BABKALEVÉL; LIDÉRKE; ECETFA, EGÉRFA, EGRES

BABKALEVÉL

Nagymagyaron
káposzta fő,
babkalevél
sok van benne,
bandzsa, öreg
a szakácsnő,
haptákban áll,
orra ferde.

Gubacsot szed
unokája,
megtelik az
öreg fandli,
azzal meri
a gabonát
a kiblibe
ura, Anti.

Unokáján
szakadt gúnya,
a lábán meg
csúf botaszki,
félujjú a
pólója is,
mi lesz, hogyha
meg fog fagyni.

Elkészült, lám,
a káposzta,
kicsit bugyvadt,
benne párki,
olyan csípős,
hogy ekrazit,
aki eszi,
nem akárki.

Hőröget a
házigazda,
delet ütött
már a harang,
nem elég, hogy
ehetetlen,
hol a kanál,
hol az eszcajg?

LIDÉRKE

Zöld a fűszál,
égre mutat,
jelentkezik,
felkelt korán,
lamos, lamos,
lágy harmatos,
kisujjában
a tudomány.

A laposban
nincs esővíz,
rég kiszáradt
folyómeder,
hetlekotla,
bőbeszédű,
dörög az ég,
mégse felel.

Leselkedik
már egy felhő,
Kukkónia
nyitja szemét,
lidérclángú
kis lidérke
mutatja a
kincs hűlt helyét.

ECETFA, EGÉRFA, EGRES

Ecetfa, egérfa, egres,
szomszédunk kutyája tetves.
Elpetyül, elpilled, fárad,
nem kerget többé macskákat.

Telihold van, ekecsi nap,
görhönyt, málét eszik a pap.
Rozoga a pajta, szérű,
belecsap a hajderménkű.

Kukkó a férj, kalba, magas,
a fenekén angoltapasz.
– Ne menj oda, az egy méhkas,
mosogassál, sok a rékas.

Irodalmi és Társadalmi Portál

ÚjNautilus