szerkesztő összes bejegyzése

Megjegyzések Lessing Három gyűrűjéhez

Szigeti Csaba:

Mindenki nehéz helyzetbe kerül, aki a Nathan der Weise titkát   feszegeti. Szerintem nem érdemes elhistorizálni. A keleti keret teljesen általános, mondjuk Montesquieu Perzsa éevelei és Voltaire Zadigja óta. Keletről regélünk magunknak- Lehet, hogy Mircea Eliade nem igaz, lehet, hogy az öt világvallásban nincsen közös. Én Lessing könyvét úgy olvasom, mint A három imposztor libertinus pamflet ellenművét. Vagyis amelyik azt állítja, hogy sem Mózes, sem Mohammed, sem Jézus Krisztus nem volt csaló, nem volt sarlatán, nem volt imposztor. Az 1700-as évekből valók az első kéziratok, nem létező városokat és nyomdákat nevezve meg kiadási helyül. Mo-on is több kézirata is ismert. Lessing ezt talán ismerte, és vissza akarta állítani azt a kollektív álmot, hogy a világvallások mélyén kell hogy legyen valami közös — de lehet, hogy nincsen. Ebben az álomban halt meg Jung professzor és Mircea Eliade is. Mellékesen, Lessing valóban szabadkőműves volt, de a szabadkőművesség nem ír elő — bölcsen — semmiféle istenképet. A közösség még ateistát is megtűr a soraiban, hanem kinek-kinek a fogalomfeltöltésére (ld. Husserl) bízza, nyitva hagyják az utat a szabadgondolkodás felé, és nem zárják el a zsarnokság felé. 

Rajnavölgyi Géza:

A bölcs Náthán, aki képzett teológus is volt, nyilván úgy gondolta, hogy a király (a Teremtő?) – mivel egyformán szerette a zsidókat, a keresztényeket és a muzulmánokat – a megtévesztésig azonos gyűrűkkel és lényegében azonos vallással kívánta megajándékozni őket. És ezt a három vallást a lényegük, az eredetükben rejlő szeretet teszi azonossá.

Szaladin viszont reálpolitikus, aki a naiv istenséggel szemben az embereket is ismeri. És tudja, hogy a három testvér majd azon fog vitatkozni, veszekedni, háborúzni, hogy vajon a három gyűrű közül melyik az őseredeti. Mert tudják – vagy ha nem is tudják, de meggyőződésük – hogy amíg őseik egyetlen egy gyűrűt örököltek nemzedékeken át, akkor az most egyszerre nem háromszorozódhatott meg. Nem hisznek a szeretet erejében.

Okosabbak lennénk Lessingnél? Nem hiszem. Csak a több mint kétszáz év, ami eltelt azóta, világossá tett számunkra egyet-mást.

 

Hogyan tovább? (Lessing: Három gyűrű)

Lírai meditációk Hámori Attila versei kapcsán

Csog Szidónia és Hámori Attila beszélgetése.
(Elhangzott a kolozsvári Agnus Rádió Téka rovatában)

A szabadság a világhoz való áhítatos viszonyt is jelenti, a misztériumokba való megérkezést és elidőzést. Közel jön a láthatatlan, felfüggeszthetővé válik az idegenség, találkozik lét és élet, osztható és oszthatatlan, ráció és adoráció. Körülölel a csend, az éden emlékezete: a ” várakozás eufóriájában”. Mindennapi szorongásaink tériszonya enyhül, leomlanak ég és föld közötti határok, láthatóvá válnak a részletek és átlényegülések: fölfogható jelekben és mindenségütemekben. Megörökíthetővé válik a hit intimitása, és kimondhatatlan szentségében marad a szeretet realitása: „ mert hullik ránk a hó/ és összezár az ég kendője által/ahogy Veronika egykoron/ az Isten-arccal elragadtatott/ és ránk bízta a szándékait”. ( Ér című versből származó idézet.) „ Legyenek szentesített szövegminták, melyek kultikus alakzatként látáshoz, halláshoz segítenek…”, túl azon, hogy a berögzött automatizmusokat a művészet felfedi, a látás és hallás útjait időnként megnyitja a végtelenbe, és tapintható, érzékelhető irgalom, enyhülő sebek és a kiengesztelődés járható útjai ragyognak fel ott, ahol „ vádalku nincs csak/ lényeinken túli feloldozás” (Apokrif tekercs)   
Mit jelent a hit? Finom szövésű ruhát, két mondat közötti befelé figyelés üzeneteit. Azt a súlyt, amely valójában lebegtet. Azt a kortyot, mely több mint az ízek neve. Azt a magányt, amely egymás védőhálója a teljesség alkonyatában. Azt a hírt, azt a hártyaszerű papírt az örvények kereszttüzében, azt a papírt, mely dallamot halkít eléd, és így már túl az emberin, túl az árulások Nagycsütörtökén, a szavakat oldozza fel.”- írja Hámori Attila, akinek  költői hitvallása mélyen szakrális és organikus. Sajátos kihívást jelent a 21.században és egyedi művészetszemléletet az evangéliumi lelki szegénység, az alkotás és a stigmák viszonyáról. 

Hámori Attila:

A Gellérthegy forrásai

             

Valami motoz itt a közelemben, de lehet, hogy papírdarabot sodort a szél a járdára. Nem akarok elindulni. Illatok vettek körül. Anyám azt mondta jázmin, orgona, és gyöngyvirág
halványan ér el. De a rozmaring… akár az óceánnak üzenetei. Ha sokáig maradok érzem a
föld alatti víz csobogását. Gyógyító erő, ez túléli a vándor korszakokat. Átmossa a lelket,
kavicsot formál , újra, újra inni ad.

Ilyenkor lehajtott fejjel állsz – mondaná valaki. Így indítanak drámai beszédet a katarzis
járandóságát megelőlegező gesztusban régtől, időtlen időkkel.
Ahogy arcomat éri a délutáni nap, kilépek ebből a halogatásos szerepemből, bottal a járda
szegélyét próbálom, és mozdulni se félek. Évek gyűrűznek, mint a fákban jelölik az áttelelést.
Dereng, a bőrömön suttog, vezet, és mintha hangosan ajánlaná az irányokat. Már szinte baktatok az elnevezhetetlen szólításán, ahogy bársonyba göngyölt és segít.
Köznapi gondolatok ezek.
Mint kakukkos- óra ismételem: lottót tessék. A botom árnyékát látja aki ezt ismerheti.
És csikordulnak a lábam alatt a porszemek.
Az ítéletet vallomásra kérik.
Archetípusos ügyelőm azt mondaná: középkori beszéd. A haláltáncok ridegsége és karikírozható
vonatkozásai …

 Májusi szél fúj. A hír az összegyűrt papírlapon talán a neutron-bomba iszonytató pusztító
hatását ecseteli. Lehet, hogy morális kommentárokat is beleírtak. Nincsenek objektív
elbeszélések, az iniciálészerűen motivált felvetés visszhangozza az utasítást. De mivel tercinák
ringattak, valamelyest én voltam ő is, és ez egy kísérő örök váltófutás. Nézem a gyümölcsöt a kezében, holdas ár-apály élőknek perselyező titkos vigíliája….
Engem kérlel, lehet hogy új vizet fakaszt egy remény nélküli mozdulaton.
Már szembesülhetek.
És int a szénbe írt csökönyös találkozások ügyelője. Megszólítanám…

Holnap sejtéssel látogatsz ide.
És körbe-körbe úszkálnak
az ismétlés szavai. Lottót tessék.
Lottót…
Kifehéredett az álmom reggelig.
Ahogyan botod felmutatás,
az „Üdvözlégy” vissza-visszatérő
részletén a hó emlékeztetője:
már-már könnyed bizakodásom
szinonima- áthozatala vetkőztet
lényeggel tovább… Akár papírsárkány,
a szánalom visszfényét lendíti ugyanoda,
ez barázdát nyitott a tenyeremen… próbálnál
segíteni – és úttalannak koppannak a megáldott
vak sebezhetetlen araszolásával pasztell hangzással
itt a krónikás feleletek…

 

Csog Szidónia:
Virágillatok, „bársonyba göngyölt” tercinák, gyógyító erő, „titkos vigíliák” mindensége áramlik az ihletben és a hit intimitásában, akár a szabadság és béke eredendő kapcsolata és az életet (folyton) begöngyölő Jelenlét…És ez bizonyos értelemben a lelki szegénységet választók privilégiuma is ?
Hámori Attila:
Igen, az alkotás valóban az evangéliumi lélekben szegények eufóriája. Legjobban talán Keresztes Szent János gondolatával tudom megvilágítani ezt a felvetést: „A lelki szegénység csak az odaadás lényegére figyel, arra ami az odaadáshoz neki elegendő. A látható tárgyak érdekessége és sokfélesége fárasztja. A mezítelen szegényt fölöltöztetik. A vágyait, akarását levetkőző lelket Isten önnön tisztaságába, tetszésébe és akaratába öltözteti.” A szabadság és béke eredendő kapcsolata akkor lehetséges, ha az adott körülmények próbái felfokozott várakozásra inspirálnak. Rudolf Steiner szellemtudományhoz kapcsolódó észrevétele, hogy a megértett, feldolgozott kihívás láthatatlanná válik, ugyanez igaz a lélektani aspektusra is, és vonatkoztatható úgyszintén az etika grádicsaira. A begöngyölő jelenlét lehetőségi feltételét az áttetszőség, a jó értelemben vett könnyűvé válás teremti meg.

 

Cselló

és fogadalmaink elvirágzott
gondolataink némelyike
utazásra késztető
és színedre visszanézhetünk
alakváltó idomok hiátusa
a zilált kíváncsiskodó
és annyira engedékeny
maradsz minden felszíned
a zárt magány köszönete
hatalmas súly
és tárnák gordonkahangoló
lázadásának ideje fonák kísértés
vallod és tudod megállt belül
megállt a csillagszórókkal
a sorozatvetés
olaj cseppen hajadra most
a szeretet-szó révületbe
dajkált
és mindez olyannyira könnyű
akár a lélek fátylai
és a csermelyek romantikus
vagy klasszicista értelmezése

 

Csog Szidónia:    
A szabadság ” könnyű iga” , „a világhoz való áhítatos viszony”, felfüggeszthető idegenség, amelyben mindennapi szorongásaink tériszonya enyhül,  láthatóvá válnak az átlényegülések
(emberi áramokban/ felfogható jelekben), és átjárhatóvá válnak az olykor tagolhatatlan rések is… És talán a  részletek is,  amelyekre Mészöly Miklós is rákérdez : „ Csak a részletek képesek rá, hogy kétségbe vonják az előítéleteket ?”
Hámori Attila:  
A cselló önmagban is már a rálátás egy megválasztott és kikívánkozó attitűdjét jelzi, ilyen értelemben, ha nem is a szó transzcendens vonatkozásában, de begöngyölő jelenlét. A zenei stílusirányzatok egy idő után statikus életjelenségek, egymást nem érvénytelenítik, hanem feltételezik. Mészöly Miklós alkotói pályáját végigkíséri a szabadság lehetőségének állandó keresése, számontartása, számonkérése. Ő Csehov írásaiból is éles szemmel a létezés tériszonyára történő utalást olvasta ki, és ennek alapján ábrázolta a személyt, a mások számára pusztán fanyar humorú színpadi alkotót. Mészöly regényei, novellái illúziót nem tűrő szembenézések. Viszont éppen ezért juthatott el a résekig, melyek megláttatják a metafizikai tényt, és amelyeken átszivárog a mese, ez az élet áramába inkarnált zsongásfelület.

           * * *

„Ne adományozz bármiért titkot és mosolyt, a kegyvesztett igazság szünetelteti a fel-felneszelést, rabolnak itt az írástudók, farizeusok tenyerelnek szentesítő alkalmakra rá, és heg továbbra is, Júdás története utáni, és nincs hol laknia, nincsen hol lepihennie az Ember Fiának, lehajtani a fejét…”(?)

 

André Demedts írja:” a világ becstelenségének nincs arca./ A végzeten erőt nem veszünk,/ nincs más földünk és más egünk…”

Az igaz és való(s), “a kegyvesztett igazság”, a látható és láthatatlan arctalan,  “a jó és gonosz közötti határok” jelölései esetlegesek…

 Hámori Attila:
Sokan és sokféle megközelítéssel próbálták már a jó és gonosz közötti határokat jelölni, feltüntetni. Az inkvizítori buzgalom ebben a kérdésben legalább annyira eredménytelen és ártalmas, mint a despota istenségre történő folyamatos hivatkozás a kirekesztés alibije gyanánt. A gonosz elcsábít, a jó kiegészít, felsegít. A gonosz mutatványos, a jó táplálékot ad. A szeretet intim felhajtóerő, az egységbe suttogó ráolvasás igenje értünk, pantomim a meg nem nevezhető arcmásokhoz. A transzformátor jellegét hordozó kapcsolatfelvétel ontológiai emelkedettsége barátnak, segítőnek ott, ahol mindenki egyedül maradt. Ebben visszakérsz úgy, ahogy tegezési alkalom született. A csírák firmamentummá épülnek, és az én a teremtés alakváltozások szerinti lendületében megállt idő szabadságát a boldogság ikonjára festi, és ez másoknak,őáltaluk érinthető. A szeretet hívás, itt előhívódunk az alkotó metamorfózis árnyjátékán; és amit megtudtunk, velünk teljesíti az ígéretet.

* * *

Csog Szidónia:
 Oldás és kötés átjárhatóságában átváltozhat az irgalom kiengesztelődéssé, békévé ? És „ a kegyvesztett igazság” hajlékra találhat a Dsida-i „belülről látók fényességében”?  
Hámori Attila: „ Tied az a fekete tó,/ a fákkal szegélyezett,/hová a bolyongás erdejéből/egy titkos éjjel eljutunk./ Tied a törpék hosszú menete/ s az elnyugodott óriás,/akit letakart arccal, csöndesen/ magamban cipelek” (Dsida Jenő: Mindent neked adok ) Mélyen vallásos költő volt Dsida Jenő, a magyar költészet egyedülálló üstököse: ez a belső látás, áhítat homogén spirituális egységbe szőtte lírai életművét. Nevének és költői világának megidézése, számomra is öröm. A megbékélés lehetőségéhez biztatást, bizalmat ad.

   * * *

GRÁNÁTALMÁK

elvéthetetlen gondolat
a mondatok siklása
és az éter nászi éjének 
kezdettelenjei
egy kőben felejtett
hieroglifa
és szent tüzek parázsló
érintkezése
jelmezeink az áhítatosak
csak néha tekintesz fel
úgy
ezért csak néha nézel
vissza rám is
ahogy középkori
és reneszánsz festményeken
orgonaolajban ázó
jellegzetesek
és semmi nem marad
szinte
nem ágyazódik pecsétviaszon
gyantás sírással leginkább
költözködő
a fák áramló nedvei tudják
hordoznak ezek
és gyepszőnyegre engednek
zuhannod
mint gránátalmát
vagy mint hajnalban megírt
leveleinket
a betűkön az átfedést az analógián

      * * *

Csog Szidónia:
”Fényruhás igék” adhatják át az összetartozás jelenét? Nem pusztán illúzió ez a labirintus tükrös útvesztőiben? Ezekre a joggal felmerülő kérdésekre a vers ihletettsége egyfajta válasz.

ZÖLD

az volt a jellegéről áthozott
ahogy letérdepeltem
hangok-hangok színezték
a parazsat
a nézésünk helyet cserélt
és olyan jó hogy zokogás
pihent meg itt
az érintés vibrál azóta
nem sajnál de perszonális
áhítat
nyelveken szól az átalánya
egészen kristály-zölddé
álmodott
és víz… maga a folyam
igazodása
kiment irgalmat szépít
másolódik legbelül
atomjainknak koccanásain
az üzenet
az íródó a már megírt
az el nem téphető levél
lúdbőrző árnyék
amelyik testbe kér
és nincs csak fényruhás
igék előttem
és nincs mert több is
annál ami a jelben
az idő
és összetartozás
lehe

    * * *

Csog Szidónia:
Akárha a világ liturgikus tagolása történne zsoltáros polifóniában, intuitív hajlatokban, bemenekített csendben…Egy elfelejtett nyelv kötőelemei lennének az intimitás világlátásai, világlátásba való rendeződései ?…
Hámori Attila: Igen, ez a problémakör már Pilinszky János lírájában is meghatározó szereppel bír. A magyar költészetben a szovjet megszállás előtti időszakot tekintve következetes, etikus magatartás , esztétikai szempontból pozitív hozzáállás volt a jellemző. Ebből a hagyományból juthatott el Pilinszky a bábeli motívumig, valamint a teremtő képzelet fontosságáig, és ez a szemlélet a jelenben is érvényes : „vergődünk egymásért, a hontalan sebek egymásra írt levelek.”

 

ÉS

Pilinszky napja van
végül rendeződik minden így
a fenti víz az átváltoztatottat görgeti
egyszerre csöndesültél el
és vált bennem a szólítás és megajánlható
látod már ebben is
titok hogy mit miért
ne
az összetéveszthetetlen
gondolatok
a sírás akkor ott
és egy tisztulás regéje…
pogány dallamra írsz
és relikviák közötti mégis
ív és áthidalása
a visszaszégyenülőknek
ezüstös május ez
a lendület a dadogások
otthona hisz minden
árny otthontalan
akár a felnézés ama bizonyos tabernákulum
előtt 

      * * *

Csog Szidónia: A szakadatlan emigrációban hogyan állítható helyre a misztérium idősíkja ?
Hámori Attila: Következetes magatartásforma a misztérium vállalása. El kell fogadnunk a katarzis színvallásait, az ütköztetés hangsúlyos felvezetését.    
Csog Szidónia
Meditációs életgyakorlata lehet a zene, a gregorián ének ritmusa és a fotók poétikája…
Hámori Attila: Valóban kölcsönös függőségi viszony van a szakrális zene, a képi megformálás, a szó és elhallgatás között. A már-már fokozhatatlan fokozat…így rögzülhet az objektíven, így tör elő a szavakban, és kap mindkettő fedezést a zene által. Lefényképezem a fát az esőben, és azt a címet adom a felvételnek, hogy „ A fák könnyei”…

   * * *

Koncert

a teremben csend ilyenkor
minden önmagára ismerhet
vállalhatóan
így szinte ruhátlan vagyok
és nincs csak egy halvány
esély a szabadulásra
meg-megítélnek a dolgok
pillantásai
és jön és lassú léptekkel
végigvonul a szőnyegen
és zongorához ül
e zongorán a billentyűk
fehérek
e zongorán a billentyűk
kormozott arcúak is
olyan taktusok és úgy
jönnek elő
az emberélet útjának felén
szakad szakadozó a kárpit
a lehetségesnél tovább
a zongoránál Philip Glass
magánya
az emberélet útjának felén
és összenéznek és érdes gyűrött
ruhába öltöztetnek a szavak
az örök lator töredékes
krónikáját mondatják el
velem
azét akinek van hite
és a Golgota példájáért árnyékokkal
szeretne incselkedni
árnyékokkal szeretne érni feljebbre is
talán az érintetlen… szűz csodálkozáshoz 

* * *

 Sípok

csak állsz a tenger szólítása
áthozza az ígéreteket
nem választásod ez
pusztán dekrétumok
ütések bitófák
és az ami mégsem
úgy talán
egy elgyengült percnyi
ad
és úgy titok ahogy
az ostya teste
és az orgonasípok
visszhangjaidon
kísérj el innentől
és rejtőztess valamiképpen el
szemedben láthatatlanul
létezzek ahogyan
inkarnálódott jelmagyarázat
(ebben már minden álmélkodó
és a csend után szivárog
folyton a csend után
folyton a kristályok életteréig

*Inkarnálódott jelmagyarázat, és ebben már minden… ?

Hámori Attila:
A tettek gravitációja nem az eltervezett, vagy kiszabott mértékeivel áll elsődlegesen megfelelésben. A különös , általában felneszelésből származik , számon kérni is ezáltal lehet . Ha szigorú értelmezéssel közelítünk , rianás talán e folyamatosságok közt támadt hiány. Valós értelemben drámai mozzanat. Bármi ami akkor ott…a sarkalatosság igazát mondja el . Minta és esély az elrugaszkodásra, hogy vissza-visszatérjen . Perelhetően, aktualizálásaiban , vagy szerethető kisugárzásai által. A kudarcot vallott elhatározások bizonygató lármája helyett ilyen foglalatot szánt nekünk az engedmények privilégiumának bizonyossága itt., mert szeretetével beárnyékolta az időnket, a színről színre elviselhetetlen kihívásokat E gyöngéd gesztusok fóliájával érlel, és feljogosít a szomorúságra , mely a megelevenítés, konstatálás empátiája, a védtelen paradoxonoktól űzött szabadulása. Felhőtlen, boldog pirkadat.
Csog Szidónia:
A  világszövet  Párkái összefűzik a(z) (el)guruló (gyöngy)szemeket és  az(el)szakadó  látóidegek szálait orfikus ígéretre (a megszelidíthetőség reményében), azonban  az ihlet tanúsága olykor  nem elég arra, hogy felidézze az elhulló világokat….
Hámori Attila:
„hát nyílj meg kristálybörtön
tenger add vissza
az öltönyömet
és ami fel nem ér az égig
világgá szaladjon
el
a pára ünnep itt
és tánc a lélek
maga
ahogy nem törhet át
de gejzírben felölti
alkalmainkat mégis
újra
levedlett esszenciáink
mögöttese” – (Pára)

Csog Szidónia:
Lászlóffy Csaba jegyzi meg: “ A halál és az esetleges újjászületés között, amúgyis elveszítheted igazi lényedet. Kivéve, hogyha szellemi folyamatként fogod föl eredetedet és leszármaztatott génjeidet. (…) Olyan nehéz visszaálmodni magadat oda, ahol az ösztön, ha el nem tűnt volna, a létet az életben meg tudná valósítani….”

Tragikomikus lendület(ek)be zuhanunk az abszurd pillanatképein,  a kivetített és fiktív vásznakon…

 “Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.”  (Pilinszky János)

 A  fénytörés mögötti homályban „az emlékezet kazamatái”  formát és vonalkódokat  körvonalaz(hat)nak  a méltóság elvesző arányaiból

….

 ( A végső jelentés  megvilágosodásban és felismerésekben ragyoghat  fel, abban a „primér angyali nyelvben”, amelyet leginkább gyerekkorunkban ismertünk, és  üzeneteit bármikor megfejthetjük, ha abban az éber figyelemben maradunk, amelyben meghalljuk a belső hangot, Szilénosz daimón hangját, aki Szokrátesznak is megmondta, hogy mit kell tennie a legválságosabb perceiben is.Ez a hang érzelmi megismerésünk útján is vezet : széthulló kapcsolataink közepette taníthat meg vágyakat formálni és az intenzitás útját járni… Hogy némileg szinkronban élhessünk önmagunkkal… És  a „fluidumban” megérkezhessünk  egymáshoz és az ég jeleihez… Ahhoz a végső jelentéshez, amelyben összefüggésben láthatjuk a dolgokat: illuziók és fikciók nélkül….)

    * * *

 Egymásba  és egyMÁSra hurcolják létigék súlyát és viharkeresztes álmok kényszerleszállását
a dantei katakombákban…A bevérző retinák, a túlfeszítettség áramütései  naponta hantolják el  a jelentésörvényeket, a jelentÉS értelmét, amely visszakapcsolhat a mindenség áramába…        

 

    * * *

Hámori Attila:
Dante költői világképe elválaszthatatlan az arabok, perzsák, motívumrendszerétől. Igazolt tény, hogy az Isteni színjátéknak van az iszlám kultúrkörben is megfelelője.( A tradícókat, őshagyományt kutató René Guénon hívta fel erre a figyelmet.) Találó kifejezés a katakomba, mivel az alternatívák sokféleségében szeparátum. Etikai és eszkatológiai behatároltság, mely kinek-kinek az önként vállalt meggyőződését demonstrálja.

Csog Szidónia:
A kultúra szövedéke minden korszakban ugyanazokat a metafizikai struktúrákat érzékelteti, eltérő hangsúlyokkal. Ugyanannak a Kairosznak a grádicsai láthatóak hermeneutikában, alkímiában, eleusziszi misztériumokban, keresztény aszkézisben, művészetben…És “a létigék cseppkövekbe olvadnak”…

       * * *

APOKRIF TEKERCS

add hogy még lássam egyszer azt a percet ott
dadogva félálmomban és önkéntelen
vádalku nincs csak lényeinken túl feloldozás
az engedékeny sáv e zóna…
és az arkangyal szinkrontolmácsa int
intése majdnem elfelejtett sugárszemetelt roncsok között az út
e lélek által felelet akkor is
az abszurd példa már és még vagyon
Bergyajev Kierkegaard Sesztov Csehov és Tarkovszkij fedezéke
így együtt gnosztikus ariánus katolikus és manicheus imáink bábelén át
a sors szimfóniája a nousz a logosz felzengő hangjaival  

 

Csog Szidónia:
Minden szárnyalás szinesztéziákba röpít, az  alkotás folyamatában igazi önvalónkkal találkozunk…

“ Amikor alkotok, igaz vagyok…” ( Rilke)
      

…az a néhány bevillanás égboltról szárnyról /érce a suhanásnak /és tükörléptű intuició a “orpheuszi szirmok”* világa /és ránk zuhan galaxis napszakok évadja/ „minden szívmagánynál kannibál rejtőzik”** / és hosszú balladákban színcsordulásig/ túlfázott testet/ tépett legendákat /takar be a hold ( Rilke)   

* Rilke/** Hámori Attila     

Csog Szidónia:
*  Misztérium: mindig túl van a linearításon…Az arra szomjazók értik és betűzik, vagy a lakatlanságot lakhatóvá keresők…
 „Egy még nagyobb titok nélkül” ( Gabriel Marcel ) nem láthatjuk egymás arcát sem, ezért (kérlelhetetlenül) újra meg újra meg kell keresnünk …
 (És aki játszik, könnyű lélekkel, mérhetetlen bájjal és teljes nyitottsággal jár-kel a világban, és egyszeri létterében nem mond le arról, ami hozzá tartozik.Kitapintja a dolgok körvonalait, megéli az élettények tartalmát, és a mérföldek dacára is tovább tágítja horizontjait…
 Figyelő lélekkel meghallani a titkokat: jelenvalólét és megszólíthatóság. Ama láthatatlan vonzalom befogadása, amely kimos, átlényegít, és új arcot rajzol a kivásott helyébe. Mert arcainkat újra -és újra meg kell alkotnunk: a folyamatosan porladóban nem létezhetünk…Új meg új arcokat kell öltenünk, mert “énként fesztelenül beszélni, vagy cselekedni lehetetlen… És ahol választ követelnek, ott feltételessé válik a titokra való jog. ” (Derrida)
 Vagyis a titok vonzásáról van szó. “A vonzalom pedig biztató szólítás. Általa vagyunk. Általa vagyunk emberek.” (Heidegger) A vágyban, a vonzalomban találkozunk lehetőségeinkkel, megálmodott önmagunkkal. A vágyban nyitunk, nyitogatunk ablakokat a világra, és fedezzük fel az univerzumot, Istent és önmagunkat. A vágy, a vonzalom: kihívás, cél, és értelem. Várakozás a megérkezésre. A kihívás pedig életre hívás. És “a szabadság enyhe mámora” (Ottlik) továbbírja lényünket, világot járni világgá küld az elindulásban….)    

HULLÁMOK ÍRNAK

milyen is valójában az a kert ott Keszthelyen
ahol színtér volt
egy majdnem öntudatlan időzéshez
a jogosultság ikonosztáza a gyereklélekben vallomásosan
igen a kastélyt ölelő
mese
és olykor gordonkajáték
színes felavatása
e látó
persze az öntudatlan
csend
az ami visszakérdezésben
holdudvaros
és igen a Helikon lihet
óriásnak nosztalgiázott
emlékképei
az akkori bototkálás lépdelés a kavicsok
gazdájaként szinte
e megannyi gyémánttükör ezerszer
küldi az arcélet
és nem hátrálsz mert
zúgás bírt maradásra
ahol létbe értek a tévesztések
és utolsó menedéked itt és örök credo a számlálhatatlan a kavicsok metamorfózisán tükröz
és Keszthely partjánál
hullámok írnak jelbeszédes leveleket

 

Csog Szidónia:
„Mert az őzeket nem lehet megszelidíteni.”-írja Pilinszky, és ennélfogva a szelídség vad szentség, a vadság , amely végigdübörög a világon, a szentség rejtett földi mása…

ŐZEK

fürödj meg álomkeresően itt
én szinte nem vagyok csupán
a szavak betűk törmeléke
az eskü porrá zúz
az erdő régi emlékeit adta
hozománynak
a lelkemet pőrén igen
cinkék hívása és sünök lapulnak
át –és átügetnek az őzek
szemükön védtelen engesztelés
zsoltárai és feltétlen bizalom
bizalmasságuk előtt zuhanok
révülően térdre
a majdan érkező el sem takartan
jár a fenti a felső vizeken
ez rejtjel amely pislákol belül
mártózkodjatok tempózzatok
álomkeresően itt
ez passió és toccata és fúga
olaj a lámpások visszakérdező
alkalmaihoz

Őzek és vendégangyalok

Őzek és vendég(szöveg(ek)

 

Hámori Attila: Őzek című versére

 

* “mert az őzeket nem lehet megszelídíteni”
az őzeket nem lehet (végérvényesen) száműzni
vadságuk bátorsága minden halandót
megvakít szivárvánnyal
 * * “angyal-titkú” fénnyel

engesztelő áldozatuk
ábeli emlékezet
járomcsontok igája
égiek védjegye

mielőtt megszűnnek
az átkopogások
 és összekötnék
 *** “a látható nyomot a láthatatlan dologgal”

 mielőtt becsukódnának
 a kinyilatkoztatások
nyitott sírról eleven sebekről
mielőtt bevéreznének
a szóképek
és az ikonok

amelyek bemetszik
 méltóság geometriáját
 grádicsok szabadságfokát
gyöngySZEMek retináját-

csak azt a  SZEMpárt
ne feledni

árdeli szép holdét
 ahogyan nézi
senki(k) vágyát/ mindenki álmát

ahogyan látja
lobogó városok
kallódó világát
a fehér kavicsot
és a kimeríthetetlenség kadenciáját

és ahogyan minden
életszentséget felvezet
és minden keresőt elvezet
a ki- **** “engesztelés zsoltára”

 (***”boldogok a szelídek”
és az őzek
 ****** “öröklik a földet”
******* “tiszta fehér ruhában”)

* – Pilinszky János

**, ****- Hámori Attila

***- Italo Calvino

*****, ****** – Evangélium

*******- József Attila

 

ÜVEGRE FÉSÜLT

át sem szitál úgy halkul
önmagában asztráltest
visszhangja ekkor
az ünnepélyes
ne osszál rám történetet
és utalások kölcsönén
eszköz sem ragyogtat
intellektus bálványain
iróniák
csak viaszgyertya csonkja rejtett
számadón
üvegre fésült változatlan
érveink talánya
és ha itt elcsitulsz megint
az áldás és az álom osztozik
szerelmed kortyain
az ég vizéből mert így saját
a belső ismer rád
úgy ahogy szeplő nélkül
magukba fogadják
az áhítottakat…
és nevük sincs akkor kik ők
bár elevenségük a vágyakozás

A beszélgetés a kolozsvári Agnus Rádió Téka rovatában hangzott el.

(A beszélgetésben Hámori Attila verseit idézik. Amennyiben más szerző verseiről van szó, azt jelöljük.)

Illusztráció: William Blake

 

 

Hogyan tovább? (Lessing: Három gyűrű)

 

Három a gyűrű, három az igazság, három a teljesség, sőt (háromszor) három a kinyilatkoztatás (Dante szerint). Három gyűrű szerepel Lessing híres, vallási toleranciát hirdető parabolájában. Márpedig Lessing úgy beszél a három vallás „alapjairól”– a mese amúgy sokkal régebbi, mint a német felvilágosodás –, hogy magukról a mohamedánokról alig lehettek saját tapasztalatai.
Vagy ez a kis mese nem is a vallás, hanem az istenhit “alapjairól” beszél? A gyűrűk “fundamentuma” a hit, nem a vallás? Figyelemreméltó, hogy az apa halott, mikor a mesebeli fiúk marakodni kezdenek.
Az isteni akarat kifürkészhetetlenségébe vetett “bizalom” pedig elégséges ahhoz, hogy ezentúl a fiúk tiszteljék egymást? Elválasztható-e a hit a politikától?
És miért csak fiúkról szól a mese? A lányok nem számítanak? Vagy nem marakodnak…?  Vagy a vallás csak egy idéjetmúlt ürügy a világ (a hely, a nyersanyagok, az ivóvíz, a nők, a múlt vagy a jövő) újrafelosztására?
Számos kérdés… Mit gondoljunk hát a bölcs Szaladinról és a türelmes Náthánról 2017-ben? Hogy folytatódna szerintünk a három gyűrű meséje?

Várunk minden témához kapcsolódó publicisztikát, esszét, fikciós prózát, verset.

(a szerk.)

 

G. E. Lessing

Bölcs Náthán (A három gyűrű meséje, részlet)

Náthán:
– Bizony legszebbik címed ez. Hanem, szultán, előbb, hogysem felelnék, megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?
Szaladin:
– Miért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.
Náthán:
– Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.
Szaladin:
– Már megint ez a gőgös szerénység! Rajta csak!
Náthán:
– Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?
Szaladin:
– Figyelek! Tovább!
Náthán:
– Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?
Szaladin (meglepődve elfordul):
 – Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?
Náthán:
– Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.
Szaladin:
 – Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?
Náthán:
– Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.
Szaladin:
– A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.
Náthán: – Csak épp alapjaikra nézve nincs.

Lator László fordítása

 

BEOWULF (részlet)

BEOWULF

(részlet)

II.

115      Árnyak leple alatt lopakodott Grendel

a gyűrűs scyldingekhez, kik sörtől nehezülten,

csendben pihentek a csarnok ölén.

Mulatozás után mind mélyen aludtak

a büszke ethelingek. Bajjal nem gondoltak,

120      bánat nem zavarta békés álmukat.

A védtelen alvókra váratlan csapott le

a hívatlan vendég, helyéről felragadott

harminc harcost. Hazatért azután

portyájának örvendve, prédáját hurcolva,

125      mészárlás-ittasan a mocsár rejtekébe.

Heorotba a hajnal halállal érkezett,

véres pusztításra virradt a reggel.

Fájdalom szava szállt az égre,

a férfiak sírtak. Fényes trónján

130      az ősz öregember örömtelen ült:

Hrothgar gyászolta harcosai vesztét.

Engesztelhetetlen volt az ellenség gyűlölete.

Hosszantartó viszály vette kezdetét,

véres háborúság. Nem váratott magára –

135      mikor az éj leszállt, a látogató ismét

felkereste őket, mert ölni vágyott.

Nem bánta meg bűnét, új bűnnel tetézte.

A dánok között könnyű volt ezután

olyat találni, ki távolabb keresett

140      félreeső fekhelyet: félelem lett úrrá

a harcosok lelkén, mikor látták a bitorló

vérszomjának nyomait; védettebb helyre

rejtőztek éjjel az életben maradtak.

Így nyert hatalmat Heorot fölött

145      egy mindenki ellen, mígnem üresen állt

a hősök csarnoka. Hosszú ideig,

tizenkét télen át tűrte balsorsát

a scyldingek barátja, bánatba merülve,

mélységes gyászba. Messze szállt a hír,

150      mindenütt elterjedt az emberek földjén,

hogy háborút visel Hrothgar ellen Grendel.

Sok ének született a szomorú harcról,

a véget nem érő viszályról, a vad gyűlölségről.

Éveken át tombolt a támadó haragja,

155      nem akart békét, a bűnt nem tette jóvá,

gazdag fizetséget a gonosz kezéből

hiába reméltek Heorot bölcsei,

fényes váltságot a férfiak életéért.

A Pusztító lesből lecsapott, a halál

160     fekete árnya fiatalra, öregre

könyörtelenül lesújtott. A láp köde takarta,

elnyelte az éjszaka. Ember nem tudhatja,

merre kóborolnak a kárhozott lelkek.

A magányos gyilkos gyalázatot hozott

165      az emberek népére: erőszakkal vált

Heorot urává, hatalmába vette

a kincsek termét a tintaszín éjeken.

Ám nem közelíthetett a királyi székhez,

a dánok trónját a Teremtő védte.

170      A scyldingek barátját bánat emésztette,

szívbéli fájdalom. Számtalanszor gyűltek

tanácsba az urak terveket szőni,

határozni arról, harcosaik vajon

mit tehetnének a támadó ellen.

175      Szentélyeikben kerestek kiutat a bajból,

bálványoknak hódoltak, hangos szóval kérték

a lelkek megrontóját, hogy mentse meg őket

a rettegés karmaiból – így rendelte hitük,

a pogányok reménye. A pokol sötétségét

180      hordozták szívükben, hatalmát nem ismerték

a Tettek Bírájának, Teremtő Urunknak,

magasztalni nem tudták a Mennyek Királyát.

Bánat vár arra, ki bálványokat szolgál,

halhatatlan lelkét lángok ölelik,

185      semmilyen változást, vigaszt nem remélhet.

Öröm vár arra és örök élet,

ki halála óráján igaz oltalmat lel,

és keblére öleli a Kegyelem Atyja.

III.

Healfdene fia hosszú évekig

190      hordozta bánatát. A bölcs öreg nem tudta,

hogyan védje meg népét a veszély idején,

nem volt menekvés, minden éjjelen

reggelig tartott a rémület uralma.

Hallotta hírét Hygelac egy thánja,

195      egy geat harcos, Grendel dúlásának.

Nemes és hatalmas nemzetség sarja volt,

erősebb, mint bárki más ember a földön.

Habokat hasító hajót építtetett,

a hattyúúton túli híres uralkodót,

200      a dán királyt keresni fel vele,

hogy a scyldingek urának segítséget nyújtson.

A bölcs férfiak, bár féltették életét,

útra buzdították, bíztak a tervében,

a jeleket vizsgálták, várták az időt.

205      A geatok közül kísérőnek a legjobb

harcosokat választotta, hogy vele tartsanak.

Tizennégy társával a tengerhez indult,

hol véget ért a föld; vezetőjük jól ismerte

a hullámok titkait. A hegyfok alatt

210      ringott horgonyán a habok vándora.

A háborgó áramlat a homoknak szegült:

elérkezett az óra. Az orrba sereglettek

mind a kalandra készülő harcosok,

fénylő kincseket, fegyverek sokaságát

215      vitték a fedélzetre. A vízre taszították

az erős bordázatút, elindult útjára,

széltől űzve szántotta a tengert,

sebesen repült a rohanó habok közt,

mígnem másnapra a madárhoz hasonló,

220      hajló nyakú hajó hátáról meglátták

feltűnni a távolban a túlföld peremét,

meredek szirteket, széles hegyfokokat.

A mélység birodalmát maguk mögött hagyták,

a szoroson túli szárazföldre értek.

225      A wederek fiai a fövenyre ugrottak,

kiléptek a partra. Páncélingük a szélben

harci dalt zengett. Hálát adtak az Úrnak,

köszönték Istennek a könnyű átkelést.

A scyldingek őre, ki a sós határt

230      kémlelte a falról, mint feladata volt,

látta, hogyan hordják le a pallón

a halált hozó fegyvert, a fénylő pajzsokat.

Kíváncsiságtól vezetve közéjük lovagolt

nevüket kérdezni, kilétüket megtudni.

235      Magasba lendítette lándzsáját, keményen

megrázta, s így szólt, a szokást követve:

„Honnan hozott ide a hullámok ösvényein

magas hajótok, messzeföld fiai,

láncingbe öltözött lándzsás harcosok?

240      Régóta őrzöm rajtaütés ellen

a dánok földjét, hogy fosztogatók hada

ártó szándékkal ne szállhasson partra.

Nem volt még senki, ki nálatok nyíltabban

mert volna pengét és pajzsot emelve

245      jönni e vidékre, míg vezéreink tanácsától

engedélyt nem kapott. De köztetek van

egy harcos, akihez hasonlót nem láttam

kerek e világon. Nem közönséges férfi,

ki csak díszként hordja drága fegyvereit

250      a csarnokban pihenve – ha nem csal meg szemem,

és nem vezet félre félelmetes külseje.

Most hallani akarom, honnan származtok,

ki fiai vagytok, hogy földünkre nehogy

könnyelműen ellenséget engedjek lépni.

255      Ti távolról érkezett tengeri utazók,

feleljetek nekem: fedjétek fel mielőbb,

merről jöttetek, és mi a szándékotok.”

IIII.

A harcosok feje így felelt az őrnek,

szavai kincsesházát kitárta előtte:

260     „A geatok királyának követői vagyunk,

Hygelac társai, tűzhelye őrzői.

Idegen népek közt is ismerték atyámat,

Ecgtheow volt a neve a nemes vezérnek.

Sok telet megért, míg termeit elhagyta,

265      hogy őseihez  térjen. Őrzik még hírét,

emléke fennmaradt az emberek között.

Hazádnak királyát, Healfdene fiát

jöttünk felkeresni. Jóakarat hozott.

Igazíts útba, hogy udvarába jussunk.

270      A dánok földjére feladat szólít:

nem titkoljuk előtted, tudod te magad is

– ha igaz a hír, mi hazánkba eljutott –,

hogy a scyldingek a sötét éjszakát

rettegéssel várják, s egy rejtélyes gonosztevő

275      gyalázatot hoz Heorot lakóira,

öldököl és pusztít. Parancsosztó uradnak

őszinte szívből szolgálnánk tanáccsal,

hogyan győzheti le gyűlölt ellenségét,

hogyan vethet véget a viszály uralmának,

280      hogy megtisztuljon a mézsör magas terme,

és Scyld népének sorsa megforduljon.

Vagy viselnie kell vesztesége kínját,

keserves szüksége nem szűnhet mindaddig,

míg helyén áll a hősök csarnoka.”

285      Beszédét hallva a hullámok őre

félelem nélkül felelt nyergéből:

„Mind a szavakat, mind a tetteket

vegye fontolóra a férfi, ha bölcsen

kívánja megítélni a mások szándékát.

290      Hallom és elhiszem, hűségesek vagytok

Heorot királyához. Hazám földjére

szabad az utatok, urunkhoz vezetlek.

Harcosaim addig szépen hajló nyakú

hajótokat, mely most a homokon pihen,

295      fosztogatók ellen fegyverrel vigyázzák,

míg zúgó vizeken Wedervég felé

fordíthatja újból faragott orrát.

Aki jót cselekszik, a csaták viharán

sértetlen viszi át a Seregek Ura.”

300      Útnak indultak újból. Szélesöblű

hajójuk a vízen horgonyának feszült,

visszatértükre várt. Vadkan aranylott

sisakjuk tetején, tűz lángjában edzett

védelmező szellem vigyázta életük.

305      Vezetőjét követte a wederek csapata,

míg eléjük magasult a mézsör terme,

az arannyal fedett, fából emelt csarnok,

melynél híresebbről nem hallott még senki.

A hatalom házának, hősök lakhelyének

310      fénye ragyogott a felhők alatt.

Hozzájuk fordult a hullámok őre,

a büszke hajlék felé, a bátrak csarnokához

irányította léptük. Lova hátáról

búcsúzóul így buzdította őket:

315     „Magatokra hagylak. A Mindenható Atya

kegyelme kísérjen a küldetés során,

vezesse kardotok. Ő vigyázzon rátok,

tartson meg épségben. A tengerhez kell mennem,

vésztől, pusztítástól védeni a földet.”

Miklós
Ágnes Kata és Nagy Andrea fordítása

Mohai V. Lajosnak

 

ÚJ PRÓZÁJÁVAL ÉS AZ ALÁBBI VÁLOGATÁSSAL KÖSZÖNTJÜK HATVANADIK SZÜLETÉSNAPJÁN

KEDVES SZERZŐNKET ÉS BARÁTUNKAT,
MOHAI V. LAJOST

4552s

Mohai V. Lajos  HALOTTAS MENET  (A szomorúság bélyege)

A lovakat feketére égett, csatakos fejű szenesek vezették, akik az éjszaka sötét hullámaiban éltek, és a napvilágra csak egyszer merészkedtek, amikor hátuk mögött hagyva a szélfútta istállókat, kantárszáron vonszolták el a lovak még élő tetemeit.  Az idő eljárt a lovak és a szenesek fölött, nincs se merre, se tovább, csak a vesztőhely vár rájuk a város külső szegélyéhez kuporodó vágóhídon. Gumicsizmájukra csörgedezve csapódott rá a megnehezült sár, ahogy kétoldalt, testsúlyukra ereszkedve lépdeltek a halálra ítélt állatok mellett. A levegő fojtott volt a hirtelen elülő széltől. A leülepedett meleg ólomsúlyként nehezedett a földre-szorított épületek roskatag tetőire.  A járdákon ijedt csönd honolt; mésztől fehér házak intettek búcsút a szakadozott gyászmenetnek. A lovak és az istállók után ők következnek majd; az utcácska kanyarulatait fölnyalábolja, és kiegyenesíti majd a lakótelepekkel terjeszkedő város. Mi mástól reszketett volna indulat, ült volna rémület a kopár és penészvirágos falakon?  A szenesek, ezek a kérges tenyerű óriások az Ég kiszáradt a medrében fújtattak, ahol a felhők homokpadjait leborotválta már a szél, és víznek nyoma sem maradt. Csattogó lépteik elől a föld kitért. Fejük a haragos Égre volt szögezve. Időnként a testek megremegtek. Nem himbálódzik többé a kocsik oldalára akasztott viharlámpa az istállóudvar távoli zugában, az otthonosság megannyi jelzőtüze. Az utcabeliek megindítónak, mi több, gyámoltalannak látták a szeneseket, ahogy egyszerre léptek az út porában.

A jók egyszerre lépnek. 

Elérzékenyültek a vad, és hajthatatlan embereken; a szomorúság bélyege a sorsukra éget.  Látták, hogy az út eltűnt a lábuk alól, az istállóépületek a fakó-vörös földbe süppedtek, és vékony csíkká zsugorodtak az ide-odabillegő horizonton. Látták, ahogy a vasabroncsok alól kipörgött kő és kavics megkarcolta az Eget, a járda szalagjára fűzött házak sora engedelmesen fél-térdre ereszkedett. A drótfonatú pincetorkok félrehúzódva fölsóhajtottak. A ritkuló füzes után bokrok, és ferdén földbe-vert rudak szegélyezik a vágóhíd téglasorát. A légszomjas mező fölött varjúkiáltás csattog, mintha láthatatlan kéz taszigálná a madarakat repülés közben. Rozsdás kacat-halom fojtogatja a deszkakerítéseket; a korhadt fa párnáiban gomba tenyészik. Esni kezd, hullámalakban elsötétül. Odébb a mezőn át, elhagyva a város szélső házait a vágóhíd névtelen sírköve felé visz az út az alácsúszó tompa morajban.

A szerző írásai portálunkon:

TIZENKÉT ÉDEN

 

Hazatérések (Részlet A Kanizsai hidegházból)

 

ÉLETFOGYTIG TARTÓ KÖTELEZVÉNY

 

A bátyám hazavitte a halált (részletek)

AZ ÉN FERENCVÁROSI PEPIN-BÁCSIM (részlet)

Kocsisok

 

 

Nemzetközi konferencia

Nemzeti identitás és modernitás 1870–1945

(Latin-Amerika – Dél-Európa – Kelet-Közép-Európa)

  1. április 5–7-én a Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi konferenciát szervez Budapesten Nemzeti identitás és modernitás 1870–1945. címmel. A tematika érinti Latin-Amerika, Dél-Európa és Kelet-Közép-Európa egyes országait a legújabb kori történelem peremzónáiban. (Mexikó, Kuba, Argentína, Brazília, Uruguay, Ecuador, Peru, Chile, Spanyolország, Románia, Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Magyarország). A nemzeti identitás formálódásában az 1870-1945 közötti időszak meghatározó és bonyolult sajátosságokat mutat a nacionalizmus, az etnikai sokféleség, a gazdaság modernizálása, a regionalitás problémája, a lemaradás és a felzárkózás, a hagyományok és az újítások szempontjából.

Nemzetközi konferenciánkra olyan szakemberek jelentkezését várjuk a történelem- és társadalomtudomány, az irodalom és a kultúra területeiről, akik kutatási eredményeikkel, újszerű, nemzetközi távlatokat is érzékeltető módon világítják meg az összetett és ellentmondásos témát. Három régió találkozik tehát három tematikus szekcióban. A találkozás és az előadások közös nyelve (angol) teremti meg annak a lehetőségét, hogy az előadók megismerjék és összehasonlítsák a címben jelzett témában és időszakban az egyes országokat, ahol sajátos történelmi folyamatok és fordulópontok mentén alakul a nemzeti identitás.

Plenáris előadók

Széchenyi Ágnes irodalomtörténész (MTA BTK IT, Magyarország)

Hernán Otero történész, demográfia-kutató (CONICET-UNCPBA, az Argentin Történettudományi Akadémia tagja, Argentína)

Dupcsik Csaba szociológus (KRE BTK, Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet)

Javier Moreno Luzón történész (Complutense Egyetem, Madrid, Spanyolország)

Eugen Stancu történész, politológus (Bukaresti Egyetem, Románia)

Felkért szekció előadó:

Bubnó Tamás egyházzenész, karnagy (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, St. Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Magyarország)

Szervező:

Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Kara (Budapest, Magyarország): Történettudományi Intézet; Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet.

Szervező Bizottság:

Semsey Viktória, KRE BTK Történettudományi Intézet

Horváth Csaba, KRE BTK Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

Dupcsik Csaba, KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet

Makkai Béla, KRE BTK Történettudományi Intézet

José Antonio Sánchez Román, Complutense Egyetem, Madrid, Spanyolország

A részvétel szakmai feltételei:

  • az előadások időtartama maximum 20 perc
  • az előadások nyelve angol
  • a jelentkezők előadásainak szinopszisa 1 oldal, melyet maximum 350 szó terjedelemben és rövid CV kíséretében (max. 150 szó) kérünk megküldeni.

A plenáris előadásokat és a résztvevők előadásait  konferenciakötetben tervezzük publikálni.

Kérjük, hogy CV-jét és részvételi szándékát jelző előadásának szinopszisát 2016. szeptember 30-ig küldje el email-címünkre:

nationalidentity2017@kre.hu

A szinopszis elfogadásáról értesítést küldünk 2016. október 31-ig.

A részvételi díj befizetése: 2016. november 1 és december 31 között.

Regisztrációs díj: 70 Euró (banki költségek nélkül), 15.000 Ft magyar résztvevőknek

A regisztrációs díj átutalásával kapcsolatos információk:

  • Euróban történő fizetés esetén:

Kedvezményezett: Károli Gáspár Református Egyetem, 1091 Budapest Kálvin tér 9.

Bank: OTP Bank Hungary

IBAN: HU42 1170 5008 2043 6034 0000 0000

Swift kód: OTPVHUHB

A közlemény rovatban kérnénk feltüntetni a következőt: „National Identity” + a résztvevő neve + 20400B180

  • Forintban történő fizetés esetén:

Kedvezményezett számlaszáma: 11705008-20436034-00000000

Kedvezményezett: Károli Gáspár Református Egyetem, 1091 Budapest Kálvin tér 9.

Bank: OTP Bank

A közlemény rovatban kérnénk feltüntetni a következőt: „National Identity” + a résztvevő neve + 20400B180

A banki átutalás költségei a résztvevőt terhelik.