A magyar-bolgár irodalmi kapcsolatok egyik hídembere, Plamen Dojnov (1969) bolgár költő, irodalomtörténész, drámaíró, kritikus tett látogatást 2024. november 12-én a Bolgár Kulturális Intézetben legújabb magyarul kiadott könyve, a többműfajú Mások hangjai kapcsán. A kiadvány a Cédrus Művészeti Alapítvány, Szondi György kiadóvezető jóvoltából jelent meg. Jelen könyv azért lehet fontos olvasmány, mert a benne található szövegek merítés a már ismerhető, de talán olykor feledésbe merülő nyelvünkön olvasható Dojnov-irodalomból. Egy korábbi, 2017-es kötetbemutatója alkalmával jegyezte meg a szerző, hogy úgy érzi magát, akár egy delfin röptének zenitjén. Talán ezzel a hasonlattal jegyezhető mostani bemutatkozása is. A könyvben szereplő anyagot a bolgár irodalmat igencsak értő, rutinos műfordító, Csíkhelyi Lenke és a neves bolgarista Szondi György fordították.

A könyvet felvezető versek egy olyan ciklust formálnak, amelyben a testreprezentáció jut érvényre. A Feljegyzések a testről című szövegválogatásban a szövegtest mint posztmodern corpus úgy áll előttünk, mint amelyet olvasóként le kell tapogatnunk ahhoz, hogy érzékelni (érteni) tudjunk. A szájpadlás című versben olyan egyedi szóalkotásokat (hapax legomenonokat) teremtett a szerző, amelyeket Szondi György ismert bravúros nyelvhasználata és egyszerre intuitív és következetes fordítói énje hozott világra: télurna, akvarellszegfűk, sóhajliturgiák, opáltemplom, szájégbolt. Az ajkak pátoszi hanggal artikulálják: „Óh, az ajkak – két halacska, majd csónak…”, majd a strófazáró szóban egy megragadó-szójátékos rímválasz a „csodaszám”-ra: Csocsoszám. Ugyanakkor a homo ludens-alkatú Dojnov komor hangnemváltásra is képes: „És ha senki nem is látna, / nincs fájdalom, nincsen dráma. / Hogyha nincs test, neve sincsen, / senki legyek, ez a lényeg, / ne is jöjjek a világra…” (Az embrió gondolatai elalvás előtt). Vagy a negatív festésre mint költői módszerre épülő Búcsú a sosemvolt élettől versdarabja: „fel nem épült ház sötét padlásán / meg nem született gyermekeik toporognak…”; „hét el nem vett feleségem…”; „át nem élt világ…”; „meg nem írt könyveim…”; „ki nem épített utcákon…”; „ki nem robbant forradalmak…”(Csíkhelyi Lenke ford.)

Ezek után jutunk el a Dojnov-líra megkerülhetetlen, s éppen ezért kihagyhatatlan Kávéköltemények című munkájáig. A könyv 2007-ben jelent meg magyarul a Napkút Kiadónál, Szondi György fordításában, amely több, mint nyolcvan oldalon színes képmelléklettel illusztrálva szól a budapesti kávéházakban fellelhető kávékülönlegességekről, melyeknek receptjét is versbe szedi a költő. „Kávé és csokoládé – omló zenemű mása, / tejszínnek habja mint fodros, Strauss árnyéka rajta.” (Bécsi kávé – Kiemelések az eredetiben. – L. N.) A világ a Morik kávéházban avagy A kávé földrajzában olvashatunk a kávé élénkítő hatásáról: „Korzika kalózai rumban alszanak el, a kávé ébreszti fel őket”; majd A kávé rövid történeti poétikája fogalmazza meg esszenciálisan ezen kiemelt tér, a kávéház lényegét a kávéház szóösszetételének felmutatásával: a „kávéház elvarázsol és egybegyűjt, összebékít és elválaszt – szenvedélyekkel és melankóliákkal sugarazza teli a várost…” (Szondi György ford.) Az első kávéházak feltűnésétől, delejétől, 21. századi alkonyáig járja körül Plamen Dojnov azt az utat, amelynek vonzásköre mélyen kihatott a korok embereire. (Lábjegyzetben olvasható Pest szavunk bolgár etimológiai vonatkozása, mely szerint: „Pest szavunk, a tulajdonnév, a ’bolgár’ kemence’ jelentésű pest közszóból származik. – A ford. megj.)

A bolgár szerző „nyugati” helyszeretetének néhány opusza is bekerült a kötetbe Csíkhelyi Lenke tolmácsolásával: Bécs, látkép; Fotó Bécsben; Az ő szeptember 11-e Bécsben; Szabadság híd, Nyugati pályaudvar – felülnézet; Nyugati pályaudvar – alulnézet. Amint a Káva Téka (Napút-füzetek) 117. számának tükörszerű felmutatása, amely Plamen Dojnov Ungarszki kompleksz (Magyar komplexus) avagy mit látott Jurij Vlagyimirovics Andropov szovjet nagykövet Magyarországon 1956 ablakán át című írása. Ez a munka az Országos Idegennyelvű Könyvtár 12. műfordítás-pályázatának alapanyaga volt 2017-ben. Németh Erzsébet díjnyertes fordítását közli a jelen kötet, ahogyan még két másik Dojnov-vers (Látogatás a szentendrei Marcipán Múzeumban; Oktogon, Budapest) fordítótriászának: Lackfi János, Molnár Krisztina Rita, Vörös István magyar nyelvre való átültetését is.

Üdvözítő az a szerkesztői cselekedet, amelynek köszönhetően a drámaíró Plamen Dojnov is megismerhető a könyvből: a legrangosabb bolgár színházi kitüntetést (Askeer) elnyerő Mások hangjai című drámája teljes egészében hozzáférhető az olvasó számára Csíkhelyi Lenke fordításában. Dojnov nyolc képből álló színművének címe máris beszédes, témamegjelölő cím: a darab egy olyan telefonos szolgáltatásról szól, amelyben egy a munkájából eltanácsolt titkárnő, Margarita kitalálja, hogy a rossz híreket telefonon keresztül felveszi a „feladótól”, majd „kézbesíti” a „címzettnek”. Vállalkozásának címe: „Hang kölcsönbe.” Ezután hangzik el a következő szöveg felvételről Margarita hangján: „Mi elmondjuk mindazt, amit ön akarna elmondani. Ön kitalálja, mi hangosan kimondjuk. Bízzon bennünk, garantált diszkréció. »Hang kölcsönbe« – az ön igazi hangja. Várja meg az ön bizalmas operátorának bejelentkezését.”  Ez a szolgáltatásfajta a rossz hírek továbbítására szolgál, ugyanis a jó híreket bárki közölheti bárkivel. A rossz híreket nem merjük felvállalni, sokkal könnyebb egy közvetítő közegen át eljuttatni a másikhoz: „A jó hírek ingyen röpködnek. A rosszakért fizetni kell” – jelenti ki Margarita. A vállalkozás alapötlete valójában Margarita anyjától származik, akit a darab vége felé öregek otthonában találunk, és akinek egyik lányával való telefonbeszélgetése felvételre kerül, miként a Kishercegnő, a Vásárló, Szonja, az Igazgató, Angel, Anna, Lilija, a Nővér, Csecso, B. Lekov, az Öregember, a Metresz és a Tábornokné hangjai. A „hangtávirat” feladásához név és telefonszám szükséges, valamint háromféle gyorsasági fokozat közül lehet választani: azonnali, gyors vagy közönséges közlemény, melyeknek díjszabása is különböző. Sőt. A gyászhírért felárat számolnak fel. „Nagyon érdekes pillanat – fejti ki gondolatait Plamen Dojnov a könyvbemutatón –, amikor olyan sok embernek a hangjával rendelkezel, akkor egy idő után, aki ezeket gyűjti, elkezd gondolkodni, hogy óriási hatalommal rendelkezik. És ez egy nagyon izgalmas játék az intimitás és a publikus szereplés között, ugyanis amikor egy hangot felvesznek, hangfelvételt készítenek, az máris publikussá válik.” A darab végkifejletében Margaritát látjuk egyedül a színen a mások hangjaival, akik a különféle felvevőkészülékek egyszerre bekapcsolásával akár egy „búcsúszimfónia” szólalnak meg. A szerzői instrukcióban is ezt olvassuk: „Margarita taglejtésekkel kezdi irányítani a hangokat – mintha vezényelne.”  Plamen Dojnov párhuzamba állítja művét a legjobb idegen nyelvű film kategóriában 2007-ben Oscar-díjat nyert Mások életei (Das Leben der Anderen, 2006) című filmmel, amelyben hasonló szituáció kerül a filmvászonra.

Végezetül Dojnov irodalomtörténészi-kritikusi munkássága kerül a fókuszba. 1956 – A magyar felkelés és a bolgár irodalom (Napkút Kiadó, Bp., 2017, Temesi János ford., versek: Szondi György ford.) című nagyívű könyvéből válogatott fejezeteket a szerző, többek között a Bevezetést (A magyar ősz és a bolgár lombhullás), amelyben azonnal szembesülünk könyve kérdésfeltevéseivel: „mi történik Szófiában, ha Budapesten felkelés tör ki a nagy szovjet testvér ellen? Hogyan reagálnak a bolgár írók és szövegeik az 1956-os év szituációjára? Hogyan jelennek meg a magyar felkelés hatásai a bolgár irodalomban?” A félszáz oldalnyi szemelvénygyűjtemény után a Bronzpillák – Az új bolgár líra 125 éve (Masszi Kiadó, Bp., 2002) című antológiáról kapunk átfogó képet, amelyet Dojnov szerzősége jegyez. A négyszáz oldalas unikális versantológiát Szondi György állította össze, amelyről recenziójában Dojnov megjegyzi: „A szövegválogatás, amellyel az egyes szerzők bemutatásra kerülnek, nem ismétel egyetlen korábbi hasonló válogatást – sem magyar, sem bolgár, sem más idegen nyelvű antológiáét.”  A Szondi György 60. születésnapjára írt köszöntő szöveg – Szondi öt arca – méltán és méltón kerülhetett be a kötetbe. A bolgár kultúra „nagykövetéről”, „apostoláról” sokan zengtek már, nem véletlenül. Dojnov szavaival: „Szondi egyszerre van Ott és Itt, garanciája egy bolgár-magyar teljességnek – térnek, amely szomjasan búvik meg a Duna oltalmában, s kirajzolja a Bolgár Magyar Szellemi Birodalom körvonalait.” (Literaturen Vesztnik, 2006. évi 10. szám) A Másik olvasása című írásban Nagy László, Pilinszky, Esterházy Péter, Kertész Imre, Petőcz András vagy Csáth Géza bolgár nyelven való megjelenéseire esik a hangsúly, míg a Három szín, két zászló nem más, mint egy 2005-ös antológiabemutatón elhangzó szöveg írott lejegyzése: Három szín: fehér, zöld, piros. Fiatal magyar költészet (bolgár nyelven) és fiatal bolgár költészet (magyar nyelven). Dojnov könyvét Nagy László – Szécsi Margit: Szertartás délen (könyv+CD) című kiadvány recenzálásával zárja, valamint Egy magyar lelet címmel Binjo Ivanov Ballada a benzinről című versének szövevényes történetével.

Összeségében úgy gondoljuk: Plamen Dojnov mások hangjaiban is mindig önmagára talál rá; olvasmányélményei, kortársai, „tanárai” úgy hatnak rá, hogy közben a saját szólama mindig képes felülkerekedni azokén, sajátos hangszínt hordozva a kortárs bolgár irodalomban.