Nagyvárosi anzix

feketerigó
csipeget almacsutkát
parkolósávban
–

Téli lepke

égő színeket
fakít tűnő árnyékká
a fagyos halál
–

Vae victis

most csenghet-bonghat
egy hóvirágcsengettyű
blokkházak között
–

földig hajoltak
a délceg hóvirágok
visszatért a fagy
——

(Illusztráció: Nick Pike: Galanthus Elwesii)

/haikuk/

hajnali erdőn
ezüst harmattól ékes
vadrózsaszirom
–
nyíló gyöngyvirág
te Mária-illatú
rejtőző ima
–
reggeltől estig
gyémántpatájú éhség
lobog szemében
–
hegy magasában
parfümös meztelenség
– Hej, harapj belém! –
–
gyönyörű leány
erdei rét illata
libben nyomodban
–
ó, szőke gyermek
gyémánt ékszer a lélek
koromsötétjében
–
szent fiatalság
vén, szatír lélek mélyén
lobogj, még lobogj
–
a vágóhídra
űzöttek szemeit, jaj
tudd megsiratni
–
elhullt levelek
hullaszagán borong az
ősz: közel a tél
–
lombok alól szól
megtört kőből is beszél
útszéli Krisztus
—–

(Illusztráció: Graham Ogden: Winter Leaves)

/Fodor Tamás zenész emlékére/

messze hangzó tücsökzene
kis citerák rekvieme
őszi bánat borong benne
mintha végső búcsú lenne…

(Illusztráció: Kaori Doi: One autumn night)

BÜKK TESTVÉR
/haibun/

Hamvas Béla koloskai hársára emlékeztet. Talán kevésbé
zord környezetben, de itt is mindig meg kellett, és mindmáig
meg kell küzdeni az életért. A göcsörtös, zömök törzsön
egyenes vonalat nem talál a szem, izmos gyökerek gombolyulnak
gordiuszi csomóként a hegyoldalba: a Teremtő villámkardjától
ezidáig megkímélve.
Tavaszonként, harsanva kizöldülő lombkorona hirdeti a feltámadó
élet áldott megújulását.

világfa tengely
göcsörtös, zömök törzsű
ősöreg fénybükk
—–

NAPSZÁLLTA
/haikuk/

csobban a teknős
zafirkéken csillogó
madársuhanás
–
fénylő öledben
csigák labirintjai
felfénylenek még
—–

(Illusztráció: Alan Winter: Beech Tree Cathedral)