Hajós Eszter összes bejegyzése

1990-ben születtem Budapesten, Pilisvörösváron élek. A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem magyar nyelv és irodalom alapképzést és irodalom- és kultúratudomány mestert. 2013-tól publikálok. Olvasható szövegem többek között a Látó, Helikon, Várad, Kalligram, Irodalmi Szemle, Sikoly, Új Forrás, Napút, Bárka, Zempléni Múzsa, Csillagszálló, FÉLonline folyóiratokban. 2015-ben a Napkút kiadó Cédrus-pályázatán nívó-díjat kaptam, majd 2016-ban az akkor alapított (így első) Prágai Tamás-díjat. Első kötetem Bejárati égbolt címmel a 2017-es könyvhétre jelent meg a Napkút kiadó gondozásában. 2018 januárjától szerkesztem az ÚjNautilus versrovatát. 2008 nyarán beírtam a YouTube keresőjébe, hogy „swedish folk song”, mert olyat még sose hallottam s eszembe jutott. A Knut Ødegård Fények és látomások című könyvének magyar fordítása kapcsán rendezett esten norvég népdalokat énekeltem. Magyar, svéd, norvég, izlandi, finn, észt, lett, litván, szerb, bolgár, velszi, kazak stb. nyelveken énekelek. Illetve mantrákat. Vegán vagyok. Termelünk, környezettudatosak vagyunk, önellátásra törekszünk.

/a csendjével, lassan/

 

 Әбдіхамит Райымбергенов: Адай (Курманғазы и музыка Великой степи, 1997)
[Abdikhamit Raimbergenov: Adai (Kurmangazy and the music of the Great Steppe, 1997)]

szaladok, szaladok, ki mit tanul meg, szaladok, szaladok, felsüt a Nap, szaladok, szaladok, fák szaladnak a sötétbe, szaladok, szaladok, rásütök a Napra, szaladok, szaladok sötéten, szaladok, dobon szaladok! minden gondolatom zeng.

jönnek a hangosaikkal, jönnek az éhükkel, mögöttem szaladnak, nekem meg nincsen ház, nincs felhő, eső esik le, eső esik rám, nincsen eső nekem, nincs gödör, ha legalább beleesni, mellette elesni, eső leesni, szaladnak, szaladnak, felhők pihennek meg –

gyomlálok, gyomlálok, hurkot csinálok, madarat fogok, halat fogok! sietnek a halak, sietnek a madarak, ahogy szaladok utánuk. dobon szaladnak, hallom minden szaladásuk, hideg szél szalad, szaladok, szaladok az éhemmel, fodrozódik az erdő.

hurkot vetek, madarat sütök, halat főzök, vízben főzöm, égben égetem, szaladok, szaladnak – Nap keres, keres – nincsen nekem eső, nincs odú, lomb, szaladok – szaladok, éhes madarat eszem – éhesen repülök – bezárkózik az ég –

nincs dobom szaladni – kerekhold világítja meg a lement holdakat – kerekholdkor szaladok, minden szaladásom látják, akik elől futok – akik előlem futnak – futnak a gyomok, futnak a hurkok, sötét farkas fut sötétből sötétbe.

házában ül. megéhezik. épp hurkot fon, amikor vendég lép át a küszöb felett. embervendég. leteszi a hurkot. nem megy vadászni.

ugye te nem fogol embert megenni?

a farkas se kérdez semmit, mielőtt a levesében leszel virág.

ha levesszük a virágot, elvettük az életét. más élete kell az életünkhöz.

de akkor miért nem esszük meg a madárt, a lepkét, a farkast, az embert?

mi miért a virágot esszük?

ha megeszünk egy magot, meghal a növény reggeltől estig. ha egy gyökeret, estétől reggelig.

mit lehet enni, ami senkié?

ahol nincs virág, ott madárt kell enni.

azért nincs virág, mert nincs eső. ha nem esnek cseppek, nincs növés. ha csak sugárok esnek, száradozás van. minden élőben ott vannak a vizek, amiknek víz kell, hogy víznek maradjanak. a víz élete.

száradozok, nem tudok reggel szemet kinyitni.

ha nem lesz virág, halas lesz a levesem. nem akarom a szemüket, nem, hogy nézni kelljen, nem néznek már.

ha nem lesz eső, nem lesz hal se. semmi se, kő.

ha sugárok se esnek, akkor sincs növés.

jöttek a hangosokkal, a csattogással, porral, kővel, gyötréssel betegségesen, ezek más házak, bántják a földet, hallottam, ahogy nehezkednek bele, törtek, vágtak, tapostak, löktek, köröskörbe sebek, ordítás, ledobott dolgok, miközben új madárt láttam járni az égen, hogy fát keres, hogy kanyaros ágot meg színes levélt fészeknek, de a földhöz nem jöhetett le a csendjével, lassan, csendesen építgetni. ketten szálltak, fákhoz, csendhez. el.

azért nincs eső, a fákhoz esik le a víz, a vizekhez.

levettem a szememről, amivel bekötöttem.

meglátott, ahogy messziről szaladok felé, és én is megláttam, hogy látjuk egymást.

és így kellett megérkezni, kiérkezni a gyászból, és ő megvárt, de nem várósan, hanem úgy, ahogy Nap néz kihulló magokat, és ahogy a magok nézik magukat.

2019. 02. 16. 6: 14: 22–2019. 02. 28. 07: 08: 43

 

(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Tropical Landscape with Ten Hummingbirds; Orchids and Hummingbird)

Erdőközöttünk

 

∞ გალობის უნივერსიტეტის სტუდენტები: ხადის ალილო
(მთიულური სიმღერა, 2021)

[Galobis universit’et’is st’udent’ebi: Khadis alilo
(Mtiuluri simghera, 2021)[1]]

Szavak, szavak, írni próbálok, szavakkal ne, a láthatatlan, vajon reggelre fa vagy kő?

2023. 10. 18. 22: 10

 

Szavakat nézek, írott szavak.

Némán törik meg a csend. Némán mondja a csend: csend.

Távolság.

Egyenként a levelek, a harmat. Egyre messzebb a Nap. Közöttünk az erdő.

Nehezen lélegzem. Elfúj egy szellő. Mozdulatlanul.

Egyre messzebbi erdő.

Leveleket sodor a szél, ágról fűre. Harmatban fürdik.

Nézem.

2023. 11. 07. 17: 36: 36

 

Néma szavak, szavak akadálya.

Kőkerítésszavak. Falak.

Ágak törnek, hullnak avarra.

Egyre magasabbak a kopasz fák. Szerteszét törik a Holdat.

Szavakra szavakkal, de hogyan feleljek.

Száraz a torkom.

Sugarak árnyéka, visszhangja.

A szavaink. Utolsó élő beszélői a nyelvnek.

A csendnek.

Némán.

2023. 11. 07. 18: 08: 08

 

Egyre hangosabban a csend.

Egyre nehezebben a sötét ég.

Ahogy a Nap. Vagyis fatörzsek.

Harmat az éjszaka kint felejtett szavakon.

Szellő sepri a tegnapi sugarakat félre.

Mondogatom, mondogatom némán a szavaink, kicsi Nap, bele a levelekbe.

Fa, kő, belenehezedek a sárba.

2023. 11. 07. 18: 42: 42

 

Halkan, ahogy a visszhang, ahogy szavak nyitnak virágot.

Kővirágot, ha kő. Az is gyógyít.

2023. 11. 14. 10: 26: 26

 

1. Dalba kuporodtam
2. Tükörben tüskés
3. Szavaktalan
4. Holdfénynap
5. Erdőközöttünk

[1] Students of Ecclesiastical Chant University: Khadis alilo (Mtiuletian song, 2021 – sung by თათია ლეგაშვილი [Tatia Legashvili], ანი რობაქიძე [Ani Robakidze], მირანდა წამალაშვილი [Miranda Tsamalashvili], ქეთი ტაბახმელაშვილი [Keti Tabakhmelashvili], ნინო ნაყეური [Nino Naqeuri])

(Illusztráció: Mike Lathrop: Bear Hill at Sunset from Elk Lake; Andy Russell: Teal Lake)

Holdfénynap

 

∞ Hajós Eszter: holdfénynap (2023. 08. 31. 00: 33)

Tűz, égnek a virágok, a szirmuk, levelük. Égő felhőből égő esőcsepp. Minden szék, a függönyök, ahogy csendesen beesett a tűz az ablakon.

Láttam, nézted, néztelek, a tűz is odanézett.

Ahogy csendesen, ahogy néztük, egyre közelebb. Bezáródott a szavunk a tűzbe.

Gubancos szellő vitte, vitte, én pedig a levegő nélkül, ahogy a tűz áztatta ruhánk, érintés nélkül, hidegen.

Kaliforniai kakukkmák, molyhos madárhúr.

Összeszorult a torkom, és teljesen egyedül, egyedül a tűzsötétben. Tűz árnyéka, vízé. A szellő árnyéka, ahogy rám esett a magasból, nagy zajjal, nagy csenddel ahogy zuhant.

Minden levele, ahogy zörögve lehullott, hogy ne szóljak, hogy ne, törtek a levelek, tört a szőnyeg sötétre szőtt kertje.

Gurultak, gurultak, cirbolyacédrus tobozok, magok.

Kiesve a szavakból. Lecsukott szemem, mintha láthatatlan, napersze.

Miközben szétszőtte, szétfonta. Szakadékkert.

Szavaksötét.

Köhögve, fulladozva.

Szavakkal hallottam, szavakat ne mondjak. Csenddel mondjam és hallgassam?

És szakadt, szakadt. Szavakszakadék.

És így menekültünk…

És így mentünk haza akkor, és így ágyba, álomba, éjjelbe, így a napsugárba, külön-külön, így külön-külön napsugarakba, külön-külön felhők vonulása, súlyos árnyékuk.

Szavaktalan, ahogy távolra közeledünk.

Jött velem, amerre mentem, napersze, árnyék se követ.

Szakadék éjszakai kertje, sötét- és fagykedvelő virágok számára.

El nem olvasott szavak helye. Mintha lehetne. Mondod, de nem mondod, írod, de nem írod.

Fázom és fázom.

Eső hull, hull, holnaptól semmi tegnap. Semmi szavak szoba, holdvirág szirma.

Szóljak, de ne szóljak, szavakkal, de szavakkal ne.

Holddal az arcomon, alszom, ébredek. Kivirágzik, lehull a szirma.

Szavakat írni, a szavak nélkül. Szavak nélküli szavam. Akkor más beszél.

Szellő suhogása.

Egy, más. Holdfénynap.

Esővirág én, napvirág te, zápor.

Mikor lesz már tegnap újra, napersze, nőjön vissza a fű a földbe.

2023. 10. 06. 4: 57: 35

 

1. Dalba kuporodtam
2. Tükörben tüskés
3. Szavaktalan
4. Holdfénynap
5. Erdőközöttünk

(Illusztráció: Iana Venge: Cloudy ValleyAndy Russell: Illumination)

Két hely, üres

 

 Hildur Guðnadóttir: Til baka (Saman, 2014)

Ha valaki jár a kertben, más.

A neve nélkül.

Az üres hely ágyásain piros, sárga, zöld paradicsom. Hallom.

Esőgyűjtő tál. Macskaház pókhálós bejárata. Pókház.

A nappali ablakfalain át nem látom a két helyet, ahol volt és ahol van. Nincs.

Mozdulatlan meleg.

Amikor teregetni megyek a kötélhez, csak a lábam elé nézek.

Egy nap alatt, ami. Amit láttam.

Frissen sült kovászos kenyér lett fehérszakállú, egy másik nap alatt.

Kis tapadós fekete lepke, minden lepke a nappali ablakfalain, belülről, napersze.

A bármilyen kérdésekre a válasz a bokám, az üres hely.

A tárva-nyitva kapu, a nem szalad ki senki.

Akiket nem ismerek, de ismerték, és már nem találkoznak vele.

Egyre kevesebb köd, vagy egyre több felhő.

Egyre kevesebb szavak szoba.

Ablakot nyitok. Befelé nézek.

Csendesre törlöm, törlöm. Ahol rendet raktam, tartom.

Erős vagyok, gondoltam, hazahoztam a könyveket, feldagadt bokám.

Éjszakai teregetés, bent.

Hajnalban a szemüvegkeretem töröm, szabad szem napjai nyílnak.

Indulás előtt kivonszolt szárítók.

Anyámnál konyharuha és víz, borogatás a bokámon, aztán lezúdul a kinti fent.

Ömlik, zúg, esősugár, szélvíz.

Konyharuhásan, mindenesen, vízesésen keresztül az otthoni eső előtt hazaérni a kinti ruhákhoz.

Kölcsönesernyő.

Ázik a konyharuha, esőborogatás, természetes gyógymód.

Eddig Nappal szárítottam ruhát, na most majd esővel.

Mint mikor felmostam esővel, felszárítottam széllel. Nappaliba eső esőkkor.

Esernyős biciklizés, napersze.

Majdnem száraz, éppen nedves ruhák a szobában.

Elázott ruháim, cipőm, csupa csónak meg medence.

A nappal a Nap nélkül.

Az első út a kertben, csak előre nézve, lépve. Piros, sárga paradicsom.

A két hely felé nem.

Ha lenne még valami, amit megláthatok, hogy ne.

2023. 08. 18. 10: 50: 44

 

Előtte levő előtti: Üres hely
Előtte levő: Üres hely kertje felhő

(Illusztráció: Jo Lillywhite: Coral Forest; Gill Bustamante: The Truth Seeker)

Üres hely kertje felhő

 

∞ Hildur Guðnadóttir: Strokur (Saman, 2014)

A hálószoba ablaka előtt a hely, ahol találtuk, a kamra és a fürdőszoba ablaka között, ahova. Vittük.

Nem nézek ki ablakon, nem nyitok.

Konzerválom a levegőt.

Szelektálom a gondolataim. Szelektíven gyűjtöm.

A hálószoba ablaka előtt az üres hely, a hálószobában vagyok.

Üres-e.

A sötétből ami ott lehullott, sötét felhőkből, nehéz árnyékú felhőkből.

Minden ötödik, minden hatodik kép, mire-ne-gondoljak kép.

Én, aki nézek. Könnyebben, nem könnyebben, mindenesetre. Ki vagyok én, aki szembenézek. Milyen tükör, milyen üvegnek a melyik letörött szilánkja, amiben meglátom magam és nézem.

Melyik csendnek a melyik festett képe, melyik ecset miféle vonásai.

Ő jár kint most, aki nem nézte, kacsol, kötöz. Az üres hely ágyásainál, kérem. A másoldalt megcsinálom. Egyszer. Amint lábra állok és kertbe lépek. Ebbe.

Minél messzebb, minél messzebb.

A néma hely kertjétől, üres hely kertjétől.

A cirbolyafenyőmadár cirbolyafenyvese, az iramszarvas iramszarvas-zuzmósa, mohacsalit.

Az ágy, a kijárat nélkül.

Nyírfakéregszilke.

Hova menekülni, ha szavakba. Ki menekül?

Ki fekszik, ki áztatja a bokáját, ki mozgatja?

Ki fekszik, és ki kapaszkodik ki az ágy nehezéből? Állógyakorlatok ágy szélén ülve, vadzsrászana helyett nyújtott lábbal ülök, az ülőmre.

Egyensúlyozó párna.

Amit tudok, ahogyan tudom, a lélegzetem, ahogy keresztül-kasul engedem magamon a fényt, fáradt derű.

Csendes szomorúság.

Ahogy várom, szavak alakuljanak bennem.

Amit szavakban is, amit szavakban nem.

A hallani-se-akarom neve szó.

Képek, a kijárat nélkül.

Sír, sár.

2023. 07. 19. 03: 18: 21

 

Előtte levő: Üres hely
Utána levő: Két hely, üres

(Illusztráció: Russell Gilder: Mortimer Woods – Autumn 3; Gill Bustamante: Forest Portal)

Üres hely

 

Hildur Guðnadóttir: Þoka (Saman, 2014)

Sötétek a falak a csendtől, ablakot nem nyitok ki, ablakon nem nézek ki. Nincs kint. Besötétedett a szobában a benti sötéttől.

Meleg a hideg víz. Meleg a levegő, súlyosan takarózom.

Szívemen, torkomon, homlokomon felhők nehéz árnyékai.

A bottal csukom be az egyetlen, nyitva felejtett ajtót.

Bal bokám a vízben.

Lefele néző szemem, majdnem becsukva, nézem a csendet, a csend sötét rajzait, szobrait, a szobrokról készült rajzokat és a rajzokról készült szobrokat, és az azokról készült homokképet.

Mindent látok, ami nincs, hogy ne lássam, ami. Ami nincs.

Üres hely a füvön.

Hogy megyek keresztül az üres helyen, hogy nézek keresztül. A valaminek az üres helye az más, mint a csakugyan üres.

Ki vagyok én, amikor. Kinek az ereje.

Azelőtti napok levegői a szobában. Amikor, ha mozgást hallottam kint, láttam.

Ablakon nem, ajtón nem, kifelé nem, de akkor hogyan jutok ki.

Ágy, takarók, lavór, bot.

Éjszakai ágak rajzai a bőrömön.

Hogy kacsolok, ja nem kacsolok. Hogy fekszem az üres hely kertjének házában, a néma hely kertjének házában.

Ahogy néz, arra se emlékszem. Csak ahogy nézem, nézem, és egyre sötétebb. És a sötétben, ahogy egyedül nézem.

És kihűl, kinémul, kisötétül.

Ketten, de csak én nézem.

Feküdni, de állok, ne beszéljünk, csináljuk, napersze, a bottal, az eleséses bokámmal. Az erővel, amiről megfeledkeztem.

Ha látom, könnyebben viselem, napersze.

A menekülésem nélkül, mint egy fa, mint egy kő, mint egy kapitány, hadvezér, amikor földet a földtől, mélyebbre, szélesebbre, mondtam. Szabóméterrel vagy vonalzóval mérjem le, napersze. Találomra. Amíg bírja. Ásó, csákány, lapát.

A bogarak hosszú munkája, a nem akarom látni a csontjait, a kinek beszélek majd erről.

Mint egy hóhér, hentes, csak a teste, napersze.

A sürgő bogarak lábamon felfele hemzsegése.

Ki vagyok én, mi ez a nyers, ez a föld, ez az ősi.

Hogyan készülni fel, honnan tudni.

Bekötött orral, az egyre lemenő Nappal, csak csináljuk, csináljuk.

A nem most vesztettem el, hanem amióta a sötétfelhős, elesős járásával, a néma fekvésében, ahogy néz, néz, az ereje nélkül, kérés nélkül.

A hogyan tudok valaki mellett lenni a földhöz nehezedésében.

A keresésem, a reggel hol találom, hogy.

Amit nem eszik meg, nem tud megrágni.

Amikor megyek, csak néz, nem áll fel.

A mit csinálok, ha egyedül találok rá.

Ugyanaz, aki kivezetett az erdőből egyszer, mikor eltévedtem, az ismeretlen fák fehér ösvényein, ismeretlen, szaladós útjain.

Aki világgából jött, ment, jött.

Az üres helyek a kertben, amiken hogy megyek, hogy nézek keresztül.

Az egyetlen, mozdulatlan hely, ahova meddig nem megyek. Mikor a kivágott fás hely miatt az erdő is elsötétült lecsukott szemem előtt.

Földet a földhöz, egyre nehezebb.

Mire gondoljak, mire gondoljak.

Sürgős zuhany, a minden ruhák éjszakai kimosása.

Cseresznyék poros csempéről szedegetése.

Az ölelésben, ahogy aludni próbálok, és aztán a csendtől sötét falak bezárt ablakai, a lavór víz, szódabikarbóna.

Mielőtt elmentem, láttam, néztük egymást, ahogy nézni tudott, az ereje nélkül. Aztán elestem a sehol semmi földön, de dombon fel, dombon le, mentem.

Megvárta.

2023. 07. 16. 10: 49: 15

 

Utána levő: Üres hely kertje felhő
Utána levő utáni: Két hely, üres

(Illusztráció: Russell Gilder: Dark Woods 3, 2010; Gill Bustamante: Revelation – a path through an autumn wood)