Találkozott az esővel. Te eső vagy, kérdezte, de az eső rá nem esett. Kikerülte. Most máshol esik, nézte. Gödörbe is esett, dombra is. Megmosta az arcát a pocsolya vizében, a haját is.
Esőt látott reggel az ablakon, kint járt az eső, de hiába kereste. Te vagy, eső? Kereste az erdőben, kereste a tónál. Körüljárta a tavat, úszott is benne.
Este kint járt, hallotta, esik. A forráshoz ment, ivott. A hegyen táncoltak az erdők. Reggelre Napot táncoltak, nézte a Napot. A harmatban járt, táncoltak a füvek.
Estére Holdat táncoltak, nézte. Fehérhold van, süt. Száraz volt a szeme ott, ahol tegnap kifolytak a cseppek. Eső jár a folyó felett. Szaladt, megfürdött a folyóban.
Kint maradt, vizesen, de nem táncolt. Holnapra virágot táncoltak a hullámok. Nézte. A virág is táncolt, de locsolnia kellett, mert az eső kikerülte.
Erre nem esik eső, kérdezte a virág. Pocsolyából hozott neki cseppet az ujjai közt. A virág kicsi volt és félt, de nem vihette el, és nem maradhatott vele kint.
Reggel pocsolyák voltak az ajtó előtt, egy-egy cseppet tett a szemébe, egyet a nyelvére. A virágnak is vitt. Ott nem voltak pocsolyák, harmat se.
Este a csillagok nézték a virágot, de a virág elaludt akkor. Az esőt se vette észre, pedig egész közel esett. Reggelre a felhők virágot táncoltak a gödörbe.
Végigszaladt a dombon, hogy megnézze. A gödör fölé hajolt. Nézett a virág ki a gödörből, nahát, milyen szép Nap. Mosolyos lett az arca a virág mosolyától.
Nap vagyok, gondolta, és esőerejű lett, ahogy szaladt a hegyre. Körüljárta a fákat, a gombákat és a tenyérnyi köveket, aztán visszaszaladt a virághoz, akit locsol.
Egész este esőt táncolt, de nem lett reggelre eső. Reggel is táncolt. Estére se lett. Kérte a virágot is, a gödörben is táncolt a virág, virágot táncoltak a dombra. Az a virág is táncolt.
Egész este táncoltak, reggel is. De nem esett, vagyis esett. Látta, hogy a hegy mögötti hatodik hegyen esett. Aztán a negyediken. A hetediken.
Felhőket látott kószálni a nehéz lombú fák közt. Meddig cipelitek? Táncolt és táncolt. Vizet tett a kék fa alá tálban, reggelre esőcseppek hulltak belé. Levest főzött.
Amikor odaért a virághoz, akit locsol, látta, esők ülnek a szirmai közt. De nem hallgatta meg a virágot, és a neki hozott vizet is csak letette messze.
Fehér levelek voltak lehullva körben, mind más alakú. Ahogy táncolt, kavarogtak. Eső ellen táncolsz, mondta a virág, de nem figyelt rá, kavargott.
Mit szeretnél tőlem, kérdezte az eső. Megállt. Az eső nem állt meg az égen. Szaladt, szaladt, de nem tudott bemenni a domb alá. A gödörbe is esett az eső. A fákon is átesett.
Szaladt a barlangba. Szaladt a csermely vize alá. Szaladt fekete levelek alá. A szél alá, szelet sikoltott maga köré. Nem érte eső a bőrét, csak mikor a pocsolyákba merült a talpa.
Csend lett, és bezárkózott a házba, lakatokat kellett készítenie ehhez, függönyöket, kígyót, pedig nem volt menedéke a házban. A kígyóval ült a tűznél, de nem szólt semmit.
Reggelre Napot táncolt a kígyó, a szobában is lett Nap. Nézték a Napot, a kinti Nap is benézett. Az eső napjai, látta, mindenütt esik. Ma nem megyünk ki. Napokig ez.
Megéget, megharap, mondogatta, de a kígyó látni akarta az esőt. Felhőket tett az ablakok elé, benti felhők, mikor elaludt a kígyó este. Másik kígyót is készített, a benti Napból.
Reggelre nem volt semmi Nap a szobában, nem is ébredt fel. Három takaró alatt aludt összegömbölyödve. A kígyó ébresztette, ágyat készített neki földből, a másiknak is.
A virágot látta álmában, de nem látta, van-e elég vize, esik-e rá eső. Nem emlékezett a színére. Nem látott Napot neki. Egyedül van?
A kígyó ébresztette este, a másik. Elfogytak bent a kintről hozott vizek, és elfogytak a napok is, amikor nem isznak, nem fürdenek. Nem sírnak.
Elfogyott a tűz is, föld sem volt több bent. Kintről kopogott az eső. Nem nekem kopog, de a kígyók erősködtek. Menjetek akkor, kinyitotta nekik az ajtót. Bejött a szobába az esőillat.
Szárazan zörögtek a rögök, mikor kilépett. Hol isznak a kígyóim? Üresen repedeztek a pocsolyák medrei. Recsegve mozdultak az ágak, levelek.
A virág nem volt szomorú, csak sötétkék. Nem félt. Egész végig vele volt egy harmadik, fehér kígyó, aki az árnyékával itatta.
Nézte a virágot, a virág mosolygott. Esőket sír a szemed, mondta neki, így sírt először másodszor. Meglocsolta.
Aztán az esőt látta jönni. Mosolygott az eső, de kikerülte. A hegyre is esett, fészekbe. A forrás vizébe. Még a házba is beesett, kancsóba, kendőre. A virágra nézett, lila.
Nem tudom magam locsolni. Más nem eső nekem, akkor sem, ha víz.
2020. 03. 10. 9: 36: 12
(Illusztráció: Heidi Yip: Dreamer’s Relfection, 2011; Pamela Sukhum: Bamboo Amongst the Oaks 4)
