Címke: műfordítás

Federico García Lorca galego nyelvű énekei

 KÖRMENETI ÉNEK CSÓNAKOS MIASSZONYUNKHOZ 

Hej, örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod.

Érkezőben a kicsiny Szűz,
tiszta ezüst feje éke,
négy okkersárga ökör van
fogatolva szekerébe.

A hegyről kristály-galambok
idáig hoztak esőket.
A köd halottai holtak
árnyékukkal  ködbe nőttek.

Tehenek jámbor szemében
édes arcod ott felejtsed,
köntösödön virág nyisson,
szirmai szemfödeleknek!

Pirkad Galicia hegyén
Galicia hegyfokáról.
s a Szűz csak áll kapujában,
tenger és ház között ámul.

Hej örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod!

 

A HALOTT ROSALIA CASTRO BÖLCSŐDALA  

Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok is a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg  elveszetten, mint egy tehénke!

Eke ekéhez érkezik
Santiagótól Betlehemig.

Betlehemtől Santiagóig
csónakban angyal álmodik.
A csónak ezüst, könnyű, szállhat,
s véle Galicia: mennyi bánat.

Fekszik Galicia elhever
búsan gondűző füveivel.
Fű lepte ágy takargat,
sötét forrását rejti hajadnak.

Hajad  vizekre kiröppen
felhők galambfészkére éppen.

Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg elveszetten, mint egy tehénke!

 

MADRIGÁL SANTIAGO VÁROSÁNAK

Esik Santiagóban,
hullnak, szerelmem
égből fehér kaméliák
napnál fényesebben.

Esik Santiagóban
éjszaka zuhog, s a
füvek és álmok ezüstje
a holdat bevonja.

Nézd a hajléktalan esőt
siránkozik kő- s üvegnek.
Az elveszett szélben nézd csak
árnyát s hamvát tengerednek.

Tengerednek árnya, hamva,
Santiago, napnál is messzebb.
Holnapunk vize elapadt,
remeg, a szívemben reszket.

Botár Attila fordításai

 

 

 

Christian Morgenstern: Ő, L’art pour l’art

Ő
(Er)

 

Ő tarkóját vakarta tétován
a körmével, amely kisujja-körme
levágva nem volt oly régóta már,
hogy végül is golyóbisát e Földnek
hátul fejéig érve nőtte körbe,
mely rég kopasz lett az idők során
(e fej: egyszersmind cél és akadály) –
nem mintha másképp nem lett volna könnyebb.

 

L’art pour l’art
(L’art pour l’art)

 

Egy megriadt verébfi rebbenése
Korfot műalkotásra lelkesíti,
mely pusztán arcjátékból, gesztusokból
áll össze. Jönnek műszerekkel,
hogy fölvegyék; de Korf „az alkotásról
nem tud”, már nem tud semmiféle műről
egy „izgatott verébbel kapcsolatban”.

Havasi Attila fordítása

Dom Afonso: Non me posso pagar tanto (Bölcs Alfonz cantigája)

 

Nem szeretem a madár
dalát,
nem tetszik a hangja sem,
nem kell becsvágy, szerelem,
nem szeretem a csatát,
halált
súg nekem a félelem –
mint gálya a tengeren,
mi elhagyva e földet,
megment engem, elszöktet
a skorpió-fertelem
elől, hisz a szívemen
ejtett sebek megölnek.

Nem fedi vállam palást,
szakállt
sem viselek, szerelem,
harc, mindkettőt megvetem,
napjaim úgy szövik át,
a gyászt oltva belém, életem
könnybe fojtják, megteszem
magam kereskedőnek,
lisztjét, borát e földnek
és szívem messze viszem,
mert a skorpió-sebem felett
gyógyír nem győzhet.

A bajvívást, Istenem,
sosem
szerettem, nem kívánok
kopját törni, s nem vágyok
őrködni fegyveresen,
nekem a tenger ad új álmot,
hagyom a lovagságot,
mert míg tengerész voltam,
oly boldogan hajóztam,
most csak skorpiót látok,
s hogy meg ne mérgezzen az átok,
lennék ismét, mi voltam.

Nem szól bűnről énekem,
nekem
nem mondhat hazugságot
a bűn, és álnokságot
fegyverekről senki sem
(hiszen
fegyvert én nem használok),
inkább, mint a kalmárok,
hajómmal a habokban
szállnék, hogy a távolban
találjak egy világot,
hol skorpiót nem látok,
s nem bukom porba holtan.

M. József Karcsa fordítása

Illusztráció: El libro de los juegos de Alfonso El Sabio (1283)

Bernard De Ventadorn: Szép nézni erdőre-bokorra


Bel me’s can eu vei la brolha 

Szép nézni erdőre-bokorra,
kizöldül újra fa s bokor,
a lombos ág alatt dalolva
a madár szerelmet dalol,
és abból kél a fájdalom,
és öröm fut a fájdalomba,
szerelmem, ha akaratomra
vágyik, ahogy én akarom. 

Akarom, ám gőgje hatalma
lesújt, s bennem ily hatalom
feléje nincs. Bár úgy fogadna,
ahogy én őt elfogadom!
A többi asszonyt elhagyom
érte; Isten vesztem ne hagyja!
Tegye, hogy szívében foganva
szerelmét magamba fogom. 

Fogom magamba, s tart bezárva;
a börtönömön ő a zár;
igaztalanul ér a vádja,
őt inkább illetné a vád:
ő a hibás, de megbocsát
a szívem, s újra megbocsátja;
mert szép és jó minden hibája,
tudom, jók benne a hibák. 

Hibái jók — ez adományra
könyörgök még egy adományt:
a szám minden böjtje hiába,
csókja gyógyítná a hiányt.
De ily nagy díjat ő nem ád,
bár nagylelkű a díjadásra.
S belévág az ember szavába,
kiforgatja minden szavát. 

Szavát forgatja felcserélve,
de nem fordul el, s nem cserél
a szívem vágya mást fölébe:
hűségesen vágyom felé,
de nem sóhajt szerelmemért,
s hiába sóhajtozom érte:
hatalmas szépségére nézve
tudom, szemem halálba néz. 

Nézem halálom, s a remény
elhagy, s el az öröm reménye,
de jó vagyok a szenvedésre;
tűrök, s megtart a szenvedély. 

Horváth Viktor fordítása

SAGAWA CHIKA KÖLTEMÉNYEI II.

A halál szakálla

A szakács megragadja az eget. Négy ujjlenyomatot hagy
—– lassan kivérezteti a csirkét. A napot itt is összezúzták.
Az ég kékbe öltözött börtönőre látogatni jön.
A napfény tovasiető lépteit hallgatja.
A börtönben az álmokat az életnél is tovább őrzik.
Hogy megérintsem a kinti világot, mint a hímzés másik oldalát, egyetlen molylepkévé válok és átsuhanok az ablakon.
Ha a halál hosszan tekergő szakálla egy napra nem fojtogatna, végre rászállhatnék valami csodára.

Levetem kagylóhéjamat.

 

Egy ház illúziója

A szakács megragadja az eget.  Négy ujjlenyomatot hagy, lassan kivérezteti a csirkét. A napot itt is összezúzták.
Az ég kékbe öltözött börtönőre látogatni jön. A napfény tovasiető lépteit hallgatja.
Üres, fehér ház, ahol senki sem lakik.
Emberek hosszú álmai vették körül a házat, réteget rétegre festve, majd elfoszlottak, akár a virágok szirmai.
A halál lassan megszorítja a kezem. Rétegről rétegre,
az éj leveti kagylóhéját.
Ez az a ház, ahonnan egy távoli világ távoli emlékeihez
gyönyörű szép út indul.

Pillér Emília Réka fordításai

 

SAGAWA CHIKA KÖLTEMÉNYEI II.

 

Sagawa Chika 1911-ben született, és fiatalon, nem sokkal huszonötödik születésnapja előtt halt meg gyomorrákban. Rövid, de termékeny élete során a modernista és avant-garde japán költészet
egyik prominens alakjává vált. Japánban ekkor kevés női költőt ismert a közélet, és közöttük is a tradicionális formák, a tankaés a haiku, voltak népszerűek. Sagawa Chika újszerű kísérletezése szokatlan formákat és képeket társít, néhol prózába hajló szövegei szürreálisak és misztikusak. Különleges, forradalmi stílusát a nagy hírnévnek örvendő kortársak, Hagiwara Sakutaro, Nishiwaki Junzaburo, Ema Shoko és Momota Soji is méltatták.

PAUL CELAN: A SZAVAK ESTÉJE

A szavak estéje – kincskeresés a csendben.
Egy lépés, és még egy,
egy harmadik, a nyoma
nem rövidít árnyékodon:

az idő sebe
felnyílik,
és vér alá borul az ország –
a szóéj kutyái, a vadászkutyák
most beléd
marnak:
a vadabb szomj,
a vadabb éhség ünnepe ez…

Egy utolsó hold kap utánad:
hosszú, ezüstös csontot
– meztelent, mint az út, amin jöttél –
vet a falkának,
de nem menekít meg:
a sugár, amit ébresztettél,
közelebbről habzik fel,
és fenn lebeg a gyümölcs,
amibe évekkel ezelőtt haraptál.

András Orsolya fordítása

Illusztráció: Emil Nolde