Lovas Sz. Judit összes bejegyzése

Lovas Sz. Judit (korábban: Lovas Szilvia Judit) néven jelennek meg írásaim. Eddigi munkáimat az Amúgy, a Vörös Postakocsi, FÉLOnline, Napút és az ÚjNautilus közölték online felületen, vagy nyomtatott kiadásban. A versírás mellett a próza, szorosabban a regény műfaja áll közel hozzám.

Stan Rice: Tragikus nyúl (Tragic Rabbit)

A tragikus nyúl, egy festmény.
Aszott füle zöld, mint a kukoricahaj.
A fekete homlok a csillagokra mutat.
Egy festmény a falamon, egyedül,

mint ahogy nyulak vannak,
nincsenek. Kövér vörös arc,
mind Művészet, reszkető orr,
rutin, nehéz megszökni, mint szokni.

Te is lehetsz tragikus nyúl; zöld és vörös hát,
gyenge kék ifjú-mell.
De ha az ösztöke emberbe hajt,
féld az Igaz Húst, mert

ledob tragikus lovadról
és összetöri tragikus színeidet, mint ahogy egy szellem
a márványt; a sebeid olyan gyorsan
begyógyulnak majd, hogy a víz

féltékeny lesz.
Fehér lapra festett nyulak
megbűvölt hajdani természetükkel;
kukoricafülük szarvakká változik.

Ezért jól vigyázz, ha kedvel a tragikus élet –
csapdába ejti a nyulat, ahol
minden szín a napfény kardja,
az ollók pedig az Élő Isten.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

 

Stan Rice: A Sátános fiú

 

1.

 

Elmondom neked,

hol élt az Ördög.

Egy vas-sodronnyal

lelakatolt

fészerben,

ahol mindennek

rozsda színe volt,

amelyik az Ördög színe.

Azt mondták, maradjak távol tőle,

mert odabent

fekete ablakok, skorpiók és darazsak vannak.

Bár mindez igaz volt, de a valódi

ok, amiért nem mehettem

a fészerbe, hogy ez

az a hely, ahol az Ördög lógatta a fejét

megpihenve, mialatt a nappali Hold

tiszta gonoszsága tette dolgát.

 

2.

 

Ott volt a kavicsos sikátor mélyén

a sötétben, ahol

az overálos Ördög

csirkéket tartott. Egyszer az egyik kakasa

kiszökött a szűk helyre

a garázsunk és a kerítése közt, ahonnan nincs kiút

és az Ördög ötven centet ajánlott nekem

(Szerencse!) hogy bejussak és kihozzam a kakast,

mert látja, nem fér be.

Mondtam erre, hogy nekem biztosan sikerül, és bementem,

de mikor pár lépésre a kakastól utánakaptam,

az átment őrültbe, mint valami megfoghatatlan,

lángoló borotvapengék golyója,

erre azonnal visszavonultam, csakhogy lássam,

amint az Ördög overálban vigyorog rám

mondva, „Nos, fiam, így soha nem fogsz meggazdagodni,”

Erre azt feleltem neki jó hangosan:

„Még maga az Ördög

sem tudja elkapni azt a kakast,” ekkor az Ördög szeme

kifordult kissé, hogy láttam

alatta a fehéret és az overálját még

jobban kitöltve önmagával,

zsíros vontatottsággal csak ennyit mondott,

„Kijön, vagy éhen döglik,”

És én is tudtam, hogy

bár játszott az életemmel

az Ördögnek igaza volt.

 

 

Stan Rice: A Boy’s Satan*

1.

I will tell you
Where the Devil lived.
He lived in
The padlocked
Iron-wire toolshed
Where everything
Was the color of rust
Which is the color the Devil is.
I was told to Stay Out Of There,
Because it contained
Black widows, scorpions, and wasps.
Though this was true the real
Reason I was not allowed
Inside the shed was because
That’s where the Devil hung his head
To rest it while the pure evil
Of the Daylight Moon did his duties.

2.

At the end of the gravel alley
In the darkness was where
The Devil In Overalls
Kept chickens.  Once one of his roosters
Escaped down the narrow space between
Our garage and his fence, with no way out.
And the Devil offered me fifty cents
(A fortune!) to go in and bring out the rooster
Because, you see, ‘he couldn’t fit.’
I said I certainly would and went in
And when I got a few feet from the rooster
It went insane and as uncatchable
As a ball of flaming razorblades
And I backed out instantly to see
The Devil in his Overalls grinning at me,
Saying, “Well, son, youll never get rich like that,”
And I said, right out loud,
“Not the Devil himself
Could get that rooster,” and the Devil’s eyes
Rolled up slightly so I could see
The whites below and his Overalls
Filled up more with himself
And he said, in an oily drawl,
“It’ll come out or starve,”
And I knew that even
Though he had toyed with my life
The Devil was right.

_____________________________________________

Az angol verzió forrása: Stan Rice

Stan Rice biográfia

Stan Rice (1942–2002) nyolc verseskötet szerzője, köztük a Red to the Rind, Radiance of Pigs és a False Prophet (posztumusz kiadás, 2003). Sok éven át tanított a San Francisco State University-n, ahol angol professzor volt, valamint a Creative Writing Department elnöke.

1977-ben megkapta az Academy of American Poets Edgar Allen Poe- díját. Elnyerte ezenkívül a Joseph Henry Jackson- díjat, és a National Endowment for the Arts ösztöndíját.

Stan Rice festményei találhatóak meg Alfred A. Knopf, New York, 1997-ben publikált nagyszabású monográfiájában.

2002 december 9-én, hatvan éves korában hunyt el New Orleans-ban, ahol feleségével Anne Rice íróval és fiukkal, a szintén író Christopher Rice-szal élt.

Forrás: Stan Rice, http://www.stanrice.com/bio.html
Wikipedia, Stan Rice, https://hu.wikipedia.org/wiki/Stan_Rice

 

 

(Illusztráció: scrp)

Eckhart mester: Miért van annyi lélek?

Mikor voltál utoljára igazán boldog?
Hagyd, hogy ez a tapasztalat növekedve
benned eszedbe juttassa
egyszer-egyszer.
Ennek a múltbeli pillanatnak a keletkezésében, amikor táncoltál,
biztosan nem szerettél volna egy őrt,
aki az ajtód
előtt áll és
zörget,
vagy így szól „Épp most léptél
tiltott földre.”
Miért van annyi csillag és lélek,
hogy végeláthatatlanok?
Mert semmi nem tudja megzavarni Istent,
mikor ünnepel,
teremt!

Lovas Sz. Judit fordítása

 

Eckhart mester költeményei II.

Meghitt

A Tudás mindig megtévesztő.
Mindig korlátozza az igazságot, minden fogalom és kép ezt teszi.
Ketrecből ketrecbe megy a karaván,
de én köszönetet mondok
minden egyes isteni találkozásért,
melyben a szárnyaim kitárulnak,
és én
meghittebben
érhetek Hozzá.

 

Mindig csókolóznak

Mindig csókolóznak, képtelenül
uralkodni önmaguk felett.

Nem lehet,
hogy bármely teremtmény nagyszerűbb ösztönöket
és észlelést kaphatna, mint
az érett emberi elme.

Isten
érlelt engem,
így tehát látom, hogy igaz:
minden létező dolog
zabolátlan
a szerelemben.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

Eckhart mester: Amikor erdő voltam

Amikor patak voltam, amikor erdő
voltam, amikor még mező voltam,
amikor én voltam minden pata, láb,
uszony és szárny, amikor maga
az ég voltam,

senki nem kérdezte tőlem, hogy van- e valami célom, senki sem
tűnődött azon, hogy van- e valami, amire szükségem lehet,
mert semmi nem volt.
Nem szerethettem volna.

Majd elhagyva mindazt, amik egyszer voltunk,
a gyötrelem elkezdődött, félelem és kérdések jöttek,
és én csak sírtam, sírtam. Könnyek,
amiket eddig nem ismertem.

Ezért visszatértem a folyóhoz, visszatértem
a hegyekhez. Újból megkérve a kezüket
könyörögtem – könyörögtem, házasságra lépni
minden tárggyal és teremtménnyel,

és amint elfogadták,
Isten egyre ott volt a karomban.
Nem kérdezte tőlem,
„Hol voltál?”

Ebből tudtam meg, hogy a lelkem – minden lélek –
mindig fogja
Őt.

Lovas Sz. Judit fordítása

 

A. E. Waite költeményei

A Király Titka

 Jól őrzött – túlságosan is – úgy tűnik –
Csak néhány nyom fedi fel a Király Titkát.
A Jelenlét megképződik az est hűvösében
Először azóta, hogy a világ első kertjébe
Napjainkig elzárkózott minden menedék
Legféltettebbjében, az ő leírhatatlan szándékából.
Isten elfedi az Ő dicsőségét kérdő tekintetünk elől –
Nem tudjuk miért; csekély követelés a miénk:
De mindig vágy és remény marad.
A gyenge, zavaros értelmünk a végén talán
Rálel emanációjának új helyére,
Mialatt a lélekben hosszan, mindentől távol,
Dicsőséges hajnalokból és mélységekből
A Király Titkának lélegzete hallatszik.

 

Az immanens felség

Szellemi évődéssel, könnyelmű hajlam,
Élhetünk a síksági városokban.
Idilli réteken, vagy ott, ahol a kertek vannak;
A peremen és a tenger szélén.
Neked és nekem boldog enyhelyet adnak.
De körülveszi a felfoghatatlan,
Mely azokon a szirteken, ahol már nem történik semmi
A hegymászó és egy bizonyos csillag között,
Az immanens felséget a felszínre engedi,
Tudatosan válaszol,
Így, mikor a síkság a csendbe hullik,
Hívogathatja lelkünk hangtalan mélyéig
És az Élet Szavai felelnek odaátról.

(Lovas Sz. Judit fordításai)

 

Arthur Edward Waite (1857. október 2. – 1942. május 19.) ismertebb nevén A. E. Waite mágiatörténész és költő.
Az Egyesült Államokban született, élete java részét azonban Nagy-Britanniában töltötte. A hivatalnokként dolgozó férfi kishúga hirtelen halála után fordult az akkoriban még kevésbé ismert
tudomány, a parapszichológia felé. Waite hamarosan maga is publikálni kezdett, és e tudomány elismert szaktekintélyévé vált. A mágus mégis a kártyajóslás miatt vált világhírűvé, Waite saját
tarotkártyát alkotott, amelynek elgondolkodtató ábráit Pamela Colman Smith festőművésznő készítette.
A londoni William Rider & Son 1909-ben adta ki azt a tarot-csomagot, ami később a kiadó és a szerző nevével fémjelzett Rider–Waite- tarotként lett ismert. Az amerikai születésű Arthur Edward
Waite volt az első, aki módszeresen vizsgálta a nyugati okkultizmus történetét.