Télen, ha már a rét deres,
elfúvom e dalt, hogy nevess –
Tavasszal, ha zöld a berek,
elárulom, mit tervezek.
Nyáron, ha nőnek a napok,
tán megérted, mit dalolok.
Ősszel, ha a lomb sárga lesz,
fogj tollat, tintát és jegyezz.
Ment a halaknak üzenet,
megmondtam: “Így s így tegyenek.”
A tengerbeli kis halak
megküldték a válaszukat.
Az volt a halak válasza:
“Nem tehetjük, uram, noha…”
Megint üzentem én nekik:
“Jobb, ha szavamat megszívlelik.”
A halak mulattak nagyon,
s szóltak: “Minek ez az izgalom?”
Többször üzentem, s újra csak
fütyültek rám a kis halak.
Fogtam egy új üstöt, nagyot
jó lesz arra, mit gondolok.
Szívem dobogott-dibegett,
csorgattam bele kútvizet.
De jött és így szólt egy alak:
“Már alusznak a kis halak.”
Megmondtam neki kereken:
“Keltse fel őket iziben!”
Jó hangosan, értelmesen
fülébe mondtam élesen.
Az alak mord és büszke volt,
“Ne tessék ordítozni!” – szólt.
Büszke és mord volt az alak,
így szólt: “Költöm őket, hacsak…”
Fogtam egy srófhúzót, s megyek,
hogy vekkerük magam legyek.
Hogy láttam, a ház zárva van,
s rúgás, kopogás hasztalan,
hogy láttam, nem ereszt a zár,
a kilincshez kaptam, habár…
(Szabó Magda fordítása)