AKI A LAPOS…

Weöres Sándor hintázik

Aki a lapos földön él,
sose téved,
zongoracipelő a lélek.

Ha igazán szeretnének,
magamon kívül keresnének.

A MÚLT TRAMBULINJÁN

A múlt trambulinján ugrál az unokám,
olyan vagyok, mint amikor focit nézek,
lábammal rúgok, helyezkedek az ágyon,
el akarom kapni előle a labdát.

Így hoz újra helyzetbe engem a féltés,
a ragaszkodás vörös szőnyegén lépdel
a biztonság, megbotlik a hosszú cipő-
fűzőjében. Ezt is megoldotta.

PAPSAJT

János szerint a paradicsomban még
megtalálhatók az égig érő fák,
amikről az ősei lejöttek a
földre, felfedezni a magas eget,

hogy kiélhessék magukat, mielőtt
beleássák testüket a bőséges,
papsajtot termő, rovarok által is
jól kivesézett, éltető humuszba.

(Illusztráció: Robert Colquhoun: Tomato Plants)

COMPUTING CLOUD

I.

A felhőknek
semmi közük
a boldogsághoz,

csak a felhőtlen égnek.

II.

Arccal a tükörnek
a hátam közepét
látom.

Azt akarom mondani,
szemtől szembe
akkor lássam magam,
amikor a hátam közepét.

III.

A természetvédők
méretes, sárga
műanyag napocskákat
dobnak a tóba.

Nem szemetelnek,
azt akarják,
pecázás helyett
fogjunk ki magunknak
egy jó napot.

IV.

Vízhólyagos felhő.
Lehetőleg még időben,
steril tűvel kell
kiszúrni.

Egy hétköznapi
tűvel a
szalmakazalból.

V.

Amióta feltalálták a felhőt,
megszűnt a kötöttség,
a távmunka megszokott,
elérhető.

Eső, jégverés,
szárazság nem lehet
akadály többé,
megy a forró,
gőzölgő levesbe.

ELÉGIA

/Krasznahorkai Lászlónak/

Mire ideér a csillag fénye,
a csillag már sehol,
az óra az utolsó másodperc
után is pontosan fogja mutatni az időt,
mintha mi sem történt volna.

Ennyit ér a tudományunk.

Felborult autó a művészet,
kerekei még
forognak egy darabig,
elég is
nekünk a hithez.

Az illúzió utolsó
puzzle darabja vagyunk.
A reményen túl a remény van.

(Illusztráció: Suzanne Vaughan: Sunset Flower Field (Blue Sky Series))

SZUVENÍR

/Középiskolai tanáraim, Pukkai László és Mórocz Károly emlékére/

A tanítvány szomorú, mivel csak fél
négydecis pohár életvizet kap
a Mesterétől. Aztán gondol egyet,
és színültig megtölti a kétdecis

borospoharat. Szinte már repülni
tudna a boldogságtól, amikor e-
lővesz négy féldecis stampedlis feles-
poharat, mindegyiket teletölti.

Három régi barátját megkínálja, s
ő maga is lehúzza fenékig az
életvizet. Mire az egyik ordít,
nem hal ő, nem él vízzel, a másiknak

meg az a baja, hogy allergiás rá,
a harmadik sopánkodik, sok benne
a kalória, idő előtt elpatkol,
eldugulnak a koszorúerei.

MIKOLA ANIKÓ 50. SZÜLETÉSNAPJÁN

A költő, ha az erdőben keresgél,
egy fával biztosan többet számol, mint
amennyi ott valóban található.
A fák nem tudnak belenyugodni a

ténybe. A költőt is fának tekintik,
annak a fának, amitől a baljós
favágók majd nem látják az erdőt. Hadd
érvényesüljön a matematika.

Grendel Lajos, aki olvas a sínek között

Nem a ruha teszi az embert, mondja
a meztelen király, miután a nép
leleplezi őt. A nincs bizony nagy Úr,
bólogatnak a szolgái, orcájuk

eltakarva, patakból lesz a folyó,
cseppekből a tenger, levegővétel
nélkül hallgat a világ végezetéig,
ami nem múlik el, örökkévaló.

GYURCSÓ ISTVÁN EMLÉKÉRE

A halál fagyos hidege veri ki
a balhét, hogy végül, elcsendesedve,
valamennyien összebújjunk egy jó
halomba, mint rokonokhoz illik.

BAGATELL

/Koncsol László emlékére/

Belevesztem legszebb álmom vermébe,
ágakkal, gallyakkal jól letakart, mély
csapdába, amit az édes ébredés
állított nekem, szelíd őzikének.

HÓBA VIZELÉS

/Németh István fejfájára/

A legelső ötlet mindig a legjobb,
nincs kivétel, még akkor sem, hogyha a
második, a harmadik, a negyedik,
az ötödik, vagy a hatodik jön be.

(Illusztráció: BildermacherStudio (Klaus): Luminous Forest Landscape)

ANTONIO CANOVA: Bűnbánó Magdolna

A félmeztelen igazság
elengedi magát,

megszabadul
teherként hordott
szárnyaitól.

Leeresztett keze
azután készülhetett,
miután kibontotta a felcsavart
szőnyeget.

Balján a koponya
a halhatatlanság
sírásójáé.

DONATELLO: Habakuk szobra

A bal vállon átvetett lepel
folytonos zuhatag,
tanulhatna belőle
az idő.

Az álló Habakuk szobor
talapzata a példa rá,
hogy nincs megállás.

Feje elhagyott darázsfészek,
a részletek dezertálnak,
futónövények.

Az igaz ember
a hite által él.

JACOPO DELLA QUERCIA: Ilaria síremléke Luccában

A gyermekágyi lázban elhunyt
fiatal feleség lábánál
a házastársi hűség szimbóluma,
egy kutya, arra vár,
hogy megetessék.

Dús virágfüzéreket
tartó angyalkák
reszketése kell
a nyugalmi állapothoz.

ADOLFO WILDT: Önarckép (A fájdalom maszkja)

Művészetem
föld-anyajegy
a rejtőzködő nemléten.

Fájdalom érlelte
arcom
maga a honvágy.

Sorvadt izmaim,
mint a felbonthatatlan
mennyország.

FRANCESCO BARZAGHI: Vanarella

Ha a földön gyöngyöt lát
gurulni,
magát keresi,
de csak akkor talál
magára,

ha a kavicsot veszi fel,
s a gyöngyöt
lazán
magára hagyja.

MICHELANGELO DI LODOVICO BUONARROTI SIMONI: Pietà

Fiát a térdén tartja,
mire a márványból kibontotta,
megteremtette Michelangelo,
újra fiatal lesz a
a fájó vésőnyomoktól,
ahogyan szűzen,
kínok között
világra hozta gyermekét.

Jézus csaknem csupasz,
Mária viszont dúsan redőzött
ruházatban gyászolja őt,
magára veszi,
ruhaként hordja
a gyilkosok bűneit,

vigyáz a fiára, az emberre,
nehogy baja essen.

ANDREA DEL VERROCCHIO: Bartolomeo Colleoni lovas szobra

A ló és lovasa,
a büszke zsoldosvezér,
életnagyságú szobor.
Ha nagyobb lenne,
nem látnánk nagyságát.

A ló izmai,
a lovas beszélő
visszafogottsága,
büszke és elszánt tekintete
elhiteti,
hogy bármikor megvédi
Velencét.

Még akkor is,
ha eljön a végítélet,
s többé nem beszélhetünk
sem Velencéről,
sem lovasszoborról.

MEDARDO ROSSO: Nő lepellel

Nyugtalan felületek.
A fény
nemes
egyszerűséggel
ülepíti a
csendéletet.

Átlátszóvá varázsolja.

A viaszból készült szobron a
nő a lepelben,
mint az ősmaradványokban
a csiga, a kagyló.

LORENZO QUINN: A természet ereje

Az oltalmazó anya
egy óriási sálba fogva
forgatja
gyermekét,
a földgolyót
körbe-körbe.

De a föld
nem tud így forogni
a saját tengelye körül.

PAIGE BRADLEY: Terjeszkedés

A választóvonalak
összetartják
a földet.

Ahogy a tetoválások
a bőrt,

belső kisugárzása a
meditáló nőt.

(Illusztráció: ANTONIO CANOVA: Bűnbánó Magdolna;
DONATELLO: Habakuk szobra;
JACOPO DELLA QUERCIA: Ilaria síremléke Luccában;
ADOLFO WILDT: Önarckép (A fájdalom maszkja);
FRANCESCO BARZAGHI: Vanarella;
MICHELANGELO DI LODOVICO BUONARROTI SIMONI: Pietà;
ANDREA DEL VERROCCHIO: Bartolomeo Colleoni lovas szobra;
MEDARDO ROSSO: Nő lepellel;
LORENZO QUINN: A természet ereje;
PAIGE BRADLEY: Terjeszkedés)

HÁZALÓK

Isten nehezen türtőzteti magát,
szeretné mindenki óhaját gyorsan
teljesíteni, de Lucifer mindig
kisegíti, megmarad annak, minek

van hova elillannia, aztán le-
feküdnie, holtnak tettetve magát,
– mintha egy medve jönne vele szemben –,
még mielőtt végleg feltámadhatna.

Isten nehezen türtőzteti magát,
szeretné mindenki óhaját könnyen
teljesíteni, de Lucifer mindig
kijózanítja, a helyére teszi.

Angyalt követ a fáradt, idős költő
hazafelé, mögötte oson, attól fél,
észreveszi, mielőtt a kezébe
adná a reszkető stafétabotot.

TEJÚT

Amikor egy vak ember szemébe látsz,
keresve tekintetét, amikor ki-
csordul a könnye, tudja ő, hogy úgysem
vagy képes ezt szíveddel észrevenni.

Amikor lebombázod a poklok mély
bugyrait, s a füstje a mennyország hó-
fehér halhatatlanságát kormozza,
s csípi a szemed, mintha hagymát metélnél.

Amikor az orvos a fő titokról
lerántja a leplet, majd egy megszokott
kézmozdulattal eltakarja vele
apám izzadt, meztelen, halott testét.

A CSEND SZÓTÁRA

/Ales Debeljaknak/

Unokám csodálkozik, hogy én arról
sem tudok, bizony három életem van,
kétkedőként az ember valójában
megállapodik a sorssal, rájön az

ötperc éjfél előtt, az ecset helyett
ecetet kér, kíváncsi, hogy reagál
rá a fiatal eladónő a szűk
festékboltban, legfeljebb azzal fogja

kimagyarázni magát, hogy nem tudja
kimondani a csé betűt, s kikéri
magának, ha hülyének nézik, hisz ő
legtöbbször úgyis azt kér, ami nincsen.

Mert kinek se foga, se almája, az
el sem tudja képzelni, fogalma sincs,
milyen rossz reszelt gyümölcsöt enni, ha
inkább harsogva harapná az ember.

(Illusztráció: Angel Estevez: Surreal Tree)