Fittler Áron összes bejegyzése

Az egyetemet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-japán szakon végeztem, a PhD-képzést az Ószaka Egyetemen, Japánban. Jelenleg is Ószakában és környékén tevékenykedem, klasszikus japán irodalmat oktatok és kutatok. Műfordítással egyetemi éveim óta foglalkozom. Eleinte modern japán novellákkal próbálkoztam, azonban évek óta szinte kizárólag a számomra legkedvesebb időszak, a VIII–XIII. század japán irodalmának alkotásait igyekszem megismertetni a magyar olvasókkal. Eddig a Napút és az Új Forrás lapjain jelentek meg klasszikus japán versfordításaim, 2018-ban pedig napvilágot látott első könyvméretű fordításom, a XI. századi Szugavara no Takaszue lánya önéletírása, a Szarasina napló.

Minamoto no Tosijori három verse az Arany levelek gyűjteményéből (Japán, 1126–1127)

[Az udzsi-i korábbi főminiszter[1] házában rendezett dalversenyen költötte a holdról.]

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Hegyek ormánál
felhőből szőtt köntösét
midőn leveti,
égbolt sötét vásznára
egyedül ül fel a hold.

(Őszi dalok, 194.)

 

 

Horikava visszavonult császár[2] idején, amikor a költők őfelsége elé járultak és válogattak a témák közül, az ezüstfüvet[3] választotta és egy arról szerzett verset ajánlott fel őfelségének.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Fürjek hangja szól
Mano-öböl[4] környékén,
partmenti szélben
hullámzó ezüstfüvek
őszi alkonyi órán.

(Őszi dalok, 239.)

 

Amikor Tositada[5] házában többen tíz-tíz szerelmes verset költöttek, „hirtelen jön és nem marad itt” témában szerezte.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Epedés füve:[6]
levélcsúcsán megpihen
hófehér harmat…
hogyha csak egy cseppet jössz,
kezembe nem hull semmi.[7]

(Szerelmes dalok első kötete, 416.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Minamoto no Tosijori (源俊頼)

1055(?)–1129(?)

A XI–XII. század fordulójának egyik legjelentősebb költője és vakakritikusa. A hivatali előmenetelben nem szerzett magas pozíciót, az ezzel kapcsolatos érzéseit még egy százverses ciklusban is megörökítette. A vakaköltészet területén azonban annál nagyobb sikereket ért el: a XII. század kezdetétől az irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, költőként és bíraként is több költői versenyen részt vett. A kora politikai vezetője, Fudzsivara no Tadamicsi (藤原忠通) által rendezett vetélkedőkön különösen aktív volt költőként és bíraként egyaránt, egy alkalommal még a vele ellentétes nézeteket valló nagy riválisával, Fudzsivara no Mototosival (藤原基俊) közösen is értékelték a résztvevők költeményeit. Az ötödik császári rendeletre összeállított vakaantológia, az 1127-ben elkészült Arany levelek gyűjteménye (Kin’jó vakasú, 金葉和歌集) szerkesztője. Poétikai munkájából, a Tosijori poétikájából (Tosijori zuinó, 俊頼髄脳) és költői versenyek verseihez írt bírálataiból ismerjük költészetszemléletét és esztétikai felfogását. Ezek szerint Tosijori az olyan verseket tartotta jónak, amelyek fenségesek ugyan, mégis van bennük valami különleges, szokatlan. Saját vakáira is jellemző a rendhagyó kifejezésmód és a konvenciókkal való szakítás, illetve több olyan költeményét ismerjük, amelyben őszintén, kendőzetlenül kerülnek kifejezésre a lírai én érzései. Korai előfutára volt a vakaköltészet XII. század második felében kiteljesedő új stílusának, melyet a nyolcadik császári antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) képvisel. Az Arany levelek gyűjteményétől kezdve több mint kétszáz költeménye szerepel császári vakaantológiákban.

Borítókép: „hullámzó ezüstfüvek őszi alkonyi órán” (a fordító felvétele)

[1] Fudzsivara no Jorimicsi (藤原頼通, 992–1074). 1027 és 1061 között régensként (szessó, 摂政) és főtanácsadóként (kanpaku, 関白) Japán tényleges politikai vezetője volt. Az akkori fővárostól, Heiankjótól délre lévő Udzsiban volt a rezidenciája, melyet 1052-ben Bjódó templom (Bjódóin, 平等院) néven buddhista templommá alakíttatott.

[2] Horikava in (堀河院), 1079–1107.

[3] Japánul szuszuki (薄), latin neve Miscanthus sinensis (ld. a borítóképen). Az ősz hét virágának egyike, gyakran ültetik dísznövényként.

[4] Mano no irie (真野入江). Japán legnagyobb tava, a Biva-tó Mano folyó torkolatánál lévő része. Dalpárna (utamakura, 歌枕), azaz olyan helynév, melyhez meghatározott asszociáció kötődik és azzal együtt szerepel a vakaköltészetben. A Mano-öblöt megéneklő versekre a legnagyobb hatást Minamoto no Tosijori itt közölt műve gyakorolta.

[5] Fudzsivara no Tositada (藤原俊忠, 1071–1123). Kora jelentős vakaköltője.

[6] Omoigusza (思草). Nem tudni, milyen fű vagy virág, már a XII. században is több növényt azonosítottak vele.

[7] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely az eredeti szövegben a a tama hangsorral kapcsolódik a vers további részéhez: a ritkán jelentésű tamatama (偶) szó magában foglalja a gyöngy jelentésű tama (玉) szót.

Izumi Sikibu versei a Kimaradt dalok későbbi gyűjteményéből (Japán, 1086)

Téma nélkül.               Izumi Sikibu

 

Fekete hajam
mily zilált, nem érdekel,
amíg így fekszem,
ő hiányzik, ó, aki
először simogatta!

(Szerelmes dalok harmadik kötete, 755.)

 

Amikor egy férfi elfelejtkezett róla, Kibunébe[1] zarándokolt, ahol a tisztulási patak felett szálló szentjánosbogarakat látván ezt a verset költötte:

                                   Izumi Sikibu

Búsan gyötrődöm.
Tavi jánosbogarak:
ó, még őket is
testemből elszabadult,
bolygó lelkemnek látom![2]

Válasz:

Hegyek legmélyén
örvénylőn csak csobogó
vízesés sodra
lélekgyöngyként[3] hogy hulljon,
oly búsan, ó, ne gyötrődj!

Ez a vers Kibune istenének válsza. A hagyomány szerint Izumi Sikibu fülében a férfi hangjaként szólt.

 

(Vegyes témájú dalok hatodik kötete, Sintó dalok[4], 1162–1163.)

 

Fittler Áron fordításai

 

 

Izumi Sikibu (和泉式部)

976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. Udvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Sósi császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, Fudzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a későbbi vakaköltészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, melyekből több mint kétszáz darab császári rendeletre összeállított vakaantológiákba is bekerült.

(Borítókép: a fordító felvétele)

[1] 貴布禰. A mai Kiotót északról határoló Északi hegyekben lévő sintoista Kifune szentély (Kifune dzsindzsa, 貴船神社).

[2] A korabeli közvélekedés szerint, ha valakit nagy bánat gyötör, lelke elhagyja testét, és az éterben bolyong (egyes esetekben megszáll valakit, akit az illető nem kedvel). A lelket tűzgömbként képzelték el, ezért látja a költőnő a repkedő szentjánosbogarak fényében saját lelkét.

[3] Többértelmű kifejezésen alapuló retorika. Az eredeti szövegben a „tama” szó jelent gyöngyöt (玉) és lelket (魂), előbbi a vízesés aláhulló vízcseppjeit jeleníti meg, utóbbi pedig visszautal az Izumi Sikibu vakájában megénekelt bolyongó lélekre.

[4] Dzsingi no uta (神祇歌). Olyan vakák, melyek a japán ősvallás, a sintó isteneihez kapcsolódnak, például a bennük való hit kifejezései, vagy sintó rituálékhoz kötődnek, de olyan verseket is ide sorolnak, melyeket – az itt szereplő Hegyek legmélyén… kezdetű költeményhez hasonlóan – egy sintó isten alkotásaként tartanak számon.

Versváltások a Dalok későbbi gyűjteményéből (Japán, (951?)

Akkor küldte, amikor sokáig nem kapott levelet a férfitól,
akit szerető szívvel várt.

                                                                       Dajka a Ki családból

 

Tükörképed sem
látni már a hegyi kút
hűvös vizében.
Talán nem csak sekély volt,
hanem végleg kiapadt?[1]

 

Így válaszolt.                                                  Taira no Szadafumi

 

Azt mondod, sekély:
oly kellemetlen szavak.
Hegyi kutat hát
mélyre ástam, s kavarog,
ezért nem láthatsz benne.

 

(Szerelmes dalok első kötete, 530–531.)

 

 

Egy hölgynek küldte, miután hazatért tőle.                Curajuki

 

Ha kora hajnal
soha el nem jött volna,
fehér harmat és
bánat nem ül szívemre,
nem veszünk fájó búcsút.

 

Így válaszolt.                                                  Ismeretlen költőnő

 

Annak, ki elmegy,
nem tudom, mi ül szívén.
Fehér harmatnál
hamarabb illantam el
perzselő nap hevétől![2]

 

(Szerelmes dalok negyedik kötete, 862–863.)

 

Fittler Áron fordításai

 

Dajka a Ki családból (Ki no menoto, 紀乳母)

  1. századi költőnő, eredeti neve Ki no Zensi (紀全子). Józei császár (Józei tennó, 陽成天皇, uralk. 876–884) dajkája volt.

Taira no Szadafumi (平貞文)

?–923

A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, 平中物語) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin vakasú, 古今和歌集) szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.

Ki no Curajuki (紀貫之)

872?–945

Kora és egyúttal a vaka-költészet egyik legnagyobb költője, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. A Régi és új dalok gyűjteményének egyik szerkesztője, ő írta az antológia japán nyelvű előszavát, amely az egyik első versesztétikai munka. Fontos részt vállalt a japán nyelvű költészet (vakaköltészet) irodalmi közéletben való elterjesztésében. Fiatal kora óta számos költői versenyen vett részt, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendezett ilyen vetélkedőket. Gyakran kérték fel festett paravánok képeit vakába foglaló paravándalok komponálására. Toszából a fővárosba, Heiankjóba (平安京) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, 土佐日記) örökítette meg. Ezen kívül Újból válogatott dalok (Sinszen vaka, 新撰和歌) címen összeállított egy 360 vakát tartalmazó válogatást szerinte kiválónak ítélt költeményekből.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] A versben többértelmű kifejezéseken keresztül egyszerre kerül kifejezésre egy sekély vizű, majd kiapadó hegyi kút és a lírai én aggodalma. A kút sekély vizével a férfi nem elég mély érzéseire, kiapadásával pedig látogatásainak megszűnésére utal a költőnő. Válaszában Szadafumi azt bizonygatja, hogy éppen azért nem látja őt, mert mélyre ásta a kutat, azaz elmélyítette érzéseit, miután hölgye azzal vádolta, hogy azok sekélyesek.

[2] Ebben a versváltásban is többértelmű kifejezéseket találunk: az eredeti szövegben az „okite” jelenti azt, hogy ‘felkel’ (起きて) és azt, hogy (a harmat) ráül, lecsapódik valamire (置きて). A válaszversben az „elillan” szó visszautal a harmatra, illetve kifejezi a lírai én elválás miatti nagy fájdalmát, amitől már-már megsemmisül. Ezen kívül a ’fehér harmat’ jelentésű „siracuju” (白露) szó magában foglalja a ’nem tud’ jelentésű „sirazu” (知らず) ige első felét, az ’érzés’, ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” (思ひ) pedig a ’nap’ (hi, 日) szót, ezzel kapcsolódik a harmathoz.

A harminchat költőóriás (4.) – Ki no Curajuki tankái (1.)

  1. Nem látogatja
    senki ember e lakot,
    érkező tavaszt
    mégsem zavarja még a
    sűrű, buja bozót sem.[1]

 

  1. Képzelje csak el
    az is, aki nem járt ott:
    tavaszi réten
    mutatóba szedtük e
    kosár zsenge gyógyfüvet![2]

 

  1. Cseresznyevirág,
    mind egy szálig lehullott:
    távozó tavasz
    elhagyott otthona lett,
    bizony, e lak, úgy tűnik!

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Fordította: Fittler Áron

[1] Jelen tanka – a másik kettőhöz hasonlóan – úgynevezett paravándal (bjóbuuta), vagyis egy illusztrált paravánra festett képhez költötte, és arra írta rá a költő. Ez a tanka egy magányos hegyi lakot ábrázoló paravánképhez készülhetett.

[2] A korabeli újévi szokások egyike a friss gyógyfüvek (vakana) gyűjtése a koratavaszi hegyekben az egészség megőrzése és a hosszú élet reményében. Ez a vers egy tavaszi gyógyfűgyűjtést megjelenítő paravánképhez készült.

Sunzei lányának versei (Japán, XII–XIII. század)

Az Ezerötszáz fordulós dalversenyen költötte.
………………………………………az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

 

Szél látogatja:
felébred, ruhájában
szirmok illata,
párnájába ivódik.
Ó, tavaszéji álom![1]

 

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 112.)

 

Téma nélkül.                       az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Ne nehezteljek
bús világot megvető
virágokra? Tán
ezt gondolják magukban:
„Ha hív a szélfuvallat…”[2]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 140.)

 

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Nem találkozni a kedvessel miután egymáséi lettünk” témában.        

…………………………..az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

 

Álom volt talán?
Hisz akkori alakod
s fogadalmad is,
habár el nem feledem,
nem lehetett valóság!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok ötödik kötete, 1390.)

 

Fittler Áron fordításai

 

 

Sunzei lánya (Sunzei kjó no muszume, 俊成卿女)

1171 körül–1252 után

A 12–13. század jelentős költőnője. A vaka-költészet akkori vezető poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成) unokája, azonban a Sunzei-házaspár fogadta örökbe, ezért Sunzei lányaként emlegették. Korabeli források szerint segített Sunzeinek a hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év dalainak gyűjteménye (Szenzai vakasú, 千載和歌集) összeállításában. Férje, Minamoto no Micsitomo (源通具) vaka-költőként ugyancsak kora központi alakja volt: a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) egyik összeállítója. Sunzei lányának versei a 12. század végétől rendszeresen szerepeltek költői versenyeken, majd egy 1201-ben rendezett ilyen eseményen a korszak irodalmi életének irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) is felfigyelt vakáira és a rendeletére összeállított Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek egyik kiemelkedő költőnője lett. Később költői tehetségének köszönhetően a visszavonult császár udvarhölgyeként is tevékenykedett. Vakáinak jellegzetessége az aprólékos lélekábrázolás, melyet gyakran a korban népszerű retorikai eszközön, a korábbi korok költeményeinek idézésén (honkadori, 本歌取り) és regények jeleneteinek, illetve kínai szövegek vakába öntésén (honszecudori, 本説取り) keresztül valósított meg. 1213-ban buddhista szerzetesnőnek állt, de 1251-ig részt vett az udvar irodalmi életében.

(A borítókép a fordító felvétele)

[1] A 10. századi Tacsibana no Naomoto (橘直幹) Japán és kínai versek gyűjteményében (Vakan róeisú, (和漢朗詠集), Ősz, Orchidea, 289.) található Orchidea illata száll a szellővel (Ranki nyú keifú, 蘭気入軽風) című kínai költeményét idézi a költőnő.

Amint Csu vendége citeráján játszik, mily illatosak az őszi húrok!
Amint elszállt az álom, kora hajnalon Jen-csi párnájába ivódott.

Csu vendége a Csu fejedelemségben élt művész, Szung Jü (宋玉, i. e. 298 körül–i. e. 222 körül), Jen-csi pedig egy uralkodó, Csin Ven Kung (文公, i. e. 697–i. e.628) szeretője volt, aki álműban egy orchideát kapott, és elnyerte Csin Ven Kung szerelmét, majd gyermeket fogant tőle. Tacsibana no Tadamoto versének második sora és Sunzei lányának vakája ezt az eseményt énekli meg.

[2] Az utolsó sor a híres 9. századi költőnő, Ono no Komacsi (小野小町) Régi és új dalok gyűjteményében (Vegyes témájú dalok második kötete, 938.) szereplő vakájának negyedik sorára épül, az ötödik sort utalásszerűen foglalja magában a vers.

Bús magány emészt,
testem lomha békalencse,
gyökere lebeg.
Hogyha hív a víz árja,
megyek,  bármerre sodor.

[3] Gotoba visszavonult császár 1201-ben hozta létre a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), ahol költői versenyeket (utaavasze, 歌合) rendeztek, illetve összeállították a nyolcadik császári rendeletre szerkesztett antológiát, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-t. Az itt szereplő költői versenyt 1202 ötödik hónapjában tartották meg.

Japán újévi vakák a VIII–XI. századból

 

Egy vers, melyet a harmadik év[1] tavaszán, az első hónap első napján,
az Inaba tartomány kormányzói hivatalában a kormányzók számára rendezett lakomán költött.

 

Új esztendőre
virradtunk e szép napon,
tavasz kezdetén.[2]
Mint a hulló hópelyhek,
gyűljön sok jó szerencse!

Ezt a költeményt az első rangú kormányzó, Ótomo no Jakamocsi szerezte.

(Tízezer level gyűjteménye, Huszadik kötet, 4516.)

 

mikor a hosszú élet napja[3] első hónap hetedikére esett és hullott a hó, ezt a verset költötte.                                                                                 Isze no Taifu

 

Mindenki megy a
rétre kisfenyőt szedni.
Vajon ma reggel
zsenge gyógyfüvek havat
gyűjtenek tán magukra?[4]

 

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Tavaszi dalok első kötete, 32.)

 

A hosszú élet napja táján költötte.                              Minamoto no Micsinari

Sok szép kisfenyő
hétrét nyújtja gyökerét,
hosszú életnek
napján szívükre bízom
ezer év boldogságát![5]

(Arany levelek gyűjteménye [a császárnak harmadízben bemutatott változat], Tavaszi dalok, 27.)

 

 

Fittler Áron fordításai

 

Ótomo no Jakamocsi (大伴家持)

718?–785

A VIII. század egyik legnagyobb vaka-költője. Az első japán nyelvű versantológiában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) ő szerepel a legtöbb verssel, a gyűjtemény kései korszakának képviselője. A hagyomány szerint ő az antológia főszerkesztője. Családjában igen sok költőt találunk: apja, Ótomo no Tabito (大伴旅人) ugyancsak kora jelentős verselője, ahogyan nagynénje, a Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女), de a Szakanoue-beli Ótomo úrhölgy (Ótomo no Szakanoue no óiracume, 大伴坂上大嬢) néven ismert feleségétől, valamint öccsétől, Fumimocsitól (書持) is szerepelnek versek a VIII. századi gyűjteményben. Jakamocsi igen széles körűen tevékenykedett: több lakomán komponált vakákat, tartományi kormányzóként pedig maga is rendezett ilyen versköltéssel egybekötött rendezvényeket. Ezen kívül összegyűjtötte a fővárostól távoli vidékeken szolgáló határőrök dalait (szakimoriuta, 防人歌) és ő maga is komponált ilyen témájú vakákat. Költészetére nagy hatást gyakorolt a kínai irodalom, de a korábban keletkezett vakákból is merített. Költeményeinek témája változatos: találunk köztük szerelmi versváltásokat, gyászverseket és a négy évszak tájelemeit megéneklő műveket is.

 

Isze no Taifu (伊勢大輔)

A XI. század jelentős udvarhölgyköltője. Költő családból származik: nagyapja Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣), Jaszuszuke herceg anyja (Jaszuszuke-ó no haha, 康資王母) néven ismert lánya pedig ugyancsak ismert költőnő. Isze no Taifu feltehetően 1007 körül állt Icsidzsó császár felesége, Sósi császárné szolgálatába. Később több császár idején volt aktív tagja az udvar irodalmi életének, 1032-től több költői versenyen is részt vett. 1060 után buddhista szerzetesnőként visszavonult az udvartól.

 

Minamoto no Micsinari (源道済)

?–1019

Költő családból származik, maga is jelentős verselő. Császári rendeletre összeállított vaka-antológiákban 55 költeménye szerepel, valamint feltehetően részt vett a harmadik császári antológia, a Kimaradt dalok gyűjteménye (Súi vakasú, 拾遺和歌集) összeállításában. A vakákon kívül a kínai nyelvű költészetben is jeleskedett, valamint kínai művek által ihletett vakákat is komponált.

Borítókép: Zsenge gyógyfűgyűjtés a Mijako rinszen meisó zue (都林泉名勝図絵) című 1799-es nyomtatott útikönyv illusztrációján (az Ivakuni Múzeum tulajdona, a kép a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet digitalis gyűjteményéből származik: https://kotenseki.nijl.ac.jp/biblio/100119091/viewer/18)

[1] Tenpjóhódzsi (天平宝字) harmadik éve, a nyugati időszámítás szerint 759.

[2] A holdnaptár szerinti első hónap eleje (a Gergely-naptár szerint nagyjából februárnak felel meg) az akkori évszakvfelosztás szerint egybeesett a tavasz kezdetével.

[3] Ne no hi (子日), patkány napja. A hónap egyes napjai a keleti horoszkóp szerinti tizenkét állatöv nevét viselik. Az itt szereplő nap a holdnaptár szerinti első hónap első harmadának patkány napja, amelyen az újévi ünnepkör részeként szokás volt friss gyógyfüveket szedni és kisfenyőket gyűjteni. Úgy tartották, a zsenge gyógyfüveket elfogyasztva védelmet nyernek a betegségek ellen és távol tartják maguktól az ártó szellemeket. A kisfenyőgyűjtés azért volt szokás, mert azokat elültetve kívántak maguknak hosszú életet, a fenyő ugyanis ennek szimbóluma.

[4] Az eredeti szövegben a „cumu” szó ’gyűjt’ (摘む) és ’gyűlik, halmozódik’ (積む) jelentéssel is bír, ezek azonosalakúságán alapul a kifejezés.

[5] Az eredeti szövegben a ’gyökerét nyújtja’ (nenobi site, 根延びして) és a ’patkány napot ünnepel’ (ne no hi site, 子日して) szó azonosalakúságán alapuló retorikát találunk. A fordításban ezt a patkány nap hosszú élet napjaként történő fordításával, illetve a második sorban szereplő „hétrét” szóval igyekeztünk visszaadni, ez utóbbi magában foglalja a „rét” szót, amely a kisfenyő-gyűjtés helyszíne az eredeti vakában.