Címke: vers

Égi pásztorok; Felriadva

 

Égi pásztorok

Estbe hajló őszi óra
és parázsló távolok
rőt fuvalma hull a szóra,
míg a dal, e régi szolga,
lelkeinken átforog,

s bár a jajszót felsöpörné,
mint a hit, a küzdelem,
álmodásunk szent öröklét,
s Dúl királynak dús örökjét
tékozoljuk szüntelen.

Szép magyar beszédet őrző
versek, égi pásztorok!
Hadd legyen ma fény a költő,
mely az éjen szívbe ömlő
békeszóval átlobog.

*

 

Felriadva

Még éjjelente felriadsz, ha csörtet
szobád alatt a pesti forgalom,
sziréna vijjog, reng a ház, a körzet,
s az utcazaj egy suttogó vadon
neszével rémít, vállaidra görnyed,
előtte körbeleng a négy falon,
verítékcsepp pereg, akár a kláris;
nem oly rég így hagyott itt jó apád is.

A szenvedésnek csendbe fúló mérge
kihűlt imádra lassan rácsorog,
felszisszennek az égnek nyílt sebére
a görcsberándult, csontos házsorok,
s amint a megnyúlt délelőtt elérte,
még láttam, hogy az élet ellobog,
kiles szeméből, mint a fáklya lángja,
szétcsap felénk, s a dermedt fénybe rántja.

*

 

(Illusztráció: Sunniva Myster (Sunima): Autumn forest)

BAUKISZ-VÁLTOZATOK

 

Hárs és tölgy

Gonoszt szelídít bennem, s ezeregyszer
megóv, ha testet lelkesítesz testtel.
Tengerparton nekem te vagy a tenger.

A belső tavasz első tanulsága,
hogy nem csak a nap, a sárga is sárga,
kiül a dal sütkérezni a szádra.

A ringatag ház érted marad veszteg,
otthonunkban az ikszek is keresztek,
kétismerős egyenlet, hogy szeretlek.

S látom benned, ahogy lombosodik,
a hársat, s hiszem, istenek szolid
papnője lettél, bárha alszol itt

éppen, szád szélén csordul, mint a tej,
az álom nedve, csak hogy megfelelj
csodába illésnek – maradj delej!

Látom benned, s magamban ennélfogva
tudom a tölgyet, elmocsarasodva
is velünk a táj készül magasokba.

Aki a véget ismerted először,
s az esernyőt is óvnád az esőtől,
közös időnkben öröklétet őrzöl.

 

Philémón és Baukisz

Ha vándorolnak is a lelkek,
mondja Philémón Baukisznak,
a reinkarnáció színhelye mindig
a damaszkuszi út, és minden út
Damaszkuszba vezet (ha majd csillagok
között is), a pálfordulás elkerülhetetlen,
a többi: Pál-félrefordulás, de azok
csak átmeneti átmenetek, becézve:
ámenek, mondja Baukisz Philémónnak,
ha vándorolnak is a lelkek.

 

Zsid 13,2

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek,
mert ez által némelyek, tudtokon kívül,
angyalokat vendégeltek meg”, mormolta
fenséges szakállába Zeusz. „Mit mondasz,
uram?”, nézett rá Baukisz. Túl voltak a
vacsorán, túl a beszélgetésen, bűnön és
áldáson is túl. Lent a völgyben mocsár
gőzölgött, míg a két öreg háza bizalmasan
fénylett. Philémón és Hermész kockajátékba
feledkezett. Zeusz elmerengett, ő is csak
most, a száján irányíthatatlanul kibukó
szavak révén ébredt rá, hogy nem isten,
hanem korszakkal több: Isten angyala. Nem
felelt, mert érezte, hamarosan maga a
Válasz fog megtestesülni az embervilágban.
Baukisz pedig elhagyta kérdéseit, hiszen ahol
a ház templommá, ott a szív lélekké változik.

 

Baukisz meglágyítja Zeusz szívét

„Ne tedd, uram, ne büntesd a balgákat!
Mikor haragod heves habbal árad,

és mocsár alá süllyed a világ,
marad-e föld, hogy partra navigáld?

Vizsgáld meg szíved tekintetesen:
ki szereti az embert, ha te sem?

S hová legyen a holt lélek, ha elmész?
Vezetni nincstelent: nincsen oly Hermész.”

Ezt Baukisz halálra készen mondta –
így tanította Zeuszt irgalomra.

 

Baukisz az időre gondol

Ha meghalunk, majd tölgy és hárs leszünk.
De ha meghalnak a gyönyörű fák is?
Nem marad belőlünk, csak szerelem.
Nem marad utánunk, csak aki a
szerelmet tudja. És a mítoszok
igazát hiszi, mint gyermek a labdát.
Meghalsz, meghalok. De mi nem halunk meg.

 

Kiben-kiben

S ha Philémón és Baukisz
kiben-kiben együtt lakoznak?
S az animát és animust
hisszük szerelmes égi lombnak?

Ha hárs és tölgy is bennünk hajt ki,
kinek volna joga meghalni?

 

Mitopoézis

Orpheusz lantján ma Philémón játszik,
és Eurüdikét nem alvilág
tartja fogva, hanem mezőnyi jácint
szabadítja Baukiszt dal iránt.

Az útvesztőben Thészeusz helyett
is Baukisz jár, hogy utat mutasson
a szörnynek, s mennyek alá kivezet
Philémónt is, fonalat is az asszony.

A hegycsúcsra a sziszüphoszi sziklát
együtt a pár magához csalogatja;
és nem olvad meg szárnyuk, ha repülnek;

és szerelem tüzéhez csenve szikrák
égből; Ithaka búvik falovakba;
többisteneket keresztel az ünnep.

 

(Illusztráció: Eoin Byrne: Looking up at two trees, 2020)

LEHAJTOTT FEJJEL

 

(születésnapi ajándékkosár fölvezető sorokkal, 5 színben)

 

Bevezetés

Nincs, ki elhinné, mennyire kapkodva írom e sorokat (fránya idő!) – előre is elnézést sodraikért.

 

1. Szín Tengersziget

Hány ezer év! S tenger mennyi álma!
Az őszi esők már elérték a nyári partokat. Két felhőhullámzat között – hullámvölgyek szóra bírhatatlanul kisimult, szeretett lebegő csöndje – ma szellőkönnyűn szikráz, érclik az ég, virradatán virágba szökkentek az első megduzzadt, sárarany buroklevelű hagymák.
Makulátlan pillanat – dombon kucorgó házikóktól indulva libben, sziklás magasban Lelkeknek Leánya.
Mina: így szólítom. Így szólítalak.
Kötött versformáknál még talajba kötöttebben, fellélegző földek frissében húzva mintegy párálló intonacoját, nekilódult szépszerével e minányi, minutányi hangütésben, ujjpercek zsendülő kithara-játékában. „Aranyos” fuvallat… Pollenek nemesfém-tánca égkék szabadon: Itthon = Szabadban. S gyűjtögetőjük, amintha ábrándos szemű időknek: e csepp kirajzolódó leányka, elálló lélegzet ünő-ina – szív zsenge-zönge papnő-melisszája.

Minához
A sáfránygyűjtő leánykához,
ujjpercek aranyához

Nappali égbolton
víz első újholdja!
Szirtfalak párkányán,
sugarak sáfrányán
hajladozol, Théra
leánya, bimbózó
kishúgom. Ajkad
krétéi pirkadat,
csepp lant, ível
szemed mandolája –
míg szellőkönnyű
ujjad porzót azúrba:
perc aranyat, mind!
Kasitájába hint.

A sáfránygyűjtő leányka (Kr. e. 1600-1500, Akrotiri, forrás: Wikipedia)

 

2. Szín Akasztófa-dűlő

Aznap, hogy odaér? Majdhogynem kora tél. A hegy zúzmaracsípett felhőlábainál. A szem – szemernyi szárnyszegett túlzással – orr hegyéig se lát, farkasvak szürkeség: a hazahúzó, mind lelkesebben szaporázó láb magától húz utat. Mögötte, valamelyest enyhülő feljebb: ágvégi csepp, ha hull, nyeli köd, hangtompult némaság.
Ámde odafönn, szőlejében: derült égboltja csillagzataival „talján”-pirreg a langy testű nyár. Jóllehet, benn az ágy fagyos. Csontig szikéznek jeges leheletű falak, ereszkedő mennyezet. Itthon! Könnyű, édes álom, kinn gyümölcsöskert gyepre pottyanó, ruta-illatfelhőző vadcitromjai, „fény-éj”: villózó pálmatornyok, csillagfényben fürdőző levélkoronák. Már csak itt legközelebb az ég. Nappalán lángnyelvű nap, most hullámzó égbéli legelők fénytest-miriádjai. S e pár meleg égövi, ily-oly kontinensi pompa, amint lejtőterasza mind délverőbb sivatagjában gyümölcsre fakadó otthonát leli! Mennyi szerelem, szeretett kedves! Csepp vacok, állig húzott dunna. Kettecskén újra! Szülőföld álmodó gyermeke s az őszre hűlt présház.
Lassúdan beszívott, kiengedett levegő, mind távolabbról visszakúszó, alattom’-hidegség: vénséges házikó, belehelt kisszobánk.

Októberi nap

Hűltek a házfalak,
húznak az éjjelek.
Holtak napja közeleg
dűlőn, alant. S ha lant
zefírje zizzen citruson,
pálmák pendelyén:
azúrom, mustodon
remegő levegő.
Feledném, áldozó nap,
gyepelő lépted
százszorszépeit?
Gyepűd krizantémjait,
kacajod villózó gyíkját?
De halld: csillagot pirreg
az est! Hűlt ágyában
izzik a test. Tűnt
farkaspókszemek: már
harmatok gyémántlanak
a fűben. Mosolyom,
gyermekem: álmodó nyár!
Ma nyúlj édesen
fagylehű fal alatt.

Akasztófa-dűlői, októberi bőségkosár perzsa imafüzérrel (forrás: szerző)

 

3. Szín Zugliget

Tisztesség, tett, tudás? Számonkérni „művészlelkeken” illetlenség volna. Volt az Platóntól is. Megy, ami megy. Ami nem, arra ízetlen lenne szót vesztegetni. Kivált örülni annak, ha mindez egy az egyben, kézre készségesen áll – nincs becsbeni elcsúszás élő szó, bármely tevékenység: malterozás, főzés, tudományos felfedezések, művészet stb. között. Meglátni a kedvest, őt, a megismételhetetlent, bármely ruhát öltsön is – ezer közt elárulja járása.
Elültetni, gondozni pillanat-adta Édent, megtenni a lehetetlennek tűnőt, kiülni kőgrádicsára, s ha közben új dalra fakad a szív, tegye. Na ilyen se volt évek óta már – de majd csak. Ha nem, hát nem. Így is csordultig már énekek csillagbatyuja.
Huszonegy év? Tán azóta épül e csipetnyit szubalpin zugolyú, kurta napvilágú kert, zugligeti fagyzug – drámai kontraszt: ideálmodott szubtropikus s félsivatagi flórájával.
S pont százegy éves ez a napszín-vakolatú, „antikvitásos” kiskastély, vizek csudaháza faltő melletti forrásbarlangjával (mikor alapjait ásták, két forrást leltek – múlt év felhőszakadásainál melléjük még egy csurgó társult, míg a völgy többi felszíni csermelye réges-rég illant már).
Ó, kirajzó architektúrák! Mily pontosságok! Ősi kerteké, házaké, utaké, csillagoké! S mind, szárnyas, lábas vad, kit e dzsungel mágnese idehúz! S te, aki itt vagy, sarkadtól fejed búbjáig, bárhol járj, itt-ott, akárhol, mindenütt: valóban, ugyanúgy itt!

Királyi udvar
Délkeleti pászma

Nyárközép zenitjén,
égi séta ormán,
amint e nyílegyenes járda
kivilugas vad fényrajzába fut:
el ugyanúgy halad
jukka-dárdák sorfalánál,
át glochidák szigonykertjén,
vág magyaltölgy koronáján
Cygnus csillagzatába az út.
Szentjánostól izzik,
rajzik az est.
Forrásbarlangja
felett illatoz,
álmodik a ház:
a kannelúrás oszlopsor,
a loncajkú tűzfal.
S míg nadírja szendere
nektárról nektárra rebben:
fenn, homlok ablakszemén
meg-megcsillan –
kéken tűz
a Lant Vegája.

Királyi udvar (Délkeleti nyárközép csillagrajz Vegával, kannelúrás tengellyel, forrás: a szerző)

 

4. Szín A mélyben

Rekkenő delek, átható fényár szerelmese – űzve sötétbe. Amint szótlan szolgálatból, úgy örömmel is: alagsori munkahely, karsztbarlangok akár: életek szokásos paradoxitása. És Az A Csönd! Itt salétromos cellák, ott üde csarnokok. Fülben szív szerzetes verése – előbbiben araszoló póklábak, utóbbiban sztalaktitok cseppjei.  Mint percegnek aiónokká időt.

Eppur si muove
A halhatatlanság szobrai,
avagy a Hegymély tündérmeséiből

Előbb apróbb remegések
futottak végig a falon.
Majd – az alig kivehető
hajszálér mentén –
csak szakadt az egész.
Így esett, kövecsem,
alighogy tört bölcsőddel
mélybe zúgtál: mérhetetlen
várakozás, emlékezés.
Tegnappal bontottalak
évezredek iszapjából:
itatott szemcsék
cementjével temetett a föld.
Magamhoz szorítottalak,
úgy araszoltam föl veled
a páfránytorkú kürtőn
ingó pontnyi fénybe.
Miriád színnel,
víztisztán lobbantál;
akár a briliánsra csiszolt üveg.
Már történhet bármi – ragyogtad –
e perctől mindegy. Én csak néztelek,
majd felvágódó karral tartottalak
a magasba: így álltunk buggyanó
sziklakibúvások között a tetőn;
égőn, akár a kő,
árvalányhajakon szikrázó szélben.

CaSO4·2H2O (forrás: a szerző)

 

5. Szín Hordozva szív alatt

Pironkodom, eleget fecsegtem. Beszéljenek tettek és művek – bennük minden, amit egyrészt aligha szolgáltathat, csontozhat ki prózai szó, másrészt tudásuk, odaadásuk egyedül ily módon adható, vehető át. Mennyi kristálylap! Figyelemmel annyi mindenre!  Tenyérben cseppnyi brill, frissen gyűjtött gyantacsöpp, illatozón, egyszerűn. Sosem le-egyszerűsítve.
Amúgy is dolog van, mind sebesb rohanás többes járgányos malmai, még földekre is morzsányit, művészetekre: leheletnyit, vagy egyáltalán nem futja idő. Ámde idebenn, amint mindig, éppen pirkad. Látom, mint csobbanunk hajnalában. Már csak így őrizlek, sugárzó szépségedben, ebben a tisztaságban. Történjen bármi. S ha úgy adódna, szólni már nem lenne kedvem, majd pecsételem ajkam, felsőt alsóra feszítve.
„Tégy engem mintegy pecsétet” (…) „mert erős a szeretet”. Így, bizony így – mindig és valóban. Ennél többet ugyan mit mondani. Szerelmem, szívem.

Fürdőző égitest

S szívelnének
gyengítő
kényeztetést?!
Szívre tett kéz:
Művészet,
Te mondd!
Illetlen érintést,
aláhangolt időt?
Hisz jelenlétük itt
csepp hangtest,
kulcsán szakadtáig
feszített ideg – meztelen,
rezzenetlen víztükör.
Tündérrózsáik pattanása,
ujjaik futó árama
épp elég. Ne zúzzanak,
de mozgásba hozzanak
tökéletességet:
part csüngő lombját,
ég rajzát kristályos vízen.
Épp csak kirajzzák
darvak égiszlépteit,
molnárkák higanytáncát.
Így fakasztunk:
villózunk, csillagom,
illó köreinkben.
Felfeslő hajnalpír,
fürdőző égitest.

AHOGY AZ APRÓ RIGÓCSKA

 

A kényszer az, ahogy az apró rigócska
Énekel az ablakpárkányon és bár
Azt kívánod, a tengerpartra néznél,
Helyette sűrű köd és hideg vesz körbe,
Így látod a kismadár leheletét,

Ilyen az életfogytig tartó kényszer,
Elevenen tart egy riadt és kifáradt
Csorda közepén, ahol minden virágot
Letapostak, és milyen üres ez a
Parányi világ, elfér az ujjbegyeden,

Kényszer az, ami itt tart meg a gravitáció,
Nem érdekli a könyörgés és a feláldozás.
Merre és hogyan? Ez sem érdekli már,
Hagyja, hogy mozogj, mint kép a vásznon,
Bor és eledel nélkül, nappalokkal és éjszakákkal.

 

(Illusztráció: Richard Allen: Blackbird)

irodalmi félreolvasások 50., 51.

 

irodalmi félreolvasások 50.

Magázott cseresznye zenekar
(Magozott)
*

Rogozsin elismerte hogy a Wagner-csoport súlyos veszteségeket szenvedett Bahmutnál
(Prigozsin)
*

email inkább havazik
(minél)
*

annál inkább hulla a hó
(hull)
*

az irodalom veszélye nem világháborús túlzás
(fordítva)
*

cél a kulturális élet leépítése
(gazdagítása)
*

az irodalom több mint jól megalkotott szög
(szöveg)
*

Jókait eszünk
(jókat)
*

műfordítási szemüveg akció
(multifokális)
*

ötvenszer drágább örökösnő épülhet Csengeren mint ahogy tervezték
(börtön)
*

Petőfi körtefája mellett szarvazták fel költeményeit
(szavalták)
*

modus pökhendi
(vivendi)

 

irodalmi félreolvasások 51.

így festenek a sztárok sikkes szonettjei egy molett nőn
(szettjei)
*

békává oldja az emlékezés
(békévé)
*

Tennessee Williams ismét gyereket vár
(Serena)
*

Az italminta zarándoklatai – tanulmányok
(italianista)
*

ingyen elvihető Kovács Margit
(Kovács Margit-könyv)
*

bettelheimi csillag
(betlehemi)
*

Elektra megkéselt bosszúja
(megkésett)
*

Meztelen nő felveszi kulacsát
(papucsát – Christoffer Wilhelm Eckersberg festménye)
*

június végéig lehet pályázni a balatonfüredi kötőversenyre
(költőversenyre)
*

tizenkét beutalót tervez az új évadban a színház
(bemutatót)
*

idei nagy kiáltásuk a háromnapos Némafilm-fesztivál lesz
(dobásuk)
*

Ódor Emília lesz Szlovákia új miniszterelnöke
(Ódor Lajos)

 

(Illusztráció: Victor Bregeda: Sacrament)

Erdők Könyve – Mirfak

 

biológiai ok

Az istékba, próbálom túlélni ezeket a napokat.
Milyen dolog az, ha az életben olyan napok vannak, amiket ilyen várakozással kell túlélni?
Ha rajtam múlna, három nap alatt elintéznék mindent.
Mindent, amit csinálni lehet az életben.
És mert nem vertem szét a dolgokat, most írok.
Ez van, ez egy pótcselekvés.
A fiatalok nyugtalanságának biológiai oka van.
A sok alkotásnak is biológiai oka van.
Aki nem baszott és nem ölt eleget, az alkot.
Aki igen, azt az eredmények hamarosan elviszik.

Aki nem és nem is alkot, az fél.
Aki alkot is fél, csak kevésbé.
Végül is legalább a műveiben mer meghalni.

És mondják, vannak a megszabadultak,
akik már annyit basztak és öltek eddig, hogy betelt a mértékük.
Nekik nincs már ilyesmire vágyuk és rendesebben tudnak dolgozni.
Képesek figyelni, mert a biológia nem zavarja őket.
És ők mit csinálnak?
Mondják a többieknek, akik
üvöltöznek,
hogy jól van,
add ki a mérged.
És mikor a következmények jönnek,
akkor mondják:
hát most el kell viselni.
Nekünk is így volt.
Közben néhányszor belehalsz.

 

 

🎯
keserű mandulák

szomorúságom az
amikor valakinek részegnek kell lenni
egy telefonhíváshoz amelyben elmondja
amit tulajdonképpen gondol

 

🎯
a szív elvesztése

először kétfele akarsz figyelni
aztán már jól van akárhogy

 

🎯
Leborulni csak az előtt szabad
aki szolgál.
mert ő van lent

 

🎯
ha könnyű az ég…

Fűszálak közt bőrt harap
a napfény a bogarak
Cseresznyefa jutalom
virágpor a papucsom

 

🎯
Seregély rikácsol félti fészkét
nehogy belőle fiókát rázzak
Fekszem a napon a fák alatt
hangyák akupunktúráznak

 

🎯
kérded, költők közt ki a drága?
kenyérnek bornak e világra
négy sor Li Taj Po kijózanít
Po Csü Ji tanít józanságra

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: narancs tüskén; főszínek; tavaszi hanga)