Fittler Áron összes bejegyzése

Az egyetemet a Károli Gárspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-japán szakon végeztem, a PhD-képzést az Ószaka Egyetemen, Japánban. Jelenleg is Ószakában és környékén tevékenykedem, klasszikus japán irodalmat oktatok és kutatok. Műfordítással egyetemi éveim óta foglalkozom. Eleinte modern japán novellákkal próbálkoztam, azonban évek óta szinte kizárólag a számomra legkedvesebb időszak, a VIII–XIII. század japán irodalmának alkotásait igyekszem megismertetni a magyar olvasókkal. Eddig a Napút és az Új Forrás lapjain jelentek meg klasszikus japán versfordításaim, 2018-ban pedig napvilágot látott első könyvméretű fordításom, a XI. századi Szugavara no Takaszue lánya önéletírása, a Szarasina napló.

Az Urasima-legenda a Tízezer levél gyűjteményéből (Japán, VIII. század)

 

Tízezer levél gyűjteménye (Man’jósú, 万葉集), Kilencedik kötet, 1740–1741. vers

 

Egy vers és egy rövid vers a mizunoe-i Urasima-fiúról.[1]

Tavaszi napon,
mikor könnyű pára kél,
Szumi-öbölnek
partjára hát kiülök.
Egy halászbárka
habok közt tünedezik:
nézem, s egy régi
történet jut eszembe.
Mizunoe-i
Urasima-fiú, biz’
sok-sok tonhalat,
sügért halászott büszkén.
Hét álló napig
haza nem tért ő egyszer:
habok határán
túlra midőn evezett,
végtelen tenger
istenlányával akkor
– puszta véletlen –
találkozott hajója.
Szerelmes szókkal
éltük összekötötték,
frigyük megkötvén
Öröklét földjére értek.
Tengeristennek
palotájában is a
legeslegbelső
pompázatos terembe
kart karba öltve
be is mentek ők ketten.
Meg nem vénülnek,
meg nem halnak sohasem,
örök időkig
így élnek itt, azt mondják.
Ám e világi
balgatag férfiú, lám,
imígyen beszélt
szeretett hitvesének:
– Egy kis időre
hadd térhessek most haza,
apámnak s anyámnak
hogy mindent elmondhassak.
szinte már holnap
rögvest vissza is térek –
szólt, mire neje,
szép kedvese így szóla:
– Hogyha ezután
Öröklétnek földjére
újra visszatérsz,
s látni kívánsz, amint most,
ezt a ládikót
ne nyisd ki, világért se! –
Erős-szilárdan
fogadkozott ő, ámde
Szumi-öbölbe
mikor hazaérkezett,
kereste házát,
mégsem látta seholsem,
kereste a falut,
azt sem látta seholsem.
Elcsodálkozott,
s magában ezt gondolta:
– Hisz három éve,
hogy eljöttem itthonról!
Ily hamar eltűnt,
kerítésünk és házunk?
Tán ha e ládát
kinyitom, minden úgy lesz,
mint azelőtt volt,
s házunk újra állni fog. –
Becses ládikót
kinyitotta hát kissé,
s lám, fehér felhő
kanyargott ki belőle,
szállt csak, s Öröklét
földjéig elgomolygott.
Futni kezdett hát,
ordított, ruhaujját
rázta s fetrengett,
kapálózván bánkódott,
s ott azon nyomban
eszméletét vesztette.
Egykor ifjonti
bőrét ráncok hálózták,
egykor fekete
haja hófehérré vált,
teltek a percek,
s lélegzete is elállt,
mígnem egyszerre
életének vége lett…
Mizunoe-i
Urasima-fiúnak
itt állt hajdani háza.

Kísérő dal

 

Öröklét földjén
hisz boldogan élhetne!
Sok-sok fényes kard –
maga szabja rövidre
éltét, oh, balgatag úr!

 

Fittler Áron fordítása

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az egyik legismertebb japán legenda, a későbbi Urasima Taró (浦島太郎) történetének egy korai változata. A Tízezer level gyűjteményén kívül több más VIII. századi szövegben is megtalálható. Mizunoe (水江) az akkori Tango tartomány (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján) tengerpartjának egy szakasza. Jelen verseket Takahasi no Musimaronak (高橋虫麻呂, VIII. század) tulajdonítják.

Középkori japán versek a mulandóságról

Klasszikus japán versek a mulandóságról
az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1205)

 

Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1817.

 

Amikor egyszer a szokásosnál is megindítóbbnak látta, amint egy pók olyan múlékony hálót fon az alkonyatban, akár egy cérnaszál.                Hendzsó főszerzetes

 

Ahogyan a pók
hálót fon puszta légbe,
épp ugyanolyan:
lakályos, szép házban is
hány évet tölthetünk el?

 

Buddhista dalok, 1919. 

A Naniva-beli[1] Micu templomban, amikor nádlevelek susogását hallotta.                                                                                  Gjóki bódhiszattva

 

Nádak susognak
tengeráramok mentén,
s hullámok kelnek:
mint ők, bús világ vizén
vajon meddig lebegünk?

 

Buddhista dalok, 1972.

A Vimalakírti szútra[2] tíz hasonlatának[3] egyikét öntötte versbe, mely szerint: „Ez a lét olyan, akár az álom.”

Álom az álom?
Vagy a való az álom?
Bizony, nem tudom!
Ugyan milyen világban
ébredhetek rá vajon?

 

Fittler Áron fordításai

 

Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭)

816–890

A IX. század hat kiválónak értékelt költője, a hat költőóriás (rokkaszen, 六歌仙) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (良岑宗貞). Ninmjó császár (仁明天皇, uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt. A császár 850-ben bekövetkező halála után szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és ötletesség jellemző.

Gjóki (行基)

668–749

A japán buddhizmus egyik jelentős szerzetese, aki nem csupán rengeteg buddhista templom, hanem az ország infrastruktúrájának építésében is fontos szerepet vállalt. Kezdetben a narai Gangó templomban (Gangódzsi, 元興寺) tanította az embereket, majd vándor szerzetesként az országot járta, a nép pedig bódhiszattvaként tisztelte. Költőként kevésbé volt jelentős, csak néhány vakája ismert.

 

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív volt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is. Jelen költeménye is ezek közé tartozik, és bár nem tudni pontosan, feltehetően idős korában keletkezett.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] A korabeli Szeccu (摂津) tartományban található, a mai Ószaka város egy része.

[2] A Vimalakírti nirdesa szútra a mahajána buddhizmus egyik jelentős szövege, amelynek középpontjában egy betegágyon fekvő világi hívő, Vimalakírti Mandzsusrí (jap.: Mondzsu) bódhiszattvával folytatott párbeszéde áll.

[3] A Vimalakírti nirdesa szútra első kötetében található tíz hasonlat, amely az emberi lét üres voltát, illetve mulandóságát fejezi ki. Ezek egyike az itt szereplő álom.

 

 

Klasszikus japán versek

Klasszikus japán versek a Dalok későbbi gyűjteményéből

(951?)

Tavaszi dalok harmadik kötete, 103.

Amikor egy elbűvölő holdas estén gyönyörködött a virágokban.
Minamoto no Szaneakira

 

Kár ez éjjelért!
Holdat és virágokat
– ha egyre gondol –
úgy megmutatnám annak,
kit e csoda megindít!

Szerelmes dalok negyedik kötete, 884–885.

 

Amikor egyszer meglátogatta Taifut, de ő nem volt otthon, hazatért, másnap reggel pedig ezt a verset küldte neki:                           Aszatada

 

Leverten, lomhán
parttól visszasodródó
fehér hullámok
nyomán ruhám ujjának
száradni egy perce sincs.[1]

 

Így válaszolt:                                                  Taifu

Ugyan, hát mitől
ázott el ruhád ujja?
Hiszen úgy tetszik,
nyoma sincs sehol fehér
hullámoknak szívedben!

Fittler Áron fordításai

 

Minamoto no Szaneakira (源信明)

910–970

Apjával, Minamoto no Kintadával (源公忠, 889–948) együtt a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. (A harminchat költőóriás a X–XI. századi költő és esztéta, Fudzsivara no Kintó (藤原公任, 966–1041) által összeállított válogatás az általa legkiválóbbnak tartott harminchat, VII–X. századi költő vakáiból.) Elismert költő volt, többször kérték fel festett paravánok képei alapján költött vakák, ún. paravándalok (bjóbuuta, 屏風歌) komponálására. Jól ismert szerelmi kapcsolata a kor egyik legnagyobb költőnőjével, Nakacukaszával (中務).

 

Fudzsivara no Aszatada (藤原朝忠)

910–966

A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú dinasztiájából, a Fudzsivara-klán északi ágából származik. A harminchat költőóriás egyike, valamit saját korában is elismert költő volt. Ő komponálta egy 960-ban rendezett jelentős udvari költői verseny (utaavasze, 歌合) nyitóversét. Az itt szereplő Taifun kívül fennmaradt több más udvarhölgyköltővel, köztük az Ukon (右近) és a Hon’in no Dzsidzsú (本院侍従) udvarhölgynéven ismert költőnőkkel folytatott szerelmi versváltása is.

 

Taifu (大輔)

  1. század körüli udvarhölgyköltő. Mivel ezen az udvarhölgynéven több költőnő is ismert, életéről nem sok biztosat tudni, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy Fudzsivara no Aszatadán kívül több más korabeli költővel is volt szerelmi viszonya. A velük folytatott versváltások közül több is bekerült a Dalok későbbi gyűjteményébe. Vakáira jellemző a rögtönzött szókimondó jelleg.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az eredeti szövegben egy többértelmű kifejezés (tacsikaeru (立ちかへる): 1. hazatér, 2. (a hullám a parttól) visszahúzódik) segítségével jelenik meg a tengerparti kép és a sikertelen látogatás miatt bánkódó lírai én lelkiállapota. Az ázott ruha (vagy ruhaujj) a könnyekre, illetve a sírásra utal.

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1205)

Tavaszi dalok második kötete, 141.

 

[Téma nélkül.]            Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter

 

Bús mulandóság
nem is fogható máshoz.
Cseresznyevirág:
kinyílik s le is hullott.
Oh, ez hát e világunk!

 

Vegyes témájú dalok első kötete, 1471.

[Téma nélkül.]                                                     Szaigjó szerzetes

Ha e világra
gondolok, minden olyan,
mint hulló szirmok.
Létem is szintúgy, de én
merre, hová jutok majd?

Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1788.

 Téma nélkül.                                                              Szeisin úr

Út menti füvön
ülő harmatcseppekkel
vetekszik éltem.
Vajh melyik fog hamarabb
elillanni e földről?

Fittler Áron fordításai

 

 

Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter
(Go-Tokudaidzsi no szadaidzsin,
後徳大寺左大臣) ­= Fudzsivara no Szaneszada (藤原実定
1139–1191
Korának jelentős költője és politikusa. A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú családja, a Fudzsivara-klán északi ágának Tokudaidzsi alágából származik. Szaneszada maga is magas pozíciókba került: belső miniszter (naidaidzsin, 内大臣) lett, később pedig jobb, végül bal felőli miniszternek is kinevezték. Sokoldalú tehetség volt, aki egyaránt jeleskedett a japán és kínai nyelvű költészetben és a zenében. Kora jelentős vaka-költőivel együtt részt vett a Sun’e szerzetes (Sun’e hósi (俊恵法師), 1113–?) rezidenciáján, a Karin-kertben (Karin’en, 歌林苑) szervezett verselői összejöveteleken, valamint több költői versenyen (utaavasze, 歌合) is komponált vakákat. Verseinek hangulata fenséges és különleges, magában hordozva az eleganciával vegyes ragyogó szépséget. – írja róla egy XII. századi vaka-költőkritika, a Kaszen rakuso (歌仙落書). Több mint hetven költeménye került be császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákba (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集).

 Szaigjó szerzetes (Szaigjó hósi, 西行法師)
1118–1190
A XII. század egyik lagnagyobb költője. Világi neve Szató Norikijo (佐藤義清). Kezdetben Toba császár (鳥羽天皇, uralk. 1107–1123) testőrségének tagja volt, de fiatalon, huszonhárom évesen az egyik legjelentősebb japán ezoterikus buddhista irányzat, a Singon-irányzat (Singon-sú, 真言宗) szerzetese lett, és elsősorban az irányzat központjában, a Kója-hegyen (Kojaszan, 高野山) élte életét meditálással, elmélkedéssel. Ezen kívül szinte egész Japánt bejárta, zarándokútjain számos vakát költött. Költészetében sajátos összhangot képviselnek a természeti jelenségek és a buddhizmus tanai, ezt pedig filozófiai mélységekig boncolgatja. Kedvenc témája a cseresznyevirág és a hold.

 Szeisin úr (Szeisin-kó清慎公) = Fudzsivara no Szanejori (藤原実頼)
900–970
A Fudzsivara-klán északi ágából származik, apja, Fudzsivara no Motocune (藤原基経) főtanácsadó (kanpaku, 関白) volt, később egy rövid ideig ő is betöltötte a főtanácsadói és a régensi (szessó, 摂政) pozíciót. A vaka-költészetben is jeleskedett, több költői versenyen is részt vett, sőt egy alkalommal bírának is felkérték. Harmincöt verse szerepel császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákban.

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Arivara no Jukihira versei

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905), Vegyes témájú dalok második kötete, 962.

 

Tamura őfelsége[1] korában egy bizonyos ügy miatt bezárkózott a Cu tartományi Szuma[2] nevű helyen, és az udvari embereknek küldte.    


Arivara no Jukihira úr

 

Ha néha-néha
kérdezné tán valaki,
mondd: Szuma-parton
algákról sós cseppeket
hullatván[3] búslakodom!

Régi és új dalok későbbi gyűjteménye (1265), Utazások dalai, 868.

Akkor költötte, amikor a Cu tartományi Szuma nevű helyen tartózkodott.

                                                                                   Jukihira középtanácsos

 

Vándor ingujja,
nahát, milyen hűvös lett!
Fázón didereg.
Hisz átfúj a határon[4]
Szuma-öbölből a szél!

Fittler Áron fordításai

 

 

Arivara no Jukihira

818–893

A IX. századi japán vaka-költészet jelentős alakja, az ő nevéhez fűződik az első ismert költői verseny (utaavasze), amelyet a IX. század végén rendezett saját otthonában, ezzel pedig fejlődésnek indult a több évszázadon keresztül népszerű közösségi költészet. Bár a szépségre fogékénynak tartották, valamint néhány versét császári rendeletre összeállított vaka-antológiákba (csokuszen vakasú) is beválasztották, költőként kevésbé értékelték.

Bélyegkép: a Határőr Inari szentély (Szekimori Inari dzsindzsa) Szumában, az egykori szumai határátkelő környékén (a fordító felvétele)

[1] Montoku császár (uralk. 850–858).

[2] A mai Kóbe város egy része, itt található egy, a Heian-korban hires tengerpart.

[3] Az „algákról sós cseppeket hullat” kifejezés a könnyhullatás egyik metaforája a vaka-költészetben. Itt a Szuma-öböl tengerpartja kapcsán szerepel.

[4] A Cu (Szeccu) tartomány és délnyugati szomszédja, Harima tartomány közötti határátkelőre utal. (A IX. században már nem működött határátkelőként.)

Japán szerelmes versek a IX. századból

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok negyedik kötete, 708.

 Téma nélkül                                                              Ismeretlen szerző

 

Szumai halász
szítja sópárlók tüzét.[1]
Zord szélfúvásban,
lám, a füstje arra száll,
merre nem is gondolná![2]

 

Dalok későbbi gyűjteménye (951)
Szerelmes dalok második kötete, 647–648.

 

Téma nélkül.                                                           Taira no Szadafumi

Tán csak én izzok,
s tűnök a messzeségbe?
Örökös hévvel,
oh, mégsem lángolhatok:
akár a Fudzsi orma.[3]

 

Így válaszolt:                                                          Dajka a Ki családból

Mint Fudzsi orma,
még ha örökkön égsz is,
ugyan mit tegyek?
Eloltani nem tudom
tüzed, hisz víz nem vagyok.

Fittler Áron fordításai

Taira no Szadafumi (Taira no Sadafumi)

?–923

A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, Heichū monogatari) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.

 

Dajka a Ki családból (Ki no menoto)

  1. századi költőnő, eredeti nevén Ki no Zensi. Józei császár (uralk. 876–884) dajkája volt.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Szuma a mai Kóbe város egy része, itt található egy hires tengerpart. A klasszikus japán vaka-költészetben – jelen vershez hasonlóan – gyakran szerepelnek az itteni sólepárló kemencék, amelyekben a sós víz lepárlásával nyertek sót. A kemencék izzó tüze a szerelmi lángolást, illetve az a miatti fájdalmat, szenvedést jelképezi.

[2] A sópárló kemence füstje itt azt a személyt jelképezi, aki iránt a (feltehetően női) lírai én (a versben szumai halász) gyengéd érzéseket táplál. Ahogyan a szélben a füst kiszámíthatatlan irányba száll, úgy a lírai én által kedvelt személy is váratlanul választott valaki mást.

[3] A Fudzsi-hegy a IX–X. században aktív vulkán volt, azaz tűz égett benne, amely nem volt látható, csupán a füstje. Ennek megfelelően Japán legmagasabb hegye a korabeli szerelmes versekben a titkolt, máskor a visszafojtott, be nem teljesülő szerelem érzésének szimbóluma volt, és ez az asszociáció kapcsolódott hozzá. Gyakran – ahogyan ebben a vakában is – az ’érzés’, ’vágy’ vagy ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” szó magában foglalja a vulkánhoz kapcsolódó tűz (hi) szót. Jelen versváltás második vakájában, a hölgy válaszában továbbá az utolsó két sor tűzhöz kapcsolódó motívumával a költőnő arra céloz, hogy még nem is találkoztak, és erre nem is kerülhet sor.