Hajós Eszter összes bejegyzése

1990-ben születtem Budapesten, Pilisvörösváron élek. A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem magyar nyelv és irodalom alapképzést és irodalom- és kultúratudomány mestert. 2013-tól publikálok. Olvasható szövegem többek között a Látó, Helikon, Várad, Kalligram, Irodalmi Szemle, Sikoly, Új Forrás, Napút, Bárka, Zempléni Múzsa, Csillagszálló, FÉLonline folyóiratokban. 2015-ben a Napkút kiadó Cédrus-pályázatán nívó-díjat kaptam, majd 2016-ban az akkor alapított (így első) Prágai Tamás-díjat. Első kötetem Bejárati égbolt címmel a 2017-es könyvhétre jelent meg a Napkút kiadó gondozásában. 2018 januárjától szerkesztem az ÚjNautilus versrovatát. 2008 nyarán beírtam a YouTube keresőjébe, hogy „swedish folk song”, mert olyat még sose hallottam s eszembe jutott. A Knut Ødegård Fények és látomások című könyvének magyar fordítása kapcsán rendezett esten norvég népdalokat énekeltem. Magyar, svéd, norvég, izlandi, finn, észt, lett, litván, szerb, bolgár, velszi, kazak stb. nyelveken énekelek. Illetve mantrákat. Vegán vagyok. Termelünk, környezettudatosak vagyunk, önellátásra törekszünk.

Esőben kereste

 

Къона: Алай [Ӄоnа: Alaj]

Találkozott az esővel. Te eső vagy, kérdezte, de az eső rá nem esett. Kikerülte. Most máshol esik, nézte. Gödörbe is esett, dombra is. Megmosta az arcát a pocsolya vizében, a haját is.

Esőt látott reggel az ablakon, kint járt az eső, de hiába kereste. Te vagy, eső? Kereste az erdőben, kereste a tónál. Körüljárta a tavat, úszott is benne.

Este kint járt, hallotta, esik. A forráshoz ment, ivott. A hegyen táncoltak az erdők. Reggelre Napot táncoltak, nézte a Napot. A harmatban járt, táncoltak a füvek.

Estére Holdat táncoltak, nézte. Fehérhold van, süt. Száraz volt a szeme ott, ahol tegnap kifolytak a cseppek. Eső jár a folyó felett. Szaladt, megfürdött a folyóban.

Kint maradt, vizesen, de nem táncolt. Holnapra virágot táncoltak a hullámok. Nézte. A virág is táncolt, de locsolnia kellett, mert az eső kikerülte.

Erre nem esik eső, kérdezte a virág. Pocsolyából hozott neki cseppet az ujjai közt. A virág kicsi volt és félt, de nem vihette el, és nem maradhatott vele kint.

Reggel pocsolyák voltak az ajtó előtt, egy-egy cseppet tett a szemébe, egyet a nyelvére. A virágnak is vitt. Ott nem voltak pocsolyák, harmat se.

Este a csillagok nézték a virágot, de a virág elaludt akkor. Az esőt se vette észre, pedig egész közel esett. Reggelre a felhők virágot táncoltak a gödörbe.

Végigszaladt a dombon, hogy megnézze. A gödör fölé hajolt. Nézett a virág ki a gödörből, nahát, milyen szép Nap. Mosolyos lett az arca a virág mosolyától.

Nap vagyok, gondolta, és esőerejű lett, ahogy szaladt a hegyre. Körüljárta a fákat, a gombákat és a tenyérnyi köveket, aztán visszaszaladt a virághoz, akit locsol.

Egész este esőt táncolt, de nem lett reggelre eső. Reggel is táncolt. Estére se lett. Kérte a virágot is, a gödörben is táncolt a virág, virágot táncoltak a dombra. Az a virág is táncolt.

Egész este táncoltak, reggel is. De nem esett, vagyis esett. Látta, hogy a hegy mögötti hatodik hegyen esett. Aztán a negyediken. A hetediken.

Felhőket látott kószálni a nehéz lombú fák közt. Meddig cipelitek? Táncolt és táncolt. Vizet tett a kék fa alá tálban, reggelre esőcseppek hulltak belé. Levest főzött.

Amikor odaért a virághoz, akit locsol, látta, esők ülnek a szirmai közt. De nem hallgatta meg a virágot, és a neki hozott vizet is csak letette messze.

Fehér levelek voltak lehullva körben, mind más alakú. Ahogy táncolt, kavarogtak. Eső ellen táncolsz, mondta a virág, de nem figyelt rá, kavargott.

Mit szeretnél tőlem, kérdezte az eső. Megállt. Az eső nem állt meg az égen. Szaladt, szaladt, de nem tudott bemenni a domb alá. A gödörbe is esett az eső. A fákon is átesett.

Szaladt a barlangba. Szaladt a csermely vize alá. Szaladt fekete levelek alá. A szél alá, szelet sikoltott maga köré. Nem érte eső a bőrét, csak mikor a pocsolyákba merült a talpa.

Csend lett, és bezárkózott a házba, lakatokat kellett készítenie ehhez, függönyöket, kígyót, pedig nem volt menedéke a házban. A kígyóval ült a tűznél, de nem szólt semmit.

Reggelre Napot táncolt a kígyó, a szobában is lett Nap. Nézték a Napot, a kinti Nap is benézett. Az eső napjai, látta, mindenütt esik. Ma nem megyünk ki. Napokig ez.

Megéget, megharap, mondogatta, de a kígyó látni akarta az esőt. Felhőket tett az ablakok elé, benti felhők, mikor elaludt a kígyó este. Másik kígyót is készített, a benti Napból.

Reggelre nem volt semmi Nap a szobában, nem is ébredt fel. Három takaró alatt aludt összegömbölyödve. A kígyó ébresztette, ágyat készített neki földből, a másiknak is.

A virágot látta álmában, de nem látta, van-e elég vize, esik-e rá eső. Nem emlékezett a színére. Nem látott Napot neki. Egyedül van?

A kígyó ébresztette este, a másik. Elfogytak bent a kintről hozott vizek, és elfogytak a napok is, amikor nem isznak, nem fürdenek. Nem sírnak.

Elfogyott a tűz is, föld sem volt több bent. Kintről kopogott az eső. Nem nekem kopog, de a kígyók erősködtek. Menjetek akkor, kinyitotta nekik az ajtót. Bejött a szobába az esőillat.

Szárazan zörögtek a rögök, mikor kilépett. Hol isznak a kígyóim? Üresen repedeztek a pocsolyák medrei. Recsegve mozdultak az ágak, levelek.

A virág nem volt szomorú, csak sötétkék. Nem félt. Egész végig vele volt egy harmadik, fehér kígyó, aki az árnyékával itatta.

Nézte a virágot, a virág mosolygott. Esőket sír a szemed, mondta neki, így sírt először másodszor. Meglocsolta.

Aztán az esőt látta jönni. Mosolygott az eső, de kikerülte. A hegyre is esett, fészekbe. A forrás vizébe. Még a házba is beesett, kancsóba, kendőre. A virágra nézett, lila.

Nem tudom magam locsolni. Más nem eső nekem, akkor sem, ha víz.

2020. 03. 10. 9: 36: 12

 

(Illusztráció: Heidi Yip: Dreamer’s Relfection, 2011Pamela Sukhum: Bamboo Amongst the Oaks 4)

/a csendjével, lassan/

 

∞ Әбдіхамит Райымбергенов: Адай (Курманғазы и музыка Великой степи, 1997)
Abdikhamit Raimbergenov: Adai (Kurmangazy and the music of the Great Steppe, 1997)

szaladok, szaladok, ki mit tanul meg, szaladok, szaladok, felsüt a Nap, szaladok, szaladok, fák szaladnak a sötétbe, szaladok, szaladok, rásütök a Napra, szaladok, szaladok sötéten, szaladok, dobon szaladok! minden gondolatom zeng.

jönnek a hangosaikkal, jönnek az éhükkel, mögöttem szaladnak, nekem meg nincsen ház, nincs felhő, eső esik le, eső esik rám, nincsen eső nekem, nincs gödör, ha legalább beleesni, mellette elesni, eső leesni, szaladnak, szaladnak, felhők pihennek meg –

gyomlálok, gyomlálok, hurkot csinálok, madarat fogok, halat fogok! sietnek a halak, sietnek a madarak, ahogy szaladok utánuk. dobon szaladnak, hallom minden szaladásuk, hideg szél szalad, szaladok, szaladok az éhemmel, fodrozódik az erdő.

hurkot vetek, madarat sütök, halat főzök, vízben főzöm, égben égetem, szaladok, szaladnak – Nap keres, keres – nincsen nekem eső, nincs odú, lomb, szaladok – szaladok, éhes madarat eszem – éhesen repülök – bezárkózik az ég –

nincs dobom szaladni – kerekhold világítja meg a lement holdakat – kerekholdkor szaladok, minden szaladásom látják, akik elől futok – akik előlem futnak – futnak a gyomok, futnak a hurkok, sötét farkas fut sötétből sötétbe.

házában ül. megéhezik. épp hurkot fon, amikor vendég lép át a küszöb felett. embervendég. leteszi a hurkot. nem megy vadászni.

ugye te nem fogol embert megenni?

a farkas se kérdez semmit, mielőtt a levesében leszel virág.

ha levesszük a virágot, elvettük az életét. más élete kell az életünkhöz.

de akkor miért nem esszük meg a madárt, a lepkét, a farkast, az embert?

mi miért a virágot esszük?

ha megeszünk egy magot, meghal a növény reggeltől estig. ha egy gyökeret, estétől reggelig.

mit lehet enni, ami senkié?

ahol nincs virág, ott madárt kell enni.

azért nincs virág, mert nincs eső. ha nem esnek cseppek, nincs növés. ha csak sugárok esnek, száradozás van. minden élőben ott vannak a vizek, amiknek víz kell, hogy víznek maradjanak. a víz élete.

száradozok, nem tudok reggel szemet kinyitni.

ha nem lesz virág, halas lesz a levesem. nem akarom a szemüket, nem, hogy nézni kelljen, nem néznek már.

ha nem lesz eső, nem lesz hal se. semmi se, kő.

ha sugárok se esnek, akkor sincs növés.

jöttek a hangosokkal, a csattogással, porral, kővel, gyötréssel betegségesen, ezek más házak, bántják a földet, hallottam, ahogy nehezkednek bele, törtek, vágtak, tapostak, löktek, köröskörbe sebek, ordítás, ledobott dolgok, miközben új madárt láttam járni az égen, hogy fát keres, hogy kanyaros ágot meg színes levélt fészeknek, de a földhöz nem jöhetett le a csendjével, lassan, csendesen építgetni. ketten szálltak, fákhoz, csendhez. el.

azért nincs eső, a fákhoz esik le a víz, a vizekhez.

levettem a szememről, amivel bekötöttem.

meglátott, ahogy messziről szaladok felé, és én is megláttam, hogy látjuk egymást.

és így kellett megérkezni, kiérkezni a gyászból, és ő megvárt, de nem várósan, hanem úgy, ahogy Nap néz kihulló magokat, és ahogy a magok nézik magukat.

2019. 02. 16. 6: 14: 22–2019. 02. 28. 07: 08: 43

 

(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Tropical Landscape with Ten Hummingbirds; Orchids and Hummingbird)

Erdőközöttünk

 

∞ გალობის უნივერსიტეტის სტუდენტები: ხადის ალილო
(მთიულური სიმღერა, 2021)

[Galobis universit’et’is st’udent’ebi: Khadis alilo
(Mtiuluri simghera, 2021)[1]]

Szavak, szavak, írni próbálok, szavakkal ne, a láthatatlan, vajon reggelre fa vagy kő?

2023. 10. 18. 22: 10

 

Szavakat nézek, írott szavak.

Némán törik meg a csend. Némán mondja a csend: csend.

Távolság.

Egyenként a levelek, a harmat. Egyre messzebb a Nap. Közöttünk az erdő.

Nehezen lélegzem. Elfúj egy szellő. Mozdulatlanul.

Egyre messzebbi erdő.

Leveleket sodor a szél, ágról fűre. Harmatban fürdik.

Nézem.

2023. 11. 07. 17: 36: 36

 

Néma szavak, szavak akadálya.

Kőkerítésszavak. Falak.

Ágak törnek, hullnak avarra.

Egyre magasabbak a kopasz fák. Szerteszét törik a Holdat.

Szavakra szavakkal, de hogyan feleljek.

Száraz a torkom.

Sugarak árnyéka, visszhangja.

A szavaink. Utolsó élő beszélői a nyelvnek.

A csendnek.

Némán.

2023. 11. 07. 18: 08: 08

 

Egyre hangosabban a csend.

Egyre nehezebben a sötét ég.

Ahogy a Nap. Vagyis fatörzsek.

Harmat az éjszaka kint felejtett szavakon.

Szellő sepri a tegnapi sugarakat félre.

Mondogatom, mondogatom némán a szavaink, kicsi Nap, bele a levelekbe.

Fa, kő, belenehezedek a sárba.

2023. 11. 07. 18: 42: 42

 

Halkan, ahogy a visszhang, ahogy szavak nyitnak virágot.

Kővirágot, ha kő. Az is gyógyít.

2023. 11. 14. 10: 26: 26

 

1. Dalba kuporodtam
2. Tükörben tüskés
3. Szavaktalan
4. Holdfénynap
5. Erdőközöttünk

[1] Students of Ecclesiastical Chant University: Khadis alilo (Mtiuletian song, 2021 – sung by თათია ლეგაშვილი [Tatia Legashvili], ანი რობაქიძე [Ani Robakidze], მირანდა წამალაშვილი [Miranda Tsamalashvili], ქეთი ტაბახმელაშვილი [Keti Tabakhmelashvili], ნინო ნაყეური [Nino Naqeuri])

(Illusztráció: Mike Lathrop: Bear Hill at Sunset from Elk Lake; Andy Russell: Teal Lake)

Holdfénynap

 

∞ Hajós Eszter: holdfénynap (2023. 08. 31. 00: 33)

Tűz, égnek a virágok, a szirmuk, levelük. Égő felhőből égő esőcsepp. Minden szék, a függönyök, ahogy csendesen beesett a tűz az ablakon.

Láttam, nézted, néztelek, a tűz is odanézett.

Ahogy csendesen, ahogy néztük, egyre közelebb. Bezáródott a szavunk a tűzbe.

Gubancos szellő vitte, vitte, én pedig a levegő nélkül, ahogy a tűz áztatta ruhánk, érintés nélkül, hidegen.

Kaliforniai kakukkmák, molyhos madárhúr.

Összeszorult a torkom, és teljesen egyedül, egyedül a tűzsötétben. Tűz árnyéka, vízé. A szellő árnyéka, ahogy rám esett a magasból, nagy zajjal, nagy csenddel ahogy zuhant.

Minden levele, ahogy zörögve lehullott, hogy ne szóljak, hogy ne, törtek a levelek, tört a szőnyeg sötétre szőtt kertje.

Gurultak, gurultak, cirbolyacédrus tobozok, magok.

Kiesve a szavakból. Lecsukott szemem, mintha láthatatlan, napersze.

Miközben szétszőtte, szétfonta. Szakadékkert.

Szavaksötét.

Köhögve, fulladozva.

Szavakkal hallottam, szavakat ne mondjak. Csenddel mondjam és hallgassam?

És szakadt, szakadt. Szavakszakadék.

És így menekültünk…

És így mentünk haza akkor, és így ágyba, álomba, éjjelbe, így a napsugárba, külön-külön, így külön-külön napsugarakba, külön-külön felhők vonulása, súlyos árnyékuk.

Szavaktalan, ahogy távolra közeledünk.

Jött velem, amerre mentem, napersze, árnyék se követ.

Szakadék éjszakai kertje, sötét- és fagykedvelő virágok számára.

El nem olvasott szavak helye. Mintha lehetne. Mondod, de nem mondod, írod, de nem írod.

Fázom és fázom.

Eső hull, hull, holnaptól semmi tegnap. Semmi szavak szoba, holdvirág szirma.

Szóljak, de ne szóljak, szavakkal, de szavakkal ne.

Holddal az arcomon, alszom, ébredek. Kivirágzik, lehull a szirma.

Szavakat írni, a szavak nélkül. Szavak nélküli szavam. Akkor más beszél.

Szellő suhogása.

Egy, más. Holdfénynap.

Esővirág én, napvirág te, zápor.

Mikor lesz már tegnap újra, napersze, nőjön vissza a fű a földbe.

2023. 10. 06. 4: 57: 35

 

1. Dalba kuporodtam
2. Tükörben tüskés
3. Szavaktalan
4. Holdfénynap
5. Erdőközöttünk

(Illusztráció: Iana Venge: Cloudy ValleyAndy Russell: Illumination)

Két hely, üres

 

 Hildur Guðnadóttir: Til baka (Saman, 2014)

Ha valaki jár a kertben, más.

A neve nélkül.

Az üres hely ágyásain piros, sárga, zöld paradicsom. Hallom.

Esőgyűjtő tál. Macskaház pókhálós bejárata. Pókház.

A nappali ablakfalain át nem látom a két helyet, ahol volt és ahol van. Nincs.

Mozdulatlan meleg.

Amikor teregetni megyek a kötélhez, csak a lábam elé nézek.

Egy nap alatt, ami. Amit láttam.

Frissen sült kovászos kenyér lett fehérszakállú, egy másik nap alatt.

Kis tapadós fekete lepke, minden lepke a nappali ablakfalain, belülről, napersze.

A bármilyen kérdésekre a válasz a bokám, az üres hely.

A tárva-nyitva kapu, a nem szalad ki senki.

Akiket nem ismerek, de ismerték, és már nem találkoznak vele.

Egyre kevesebb köd, vagy egyre több felhő.

Egyre kevesebb szavak szoba.

Ablakot nyitok. Befelé nézek.

Csendesre törlöm, törlöm. Ahol rendet raktam, tartom.

Erős vagyok, gondoltam, hazahoztam a könyveket, feldagadt bokám.

Éjszakai teregetés, bent.

Hajnalban a szemüvegkeretem töröm, szabad szem napjai nyílnak.

Indulás előtt kivonszolt szárítók.

Anyámnál konyharuha és víz, borogatás a bokámon, aztán lezúdul a kinti fent.

Ömlik, zúg, esősugár, szélvíz.

Konyharuhásan, mindenesen, vízesésen keresztül az otthoni eső előtt hazaérni a kinti ruhákhoz.

Kölcsönesernyő.

Ázik a konyharuha, esőborogatás, természetes gyógymód.

Eddig Nappal szárítottam ruhát, na most majd esővel.

Mint mikor felmostam esővel, felszárítottam széllel. Nappaliba eső esőkkor.

Esernyős biciklizés, napersze.

Majdnem száraz, éppen nedves ruhák a szobában.

Elázott ruháim, cipőm, csupa csónak meg medence.

A nappal a Nap nélkül.

Az első út a kertben, csak előre nézve, lépve. Piros, sárga paradicsom.

A két hely felé nem.

Ha lenne még valami, amit megláthatok, hogy ne.

2023. 08. 18. 10: 50: 44

 

Előtte levő előtti: Üres hely
Előtte levő: Üres hely kertje felhő

(Illusztráció: Jo Lillywhite: Coral Forest; Gill Bustamante: The Truth Seeker)

Üres hely kertje felhő

 

∞ Hildur Guðnadóttir: Strokur (Saman, 2014)

A hálószoba ablaka előtt a hely, ahol találtuk, a kamra és a fürdőszoba ablaka között, ahova. Vittük.

Nem nézek ki ablakon, nem nyitok.

Konzerválom a levegőt.

Szelektálom a gondolataim. Szelektíven gyűjtöm.

A hálószoba ablaka előtt az üres hely, a hálószobában vagyok.

Üres-e.

A sötétből ami ott lehullott, sötét felhőkből, nehéz árnyékú felhőkből.

Minden ötödik, minden hatodik kép, mire-ne-gondoljak kép.

Én, aki nézek. Könnyebben, nem könnyebben, mindenesetre. Ki vagyok én, aki szembenézek. Milyen tükör, milyen üvegnek a melyik letörött szilánkja, amiben meglátom magam és nézem.

Melyik csendnek a melyik festett képe, melyik ecset miféle vonásai.

Ő jár kint most, aki nem nézte, kacsol, kötöz. Az üres hely ágyásainál, kérem. A másoldalt megcsinálom. Egyszer. Amint lábra állok és kertbe lépek. Ebbe.

Minél messzebb, minél messzebb.

A néma hely kertjétől, üres hely kertjétől.

A cirbolyafenyőmadár cirbolyafenyvese, az iramszarvas iramszarvas-zuzmósa, mohacsalit.

Az ágy, a kijárat nélkül.

Nyírfakéregszilke.

Hova menekülni, ha szavakba. Ki menekül?

Ki fekszik, ki áztatja a bokáját, ki mozgatja?

Ki fekszik, és ki kapaszkodik ki az ágy nehezéből? Állógyakorlatok ágy szélén ülve, vadzsrászana helyett nyújtott lábbal ülök, az ülőmre.

Egyensúlyozó párna.

Amit tudok, ahogyan tudom, a lélegzetem, ahogy keresztül-kasul engedem magamon a fényt, fáradt derű.

Csendes szomorúság.

Ahogy várom, szavak alakuljanak bennem.

Amit szavakban is, amit szavakban nem.

A hallani-se-akarom neve szó.

Képek, a kijárat nélkül.

Sír, sár.

2023. 07. 19. 03: 18: 21

 

Előtte levő: Üres hely
Utána levő: Két hely, üres

(Illusztráció: Russell Gilder: Mortimer Woods – Autumn 3; Gill Bustamante: Forest Portal)