Lovas Sz. Judit összes bejegyzése

Lovas Sz. Judit (korábban: Lovas Szilvia Judit) néven jelennek meg írásaim. Eddigi munkáimat az Amúgy, a Vörös Postakocsi, FÉLOnline, Napút és az ÚjNautilus közölték online felületen, vagy nyomtatott kiadásban. A versírás mellett a próza, szorosabban a regény műfaja áll közel hozzám.

Eckhart mester: Amikor erdő voltam

Amikor patak voltam, amikor erdő
voltam, amikor még mező voltam,
amikor én voltam minden pata, láb,
uszony és szárny, amikor maga
az ég voltam,

senki nem kérdezte tőlem, hogy van- e valami célom, senki sem
tűnődött azon, hogy van- e valami, amire szükségem lehet,
mert semmi nem volt.
Nem szerethettem volna.

Majd elhagyva mindazt, amik egyszer voltunk,
a gyötrelem elkezdődött, félelem és kérdések jöttek,
és én csak sírtam, sírtam. Könnyek,
amiket eddig nem ismertem.

Ezért visszatértem a folyóhoz, visszatértem
a hegyekhez. Újból megkérve a kezüket
könyörögtem – könyörögtem, házasságra lépni
minden tárggyal és teremtménnyel,

és amint elfogadták,
Isten egyre ott volt a karomban.
Nem kérdezte tőlem,
„Hol voltál?”

Ebből tudtam meg, hogy a lelkem – minden lélek –
mindig fogja
Őt.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

Stan Rice: Tragikus nyúl (Tragic Rabbit)

A tragikus nyúl, egy festmény.
Aszott füle zöld, mint a kukoricahaj.
A fekete homlok a csillagokra mutat.
Egy festmény a falamon, egyedül,

mint ahogy nyulak vannak,
nincsenek. Kövér vörös arc,
mind Művészet, reszkető orr,
rutin, nehéz megszökni, mint szokni.

Te is lehetsz tragikus nyúl; zöld és vörös hát,
gyenge kék ifjú-mell.
De ha az ösztöke emberbe hajt,
féld az Igaz Húst, mert

ledob tragikus lovadról
és összetöri tragikus színeidet, mint ahogy egy szellem
a márványt; a sebeid olyan gyorsan
begyógyulnak majd, hogy a víz

féltékeny lesz.
Fehér lapra festett nyulak
megbűvölt hajdani természetükkel;
kukoricafülük szarvakká változik.

Ezért jól vigyázz, ha kedvel a tragikus élet –
csapdába ejti a nyulat, ahol
minden szín a napfény kardja,
az ollók pedig az Élő Isten.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

 

Október hercege

 

Október hercege[1]

Galambdúcodban,
mint kísértettanyádon
ó, szegény fiú!

/A Gazda

A Pokolban most úgy kezelnének, mint
egy rabszolgát, mert azt idomítani
ugye meritum, érdem aszerint,
hogy a lázadását le kell e törni,
vagy szelíd szóval engedelmességre
tanítható. Mint itthon te, Gazdám.
A gyárban viszont nincs ellenkezésre,
de szófogadásra is csak ritkán
alkalom. Elmondják, mi a feladat,
de nem utasítanak. Bukóra
álló ablakokon dől már be a nap.
Mikor hajnalban jöttem, az ég lila
…………volt még, a fény mögött nyíltak a kertek,
…………rózsa, varjúháj, boglárkák – testvérek:

Azael, Botis, Mephistophilis,
Camuel, Carnesiel, Vassago,
Gamigin, Ose, Bathin, Antquelis,
Eligos, Uzza, Ukobach, Camio,
Paimon, Rasiel, Dantalion,
Sabnack, Naberius, Leraikha,
Zagan, Volac, Kairoxanondalon,
Gaap, Balam, Alloces, Vapula,
Andromalius, Vine, Andras, Beleth,
Malphas, Gemory, Raum, Lix Tetrax,
Sitri, Phocalor, Vepar, Aleureth,
Ashtaroth, Rhüx Fthenlót, Orobas, Marax,
…………Sallos, Asmoday, Shax, Aim, Ariel,
…………Amon, Belial, Seir, Samael,

Salatheel, Wych, Rheibet, Dai,
Athorebalo, Hemochon, Ka, Sothu,
Diathanna Thorun, Anlala Lai,
Abraxas, Sabraim, Isak, Ebeu,
Uvula, Yah, Arogorobrao,
Pethasa, Athor, Saphatoraél,
Kotha, Assalonai, Dan, Sabao,
Iae, Ieó, Ege, Leroél,
Balbnabaoth, Hem, Soleviel, Ma,
Yager, Yagat, Yammat, Tuwahel, Amym,
Veishak, Hael, Thammy, Oseny, Aha,
Damamiach, Sanul, Daniel, Ehym,
…………Horro, Meo, Dy, Jeha, Zywolech
…………Lavaterium, Lepaca, Melech …[2]

Vékony szirmuk az új bőr a hátamon,
de ők úgy rebbennek mint kísértetek,
az alkóvba bújok éjszakáidon,
a szégyen elől, hogy megidézhettek.
Mikor hazaérek, mégis magányos
vagy, elrontott engedelmesség, panasz
az arcom. A dühöm, mint te, másnapos,
mondd, hogy lehetnék számodra vigasz?
Tétlen rettenet, ahogy leveszem
esténként a bőröd és fel az enyém.
A fény mögé kúszó másikat nem
látja senki, hogy ki vagy te, ki én.
…………Gyűrötten, mint az útszélre dobott
…………csikket, ejts le úgy, mint lélekdarabod.

Ahogy a köztéri szobor ámultan
legelteti rajtunk szemét az úton,
a portára érve olyan szokatlan,
hogy a magányunkat be-/ lecsekkolom.
Lekozmált árnyékok a köszönések,
visszhangzik, mint templomban, a helló,
csá, meg belül az összetört mindened,
mert senki nem fog fegyelmezni. Alvó
szerszámokkal feleselek, közben én
akarnék már fenemód aludni.
Még fogalmam sincs, hogy a nehezén
hogy jutok túl, mivel egy ébredezni
…………kezdő jószág az ölem. Menjek hát el
…………úgy, Gazdám, mint az eszed? Hideg fejjel

próbálok dolgozni másfél óránként
gondolva egyet, mindig valamit
a galambdúcainkról[3], úgy, hogy az ént,
annak színes mozaikdarabjait
szorgosan órák alatt összelopom
kirakva őket, mint pár tűszúrásnyi
rajzszöget a bimbó-holdudvaron.
Fejedelmi rangod el kell rejteni –
hogy szárnyal a szárnyal az ideg. Csillan
ezer szálon, mint kint a levelek
amiket nem hallok, csak nyugalomban
két motorzúgás közt. Emlékeztetnek
…………ránk, nem fogva fel, hogyhogy néha be kell
…………törni arcunk a színes repedéssel?

 

[1]Barbiel (más néven: Barakiel, Barbuel, Baruel) egy bukott angyal, akit leírnak jó angyalként is. Bukott angyalként Barbiel az erények és az angyalok rendjének egykori hercege. A Pokolban Zaphiel alatt szolgál a hét választófejedelem egyikeként. Jó angyalként Barbiel október uralkodója, amikor viszont Barakiellel azonosítják, február uralkodója.” GUILEY, Rosemary Ellen, The Encyclopedia of Demons and Demonology, (a szerző fordítása) Visionary Living Inc. 2009, 42(24). o.

[2] Forrás: 1 LÉVI, Eliphas, Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai, (ford.: Nádassy László) Hermit Kiadó, 2010 2 Mózes VI.-VII. könyve – Salamon Testamentuma, (ford.: Szebényi Árpád – Dr. Horváth Endre), Hermit Kiadó, 2017 3 GUILEY, Rosemary Ellen, The Encyclopedia of Demons and Demonology, Visionary Living Inc. 2009

[3] A démon megidézéséhez a pecsétet fiatal galamb vérével, (vagy pillangó vérével) rajzoljuk fel a pergamenre, in: Mózes VI.-VII. könyve – Salamon Testamentuma, (ford.: Szebényi Árpád – Dr. Horváth Endre), Hermit Kiadó, 2017, 80–85. o.

(Illusztráció: Andy Nash: Purple Sky)

Georg Trakl: A Gonosz átváltozása

  1. változat

Ősz: fekete léptek az erdő szélén; néma rombolás pillanata; leprás homlokot érint a csupasz fa alatt. Régmúlt este, mely most a mohalepte lépcső fokain alászáll; november. Harangszó hallatszik és a pásztor fekete és vörös lovak csordáját hajtja a faluba. A zöld vadász egy vadat belez ki a mogyoróbokrok alatt. Kezei vértől gőzölnek és az állat árnyéka a férfi szeme felett sóhajt a lombokban, barnán és hallgatagon; az erdő. Elszéledő varjak; hármasával. Röptük, mint egy szonáta, telve halványuló akkordokkal és férfiúi melankóliával; csendesen foszlik szét egy arany felhő. A malomnál fiúk gyújtanak tüzet. A láng a leghalványabbik fivére, emez bíborlila hajába temetve kacag, vagy egy gyilkosság helyszíne, mely mellett sziklás út vezet. Eltűntek a borbolyák, ólmos levegőben a fenyők alatt álmodnak évek óta; félelem, zöld sötétség, egy fuldokló gurgulázása: a csillagos tóból nagy fekete halat húz ki a halász, az arc embertelen és tébolyult. A nádas hangjával, veszekedő férfiakkal a háta mögött ringatózik egy vörös csónakon a fagyos őszi vizek felett, nemzettségének sötét legendáiban élve, éjszakára és szűzi borzalmakra nyitott megkövült szemekkel. A Gonosz.

Mi vesz rá, hogy némán állj az atyai ház omladozó lépcsőjén? Ólomfeketeség. Mit emelsz ezüst kézzel szemeidhez, hogy mákonytól részegülve hulljanak le szemhéjaid? De a kőfalon át látod még a csillagos eget, a Tejutat, a Szaturnuszt, vöröslőn. Őrjöngve veri a kőfalat a csupasz fa. Te a romos lépcső fokain: fa, csillag, kő! Te, halkan reszkető kék állat; és az, aki lemészárolja magát a fekete oltáron, a halovány pap. Ó, a te mosolyod a sötétben, szomorú és gonosz, hogy még egy gyermek is elfehéredik tőle álmában. Rőt láng  lobbant fel kezedből és elégetett egy molylepkét. Ó, a fény fuvolája, ó a Halál fuvolája. Mi kényszerített, hogy némán állj az atyai ház omladozó lépcsőjén? Lenn a kapuban egy angyal kopogtat kristályos ujjal.

Ó, az elnyugodottak pokla; sötét sikátor, barna kertecskék. Halkan kondul kék estén a holtak alakja. Zöld virágocskák lengik körül elhagyott arcuk. Vagy sápadtan hajol a sötét folyosón a gyilkos hideg homloka fölé; imádat, a gyönyör bíbor lángja; halva zuhant fekete lépcsőfokokról az alvó a mélybe.

Valaki elhagyott a keresztúton és hosszan elidőzve nézel vissza. Ezüstös léptek vézna almafácskák árnyékában. Fekete gallyakon bíboran ragyog a gyümölcs, a fűben pedig a kígyó vedlik. Ó! A sötétség; veríték, ami jeges homlokodon kiüt, és a szomorú álmok a borban, a falusi kocsmában, fekete füstös gerenda alatt. Te, még vadon, aki rózsás szigeteket varázsolsz elő a barna dohányfelhőből, egy griff vad sikolyát tartóztatva magadban, amint fekete szirtek körül vadászik a tengeren, viharban és jégben. Te, zöld fém és tüzes arc belül, mely halni vágyik, sötét idők csonthalmáról és az angyal lángoló bukásáról énekelve. Ó! Kétségbeesés, mely néma sikoltással térdre rogy.

Egy halott látogat meg. A szívből önkézzel ontott vér szivárog és a fekete szemöldök alatt kimondhatatlan tekintet fészkel; sötét találkozás. Te –  vöröslő Hold, midőn a zöld olajfák árnyékában megjelensz, amit el nem múló éj követ.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

 

 

Lovas Sz. Judit fordításai

Georg Trakl: Sebastian álomban (kötet)
– Hórák éneke

Komor pillantással nézik egymást a szeretők,
szőkék, ragyogók. A bámuló sötétben
vézna, ölelő karuk egymásba fonódik.
Bíbor zúzta szét az áldottak száját. A kerek szemek
a tavaszi délután sötét aranyát tükrözik,
az erdőszél fekete, esti félelmét a zöldben;
talán a madarak kimondhatalan röptét, a meg nem születettek
ösvényének sötét falvakban, magányos nyarakon átívelő útján,
ahol a hervadó kékből olykor kilép az elhúnyt.
Csendesen zúg a mezőn a sárga kalász,
nehéz az élet és acélosan lendíti a kaszáját a gazda,
az ács roppant gerendákat illeszt össze.
Bíborra festi lombjait az ősz; a szerzetes szelleme
derült napokon körbejár; érik a szőlő,
és ünnepi levegő leng a tág udvarokban.
Édesebben illatoznak a sárgult gyümölcsök, halk, vidám nevetés,
az árnyas pincékben zene és tánc,
a halott fiú lépte és csendje a felhomályló kertben.

 

Georg Trakl: Novalishoz

1. változat
Kristályföldben nyugszik a szentebb idegen,
sötét szájától egy Isten vonta meg a panaszt
ott, ahol virágába hanyatlón
a hegedű játéka békésen
mellkasába halt;
és a tavasz eléterítette pálmaleveleit,
hogy tétován rájuk lépve
csendben hagyja el az éjjeli házat.
2. változat (a)
Sötétebb földben nyugszik a szentebb idegen,
szelíd szájától isten vette el a panaszt
midőn virágába omlott.
Egy kék virág
éli csak túl a dalát a fájdalom éjjeli házában.
2. változat (b)
Sötétebb földben nyugszik a szentebb idegen,
fakóbb rügyben.
Isteni szellem nőtt a fiúban,
mámoros húrzengés,
majd elnémult a rózsahajtásban.

(Lovas Sz. Judit fordítása)

Eckhart mester: Miért van annyi lélek?

Mikor voltál utoljára igazán boldog?
Hagyd, hogy ez a tapasztalat növekedve
benned eszedbe juttassa
egyszer-egyszer.
Ennek a múltbeli pillanatnak a keletkezésében, amikor táncoltál,
biztosan nem szerettél volna egy őrt,
aki az ajtód
előtt áll és
zörget,
vagy így szól „Épp most léptél
tiltott földre.”
Miért van annyi csillag és lélek,
hogy végeláthatatlanok?
Mert semmi nem tudja megzavarni Istent,
mikor ünnepel,
teremt!

Lovas Sz. Judit fordítása