szerkesztő összes bejegyzése

Bodrogi Csongor és Wágner Eszter augusztusi lapajánlója

AJÁNLÓ AZ AUGUSZTUSI LAPSZÁMOKHOZ

A nyári lapszámok feldolgozása általában nem csekély kihívást jelent, hiszen több folyóirat is dupla számmal jelentkezik ilyenkor. Így tett a Tiszatáj és a Látó, de a szokásosnál valamivel vastagabb lapszámmal kedveskedett olvasóinak az Alföld is. A negyedévenként megjelenő Eső, illetve a mindig terjedelmes Székelyföld pedig – mondhatjuk, a szokásos módon – szintén nem csekély mennyiségű olvasnivalót kínált. Ennek az öt lapszámnak a feldolgozását nem is vállalhatta egyetlen ember, így a lapajánló ezúttal is Wágner Eszter és Bodrogi Csongor közös munkájának gyümölcse. Eszter válogatott a Tiszatájból és a Székelyföldből, Csongor pedig a másik három folyóiratból.

A válogatás ilyen terjedelmű lapszámok esetén persze még a szokásosnál is több szubjektív mozzanatot tartalmaz. Amit ígérhetünk, az csupán annyi, hogy a következőkben bizonyosan olyan (igen különböző műfajú) szövegekről lesz szó, amelyek nekünk igazán tetszettek, a mi érdeklődésünket fölkeltették.

A TIZEDIK: Juhász Róbert: Jelzőtűz (vers) [Tiszatáj]

Lehet azt mondani valakire, hogy a múltból él, de vajon fel lehet-e zabálni a múltat? Elfogynak-e valaha az érzelmek, amikből táplálkozunk? Felélhetjük-e őket, mint aki máglyát rak a múltbéli bútorokból, és kiengedi a füstöt az ablakon?A rímtelen szonett felteszi mindezeket a kérdéseket, miközben felidézi a tábortüzek, a szalonnasütések nosztalgikus érzését, illatát, talán még a hangjait is. Mi más kötődne jobban az emlékezéshez, mint ez? Csöpög, olvad a múlt, és üvegesre pirul a bőrköz nőtt kötődés. De mi jön ezután? [W. E.]

A KILENCEDIK: Csikós Attila: Kiszálló utca – ledőlünk, mint a falak (novella) [ESŐ]

A novella, a riport és a napló határvidékén helyét megtaláló szöveg egyetlen látogatás leírása. A szöveg főhőse a járvány tombolása közepette látogatja meg költő ismerősét, akivel együtt közös barátjukról, a nemrég meghalt irodalomtörténészről emlékeznek meg. A magával ragadó sodrású történet egyetlen bekezdésből áll. Egybefonódik benne elmúlás, politika, költészet és hétköznapiság; a szöveg nehezen feledhető báját éppen az adja, mennyire zökkenőmentesen illeszkednek egymáshoz ezek a látszólag oly heterogén nyelvjátékok. A költő utcájában lebontott ház építési területén megjelent egy „No pasarán!” (’Nem fognak átjutni!’) felirat, mely egyetlen szóba sűríti mindannak tragikumát, amit a szöveg megjelenít. [B. Cs.]

A NYOLCADIK: Szilágyi-Nagy Ildikó: A műtét (novella) [Székelyföld]

A ‘90-es 2000-es évek hirtelen technikai fejlődése, az internet elterjedése szinte teljesen elvágta egymástól azt a korosztályt, aki anélkül élte le az élete javát, és azt, aki már beleszületett az internet és az okos eszközök világába. Egyfelől végtelenül szórakoztató azt olvasni Szilágyi-Nagy Ildikó novellájában, ahogy a falus öregek igyekeznek megérteni, megmagyarázni, honnan jön, hol van, és kié is a wifi, másfelől tiszteletre méltó is. Az én generációmban már kevesen tesznek fel ilyen kérdéseket, sokkal könnyebben fogadjuk el alapvetésként, hogy a világháló csak úgy van, használjuk anélkül, hogy valóban meg akarnánk érteni. Legalább ennyire szórakoztató és elgondolkodtató karakter a kaparós sorsjegy függő Róza mama is, akit a lánya meglopott: Az ő szilvájából főzött pálinka profitjából kuporgatta össze a műmellre valót, amire fiatal kora óta vágyott. Hozzá kell tenni, a lány is 50-60 közötti. “Dehogy adom oda a hullott szilvát, ha tudom, hogy mellfelvarrásra csalja ki tőlem.” Mindezek után pedig azzal búcsúzik a menekülő Anitól, hogy valósítsa meg az álmait. [W. E.]

A HETEDIK: Kulcsár-Szabó Zoltán: Aszpirint a naplementébe (recenzió Frank O’Hara és John Ashbury köteteinek új magyar fordításairól]

A legújabb Alföld igazi ínyencség a világirodalom, azon belül is elsősorban a világlíra szerelmeseinek; számos kitűnő kortárs (vagy nem egészen kortárs) szerzőtől olvashatunk verseket, novellákat, sőt drámákat, és rövid kísérőtanulmányok is segítik a tájékozódást. Magam ezek mellé még külön is ajánlanám Kulcsár-Szabó Zoltán recenzióját, amely (bár szerencsére e téren is gazdag a választék) az utóbbi évek egyik legfontosabb műfordítói vállalkozását szemlézi: a XX. század legkanonikusabb amerikai költői közül kettő, Frank O’Hara és John Ashbury egy-egy ikonikus kötetének magyarításait. Mint írtam, kritikákat ritkán ajánlok, ám ez esetben a szöveg szinte „kötelező” bevezetés lehet minden olvasónak a kötetek elé, akár azok bevezető tanulmányaként is fölfogható lenne. Kulcsár-Szabó Zoltánnál ugyanis kevesen tudnak többet Magyarországon líraelméletről és líratörténetről (ha egyáltalán bárki), és a recenzió minden mondatából kiérződik ez a hatalmas erudíció. Hogy miért olyan fontosak ezek a kötetek és szerzők, hogy milyen hatásuk lehet a magyar költészeti hagyományra, és hogy miért olyan különleges esemény a magyarításuk, arra mind kapunk választ ebben az igen igényes recenzióban. [B. Cs.]

A HATODIK: Ioana Hogman: Szeretem a Szusit (dráma) [Látó]

A Látó a nyári dupla számait immár hagyományos módon a drámáknak szenteli. A lapban hat drámát olvashatunk, mindegyik külön kis remek, saját atmoszférával. A román alkotó darabja, melyet Máthé Barbara és Stekbauer-Hanzi Réka fordításában olvashatunk magyarul, talán mind közül a legfurcsább. Négy fiatal (két fiú és két lány) beszélnek a szövegben, látszólag egymáshoz, de valójában szinte mindvégig csak magukban monologizálnak, egymásra halmozva szorongásaikat, emlékeiket és fájdalmaikat. A kulcsszó a félelem, ami elég nyilvánvalóan generációs problémát fed föl: az egymással kommunikálni nem tudó szereplők racionális és irracionális félelmektől hajszolva keresztezik egymás útját, de sem igazi történetük (sorsuk) nem lehet, sem valódi feloldozás, még ha a dráma vége sejtethet is valamiféle megoldást, menekülést. [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Jánoki-Kis Viktória: Kezeletlenül (novella) [ESŐ]

Az általunk már korábban is kiemelt és dicsért szerző ezúttal is hétköznapi léthelyzetet dolgoz föl. Egy „problémás” kislány sorsát követhetjük végig az iskolás évektől a fiatal felnőttkorig, átélve közben, hogy a gyerekkorban nem kezelt (illetve alapvetően félrekezelt) gondok hogyan élnek tovább később, hogyan mérgezik meg titkon generációk életét. A szöveg olyan „sima”, hogy már-már kulcsszövegnek is tűnhetne (ezt az olvasatot sajnos a cím inkább fölerősíti, ezért személy szerint nem tartom szerencsésnek), a részletek kidolgozása azonban földúsítja és többrétegűvé teszi a novellát. Különösen a „vágások”, azaz a jelenetek egymásba tűnésének kezelése, az ezekből fakadó perspektívaváltás izgalmas. És persze az, ahogyan a főszereplő nő története végig az ő korlátozott értelmezésében láttatódik, valamiféle keserű humort költöztetve abba, ami egyébként roppant szomorú. [B. Cs.]

A NEGYEDIK: „Már napok óta hányódik az asztalomon Ágnes levele…” (Mutatvány Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezéséből) [Tiszatáj]

Írók – de igazából bárki – baráti levelezését olvasni olyan, mintha leskelődnénk a papírra száradt nevek után. Mintha bekukucskálnánk az ismert művek mögé, felfedeznénk a hús-vér embert az irodalomtörténeti alteregók mögött. A Tiszatájban közölt mutatvány is azt az érzetet kelti, Polcz és Mészöly Erdélyt járja, Nemes Nagy és Lengyel a fővárosi életről számol be. Ízelítőként álljon itt Nemes Nagy Ágnes megjegyzése a Szent Johanna Magyar Néphadsereg Színházában látott előadásáról: “Járnak-kelnek hosszú köntösben, beszélnek, kiabálnak, hányják- vetik a tagjaikat s nem is szégyellik. Csakugyan megrendítő a színház. Különben minden szép volt, a színészek fütyülnek a szövegre, majd ők megmutatják Shaw-nak, hogy mit kell mondani színpadon. Közben bolondok és gyerekesen komolyan veszik a dolgot, sikoltoznak, megrendülnek. Fura egy népség.” [W. E.]

A HARMADIK: Obrusánszky Borbála: A frászkarika és az Umaj-barlangok (Tanulmány) [Székelyföld]

Egészen különös érzés, mikor egy másik, egészen távoli nép szokásaiban a sajátunkra ismerünk. Mintha ismeretlen testvéreket fedeznénk fel, ráeszmélve, hogy mégsem vagyunk annyira egyedül a világban. Obrusánszky Borbála tanulmánya az átbujtatás mágikus gyógyító hagyományát vizsgálja meg a magyar, illetve a közel- és távol-keleti népeknél, akikre hatással lehetett a keleti lovas népek hagyományai. Míg hazánkban a karikán, perecen való átbujtatás jelképezte az újjászületést, a bűnöktől és a betegségektől való szabadulást lehetőségét, addig keleten az Umaj (bizonyos fordításban anyaméh, máshol termékenység-istennő) barlangok megjárásával, az azokon való átbújással gyógyították a testet és a szellemet. A barlang, mint az anyaméh, a lét és nemlét, élet és halál közötti hely, köztes állapot, ez a hiedelem pedig magyar földön sem ismeretlen. [W.E.]

A MÁSODIK: Tor Ulven versei és Kun Árpád ismertető tanulmánya a szerzőről [Alföld]

Tor Ulven, norvég költőnek a versei (a XXI. Század Kiadó gondozásában, Vajna Ádám fordításában) most jelennek meg először magyarul. A kifejezetten filozofikus érdeklődésű, Schopenhauert és Heideggert olvasó különc költő alakját, aki 1995-ben, mondhatni, pályája csúcsán, követett el öngyilkosságot, érzékletes tanulmányban mutatja be Kun Árpád. Az Alföldben az ő fordításaiban olvashatunk pár darabot ebből a különleges költészetből. A hihetetlen erejű és izzású képek már első olvasásra magukkal ragadják az olvasót, még ha nem is teljesen érti mindig, ki beszél, honnan és miről. Hadd idézzük ide a Két tévé című vers felütését [B. Cs.]:

Két tévé, ami egymással
szemben havazik
a néma éji szobában,
az lettünk mi ketten,


és rákezdett a hó
kinn is, egyenest a házra,
káprázatos hóesés
mint kozmikus zaj,


és végre nem kellett
egymást megértenünk.

 

AZ ELSŐ: Háy János: A halottember (dráma) [Látó]

Az elsősorban prózaíróként kitűnő, de a drámairodalomban is névjegyét már letevő Háy Jánosnak a Látóban egy különleges hangulatú, nagy erejű szövegét olvashatjuk. A második világháború idején játszódó történetben a középpontban (a szó szoros és átvitt értelmében is) egy nő áll (vagy ül), akinek férje az orosz fronton harcol. Amikor megérkezik a halálhír, majd a koporsó, a nő – gyermekével ellentétben – kitörli tudatából a férfit. Később kiderül azonban, hogy tévedés volt az egész: a férfi mégis él, és hazatér. Ez a mégis élés ugyanakkor már egy halott ember tovább élése, és a nő ezt az elidegenettség-érzést nem is képes többé földolgozni. [B. Cs.]

Lapajánló a júliusi irodalmi lapokhoz — Bodrogi Csongor és Wágner Eszter közös ajánlója

A nyárra tekintettel a Szófa (www.szofa.eu) is rendhagyó ajánlóval jelentkezünk. Két szerző böngészte végig a júliusi lapszámokat, és ajánl belőlük tíz emlékezetes szöveget.

2021. július 9.

Rendhagyó lapajánlóval jelentkezünk a nyár közepén. Az ajánló ezúttal közös munka gyümölcse, Wágner Eszter és Bodrogi Csongor adták saját javaslataikat a közösbe. A Székelyföld, Kalligram és Apokrif lapokat Eszter, az Alföldet és a Látót Csongor olvasta át. Ebből a felsorolásból az is kiderül, hogy bővült a Szófán elérhető irodalmi folyóiratok listája; új elemként immár az Apokrif is olvasható Olvasóterem rovatunkban. A rendhagyó tízes lista összeállításában ugyanakkor ezúttal is törekedtünk a változatosságra, így vers, novella, regényrészlet, interjú és naplórészlet egyaránt szerepel az általunk különös figyelemre ajánlott szövegek között.

A TIZEDIK: Szikra János: Már derékig hallgatásban, Fehér kecskegidák, Bukolika (versek) [Székelyföld]

Szikra János három versének szűrtsége, ki nem mondottsága igazán nagy hatással volt rám. Ismerős, sokszor feldolgozott érzéseket enged át és tart vissza a művészet filterén, így adja vissza a kikopottnak hitt feszültséget. A Már derékig hallgatásban témája az elhamvadó szerelem, melyet Latinovits Ady-lemezének lemezének hallgatásával idéz meg. A Fehér kecskegidák a modern emigrációról szól, mindezt úgy, hogy már az első versszakban behozza Rómát, az örök várost, annak minden asszociációjával. A Bukolika című vers pedig megtartja a békés, természeti idillt, de a középpontjába egy áfonyát majszolgató, frissen szabadult gyilkost helyez, megingatva a hitünket az elképzelt, magunk közé hazudott biztonságban.

A KILENCEDIK: Péntek Orsolya: 1. 4. Ősz – fejezet egy készülő Pécs-regényből (regényrészlet) [Kalligram]

Péntek Orsolya regényrészlete abba a korba repíti vissza az olvasót, mikor Pannónia még a Római Birodalom része volt. Egészen pontosan ennek az időszaknak a végnapjaiba. A pogányok már a kapuban állnak, a rómaiakat engedik ugyan szabad polgárként hazatérni Itáliába, de a városaik hamarosan fel lesznek égetve. Kik ezek a barbárok, akik “csak húst esznek, azt is nyersen, a nyereg alatt zúzatják össze pépesre, a gyerekeik arcát meg bevagdossák, farkaspofák, medvepofák, sakálpofák, hegyes fogú, bűzös állatok […], még Pán is undorodik tőlük, még Bacchus őrjöngő női is iszonyodnak a láttukon”? És hogyan mutatható ki a szeretet és a tisztelet egy rabszolga iránt, talán az utolsó hatalmi pozícióban töltött percek egyikében?

A NYOLCADIK: Veress Dani interjúja Rózsa Luca Sára képzőművésszel (interjú) [Apokrif]

Rózsa Luca Sára képein, ahogy azt Veress Dani kiemeli, mindig jelen van az ember, gyakran félig arctalan, androgün, időtlen alakként. A képzőművész beszél róla, milyen szerepet lát ő a figuralitásban, mit jelentenek számára a torz, lecsupaszított lények. Az interjú második felében nagy figyelmet kap a természetvédelem is. Rózsa Luca Sára beszámol arról, hogy hozzá hasonlóan számos más képzőművészben is felerősítette a bezártság a klímaszorongást, és arról is, az ő képein hogy jelent meg ez a téma. Végül pedig kitér arra, milyen szerepe lehet neki festőként abban, hogy ez a probléma másokban is tudatosodjon, illetve, hogy mire képes, és mit nem lehet elvárni a művészettől ezzel a helyzettel kapcsolatban.

A HETEDIK: Horváth Florencia: Ami hozzád (vers) [Látó]

A fiatal költőnőnek négy verse is szerepel a Látó legfrissebb számában. Mindegyik markáns hangon szól, számomra a legerősebbnek mégiscsak az első, az Ami hozzád című tűnik. Ami e líra legfeltűnőbb vonása, az a szokatlan képalkotások valóságos özöne. A szél bánattá vakolódik; ha kiugrom a vonatból, az egysíkúságra érek; egy utazás előtti átvilágításkor pedig kiderül: a tükörben nem én vagyok. Hogy miről szól a vers, azt mindenki önmagának rakhatja össze, de alighanem egyik megfejtésből sem hiányzik majd az önmagunk elől menekülés motívuma.

A HATODIK: Soltész Béla: Savgerinc (novella) [Apokrif]

Soltész Béla novellájának főszereplője, Kellner egy valaha menő kritikus, aki a megváltozott irodalmi szférában már nem tudott a toppon maradni. Alja könyveket szerkeszt minimálbérért, szexbotok szövegét írja és LSD hatása alatt borokat “értékel”, így lesz ismert YouTube személyiség: a punk sommelier. Egy céges rendezvényen azonban, ahova mint bohócot hívják meg, találkozik egy fiatalabb informatikussal, aki valaha szintén író akart lenni, tehetségesnek is tartották, de éppen Kellner taszította le a pályáról egy kemény kritikával. A helyzet egy furcsa, homorú tükörre emlékeztet, Kellner boldogtalan, mert követte az álmait és közben tönkrement az élete, az informatikus sohasem tudja meg, boldogabbá tette-e volna, ha kitart az írás mellett. A két különböző életpálya egy pillanatra összeér, az olvasó pedig ott marad a gondolattal: Mi lett volna, ha?

AZ ÖTÖDIK: Simon Márton: Citromelégia (vers) [Alföld]

Egy nagyon mai vers ez, generációs vers. Egy már felnőtt ember hétköznapjaiba (vagy legalábbis egy hétköznapjába) nyerünk bepillantást, amelyben különféle emlékek és élmények keverednek össze egymással és a szavakkal. Az egyik versszak annyira mélyen és személyesen megérintett, hogy legjobb lesz úgy, ahogy van, ideidéznem.

Abból a generációból vagy, akiket még
viszontszeretett a beton.
Volt szépsége legalul lenni.
Letört metszőfoggal állni egy háló
nélküli kézikapu rozsdájába kapaszkodva,
és a vért törölgetve kiabálni,
hogy igenis bent volt a gól.
Nagy idők, nagy semmik.

A NEGYEDIK: Matei Calinescu: Egy másféle napló – kilépés az időből (részletek Demény Péter fordításában) [Látó]

A nagyszerű román írónak élete utolsó éveiben írott naplóbejegyzései, melyeket Demény Péter fordításában olvashatunk a Látóban, csakugyan „másfélék”. Nem a naplókra oly gyakran jellemző szűkszavúsággal, odavetett fogalmazásmóddal találkozunk itt, hanem valóságos miniesszékkel. Az első részlet például Martin Heidegger és Hannah Arendt levelezéséhez fűz kommentárokat, de ezek olyan részletesek, hogy akár ismeretterjesztő írásnak is elmennének. Az a szöveg minden részletéből látszik, hogy egy rendkívüli műveltségű és kiforrott ízlésű ember írta őket. Jó lenne kézbe venni az egész kötetet.

A HARMADIK: Szil Ágnes: Biztosan ki akar lépni? (novella) [Székelyföld]

Nem tudom eldönteni, mi áll igazán a szöveg középpontjában: a nagyszülők halála miatti gyász, vagy a pótcselekvés, amivel Ila eltereli a figyelmét, amibe szinte kényszeresen kapaszkodik. A novella igazi erőssége számomra az, hogy sikerül megfognia ezt a morbid kiegyenlítődést. Ila rászokik a Bubble Shooterre, ami szinte teljesen kitölti az életét, így abban egy csepp hely sem marad a fájdalomnak. Legalábbis első ránézésre. A játék nem uralja teljesen a lányt, látjuk, hogy többször is “leteszi”, de a színes pöttyök addigra már az érzelmi világának részei, meghatározzák, hogyan fogadja be a szociális ingereket, hogy hogyan kapcsolódik másokhoz.

A MÁSODIK: Grecsó Krisztián: Valami népi (novella) [Alföld]

Két idősíkon játszódik ez a történet. Egy vidékről Pestre költöző embernek régi vágya teljesül: beköltözhet végre egy fővárosi polgári lakásba, olyanba, amilyet még a Linda című sorozatban láthatott. A lakásban aztán találnak egy régi hímzést, amelynek története a messze múltba kalauzol minket. Amikor még egy vidéki parasztlány költözött cselédnek a fővárosba. A novella nemcsak a helyváltás, életmódváltás traumáját tematizálja, de azt is sugallja, hogy az eltűnt idő a maga tragédiáival ma is velünk él, tárgyainkba, otthonunkba issza magát.

AZ ELSŐ: Wisława Szymborska: Vietnám – Kellermann Viktória fordítása (vers/ műfordítás) [Kalligram]

A Nobel-díjas lengyel költőnő verseiből egy egész csokorral olvashatunk a Kalligram dupla számában. A Vietnám háborús vers, minden bizonnyal egy katona vallatja a bujkáló civilt. Kérdés, válasz, kérdés, válasz, és a válasz szinte végig ugyanaz: Nem tudom. Talán tagad, lehet nyelvi nehézség is, de szerintem sokkal inkább jelenti, hogy kifordult a lábunk alól a világunk, most már tényleg semmiben nem lehetünk biztosak. Egy dolgot kivéve. Egyetlen dolog van, ami egy anya számára letagadhatatlan, amit minden körülmények között sziklaszilárdan ki tud jelenteni. “Ezek a te gyerekeid?”

Az Új hang rovatból ezúttal két novellát emelek ki. Böröczki Csaba Mesterlövészek című szövegét mind a történelmi érdeklődésű olvasók, mind a lélektani írások kedvelői magukénak fogják érezni. A színtér a második világháború, két nő hasal egy üres hét emeletén, fegyver a kézben, az egyikük félmellű. “De ennyit megtehet az ember a Führerért.” Falussy Móric novellája, Egy talált tárgy, avagy értekezés a zsíros kenyér két oldaláról pedig igazi, ragadós talponálló szintű abszurd szöveg. Egy pillanatig sem tiszta, van-e itt szó valamiről, valami nagyról ás komolyról, vagy a remekül felépített dinamika sodor. De mégis hova?

Wágner Eszter májusi lapajánlója

Tizenkettedik

Fülöp Dorottya: Szentiváni álom (dramolett) [Kalligram]

Őszintén, kinek nem a Mesteremberek a kedvenc része a Szentivánéji álomból? Fülöp Dorottya parafrázisában a helyszín egy késő 20. kora 21. századi középiskola, érzésem szerint szakképző, ahol egy lelkes és tehetségtelen kis csoport készül egy… Shakespeare átirat előadására. A szöveg tehát, ha úgy tetszik, parafrázis a parafrázisban. A dráma egy éjszaka alatt íródik, a jobb szerepek sorshúzással, a rosszabbak megvesztegetéssel kerülnek kiosztásra. Fülöp Dorottya azonban nem feledkezik meg a humor mögötti drámai mélységről, melyről a Shakespeare darabok ismertek. Kétlem, hogy én lennék az egyetlen, akinek az előadás után a szövegét széttépkedve elsétáló Zsigáról a Holt költők társaságának Neil Perry-je jut eszébe.

Tizenegyedik

Fecske Csaba: Nem történt semmi (vers) [Tiszatáj]

Karádi óta az a legszebb csók, mit “el nem csókolunk”. Ha ez nem is áll minden esetben, abban talán egyetértünk, hogy az elmulasztott lehetőségek, szerelmek gyakran tovább maradnak velünk, mint a megéltek. Fecske Csaba versében Nem történt semmi, mégis érezzük, hogy az a semmi nagyon is történt. Hogy talán sokkal jobban történt, mintha valami valóban történt volna. “Számomra egy nő megfizethetetlen/ minimum egy életbe kerül” – írja Fecske. Amit háromezerért kínálnak a sarkon, az a kanyarban nincs ahhoz képest, ami azáltal része az életünknek, hogy kihagytuk.

Tizedik

Ozsváth Zsuzsa: Fizetett hirdetés (Novella) [Látó]

A Látó folyóirat nem kisebb kérdéskört nevezett meg májusi számának témájául, mint Istent. Létét, nemlétét, megtapasztalhatóságát és megismerhetetlenségét. Ozsváth Zsuzsa rövid novellája első olvasásra egy egyszerű lelket sugall mint elbeszélőt, de tudunk-e valójában többet? A szöveg finom iróniával dolgozik, nem állít, nem tagad, legfeljebb kérdez és feltételez. Azon olvasók számára, akik rengeteg “kinyilatkoztatást” hallottak már a témában, kifejezetten szimpatikus lehet ez a hozzáállás. A novella záró mondatai pedig egyszerre nevettetnek meg, és markolnak torokba.

Kilencedik

Jenei Gyula: Kutyadal (vers) [Alföld]

Mi a szabadság? A szülőktől vagy az országból való szabadulás? Létezik egyáltalán, vagy a költők találták ki? Megtalálhatjuk, megérthetjük-e valaha? A Kutyadal ezekhez hasonló kérdéseket jár körbe. A cím Petőfi Sándor A kutyák dala, A farkasok dala című verseire utal. A beszélő a zárlatában egy osztálytermi jelenetet idéz fel, állítja, évről évre több diákja szavaz a kutyasorsra. De vajon gyávaság-e ez, vagy inkább egy korrektebb szembenézés a helyzettel?

Nyolcadik

Bíró József: Circulus vitiosus (vers) [Székelyföld]

Ördögi kör, mondja a cím, és első ránézésre látszik is, hogy miért. A vers négy szonett formájú részből áll, az első hármat négy-négy szinte azonos sor alkotja, melyek váltakozó sorrendben épülnek versszakokká. A lezáró szonett e három versanyagát használja, zárlata viszont két új sor. A visszatérő sorok, szókapcsolatok örvényszerű érzetet keltenek, és a kitörni képtelenség fullasztó érzését adják. Témáját tekintve lehetne vitatkozni, hiszen meglehetősen elvont képrendszerrel dolgozik, számomra mégis a legerősebb motívumok a környezetszennyezésre utalnak, a bolygót tönkretevő szokásainkra, melyeket olyannyira megszoktunk, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni tőlük.

Hetedik

Almási Miklós: A kiégés és kreatív rokonai (esszé) [Kalligram]

A kiégés nem ismeretlen probléma, valamilyen formában valószínűleg mindenki megtapasztalta már. Almási Miklós esszéje ezt a multis környezetben elhíresült jelenséget vizsgálja a kreatív szakmák: írás, festészet, zene terén. Amellett, hogy bepillantást enged az alkotó munka nehézségeibe és válságaiba, megoldást is javasol rájuk. Teszi mindezt azzal a szerény beismeréssel, hogy tudja, nem mindenkinél válik be ugyanaz a recept, és egyik módszer nem feljebb való a másiknál.

Hatodik

Kállay Eszter: sebességváltó (vers) [Alföld]

A “pesti vidékiség” identitásproblémája talán soha nem hagy el igazán minket, akik az ország különböző pontjaiból örvénylettünk a fővárosba, és ragadtunk szándékosan vagy véletlenül itt. Kállay Eszter ezt a kettősséget egy egyszerű telefonhíváson keresztül szemlélteti: a szülőkkel az otthoni tájszólásban próbál beszélni, de a pesti barátok jelenléte megzavarja ebben. “Egész este ragadtam tőle” írja, és őszintén nem tudom, ki felé hamis a két identitás között megrekedt beszélő. Nem csak a szerepekben, a testében sincs igazán otthon, ám a rituális gyűlöletben is van egyfajta szakralitás. Kállay Eszter költészetéről többet olvashatunk Kerber Balázs „Átlóg az álmaimba” című recenziójában.

Ötödik

Grecsó Krisztián: Valaki más (vers) [Eső]

Különösen tudok lelkesedni azokért a versekért, ahol a forma és a tartalom összekapcsolódik, támogatja, kifejezi egyik a másikat. Érdekes megfigyelni, hogyan hajlítja az élőbeszédszerű gondolatfolyamot kötött formájú, klasszikus keresztrímes versbe Grecsó Krisztián. Az áthajlások és a pontos rímek ellentétében rejlő feszültség alátámasztja, de nem nyomja el, miről szól a vers. A változás és emlékezés, az ön és mások megértésének problémáját. Ha már felidézni sem tudjuk pontosan, vajon megtalálhatjuk-e önmagunkat a múltban vagy a jelenben?

Negyedik

Molnár H. Magor: Ha kiderül a szégyen – Beszélgetés Terék Annával (interjú) [Eső]

Hogyan éli meg egy költő a sikert, a figyelmet, ami ugyan nem változtat azon, hogy ki kell súrolni a fürdőszobát, holnap pedig bemenni dolgozni? És hogyan viszonyul verseinek idegen nyelvű fordításaihoz, milyen azzal a paradoxonnal találkozni, hogy ő írta, de adott esetben egy szót sem ért belőle? Terék Anna elképesztően szimpatikus jelenség, Molnár H. Magor pedig remekül vezeti a beszélgetést, az olvasó minden kérdés után azt kívánja: ugye jön még egy! A Háttal a napnak című kötetet egy későbbi oldalon Boldog Zoltán recenziója részletezi.

Harmadik

Szakács Réka: Marie-Cécile megneveli a macskát (novella) [Tiszatáj]

Hogyan jutottunk ide? Számomra ez a novella legfontosabb kérdése. Szó szerint és átvitt értelemben is. A címszereplő, Marie-Cécile az anyjától szökött alkoholista ex-prostituált, akit most az elmeosztályon kezelnek, élete szerelme pedig egy Angliából imigrált család fia volt. Az elbeszélő egy erdélyi magyar pszichiáter, aki egy francia tébolydában dolgozik. A szöveg amellett, hogy lebilincselően olvasmányos, olyan kérdéseket tesz fel, mint hogy mi van az őrület, a gyűlölet, az őrjöngés mögött és mit lehet irigyelni egy leukémiás férfi és egy függő örömlány szerelmén. Persze mindezt szinte csak érintőlegesen. Ahogy Marie-Cécile mondja: “az én rohadt életem nem turkáló, amiből kedvére mazsolázhat”.

Második

Kötter Tamás: Katonák voltunk (novella) [Székelyföld]

Szüleink generációjának meghatározó élménye volt a katonaság, nagyszüleinkének pedig a háború. Mi egyelőre megúsztuk, de egy határral odébb már nem lehetnénk ilyen nyugodtak. Kötter Tamás novellájának témája a második világháború és az ‘56-os forradalom, illetve annak a leverése. Hőse egy árva katona, akinek a sereg jelenti a családot és az otthont, másmilyet sosem ismert. De vajon a háború-e a legmélyebb nyom a lelkén? Van-e, ami felülírhatja az ott beleégetteket? A Szemle rovatban Zsidó Ferenc foglalkozik Kötter Tamás Férfiak fegyverben című kötetével, a téma iránt érdeklődőknek ez az írás is érdekes lehet.

Első

Bánki Éva: Kié az Isten? (Esszé) [Látó]

“Miért kedvesebb az elveszett bárány annál, aki sose veszett el?” – teszi fel a kérdést Bánki Éva a tékozló fiú testvérének sorsán gondolkodva. Miért érezzük a bibliai történetek olvasása közben, hogy Isten figyelmére csak az igazán nagy bűnösök érdemesek, hogy “Isten az eltévedt bárányokat jobban szereti”? Az esszé másik fő kérdése a gondolatban vétkezés egy olyan világban, ahol a virtuális tér lehetőséget ad rá, hogy szinte bármit megtehessünk felelősségvállalás nélkül. Vétek-e a videójátékokban történő gyilkolás vagy a cyberbullying? Ha igen, elég nagy bűn-e ahhoz, hogy Isten észrevegyen miatta?

Az átalakulóban lévő Új hang rovatban már olvasható Kukorelly Endre íróakadémiájának két hallgatója. Bakos Gyöngyi Várakozás című novellája számomra arról beszél, hogyan hazudunk magunknak, és hogyan törnek át mégis a vágyaink a tagadáson, mindezt egy reptéri beszélgetés felidézésén keresztül. Székely Márton novellája – Melankólia 13 – külső nézőpontból, egy barát szemszögéből mutat be egy hullámzó depressziós folyamatot, miközben a “beteg” maga sem biztos benne, valóban mélyen van, vagy csak “esztétikai bánat”, póz minden, amivel definiálja magát.

 

A májusi folyóiratokra egy kávé áráért előfizethet a www.szofa.eu honlapon keresztül.

Kovács katáng Ferenc: Darabokra hull (Száva Csanád Pixelekre hull című kötetéről)

 

Az elsőkötetesek Prágai Tamás-díját 2020-ban Száva Csanád kolozsvári költő kapta Pixelekre hull című verseskötet-kéziratával. A Napútat kiadó Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában a könyv tavasszal jelent meg.
Az ünnepélyes díjátadásra a Nádor Teremben került sor 2020 január 31-én. http://www.naputonline.hu/2020/02/03/szava-csanad-az-idei-pragai-tamas-dijas/

 

Az én korosztályom, kik anno a napilapot hátulról, a sport felől lapoztuk, hajlamosak vagyunk egy könyvet bárhol elkezdeni. Meg is akad a szemem egy képversszerű alakzaton:
”[Alt-] Trondheim~” (becsomagolás, 81. oldal). Az átlag oslói nem lelkesedik különösebben az északi szellemközpontnak tartott koronázó város, Trondheim hallatán. Én lehetek elfogult, minden tiszteletem, habár, ma már… Egyeteme világszínvonalú volt mindaddig, míg össze nem bútorozott mindenféle iskolákkal (tegyük szívünkre a kezünket, hol nem esik meg hasonló?).

A költő költ, és választja a rögös utat. A szerkesztő szerkeszt, és tiszteli a szerzőt! A piac vonakodik, és tétlenül vár, hogy a sült galamb (vásárlók képében) a szájába repüljön.
A fentiek summás magyarázata: Nyugaton és északon szerzett könyves tapasztalatom mondatja velem, a szerkesztő igen nagy úr, mondhatni mindenek feletti. Ismeri a trendit, az olvasó igényeit. Szereti a félkész, még formálható kéziratokat. A brutálisabbja a szerző megkérdezése nélkül szabja fazonra a ráosztott műveket.
A Lajtán túli piac könyörtelen, hajcsatot árul inkább, mintsem média által fel nem turbózott szerzők köteteivel bíbelődjön.
Tiszteletre méltó, amit a Cédrus Művészeti Alapítvány és lelke-motorja, Szondi György tett/tesz a Prágai Tamás-díj odaítélésével, a pályázott mű kiadásával.

Száva Csanád kötetborítója izgalmasan mozgalmas, szépszínű. Marok-formája ideális, szivarzsebben is elfér.

Fülszövege rendhagyó, még ha mindjárt Tandorit emlegeti is
talán tandori verebei (Száva Csanád szavaiból ragasztotta: Turczi István).
Kérdem tisztelettel, miért, hogy mindig veréb az asztalon?

Vajon kell-e versek elé címet ragasztani? Szokás, illik, így kerek? Lettek! Csupa kisbetűvel. S ha már, akkor zárójelbe téve.

Ugrom fejest a kötet közepébe! A második ciklus címe: Legkisebb bogár.
József Attilával mottózott öt oldalas verssel startol:

az utca sarkán ott vár a Jóisten
megtelt az életem nappal
(elégia, 53.oldal)

Az itt kiragadott részlet sok jót ígér. Javaslom, hogy haladjunk óvatosan, ízlelgessük minden szavát. Nem mindegy ám, hogy az egyes sorokat az előzővel vagy a következővel házasítjuk.

Alig pár oldallal odébb szívemnek tetsző haikuk. Előbb kettős, majd hármas.
egy fiú szalad
a barátját keresi –
harmatot talál

egy fiú szalad
talán egy testvért keres –
kopár a mező

egy fiú szalad
igaz Istent keresve –
harmatra vér hull
(egy fiú története, 63. oldal).

Valamiért a harmadik, Tűrésküszöb című ciklus érdemes írásaiból csak az utolsó, filozofikus mélységűt ragadom ki (csepp, 85. oldal)
a
víz-
csepp
születése
mindig
hozzá-
vetőleges

Örökmozgó dal a negyedik ciklus címe. A Paul Verlaine-nek ajánlott vers Mint rossz levél / Jót nem mesél. Ezért már megérte a kötetben kitartóan keresgélni:
Az ősz zokog,
Ôsz húrokon,
Bolondos
Nótájával
Mit csak átad:
Monoton.

Én is fojtva
És zokogva
Csak várok,
Mint a sírok
Fölött titkos
Rémálmok.

Szél tépte gyom
Széttépve most:
Enyészek!
Mint rossz levél
Jót nem mesél:
Nem élek.
(franciás ősz, 98. oldal)

Jó ötletnek bizonyult Száva Csanád verskötete második felének megszerethető soraival kezdenem. Ugrom a kötet elejére. Idegen szavak az első néhány vers élén. Távolságot tartani? (power off; game off; lost at sea; dream; tomboy; gone fishing; und so weiter; stb.; and so on; et cetera)

Fogódzót keresek.
Ha nem olvasok vagy írom pl. ezt a könyvismertetőt, norvég novellákat fordítok éppen. A kolozsvári és az oslói szerző véletlen összecsengő sorai kavarognak a budai lakásba karanténult fejemben:
van
akinek
az a dolga
hogy egy magas épületen
lógva
megpucolja az
ablakokat
és van akinek az volna
hogy egy szobából az
ablakon
kibámulva
írjon
erről
valamit
(dolga, 45. oldal)

”Újra tölt magának, kinéz az ablakon. A szemközti ház falán egy ablaktisztító ember lóg hosszú kötélen.
Csodálkozik, hogy milyen elegánsan végzi a munkáját. Inga módjára leng az ablak egyik szélétől a másikig, miközben tisztára mossa, szárazra törli az üveget. Mint egy nindzsa harcos.” (Ari Behn: Jakuzák)

Araszolok tovább a kötet első ciklusában. Reménytelenül elveszek a Száva Csanád-i mágikus illogizmus útvesztőiben. Nem adom fel, olvasok, jegyzetelek. Végül is úgy döntök, megtartom magamnak a tapasztalataimat. Elengedem az olvasó kezét. Fedezze fel a Pixel című első versciklust egyedül:

ma egész délután nem értetted a félszavaimat
este is magad elé mormoltad azt az át nem ölelő csak fűzött imát
már látom bár alig értem miért de holnap talk to the handet játszunk
és vírusos szövegként nyomjuk ki képünkből a pofátlanságokat…

mérni kellene a testek által kiszorított folyadék mennyiségét
megalapozni egy új nyelv szabálytalanságait: a kétvilág-nyelvünket
kézszorító jeleket adva egymásnak miközben kéz a kézben kisétálunk
(nehéz szeretni, 26. oldal)

2020. június 28. Budavár
(Száva Csanád Pixelekre hull, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020)

John Donne: Halálpárbaj. Avagy vigasztalás a lélek számára… (részlet)

És Istennél, az Úrnál van kimenetel a halálból.
Zsoltár 68:20

 

 

“Alapjaik jóvoltából állnak az épületek, hordozzák és alátámasztják őket, és pilléreik jóvoltából állnak, megtámasztják és körbeölelik őket, és gerendázatuk jóvoltából állnak, összekötik és egyesítik őket. Az alapok viselik el, hogy meg ne süllyedjenek, a pillérek viselik el, hogy el ne dőljenek, a gerendázat és a kötések viselik el, hogy szét ne omoljanak. Épület-testünk a zsoltárvers első felében van. Éspedig így: a mi Istenünk a szabadításoknak Istene; ad salutes, többes számban: szabadítások, így van az eredetiben: Isten az, aki lelki és testi szabadítást is ad nekünk. Viszont az épület alapja, pillérei, gerendázata mind a zsoltárvers másik részében, a textusunkban van, és a szavakat itt – az Istennél, az Úrnál van kijövetel a halálból – háromféleképpen fogják fel a magyarázók. Először is, az épület (Isten az, akinél kimenetel van a halálból) azon alapon áll, hogy ez a mi Istenünk, az Úr minden szabadításnak Istene. Tehát az Ő hatalmában van, hogy kimenetelt és szabadulást adjon nekünk, még ha mi már a halál torkában és fogai közt vagyunk is, még ha ama örvény, a sír ajkai megnyíltak is reánk. Ebben a felfogásban tehát ez az exitus mortis, kijövetel a halálból: liberatio a morte, szabadulás a halálból, és ez a legnyilvánvalóbb és legáltalánosabb értelme ezeknek a szavaknak, és ezen alapul a fordításunk is: megszabadít a haláltól. Másodszor aztán, a pillérek, melyek megtámasztják és tagolják ezt az épületet (azt hogy: minden szabadításnak Istene a mi Istenünk), így emelkednek: és Istennél, az Úrnál van kijövetel a halálból, vagyis a halálunk elrendezése és módja, hogy miféle kimenettel és melyik ösvényen kell távozunk a világból, legyen az várva várt vagy hirtelen, erőszakos vagy természetes, történjen érzékeink teljes birtokában vagy betegségtől összetörve és szétszórva, mindez sem vádat nem bizonyít, sem ítéletet nem eszközöl, mert bárhogy haljanak is, az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála,1 és nála van a kijövetel a halálból, az ő kezében van, hogy miképpen távozunk ebből az életből. Ebben az értelemben tehát ez az exitus mortis, halálból kijövetel: deliberatio in morte, szabadulás a halálban, nem úgy, hogy Isten megment minket a meghalástól, hanem úgy, hogy gondja lesz ránk halálunk óráján, hogy miféle legyen eltávozásunk. Ebben az értelemben és felfogásban, az ige természetes kerete és összefüggése ad nekünk helytálló és sokatmondó eligazítást. És végül, ennek az épületnek (tehát hogy Istenünk minden szabadításnak Istene) a gerendázata és kötései ebben vannak: ennél az Istennél, az Úrnál van kijövetel a haláltól, vagyis ez az Isten, az Úr, aki egybekötötte és egyesítette a két természetet egyben, és aki Isten lévén a mi testünkben eljött a világunkba is, nem szabadíthatott meg minket másképp, nem mehetett ebből a világból másképp, nem térhetett vissza előbbi dicsőségébe másképp, mint halállal. És így ebben az értelemben, ez az exitus mortis, ez a kijövet a halálból: liberatio per mortem, szabadítás halál által, ennek az Istennek, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a halála által. Így fogja fel Szent Ágoston e szavakat, és sokan ama nagyszerű személyek is, akik követték őt. Mindhárom sorban tehát ezeket az igéket nézzük: először, hogy a hatalom Istene, a mindenható Atya kimenti szolgáit a halál torkából, aztán, hogy a kegyelem Istene, a dicsőséges Fiú megment minket azáltal, hogy magára veszi ezt a kimenetet a halálból, és aztán hogy, e kettő között, a vigasztalás Istene, a Szentlélek kiment minket minden vigasztalanságból, ki áldott kóstolóval tudatja velünk, hogy akármiféle halállal is rendeltetett halnunk, hogy ez az exitus mortis mindazáltal introitus in vitam, ez a halálba való kimenet bemenet lesz az örök életre. Mármost e három megfigyelés: szabadulásunk a morte, in morte, per mortem, szabadulásunk a haláltól, halálban és halállal, bőséggel betölti testünk épületében az alapok, a pillérek és a gerendázatok hivatalát, hogy ugyanis a mi Istenünk minden szabadításnak Istene, mert ennél az Istennél, az Úrnál van kijövet a halálból.”

Bogárdi Szabó István fordítása

A teljes prédikáció itt olvasható:

https://bogardiszaboistvan.hu/hu/konyvek/halalparbaj

https://honlap.parokia.hu/data/attachments/2010/09/24/Donne-01.pdf

https://bogardiszaboistvan.hu/files/3/donne_forditas.pdf

 

 

Digitális? Tanárok, mindennapok

Boglárka, Székesfehérvár

Napirend Korona idején – avagy a tanárok megnövekedett szabadidejéről

6:00 Ébresztő. Első kávé. Reggeli készítése, ha majd a gyerekek feltápászkodnak, ne kelljen félbeszakítani az órámat. Mosás indítása. Napi teendők pörgetése fejben. Netes hőbörgések és jótanácsok tempós átfutása.

7:00 Második kávéval gép elé. Messengeren beköszönés a kollégáknak. A napra bekészített digitális tananyagok  átnézése, finomítása.

7:15 Korszakalkotó új ötlet a reggel nyolckor kezdődő óra tananyagához. Őrült keresés a neten, küzdelem a technikai problémákkal.

7:40 Messengeres tanácskozás más ébredező kollégákkal. Más megközelítés.

7:45 Működik!

7:46 A digitális felületen aktiválva mégse. Fojtott szitkozódás, nehogy a család idő előtt felébredjen.  Csakazértiiis. Google jóbarát.

7:50 Ivadékok kifogásolják a kikészített reggelit. Kiskorúak gyors meggyőzése, elzavarása.

7:59 Fent van a classroomban az anyag! A korszakalkotó. Végtelen, önteltséggel határos elégedettség, szolid dicsekvés a kollégáknak.

8:01 A krétába bezzeg nem tudom könyvelni, megint lefagyott.

8:02   Teljesen irreleváns kérdések érkezése minden létező felületen a diákoktól. Kérdések megválaszolása. Értelmes kérdések. Értelmes kérdések megválaszolása.

8:38 Érkeznek az első megoldások (a rendesek most rögtön megcsinálják), küzdelem a rendszerrel.

8:45 Digitális bányászat; új, érdekes, vicces anyagok kutatása.

9:00 –11:00 A fentiek variációi + még egy kávé. Gyerekek a férj fején táncolnak. Eredménytelen próbálkozások száma, hogy tanulásra bírjam őket: sok. Idegállapot.

11:00 Lyukasóra, ebédfőzéssel egybekötött tanulási kísérlet a saját kölykökkel.  K betű írása, az igekötők helye, kerületszámítás, énekeld el a dalcsokrot, ismételd át a szavakat. Hálistennek még nem a szinusztétellel küzdök, van esélyem.

12:00 Újabb tananyagok élesítése, mindenféle digitális felület gyors ellenőrzése, van-e kapás. Van. Válaszok, értékelés, ami kell.

13:30 Gyors ebéd, gyors családi élet.

14:00 Kávé. Utolsó órák indítása, közben kimaradt tananyagok gyúrása a sajátokkal. A maradék lepasszolása házimunkával küzdő férjnek.

15:00 Levegővétel. Gyerekek és férj közös legóépítményeinek megtekintése.

15:30 Legókkal szemléltetett nyelvi szintek ötlete nyelvtanórára, oktatóvideó terve. Legók preparálása. Megfelelő program letöltése.

15:50 Bénázás. Család remekül szórakozik. Izoláció. Kávé.

16:50 Faék egyszerűségű, háromperces videó szerelmes ám indokolatlan megtekintésének száma: 8.

17:00 Beérkező megoldások áttekintése, értékelése ponttal, szívecskével, virtuális buksisimivel.

18:30 Vacsora, közben eseménydús nap megtárgyalása a családdal.

19:10 Etika érettségi konzultáció. Ép elme megtartásának kísérlete.

20:00 Gyerekek csutakolása, ágyba könyörgés, esti mese. Eszmélés, hogy hittanból nem csináltuk meg a teljes feladatot. Majd holnap. De imádkozunk.

20:30 Letámolygás együttérző férjhez. Kávé lecserélése pohár borra.

21:00 Gyors kör kései feladatmegoldásokkal. Napközben előkészített tananyagok áttekintése, rendezése. Kutakodás, maradt-e még valami nass a múlt heti boltolásból. Maradék chips örömteli lokalizálása.

21:40 Rövid leragadás a legújabb mémek megtekintésével, továbbításával. Javítókulcs készítése. Elfelejtett mosás előtúrása, teregetés. Bármilyen digitális csippanásra ideges tikkelés bal szemnél.

22:30 Kidőlés.

22:40 Még egy ötlet megvalósításának lehetőségét csekkolni. Férj szemeit forgatja.

23:00 Alvás.

A magyar oktatás épp hiper-űrugrást hajt végre. Megadott koordináták nélkül. Egyik kollégám fogalmazott így, és igen, körülbelül ez történik. Pár nap alatt próbáltunk meg átállni a digitális távoktatásra, amihez gyakorlatilag semmilyen feltétel nincs meg. Se az eszközök, se a tananyag, se a módszertan. Furcsa megélni, hogy az oktatást az utóbbi években radikálisan centralizáló vezetés (fontosabb dolga lévén) hogyan lépett hátra, ráhagyva a pedagógusokra, hogy hogyan oldják meg a helyzetet. Persze ennek számtalan előnye is van. Soha ilyen lázas összefogást, tenni, fejlődni akarást nem láttam még a tanárok között. Mintha az, hogy most rajtunk van végre a felelősség, lehetünk kompetens „felnőttek”, szakemberek a saját területünkön, az az ehhez szükséges motivációt is hozta volna magával. Végre megvalósul az, amit régóta próbálunk elérni: tanári szabadság, radikális tananyagcsökkentés, a diákok változatos formájú, gyakorlati kompetenciákat igénylő önálló munkája, digitális anyagok és eszközök használata… hiába, a szükség nagy úr. Egyszerre végezzük a nagyjából autodidakta gyorstalpaló továbbképzést és az oktatási feladatokat, azonnal gyakorlatban tesztelve a tanultakat. A rendszer kísérleti stádiumban, döcögve, hibákkal, de megy. Azt gondolom, az se feltétlenül baj, ha látható a diák számára, hogy a tanár is ember, hibázik, de javítja, megoldást keres a kölcsönös cél érdekében.

 

Judit, Zala megye

Több helyen dolgozom, ezekben egy közös van, hogy valamennyi vidéki kistelepülés, sok-sok hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekkel. Főállásom egy alapfokú művészeti iskolához köt, ahol dráma és színjáték tárgyat oktatok. Két telephelyen hat csoportot viszek, zömében alsósokat. Az egyik somogyi iskolámban kizárólag 3H-s diákok járnak. A „vételi” oldalon a tanulóknak, családjaiknak elvétve van olyan eszköze, amin valódi digitális oktatást lehetne folytatni. Arról nem is beszélve, hogy olyan is van, hogy több család használ egy telefont, ill. több általános iskolás gyerek is van a családban. Tehát az első nehézség az eszközellátottság és /vagy az internet hiánya. Ezért aztán a szigorú értelemben vett online oktatás eleve kizárt.
Másik probléma a tárgyam jellegéből adódik. A drámapedagógiai foglalkozás szinte teljes egészében csoportos, jelen idejű tevékenység. Amit ehelyett kínálni tudunk ebben a kivételes helyzetben, az se nem digitális, se nem drámapedagógia. De valamit muszáj volt kitalálnom, mert ugye nem ülhetek ölbe tett kézzel itthon, miközben biztosítják a fizetésemet. S ezt én maximálisan meg is értem. Akkor is, ha tudván tudom, hogy vizet gereblyézek. S hogy mit sikerült kiötlenem? Levélben kértem a gyerekeket, hogy a megkezdett darabok szövegkönyvét próbálják heti gyakorlással életben tartani. Minden csoport kapott rövidke, humoros, korosztályukhoz illő kis verseket memoriterként. Akinek van/lesz lehetősége, azok számára megjelöltem a You Tube-on fellelhető diákszínjátszó darabokról készült felvételeket „szakmai” tanulás, no és élmény szerzés céljából. Egyelőre nem tudom, meddig tudok kitartani hasonló ötletekkel, s egyáltalán mit valósítanak meg ebből a diákok. De szinte minden művészeti tárgyat oktató kollégám ezzel a gonddal küzd. Digitális néptánc? Hogyan? Bár, ha mindez nem most történik, hanem pár évvel később, akár egy virtuális szemüveg segítségével még meg is valósulhatna…
Ezen felül egy zalai kicsi falu annál is kisebb (25 fős) iskolájában vagyok óraadó magyartanár. Az eszközellátottság ott is hasonló. Épp ezért nyomtatott levél formájában megkapták a tanulók a két hétre szóló penzumot napi és tantárgyi bontásban. Ezeket az adott órarend szerinti napon feltöltjük a KRÉTA rendszerbe is. A feladatmegoldásokat pedig vagy beküldik egy lapon a szülőkkel kéthetente, vagy befotózva, adott határidőre megküldik a szaktanárnak. Egyik tanulócsoportom létrehozott a kommunikációra egy Discord szervert, a másik csoport tagjaival, esetenként a szülő vagy szomszéd közvetítésével Messengeren értekezünk. S itt jelentkezik a probléma. Ha az óra úgy zajlik, hogy csak a tér más, de egy időben mindenki jelen van online, akkor tudnék magyarázni, javítani a hibákon, létrehozni valamifajta megértést. Így viszont marad az egyenkénti feladatbeküldés különböző időpontokban, ami egyesével rengeteg adat és tenger idő. Ez kb. olyan, mintha egyesével kellene megtartanom mindenkinek ugyanazt az órát. S persze felajánlottam, hogy felhívhatnak, ha elakadás van. Ebből aztán egészen vicces helyzetek adódnak. Nyelvtan-magyarázat a WC-n ülve, főzés közben… a legváratlanabb időpontokban. De örülnöm kell, hogy a mélyszegénységben élő diákom egyáltalán foglalkozik ezzel a dologgal. Meglepő módon talán még figyelmesebben is, mint az iskolai órán. S ki tudja, mikor kap legközelebb telefont a kezébe?

Távirati stílusban:

Ami nincs:
– Minden gyereknek megfelelő eszköze
– Ennél fogva lehetőség, hogy egy időben, de külön térben ugyanúgy „összejöjjünk”
– Egyszeri (vagy néhányszori) megértést szolgáló magyarázat
– Praktikus és kezelhető visszacsatolás, ellenőrzési lehetőség

Ami van:
– Problémamegoldó képesség
– Kreativitás
– A gyerekek részéről egyelőre lelkesedés
– Rengeteg készülés és kutatás

Ami kérdéses számomra:

– Az oktatás egy nehézkes, lomha, merev és kicsinyes rendszer. Mennyire lesz most képes rugalmasan és nagyvonalúan kezelni a problémás dolgokat?

Beatrix, Budapest

Magyar-történelem szakos tanárként általános iskolai és gimnáziumi osztályokban tanítok az 5, 9 és 10. évfolyamon. Osztályfőnök egy 5-es osztályban vagyok. Emellett 3 gyermekem van, 2, 4 és 6 évesek. A legkisebb bölcsődés, a két nagyobb óvodás.
A digitális oktatás bejelentését követően az iskola gyorsan reagált. Hétfőn kaptunk tájékoztatást, kedden megnyitották a rendszert a pedagógusoknak, szerdára a diákokat és a szülőket is csatlakoztatták hozzá. Csütörtökre gyakorlatilag elindult a digitális oktatás.
Itthon a gyerekeimmel egy hatalmas csomagolópapírra napirendet gyártottunk, pontokba szedtük, mikor mi a teendő, és az „Otthonovi” címet adtuk neki (persze a legkisebb mindig kijavít, hogy rá az „Otthonbölcsi” vonatkozik). A legnagyobb már tud olvasni, ő lett a felelőse annak, hogy figyelmeztessen mindenkit, mi következik éppen, de mára már kívülről tudják a sorrendet.
Mi nem a Krétát, és nem is a Google alkalmazásait használjuk, hanem egy amerikai-spanyol felületet. Korszerű, modern, mégis könnyen kezelhető rendszer. Tankörökként jelennek meg az osztályok és a tantárgyak, az órákat foglalkozásokként szerkeszthetjük meg. Órarend szerint töltjük fel az adott napra a tananyagokat, illetve tartunk online órákat.
Heti 23 órám van, emellett irodalom szakkört tartok, és van egy egyetemista hallgatóm, akinek mentortanára vagyok, és a gyakorlatát végzi most már a digitális távoktatás keretein belül. Emellett itthon van a három gyermekem, és mivel a férjem ugyan itthon van, de reggel 8-tól este 5-ig dolgozik, gyakorlatilag mindkét platformon nekem kell helytállnom.
117 diákot tanítok, tőlük jönnek a különböző tárgyakhoz dokumentumok, üzenetek, visszajelzések, közben a szülőkkel és a kollégákkal is kommunikálunk. A napi üzenetváltásomat nem mertem még megszámolni, de szinte biztos, hogy 100 fölött van. Csak az adminisztrációhoz és a kommunikációhoz is több óra kell.
Mivel a gyerekekkel vagyok napközben, online órát nem igazán van lehetőségem tartani, de osztályfőnöki órát tartottam már, és az a cél, hogy más osztályokkal is találkozzam egy-egy tanóra keretében ugyanígy. A normál iskolai keretek között is használt módszereimet igyekszem a digitális tanrendbe is átültetni. Egy alkalmazás segítségével videóra veszem, ahogyan elmagyarázom a tananyagot, a képernyőmet megosztva közben levetítem a ppt-t, honlapokat, feladatokat nyitok meg, és igyekszem teljeskörűen bemutatni az adott témakört. Próbálok érdekes feladatokat adni, például 5. osztályban nyelvtanból levelet írtak nekem, hogy hogyan érzik magukat, hogyan telnek a napjaik mostanában, a kreatívabbak képeslapokat is rajzoltak nekem. A gimnazisták esszét írtak arról, mi a véleményük, illetve tapasztalatuk a digitális oktatásról, leadandóként pedig egy naplót, vagy blogot kérek tőlük a napjaikról.
Olyanok is küldenek nekem szorgalmi feladatokat, plusz munkákat, akik a hagyományos iskolai keretek között korábban ilyesmit sosem tettek, most viszont szárnyalnak, de olyan is akad, akinél az ellenkező hatást érzem, szorgalmas, ügyes diák, de az otthoni keretek között mintha elveszne.
Nem könnyű ez a helyzet, úgy gondolom a gyerekeknek, szülőknek és tanároknak sem. De úgy érzem most valóban arra kényszerülünk, hogy átlépve a komfortzónánkat valami újat alkossunk, ami mindent megváltoztat. Én hálás vagyok, hogy ennek a fejlődési folyamatnak a részese lehetek.

László,  Székesfehérvár

Az oktatási államtitkár március közepi megszólalása után (“a tanároknak jelenleg több a szabadidejük, így lehetőségük van elvégezni az alaptantervvel kapcsolatos feladatokat”) azon gondolkodtam, hogy milyen jó nekem, hogy ennyi szabadidőm lett a digitális átállásnak köszönhetően. Nem értettem, hogy akkor miért e-mailezgetek és tervezek évet, illetve gyártok dokumentumokat péntek este 23:27 körül? Miért csinálok az óráimhoz kapcsolódóan két órán keresztül Google-űrlapot? Miért ismerkedek újabb és újabb platformokkal, hogy a gyerekek figyelmét fenntartsam? Miért tart olyan sokáig az általam tanított hat osztállyal a kapcsolattartás (két végzős érettségiző osztály, a saját tizedikes osztályom, illetve egy ötödikes és két hetedikes általános iskolai osztály), a csoportok kialakítása, a közös munka szabályainak lefektetése. Az azóta eltelt egy hétben a rendszer működtetése a következőképpen zajlik: órai feladatok kiadása és azok ellenőrzése, heti 14-16 órában (időben ez 24 tanórának felel meg, hiszen átálltunk a 60 perces „órákra”) online órák megtartása (vagy épp „csak” elérhetőség), legalább ennyi időben anyagok és adminisztráció gyártása. Biztos én csinálom rosszul, hogy nem érzékelem a megnövekedett szabadidőmet…
Na de nézzük, mit mondott még ez a jó ember: “az oktatási rendszer szerencsés helyzetben van, mert évekkel ezelőtt elkezdődött a digitális átállás, és mostanra beérnek a korábbi fejlesztések.” Miről beszél jó uram?? Az oktatási rendszer azért van szerencsés helyzetben, mert olyan emberek dolgoznak az alsó szinteken, akik vért izzadnak, hogy működjön. Digitális átállás? Fejlesztések? Van egy szinte használhatatlan, alapfunkciókat is nélkülöző, rettentően lelassult Krétánk, elavult gépekkel épphogy csak elvegetáló számítógéptermeink. A nagytanáriban (kb.30 ember) levő négy gépből stabilan három működik, egyről lehet nyomtatni a nagy nyomtatóra… Az általános iskolában két számítógép van negyven emberre. Jaj, bocsánat, kapott az iskola 2×30 darab tabletet órai használatra, amit vagy tudsz használni a gyerekekkel, vagy nem (Ez az internetkapcsolat függvénye, ami az esetek többségében igen gyatra…). Ezek a digitális átálláshoz beérett fejlesztések?? Le a kalappal minden pedagógus előtt, aki hajlandó most kilépni a komfortzónájából, hajlandó a módszerein változtatni, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. Lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, de abban biztos vagyok: a többség nagyon-nagyon igyekszik!
Igen, tisztában vagyok vele, hogy vannak pedagógusok, akik túl sokat kérnek, követelnek most is. Kedves olvasó, ez tényleg csak most tűnt fel? Évek óta mondjuk, hogy az oktatási rendszer nem jó, és a gyerekek túl sokat vannak iskolában, és túlterheltek – most épp csupán annyi történt, hogy az egész folyamat a szülő számára is végig láthatóvá vált, hiszen áttevődött az otthonokba. A rendszer a vírus előtt is szinte már élhetetlen volt, aki lelkiismeretesen akarja csinálni (legyen az diák vagy pedagógus), az szinte belefullad a feladatokba. Ez a helyzet, ha másra nem is, most arra jó, hogy mindenki szembesüljön vele és elgondolkozzon: a vírusveszély elmúltával miként és hogyan hozzunk létre egy olyan oktatási rendszer, ami minden benne dolgozónak élhető körülményeket biztosít.

Zsolt, Budapest

Tanár vagyok, tehát a munkám alapvető feltétele, hogy legyenek diákok, akiket tanítsak. Gyerekek meg úgy általában voltak, vannak, és talán lesznek is. Tehát munkám is van. Ilyen összefüggésben még sosem gondolkodtam a dologról, de az új helyzet új nézőpontokat is ad.
Az online-üzemmódra átállás, ahogy látom, nálunk viszonylag könnyen ment, igaz, a vezetőség és egyes projektvezető kollégák egy héten át keményen megküzdöttek vele, hogy egy nagyjából egységes, lekövethető és átlátható rendszer álljon a rendelkezésünkre, mi pedig nekiláttunk átírni a tanmeneteinket, és összerakni, mit is fogunk csinálni az elkövetkezendő 10-11 hétben.
Nem vagyok egy technikai zseni, különösebben kreatívnak sem mondanám magam; a hiperszuper, csillámpónis IKT-s óráktól pedig rosszul vagyok, mert szerintem, ha minimális motiváció van a diákok részéről, akkor elég egy kréta meg egy tábla is. A színes-szagos órák előállítása baromi sok idő, a gyerekek meg hamar ráunnak. Amúgy meg túlstimulálja őket, és elég egy Kahoot-kvíz, hogy az óra további része kukába menjen. Ott van körülöttük minden szükséges információ, inkább meg kellene őket tanítani okosan használni ezeket a tanulásuk érdekében (ti. hogy az okoseszközök nem csak a puskázásra jók).
Biztos, ami biztos, az elmúlt két hétben magyarázó videókat gyártottam az új nyelvtanokhoz. A végén már fájt a torkom és utáltam visszahallgatni magamat, de így mindenkihez jobban eljut az információ, mint ha 15 ember előtt egy kamerában bohóckodnék. Kérdezni bármikor lehet tőlem, és újabban szerencsére meg is teszik.
A tanév további része tehát online térben telik majd, és eddig inkább pozitív meglepetések értek: a diákoknak van lehetőségük a saját tempójukban haladni, és ezt értékelik. Viszonylag tág határidőket szabok, de minden nap kell foglalkozniuk a feladatokkal 15-20 percet (hál’ Istennek minden anyagom megvan online, nekik pedig van internetkapcsolatuk). Úgyis az a legfontosabb, hogy megtanuljanak önállóan tanulni. Az iskola fő feladata meg a való életre való felkészítés, nem? Kb három hónap online tanulás után már meg se fog nekik kottyanni, ha felnőttként home office-ban kell dolgozniuk. Aki lusta és ellógott mindent, az most is ezt teszi, sajnos nincs nagyon lehetőség szankcionálni. De eddig mindenki meglepő érettséggel kezeli a helyzetet. Meg vannak illetődve. Ki tudja, ez meddig tart ki.
Az osztályfőnöki órám meg egyenesen szuper volt Google Meet-en keresztül: mindenki meghallgatta a többieket, lelkesen meséltek és többekből is nagyon jó dolgokat hozott ki az átállás (pl. egyikük elmondta, hogy egész tanévben netflixezett, de már nincs mit néznie, ezért nekiállt tanulni). Normál körülmények között, szerda 8. órában mindenre inkább vágynak, mint hogy beszélgessünk, de most…
Amit nagyon sajnálok, hogy elmarad a ballagás. És ott a bizonytalanság az érettségi körül: Lesz? Elmarad? Ha nem lesz, mire kapnak jegyet? Ezt jó lenne tudni. Meg hát… amire év közben nem igazán gondol az ember: hiányoznak, és rossz belegondolni, hogy szeptemberig nem is találkozom a legtöbbükkel.
Azt hiszem viszont, hogy a panaszaim eltörpülnek a többi iskolához képest, ahol se az intézményi, se a tanulói részről nem megoldott a technikai háttér (általános iskolák, vidéki iskolák). És hát, le a kalappal a szülők (tanárok, nem tanárok egyaránt) előtt, akik munkavégzés mellett még a gyerekeik tanulását is menedzselik. Én inkább befogom a szám.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info