kifordult tuskó
oldalán egy hóvirág
néma harangja
–

esőcsepp cseppen
csordul, görög az ágon
gyémántos fényben
–

türkiz jégmadár
patak felett röppenő
röpke pillanat
–

kígyószisz erdő
borszeszláng kékje lobog
sziklaperemen
–

ebihal őrzi
sötétlő pocsolya mély
tűnő idejét
—-

(Illusztráció: James Colmer: Echium Fire)

nyíló gyöngyvirág
te Mária-illatú
rejtőző ima
–

gót bükkfa törzsén
lápisz lazuli kékben
cincérszerelem
–

őszülő erdőn
fekete-piros össztánc
egy pillangónász
–

egy tündérkönnycsepp
téli ágról, reszketve
arcomra hullott
—-

(Illusztráció: Angela Anderson: Lily of the Valley Acrylic Painting)

ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
mit mindig tud tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne légy féreg járta gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
magadból, világból növekedni
verejtékes, nász szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni
írásban, képben, zenében
a mindenségre felmosolyogni
ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
—–

(Illusztráció: John Glover OWS: The Beggar’s Oak)

/Feleségemnek, Katinak/

ragyognak-e még
szemeidben drágakő csillagok
rubin, zafír, ametiszt, smaragd szikrái
egykori szerelmes ezeregy éjszakáknak
szivárvány kapuján át vezetett bennünket
gyönyörök Vénusz barlangjába a tovatűnt
fényű tündöklő ifjúság
ragyognak-e még…

(Illusztráció: Sarah Coey: Touch The Sky)

néha eltűnődök magamban
két holt költő képzelt találkozásáról
hogyan hányták-vetették volna meg a világ dolgait
egy kocsmaasztal felett Ladányi és Berda Jóska
a tündér bokák dolgában bízvást tudom
hamar meglett volna a baráti egyetértés
az izmusokat sem hibázták el ők soha
a mindenből kimaradtak pártját fogva
lett légyen az szegény, gyötört nő, vagy árva
végül a pohár körüli disputát sem bíznák másra
– Eperpálinkát, és jó somlait ide! –
kiáltaná ma is Berda Jóska

(Illusztráció: Geoffrey Howard: Abstract: Old Pond)