Téma nélkül.

a Császári Belső Titkárság első rangú vezetője, Tomohira herceg

Gyorsan fúj a szél,
nádlevelekre ülő
sok-sok harmatcsepp
később vagy előbb lehull:
mily mulandó is a lét![1]

                        Szemimaru

Őszi szelektől
meghajló sáslevelek
végein ülő
hófehér harmatcseppek:
épp ily illékony létünk!

E világunkbaní
akár így élsz, akár úgy,
semmi különbség.
Palota, szalmakunyhó:
nem tudni, meddig állnak.

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1849–1851.)

Fittler Áron fordításai

Tomohira herceg (Tomohira sinnó, 具平親王)

964–1009

Murakami császár (Murakami tennó, 村上天皇, 926–967) fia. Sokoldalú tehetség volt: vakák komponálása mellett kora kínai nyelvű költészetének egyik meghatározó alakja, de a kalligráfiában és a hangszeres zenében is jeleskedett, ezen kívül többek között az orvostudományban is jártas volt. Vakáinak nyelvezete és retorikája egyszerű, letisztult, sok köztük a rögtönzött költemény.

Szemimaru (蝉丸)

A IX. század második felében élt. Életéről keveset tudni, viszont annál több legenda maradt fenn vele kapcsolatban. A hagyomány szerint vak biva-lantjátékos (biva hósi, 琵琶法師) volt, és az akkori főváros, Heiankjó keleti határának számító Találkozások hágójánál (Ószaka no szeki, 逢坂の関) élt. A XIII. századtól a vak biva-lantjátékosok elődjének és istenének tekintik.

[1] A negyedik sor a IX. századi vakaköltő, Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭) híres versét idézi.

Levélen harmat,
füvek-fák tövén vízcsepp:
tán a világnak
mutatják meg, milyen az,
később vagy előbb múlni?

(Japán és kínai versek gyűjteménye, Mulandóság, 798.)

Klasszikus japán versek a mulandóságról az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (1.)

(Japán, 1205–1210)

Vers a mulandóságról, melyet akkor komponált,
amikor száz költeményt ajánlott fel
Szutoku visszavonult császárnak.

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

Ha a világról
elgondolkozom, s mélán
merengek, érzem,
üres égen eltűnő
fehér felhő az, nem más!

Száz vers között költötte.                     Sokusi hercegnő

Míg bealkonyul,
van-e tán időnk várni?
Adasi-mezőn[1] 
levelek hegyén ülő
harmatra vihar támad.

Amikor Cu tartományban[2] tartózkodott, és a nádast nézte a vízparton.

                                               Kazan visszavonult császár őfelsége

Bizony, Cu földjén
Hosszúéletnek[3] neve
reánk nem illik.
Rövid nádszár percei:[4]lám, csak eddig tart létünk!

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1846–1848.)

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari (御子左) ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, 歌合) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集), az Ezer év dalainak gyűjteményének (Szenzai vakasú, 千載和歌集) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaigógú daibu, 皇太后宮大夫) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

Sokusi hercegnő (Sokusi naisinnó, 式子内親王)

1149–1201

Gosirakava császár (後白河天皇, 1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, 斎院) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, mestere Fudzsivara no Sunzei volt. Életének utolsó éveiben császári családból származó nőként rendkívül aktívan vett részt a közösségi költészetben: több meghatározott számú versciklus és más megadott témákra költött vakák komponálására kérték fel. Később buddhista szerzetesnő lett. Az Ezer év dalainak gyűjteményétől kezdve csaknem száz vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Kazan visszavonult császár (Kazan in, 花山院)

968–1008

Japán 65. császára. Mindössze két évig uralkodott (984 és 986 között), lemondása után buddhista szerzetesnek állt. Kora irodalmi életének vezető személyisége volt, számos költői versenyt és más verses összejövetelt szervezett. Az ő parancsára állították össze a harmadik császári vaka-antológiát, a Kimaradt dalok gyűjteményét (Súi vakasú, 拾遺和歌集), melynek szerkesztésében feltehetően maga is aktívan részt vett. Hatvannyolc vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Egyes vélemények szerint a mai Kiotó nyugati részén lévő Adasi-mező (Adasino, 化野), amely a korban hamvasztóhely volt.

[2] Szeccu (摂津) tartomány. A mai Ószaka prefektúra északi, és Hjógo prefektúra délkeleti fele.

[3] Nagara (長柄). A mai Ószaka város északi részén található helynév. Az eredeti szövegben a sokáig él jelentésű nagarau (ながらふ) ige többértelmű kifejezésként magában foglalja a Nagara nevet.

[4] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk: a jo egyaránt jelenti a világot, létet (世), illetve a nádszár bütykeit (節).

Gotoba visszavonult császár három vakája az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből

(Japán, 1205–1210)

Vers a tavasz kezdetéről.                             A visszavonult császár

Halvány derengőn
levegőbe a tavasz,
lám, megérkezett!
Mennyei Kagu-hegyen
könnyű pára gomolyog.[1]

(Tavaszi dalok első kötete, 2.)

Amikor Sakua kilencvenedik születésnapját ünnepelték[2] a Költészeti Hivatalban, egy hegyen nyíló cseresznyevirágokat ábrázoló paravánképhez költötte. 

A visszavonult császár

Cseresznye nyílik
messzi hegyen – rézfácán
lelógó tolla –
hosszú-hosszú bár a nap,
bája megunhatatlan![3]

(Tavaszi dalok második kötete, 99.)

A Szumijosi szentélyi dalversenyen[4] hegyről költötte.

                                                           A visszavonult császár

Hegyek legmélyén
sűrű csalitoson is
keresztülmegyek,
s elmondom mindenkinek:
bizony, még itt is van út.[5]

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1633.)

Fittler Áron fordításai

Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院)

1180–1239 (uralk. 1184–1198)

Takakura császár (Takakura tennó, 高倉天皇) fia. Gyerekként került trónra, majd tizenöt év múlva lemondott, de visszavonult császárként tovább kormányzott. 1221-ben felkelést szervezett a kamakurai sógunátus ellen. Ez volt a Dzsókjú-felkelés (Dzsókjú no ran, 承久の乱), amelyben Gotoba vesztett, és a távoli Oki-szigetekre száműzték. Itt halt meg hatvanévesen. A trónról való lemondása után aktív költői tevékenységbe kezdett, és az irodalmi élet vezetője lett. Több meghatározott számú versciklus (teiszúka, 定数歌) komponálására kérte fel a kor költőit, de őt magát is ott találjuk ezen művek szerzői között. 1201-ben otthonában, a Második Kerületi Palotában (Nidzsóin, 二条院) felállította a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), majd kiadta a parancsot a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vakaantológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) összeállítására, amelynek szerkesztésében maga is aktívan részt vett. Száműzetése alatt az Oki-szigeteken összeállított többek között egy kiváló vakákból álló antológiát, a Különböző korok dalainak versenyét (Dzsidai fudó utaavasze, 時代不同歌合), illetve Száz vers a távoli szigetről (Entó on-hjakusu, 遠島御百首) címmel egy százvakás ciklust is komponált. Sokoldalú tehetség volt: a költészeten kívül több hangszeren játszott, és a kemari (蹴鞠) nevű labdajátékhoz is értett, sőt, császárként rendkívüli módon érdekelték a harcművészetek és a kardok, ami a korabeli Japánban nem volt jellemző. Lobbanékony természetű volt, szélsőséges érzelmekkel, ez pedig rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től kezdve 255 vakája került be császári antológiákba, de fennmaradtak láncversei, illetve több más munkája is.

Borítókép: cseresznyevirágok (a fordító felvétele)

[1] A VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében szereplő alábbi verset idézi a költő.

Végtelen messzi
mennyei Kagu-hegyen,
ezen alkonyon
könnyű pára gomolyog:
úgy tűnik, jön a tavasz!

(Tizedik kötet, Vegyes témájú tavaszi dalok, 1812.)

[2] Sakua (釈阿) a kor egyik legnagyobb költője és vezető vakakritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) szerzetesi neve. Kilencvenedik születésnapját 1203. tizenegyedik hónap 23-án ünnepelték.

[3] A 2–3. sorban szereplő „rézfácán lelógó tolla” bevezető, amely a 4. sor „hosszú-hosszú” szavához kapcsolódik. Gotoba visszavonult császár az alábbi, Kakinomoto no Hitomaro (VII–VIII. század) verseként számon tartott költeményt idézi.

Messze elnyúló
hegyek. Rézfácán tolla,
lelógó tolla
hosszú, hosszú, mint az éj…
egyedül hálok talán?

(Kimaradt dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok harmadik kötete, 778.)

Károlyi Orsolya fordítása (In.: Fudzsivara no Teika válogatása, Fittler Áron és Károlyi Orsolya fordítása: Száz költő egy-egy verse. Balassi Kiadó, 2022, 82. o.).

[4] 1208. ötödik hónap 29-én rendezte Gotoba visszavonult császár.

[5] A vers a tájábrázoláson túl azt a rejtett jelentést is hordozza, hogy bármilyen körülmények között létezik út a helyes kormányzásra, és a lírai én – aki jelen esetben maga a visszavonult császár – ezt tudatja népével.

A Hacusze-beli Aszakura Palotából kormányzó császár őfelségének kora (a nagy-hacusze-i Vakatake császár)[1]

A császár őfelségének verse

Kosárral,
kis kosárral,
lapátkával, ó,
kis lapáttal kezedben,
lány, ki e dombon
gyógyfüvet gyűjtesz![2]
Áruld el, hol laksz!
Áruld el neved!
Égretörő
Jamato csodás földje
teljes egészen,
bizony, mind enyém!
Minden szeglete,
bizony, mind enyém!
Először hát én
mondom el,
hol lakom, s mi a nevem!

(Első kötet, 1.)

A Takecsi-beli Okamotóban lévő palotából kormányzó császár őfelségének kora (Okinaga Tarasihi Hironuka császár)[3]

A császár őfelségének verse, melyet akkor költött, amikor felment a Kagu-hegyre,[4] és végignézett országán.[5]

Jamato földjén
oly sok hegy van, de köztük
csodaszép köntöst
mennyei Kagu-hegy ölt.
Felmegyek hát rá,
s végignézek hazámon:
széles határban
száll, csak száll a füstfelhő,
tenger mezején
száll, csak száll a sok sirány.
Mily szép ország is
Szitakötő-sziget,[6]
Jamato csodás földje!

(Első kötet, 2.)

 Fittler Áron fordításai

Borítókép: a Kagu-hegy (a fordító felvétele)

[1] Óhacusze no Vakatake szumeramikoto (大泊瀬稚武天皇). Júrjaku császár (Júrjaku tennó, 雄略天皇, 418–479) másik neve. 24 évi uralkodása alatt megerősítette a császári hatalmat, leverte a különböző klánok lázadásait, valamint a külkapcsolatok terén is jelentős eredményeket ért el. Palotája, az Aszakura Palota (Aszakura no Mija, 朝倉宮) Jamato tartomány (a mai Nara prefektúra) Hacusze (泊瀬 vagy 初瀬) nevű részén volt.

[2] Szokás volt újévkor zsenge gyógyfüveket gyűjteni, melyeket az egészség megőrzése érdekében elfogyasztottak.

[3] Okinaga Tarasihi Hironuka szumeramikoto (息長足日廣額天皇). Dzsomei császár (Dzsomei tennó, 舒明天皇) másik neve. 629 és 641 között uralkodott. Palotájának helye, a Takecsiben (高市) lévő Okamoto (岡本) a Jamato tartomány középső részén található Aszukában (飛鳥) volt.

[4] Kagujama (香具山). Aszukában található, egyike a sintó mitológiában szent hegyekként tisztelt ún. Jamato tartomány három hegyének (Jamato szanzan, 大和三山). 152 méter magas, feltehetően azért hívják mégis hegynek (jama, 山), mert a szent helyeket, amelyek az emberek világától elkülönülnek és az istenek tartózkodási helyéül szolgálnak, általában „jamának” hívták. (A Kegu-hegyet ld. a borítóképen.)

[5] Ókori rituálé, melyet a császárok végeztek, és melynek célja elsősorban a bőséges termés elősegítése. Az országon való végignézés (kunimi, 国見) azt jelentette, hogy a császár megáldja birodalmát.

[6] Akicusima (蜻蛉島). Japán akkori központja, Jamato jelzője, és egyben – ahogyan maga Jamato is – Japán egyik korabeli elnevezése. A szitakötőre a bőséges termés előjeleként tekintettek.

(Amikor a Lüsunkout körülvevő hadseregben lévő öcsém miatt aggódtam.) 1

Ó, én szeretett öcsém! Érted sírok most.
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Legkisebbként születtél a családunkba,
szüleink szeretete különleges hát,
mégis, hogy fogjál kardot, mondták valaha?
Azt tanították talán, ölj meg másokat?
Ölj meg másokat, s aztán halj meg magad is:
huszonnégy évig talán erre neveltek?

Szakai városának kereskedői:
régi családunk büszke felmenőinek
s apánk nevét kell majdan továbbvinned, így
olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Lüsun vára akárha elesik, vagy ha
nem esik el, hát ugyan kit érdekel az?
Tudod-e vajon, hogy a kereskedőknek
fogadalmában erről semmi sincs írva?

Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Császárunk őfelsége a háborúba
menjen el hát ő maga, s harcoljon ottan!
„Ontsátok egymás vérét, népünk fiai!
Állati módon aztán haljatok is meg!” –
Hogy a halál az ember dicsősége – ó,
hisz szíved érzései eléggé mélyek,
hogy is juthat eszedbe ilyesmi, felség?

Ó, én szeretett öcsém a háborúban!
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Mióta tavaly ősszel édes apukánk
itthagyott bennünket, ó, édesanyánknak
keserves bánat gyötri szívét, amikor
behívták gyermekét, ő vigyázta házunk.
E korban, miről mondják: oly igen békés,
anyánk ősz hajszálai csak gyarapodnak.

Itthon a függöny mögött leborulván sír
törékeny, ifjú mátkád, épp, hogy elvetted.
Talán elfeledted őt? Vagy gondolsz most rá?
Tíz hónapja sincs veled, s már búcsúztál is,
leányszíve bújával érezz hát együtt!
Hisz e földön egyedül csak te vagy neki,
ó, mégis lehet-e más, kire számíthat?
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.

Fittler Áron fordítása

1 Az 1904–1905-ös japán-orosz háború egyik helyszíne a kínai Lüsunkou (旅順口) hadikikötője (nyugaton ismert nevén Port Arthur), melyet a japán hadsereg elfoglalt. Az itt harcoló alakulatba került a költőnő öccse, az akkor 23 (a korabeli életkorszámítás szerint 24) éves Hó Csúzaburó (鳳籌 三郎, 1880–1944).

Joszano Akiko (与謝野晶子)1878–1942
A századforduló japán költészetének egyik legjelentősebb nőalakja. Kereskedőcsaládban született Ószaka prefektúra nagymúltú kereskedővárosaában, az Ószaka város déli szomszédságában lévő Szakaiban (堺). Eredeti neve Hó Só (鳳志よう). Versei (főként tankák) először a Hajnalcsillag (Mjódzsó, 明星) című folyóiratban jelennek meg, később férjével, a szintén költő Joszano Tekkannal (与謝野鉄幹) együtt szerkesztették az Új versek (Sinsisa, 新詩社) című folyóiratot. Első verseskötetében, az 1901-ben megjelent Zilált hajam (Midaregami, みだれ髪) című gyűjteményének tankáiban többnyire Tekkanal való romantikus szerelméről, heves érzelmeiről  énekel. A japán-orosz háború (1904–1905) alatt elkötelezett pacifista, egyik leghíresebb verse az itt közölt mű. 1912-ben követi férjét Párizsba, majd több európai országban is megfordul. Hazatérve a nők emancipációja és a lányiskolák kérdése kerül munkássága középpontjába, számos publicisztikai írásában hívja fel a figyelmet a nőkkel szembeni társadalmi egyenlőtlenségekre. Élete egyik legnagyobb munkája Muraszaki Sikibu Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) mai japán nyelvre fordítása.