣孝), tőle született lánya, Katako (賢子), aki Daini no Szanmi (大弐三位) néven szintén költőnő. Muraszaki Sikibu Nobutaka halála után került udvarhölgyként Icsidzsó császár (Icsidzsó tennó [一条天皇], uralk. 986–1011) felesége, Sósi császárné (csúgú Sósi [中宮彰子], 988–1074) udvarába, melynek meghatározó alakja volt. Az ott töltött idő egy részéről, csaknem másfél év eseményeiről részletesen beszámol naplójában, a Muraszaki Sikibu-naplóban (Muraszaki Sikibu nikki, 紫式部日記). Értelmiségi családból származott, apja, Fudzsivara no Tametoki (藤原為時) egy időben a Szertartásügyi Hivatal (Sikibusó, 式部省) felső rangú tisztviselőjeként (sikibu no daisó, 式部大丞) tevékenykedett. Innen ered udvarhölgyneve: Tó Sikibu (藤式部, a „Tó” a Fudzsivara név első felének kínai olvasata, azaz jelentése: a Fudzsivara családból származó Sikibu). A Muraszaki név – naplója tanúsága szerint – a kor egyik legjelentősebb vakaköltője, Fudzsivara no Kintó (藤原公任) megjegyzése nyomán ragadt rá: egyszer gúnyosan a Gendzsi regénye egyik főhősnőjének nevén szólította.

Szaigjó szerzetes (Szaigjó hósi, 西行法師)

1118–1190

A XII. század egyik lagnagyobb költője. Világi neve Szató Norikijo (佐藤義清). Kezdetben Toba császár (鳥羽天皇, uralk. 1107–1123) testőrségének tagja volt, de fiatalon, huszonhárom évesen az egyik legjelentősebb japán ezoterikus buddhista irányzat, a Singon-irányzat (Singon-sú, 真言宗) szerzetese lett, és elsősorban az irányzat központjában, a Kója-hegyen (Kójaszan, 高野山) élte életét meditálással, elmélkedéssel. Ezen kívül szinte egész Japánt bejárta, zarándokútjain számos vakát költött. Költészetében sajátos összhangot képviselnek a természeti jelenségek és a buddhizmus tanai, ezt pedig filozófiai mélységekig boncolgatja. Kedvenc témája a cseresznyevirág és a hold. Számos költeményét válogatták be császári vakaantológiákba, személyes verseskötete a Versek a hegyi lakból (Szankasú, 山家集).

Nóin szerzetes (Nóin hósi, 能因法師)

988–1050 körül

A XI. századi vakaköltészet jelentős alakja, világi neve Tacsibana no Nagajaszu (橘永愷). Körülbelül huszonhat éves lehetett, amikor szerzetesnek állt. A vakaköltészetben mestere a kor jelentős verselője, Fudzsivara no Nagajosi (藤原長能) volt. Egyidőben Szeccu tartomány Koszobe nevű vidékén (古曽部, ma az Ószaka prefektúra Takacuki [高槻] nevű városában található) lakott, ám többnyire vándorszerzetesként járta az országot, ezen utak alkalmával pedig számos vakát költött. Kifinomult ízlés jellemezte, és az egyik első olyan költő volt, aki az utazások alkalmával a szépséget kereste, a meghatározott asszociációkat előhívó kifejezésekként, ún. dalpárnaként (utamakura, 歌枕) használt helynevek konvencióknak megfelelő megéneklése helyett pedig előtérbe helyezte saját érzéseinek kifejezését a látott tájakkal kapcsolatban, előkészítve ezzel a vakaköltészet egyik új motívumát. Fennmaradt dalpárna-gyűjteménye, a Nóin dalpárnagyűjteménye (Nóin utamakura, 能因歌枕), amely ugyancsak bizonyítja, mennyire vonzódott ezekhez a híres helyekhez. Vakái több alkalommal szerepeltek a régens Fudzsivara no Jorimicsi (藤原頼通) rezidenciáján és az udvarban rendezett költői versenyeken, ezenkívül A legzseniálisabb dalok gyűjteménye (Gengensú, 玄玄集) címmel magánkezdeményezésű vakaantológiát is szerkesztett. Hatvanöt költeménye szerepel császári vakaantológiákban.

Borítókép: boglárkacserjék az Ide városban lévő Tama pataknál (a fordító felvétele)

[1] 井手. A mai Kiotó prefektúra deli részén található kisváros. Itt található a Tama patak (Tamagava, 玉川), amely a VIII. század óta híres a boglárkacserjékről, a vakaköltészetben a település és az említett patak meghatározó tájeleme (ld. a borítóképen). Ide neve Szaigjó versében többértelmű kifejezést alkot a ‘kijön’, ‘kimegy’ jelentésű ige egyik alakjával (出で).

Akazome Emon
(Japán, X–XI. század)

Egy paravánképhez költötte, melyen egy nő mereng a hóesésben.         Akazome Emon

Jön tán a tavasz?
Felkeres tán valaki?
Várok, csak várok,
míg elnézem ma reggel
hegyek közt a havazást.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Téli dalok, 410.)

Akkor költötte, amikor megszületett Maszafusza[1],
és csecsemőruhát varrt neki.

Akazome Emon

Fellegek fölé
ahogy felemelkedik,
szeretném látni,
a daru tollruhája
midőn sok évet megél![2]

Ugyanő születése utáni hetedik estén[3] költötte.

Míg ezer évért
imádkozom, szívemben
hűvös fuvallat.
Lám, családunk sohasem
szűnő szele fújdogál![4]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Gratulációk költeményei, 438–439.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a szintén híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Óe no Maszafusza (大江匡房, 1041–1111), Akazome Emon és Óe no Maszahira dédunokája. A XI–XII. század fordulójának egyik legnagyobb tudósa, politikusa és költője. Egyaránt komponált vakákat és kínai verseket, de buddhista prédikációkat és más buddhita szövegeket is írt, valamint Óe no Maszafusza történetei (Gódansó, 江談抄) címen egy anekdotagyűjteményt is összeállított.

[2] A fellegek fölé felemelkedik kifejezés arra utal, hogy a császári udvarba kerülve bejut az Udvari Nemesek Csarnokába (Tendzsó no Ma, 殿上の間), amely azt jelentette, hogy az illető magas pozíciót kapott és elismerték munkáját, tehetségét. A költőnő tehát dédunokája leendő fényes udvari karrierjét reméli. Ez később meg is valósult: Maszafusza nemcsak jeles tagja volt irodalmi életének és közéletének, de három trónörököst is oktatott, amelyre addig nem volt példa. A „tollruha” a csecsemőruhára utal.

[3] Egy gyermek születése utáni harmadik, ötödik, hetedik és kilencedik nap estéjén ünnepséget rendeztek.

[4] A család szele (ie no kaze, 家の風vagy kafú, 家風) egy család nemzedékről nemzedékre hagyományozódó szokásrendjét jelenti, de – mivel a korabeli Japánban az egyes családok valamilyen tudomány vagy művészet specialistái is voltak – jelenti az adott család tudományát, művészeti stílusát is. Az Óe család tagjai a kínai irodalom specialistái voltak.

Amikor Takacsika[1] Izumi-beli megbízatása[2] lejárt, a hazaúton nagyon megbetegedett, mire egyesek azt mondták, ez Szumijosi[3] istenének átka, ezért Akazome Emon gyolcs áldozatot[4] ajánlott fel az istennek, amire ezt a verset írta.  

Akazome Emon

Régóta hiszek,
Szumijosi istene!
Tűlevelek közt
fénylő csodajeledet
ezúttal, ó, mutasd meg![5]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Vegyes témájú dalok negyedik kötete, 1069.)

Mivel a hölgynek, aki dajkának jelentkezett hozzájuk, kevés volt a teje, ezt a verset költötte.

                                                                       Óe no Maszahira

Mily sajnálatos,
hogy bár oly igen kevés
tudásnak teje,[6]
mégis egy tudós házba
akar dajkának jönni!

Így válaszolt.

                                                                       Akazome Emon

Nincs hát mit tenni,
japános érzései[7]ha elég mélyek,
csak azért küldjük el őt,
mert kevés tudás teje.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Vegyes témájú dalok hatodik kötete, Szatirikus dalok, 1217–1218.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a Szumijosi szentély a Gendzsi regényének Gendzsi tíz kötetben (Dzsúdzsó Gendzsi, 十帖源氏) című XVII. századi tartalmi összefoglalójában (a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet (Kokubungaku Kenkjú Sirjókan, 国文学研究資料館) digitalis adatbázisának Hacukari-gyűjteményében (Hacukari Bunko, 初雁文庫) található 1661-ben kiadott változat: https://kokusho.nijl.ac.jp/biblio/200003385/118?ln=ja).

[1] Óe no Takacsika (大江挙周). Akazome Emon és Óe no Maszahira fia.

[2] Izumi tartomány a mai Ószaka prefektúra deli fele. Óe no Takacsika egy időben itt volt tartományi kormányzó.

[3] A mai Ószaka város deli részén található Szumijosi szentély (Szumijosi taisa, 住吉大社) istene.

[4] Mitegura (幣). Bambuszrúdra tűzött, fehér papírból készült áldozati tárgy a japán ősvallásban.

[5] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezéseket találunk. A „most először” jelentésű, jelen versben inkább nyomatékosító funkciójú „mazu” (まづ) szó hasonló alakú a Szumijosi meghatározó tájelemének számító fenyőt jelentő „macu” (松) szóval. Ezen kívül a „kono tabi” egyaránt jelenti azt, hogy „ez alkalommal” (この度), illetve azt, hogy „ezen az úton” (この旅).

[6] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk. A „csi” egyaránt jelenti az anyatejet (乳) és a tudást, bölcsességet (智).

[7] Mivel a tudás annak idején elsősorban a kínai tudományokban való jártasságot jelentette, a japános (hazafias) érzések ezzel alkotnak ellentétet a versben.

Téma nélkül.

a Császári Belső Titkárság első rangú vezetője, Tomohira herceg

Gyorsan fúj a szél,
nádlevelekre ülő
sok-sok harmatcsepp
később vagy előbb lehull:
mily mulandó is a lét![1]

                        Szemimaru

Őszi szelektől
meghajló sáslevelek
végein ülő
hófehér harmatcseppek:
épp ily illékony létünk!

E világunkbaní
akár így élsz, akár úgy,
semmi különbség.
Palota, szalmakunyhó:
nem tudni, meddig állnak.

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1849–1851.)

Fittler Áron fordításai

Tomohira herceg (Tomohira sinnó, 具平親王)

964–1009

Murakami császár (Murakami tennó, 村上天皇, 926–967) fia. Sokoldalú tehetség volt: vakák komponálása mellett kora kínai nyelvű költészetének egyik meghatározó alakja, de a kalligráfiában és a hangszeres zenében is jeleskedett, ezen kívül többek között az orvostudományban is jártas volt. Vakáinak nyelvezete és retorikája egyszerű, letisztult, sok köztük a rögtönzött költemény.

Szemimaru (蝉丸)

A IX. század második felében élt. Életéről keveset tudni, viszont annál több legenda maradt fenn vele kapcsolatban. A hagyomány szerint vak biva-lantjátékos (biva hósi, 琵琶法師) volt, és az akkori főváros, Heiankjó keleti határának számító Találkozások hágójánál (Ószaka no szeki, 逢坂の関) élt. A XIII. századtól a vak biva-lantjátékosok elődjének és istenének tekintik.

[1] A negyedik sor a IX. századi vakaköltő, Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭) híres versét idézi.

Levélen harmat,
füvek-fák tövén vízcsepp:
tán a világnak
mutatják meg, milyen az,
később vagy előbb múlni?

(Japán és kínai versek gyűjteménye, Mulandóság, 798.)

Klasszikus japán versek a mulandóságról az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1.)

(Japán, 1205–1210)

Vers a mulandóságról, melyet akkor komponált,
amikor száz költeményt ajánlott fel
Szutoku visszavonult császárnak.

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

Ha a világról
elgondolkozom, s mélán
merengek, érzem,
üres égen eltűnő
fehér felhő az, nem más!

Száz vers között költötte.                     Sokusi hercegnő

Míg bealkonyul,
van-e tán időnk várni?
Adasi-mezőn[1] 
levelek hegyén ülő
harmatra vihar támad.

Amikor Cu tartományban[2] tartózkodott, és a nádast nézte a vízparton.

                                               Kazan visszavonult császár őfelsége

Bizony, Cu földjén
Hosszúéletnek[3] neve
reánk nem illik.
Rövid nádszár percei:[4]lám, csak eddig tart létünk!

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1846–1848.)

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari (御子左) ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, 歌合) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集), az Ezer év dalainak gyűjteményének (Szenzai vakasú, 千載和歌集) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaigógú daibu, 皇太后宮大夫) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

Sokusi hercegnő (Sokusi naisinnó, 式子内親王)

1149–1201

Gosirakava császár (後白河天皇, 1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, 斎院) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, mestere Fudzsivara no Sunzei volt. Életének utolsó éveiben császári családból származó nőként rendkívül aktívan vett részt a közösségi költészetben: több meghatározott számú versciklus és más megadott témákra költött vakák komponálására kérték fel. Később buddhista szerzetesnő lett. Az Ezer év dalainak gyűjteményétől kezdve csaknem száz vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Kazan visszavonult császár (Kazan in, 花山院)

968–1008

Japán 65. császára. Mindössze két évig uralkodott (984 és 986 között), lemondása után buddhista szerzetesnek állt. Kora irodalmi életének vezető személyisége volt, számos költői versenyt és más verses összejövetelt szervezett. Az ő parancsára állították össze a harmadik császári vaka-antológiát, a Kimaradt dalok gyűjteményét (Súi vakasú, 拾遺和歌集), melynek szerkesztésében feltehetően maga is aktívan részt vett. Hatvannyolc vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Egyes vélemények szerint a mai Kiotó nyugati részén lévő Adasi-mező (Adasino, 化野), amely a korban hamvasztóhely volt.

[2] Szeccu (摂津) tartomány. A mai Ószaka prefektúra északi, és Hjógo prefektúra délkeleti fele.

[3] Nagara (長柄). A mai Ószaka város északi részén található helynév. Az eredeti szövegben a sokáig él jelentésű nagarau (ながらふ) ige többértelmű kifejezésként magában foglalja a Nagara nevet.

[4] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk: a jo egyaránt jelenti a világot, létet (世), illetve a nádszár bütykeit (節).